A SZEM
A szem a környezet fényingereinek
felfogására szolgáló, a szemgödörben elhelyezkedö szerv. A szem önálló szerv, melyhez fényfelfogó
receptorokon és az optikai berendezésen kívül még különbözö kiegészítö
apparátusok ta
A has
Mivel a
has belső életét az Emésztési problémák
(73) című könyvben már részletesen bemutattuk, csak az van hátra, ' hogy a
hasat mint régiót értelmezzük.
A
has sokkal kevésbé védekezőképes, mint a mellkas é
ELSŐSEGÉLY
Bevezető
2008
PTE ETK
Statisztika
. Évente 2 millió, vagyis naponta 6
ezer, óránként 250 ember sérül meg Kanadában (Forrás: Kanadai Vöröskereszt)
. Évente 300 ezer kutyaharapás okozta
sérülést kezelnek az USA-ban
Party
drogok
Hazánkban a
legnépszerűbb kábítószercsoport. Ma már szinte mindenhol hozzá lehet jutni és
az árusok elfelejtik a helyes adagolást elmondani (csak a pénz számít), ebből
sok halálos baleset származott az utóbbi években. Meg kell
A JOGI
SZABÁLYOZÁSSAL KAPCSOLATOS MEGÁLLAPÍTÁSOK
A jog-összehasonlító áttekintésből
megállapítható, hogy a kábítószer problémával kapcsolatos törvényeink,
rendeleteink alapvetően harmonizálnak a vonatkozó ENSZ és egyéb nemzetközi
norm
A
fürösztés és az ahhoz kapcsolódó kiegészítö
gondozási
müveletek
1. A tisztántartás jelentösége
2. A fürdetés, tisztántartás tárgyi feltételei
2.1. Helyiség
2.2. Vízvételi hely
2.3. Fürökád
Színterápia
és illóolajok
Első csakra - Gyökércsakra
Színe: vörös
A Gyökércsakra energiái
határozzák meg, mennyi erőnk van véghez vinni terveinket, az első csakra
felelős a fizikai erőnlétünkért, vitalitásunkért. A gyökércsakra a mu
Rheumatoid arthritis ( Polyarthritis
chronica progressiva )
Lényege:
ˇ
A perifériás izületeket, elsősorban a láb és a kéz
izületeit érintő krónikus és szimmetrikus gyulladás, amely hosszabb időn át
fe
A rostokról és a cukorbetegségről az aloe vera termékek
tükrében
Mértékadó irodalmi adatok szerint
- a világ többi országához hasonlóan - Magyarországon is emelkedik a
cukorbetegek száma. Ez nem csak a hajszolt, stresszel teli életmódnak, h
Penicillin*
A penicillin elnevezés (néha PCN a
rövidítése) a β-laktám antibiotikumok egy csoportját jelenti, melyeket az
erre érzékeny, rendszerint Gram-pozitív baktériumok által okozott fertőzések
kezelésére használnak. A "penicil
GYÓGYSZEREINK ÉS A SZIMMETRIA
A 2001. évi kémiai
Nobel-díjat megosztva két amerikai és egy japán kutató kapta a királis
szintézisek területén végzett munkájukért. A királis szó a görög kheir
szóból származik, melynek jelentése: kéz. A bal k
Kiss Domonkos
OSB
Monostori
füveskert és gyümölcsös
A Szent
Mauríciusz Monostor fallal körülvett klastromkertjének egy részét a
gyógynövénykertészet és a gyümölcsös foglalja el. Kizárólag bio-módszerekkel
termesztett és szárított, ill
KOKA-SZÁRMAZÉKOK
KULTURTÖRTÉNET
A dél-amerikai
fejlett civilizációk idejére esik a kokacserje bevonása a kultúrnövények
körébe. "Azzal, hogy az istenek létrehozták ezt a kultúrát, az emberek kezébe
adták azt a növényt, amely az isten és embe
Betegség és ri tuá lé
1.
Társadalmunk rituáléi
Az
ismert régi kultúráknak kivétel nélkül volt egy közös vonásuk: életük különös
átmeneti szakaszaira szimbólumokból rituálékat alkottak, de a mindennapjaikra
és a mindennap
Az Aloe Vera vegyi összetétele
Az alábbiakban
bemutatjuk azokat az összetevöket, amelyeket az Aloe Vera leveleiben
sikerült kimutatni. Az összetevök egyes általános elemeit általános
kategóriákba soroltuk, és mellettük feltünt
A diabéteszes retinopátia (DR) a cukorbetegség leggyakoribb szövődménye,
amely a szem ideghártyáját, a retinát károsítja, a látást veszélyezteti. A DR a
fejlett országokban a szerzett (nem vele
Cyakorlati
útmutató a betegségek feldolgozásához
1.
A szókincsünk
Az
értelmezés középpontjában a test és főleg a tünetek nyelve áll. Mivel minden
embernek vannak tünetei, a tünet a legelterjedtebb nyelvnek számít ezen a
föl