A digitális
elektronika alapjai
A címben megjelölt
témát célszerű a digitális elektronika
alapáramkörei felől megközelíteni.
Kiindulásként
tekintsük a kapcsoló üzemmódban
működő tranzisztort, ez ugyanis a legegyszerűbb digitális ár
Processzusok
Processzus:
Végrehajtás alatt
lévő program (ennek egy absztrakciója)
Látszatpárhuzamosság:
A CPU gyors
működésének köszönhetően több program is futhat egyszerre a számítógépen, de
egy program csak ezredmásodpercekr
Informatika
Adatbázis tervezés
1. Mérés Célja
A mérés során a hallgatók megismerkednek az adatbázisok logikai
tervezése során használatos Egyed/Kapcsolat (E/K)diagrammokkal, valamint az
elkészült adatbázis terv relációs ada
A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
MÓDSZEREI A PROGRAMOZHATÓ AUTOMATÁKBAN
Az eddig ismertetett irányítástechnikai eszközök és
módszerek közös jellemzője, hogy az
ember által ismert, rendszerint
matematikai úton definiált irányítási algoritmusokat v
NOVELL NETWARE jellemzői
A NETWARE első
verziója 1984-ben jelent meg, i8088-as, illetve i8086-os processzorokra, majd
hamarosan követte ezt az ANW-nek rövidített ADVANCED NETWARE előbb i80286-os,
majd i80386-os processzorokra is. Az i80386-
Web mail és e-mail IP alapon
Ezzel a
lehetöséggel, az IP alapú hangposta PC-s felhasználói számára
lehetövé válik, hogy hangpostájukat közvetlenül PC-jükröl érhessék
el. A felhasználó hangposta üzenetét e-mail-hez csatolt WAV fáj
Az operációs rendszer
Az
operációs rendszerekről fogok beszélni, ismertetem a fogalmát, funkcióit,
csoportosítását példákkal.
A felhasználók a
számítógépeket sosem magáért a gépért veszik meg, hanem mindig valamilyen
probléma va
VoIP
rendszertechnikák
1.1.
VoIP gateway architektúrák
A gateway áll a vállalati PBX és a LAN között,
tömöríti a hívásokat, IP csomagokra darabolja azokat, majd elküldve a hálózaton
keresztül a másik gateway-h
Monitorok
A legfontosabb
kimeneti eszköz. Az adatokat, az információkat a katódsugaras vagy
folyadékkristályos (LCD) eszköz segítségével jeleníti meg. Mindkét monitor
típus jelenleg szinte minden esetben tud szöveges, ill. grafikus módon
m
Objektumok mozgatása
A Blender 2.31-es verziója szerint
A "G" billentyűvel
aktiválhatod a Grab módot, amivel a tárgyak egy
csoportját mozgathatod el. Az erre kijelölt tárgyak rácshálója ekkor fehérre
változik és az egérrel tolhatóak el (
A VoIP
technológia áttekintése
1.1.
A beszéd-csomagkommunikáció
alapelvei
A vonalkapcsolt
hálózatok azon az elven müködnek, hogy a két kommunikáló fél között
átmenetileg felépül egy kapcsolat, legyen sz
Grafikai alapfogalmak
A képek digitális
adatok a számítógépen.
A képek ábrázolásának módjai:
Vektorgrafika
A kép egyes elemeit
matematikailag leírható görbékre és egyenesekre bontják fel és ezek
paramétereit tárolják.
Előnye, ho
Budapesti Müszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék
Alkalmazott Informatika Csoport
T i
Az informatika története
A
kódolás, az algoritmusok, és a gépek története
A számítástechnika hosszú fejlődésen ment keresztül, amíg az első
számítógépet megalkották. Ezt a fejlődést három szálon követhetjük nyomon: a kódolás, az algo
A B/K szoftver
A szoftver olyan
rétegek egymásra épülő sorozatából áll, amelyek alacsonyabb rétegei el vannak
rejtve a magasabb rétegek elől, és a felhasználó felé egy kellemes kapcsolódási
felületet nyújt.
1.
Adatvédelem a számítógépekben. Milyen
védelmi mechanizmusok vannak konkrét helyi hálózatnál?
Adatvédelem - adatbiztonság
Az információ, az adat megsemmisülhet. Ennek okai:
ˇ
Katasztrófa esetek (elemi
Hashelés
és ritka indexes szervezési módszerek
1. Adatbázisok alapvető
fizikai szervezési elvei
Ezek a következők:
1. Kupac (heap) (erről az előző rételben már
volt szó)
2. Hash
3. Indexelt szervezés.
2. Hash-szervezés
Elsősor
MemórIák-tárak
Alapfogalmak
Tárolóelem, tárolócella : egy bit
tárolására alkalmas eszköz vagy áramköri elem.
Tárműveletek : két fajtája : írás a
tárba, olvasás a tárból.
Memóriaszó : a tár legkisebb címezhető
egysége
A Paint Shop Pro grafikai program használata
A RÉTEGEK ÉS A KÉPEK ÁTALAKÍTÁSA, MANIPULÁLÁSA
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....