VAN GOGH 1853-1890 (Élt 37 évet, 12 évet festett)

VAN GOGH 1853-1890 (Élt 37 évet, 12 évet festett)

Művészi pályafutása későn. Lelkész fia volt, és hosszú ideig kereste saját útját. Vallási elhivatottságot érez magában, 2 évig független hittérítőként hirdeti az evangéliumot, bányász -és paraszt családok között.

Esztétikája erkölcsi alapokon nyugodott. Számára a jó festmény bizonyosságot tükrözött és maradandó emléket hagyott a befogadóban. Rossz festménynek a zavaros alkotásokat tartotta.

Megerősödik abban a hitében ,hogy az ábrázolás a maga módján a megváltás ígéretét hordozza. Vasárnapi hittan óráiból is átvitt művészi hitvallásába néhány alaptételt. Alkotásaiban kerek egészként ábrázolta a növekedés és a beteljesülés ,az aratás és a megújulás legszembetűnőbb képeit. Minden egyes mező, minden egyes fa, személy, akit megörökített, a belső lényeg megragadására tett egy-egy kísérlet. A bakancsok ,a napraforgók, a kosarak, a masszív szék és a falvak mind-mind a szemléltetés és a megvilágítás kettős céljával jelennek meg. Képessé vált a végletesen közvetlen hatás elérésére.

Van Gogh olyan művész, aki a látványból indul ki. Motívum előtt fest. A tűző napon is kint fest. A valóság számára nagyon fontos. Erős tárgyszeretet él benne, de nem tárgyleíró, hanem szimbólum teremtőek, a tárgyaknak lelkük van.

Goethe: "Szeretettel nézz a papucsodra, gircs, görcs krumpligumóra....." Lélekkereső realizmus ez.

"A valóságban is fel kell fedezni a vallásosságot". - mondja Van Gogh.  Nem festi meg Kr. az olajfák hegyén-t, inkább az olajszüretet festi meg olyan átszellemülten kell festeni, hogy az ember belelássa Kr. szenvedéseit.

Szimbólumokat talál: -krumpli    -szék

-pipa -bakancs

-ciprus -búzamező

-nap -napraforgó

Ilyen módon ő szimbolista. "A banálisban meglátni a szimbólumot." Színeiben is tudatosan szimbolikus jelentőséggel bír.

"Ha egy zöld parkban, ahol rózsaszínű ösvények vannak, látok egy feketébe öltözött urat aki foglalkozására nézve békebíró, s aki a L' Intransigneant-t olvassa, föléje és a park fölé pedig egyszerű kobaltkék ég borul ,miért ne festhetném egyszerű csontfeketével az említett békebírót 121c22b és kizárólag nyers fehérrel az újságot. Hiszen a japánok nem törődnek a visszfénnyel, síkszerűen rakják egymás mellé a színeket, s a karakterisztikus vonalakkal jelzik a mozgást meg a formákat."

1878 végén kezd rajzolni és festeni, csodálja Millet ,akinek számos képét másolja. Először Belgiumban él, majd Hollandiában. Rajztanulmányai realista témákat dolgoznak fel - a parasztok és bányászok életét, közismert vagy kézműves tárgyakat, eszközöket, krumplihalmokat, madárfészkeket. Ez a naturalista erő utal személyiségének alapvonásaira.

A kezdetben az angol grafikusillusztrátorok sallangmentességét, metsző értékítéletét követő van Gogh-ban különleges érzék alakult ki az eleven, életerőtől duzzadó tájképek megfestéséhez. Előre hajló bányászalakjainak súlyossága, a szeneszsák terhe alatt meggörnyedő asszonyok, a búzamező keresztjeiből áradó energia mind a fokozódó fogékonyságra utalnak.

Képei azt az autodidakta módon elsajátított képességét fedik fel, amelynek eredményeként nem szorult a képzett festők útmutatásaira. Szimbolizmusát minden művészeti irányzatnál jobban táplálták a Zsoltárok Könyvének metaforái.

*Tengerpart (1882): Erősen lazúrozott kép.

Ebben az időszakban születnek első képei melyeken parasztokat mutat be, ezek fájdalmat és szegénységet tükröznek, hiszen a falusi élet realisztikus festője szeretett volna lenni. Nyomot szeretett volna hagyni, bemutatni az igazságtalanságot és a paraszti lét kegyetlen körülményeit. Több száz portrét készít, hogy a végén megvalósítson egy nagy művet: a Krumplievőket.

*Gazt égető paraszt (1883) Krumpliföldet ábrázol fagyos őszi napon. A kis tűzrakást ásójával igazgató paraszt mintha a lángok áldozatos őrzője lenne.

*Takácsműhely

*Paraszt pipával

*Csendélet krumplival

*Parasztház napszálltakor

*Krumplievők: (1885) A kép mozdulatlanul maguk elé meredő, csüggedt, boldogtalan falusiakat ábrázol. Bibliai motívumokat fedez fel az étkezésben. A falon ketyegő óra mellett a keresztre feszítést ábrázoló kép lóg, az ételt egy nagy közös tálból fogyasztják, a csészében kínált ital körbejár és az asztal fölött lámpás fénye ragyog: mint a szent család. 4 durva arcvonású, mégis fénylő tekintetű ember van ábrázolva. De semmiben sem különböznek attól, amit esznek. A Millet képein ábrázolt parasztokról azt mondták, úgy néznek ki, mintha az általuk rostált földdel lettek volna lefestve. Van Gogh szintén barna színeket használ, agresszív ecsetvonásokkal kontúrozza a kezek torzulásait, a ráncos arcokat.

Rubens iránti csodálata 1885-től arra ösztönzi, hogy nagyobb érdeklődéssel forduljon a színek felé.

*Csendélet nyitott Bibliával: Átmenetet alkot az impresszionizmus és az ún. párizsi korszak felé. A családi Biblia Ézsaiás Könyvénél van nyitva. Frans Halls-i ecsetvonások vannak. A hátteret kitöltő sötétség dohos levegőt áraszt. Ez a kép vallomás az apja és közte kialakult feszült kapcsolatról. Az apja halálakor festette.

2 évig tartózkodik Párizsban (1886-88), és gyakran találkozik az imp.-kal. A neoimp.-k viszont éppúgy érdeklik, mint a szimbolizmus vagy Gauguin élénk színei. Persze a japánizmus is vonzza. Lemásolja több nagy japán fametsző műveit

*Kép Hirosige :Eső c. képe után:

Magáévá tette az impresszionisták villódzó színeit és darabos ecsetkezelését. Megfigyelhette Pissarro pamacsoló, Seurat pettyező technikáját. Megtanulta ,hogyan túlozzon, hogyan lássa a dolgokat belső természetüknek megfelelő színben.

*Kis kertek a Montmartre-i dombon

*Egy asniéres-i Vendéglő előtt

*Szirén étterem

*Egy pár bakancs (1887): Akárcsak Sherlock Holmes ,ő is képes volt egy lábbeliből viselője jellemrajzát kiolvasni. A nyelvét lógató kifűzött bakancs mellett ott hever szögekkel kivert talpú párja is. Talán önarckép.

Önarcképek

Jelenleg 35 önarcképét ismerjük, ebből 28-at Párizsban készített. Azt állították, hogy azért festette midig önmagát, mert az abszinthez fűződő szoros kapcsolata miatt kiállhatatlan lett és senki sem volt hajlandó modellt ülni neki. De vajon az önarcképek festése nem egyenlő azzal az állandóan visszatérő próbálkozással, miszerint szerette volna megérteni saját magát? Ha kronológiai sorrendbe rakjuk az önarcképeket, akkor észrevehetjük, milyen érzelmi változásokon ment át készítőjük: a békés önbizalomtól jutott el egészen a végső elkeseredettségig.

*Pipás önarckép: (1886) A holland korszak nyomai fedezhetőek fel.

*Puha kalapos önarckép

*Szürke kalapos önarckép: (1887) A divizionizmus hatása érvényesül rajta. Átható tekintettel mered a néző mellé.

*Gauguin-nek dedikált önarckép: (1888) A festőnek beesett az arca, rövidre van vágva a haja és elveszett a pillantása. Élénk és nyers zöld háttér előtt ábrázolja önmagát.

*Önarckép türkiz háttérrel: (1889) A háttér kavargó ecsetvonásai zaklatottságot idéznek meg. Vörös szakálla ellenére arca hideg. Festői bravúrra utal, hogy a matt krómoxidzöldet - ami amúgy nem könnyen mozgatható meg - tüzesen tudta megjeleníteni.

*Önarckép festőállvánnyal: (1888) Mozdulatlan üveges tekintettel mered a semmibe, arról a pokoli fájdalomról árulkodik, amit Van Gogh átélt.

*Önarckép szalmakalappal (1887): A meglepően modern hangütésű kép vázlatosságát tekintve akár Lautrec ecsetje alól is kikerülhetett volna. Tétovázó pointilizmus is jellemző. A kalap dicsfényként övezi a festő homlokát.

*Művész az úton: Egészen másként éli át Van Gogh a lét űzöttségét és gyökértelenségét. A hitbuzgó zarándok határozottságával ábrázolja önmagát az országúton. Egy művész szavai jutnak eszünkbe, amelyek a század elején hangzottak el, és azóta mit sem veszítettek igazságukból: "Céltalan a művész útja, megállás nélkül kell előre haladnia, anélkül, hogy megpihenne; ha csak megáll, jaj neki! ha visszafelé megy, láthatja, hogyan süllyed vissza kék ködökbe mindaz, ami mögötte van, ezért nem dereng fel előtte még útjának vége. Így aztán tovább siet, amíg a halál utói nem éri." (Franz Pforr)

*Tanguy apó arcképe: (1887) Tanguy apó egy párizsi festékkészítő mester volt és midig megengedte, hogy a festők a saját képeikkel fizessenek. Nem csak egyszerű boltos volt, hanem egy kis mecénás is. A festmény egyes részleteiben a legújabb stílusirányzatok jelennek meg: pointilizmus a nadrágnál ,csíkozás a kabátnál, japán hatás a háttéren. Mandula szemével, lapos szalmakalapjában az apó maga is japánná változott. Alakja egybe olvad a Fuji csúcsával. Olyan, mint egy békés Buddha.

*Tanguy apó arcképe II: (1887) Ugyanabban a pózban van, mint az előző képen: összekulcsolt kezekkel és egy érdekes kalapban, amely gyakran feltűnik a 17.sz.-i holland portrékon.

*Nő tamburinokkal:

Elhagyja Párizst és Arles-ban, Porvance-ban telepszik le. Ezen a vidéken erőteljesen és erőszakosan nyilvánult meg teremtő géniusza. A merész színezés a bő festői termés (190 kép) bizonyítja, hogy a művész egész létével együtt élt ezzel a területtel.

A szélsőségeket és a mély tragikumokat érezte meg -a földet felperzselte ,kiégette a tűző nap, a fákat tövestől kicsavaró misztrál (déli szél) ereje. Mindenből a színek hatalmas rezonanciája árad, a formákat erőszakkal barázdákká, spirálokká, csigavonalakká tozítja, állandóan mozgásban tartja őket.

Festőkolóniát akar alapítani, ezért több barátját is meghívja ,de csak Gauguin utazik le hozzá. A kezdeti barátságból a 3. hónap végére állandó konfliktusok lettek. Van Gogh mindvégig alázatos maradt, és abban a meggyőződésben élt, hogy művészetének fontossága nem ér fel Gauguin-éval. Neki nem a stílus a fontos ,mint Gauguin-nek, akinek a táj moccanatlansága ,a vonal és a színfoltok a  fontos, hanem a művészietlen önkifejezés. Tépett, erruptív művészetet csinál, fokoz túloz deformál. Feldúltság és felszántott festői eszközök jellemzik. A festékpálcikák, mint mágnespor tapadnak a vászonhoz.

Pszicho-grafikus megjelenítés : karikatúra szerűség és szimbolizmus.

Felkavarja a nyomasztó tér, felfokozott idegállapotba kerül: 1888 karácsonyán elméje elborul, egy Gauguin-nel folytatott vitát követő válságos pillanatban levágja egyik fülcimpáját.

*A Cran síksága

*Virágos rét (1888): Constable hatása érezhető. Egy egyedülállóan derűs provance-i virágoskert.

*Magvető: Kezdet és vég összeolvadása. A tarló ragyogó fényben fürdik a nap tündököl és a még lábon álló termény kórusként figyeli az elvetett vetőmagot szedegető varjakat. Millet stílusa a kiindulópont, az impresszionizmust felváltja a pointilizmus.

*Roulin postás: A postamester egy Frans Halls-i személy. Tapéta-háttér előtt festette meg, akinek dús szakálla méltó vetélytársa volt a háttér mintázatának. Arca olyan ,mintha terjeszkedni akarna, ujjai önálló életre kelnek.

*Roulin felesége:

*Kávéházi terasz éjjel (1888): Eredetien összegzi a fény különböző minőségeit. A világítás súlytalan terítőket dob az asztalokra , elárasztja homlokzati falat és a vászontetőt arannyal hinti be, meg az utca macskaköveit is. A belülről kiszivárgó hűvösebb sárga fény másodlagos hangsúlyt kap. A ragyogó csillagok ezüstben fürdetik az emeletet.

*Csillagos éj (1889): Az éjszaka érzetének ábrázolása eltúlzottnak mondható: a vonalvezetés a régi fafaragásokon láthatóhoz hasonlóan alakul. "Feltétlenül le akarom festeni a csillagos eget. Gyakran az az érzésem, hogy az éjszaka több színt rejt magában, mint a nappal, az éjjel intenzív ibolyalilával, kékkel és zölddel van tele." - mondja Van Gogh. Úgy dönt, hogy szabad ég alatt festi meg az éjszakát és nem a műtermében: "az az igazság, hogy a szürkületben nem lehet pontosan megállapítani a színeket, össze lehet téveszteni a kéket a zölddel, a liláskéket a lilásrózsaszínnel." Ebben az esetben alkalmunk nyílik még egyszer megállapítani, hogy milyen fontosak számára a színek. A kékeszöldes égen a Nagy Medve zölddel és rózsaszínnel világít.

*Kávéház éjjel (1889): Ez egy olyan hely ,ahol tönkreteheted magadat, bűnbe sodródhatsz. Az akaratgyenge emberek várótermeként, a kétségbeesés előszobájaként örökítette meg. Magányos alakok görnyednek az asztalok fölé, a szanaszét álló üres székek azokra utalnak, akiknek volt hova menniük. A biliárd asztal -ravatallal szemben üvegáldozattól roskadozó oltár, felette falióra jelzi , hogy késő éjszaka van.

*Mme Ginoux arcképe sárga háttérrel: (1888) Ginoux asszony asztalon támaszkodva mereng. Előtte esernyője és kesztyűi. Megfigyelhető, hogy Van Gogh a modellt sárga háttér elé ülteti be és az arcon rögtön megjelennek a zöld színek. Erre a hatásra rá is játszik, melynek következtében a nőnek békaszerű zöld arca lett.

*Vincent széke: (1888) A szék maga az ember. Magát nappali megvilágításban látta, lábain szilárdan álló, egyszerű falusi ülőalkalmatosság képében. Háttérben egy ládában hagyma. A pipa és dohányzacskó szintén ismertető jelei közé tartozott (a dohányzacskó jelentett az argóban képtelenséget is). Úgy állítja be magát, mint egyszerű őszinte embert, a nyers modorú festőt.

*Gauguin karosszéke: Mohón kinyúló karfájú, agresszív lábakra támaszkodó, erre arra kanyargó testű széket, egy indulatos emberre valló bútort választott van Gogh. Mesterséges megvilágításban ábrázolja, ülőkéjén gyertya és könyvek.

*Vincent háza:

*Vincent szobája: (1888) "nem könnyű feladat valami megszokottat élénk színekkel lefesteni. Úgy gondolom, hogy hasznos bizonyíték lehet, ha az egyszerűség látszatát kelti, de más színeket használok, mint a fehér, a szürke, a fekete és a barna." Az egyszerű szobabelső pedig valóban élénk színekkel van megfestve. A figyelmet erősen egy üres szék hívja fel magára, ami a nézőhöz a legközelebb van, s olyan, mintha a padlóról éppen le akarna esni. "Mindenhol vannak üres székek, egyre több lesz belőlük. Üres székek, amiket előbb vagy utóbb elhagynak."

Napraforgók

Gauguin érkeztét várva festette meg az első változatokat. A sárgában testesül meg az elképzelhető legtisztább szeretet. A festők összetartozásának szimbólumaként használta őket, azt várta a virágoktól, hogy szelíd fényt sugározzanak a közösen alkotott művekre.

*12 napraforgó: (1888)

*14 napraforgó

*Alyscamps ,a római sírok utcája: Mind a ketten ,megfestették. Gauguin változatán a jegenyék és a szarkofágok úgy sorakoznak a sétaút mentén, ahogy bárhol a világon. Mintha turista lett volna. Van Gogh-nál a jegenyék törzsét ott metszi a kép a széle, ahol a legalsó ágak nőnek. A törzsek kékek. A szarkofágok távlati képét látjuk (a biliárd asztal szabadtéri változatait) a sétálók alakja japánosan elnyújtott.

*Langlois híd: (1888) A világos néhol áttetsző színek domináknak, amelyeket ebben a korszakban előszeretettel használ. Nagyon jellemző még a teret elválasztó határvonalak precíz jelölése, ami a japán festészet hatása. Nem sok maradt az impresszionista technikából, amely a határvonalak és a színek összemosódásán alapul. A témát öt verzióban festi meg.

*Virágzó fák:

*Íriszek: (1889) Erősen dekoratív virágmotívumokkal fogalmazza meg a kertben található íriszek látványát. Az előtérben levő íriszvirágok térbe helyezése erős kontúrokkal van kiemelve. Érzékeny vonaljátékkal fejezi ki a tér különböző mélységeit.

*Bekötött fülű önarckép: (1889) A sárga ház falán ,a festő háta mögött japán nyomat lóg. Lemondóan hátat fordít neki. Ebben a beállításban Tanguy apóhoz hasonlít, de mégis csak ő tekint ki komoran képből.

1889-től egy évig elmegyógyintézetben tartózkodik, de közben is fest. Műveiben keserűvé válnak a színek és formák ,rendkívüli szépségű költészet jelenik meg bennük.

Technikája is bámulatos : vastag, állandó foltokká, pontokká, vesszőkké, pálcikákká bomló ecsetkezelés jellemzi. Minden patetikussá és halucinatórikussá válik.

A Saint-Rémy-i elmegyógyintézet falai között Doré, Delacroix, Rembrandt és Millet rajzainak stílusában készített színes tanulmányokat, napfényt, melegséget, légies könnyedséget vegyítve a kimerültség és a zokszó nélküli belenyugvás jeleneteibe.

Túlnőtt Millet-n, aki - bármilyen alacsonyrendű témára esett is a választása - sosem feledkezett el arról, hogy képzett festőművész. Számára a másolás több egy hasznos gyakorlási formánál, a felidézés és az új formában kivitelezett megerősítés egyik eszközéül szolgál.

*Két ciprus: (1889) Az idegszanatóriumban töltött évek alatt váltak kedvenc témájává a ciprusok. "A ciprusok mindig felhívják magukra a figyelmet. Meg szeretném valósítani azt, amit a napraforgókkal tanultam. Furcsállom, hogy eddig még senki sem festette meg úgy a ciprusokat ahogyan én látom őket." A fák lombja gomolygó felhők mintázatát veszik fel. Sötét alakjuk szellemekként meredeznek.

*Út ciprussal és csillaggal: (1890) A képen egy csillag és egy félhold is ott van, melyek közül a csillag úgy hat mintha a Hold kiegészítője a Nap lenne. Az úton két hazatérő paraszt és egy éppen megjelenő lovaskocsi is közeleg.

*Sárga búzamezők ciprussal: A ciprus jeleket küld az izgatott égbolt felé és a bokrok vonaglanak. A búzamező hullámokat vet, mégis Millais Októberi fagy c. tájképének stílusában készült. Van Gogh minden energiáját átadja az őszbe forduló tájat tépő szélrohamnak.

*Csillagos éj: A bőszen hajlongó fák társul szegődnek a tomboló éjszakai égbolthoz. A fényükkel csordultig telt csillagok serege által meglovagolt szélörvények a földet ostromolják. A ciprusok az égbe vágynak.

*Kórházterem Arles-ban: A képet emlékezetből festette. A perspektíva megnyúlik, újfajta csendes szomorúságot eredményezve. Kicsit hasonlít az Éjszakai kávéházra: a márványasztalokat elfüggönyzött ágyakkal cserélte fel, falióra helyett feszület lóg a falon.

*A Saint Paul Ideggyógyintézet Saint-Rémy-ben: (1889)A síkba kiteregetett épület előtt egy férfi áll zsebretett kézzel a fa mellett.

*Templom Auvers-ben: (1890) A zöld, az okkersárga, a barna és a kobaltkék használata eredményezi azt az instabilitást, és egy napfogyatkozás előtti fényeket, amely bármely pillanatban szétrobbanthatja az épületet vagy felszállhat az égbe.

*Olajfák mezeje:

*Olajfák:

*A kövezők:

*Az örökkévalóság küszöbén: (rajz)

*Rabok sétája:

Az intellektuális nyugalom rövid időszaka következik: Gachet doktor szeretetteljes gondoskodása nyomán rátalál a megbékélésre. Az ekkor született képeinek derűs színvilága van, kék vagy zöld harmóniája. De azért megtartja a dinamikus, lángoló, hullámzó technikáját, aszimmetriát a formákban.

*Gachet doktor: Az együttérző, beszélgető pózát vette fel, kezében néhány szál gyűszűvirág. A virág a természet patikáját jeleníti, a doktor a természetes gyógymódok híve volt.

*Gachet kisasszony a kertjében:

*Gachet kisasszony a zongoránál:

*Szalmafedeles házak:

*Auvers látképe:

*A vihar előtti síkság: (1890) "Vonzanak a szántóföldek. Nagyok, mint a tenger teli lágy zölddel és sárgával." A balról jövő felhők jelzik a vihar közeledtét.

*Búzatábla repülő varjakkal: Mérhetetlen bánat és magányosság érzése, zaklatott hangulat árad a képből. A búzamezőn szétvetett végtagokként nyúlnak el a szekérutak szalagjai és mintha csak puskalövéstől riadtak volna meg , varjúcsapat rebben a levegőbe. A sötét, nyugtalan és egybefolyik a földdel, három, a semmibe vezető út látható rajta. A zab a természetfeletti erők alatt hajladozik, a gyászos madarak V alakot formálnak. A kép már az absztrakt festészethez közelít.

1890-ben öngyilkosságot követ el, szíven lövi magát.

Saját kifejezése szerint a végtelen kutatásához közelített, művészete rendkívüli módon hatott kortársaira és utódaira. Festészeti újításai jóval túlhaladták az impresszionizmust és szélesre tárták a kaput a fauveizmus ,az expresszionizmus és a modern művészet előtt. Van Gogh halála után a művészet kivívta önállóságát, a festészet jel lett, alkotói gesztus.