Sümeg a Bakony lábánál a Keszthelyi-hegység végzõdésénél fekszik.A balatonfelvidéki fazekasok híres telepe volt a XIX.században.Ebben az idõben több fazekasmûhely is mûködött a környéken:

Veszprém, Tüskevár, Alsóörs, Keszthely, Vörösberény, Mencshely.

Több szempontból is kiemelkedõ volt Sümeg. Ide sorolandó a készített áruk minõsége, szépsége és a mesteremberek száma is.

A város híres fazekasai közül meg kell említeni Szalai Varga Istvánt, aki nagyapja eredeti mûhelyében dolgozott, folytatva a fél évszázados családi hagyományt.

. Kép

Másik jelentõs fazekas Patonai Ferenc aki Tapolcáról költözött Sümegre. Fõ célja volt a sümegi hagyományok újraélesztése, a múlt örökségének megmentése. Felkutatta a régi cserépedényeket, róluk készült fényképeket, az utolsó sümegi fazekasoktól elsajátította a hagyományos formakincset és díszítésmódot. Házában családi múzeumot rendezett be, amelyben megtalálhatóak a begyûjtött és a saját készítésû edények is. Patonai Ferenc örökségét viszi tovább a mester keresztfia Nádasi János, aki keresztapja mûhelyét vette át. Szerényebb mennyiségben a sümegi múzeumban is fellelhetõk a város fazekasságának tárgyi emlékei.

II. A sümegi fazekasság története

Sümeg jelentõségét két dolognak köszönheti. Egyrészt földrajzi fekvésének, mivel öt útvonal találkozási pontján épült. Ezért aztán hamar mezõvárosi és vásártartási jogot kapott. Másrészt Sümeg határában jó minõségû tûzálló agyagot bányásztak. Köztudomású, hogy síkvidéken az agyag általában nem tûzálló, a hegyvidékeken viszont igen. Hozzájárult a fazekasság fejlõdéséhez az a tény is, hogy a környezõ földek földmûvelésre szinte alkalmatlanok, rossz minõségûek. A kedvezõ társadalmi feltételeket is meg kell említeni: kezdetben a vár igényeit kellett kielégíteni. Az elsõ fazekasok várjobbágyok voltak. ebben az idõben a veszprémi püspökség tulajdona volt a vár. 1643. március 27.-én személyi és vagyoni szabadságot és önkormányzati jogot nyert Sümeg lakossága. Innét számíthatjuk Sümeg iparosodásának megindulását. A sümegi fazekasság virágkora 1880-1910 között volt. Ebben az idõszakban ötven körül volt a mûhelyek száma. 1910 sajnos fordulópont volt, megkezdõdik a hanyatlás. A fiatalok inkább a gyárakba mennek el dolgozni. Elõször inashiány jelentkezik, majd lassan a mûhelyek száma is megfogyatkozik.

. Kép

III. A tájegység fazekasságát befolyásoló egyéb hatások és bekövetkezõ változások

X. század Az edények nagy része tárolóedény és fõzõfazék kezdetben. Jellemzõjük:

- vékony fal

- szûk fenék

- kihajló száj

- fül nélküli fazekak

- máz nélküliek

XI-XIII. század Jellemzõjük:

- vékony fal

- szûk fenék

- kihajló száj

- szájból kiinduló fül

- vízszintes rovátkolás

- belül zöld vagy sárga ólommáz

A török hatásnak tulajdonítható az engób díszítés és a kiöntõcsõr is, Habán hatás az ólommáz használata.

IV. A céh kialakulása, szabályai

A sümegi fazekas céh 1850 körül alakult. A fazekas céhek kialakulását a török hódoltságnak tulajdonítják valamint annak, hogy sokáig háziiparnak számított. A céhszervezet iratai sajnos megsemmisültek ezért csak Németh Józsefre tudok hivatkozni. Õ határolta be a keletkezés dátumát. A sümegi fazekasok esküszövege a következõ volt:

"Én .......... esküszöm az egy élõ Istenre, boldogságos Szûz Máriára és Istennek minden Szentjeire, hogy ezen érdemes fazekas céhnek, melynek mai naptól fogva rendes tagja lettem díszére egész tehetséggel felügyelek, gyûlés alkalmával bármi elõforduló ügy elintézésében félreteszek atyafiságot sógorságot, magam hasznát másnak kárát lelkem esmérete szerint cselekszem, semmi szót vagy történetet a Céhbül ki nem viszek, ellenben a Céht érdeklõ bármi hírt is azonnal feljelentem. Isten engem úgy segéljen." Meg kell említeni a céhkorsójukat is. Díszítése:

- rátétes minta

- elején szív alakú keretben egy korong, rajta korsó virággal

- fölötte korona és szalaggal átkötött tölgyfalevél

- a szív két oldalán szentek képei

- a kancsó két oldalán szõlõt fogyasztó puttók

- zöld ólommáz

karcolt felirat

. Kép

A céh életének legfontosabb napjai:

- December 26. A tisztújítás napja volt. A régi céhmester átadta a céhládát az iratokkal és a pecséttel az újonnan választott céhmesternek. Minden évben volt tisztújítás.

Május 4. Szent Flórián napja.

Szent Flórián a fazekasok védõszentje. Ezen a napon a céh testületileg bevonult a templomba. Az egyik céhtag a céhzászlóval a kezében az oltár elõtt állt a mise végéig. A mise után a Flórián-szoborhoz vonultak, megkoszorúzták, majd céhmester beszédet mondott. Ezután a céhmester lakására mentek, ahol megtárgyalták a céh személyi és anyagi ügyeit.

V. Az agyag bányászata

A sümegi fazekasok kétfajta agyagot használtak.

. Kép 7

A sarvalyi tálföld bányászata volt az egyszerûbb. Ezt a nem tûzálló agyagot már egy méterre a földfelszíntõl meg lehetett találni. Jellemzõje hogy nagyon zsíros, ezért homok hozzákeverésével sem tudták tûzállóvá tenni, mert ha túl sok homokot adtak hozzá akkor annyira fellazult, hogy összerogyott az edény. Valamennyi homokot azonban kellett hozzáadni, mert különben száradáskor könnyen hasadt. Ez az agyag rengeteg kavicsot és gyökeret tartalmazott ezért az elõkészítés sok munkát kívánt. Színe barnás-zöld volt.

A dörögdi bányában található tûzálló fazékföldet már jóval nehezebb volt kibányászni. A bányagödrök mélysége néhol elérte a nyolc métert is.

Négyféle színû tûzálló agyagot bányásztak: A "Bodzásban" és a "Tüskésben" pirostarkát, a "Mexikóban" vörössárgát, a "Nyiresszélnél" szürkésfehéret és a "Tapolcai" gödörben sárgát.

A bányászat munkafolyamata: Általában száraz idõben végezték fõképp augusztusban, mert ilyenkor kevesebb volt az esélye a vízbetörésnek. Elõször négyzet alakban kezdtek lefele ásni, olyan másfél négyzetméteres területen. Körülbelül egy méterenként lépcsõket alakítottak ki. Így haladtak lefele. A föleföld után elérték a küpadot. Ez alatt volt a jó minõségû agyag. Addig ástak lefele amíg egy ember magasságban nem álltak a jó agyagrétegben.

. Kép

Ezután elkezdték vízszintes irányban az agyag kitermelését. Körülbelül nyolcvan centiméter széles és egy-másfél méter magas folyosókat válytak. A folyosók hossza elérte a hat-hét métert is. Egy folyosóban mindig egy ember tartózkodott. Nem alkalmaztak alátámasztást ezért idõnként elõfordult, hogy beomlott egy-egy járat. A bányászás az úgynevezett bujtókapával történt. A járatokban kézzel rakták az agyagot a melencébe, majd kézrõl-kézre adták a melencét a lépcsõkön álló emberek. Miután a folyosók hossza elérte a maximális méretet, elkezdték az oldalukat parmangolni, azaz oldalról is kitermelni az agyagot. A bányászásnál általában 3-5 gazda összefogott. Vittek ételt, italt és nagy mulatozásokat is csaptak. A kitermelt agyagot annyi kupacba rakták, ahány gazda dolgozott a gödörben. A kupacok elosztása sorsolás útján történt. Az agyagot ökrösszekérrel szállították haza.

VI. Az agyag feldolgozása

Ebben a munkában a nõk is aktívan részt vettek. Külön kell választanunk a tálföld és a fazékföld feldolgozását.

1. A tálföld feldolgozása:

- az udvaron jól megöntözték

- szükség esetén iszapolták: Egy nagy gödörbe rakták, felengedték vízzel, innét beleszûrték egy faládába, ebben kiszikkasztották és a pincében egy-két hónapig érlelték. Erre a munkafolyamatra csak akkor volt szükség, ha nagyon szennyezett volt az agyag.

- beszállították a mûhelybe és jól megsulykolták

- sarlóval vagy földvágókéssel megfaragták és agyagrögöket készítettek

- megtiporták (kisebb gombócokat tiportak össze)

- ezután újra felszeletelték és ismét megtiporták. Ezt a mûveletet legalább még kétszer megismételték

- a gyúrópadon meggyúrták, kialakították a megfelelõ méretû agyagrögöket

A fazékföld feldolgozása:

- az agyagot szétterítették az udvaron

- megszárították

- mángorlóval porrá törték

- a babnagyságú darabokat a focsos hordóba dobták

- a focsot rostán átöntötték és hozzákeverték a mángorlás után megmaradt porhoz

- összekeverték egy falapáttal, ha kellett akkor megöntözték

VII. Égetés

Német, vagy bárány kemencét használtak. Jellemzõje, hogy a hõ és a láng vízszintesen halad benne. A kemence három részbõl áll: tüzelõszájból, rakodóból és kéménybõl. A tüzelõbõl három aknán keresztül hatol be a hõ a rakodótérbe, ezáltal egyenletesen melegíti fel a kemence belsejét. Ezeket a tüzelõaknákat a berakott edényekbõl építették fel. Az aknaépítéshez általában virágcserepeket használtak. A kemenceboltozatot is fazekakból rakták ki. Elõnye volt hogy jól szigetelt és a kemence lassabban hûlt ki. Az elsõ égetéshez nyírfát, a másodikhoz bükkfát használtak. A nagyobb hõértékû bükkfával nagyobb hõmérsékletet tudtak elérni.

Ha az edény fehéren izzott akkor elkészült az égetés. Egy napi pihentetés után kiszedték az edényeket a kemencébõl.

. Kép

VIII.A mûhely felszerelése, szerszámaik, korongjuk

Elõször is nézzük meg Varga István házának és mûhelyének alaprajzát. Jól látható hogy a házon belül az alapterület felét a fazekas célú helyiségek foglalták el. A korong az ablak mellé került úgy, hogy jobb oldalról essen rá a fény. A mûhely közepén található a tipró, amit téglákból raktak ki.

Az agyag bányászatánál, elõkészítésénél használt szerszámok:

Bujtókapa

. Kép

földverõsulok (a nyél somfa, a fej gyertyánfa)

. Kép

földmángorló (kõhenger)

. Kép

sarló és földmetszõkés

. Kép

agyagszûrõ ráma

. Kép

agyagtipró (téglából kirakva a mûhely közepén)

- gyúrópad

homok és földrosta

. Kép

2. A mázkészítés eszközei:

mázörlõ

. Kép

vasmozsár a vastörõvel

. Kép

mázmérték

. Kép

mázszûrõ szita

. Kép

3. Edénykészítõ szerszámok:

korong

. Kép

kaparó

. Kép

rézkés, fakés (nagyobb illetve kisebb edényeknél)

. Kép

- fülezõ

. Kép

pogácsaszaggató

. Kép

- szorítóbõr

rováckolófa (fenyõfa)

. Kép

gurgula vagy íróka (lúdtollon keresztül folyik ki a festék

a gurgulából)

. Kép

vizescserép (két részbõl áll, egyikben van a víz, a másikban pedig a focs)

. Kép

IX. Edénytípusok

Az edénytípusok számbavételét a Kresz Mária-Igaz Mária által összefoglalt rendszer alapján tettem meg.

1. Tálasedények: Nyersanyagukat tekintve nem tûzálló agyagból készültek. Kezdetben voltak tálasedényre szakosodott fazekasok, késõbb már minden fazekas készített mindenfajta edényt. Sümegen a tálaknál hét méretet különböztetünk meg:

- 14-18 cm Ezt a méretet tányérnak hívták. Egy ember ehetett belõle.

. Kép

- 18-20 cm Ezt a méretet szintén tányérnak hívták. Evésre és gombócot keverni használták.

. Kép

- 22-30 cm Étel tálalásra használták.

. Kép

- 26-35 cm

- 30-40 cm

- 32-45 cm Ezeket a méreteket zöldség mosásra, mosogatásra, tésztagyúrásra, étel tálalásra használták.

- 40-50 cm Kenyértészta dagasztásra és disznóvágási vér felfogásra használták.

Jellegzetes helyi elnevezések:

- paraszttál (kívül mázatlan, belül díszített, mázolt)

- aratótál (aratáskor használt nagyméretû paraszttál)

- kásás tál (kívül-belül mázas és díszített)

- tésztás tál (kívül-belül mázas és díszített)

- füles tál (két vízszintes fül)

- mosogató tál

- csésze tál (legkisebb méretû tál)

A tálasedények formai sajátosságainál meg kell említenünk hogy egyszínûek, öblük homorú, oldalfaluk meredek, szélük általában rámás. Öblük mindig díszített, a peremek csak a nagyobbaknál. A tányérnál meg kell említeni hogy igazán a funkció dönti el az elnevezést, bár a méret is meghatározó tényezõ. Jellegzetes edény volt a vajling, ami végül is mélytál. Jellemzõi:

- oldalfala enyhén domború

- sinc nélküli

- széle kihajló, kiöntõvel ellátott

öble homorú

. Kép

Díszedényként is használták. Ekkor belül nem díszítették csak kívül, de ott elég gazdagon.

2. Fõzõ és sütõedények: Nyersanyagukat tekintve tûzálló agyagból készültek. Általában kívül-belül mázasak voltak, de a díszítésük elég csekély volt.

a. Lábas: Legrégebbi lábasunk a lábas lábas vagy hegyi lábas. Nádasi Jánosnál járva a kezembe is foghattam egy ilyen remekmûvet. Jellegzetessége, hogy a fedõjének is három lába van. Két függõlegesen álló füle van, a lábai kifelé hajlóak. A fedõ nagyon praktikus volt, mert tányérként is tudták használni. A múzeumban látott darab kívül-belül sötétbarna mázas. Nádasi János elbeszélése szerint nyílt tûzön használták, leggyakrabban gulyást készítettek benne.

. Kép

Ennek a hegyi lábasnak készült láb nélküli változata is. A sparheltok megjelenése volt az oka ennek a formaváltásnak. Varga István közléseibõl tudjuk hogy a kisebbekben (2-2,5 l) tejet forraltak, a nagyobbakban zsírt sütöttek, paprikás krumplit fõztek, húst sütöttek, lekvárt fõztek.

. Kép

Formai jellemzõk még:

- karimás szél

- egyenes oldal

- kisebbeknél egy, nagyobbaknál kettõ függõleges fül

- 2-20 literesig készültek

b. Hosszú tepsi formai jellemzõi:

- ovális alap

- oldalfal enyhén homorú

- öble lapos

- széle kifelé hajló

- mérete 30 cm

egy vagy kettõ függõleges fül

. Kép

Speciális hosszú tepsi volt az õzgerincsütõ.

c. kerek tepsi formai jellemzõi:

alacsony

egyenes oldal

kihajtott szél

kívül-belül mázas

Hurka, rétes, prósza sütésére használták.

d. kuglófsütõ vagy kalácssütõ formai jellemzõi:

egyenes, felfelé szélesedõ

széle lehet sima vagy ujjbenyomásos

oldalfala gerezdelt

fenekén kúpszerû kiemelkedés is elõfordult

kívül-belül mázas

méret 20-25 cm

. Kép

A fazekasmúzeumban található egy elég régi darab. A szélén látható ujjbenyomásos minta még karakteresebbé teszi.

e. fánksütõ vagy tarkedlisütõ:

Egy ilyen edény is látható a fazekasmúzeumban.

Formai jellemzõi:

5,6 vagy 7 kis kerek tálkából áll

ezek vannak elrendezve különféle alakzatban

kívül-belül mázas

. Kép

Fazékfélék

A sümegi fazék nélkülözhetetlen edény volt a háztartásban. A sümegi fazekasok büszkék voltak a fazekaikra. Varga Istvánné mondta egyszer hogy: " Mi mindig büszkék voltunk, hogy a sümegi tejesköcsögben nem büdösödik meg a tej, mint a tüskeváriak fazekában."

Fazék típusok:

parasztfazék vagy tüsszelfazék

. Kép

jellemzõi:

- egyszerû vonalú

- belül mázas

- kívül körbefutó rovátkolás

- méret 1,5-20 literig

sparheltes fazék

. Kép

jellemzõi:

- barna máz

- méret 0,5-15 méterig

- egy vagy kettõ fül

- legnagyobb méretû az aratófazék

tejesfazék

. Kép

jellemzõi:

- kívül-belül máza

- fekete barna alapszín

- szája díszítménye fehéres

szakállas fazék: szakállszerû kiöntõjérõl kapta a nevét. A szakáll fülpótlásként is szolgált.

. Kép

Pálinkafolyató fazék

. Kép

Jellemzõi:

- tûzálló agyagból készült

- szélesfenekû

- 3-4 cm-es kiöntõvel

- két függõleges fül

A sümegi fazékméretek Varga István szerinti táblázata a következõképpen néz ki:

meszölyös (bögre méret)

iccés (kb. 8dl)

másfél iccés (1,2 liter)

két iccés (1,6 liter)

három iccés (2,4 liter)

négy iccés (3,2 liter)

öt iccés (4 liter)

hat iccés (4,8 liter)

hét iccés (5,6 liter)

10.lakodalmas fazék (10 liter felett)

11.aratófazék (25-30 liter)

Fazékfélékhez tartoznak a tárolóedények is. Általában nem tûzálló agyagból készültek. Mindegyikre jellemzõ hogy kívül-belül mázasak, gazdagon díszítettek.

a. bödön

- zsíros bödön: zöldmázas, ovális alakú

- lekváros bödön: barna mázas, henger alakú

A bödönök a drága edények közé tartoztak, mivel az égetésük nehézkes volt a fedelük miatt.

b. szilke, mázas pohár, tejfölös bögre:

. Kép

Mérete 0,5 litertõl 5 literig terjedt. Tojásdad alakú, kívül-belül mázas, díszített.

c. vajköpülõ:

A nagyméretû tejesfazekat is használták vajköpülésre, de gyártottak direkt vajköpülõt is.

Jellemzõi: - barna és zöld máz

- kettõ fül

- kármentõ (mélyen a szájban levõ fedõszerû rész, a tej kifröcsögését

akadályozza meg)

d. medve alakú dohánytartó: fehér és barna színben készült, ülõ medvét formáz

. Kép

e. szenteltvíz tartó: nem volt egységes forma, a sümegi múzeumban is látható többfajta

. Kép

4. korsófélék: A korsókból többfélét készítettek. Kresz Mária szerint honfoglalás elõttbõl származik ez a forma. A szó jelentése: " Innivaló folyadék tárolására szolgáló öblös, nyakas edény". Fajtái:

a. vizes korsó: A név utal az edény funkciójára. Csörgõs korsónak is hívták. Az egészen kicsi mérettõl az 5 literesig készítették. Zsinórozással díszítették. Szája kerek, rostéllyal, cseccsel ellátott.

. Kép

b. Boroskorsó: mérete 1-1,5 liter, kívül-belül mázas, díszített, a 10 literes boroskorsó a kocsmai korsó.

. Kép

c. Bokálla: Ugyanaz mint a boroskorsó csak nincs talpa.

. Kép

d. Céhkancsó: Megrendelésre készült. Céhek, vagy valamilyen más közösségek ünnepi edénye volt. A közösség összetartozását szimbolizálta.

. Kép

Jellemzõi:

- gömb alakú

- alul keskenyedõ

- szája összenyomott, rámás

- füle a nyakból indul ki, felkunkorodó

5. Egyéb edények és cseréptárgyak:

a. gyermekjátékok: általában a felnõttek edényeinek kicsinyített másai

b. gyertyatartó: volt oszlopformájú talpas és hal alakú

. Kép

c. cseréppipa: csak kis mennyiségben készült

d. kotyogó: a bor kiforrását akadályozza meg a hordóból

e. itató: gömb alakú, oldalán egy sor kerek lyuk található

f. virágcserép: csonkakúp formájú, fenekén lyukkal

g. íróka vagy gurgula: gömb alakú, alul belapított, két oldala benyomott, tetején kicsi kerek nyílás, mázas.

h. Házoromdísz: megrendelésre készült

6. Kályhásmunka:

A város híres fazekasa Patonai Ferenc kezdetben kályhásként dolgozott. A kályhásság nagy múltra tekint vissza Sümegen.

X. Alkalmazott díszítõ technikák

Legrégebbi módszer volt, hogy az edények peremét mutatóujjal megnyomkodták. (fodros szélû ruha benyomását keltette) Ily módon díszített edények: tálak, tányérok, vázák, kuglófsütõk.

Dörzsölés: A fekete edényeket dörzsölték sóskõvel, szabályos elrendezésû hullámvonalakat képezve az edény oldalán.

Karcolás: Geometrikus formákat karcoltak: köröket, köríveket, félköröket. Ezekbõl jöttek létre a füzérek, virágok. A máz megült a mélyedésekben és itt sötétebb maradt.

Cifrázás: Eszköze a gurgula és az ecset volt. Általában a nõk munkája volt. A cifrázásnak két fajtája van:

- vörös alapon fehér virág, szár és levél fehér, esetleg kék tulipánnal

- fehér alapon sárga, kék, zöld, viola, rózsa, tulipán és rozmaring. A virágok színe

piros is lehetett.

Mázazás: Elõfordult hogy fröcsköléssel foltokat hoztak létre. Fehér engób alapot mázzal bevontak és színtelen mázfoltokat hoztak létre rajta. Zöld, barna és sárga mázat használtak.

Kanalas minta: Mázöntõ kanálból az edény falára foltokat öntöttek fehér engóbbal.

Dombormûves díszítés: A remekelõ segédek végezték. Ilyen volt például a dohánytartó medvének a szõre, vagy a céhkancsó rátétes díszítése.

XI. Alkalmazott díszítõ motívumok

Legegyszerûbb díszítõ elemek: pont, pötty, hullámvonal, egyenes vonal, csigavonal, félkörívek, levélornamentika, virágornamentika, ferde vonalkák. Ezekbõl az alap díszítõelemekbõl kombinálták össze a fazekasok a rájuk jellemzõ egyedi mintákat.

XII. A díszítés elhelyezkedése

Fennálló nyakas edényeknél: száj, nyak, has

Mázatlan köcsögöknél: váll és száj

Mázas köcsögöknél: nyakon és hason különbözõ minta

Szilkénél: fõ díszítés a középvonalon, sûrûn elõfordult hogy az edény belseje és alul-felül egy sávban fehér engóbos, a közepén szélesebb sötét sáv. Erre rakták a fehér díszítményt.

Kancsóknál: a nyak törésvonala díszítést kapott

Tálasedényeknél: fõ díszítmény az öblön és a peremen. Sincen, rámán csíkok, hullámvonalak találhatóak.

Csörgõskorsó: díszítmény a vállon, a hason csíkok és hullámvonalak.

XIII. Színek, mázak szerepe a díszítésben

Fehér engób alapon:

zöld máz díszítmény és színtelen máz

kobaltkék máz díszítmény és színtelen máz

kék és zöld díszítmény és színtelen máz

kék, zöld és barna díszítmény és színtelen máz

fehér díszítmény és színtelen máz

kék és zöld függõleges sávok és színtelen máz

kék és sárga mázas függõleges sávok és színtelen máz

Barna engób alapon fehér engób dísz (korsókon)

Terrakotta alapon:

fehér írókás vagy ecsetes díszítmény (csörgõskorsó, virágcserép)

fehér díszítmény és színtelen máz (szilke, tál)

fehér díszítmény kék mázzal és színtelen máz (köcsog tál)

Eredeti alapon:

fehér díszítmény és sárga máz (bögre)

fehér öntõfesték és zöld máz (céhkorsó)

zöld vagy barna máz (sütõ és fõzõedények)

fehér engób+ színtelen és zöld máz (kancsó, szilke)

XIV. Neves mesterek Németh József gyûjtése alapján

- Ludovits Mihály 1863-ban céhmester volt.

- Ludovits József 1842-1914

- Ludovits István 1875-1929 Télen nem dolgozott, mert nem

tudta kiszárítani az edényt.Földjük nem volt. Fõként

folyóedényeket készítettek. Felesége díszítette az

edényeket, halála után Erzsébet a lánya vette át a díszítést.

- Balogh Mihály 1850-1910 Fõképp folyóedényeket készített.

- Bánati Gyula 1863-1941 Aktívan részt vett a sümegi

kerámia felvirágoztatásában.

- Iliás Lajos Jellegzetessége volt a márványozott minta.

Tóth István Szép forma és egyszerû díszítés jellemzi

munkáit.

- Vizvári János

- Petecs Lajos

- Légmán János 1876-1925 Megrendelésre is készített edényeket. Jó minõségben dolgozott.

- Présing József Az õ neve alatt tartják számon a kanalas mintát.

- Id. Varga István 1853-1938 Fõként folyóedényt készített.

- Ifj. Varga István 1880-1975 Szalai Varga Istvánnak nevezte magát.Õ volt az utolsó tõzsgyökeres sümegi fazekasmester.

Szafnauer Károly kályhás volt de fazekas munkát is végzett.

Adorján István

Nagy József

Vida Sándor és József Jellemzõ díszítésük fehér alapon kobaltkék és zöld virágornamentika.

Klenner Lajos 1878-1945 Nem ügyelt a díszítés minõségére.

Molnár Sándor 1865-1932

Patonai Ferenc 1947-ben telepedett le Sümegen. Célja volt az eredeti sümegi edényformák és díszítések felélesztése, továbbadása az utókornak.

XV.Patonai Ferenc

1925.március 29.-én született Tapolcán. Édesapja Présing Árpád, édesanyja Komjáti Mária.

Apja eredeti szakmája fazekas és kályhás volt.

Az I. világháború alatt csendõrként dolgozott, késõbb visszatért az eredeti szakmájához.

Kettõ nõvére és egy öccse volt.

1947 nyarán vette feleségül Horváth Margitot.

Az esküvõ másnapján Sümegre költöztek a Rákóczi utca 10.-be.

Ez egy régi fazekasház volt, de az eredeti szerszámok közül csak a kemencét hagyták ott az elõzõ tulajdonosok.

Nagy nehézségek árán sikerült Patonai Ferencnek berendeznie saját mûhelyét.

Eleinte kizárólag kályhákat készített.

A kályhásság mellett kezdett el a korongozással foglalkozni.

Kezdetben nem ment túl jól neki, de szorgalmas gyakorlással egyre jobb minõségû edényeket készített.

Az agyagot saját maguk bányászták a sarvalyi és a dörögdi agyagbányákban.

A bányászást száraz idõszakban végezték, évente egyszer, de ez akár 5-6 napig is eltarthatott.Ezalatt kiköltöztek a bánya mellé.

Mialatt Feri bácsi akorongozás tudományát fejlesztette, Margit néni az edények festésével, írókázásával kezdett el foglalkozni.

Felkereste a fazekasokat, tõlük mintákat gyûjtött, a fellelhetõ régi edényekrõl is lerajzolta a mintákat és a technikákat is megpróbálta ellesni.

Neki is sok gyakorlásra volt szüksége. De a munkának meglett az eredménye. Egyre szebbek lettek a munkái.

Az agyag bányászatá kívül a feldolgozása és a mázkészítés is közös munka volt.

A zöld mázhoz rézdrótot hevítettek, a barnához úrkuti fekete követ égettek, a sárga mázhoz pedig kovácspernyét használtak.

Ezeket az anyagokat keverték össze ólommázzal.

Az edények belsejénél gyakran használták a fehér engóbbal való kiöntést.

Patonai Ferenc alkalnómazta a kék engóbba való bemártást is, ami nem volt jellemzõ a sümegi fazekasságra.

Az értékesítést elõször a helyi piacon kezdték meg, késõbb már lovas kocsival távolabbi piacokra is elvitték a termékeket, valamint a falvakban is árusították õket, bár itt fõleg a cserekereskedelem(terményre) dominált.

A 70-es években sikerült vásárolniuk egy Wartburgot és utána már ezzel hordták eladásra az árut.

Ahogy nõtt a vevõkör úgy szélesítették a termékkínálatot is.

Felkeresték az ország néhány fazekasközpontját több kevesebb sikerrel.

Az ekkor gyártott legnépszerûbb termékeik: gyertyatartó, szenteltvíztartó, tésztaszûrõk, dohánytartók, pálinkásbutykosok, poharak, fazekak, füles tálak, kancsók és gyermekjátékok.

A megnõtt kereslet miatt a 70-es évek vége felé eljutottak oda hogy tanulókat is kellett alkalmazniuk. A tanulók közül ketten késõbb keramikusok lettek.

Az inasok mellett meg kell említeni Nádasi János nevét aki a keresztfiuk volt.

Patonaiék úgy szerették õt mintha a saját gyermekük lett volna.

A fiatal legényke már 10 éves korában egyedül is korongozott. 1978-ban letette a fazekas szakmunkásvizsgát, közben aktívan dolgozott keresztapja mûhelyében. Eközben kiderült hogy van egy kiváló elárusítóhely a közelükben, a sümegi várhoz felvezetõ út. Itt is elkezdték árulni a termékeket.

Ekkor már a szakma is felfigyelt rájuk.

Feri bácsi 1977-ben elnyerte a Népmûvészet Mestere címet, 1980-ban pedig feleségével együtt az Iparmûvészet Mestere kitüntetést.

Közben megvásároltak egy régi fazekasházat a Rákóczi utca 16. Alatt.

Itt alakították ki a fazekas múzeumot. Ottjártamkor Nádasi János készségesen bemutatta ezt a gyönyörû gyûjteményt.

Elmondta hogy 1981-ben váltotta ki az iparengedélyt.

Patonai Ferenc ekkor már reumája miatt egyre kevesebbet dolgozott, de a tudását igyekezett maradéktalanul átadni Jánosnak.

1984-ben nyitották meg az elárusító pavilonjukat a sümegi vár parkolójában.

Ebben az évben költözött Feri bácsi át a Rákóczi út 16-ba.

1986-ban tanulmányútra utaztak Erdélybe, hogy tapasztalatokat szerezzenek.

1989-ben Nádasi János megnõsült. Született kettõ fia, akiket Feri bácsi unokákként kezelt és szeretett.

Patonai Ferenc 1997.június. 2.-án halt meg.

A család nagyon nehezen heverte ki a halálát, és ma is szeretettel beszélnek róla.

Nádasi János elbeszélése szerint a használati tárgyak iránt már nem igazán van kereslet, ezért fõképpen dísztárgyakat készítenek.

Ezeket Sümegen az üzletükben értékesítik ( a régi pavilon maradványai még láthatóak a házuk udvarán), valamint Dunántúli és Balaton parti üzletek vásárolják.

Néha külön megrendelésre is dolgoznak.

Remélem Nádasi Jánosnak is sikerül továbbörökíteni ezt a szép szakmát, hogy életben maradjon a sümegi fazekasság.

XVI. Irodalomjegyzék

Malonyai Dezsõ: A magyar nép mûvészete

IV. kötet Budapest 1912 335.oldal