Jean Baptiste Lully (1632-1687)

Jean Baptiste Lully (1632-1687)

A francia opera nagy mestere 1632-ben született Olaszországban, Firenzében. Gitározni tanult, s 14 éves  korában egy francia lovag apródja lett, aki magával vitte Párizsba. Itt Montpensier hercegnő házába került, ahol zeneapródként szorgalmasan tanulta a zenét. Gúnyverse miatt a hercegnő elbocsátotta, de XIV. Lajos felfigyelt tehetségére és szolgálatába vette. Először csak zenekari tag, később zenekarvezetője lett a 24 tagú 626b14g hegedűsökből álló együttesnek. Az udvarnál fényes karriert futott be, 1653-ban elnyerte az udvari zeneszerzői címet, 1672-ben pedig már ő minden zene főfelügyelője, engedélye nélkül nem lehetett operát bemutatni Franciaországban. Fontos szerepet játszott a klasszikus balett műfajának megszületésében. A királyi udvar táncmestereivel közösen a balett-táncot a színpadi cselekmény szerves részéve tették.

Haláláig közel 20 operát írt. Ezek közül legjelentősebbek: Theseus, Roland, Armida.

1687-ben egy szerencsétlen baleset okozta halálát. A XIV. Lajos király fölgyógyulására írt Te Deumot adták elő. Vezénylés közben a taktust ütve véletlenül a lába nagyujjára ejtette a vezénylő botot. Megsebezte lábát, s vérmérgezést kapott.

Az oratórium

Az előadásokat kezdetben, a XVI. században a templomhoz tartozó imateremben, az úgynevezett oratóriumban tartották. Innen ered a zenei műfaj elnevezése.

Szólóénekre, kórusra és nagyzenekarra komponált mű, mely jellegét tekintve epikus, drámai, elbeszélő, de abban különbözik az operától, hogy előadás, színpad és díszletek nélkül történik, s a szereplők nem játsszák el a történetet, hanem hangversenyszerűen, énekelve adják elő. Az, hogy nincs díszlet, jelmez, mozgás, többszörös előnyt is jelenthet, ugyanis a fantázia alkalmanként fölülmúlhatja a korlátozott színpadi megoldásokat.

Témája többnyire vallásos, bibliai eredetű. Az összekötőszöveget az elbeszélő, olasz szóval a testo recitálva énekli. Az események kommentálása, összefoglalása a szólisták (áriák), az együttesek (duett, tercett), valamint a népet megjelenítő kórus feladata.

Az operához hasonlóan az oratórium is bevezető zenével, nyitánnyal kezdődik, s helyenként önálló zenekari közjátékok is szerepelnek benne.

Az első nagy oratóriumokat Giacomo Carissimi írta, ő a latin nyelvű oratórium legjelentősebb mestere.

E műfaj betetőzője: Georg Friedrich Händel.

A passió olyan sajátos tárgyú oratórium, amely Krisztus szenvedésének és keresztre feszítésének a történetét beszéli el, evangéliumi szöveggel. Első mestere Heinrich Schütz, betetőzője e műfajnak: Johann Sebastian Bach.

Rövidebb lélegzetű oratórikus kompozíció. Abban különbözik az oratóriumtól, hogy inkább lírai jellegű, szemlélődőbb műfaj, az események sokszor teljesen hiányoznak belőle. Méreteiben is jóval kisebb. Tárgya szintén lehet vallásos, vagy világi. E műfaj Bach munkásságának egyik legjelentősebb területe.

II.) Hangszeres műfajok a barokk zenében

A reneszánsz kor zenéje énekes kultúra volt, vokálpolifónia, a barokk zenére viszont jellemző, hogy ez hangszeres zenekultúra. A hangszerek játékában kialakul a szóló és zenekari játék megkülönböztetése.

Szólóhangszereket: csembaló, klavichord, orgona (billentyűsök), hegedű. Ekkor élnek és munkájukkal inspirálnak a nagy hegedűkészítő mesterek: Stradivari, Amati. A barokk zene hangszeres műfajaira jellemző, hogy valamennyi több tételből álló, ciklikus műfaj.

Legtöbbször 3, illetve 4 tételesek.

Ha 3 tételes, tételrendje a következő:

gyors - lassú - gyors

Ha 4 tételes, harmadik tételként beékelődik egy hármas lüktetésű tánctétel:

gyors - lassú - menüett (v. scherzo) - gyors

Concertare = versenyezni

A szólóének kiemelésén alapuló monódia a barokk zenén belül nemcsak az operára, hanem a zenélés más területeire is hatott. Így alakult ki tehát a concerto,  vagy versenymű. Ebben egy, vagy néhány szólóhangszer concertál, azaz felelget, versenyez a teljes zenekarral.

A concerto tehát szólóhangszerre, illetve hangszerekre és nagyzenekarra íródott több tételes, általában 3 tételes mű. Két típusát különböztetjük meg a barokk zenében.

- concerto grosso: egy kisebb szóló együttes, hangszercsoport verseng a teljes zenekarral.

- szólókoncert: egy hangszer áll szemben és versenyez a zenekarral. A versenymű további fejlődése során ez a típus bizonyult jelentősebbnek. A szólista itt már nem a zenekar tagja, kiválik az együttesből, mivel az általa megszólaltatott zenei anyag a soli lényegesen nagyobb felkészültséget igényel, mint a zenekari tagok szólama, a tutti. A kizárólag zenekari részek, a tutti megszólaltatásában azonban a szólista is részt vesz.

A concerto grosso legnagyobb mestere Arcangelo Corelli (e.:arkandzselo korelli) (1653-1713).

A zenetörténet kevés adatot tud életéről. Fiatalkorában Bolognában tanult, majd Rómába került. Itt töltötte élete legnagyobb részét. Krisztina svéd királynő és Ottoboni bíboros szolgálatában állt, mint karmester és zeneszerző. Egyik legismertebb, ma is gyakran játszott kompozíciója a hegedűre írt La folia variáció sorozat. Ebben két zenei sor kérdés és felelet viszonyban áll egymással. Jellemző rá a visszhangszerűség. Corelli zenéje igen dallamos, szépek lassú tételei, meleg lírájukkal ragadják meg a hallgatót. Szonátáival iskolát teremtett.

A szólókoncert legnagyobb és legtermékenyebb zeneszerzője: Antonio Vivaldi (kb. 1675-1741). Az ő életéről is igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Még születése évét sem tudták pontosan meghatározni, csak sejthető, hogy 1669 és 1678 között látta meg a napvilágot Velencében. Itt működött a Szent Márk templomban édesapja oldalán - ki hegedűs volt - az ifjú Vivaldi ugyancsak hegedűsként. Később Mantovában udvari karmesterként, majd Padovában templomi alkalmazásban élt. Papi ember volt, azonban az egyházi szolgálatot nemigen vette komolyan. 1714-től Velencében a Szent Márk templom szólóhegedűse, s mint kiváló  hegedűművész, többször tett hangversenykörutat. Bár 38 operát írt, életművéből napjainkban mégis gyakrabban halljuk hegedűversenyeit (elsősorban a Négy évszak című sorozatot), valamint hangszeres és zenekari darabjait. 1741-ben Bécsben halt meg a Zeneirodalom e kiváló alakja.

Legnépszerűbb műve a 4 hegedűversenyből álló nagyszabású alkotás, a Négy évszak, melyhez egy ismeretlen olasz költő verse szolgált alapul. Mind a 4 mű kiváló alkotás, s a festőien leíró és ábrázoló zenének egyik legszebb korai példája. Az egyes darabok hangulatukban hűen tükrözik a természet változásait, a vonószenekari telt hangzás és a mozgékony, gyakran virtuóz hegedűszóló váltakozása az évszakok hangulatváltozásait megjelenítő hangszínellentéteket hoz létre. A zene végül is szavak nélkül muzsikál az évszakokról.

Bár programzene nem Vivaldi korában, hanem a XIX. században élte virágkorát, mégis őt tekinthetjük a hangszeres programzene megteremtőjének. Írt versenyművet korának szinte valamennyi vonós és fúvós hangszerére kb. 450-et. Stílusa nagy hatással volt J.S. Bach zenéjére.

Szonáta

Elnevezése a sonara = hangszeren játszani szóból ered. Egy vagy két hangszerre íródott, 3 vagy 4 tételes mű.

Szvit

A barokk zene másik legjelentősebb műfaja a concerto mellett. A szvit több eltérő jellegű tételekből álló hangszeres mű, amely nem egyéb, mint tánczenék összefüggő sorozata. E stilizált táncoknak a száma meghatározhatatlan. A szvitben a tételek a gyors - lassú - gyors táncpárosítás hagyományait követik. Európában a XVII. - XVIII. században a tételek száma 4 és 9 között váltakozott, s kialakult egy kötelező sorrend is. Négy alapvető tánctípust különböztetek meg, mely négy nemzetet képvisel, de elnevezésük egységesen francia.

Az allemande (e.: álmand) közepes tempójú, páros ütemű német tánc. Ezt követte a mozgalmasabb, gyors, páratlan ütemű francia courante (e.: kurant), majd egy lassúbb tempójú páratlan ütemű spanyol tánc következett, a saraband, s végül a sort ismét egy élénk, gyors, 6/8-os ütemű angol tánc, a gigue (e.: zsig) zárta. Szerepelhetnek még egyéb stilizált táncok is a szvitben, pl.: menüett, bourrée (e.: burré), rondeau (e.: rondó), gavotte (e.: gávott). (stilizált tánczene = olyan táncos ritmikájú műzene, amelynek eredete a népi tánczenékben található.)

A szvit francia földről átkerült Németországba, és kiteljesedését ott érte meg, elsősorban J.S.Bach munkásságában.

A barokk zene jellegzetes műfaja, élénk ritmusú, vidám hangulatú zene, melynek egy középkori francia körtánc a névadója. A rondóban a refrénszerűen, legalább kétszer visszatérő kezdő téma, a fődallam (A) váltakozik másodlagos dallamokkal, ún, epizódokkal.

Az epizód görög eredetű szó, mellékes eseményt, itt a zenében közjátékot jelent.

Formaképlete tehát: ABACAD...A