Festészete 1472-töl 1513-ig

Festészete 1472-töl 1513-ig

Angyali üdvözlet (1472-1475 körül)

A ma Firenzében található Angyali üdvözlet szerzösége szerint számos vitának volt a tárgya. Egyesek úgy vélték, Ghirlandaio keze alól került ki, mások Leonardo da Vinci fiatalkori müvét látták benne, amelyet közvetlenül Verrocchio mühelye elhagyása után festett. Ez a ma általánosan elfogadott feltevés tünik a legvalószínübbnek, ha figyelembe vesszük, hogy a kép számos részlete magán viseli Leonardo da Vinci stílusjegyeit. A párizsi Louvre-ban található Angyali üdvözlet is régóta ellentmondásos a szerzö kilétét illetöen, azonban a firenzei képpel ellentétben a kérdés még mindig nem eldöntött. Egyesek szerint a kép Lorenzo di Credi ecsetje alól került ki, mások Leonardo da Vincinek tulajdonítják. Kezdetben a kis Angyali üdvözlet a predellára, azaz az oltár alsó részére volt szánva, amelyen di Credelli dolgozott, aki Leo 939h77j nardóhoz hasonlóan Verrocchio mütermében tanulta a festészetet. Legvalószínübbnek az a feltevés látszik, hogy a kép a két fiatal festö keze alól került ki. A távolban látszódó megkapó, azúrkék táj szerzöje valószínüleg Leonardo da Vinci.

Zenész képmása (1475 körül)

A Zenész képmása Leonardo egyetlen férfiportréja. A mellény és a zeneszerszámot tartó kéz befejezetlen, az arca rendkívül kifejezö.

Madonna Benois (Madonna virággal) (1475-1478)

A Madonna Benois Leonardo egyik elsö munkája, amelyben a fiatal müvész már teljes egészében megmutatja stílusát. Ez az az idöszak, amikor a festö befejezi tanulmányait Verrocchio mühelyében. A nagyon fiatal, szinte kislányos Madonna nevet, és gondtalanul játszik fiával. A Gyermek arca viszont rendkívüli figyelmet és koncentráltságot fejez ki, ami a csecsemökre jellemzö, amikor valami számukra új dolgot fedeznek fel. A Madonna és a Gyermek motívumának ez az ábrázolási módja teljesen új és eltér a két figura bemutatásának akkoriban uralkodó szigorú sémájától. A Madonna viselkedése itt annyira természetes, hogy minden anya könnyen azonosulni tud vele és érzéseivel. Ily módon Leonardo eléri, hogy az emelkedett vallási témájú kép hozzáférhetö lesz mindenki számára, de ez a vallásosság a legegyszerübb hétköznapi élethez kötödik.

Szegfűs Madonna (1478-1481)

A Madonna piros szegfüvel szerényebb és talán kevésbé spontán mü. A Gyermek rajza azonban ugyancsak nagyon dinamikus, de talán kevésbé realista. A kompozíció összetettebb. A háttérben megjelennek a gyönyörü, sfumato technikával festett hegyek. Ámulatba ejtö az Istenanya köntöse drapériájának a gazdagsága, hajfestésének a módja, valamint bal kezének szinte tökéletes szobrászi modellálása.

 

Sziklás Madonna (1483-1486)

A Sziklás Madonna Leonardo da Vinci elsö képe, amelyet milánói tartózkodása alatt festett. Azzal a céllal készült a mü, hogy majd a milánói San Francesco Grande templom Szeplötelen Fogantatás kápolnájának a szárnyas-oltárát díszítse. A barlang témája mindig lenyügözte az olasz mestert. Szerinte a barlangok sajátos geológiai zsigerek, amelyekben a "fortélyos természet" elhelyezte hatalmas és titokzatos szervezetét. Elöször a Sziklás Madonna címe így hangzott: Madonna a Kisdeddel, Keresztelö Szent Jánossal és az angyallal. A kép hátterében gleccserekre emlékeztetö hegyek láthatók, ami a természet végtelenségét hivatott jelképezni - minden valószínüség szerint ez a kép igazi témája. A müvész ugyanennek a témának még egy verzióját elkészíti, amely ma a londoni National Gallery tulajdonát képezi. A müvet azért kellett elkészíteni másodszor is, mert Leonardo az elsö képre nem festett glóriákat.

Hermelines nő (1485-1490)

A Hermelines nő a lengyel irodalomban Nő menyéttel, vagy Nő menyétkével címen is szerepel, Leonardo da Vinci elsö milánói tartózkodása alatt készült második (a Zenész portréja után) portréja. A kép a milánói nagykövetnek, Lodovico Sforza kedvencének a lányát ábrázolja. Leonardo da Vinci mesterien fejezte ki az ábrázolt figura belsö gazdagságát. Kiérzödik a nő energiája, határozott és erös karaktere. Egyszerre eleven és félénk, mint a fehér menyét, amelyet a kezében tart. A gyönyörü nő finom ajkán megjelenik - a más képekröl már ismert - alig észrevehetö, titokzatos mosoly.

Madonna Litta (Madonna és a gyermek Jézus) (1490-1491)

Sok Istenanya - kép maradt ránk, amelyeket több-kevesebb valószínüséggel Leonardónak, vagy valamelyik tanítványának tulajdonítanak. Ilyen a leningrádi Ermitázsban örzött Madonna Litta. A festésmód száraz és kemény, a ruhán a kék és piros üti egymást. De ahogy Mária a fejét félrehajtja, a bájos, finom mozdulat a hozzáértök szerint csak Leonardótól telhetett. Annál inkább, mert egy rajza egészen hasonló tartású fejet ábrázol.

Utolsó vacsora (1495-1497)

Lodovico Sforza 1494-ben megrendel Leonardonál egy képet, amely az Utolsó vacsorát ábrázolja. Azt szeretné, ha a mü a milánói Santa Maria delle Grazie templomba kerülne. A müvész 1495-ben lát munkához. Az asztal egyik oldalánál ülö apostolok hármas csoportokban, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Közöttük van Júdás is (Krisztustól balra a harmadik), ami meglehetösen bátor döntés volt abban az idöben. Júdást ugyanis az asztal végén, Krisztustól és a többi tanítványtól távol szokták ábrázolni. A festö a vacsora legdrámaibb pillanatát ábrázolja, amikor Krisztus az apostolokhoz fordul: „Bizony mondom néktek, egyitek elárul” (Szent Máté Evangéliuma 26,21).

Leonardo valószínüleg három évig, 1495 és 1498 között dolgozott rajta. A hagyományos, gyors falfestési technika, az ún. freskófestés volt akkoriban elterjedve, Leonardo azonban nem ezt, hanem egy sokkal rugalmasabb módszert alkalmazott. Olyan festéket használt, amely rendszerint fafelületeknél volt szokás. Az eljárás nem bizonyult megbízhatónak, és a kép hamarosan elkezdett leválni a falról.

Mona Lisa (1503-1506)

Ki ne ismerné Giocondá-t, Leonardo remekmüvét, amely talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása. Gioconda arca a közösségi emlékezet része, ismert az egész világon, másolták, fényképezték, karikatúrákat készítettek róla és sokszorosították ezerszámra. Mindezek ellenére megörizte titokzatosságát, megfejthetetlen titkát, amely úgy fedi el ezt a képet, mint a sürü köd az öszi tájat. Nem az itt a legfontosabb, hogy igaza van-e Vasarinak, aki úgy véli, felfedezte, hogy Leonardo egy bizonyos Francesco Giocondo-nak a feleségét ábrázolja, és nem az a fontos, hogy a mögötte elterülö táj Toscana, Lombardia, vagy egy teljesen a festö által kreált táj. A legérdekesebb kérdés annak a kapcsolatnak a feltárása, ami az elsö képsíkban levö figura és a mögötte látható természet között megfigyelhetö. Ezen a képen is megtalálható a Leonardo da Vincire oly jellemzö sfumato. Ez a természet rejtélyes eröinek jelenlétét hivatott kifejezni, amelynek hatalmát az ember kizárólag csak észlelheti, de képtelen ésszel felfogni. Leonardo folyamatosan kutatja az ember helyét a világban. Az egyik lehetséges választ a müvész talán Mona Lisa egyedülálló mosolyával fejezi ki. Gioconda arcáról paradox módon megfontolt választékossággal teli bölcsesség sugárzik, amelybe azonban nyugtalanság is vegyül.

Mona Lisa

Idösebb a sziklánál, amelyek között ül;
Miként a Vámpír,
Sokszor meghalt,
És megtanulta a sír titkait;
Mély tengerek búvára volt,
S elmerült napjaik maga köré gyüjtötte;
Különös kelmékre alkudott Kelet kalmárjaival;
Mint Léda,
Anyja volt a trójai Helénának,
És mint Szent Anna,
Anyja volt Máriának;
S mindez neki annyi volt,
Mint a lantok és fuvolák hangja;
S nem él,
Csupán az élveteg finomságban,
Mely formába öntötte a változó vonalakat,
S a kézre és szemhéjra színt lehelt.

- Walter Pater - (Vajda Endre fordítása)

 

Szent Anna harmadmagával (1508-1510)

A Szent Annát harmadmagával ábrázoló képet a firenzei szervita kolostorba szánták. Leonardo da Vinci életrajzának megírásakor Vasari a következöképpen szól a kép korabeli fogadtatásáról: „Leonardo hosszabb ideig volt ott a kolostorban úgy, hogy nem kezdett el festeni, majd végül egy kartonra megfestette Szent Anna, a Szüzanya és a kisded képét. A kép csodálatra késztetett minden müvészt, amikor pedig kész lett, jöttek férfiak és nök, idösek és fiatalok, akik két napon keresztül Leonardo szobáját látogatták, mintha ünnep lett volna az, hogy megtekintik azt a csodálatosan szép müvet.” A "londoninak" nevezett befejezetlen vázlat néhány évvel korábban készült, mint a fentebb ismertetett kép. A Szent Családot ábrázolja a gyermek Keresztelö Jánossal.

Keresztelö Szent János (1513-1516)

A Keresztelö Szent János Leonardo da Vinci utolsó remekmüve, amelyet halála elött három évvel festett. A szent megvilágított alakja a homályból bukkan elö. Nehéz meghatározni a ráesö fény forrását. Söt mi több, a figura rajza észrevehetetlen, ebböl eredöen a kontúrjai megfoghatatlanok. Kétértelmü, hermafrodita jellegü, rejtélyes küllemü figurát ábrázol a festmény. A mü szemlélöje szinte hipnotizáltan ingadozik, hogy férfit, vagy nöt lát-e. Leonardo da Vinci Keresztelö János-a inkább emlékeztet a müvész képzeletében született ephéboszra, és nem mint ahogy az Evangélium kívánja - aszkéta keresztény prófétára. Lényegében Keresztelö Szent János az ideális, az átlagembernél tökéletesebb, ezért annak boldogtalanságától mentes, ideális embertípusról szött