Az akvarisztika múltja

Az akvarisztika múltja

Az akvariszitka több száz éves múltra tekint vissza. A legrégebbi feljegyzések Kínából származnak. A kínaiak nagy türelemmel és hozzáértéssel az ezüstkárásznak megszámlálhatatlan változatát tenyésztették ki, aranyhal néven. A kínai legendák az aranyhal isteni eredetérõl szólnak.
A hajózás és a kereskedelem fejlõdésével rengeteg aranyhal és díszes tartóedény került át Európába. Az akvarisztika azonban mégsem a kínai aranyhaltartásból fejlõdött ki, hanem a természettudósok által. Priestley és Scheele felfedezték az oxigént, Spallanzani, Lavoisier, Humboldt és Ingenhouss vízinövényeket és halakat tartottak együtt és kimutatták, hogy az élõlények oxigént használnak fel, és szén-dioxidot termelnek, amit a 949e47j vízinövények fény segítségével testük felépítéséhez használnak. A víz gázegyensúlyának törvényét azonban nem ismerték, így a kísérleti állatok rendre elpusztultak. Dr. S. H. Ward természettudós 1841-ben arról számolt be, hogy akváriumában a halak és növények már hosszabb ideje együtt élnek és a víz még mindig tiszta. Rájött, hogy a víz gázegyensúlya akkor marad egyensúlyban, ha abban állatok mellet, növényeket is tartunk.
P. H. Gosse 1850-ben, Londonban akvárium-kiállítást rendez, és 1855-ben Õ használja elõször tudatosan az aquarium szót. 1856-ban, Németországban megjelent E. A. Rossmässler természettudományos író Tó az üvegben címû, az akváriumot tudományosan megalapozó írása. Ezt az évet szokták az akvarisztika születési évének tekinteni

Az akvárium berendezése - gondozása

Alapismeretek:

Az alapvetõ lépések:

Tervezzük meg, mekkora medencét szeretnénk. Ajánlatos nem kicsi, 10-15 literes akváriummal kezdeni, ugyanis minél nagyobb egy akvárium, annál könnyebb a gondozása. És nem utolsó sorban látványosabb is. Az ajánlott legkisebb méret a 30 literes.

1. Készítsük el az akváriumnak megfelelõ állványzatot vagy asztalt. Sose tegyük hajlékony felületre, mert ez könnyen az akvárium töréséhez vezethet.
2. Az akvárium üvegének vastagsága függ az akvárium méretétõl. Az ajánlott értékek:
   - 15L-ig 3mm
   - 30L-ig 4mm
   - 50L-ig 5mm
   - 120L-ig 6mm
   - 300L-ig 8mm
   - 500L-ig 10mm
3. Az akvárium alá tegyünk valamilyen rugalmas anyagot (hungarocell, polifoam, kartonplast, fils, stb.), amely felveszi a tartó polc esetleges egyenetlenségeit.
4. Elsõ nap csak az akváriumot tegyük a helyére, helyezzük bele a kimosott talajt és töltsük fel vízzel.
5. Indítsuk be a szellõztetést és hagyjuk járni 1-2 napig. Kis akváriumhoz elég a szivacsos szûrõ, 50L felett azonban ajánlott a motoros szûrõ használata. A szûrõ, fûtõ- és levegõztetõ berendezések állandó üzemre készültek. Ne kapcsoljuk ki éjszakára.
6. Ezután telepíthetjük be a vizinövényeket. Ha lehet, egyszerû növényeket válasszunk, amelyeknek elegendõ világítást tudunk biztosítani. Az akváriumban biztosítani kell a szükséges tápanyagokat is.
7. Csak a már min. egy hete üzemelõ akváriumba vegyünk halakat. Legalább ennyi idõ kell, hogy kialakuljon a megfelelõ baktériumflóra.
8. Az akvárium méretének és típusának megfelelõen válogassuk a halakat. Ha még sohasem volt akváriumunk, akkor egyszerû halakkal kezdjünk. Kezdõknek ajánlottak az elevenszülõ halak, kis testû pontylazacok és a páncélosharcsák.
9. Figyeljünk a halak megfelelõ társítására. Ne tegyünk ragadozó vagy csipkelõdõ halak mellé békés, nagy úszójú halakat.
10. Csak annyit etessünk, amennyi néhány perc alatt elfogy!
11. Díszakvárium esetén fordítsunk nagy gondot az élõ eleség tisztaságára. Inkább a jó minõségû száraz vagy fagyasztott eleséget részesítsük elõnyben.
12. Legalább kéthetente végezzünk részleges vízcserét. Ilyenkor az akvárium vizének 1/4-ét lecseréljük azonos hõmérsékletû friss vízre.
13. Ha tehetjük, mérjük legalább havonta egyszer az akvárium vizének keménységét és kémhatását.

Akváriumtípusok

Az elsõ és legfontosabb lépés, amikor eldöntjük, hogy édesvízi vagy tengeri akváriumot kívánunk-e beállítani. Az akváriumok típusait több szempontból is megközelíthetjük.

Az akvárium, mint a lakás dísze

Az akvárium legyen összhangban a szoba többi berendezésével, jól látható, a technikai eszközök legyenek hozzáférhetõek és könnyen tisztíthatóak. Az édesvízi akváriumot alapvetõen 4 típusra oszthatjuk:

• Holland típusú akvárium. Ebben halak alig vannak, vagy egyáltalán nincsenek. Úgy néz ki, mint egy víz alatti kert. Ehhez legalább egy méter hosszú akvárium és egyenletes megvilágítás szükséges.
• Biotóp akvárium. Ez a természet egy miniatûr szeletkéje. Összeillõ hal- és növényegyüttes az eredeti élõhelynek megfelelõen.
• Paludárium. Az akvárium és a terrárium kombinációja. Vízrészbõl és az adott földrészre jellemzõ tulajdonságokból áll. A vízben halak vagy/és kétéltûek, vízinövények élnek, a szárazon növények, hüllõk.
• Vegyes akvárium. Különbözõ fajú halak és növények együttese. Nem meghatározó a fajok földrajzi elõfordulása.

Halfajok szerinti akváriumtípusok

El kell dönteni, hogy a medencében milyen halakat szeretnénk majd tartani, mert már ez is meghatározza az akvárium méretét, formáját és berendezési tárgyait.

• Pontylazacos akvárium. A jól mutató pontylazacos akvárium hosszúkás, lapos, alacsony növények vannak benne és kisméretû szûrõt, illetve talajszûrõt használunk. Egy 80-100 L akváriumba 50-60 db - 5-féle halból 10-12 db - halat tehetünk. Az ajánlott berendezési tárgyak: különbözõ vasfák, gyökerek, jávai moha.
• Márnás akvárium. Gyors mozgású, csipkelõdõ halak, nem növényevõk, úgyhogy dúsan be lehet telepíteni növényekkel. Társíthatunk hozzájuk dániókat és harcsákat.
• Sügéres akvárium. A dél-amerikai törpesügérek békés halak. Medencéjük sose legyen nagyon világos. Inkább legyen kissé barnított vizû, sötét aljzatú. Növényként a Microsorium és jávai moha ajánlható. Az afrikai közepes, vagy nagy testû sügérek akváriuma inkább sziklás, búvóhelyekkel ellátott, viszonylag kevés növényt tartalmaz. A talaj legtöbbször finom sóder vagy homok.
• Diszkosz akvárium. Habár ezek is sügérek de teljesen külön kategóriát képeznek. Akváriumukat berendezhetjük szépen kardfüvekkel, vékony homokréteggel az alján.
• Vegyes akvárium. Berendezése tetszõleges, figyelembe véve a halak igényeit.
• Harcsás akvárium. A halak rejtõzködõ életmódja miatt sok gyökeret ajánlatos beletenni és sok búvóhelyet kialakítani. A növényeket tegyük ültetõedénykékbe mert a harcsák hamar kiturkálhatják õket.
• Speciálisan berendezett akvárium szükséges néhány halfajnak, például a gömbhalaknak. Nekik számos búvóhellyel ellátott akvárium szükséges, hogy ne tépkedjék egymást. A csigasügéreknek a homokos talajon több csigaházat helyezzünk el, hogy választhassanak megfelelõ búvó- és ikrázóhelyet.
• Tenyésztõ akvárium. Nem látványos, csupán a célnak megfelelõ akvárium.

Technikai eszközök

Fûtõk

Az akváriumok vizének fûtését leggyakrabban elektromos fûtõberendezéssel oldjuk meg. Van szabályozó nélküli ún. fix és van szabályozós kivitelû. Az elsõt akkor használjuk, ha állandó a környezet hõmérséklete, nem ingadozik nagyon. Ilyenkor egy adott vízmennyiséghez adott méretû fûtõ kell. Ha viszont a külsõ hõmérséklet jelentõsen változhat, akkor célszerû egy szabályozós kivitelû fûtõ használata. A fûtõt sose üzemeltessük szárazon. Ha az akváriumban vizet cserélünk, feltétlenül húzzuk ki a hálózatból.

Szén-dioxid - palackos

A növényeknek szén-dioxidra van szükségük. Sok növény esetén a halak nem termelnek elegendõt, így nekünk kell biztosítani. A legegyszerûbben szódásszifon felhasználásával lehet de nagyobb akváriumnál a lényegesen drágább, de biztonságosabb szén-dioxid-palack használatával.

Szellõztetõk - légpumpa, porlasztók

Levegõztetõ készüléket több okból is használhatunk. Ha nem kap fényt az akvárium és nincs kellõ mennyiségû asszimiláció, vagy kevés a növény, szükséges az oxigén bevitele. Lehet, hogy csak a vizet szeretnénk átmozgatni és a felületi porréteget megszüntetni. Akkor is szükséges, ha túl sok hal van és az oxigént, hamar elfogyasztják.

Világítás

Az akváriumban világosság nélkül felborulna az egyensúly, ezért törekednünk kell arra, hogy medencénk természetes vagy mesterséges fényt kapjon. Ha kialakult egy optimális állapot, akkor a halak egészségesek, színesek, a növények szép zöldek, üdék, dúsan nõnek, szaporodnak.
Az akváriumot természetes fény közelébe helyezhetjük, tetõablak alá vagy ablak elé, de lehet, hogy így is szükség lesz kiegészítõ világításra.
Rossz fényviszonyok esetén kiegészítõ világításra van szükség, amelynek idõtartama 10-12 óra. Ügyeljünk, hogy akváriumunk folyamatos megvilágítást kapjon. A megvilágítás erõsségének tervezésekor vegyük figyelembe az akvárium méreteit, elsõsorban a mélységét.

Szûrõk

Az akváriumban felhalmozódott szennyezõdéseket el kell távolítanunk. Erre szolgálnak a különféle szûrõkészölékek. Ezek lehetnek az akváriumon belül (belsõ), vagy kívül (külsõ). A vizet mozgathatjuk levegõvel, vagy erre a célra gyártott szivattyúval.
A levegõvel mûködõ belsõ szûrõk agyszerû mûködésûek. A vízbe benyomott levegõ felemelkedve vizet szállít magával. Ha ez a víz valamilyen szûrõközegen megy keresztül, a szennyezõdés a szûrõanyagban marad. A szûrõ anyaga leggyakrabban szivacs. Ha a szivacs telítõdik, langyos vízzel mossuk át. Sose használjunk vegyszert! Vegyes akváriumhoz 50-60 L-ig vagy tenyésztõ akváriumhoz javasolt.
Talajszûrõt olyan akváriumban alkalmazunk, amelyben nincsenek talajt túró halak, illetve legalább egy évig nem szándékozunk talajt cserélni. A talaj alatt 2cm-es vízréteg van, ahová a víz a talajon keresztül áramlik. Innen a vizet levegõvel hajtjuk ki.
Motoros belsõ szûrõt 60 L feletti akváriumban célszerû használni. Olyan szûrõt válasszunk, amelyik megfelel az akvárium méretének. Ezeket, a szûrõket hetente kell takarítani. Ilyenkor a motor forgó részét is szedjük szét és pucoljuk meg.

Az akvárium vizének tulajdonságai

Ahhoz, hogy a halakat megfelelõen tudjuk tartani, ismernünk kell - többek között - a számukra szükséges víz minõségét.

A víz színe

Az érett, kicsit algás esetleg tõzeges akváriumvíz enyhén barnás, zöldes árnyalatú, míg a friss víz majdnem színtelen.

A víz szaga

Az akváriumvíznek nem lehet kellemetlen szaga. Ha mégis van, akkor célszerû a víz egy részét minél elõbb lecserélni, vagy aktív szénen átszûrni, amely leköti ezeket, a gázokat (kénhidrogén, metán, ammónia).

A víz hõmérséklete

Az egyik legfontosabb paraméter, amelyet hõmérõvel mérnek. Mértékegysége a Celsius-fok. Jelölése: °C. A különbözõ halaknak és növényeknek megvan a saját hõminimuma, hõmaximuma és hõoptimuma. A minimális vagy a maximális értékeket túllépve zavarok állhatnak be az életmûködésben. Trópusi halak esetében a hõoptimum 20-32 °C között lehet. Kerüljük a hirtelen hõmérséklet-változást és a halak szükségtelen költöztetését

A vízben oldott oxigéntartalom

Az akvárium vizébe oxigén vagy szellõztetõgép segítségével vagy növényi asszimiláció révén jut. Az oxigéntartalmat milligrammokban vagy köbcentiméterben szokták kifejezni, mindig 1 liter vízre vonatkoztatva. Melegebb vízben kevesebb, hidegebb vízben több oldott oxigén található. Sõt, melegebb vízben a halak oxigénigénye is jelentõsen megnõ, ezt az igényt csak megfelelõ mennyiségû növényzet vagy szellõztetõgép tudja ellátni.

Nitrogénkörforgás

Az akváriumban keletkezõ veszélyes anyagok jelentõs része - a fehérjék anyagcsere-végtermékei - a nitrogénvegyületek. A szerves nitrogénvegyületekbõl a baktériumok elsõ lépésben ammóniát állítanak elõ, amely az akváriumban részben oldott mérgezõ gáz (NH3), részben nem mérgezõ ammónium-ion (NH4+) formájában van jelen. Az ammónia / ammónium-ion arány erõsen függ a víz pH-értékétõl és a hõmérséklettõl. A vízben még megengedhetõ legma­gasabb szabad ammóniakoncentráció: 0,2 mg/l.
Az ammóniát a vízben lévõ nitrifikáló baktériumok eloxidálják mérgezõ nitritté (N02), majd nitráttá (N03). Mindkét esetben a folyamathoz oxigén jelenléte szükséges. A természetes vizekben az ellentétes mûködésû denitrifikáló baktériumok is jelen vannak. Ezek a nitrátot nitritté, majd nitrogéngázzá redukálják. Ez a folyamat energiát igényel, amit a mikrobák szénforrások felhasználásával nyernek. A vízinövények felveszik a nitrogéntartalmú bomlástermékeket. A növényzet megkötõ­képessége szén-dioxid adagolásával növelhetõ. Az akváriumban megengedett legmagasabb nitrát-érték: 50 mg/l.

A víz hidrogénion-koncentrációja (PH)

Döntõ jelentõségû a halak életmûködése szempontjából a víz savanyú vagy lúgos volta. A víz kémhatása a benne lévõ hidrogénionok számával arányos, azt mutatja meg, hányszor 1 gramm hidrogénion van egy liter vízben. Gyakorlatban: 1 liter semleges vízben 1 tíz milliomod (1/10000000 másképp 1/107 ) gramm szabad hidrogén van.
A könnyebbség kedvéért ennek a számnak negatív logaritmusát (7) használjuk. Ha az akváriumvíz pH-értéke kisebb, mint 7, akkor az savanyú, ha nagyobb, akkor az lúgos kémhatású. Akvarisztikai szem­pontból az 5-9 pH közötti értékek jöhetnek számításba.
Jó tudni: Növényes akváriumban túl erõs napfény hatására fellépõ intenzív asszimiláció, ill. a biogén mésztelenedés miatt a víz pH-értéke megemelkedhet, kevés fényesetén pedig a szünetelõ asszimiláció miatt szénsav szaporodhat fel, vagyis a pH-értéke csökkenhet. Ez az oka annak, hogy növényes akváriumban reggel kisebb a pH érték, mint este.
A pH-érték - egy egyszerû módszerrel - könnyen mérhetõ. A túl alacsony érték szódabikarbónával emelhetõ, a túl magas érték pedig kénsavval vagy sósavval csökkenthetõ.

A víz keménysége

A vízben, túlnyomó többségben kalcium (Ca), magnézium (Mg), Nátrium (Na) és Kálium (K) -sók vannak oldott állapotban. Ha a vízben sok kalcium- és magnéziumsó van jelen, akkor a vizet keménynek mondjuk. A víz keménységét ún. német keménységi fokban (°nk) fejezzük ki. 1 német keménységû az a víz, amelynek 1literében 10 mg kalcium-oxiddal egyenértékû kalcium- és magnéziumsó van. A O-4 °nk-os víz igen lágy, a 4-8 °nk-os lágy, a 8-12 °nk-os közepesen kemény, a 12-18 °nk-os kemény és a 18-30 °nk-os nagyon kemény.
Fontos tudni, hogy a trópusi díszhalak döntõ többsége a lágy vizet szereti, különösen szaporításukhoz van rá szükség. Ugyanakkor például az afrikai nagy tavak sügérei inkább kemény vizesek. Az esõvíz és a hólé keménysége általában 1-4 nko közötti.
A víz keménysége egyszerû módszerrel mérhetõ. Ha keményebb vízre van szükség, akkor mészkõvel tudjuk felkeményíteni. Ha viszont lágy vizet szeretnénk, akkor több lehetõség kínálkozik.

Forralás: Ekkor a vízben oldott hidrokarbonátok kiválnak, és a víz lágyabb lesz.

Desztillálás: Kevés akvarista desztillál vizet, mert ahhoz megfelelõ eszköz és sok energia kell.

Ioncserélõ mûgyanták: A vizet anion- és kationcserélõ mûgyantákon folyatjuk át, amelyek a nem kívánt - keménységet, okozó- ionokat kicserélik számunkra közömbösekre. A hazai gyártású
gyanták tökéletesen megfelelnek akvarisztikai célra.

Reverse Osmose készülék: Olyan szerkezet, amelybe a hálózati víz befolyik és részben lágy
(1 °nk alatti), részben csapvíz víz folyik ki. A kifolyó lágy víz és csapvíz aránya 1:6. Ez azt jelenti, hogy minden leadott 100 liter lágy víz mellett kb. 600 liter csapvíz folyik el. Kisebb
tenyészetek 120 liter/nap kapacitású készüléket használnak

Eleségek, planktonok gyûjtése

A halaknak, mint minden élõlénynek, olyan anyagokra van szükségük, amelyekbõl építeni, mûködtetni tudják saját szervezetüket. Ezeket, az anyagokat környezetükbõl veszik fel táplálék formájában. A mesterséges környezetben tartott állatok - így a díszhalak is - táplálékait takarmányoknak nevezzük.

Élõ eleségek

Az akvarisztikában az egyik legfontosabb kérdés az élõ táplálék biztosítása. Az egyes halfajok és a fajokon belül különbözõ korosztályok élõtáplálék-igénye rendkívül eltérõ, mind a táplálék minõségében, mind mennyiségében. Az élõ táplálék szerepe különösen nagy az éppen táplálkozni kezdõ lárvánál, ill. a szaporításra szánt tenyészállatoknál. Az élõtáplálék-szervezetek tartalmazzák optimális arányban és mennyiségben azokat a legfontosabb tápanyagokat (fehérjék, aminosavak, zsírok, vitaminok, nyomelemek, enzimek stb.), melyek halaink számára nélkülözhetetlenek. Igaz ugyan, hogy ma már sok, és tápértéket tekintve kitûnõ mesterséges táp áll a rendelkezésünkre, azonban még a legjobb sem tudja helyettesíteni azt az élettani hatást, melyet az élõ táplálék biztosít.

PAPUCSÁLIAT (Paramécium)

Az ázalékállatkák (Csillósok) törzsébe tartozó, papucs formájú, igen apró állatkák kitûnõ indítóeleséget jelenthetnek tenyészetünkben, és tenyésztésük is egyszerû.
A klasszikus módszer: egy ötliteres befõttesüveget megtöltünk háromnegyed részéig vízzel (ha lehet esõvízzel) és beleáztatunk egy marék szalmát. Szalma helyett kockára vágott és megszárított karalábé is megfelel. Ennek minimum 2 hétig kell áznia. A víz színe aranysárgává, a szaga büdössé válik. További 2 hét,
amíg ez a lé letisztul és viszonylag szagtalan lesz. Ekkor tehetjük bele a papucsállatoltást. Az így elkészített, minimum 15-20 °C-on tartott, beindult telepet - igénytõl függõen - 2-3 hetenként etetjük 4-5 cm-es, teljesen megszárított banánhéjdarabkával, vagy 1 mokkáskanálnyi tejjel. Ez utóbbi esetén vigyázni kell, hogy a tenyészet vize ne savanyodjon le, újraetetni tejet csak a már letisztult vízben szabad.

SÓFÉREG (Artemia salina LEACH)

Az Artemiát már 1920 óta alkalmazzák édesvízi és tengeri állatok etetésére. A Föld nagyobb sós tavaiban mindenhol elõfordul, de érdekes, hogy a tengerekben nem. Nagy mennyiségben halásszák a rákokat és gyûjtik petéit világszerte. A kifejlett rákokat fagyasztva, a petéket szárazon, légmentes konzervdobozokban, esetleg szintén fagyasztva hozzák forgalomba. Szaporodásmódja többnyire a szûznemzés (partenogenezis), mert hímek ritkán fordulnak elõ. A kemény héjú peték nagysága 0,2-0,3 mm. Több évig eltárolhatók légmentes dobozban.
A kikelt lárvák (naupliusok) kitûnõ eleség kishalak számára. Elsõsorban azért, mert nincs kitinburok rajtuk és a kishal, könnyen elfogyasztja. Másodszor pedig azért, mert sóstavi eredetû és betegségeket nem hordoz magával. Kifejlett artemiát is etethetünk, hiszen magas tápértékû, minden tenyészállat szívesen fogyasztja.
Az Artemia normális esetben elevenszülõ, csak bizonyos stressz-szituációkban rak ún. tartós petét. Ilyen helyzet a természetben akkor van, ha pl. megnõ a Sókoncentráció pl. azért, mert a tó kiszárad.
Keltetés: 1,5 liter, 25-30 C°-os vízhez 1 púpozott evõkanál konyhasót adunk. A keltetéshez erõs porlasztás szükséges. A frissen kelt naupliusokból 20-24 óra múlva már leszedhetünk, de teljes kelési idõ általában 36 óra. A lárvák könnyen kinyerhetõk, csak a levegõporlasztást kell leállítani és néhány perc múlva az üres peteburkok a víz felszínére emelkednek, a frissen kelt naupliusok az üveg alján gyülekeznek. Innen egy vékony gumicsõvel könnyen leszippanthatóak egy sórák szûrõbe.

ZOOPLANKTON

Az élõ haltáplálék szervezetek közül a zooplanktont alkotó fajokat tekintjük legotimálisabbnak. A zooplankton fogalmába mindazok az aljzat nélküli, vízben lebegõ állati szervezetek tartoznak, melyek mozgását elsõsorban a víz áramlása biztosítja, és saját mozgásuk igen csekély. A zooplankton jelentõségét annak tápanyag-összetétele magyarázza, valamint az a lehetõség, amely a szervezetek
gyûjtésében, tenyésztésében rejlik. Továbbá nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy jól adagolható és a halak által azonnal el nem fogyasztott mennyiség nem szennyezi az akvárium vízét. A legtöbb zooplanktont alkotó szervezet ülepítõ-, szûrõszervezet és ezáltal hozzájárul az akvárium vízének tisztulásához. E fajok rendszertanilag több állattörzsbe sorolhatók, de közülük csak azok meghatározóak, melyek igen nagy egyedszámmaI vannak jelen vizeinkben. Ezek közül a legfontosabbak a Rotatoria osztály tagjai a Kerekesférgek, ill. a Crustacea osztályba tartozó alsóbbrendû rákok.

SZÚNYOGLÁRVÁK

A legtáplálóbb eleségek a szúnyoglárvák. Osztályozásuk leggyakrabban színük alapján történik.
Fehér szúnyog (nem csípõs, ún. tollasszúnyog) lárva teljesen átlátszó, a vízben vízszintesen úszik, amit a jól látható buborékok, levegõtartályok tesznek lehetõvé. Általában állóvizekben fordul elõ, egész évben gyûjthetõ.
Tavasztól õszig szedhetõ a vérszívó fekete szúnyog lárvája. Hatalmas tömegben fordulnak elõ pocsolyákban, árkokban.
Az árvaszúnyog lárvái (vörös szúnyog) iszapban, szennyvizes árkokban élnek, onnan gyûjthetõk egész télen. Több hétig tárolhatók, nyirkos hideg helyen. A kikelt szúnyogok nem csípnek.
A különféle zooplanktoni szervezetek és a szúnyoglárvák élõ vizekbõl gyûjthetõk be. A szedõháló általában 30 cm átmérõjû kerek formájú. A háló hossza 50 cm körüli, alacsony vízben rövidebbet is használhatunk. Kétméteres nyél kell még hozzá, amelyre felszereljük a hálót. A kifogott eleséget - saját vizében - hazaszállítjuk, majd osztályozzuk méret szerint, és úgy etetünk.

GRINDÁL (Enchytraeus bucholzi)

A grindál tenyésztéséhez zárható tetejû mûanyag dobozba kifõzött és kinyomkodott erdei mohát vagy szálas hansági tõzeget, használunk. A talaj vastagsága 4-5 cm legyen. Erre oltjuk rá a grindáloltást, és üveglappal takarjuk. A férgeket naponta etetjük zabpehelyliszttel, vagy száraz tésztával, esetleg sajttal. A viszonylag gyorsan szaporodó férgek felmásznak az üveglapra, ahonnan bemoshatjuk õket az akváriumba.
A doboztetõt célszerû - a jobb levegõzés érdekében - kivágni, és sûrû hálóval takarni.

MIKROELESÉG

Nem szívesen tartunk - vagy tarthatunk - otthon olyan haleleségeket, amelyek eltartása körülményes, vagy a kellemetlen szag miatt nem megoldható. Mégis, ha tenyészteni is kívánunk, idõnként szükség van könnyen tenyészthetõ, apró, gyorsan szaporodó élõ eleségre. Ilyen a mikroeleség vagy ecetféreg (Turbatrix aceti).
Ez a mindössze 1-2 mm nagyságú féreg a hengeresférgek törzsébe, a fonálférgek osztályába tartozik. Az erjedõ ecetben lévõ baktériumokkal táplálkozik és remek kiegészítõ elesége az elevenszülõ halaknak, márnáknak, harcsáknak, valamint számos gurámifajnak. Tápértéke alacsony, de ha éppen kifogytunk minden másból, jól jön egy mûködõ telep.
Tenyésztése egyszerû:

1. Töltsünk meg egy cserepet vagy tejfölöspoharat 2/3-ad részéig kávézaccal, nyomkodjuk le, majd vizezzük meg a zacc felsõ 1/3-át. Tegyünk a tetejére 1 kávéskanálnyi aludttejet és egy késhegynyi mikrooltást. Már csak etetni kell reggel és este 1-1 mokkáskanálnyi aludttejjel. Attól függõen etessünk, hogy mennyi mikroeleségre van szükségünk.
   A tejfölöspohár tetejére 3 mm-es üvegbõl lapot vágunk. Erre mászik ki az ecetféreg és ezt az üveglapot mossuk bele az akváriumba etetéskor.
2. Természetesen más módszerek is vannak a mikró tenyésztésére:
   Egy literes befõttesüvegbe tegyünk kb. fél deciliter tejet. Szórjunk bele annyi zabpelyhet, amennyi e tejmennyiséget felszívja. Hagyjuk ezt a beáztatott tejet megaludni, majd 1-2 nap múlva oltsuk be egy mûködõ mikrotenyészetbõl. További 2-3 nap, míg ez az új telep beindul, és a mikró felmászik az üveg falára. Innen általában ecsettel lehet a kívánt mennyiséget leszedni, és az akváriumba mosni.

MUSLINCA

Recept a csökevényesszárnyú muslinca (Drosophila fasciata)-tenyészetek elindításához:
Egy levágott tetejû üdítõs flakonba ökölnyi méretû háztartási vattát teszünk, meglocsoljuk 1 dl vízzel, és a vatta mellé egy fél túlérett banánt csúsztatunk. Erre helyezünk 8-10 db muslincát, majd az üveg szájára lepedõvásznat gumizunk, vagy 3-4 cm vastag szivacsdugót helyezünk.
A peterakástói a kelésig 12 nap telik el, de egy folyamatosan mûködõ telepben mindig bõven van etethetõ muslinca. Ha a tenyésztõüveget a hûtõszekrényben lehûtjük, az apró, ledermedt állatokat könnyen kiszedjük. A beindult muslicatelepet etetni kell, az elfogyasztott banánt - hetente - pótoljuk.

TELEVÉNYFÉREG (Enchytraeus albidus)

Tubifexre emlékeztetõ, de tejfehér, vagy kissé sárgás színû féreg. Kitûnõ kiegészítõ eleség a legtöbb diszhal faj számára. Magas fehérjetartalma miatt alkalmas tenyészhalak kondíciójának visszaállítására, vagy elõsegíthetõ az ivadékok erõteljesebb növekedése.
Szaporításuk 30 cm x 40 cm-es méretû faládában a legegyszerûbb, mert az jól szellõzik. Töltsük
meg a dobozt laza szerkezetû - például erõsen tõzeges vagy perlites - földdel. Az ún. etetõgödör
mérete 6x10 cm, mélysége 1-2 cm legyen. Szerezzünk be a férgekbõl egy kevés oltást, és tegyük az etetõgödörbe.
A férgek etetésére minden alkalmas, ami egy húslevesben elõfordul (fõtt tészta, fõtt zöldségek). A talajt tartsuk nyirkosan és etessük a férgeket 4-5 naponta, ilyenkor eltávolítva az elõzõ ételmaradékokat.
Elõfordulhat, hogy a tenyésztõdobozban atkák és ugróvillások telepszenek meg. Bár ezek az állatkák nem bántják a televényférgeket, de ha ilyenkor a tenyésztõdobozt víz alá süllyesztjük, akkor könnyen megszabadulhatunk az ilyen nemkívánatos lakóktól. A fadobozt sûrû fémszitával fedjük le, hogy a muslincák ne kerülhessenek be. A telepet tartsuk hûvös - maximum: 15-16 °C-os hõmérsékleten.

TUBIFEX

A tubifex 14 ismert fajából mindössze három fordul elõ nálunk, melyek közül a Tubifex tubifex, magyar néven csõvájó féreg, egyike a legelterjedtebb és legismertebb díszhalel-eségeknek.
A tubifex a vízi kevéssertéjû gyûrûs férgek közé tartozik, melynek hossza 20-200 mm. Elsõsorban szerves anyagokban gazdag, állandó áramlásban lévõ vizekben él, de szinte minden folyónkban megtalálható. Az iszapba apró járatot (csövet) készít magának, amelybõl a féreg egyik fele - rendszerint a hátsó - kint van. E szabad végével állandó imbolygó mozgást végez, mellyel a körülötte lévõ vizet áramoltatja, s így elégíti ki oxigénigényét. A mozgás sebességét a víz mindenkori oxigéntartalma határozza meg. Egy adott helyen egész "tubifexszõnyeg" is kialakulhat. Bármilyen hirtelen környezetváltozásra azonnal visszahúzódnak a csõbe, csak a veszély elmúltával merészkednek ki ismét.
Mivel a tubifex szárazanyag-tartalmának nagy része fehérjébõl épül fel, neki is erre van szüksége, így szerves anyagban gazdag vizekben fordul elõ tömegesen. A megvásárolt vagy megszedett tubifexet otthon többféle módon tárolhatuk. A legjobb megoldás az, ha a féregcsomót hideg vízzel teli edénybe tesszük, és vizet csepegtetünk rá, ezzel biztosítva a megfelelõ oxigénellátást. Ahol ez nem megoldható, ott tegyék a férgeket egy csukható tálcára (vízzel, vagy még jobb víz nélkül) és helyezzék el a tálcát a hûtõben, vagy valamilyen hideg helyen (pl. pince). Etetés elõtt mindig jól mossuk
át a tubifexet!
Kis testû vagy növendék halakkal csak aprítva etethetõ, mert nem tudják lenyelni a nagyobb szál férgeket és megfulladhatnak tõle. Az osztályozott és átmosott férgeket a megfelelõ méretû halakkal etethetjük.
A frissen vásárolt tubifexet célszerû néhány napig csak tárolni, mert így a béltartalom alaposan lecsökken, és kevesebb szennyezõ anyag kerül az akváriumba.
Néhány halfaj - közöttük több páncélosharcsa - tenyésztéséhez feltétlenül szükség van tubifex etetésére.

VÍZINÖVÉNYEK, ALGÁK

Növényi szervezetek szinte minden vízben elõfordulnak valamilyen formában, ahol halak is élnek. A ragadozó halak kivételével szinte minden halfaj fogyaszt növényi eredetû táplálékot kisebb-nagyobb rendszerességgel. Sok faj nem csak növényeket, hanem algát is fogyaszt a természetben. Erre valamilyen módon utal a testalakja vagy a szája is. Erre jó példa egyes tapadóharcsák vagy sügérfajok (pl. Tropheops, Eretmodus, Simochromis, Panaque, Pterygoplichthys stb.). Ezek a halak igénylik az algát is. Alga pótlására kitûnõ módszer, ha köveket teszünk ki kinti tóba, esetleg üvegbe, ablak mellé. Erre rátelepszik az alga, és ezt a követ betehetjük az akváriumba. Majd amikor elfogy az alga, a köveket lehet cserélni.

PUHATESTÛEK

A vízinövényekhez hasonlóan a puhatestûek is szinte minden vízben otthon vannak, ahol halak élnek. Ennek megfelelõen egyes fajok étrendjén kisebb-nagyobb mértékben jelen vannak ezek az élõlények. A puhatestûek közé igen sok faj tartozik, több családban. Akvarisztikai szempontból ezek közül több faj kerül ki. A halak táplálása szempontjából a csigák és a kagylók játszanak nagyobb, jelentõsebb szerepet. Ezen élõlények testfelépítése sokban hasonlít a halakéhoz, ezért igen elõnyösek a halak táplálása szempontjából. Néhány halfaj elõszeretettel fogyasztja a puhatestûeket (Betta, Botia, egyes sügérfajok) . Sok halnál csemegeszámba megy, ha hozzájuthat egy-egy puhatestûhöz. Szinte minden halfajnál megfigyelhetõ, hogy ha egy csiga mászik az akváriumban, akkor azt megcsipkedi. És ha már tudja, hogy milyen ízletes falatokat rejt a kemény ház, akkor szinte vadásznak a csigákra. Idõnként adhatunk halainknak csigát, esetleg kagylót. Ezeket azonban ne hozzuk be élõ vízbõl, mert betegségeket hurcolhatunk be. Inkább az akváriumban lévõ csigákból etessünk, esetleg egyes díszállat-kereskedésekben kaphatót. A csigaházat roppantsuk össze, majd dobjuk az akváriumba, a halak majd szétcsipegetik azt. Lehet kapni egyre több helyen fagyasztott eleségeket, melyek között megtalálható a fagyasztott kagylóhús. Ez kiváló minõségû haleleség.

Mûeleségek

TARTÓSÍTOTT ELESÉGEK

Liofilizált tubifex, vízibolha, szúnyoglárva, valamint fagyasztott édesvízi és tengeri állatok, növények (rák, kagyló, ikra, alga, plankton stb.).

KIEGÉSZÍTÕ ELESÉGEK

A halak étrendjét a háztartásban is, elõforduló eleséggel is változatosabbá tehetjük. Ilyenek a hal és melegvérû állatok húsa és belsõségei (szív, máj, ikra), növényi eleségek (borsó, saláta, alga, kukorica), állati eredetû eleségek (tojás, ikra, sajt, túró).

Fagyasztott eleségek

A fagyasztott díszhal-eleségek körébe elsõsorban alsóbbrendû vízi állatok egyes fajainak (szúnyoglárvák, rákok, kagylók) mélyhûtött állapotban való tárolása tartozik. Ezeket az eleségeket más formában igen nehéz és körülményes lenne eltartani, esetleg tartósítani, ugyanis közös jellemzõjük az igen magas víz- (nem egy esetben 80-85 % feletti) és jelentõs fehérjetartalom. E két tényezõ már önmagában is azt jelzi, hogy kedvezõtlen tárolási körülmények között hamar megindul a bomlásuk. Célszerû ezeket az eleségeket vagy élve etetni, vagy lefagyasztani.
A magunk által gyûjtött vízibolhát, szúnyoglárvát, ciklopszot otthon alaposan mossuk át, majd
valamilyen csomagolóanyagba adagoljuk ki (zacskó, mûanyag pohár vagy doboz), és így helyezzük el a mélyhûtõbe. Ügyeljünk arra, hogy minél rövidebb idõ alatt kerüljön a fagyasztóba az eleség, mert az elpusztult egyedek szinte azonnal bomlani kezdenek. Ennek a sebessége a külsõ hõmérséklettõl függ; melegben ez a folyamat gyorsabb, intenzívebb.
Egy másik fontos dolog, amelyre ügyelni kell, hogy az átmosás közben minél óvatosabbak legyünk, és lehetõleg ne nagyon törjük az eleséget (a külsõ burok ne sérüljön), mert ez is a bomlási folyamatot gyorsítja, hiszen az így elpusztult állatba gyorsabban bejutnak a baktériumok.
Nem kell azonban feltétlenül magunknak elõállítani a fagyasztott eleségeket, mert egyes cégek már
erre szakosodtak. Széles termékskálát kínálnak, mivel sok egyébhez is hozzájutnak és természetesen fejlettebb módszerekkel, készítik elõ a feldolgozandó eleséget. Ilyen pl. egyes édesvízi, ill. tengeri kagylók húsa, apróbb tengeri rákok. Ezek az eleségek minõségben felülmúlják a házilag készítetteket és eltarthatóságuk is hosszabb idõt, tesz ki.
A házilag elõállított fagyasztott táplálékok 3-6 hónapig tárolhatók nagyobb veszteség nélkül. Természetesen ez sok mindentõl függhet; pl. a tárolási hõmérséklet, a táplálék fajtája, minõsége.
Még egy fontos dologról szót kell ejtenünk, mégpedig arról, hogy a fagyasztott eleséget milyen módon készítsük elõ etetésre. Az egyik jó módszer, ha a fagyott eleséget hidegen tesszük be a halaknak az akváriumba. Ennek azonban elõfeltétele, hogy az eleség megfelelõen - kis kiszerelésben - adagolva legyen. Másik mód, ha a fagyott eleséget apróbb darabokra vágjuk - törjük -, és kis ideig hideg vízben áztatjuk, majd a vizet leöntve róla, a táplálékot az akváriumba tesszük.
A fagyasztott eleségeknek több elõnyük is van; egyrészt az igen könnyû kezelhetõség, másrészt táp-
értéke majdnem megegyezik az élõ eleségével. Ha figyelembe vesszük, hogy a fagyasztás során a legtöbb kórokozó is elpusztul, még biztonságosabb is, mivel csökkenthetõ a betegségek behurcolásának veszélye.