|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
A XVI. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát. (1356-ban polgári lázadás, vezetője Étienne Marcel, 1381-ben az angol parasztok felkelése, Watt Taylor vezetésével.) Az egyház abszolút hatalma megingott, a művészetek fokozatosan elvilágiasodtak. Az eddigi "névtelen" zenével szemben már sok zeneszerző nevét ismerjük.
A reneszánsz Itáliából indult ki. A "renaissance" szó francia eredetű, jelentése: újjászületés, az antik görög szépségideál újjászületése. Eredete azonban nem az ókori művészet másolásában, hanem éppen a művészet mondanivalójának megújításában gyökerezik. A kutató tudósok és művészek mindenben az újjászületés útjait keresték. Természetesen nagy érdeklődéssel fordultak az ókori Róma tárgyi, szellemi, művészeti emlékei felé. A középkor elnevezése is ebből az időből való. Érdekes, hogy az ókori Róma virágzásától eltelt nyolc-kilencszáz évet csak amolyan jelentéktelen közjátéknak, "közép állapotnak " tekintették. Így keletkezett az V. századtól a XVI. századig tartó időszaknak máig, is használt 616f57g elnevezése, a középkor. Az új stílus megteremtéséhez fölhasználták az antik örökséget, de nem szolgai, hanem alkotó módon.
A középkor vallásos szemlélete után a reneszánsz az ember nagyságát és életörömét hirdetik. Fellendülnek a művészetek és a természettudományok, s elterjed egy új eszmei áramlat, a humanizmus, mely emberközpontúságot jelent. Tehát mindennek a középpontjában maga az ember áll.
Valóban csodálatos korszaka volt ez a történelemnek. Az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlődése, a feltörekvő polgárság, az egyházi és a világi főurak művészetpártolása soha nem látott fejlődést, "újjászületést" hozott. A művészek között többen egyetemes tudású, sokoldalú személyek ún. polihisztorok voltak. (Pl. Leonardo da Vinci (e: leonárdó da vincsi) a legnagyobb festőművészek egyike lázas, nyugtalan kutató és nagyszerű zenész is volt. A szobrászként ismert Michelangelo (e: mikelandzseló) pedig csodálatos építész, tudományos kísérletező volt egyszemélyben, sőt a kor neves költői között is megállta a helyét.)
A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják:
Trecento (e: trecsento) - a XIV. sz. vége. A megismerés kora
Quattrocento (e: kvátrocsento) - a XV. sz. A valóság realisztikus ábrázolásának kora.
Cinquecento (e: csinkvecsento) - a XVI. sz. A kiteljesedett, érett reneszánsz művészet időszaka.
A zene történetében is új korszak kezdődik: az Ars Nova, az Új Művészet korszaka. (Elnevezését Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után kapta.)
E stílusirányzat zenéje elsősorban Franciaországban és Itáliában virágzott. Hollandiától Burgundiáig a híres énekiskolák egész sora (Antwerpen, Brügge, Liege, Cambrai, Dijon stb.) küldte szerte egész Európába neves énekeseit és zeneszerzőit. Egyre több hivatásos és amatőr muzsikus működött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szereztek maguknak.
A reneszánsz a kórusművészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az "a capella" (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A XV. században jelenik meg a "kórus". Ezek igen kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számlálnak. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Hangszereket is alkalmaztak szólójátékra, vagy énekszólam kísérésére. Sokféle fúvós-, vonós- és billentyűs hangszert ismertek, ez utóbbiak közé tartozott az orgona, mely a barokk zenében kap majd nagy szerepet. A reneszánsz legjellegzetesebb és legkedveltebb hangszere mégis a lant, amelynek szerepe a későbbi századokban "házi" hangszerré vált zongoráéhoz volt hasonló.
A zene terjedésében döntő szerepet játszott az első zenei nyomdák megjelenése. Az eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak.
A kórusművészet elterjedésével természetesen a többszólamú szerkesztésmód is tovább fejlődött, melynek két főbb típusát különböztetjük meg:
|
polifónia |
a szólamok egyenrangúak, és imitációs rendben követik egymást. imitáció = utánzás: a témát az egyik szólam indítja, a többi időbeli eltolódással, legtöbbször más hangról elindulva utánozza, s a szólamok időbeli eltolódással egymás után lépnek be. A legtisztább imitáció a kánon, ahol minden szólam ugyanazt a dallamot énekli végig időbeli eltolódással. A polifóniát úgy képzeljük el, mint egy különböző színű, vízszintes irányba haladó fonalakból álló köteget. A színes szálak úgy csavarodnak egymásba, hogy útjukat külön-külön is jól követhetjük. Ehhez hasonló a polifóniában a szólamok összefonódása. Az egyes szólamok lépcsőzetes kezdése, fokozatos egymásba fonódása, a fenséges harmóniák magasztos, ünnepélyes hangulatot teremtenek. Talán éppen ezért az egyházi kórusművek jobbára polifon szerkesztésűek. |
|
homofória |
egy magasabb szólam képviseli a fő dallamot, amelyet a többi szólam akkordszerűn alátámaszt. A szólamok együtthangzóak, ritmusuk és szövegük azonos. A homofon szerkesztés, ellentétben a polifon vízszintességgel, függőleges síkban képzelhető el. Itt nem egymás mellé, hanem a vezető szólam alá rendeződnek a szólamok. A szöveget is mindig egyszerre mondják az énekesek. Az általában könnyed hangvételű, lendületes tempójú világi kórusművek kedvelik a homofon szerkesztést. |
A kórusművek szövegeiben gyakran és refrénszerűen visszatérnek az ilyen játékos szóismétlések: fallalla, dondondon, pampampam, lallalla... Ezeknek a szavaknak nincs különösebb jelentésük, csupán a művek vidám hangulatára, táncos jellegére utalnak.
A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise. (A liturgia szó görög eredetű. Nyilvános, vallásos közösségi szertartást és annak rendjét jelenti. Ilyen például a mise, ilyenek a különböző felekezetek istentiszteletei vagy a keresztelés, az esküvő és a temetés. A különböző vallások szertartásain elhangzó énekes vagy hangszeres muzsikát liturgikus zenének nevezzük.)
A mise szertartásának állandó imaszövegrészeire épül az egyházi zene legjelentősebb műfaja, a mise. Mivel a szertartás maga öt részből áll, a misekompozíció is öt tételes, s a tételek elnevezésüket az imaszövegek kezdő sorairól kapták:
Kyrie = könyörgés (Kyrie eleison - Uram, irgalmazz!)
Általában nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú bevezető zene. Azt is mondhatnánk,
hogy ez a mise nyitánya.
Gloria = hiszek
A Szenthármasságot dicsőítő tétel a legmozgalmasabb, legelevenebb valamennyi
közül.
Credo = hiszek
A legfontosabb hitigazságok vallomásszerű összefoglalása. Ennek a szövegnek a
súlyos
tömbökkel bemutatott, fenséges, ünnepélyes zene felel meg a legjobban.
Sanctus-Benedictus = szent vagy, áldott vagy
A Sanctus a legősibb vallásos elemeket őrző hozsannázó üdvözlés, dicséret.
Általában mozgalmas, lendületes tempójú. A dinamikus Sanctus szárnyalása után a
nyugodt, többnyire szólókra épülő Benedictus következik.
Érdekessége
ennek a tételnek a két egymás után következő ellentétes hangulatú zenei rész,
mely változatosságot kölcsönöz a műnek.
Agnus Dei = "Isten báránya"
A mise zárótétele, mely az előbbi tételeknél is nagyobb erejű könyörgő
imádságot foglal magába, s egyetemes békeóhajtással zárul. A zeneszerző
vérmérsékletét tekintve ez a befejező könyörgés vagy csendes, vagy eget
ostromló fohász.
A reneszánsz mise gyakori formája az úgynevezett cantus firmus (ejtsd kantusz firmusz) mise (cantus firmus = meghatározott dallam). Ebben a mű valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, amely rendszerint a tenor szólamban, vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehetett gregorián idézet vagy világi dallam is. Az egyik legnépszerűbb ilyen dal a XV. Századi francia eredetű L'homme armé (ejtsd lomm ármé) chanson, amelyre szinte minden jelentős reneszánsz szerző komponált misét. (pl. Guillaume Dufay, németalföldi zeneszerző.)
Latin nyelvű, vallásos tárgyú szövegre írt, több szólamú kórusmű. Elnevezése a XIII. sz-ból ered, amikor a tenor fölött következő szólamot szöveggel látták el, s ezért motetusként tüntették fel. (mot = szó) Három szólama közül a motetus volt a középső, a tenor az alsó, mely hagyományos gregorián dallamból átvett, egyetlen szótagra énekelt melizmából állt. A felső szólamok szövege kétféle volt, idővel ugyanis gyakran világi témákkal cserélték fel az egyházi szövegeket.
A reneszánsz korszakban egyre változatosabb lett a motetta műfaja, s a mise mellett a többszólamú kórusművészet legjelentősebb műformája lett.
Zenei szerkesztésében a homofónia és a polifónia érvényesül.
A szó eredete: mandriale = pásztordal.
A reneszánsz világi zene műfaja, az egyszerű strófikus többszólamú énekből alakult ki. Szövege nemzeti nyelvű, s főként a kor szerelmi költészetéből merít. Hangulata játékosan könnyed. A reneszánsz zene mesterei magas színvonalúvá emelték a madrigál műfaját. Szinte minden európai országba eljutott, költészete Itália mellett főként a polgárosodó Angliában virágzott, a XIV. sz. legvégén. Shakespeare korában, a kultúra és művészet aranykorát jelentő Erzsébet-korban az énekes és a hangszeres zene is fellendülésnek indult. A késő angol reneszánsz zene legnagyobb mestere: William Byrd (1543-1623)
A XIV. sz. végén Párizs zenei vezető szerepe hanyatlóban van. Új központja a kultúrának a Burgund hercegség, mely haszonélvezője volt a hosszú háborúnak. A XV. sz-i "Németalföld" magába foglalta a Burgundi hercegségen kívül a mai Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és Lotharingia területét. Ennek a területnek a zenéje több mint száz éven át vezető szerepet vitt a zene fejlődésében.
A németalföldi zene első nagy alakja Guillaume Dufay 1400 körül született. Gyermekkorában a cambrai-i (e: kembri) székesegyház kórusában énekelt, majd egyházi szolgálatba lépett. Néhány évig Rómában a pápai énekkar tagja volt, később Savoyai Lajos udvari karmestere, végül mint kanonok, a cambrei-i énekes-komponista iskola tanítómestere lett. Itt élt a tanítványai, és az egész akkori zenei világ tiszteletétől övezve 1474-ben bekövetkezett haláláig.
Stílusa univerzális, a kor minden műfajában, sőt minden nyelvén nagyszabásút alkotott. Nagy hatással volt rá az angol Dunstable művészete, s az olasz zene dallamossága. Dufay zenetörténeti jelentősége, hogy fontos szerepet játszott a tonika-domináns szerkezeten alapuló harmónia rend kimunkálásában. Alkotásait az emberközpontúság jellemzi.
Legfontosabb műfajai: misekompozíciók, motetták, francia chansonok. Misé közül az idősebb kori alkotásai a jelentősek, bár van egy közismert fiatalkori miséje, mely az előbbiekben említett "L'homme arem" chansonra íródott (chanson = mise). Ez igen divatos volt a XV-XVI sz-ban. A mise tenor szólamában megszólaló cantus firmus dallama chanson, innen ered az elnevezés. Dufay és kortársai ráismertek arra a lehetőségre, hogy egyetlen adott dallamot - egy cantus firmust - kell ismételgetni mind az öt miseszakaszban, így ez biztosítja a zenei egységet. E dallamok lehetnek gregorián vagy világi dallamtöredékek, többszólamú chansonból idézetek, s mindig a tenor szólamban szólalnak meg.
Dufay korában a németalföldi zenében a miseciklus a zeneszerzői mesterség magasiskolájának számított, sőt versenydarabnak tekintették, amelyben azonban nem a dallami találékonyság, hanem a feldolgozás találékonysága, a kontrapunktikus ötletek gazdagsága volt a döntő fontosságú. A legnépszerűbb dallam, amelyet a kor több zeneszerzője is felhasznált tenordallamként, a nevezetes L homme armé francia chanson volt.
A XV. és XVI. sz. fordulójában élt a másik igen jelentős németalföldi zeneszerző, Josquin des Prés (e: zsoszken dö préj). 1450 körül született Condé városában. Kortársa Leonardo Da Vincinek, Michelangelonak, Raffaellonak. Első zenei kiképzését a Saint Quentin székesegyház kórusában kapta, majd Párizsban Okeghemnél tanult. (Okeghem francia zeneszerző, egy hatalmas polifónikus művészet alapjait teremtette meg, Bach előhírnökének is nevezik bravúros szólamszerkesztési technikája miatt.) Később Itáliában a milánói udvar énekese, majd a pápai kórus tagja Rómában. Hazájába visszatérve a Cambrai-i dóm karmestere lesz, de olasz kapcsolatait nem szakítja meg. 1521-ben halt meg szülővárosában, Condéban.
Fiatalkori stílusán érződik Okeghem hatása, a polifónikus szerkesztés kiváló mestere lesz, főleg hangszer együttesekre írt műveket. Később itáliai élményei átformálták stílusát, dallamosság, humanizmus, emberközpontúság jellemzi műveit, ő a zene első nagy humanistája. Mint ember, igazi reneszánsz egyéniség, az ő szemében a zene mindenekelőtt költészet.
Érett kori alkotásai főleg énekkari "a capella" művek, melyek már közvetlen előkészítői Palestrina és Lassus művészetének, pl.: Stabat Mater, Ave Maria (motetták).
Klasszikus az a művész, aki összefoglalja elődei eredményeit, majd ezt saját hangvételével gazdagítva maradandóvá teszi az utókor számára is.
Palestrina és Lassus művészetére méltón illik a klasszikus jelző. Alkotásaik időtállóak, az emberiség legszebb értékei.
:
2481
