A barokk zene (kb. 1600-1750)

A stílusok elnevezései jobbára az új művészeti megoldásokat kereső későbbi korszakokból származnak. Az utód sokszor lekicsinylő jelzőkkel illeti az előző kor törekvéseit. A "barokk" elnevezés is az utókór gúnyos, bíráló névadása. Az olasz barroco szó jelentése: nyakatekert, fonák, különös, szabálytalan. A reneszánsz nyugodt formavilágát mozgalmas, különleges, sokszor formabontó, szeszélyes díszítőelemek váltották fel. Ez vezetett a stílus kezdeti gúnyos elnevezéséhez. A mű 444b11e vészettörténet és a kultúrtörténeti irodalom tehát hosszú ideig elítélő hangon szólt ezen irányzatról, a normálistól való eltérést jelentette, tele volt túlzásokkal. Ma már azonban látjuk, hogy a barokk kor művészete túlzásai mellett létrehozta a maga értékeit is, éppen úgy, mint az előző korok művészeti stílusai.

A kor a nagy társadalmi átalakulások, a polgári fejlődés időszaka Európában. A polgárosodás Angliából indult, és futótűzként terjedt át a többi országra: Hollandiára, Francia-, Német- és Olaszországra. Ezzel párhuzamosan a művészetek is hatalmas változáson mentek keresztül.

A barokkra általában jellemző a pompa, a díszítés kedvelése, a mozgalmasság és a drámai ábrázolásmód.

A reneszánszhoz hasonlóan ez az új stílusirányzat is először a képzőművészetben jelentkezett, majd átterjedt a zenére.

A képzőművészeti és az irodalmi barokk

A barokk szereti elmosni a körvonalakat, kedveli az ellentétes színhatásokat, a tömeg, a sokaság ábrázolását, de míg a reneszánsz a kiegyensúlyozottságot kelti a szemlélőben, a barokk stílusú alkotásokban előbb zsúfoltságot, kavarodást látunk, csak hosszabb szemlélődés után tisztul le előttünk a kép. Jellemzője a mozgás - ellentétben a reneszánsz nyugodt vonalaival -, s időnként a pátosztól, színpadiasságtól sem mentes. Sajátossága a sok díszítés alkalmazása, mely időnként modorossá is válhatott, az igazán nagy művészek keze alatt a sok díszítés mindig a művészi kifejezés szolgálatában állt. A barokk festészetet a szenvedélyesség, a mély érzések, a mozgalmasság, a fény- és árnyjáték, az ellentétek ábrázolása jellemzi.

Nagy barokk képzőművészek: P. Rubens (németalföldi), R Rembrandt (németalföldi), El Greco  (spanyol), Velázquez (spanyol), G. L. Bernini (olasz), Van Dyck (angol).

Az irodalmi barokkra jellemző a dagályos, bonyolult mondatszerkesztés, gyakori az allegória és a metafora.

Az irodalom jeles képviselői: M. Cervantes, J. Racin, J. Milton.

A zenei barokk

A barokk zenében is kimutathatók az előbb említett stílusjegyek: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások.

Reneszánsz muzsika = statikus, kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó.

Barokk zene = feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket.

Természetesen a barokk zene stílusjegyei nemzetenként, és már mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosak. Kezdik megkülönböztetni az énekes és a hangszeres muzsikát egymástól, s a vokális zenén belül szétválik a szólóének és a kórus. Létrejönnek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakul a több hangszercsoportot magába foglaló barokk zenekar, melynek felépítése a későbbi szimfonikus zenekarok máig érvényes modellje lett.

A barokk zenekar összeállítása

A barokk kor zenekarának nélkülözhetetlen szólama volt a continuó, melyet csembaló, orgona vagy lant játszott. Ez a szólam biztosította a tömörséget és a folyamatosságot (continuó = folyamatos). A continuón általában a zenekar vezetője játszott.

A barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját mégjobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik "pont ellen pontot", hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont a zeneszerzői íráskészség legjobb iskolája volt, mindmáig a zeneszerzés tantárgy fontos ágazata. Az énekestől, hangszerestől nagy figyelmet kíván, hogy szólamát összehangolja a másikkal, ugyanakkor a lehető legvilágosabban kiemelje saját szólamának sajátosságát.