A XI-XVI. század magyar műzenéje

A Keletről jött magyarság az államalapítás után, a kereszténység felvételével került be Európa kulturális vérkeringésébe. A XI. századtól kezdve egyre erősebb a nyugati kereszténység zenéjének hatása. Magyarországon is meghonosodik a gregorián 646e47g ének. A kolostorokban, egyházi iskolákban (Esztergom, Vác, Pannonhalma, Nagyvárad) rendszeresen tanítják az egyházi énekeket.

Elég sok írásos emlék maradt fenn a középkori Magyarországból, melyek azt bizonyítják, hogy ezidőben magas színvonalon írták és olvasták a kottát is.

Egyházi zene

A XIII. század közepéről származik a középkori magyar és nyugati kultúra találkozásának egy szép példája, az Ómagyar Mária-siralom, mely a legrégibb fennmaradt írásos emlékünk. Dallama valószínűleg francia eredetű, szövegét latinból fordították magyarra. Latin eredetije: Planetus ante nescia.

Az első magyar szövegű gregorián dallamok az úgynevezett Nádor-kódexben maradtak fenn. (1508)

A többszólamúság első példái a XV. századból származnak. Ebből az időből való, valószínűleg Kassa környékéről a Zsigmond kori töredék, mely többszólamú egyházi éneket tartalmaz, és arra utal, hogy ezidőben a városainkban már szokásos volt a többszólamú kóruséneklés.

Világi zene

A középkor világi zenéjét a XIII-XIV. században az énekmondók, regősök, igricek, történelmi mondákat előadók szereplése képviselte. Az Árpád-ház kihalása után megindult a kor nyugati zenéjének és kultúrájának beáramlása Magyarországra. Az olasz reneszánsz Európában elsőként Magyarországon már a XIV. század végén megjelent. A magyar művészet történetének csodálatosan gazdag korszaka kezdődött ekkor. Jól lehet Itáliához való kötődésünket a megelőző évszázadok kulturális, kereskedelmi, családi kapcsolatai is segítették, ezek azonban a XV. században Mátyás király uralkodása idején jelentősen fölerősödtek. A mecénás király az olasz művészek foglalkoztatásával, a műkincsek behozatalával, átgondolt országépítő, nemzetnevelő tervét valósította meg. Ennek következménye, hogy az új művészet alig 50 éven belül már magyar földön is kiterebélyesedett. A király külföldi művészeket, muzsikusokat, építészeket és tudósokat hívott meg az országba, s ezzel Európa egyik legnagyobb reneszánsz kultúrközpontjává tette a budai udvart. Fejlett hangszeres és többszólamú zenei élet kezdődött, kitűnő énekkar működött, amely a kor francia-németalföldi zenéjét művelte. Virágzott az orgona és lantjáték is.

A históriás ének

Kulturális életünk virágzásának 1526-ban Mohácsnál a török túlerőtől elszenvedett vereség vetett végett. Az ország három részre szakadt. A végvárak élethalál harcai másféle éneket hívtak életre. Megjelentek a középkori krónikások utódai, vándor költők és lantosok. Ezek énekes rímbe, dalba foglalták a végvárak dicső harcait, a török elleni háború pusztításait, a katonaélet epizódjait. Ezt a műfajt nevezzük históriás éneknek, mely a XVI. sz. magyar műzenéjének jellegzetes műfaja. Mintegy 40 ilyen dallamunk maradt fenn.

A XVI. századi históriás énekirodalom legjelentősebb művelője Tinódi Lantos Sebestyén, aki művészetével megteremtette az első önálló magyar műzenei stílust. Ifjú éveit Török Bálint udvarában töltötte 1542-ig, amikor a vár ura török fogságba esett. Ez időtől vándor életet élt. Bejárta az országot Baranyától Nagyszombatig, Kassától Kolozsvárig, s a török és  Habsburg veszedelem kettős szorításában szenvedő nép hitét és reményét históriás énekeinek lantkíséretes előadásaival ébresztgette. Híres gyűjteménye a Cronica (Krónika), melyet 1554-ben Kolozsvárott nyomtattak ki. Élete utolsó időszakát a nagy műveltségű államférfi, Nádasdy Tamás sárvári birtokán töltötte. (Nádasdy iskola- és nyomdaalapításával is emlékezetessé tette nevét.) Tinódi Sárváron halt meg 1554-ben.

Költészete nagy hatással volt a következő korok magyar zenéjére, dallamainak nagy része népdalainkba is beépült. Énekes versművészetében a népi eredetű és a nyugat-európai művészeti hatások ötvöződnek, művei a XVI. századi magyar műzene kiemelkedő jelentőségű alkotásai.

Hangszeres zene

A kor világhírű magyar lantvirtuóza és zeneszerzője volt az Erdélyben született Bakfark Bálint. Gyermekkorát Szapolyai János erdélyi udvarában, valamint Budán töltötte. Európa több jelentős országában is megfordult, 1549-66-ig Lengyelországban élt, majd Bécsbe költözött. 1568-ban János Zsigmond erdélyi birtokot adományozott neki. 69 évesen családjával Itáliába, Padovába utazott, s ott a pestisjárvány áldozata lett.

Bakfark Bálint a reneszánsz kóruspolifóniát ültette át hangszerére a lantra. Csodálatos zeneszerzői képessége révén a nagy ívű dallamok még ezen a pengetős hangszeren is jól érvényesültek. Művészete egyedülálló, lantfantáziái a XVI. századi európai hangszeres zene legértékesebb alkotásaihoz tartoznak.

A kor hangszeres zenéjét képviselték még az úgynevezett magyar táncok, más néven Ungarescak (e: ungareszkák), melyek igen népszerűek lettek Európa-szerte. Többségük a dudával kísért hajdútánc típusához tartozik.