Elevenszulo halak (Poecilidae)

Elevenszulo halak (Poecilidae)

Mollik,guppik,kardfarku halak,plattik es egyeb rokon fajok.Del-es Kozep-Amerikabol szarmazo,altalaban kistermetu halak.Kedvelik a kisse kemeny vizet.Belso megtermekenyitesuek,a Petek a nosteny szervezeten belul fejlodnek ki,ignytelen halak,konyen tarthatok.

Az elevenszülő fogaspontyok családjába tartoző fajok díszhalaink egyik legközkedveltebb, legelterjedtebb csoportját képezik. Nagy népszerűségük annak tudható be, hogy az ebbe a családba tartozó fajok viszonylag igénytelenek mind az akvárium vizének kémiai összetétele, mind pedig a számukra nyújtott táplálék iránt, ugyanakkor igen tetszetős színűek, és zömük békés természetű. Közkedveltségük másik oka, hogy számos faj szaporítása nem állítja különösebb nehézségek e 838g69i lé az akvaristát. Emiatt különösen kezdő akvaristák kedvelik őket.

Az elevenszülők közé sorolt néhány faj, mint pl. a Xiphophorus helleri, a Xiphophorus maculatus, a Lebistes reticulatus és a Poecilia (Mollienisia) fajok igen nagy változékonyságuk révén számtalan lehetőségét teremtik az újabb és újabb változatok (szín és forma) kitenyésztésének. Ez utóbbi tulajdonságuk a "haladó" díszhaltartók és tenyésztők számára teszik vonzóvá e halcsalád említett fajait.

Az elevenszülő fogaspontyok vad típusainak elterjedési területe Észak-Amerika déli része, Közép-Amerika, valamint Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi övezetei. A maláriát terjesztő szúnyogok (Anopheles) elleni küzdelem során Afrikában, valamint a Fülöpszigeteken meghonosították a guppit (Lebistes reticulatus). A gambusiákat pedig e célból telepítették be néhány Földközi-tenger melléki területre, továbbá Magyarországra (Hévíz), sőt Ázsia több országába is. Indiában még az 1800 méter magasan fekvő Kasmirban is igen nagy számban találtam Gambusia affinis holbrookit.

Az elevenszülő fogaspontyok szaporodásmódja eltér a halakra jellemző ikrarakástól. Az elevenszülő fogaspontyok hímjeinek farok alatti úszója jellegzetes termékenyítési szervvé alakult, amelyet gonopódiumnak nevezünk. A gonopódium általában akkor kezd kifejlődni, amikor az állat megközelítőleg eléri kifejlettkori testnagysága felét. Egyedfejlődésük kezdetén sohasem rendelkeznek gonopódiummal. Maga a gonopódium csőszerű szerv, amely a sperma kivezetésére szolgál. A hím a herékben termelődő ondósejteket gonopódiuma segítségével juttatja ún. csomag formájában a nőstények ivarnyílásába. Az egyes spermasejteket ragasztószerű anyag köti össze. A Xiphophorus fajok hímjeinek egy-egy sperma csomagjában pl. 4000 hímivarsejt van, míg a guppi (Lebistes reticulatus) fajéban kb. 14000.

A hímivarsejteket összekötő anyag a nőstény petevezetőjében feloldódik, a spermasejtek kiszabadulnak és megtermékenyítik a petefészek kötőszöveti burkában levő érett petéket. Ott fejlődik ki azután az ivadék is, anélkül hogy az anya szervezetével bármilyen kapcsolatban lenne. Csak amikor az embrió már teljesen kifejlődött a petében, akkor kerül a petevezetőbe. A születés pillanatában a teljesen fejlett ivadék az ivarnyíláson keresztülhaladva jut a külvilágba. A nőstény ivarnyílásába bejuttatott hímivarsejt "csomagok" a nőstény ondótartályában, a receptaculum seminis-ben 8 -10 napig is életben maradnak, és így megtermékenyítésre alkalmasak. Ez a magyarázata annak, hogy a halcsalád nőstényei hosszú ideig szaporodhatnak, szülhetnek anélkül, hogy hím lenne a medencében. Három- vagy négyhetenként képződik a nőstényben pete, amelyek a hímivarsejtek megközelítőleg olyan sorrendben termékenyítenek meg, amilyen sorrendben azokat a hímek az ivarnyílásba juttatták. Minden pete a hímivarsejttel történő egyesülés után önmaga körül burkot képez, amelynek az a funkciója, hogy megakadályozza másik hímivarsejt behatolását. Így minden petét csak egy hímivarsejt termékenyíthet meg.

Az embriók fejlődése nem tér el az ikrarakó halfajokra jellemző formától. Így a szülés alkalmával csak az ikrák "szüléséről" beszélhetünk. Az elevenszülő halfajok tehát ún. ikrát szülő (ovovivipar) fajok. Az ikra legtöbbször felpattan, mielőtt az embrió a világra jönne, bár néha előfordul, hogy csak akkor reped fel, amikor már az ivadék a talajra ért. Az újszülött halak azonnal a víz felszínére igyekeznek, hogy úszóhólyagjukat megtöltsék levegővel. Amelyiknek ez nem sikerül, az élete végéig ún. hasoncsúszó marad. Viszonylag sok hasoncsúszó egyed akad az erősen degenerálódott, rokontenyésztett törzsek ivadékai között. Ezek néhány óra múlva rendszerint elpusztulnak. A koraszülött ivadék is hajlamos e rendellenességre.

Az elevenszülő fogaspontyok nőstényei, ha hím van mellettük, folyamatosan meg vannak termékenyítve. Jellemző rájuk az ún. terhességi folt, amely a hasüreg hátulsó részén erősen szembetűnő sötét folt. A megtermékenyítetlen nőstényen is jól megfigyelhető folt jóval világosabb színű. A halcsaládra jellemző az ivari kétalakúság (sexualis dimorfizmus).

A hímek a nőstényeknél rendszerint kisebbek (Xiphophorus maculatus, Lebistes reticulatus), és jellegzetes gonopódiumukról igen könnyen felismerhetők. Egyes fajok hímjei különleges úszónyúlványokkal is rendelkeznek vagy úszóik formája nagymértékben különbözik a nőstényekétől (pl. Lebistes reticulatus, Mollienisia velifera, Xiphophorus helleri). Egyes fajok hímjei sokkal színesebbek, mint a nőstények (Lebistes reticulatus, Gambusia holbrooki, Xiphophorus variatus).

A környezettel szemben nem igényesek. A víz minősége másodlagos jelentőségű. Általában azonban előnyös számukra, ha a víz nem túl lágy. Az a tapasztalatunk, hogy lágy vízben az elevenszülők sokkal érzékenyebbé válnak a legkülönbözőbb betegségekkel szemben. Ahol csak lágy víz áll rendelkezésre (6-7 nk°), ott szükséges minden 10 liter akváriumvízhez 1-1,5 kávéskanálnyi konyhasót is tenni. Ennek az a magyarázata, hogy a vízben oldott calciumnak és nátriumnak körülbelül azonos az elevenszülőkre gyakorolt élettani hatása. Az elevenszülők a semleges kémhatású (7 pH) vagy enyhén lúgos vizet szeretik. A tiszta, szennyeződésmentes akváriumvizet mindegyik faj kedveli. Nagyon meghálálják, ha medencéjüket világos, napsütötte helyre állítjuk, ha ez nem lehetséges, akkor napi 12 óra megvilágításról mesterséges fényforrással gondoskodjunk. A napsütötte medencékben képződő zöld algák természetszerűen egészítik ki étrendjüket növényi anyagokkal. Az akváriumvíz hőmérséklete iránt az egyes fajok igénye eltérő, a szélső értékek 20-28 C°-ig terjednek.

Az elevenszülő fajok zöme mindenevő. Elsősorban azonban az élő eléségeket kedvelik (Tubifex, Daphnia, Cyclops stb.). Legtermészetesebb táplálékaik közé tartoznak a különböző szúnyoglárvák. A száraz eleségeket is szinte minden faj szívesen fogyasztja, Kizárólag száraz eleségen azonban tartósan nem tarthatjuk jó kondícióban őket. Hetenként egy-két alkalommal szívesen fogyasztanak marha- vagy csirkemájat. Ezt zsilettpengével apróra vágva etetjük, vigyázva arra, hogy csak annyit adjunk nekik, amennyit azonnal elfogyasztanak. A bomlásnak induló máj igen hamar az ázalékállatok veszélyes mértékű elszaporodását, infusoriásodást okozhat a medence vizében. Minden elevenszülő faj szívesen fogyaszt növényi eredetű eleséget is. Ez az algákon kívül lehet pl. mélyhűtött vagy forró vízbe mártott spenótlevél is. A mélyhűtés vagy forrázás felpuhítja a levélerezetet, és így az könnyen fogyaszthatóvá válik a halak számára. A legtöbb faj szaporítása könnyű.

A Heterandria formosa, a törpe fogasponty kivételével ajánlatos az erősen telthasú nőstényeket külön ellető medencébe helyezni, ha nagyobb mennyiségű ivadék megmentése és felnevelése a célunk. Az elléshez közelálló nőstények felismerhetők arról, hogy a hasuk erősen szögletessé válik, és a medence egy félreeső részébe húzódnak. Egyes nőstények közvetlenül az ellés előtt nyugtalanokká válnak, fel-le úsznak a medence üvegfala mentén. A legtöbb faj nőstényének hasfalán keresztül jól megfigyelhető az ellést megelőző időben az embriók szeme is. Kis gyakorlattal elérhető, hogy a nőstényeket a felsorolt ismérvek alapján szinte 100%-os biztonsággal tesszük az ellést megelőző utolsó napon az ellető medencébe. Ha túl korán halásszuk ki a nőstényeket a közös, társas medencéből, előfordulhat, hogy a hirtelen környezetváltozás miatt koraszülést idézünk elő. Vigyázzunk arra is, hogy az ellető medence vizének hőmérséklete közel azonos legyen a társas medencéével. Az elletőmedence kívánatos űrtartalma a kisebb testű fajok részére 8-10 liter legyen, míg egy Poecilia velifera nőstény számára legalább 30-40 literes ellető akváriumról kell gondoskodnunk. A medencét sűrűn ültessük be növényekkel (Miriophyllum, Riccia, Ceratopteris stb.), vagy szükség esetén szintetikus anyagból készült műnövénycsomókkal (pl. perlonvatta), hogy az ivadék búvóhelyet találjon. A szülés alatt a nőstények zöme nem kebelezi be az újszülötteket, ellés után azonban mindenképpen ajánlatos a nőstényeket kihalászni. A kannibalizmus egyedi tulajdonság. Fajon belül e téren nagy az eltérés az egyes nőstények között.

Hazánkban kevésbé terjedtek el a különböző kivitelezésű ellető ketrecek, annak ellenére, hogy igen jó eredménnyel használhatók egyes elevenszülők (pl. Xiphophorus) tenyésztésében. Ragadozó természetű fajok szaporítása enélkül szinte megoldhatatlan (pl. Gambusia, Belonesox belizanus). Az ellető ketrecet úgy kell az ellető medencébe helyezni, hogy az akvárium fény felőli oldalától legtávolabbi, legsötétebb sarkában legyen. Az újszülött halak ugyanis a fény felé törekednek, és így igen hamar kikerülnek az anyjuk által veszélyeztetett térből. Az ellés után a nőstényt eltávolítjuk a ketrecből. Majd kivesszük a ketrecet is. Az egyes fajoknál a szülések közötti időtartam 30-40 nap között változik a víz hőmérsékletétől, az etetéstől, az évszaktól és az anya korától függően.

A szülésenként várható fiatalok száma főleg a tápláltsági állapottól és a nőstény korától függ, azonos törzsön belül. A 4-5. ellésig nő az ivadék száma, ezután csökkenni kezd. Az elevenszülők az akváriumokban egész éven át szaporíthatók, a szabad természetben azonban ún. téli szünet is megfigyelhető (egyes Poecilia fajok). Az újszülött elevenszülők táplálása különösebb nehézséget nem okoz. Az első naptól kezdve, amint a szikzacskójuk felszívódott, már apróra vágott Tubifexszel, apró Daphniával, Cyclopsszal, mikróval etethetők. Jól bevált az első napokban a finomra őrölt szárazeleség is. Azokba a medencékbe, ahol elevenszülők ivadékát neveljük, tegyünk minden 10 liter vízhez 1,5 kávéskanálnyi asztalisót (Costia-fertőzés ellen). Az ivadék általában gyors fejlődésű. A nagy növekedési erély kihasználásához azonban legalább naponta kétszer kell etetnünk őket. Ha kétszer etetünk, az optimális nevelési vízhőmérséklet 22-25 C°, ha ennél többször is lehetőségünk van az etetésre, akkor 26 C°-on is tarthatjuk őket. Az oxigénhiány igen súlyos növekedéscsökkentő tényező, amellett halainkat igen fogékonnyá teszi különböző betegségek iránt. Ezért kerülni kell a túlzsúfolt elhelyezést is, vagy megfelelő szellőztetéssel és filtrálással kell biztosítani az oxigénszükségletet. Csökkenteni kell tehát a víz szennyeződését, gátolni kell a különböző mikroorganizmusok elszaporodását, mert ez közvetve csökkenti a halaink számára felvehető oxigénmennyiséget.

Szép példányokat csak megfelelő nagyságú medencékben nevelhetünk. Erre a tényezőre az egyes fajok ismertetése alkalmával külön is kitérünk. Az elevenszülő fajok, változatok egymás között kereszteződnek. Így a Xiphophorus maculatus (Platypoecilius) és helleri, a Poecilia, Limia fajok viszonylag könnyen kereszteződnek. Ezenkívül minden színváltozat adott fajon belül is kereszteződik. A különböző színű egyedek párosodásából sok esetben (ismeretlen öröklöttségű egyedeket feltételezve) kedvezőtlen, nem kívánatos színű ivadékot kapunk. Éppen ezért lehetőleg csak azonos színű és jellegű változatokat tartsunk együtt. Már a vásárlás alkalmával igyekezzünk olyan helyről beszerezni halainkat, ahol szemmel láthatólag azonos tenyészváltozatú egyedek vannak egy medencében.