MONITORING-RENDSZER

Az aktív eszközök 2003. évben lezárult akcióinak vizsgálata

I/1. Munkanélküliek ajánlott képzése

2003. év folyamán Tolna megyében ajánlott képzés keretében 32 tanfolyamon 517-en fejezték be tanulmányaikat. A kurzusok száma 2-vel kevesebb, a végzettek száma 4%-kal több volt a 2002. évi adatoknál.

A vizsgált képzések induló létszáma 533 fő volt, a tanfolyamokat a résztvevők 97%-a fejezte be sikeresen. Ez az arány 3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Tanfolyamainkon az átlagos létszám 16-17 fő volt, az egyes kurzusokon a résztvevők száma 2 és 60 fő között szóródott. A vizsgált időszakban befejezett képzések átlagos (létszámmal súlyozott) óraszáma 657 volt, szemben a 2002-ben lezárult képzések 668 órás értékével. E szempontból is nagy volt a szóródás: a legrövidebbek a 210 órás fogyóelektródás aktív védőgázas ívhegesztő és a 296 órás piacorientált minősített hegesztő tanfolyamok voltak, míg a legnagyobb óraszámban európai üzleti asszisztenseket (1953 óra), szociális gondozókat és ápolókat (1618 óra), ács-állványozókat (1450 óra) valamint kőműveseket (1400 óra) képeztek. 

A 32 tanfolyam teljes költsége 130,5 millió Ft-ot tett ki, ebből a tanfolyami díj összege 87,9 millió Ft volt, a fennmaradó 42,6 millió Ft legnagyobb részét pedig keresetpótló juttatásként fizettük ki. Egy főre átlagosan 257,4 ezer Ft FA-támogatás jutott, amely 18%-kal több a 2002. évben befejezett tanfolyamok fajlagos költségénél (217,6 ezer Ft/fő). Az egy főre jutó tanfolyami költség 18%-kal emelkedett (173,4 ezer Ft/fő), a keresetpótló juttatás átlagos összege pedig 19,5%-kal lett magasabb (84 ezer Ft/fő).

Az átlagos óraszám közel 2%-kal csökkent a vizsgált időszakban, ugyanakkor az 1 fő 1 képzési órájára jutó tanfolyami díj átlagosan 21%-kal meghaladta a 2002. évi értéket (269 Ft).

A követéses vizsgálat kérdőívét a megkeresettek hattizede (60%-a) küldte vissza 2003-ban. A második félévben lezárult tanfolyamok esetében az éves átlagnál kedvezőbb (63%-os), az első félévben annál alacsonyabb mértékű (57%-os) volt a "válaszadási hajlandóság". A 2002. évi 53 százalékos válaszadási arányhoz viszonyítva éves szinten 7 százalékpontos az emelkedés. Kevesebb, mint a résztvevők fele válaszolt a kérdéseinkre 9 kurzus esetében, 6 tanfolyamnál viszont 80% feletti volt a válaszadási arány.

A 296 válaszadó közül a követéskor 140-en dolgoztak (47%), közülük 129-en (92%) a megszerzett képesítésüknek megfelelő munkakörben. Így az elhelyezkedési arány 0,4%-ponttal mérséklődött a 2002. évi értékhez képest.

Az alábbi tábla adataiból kitűnik, hogy az elhelyezkedettek aránya - az ajánlott képzések esetében - az utóbbi négy évben romló tendenciát mutat. Az eredményesség enyhe romlása valószínűleg az előző három évhez viszonyított kedvezőtlenebb munkaerő-piaci helyzetre vezethető vissza. Kedvező viszont az a tény, hogy az elhelyezkedettek között 2001. óta emelkedik a megszerzett képesítéssel munkát találók hányada.

Az ajánlott képzést befejező munkanélküliek elhelyezkedési-, és a megszerzett képesítést hasznosítók aránya

Százalék

A parkgondozó és motorfűrész-kezelő, valamint az izometrikus technológiai csőhálózat szerelő tanfolyamok minden - válaszadó - résztvevője talált munkát. A 2003-ban befejeződött képzések közül, az előbbieken kívül a parkgondozó, a piacorientált minősített hegesztő, valamint a vízvezeték-és központifűtés-szerelő képzések esetében sikerült legalább 75%-os elhelyezkedési arányt elérni. A parkgondozó és motorfűrész-kezelő tanfolyamok esetében közhasznú foglalkoztatás keretében kaptak munkát a képzés után a résztvevők.

Nem kaptunk viszont hírt elhelyezkedésről a gipszkarton-szerelő, a kefe- és seprűkészítő, valamint a kerti munkás képzéssel kapcsolatban. A megváltozott munkaképességűek részére indított ECDL tanfolyam résztvevői közül is csak egyetlen személy jelezte, hogy munkát talált (8%). Ezen kívül az egyik számítógép-kezelő, a sütőipari munkás, és a virágkötő tanfolyam esetén volt legfeljebb egyharmados a munkába állási arány.

A 2003. év folyamán befejezett képzések esetében, a követéskor munkában állókra fejenként átlagosan 553 ezer Ft-os FA támogatás jutott, amely a 2002. évi adathoz képest 17%-os növekedést jelez. Ez főként a fajlagos költségek emelkedésével magyarázható. Tanfolyamonként tekintve a mutató nagy eltéréseket tükröz: a két szélsőérték között közel 20-szoros a különbség, a korábbiakban ennél még nagyobb volt a differencia.

A rendelkezésre álló adatok alapján közel 2,8 millió forintba került egy ECDL vizsgát tett megváltozott munkaképességű ember munkához segítése. Emellett nagyon rossz költséghatékonyságot mutat a sütőipari munkás (1,8 mFt/fő), a pincér (1,6 mFt/fő) és a szakács  (1,1 mFt/fő) tanfolyamon végzettek munkához segítése is, továbbá a két szociális gondozó és ápoló képzés együttes, átlagos mutatója volt még kiemelkedően magas (1,2 mFt/fő). (Azoknak a tanfolyamoknak a költséghatékonysága, amelyeknél egyetlen elhelyezkedőről sem tudunk, ezzel a mutatóval nem ítélhető meg.)

Leginkább költséghatékonyak a település karbantartó (145,3 eFt/fő), a fogyóelektródás aktív védőgázas ívhegesztő (145,6 eFt/fő), a piacorientált minősített hegesztő (291,2 eFt/fő) és a parkgondozó (296 eFt/fő) tanfolyamok voltak.

A költséghatékonysági számítás módszere az volt, hogy a kérdőíves vizsgálat eredményét a tanfolyam összes résztvevőjére kivetítettük. Emögött az a vitatható feltételezés húzódik meg, hogy a válaszadók jól reprezentálják az összes megkérdezettet. Az adatok azonban torzulhattak az egyes képzésekre vonatkozóan, hiszen a kérdőívek visszaküldési aránya nem túl magas.

Továbbra is fontosnak tartanánk, hogy a tanfolyam költség/eredmény mutatóit előre megtervezzék, vagyis előkalkulációt készítsenek a várható költségek és az elhelyezkedési arány megbecslésével. Természetesen csak nagyságrendi kategóriákban (százezer forintos sávokban) lehetne gondolkodni, és utólag össze kellene vetni a becsült értékeket a valósakkal.

A képzésekbe bevont munkanélküliek nemek szerinti összetételét vizsgálva fontos megállapításokat tehetünk az egyes csoportok képezhetőségét, tanulási hajlandóságát illetően. A 2000-2002-ig tartó időszakban, a befejezett tanfolyamainkon résztvevő személyek között magasabb volt a nők aránya (2000-ben és 2001-ben 61%, 2002-ben 54%), miközben a regisztrált munkanélküliek körében a férfiak voltak többségben. Ez alapján azt a következtetést vontuk le, hogy a női munkaerő könnyebben vonható be képzésbe, rugalmasabban alkalmazkodik a változó követelményekhez. 2003-ban azonban megfordult az előbb említett folyamat, a nők aránya (45%) az év folyamán zárult képzéseken már alacsonyabb volt a férfiakénál az összes regisztrált munkanélkülin belüli 47 százalékos arányuk mellett. 

Továbbra is érvényes az a megállapításunk, hogy a kurzusokat elvégzettek aránya a nőknél magasabb (4 százalékponttal), ugyanakkor a követéskor munkában állók aránya a férfiak körében 57%, míg a nők esetében csak 39%. A férfiak esetében tehát a tanfolyamok hatékonyabbnak bizonyultak, esetükben az előző évihez képest 13,5%-ponttal javult az elhelyezkedési mutató, de ez főként a már említett közhasznú foglalkoztatásnak volt köszönhető.

A 2003-ban befejeződött képzéseken résztvevők iskolai végzettségét tekintve - az egy évvel korábbihoz hasonlóan ‑ legnagyobb hányaduk (45%-uk) legfeljebb általános iskolát végzett, így nagyjából megfelelt a csoport regisztráltakon belüli részesedésének (43%). (2000-ben és 2001-ben a legfeljebb 8 osztályt végzettek aránya jóval alacsonyabb: 29%, illetve 32% volt.) A szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők hányada is az előző évinek megfelelően alakult - 29%-ot tett ki. Továbbra is állíthatjuk, hogy ez a csoport az átlagosnál kevesebb hajlandóságot mutat az átképzésekben való részvételre, hiszen a teljes munkanélküli állományon belül részesedésük az előbbinél magasabb: 35%-os.

A legalább érettségivel rendelkezőkről a korábbi időszakok adatai alapján azt a képet kaptuk, hogy jóval szívesebben tanulnak a munkaügyi központ szervezésében, mint kevésbé iskolázott sorstársaik. Különösen a szakközépiskolát és a gimnáziumot végzettek mutatták a legnagyobb tanulási hajlandóságot. Részarányuk a 2001-ben befejeződött képzések esetében még 20,5%, illetve 15% volt, ami jóval meghaladta a munkanélkülieken belüli súlyukat. A 2002-es adatok viszont ebből a szempontból már jelentős visszaesést mutatnak, hiszen a szakközépiskolát végzettek aránya 12,5%-ra, a gimnáziumi érettségivel rendelkezőké pedig 9%-ra csökkent. 2003-ban a szakközépiskolát és technikumot végzettek hányada (16%) az előző évihez képest emelkedett a képzésben résztvevők között, a gimnáziumi érettségivel rendelkezőké (8%) azonban kismértékű visszaesést mutat. (Mindkét arányszám magasabb az adott végzettségűek összes regisztrálton belüli hányadánál.) Figyelemre méltó, hogy a felsőfokú végzettségűek közül mindössze 11 főiskolát és 1 egyetemet végzett személy tanult az általunk szervezett tanfolyamokon.

Az elhelyezkedési arányokat az érintettek eredeti iskolai végzettsége szerinti bontásban vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szakmunkásképzőt, illetve a szakközépiskolát végzetteknek az átlagosnál jóval kedvezőbb arányban (52%, illetve 53%) sikerült állást találniuk. A diplomával rendelkezők fele (7 fő) adott választ kérdőívünkre, ők valamennyien dolgoztak a megkérdezés időpontjában. Az alacsony iskolázottságúak körében 48%, a szakközépiskolai, illetve gimnáziumi végzettségűek esetében pedig 45% volt ez az érték.

A korcsoportok szerinti adatokat vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a fiatalabbak tanulási hajlandósága nagyobb, 34 év felett azonban már csökkenő arányban tudjuk bevonni képzéseinkbe a munkanélkülieket. Míg regisztráltak kevesebb, mint fele volt 35 év alatti, addig a képzésben résztvevők 67%-a tartozott ebbe a korosztályba. Tapasztalataink szerint az életkor emelkedésével jelentősen csökkennek az elhelyezkedési esélyek. A 2003. évi adatok is ezt az állítást támasztják alá, hiszen míg a 35 évnél fiatalabbak közül munkában állók aránya átlagosan 49 százalékot tett ki és a 35-44 éveseknek is több, mint fele (51%-a) dolgozott, addig a 44 évesnél idősebbek munkában állási mutatója már csupán 36 százalékos volt.

A tanfolyamokon résztvevők munkaerő-piaci státuszát tekintve az induló létszám 31%-a munkanélküli járadékos volt, 16%-uk rendszeres szociális segélyben vagy jövedelempótló támogatásban részesült. Előbbiek súlya csaknem azonos, utóbbiaké csupán nem egészen hattizede volt a munkanélküliek körében mért reprezentáltságuknak. A résztvevők 52%-a a képzés megkezdése előtt nem részesült ellátásban. Az elhelyezkedési arány a szociális juttatásból élők körében volt a legmagasabb (52%), de a járadékosok közül is csaknem minden második (48%) talált munkát. A választ adó ellátatlanok között 46%-os volt az elhelyezkedettek hányada.

A képzések összes részvevője közül 26-an (5%) a tartósan munkanélküliek központi programjában is érintettek voltak. Munkában állási arányuk ‑ 64%-os válaszadási hajlandóság mellett ‑ magasabb volt (50%) az átlagosnál. A rehabilitációs programban érintettek 28-an voltak, ebben a körben a válaszadók 29%-a jelezte, hogy el tudott helyezkedni.

I/2. Munkanélküliek elfogadott képzése

2003-ban elfogadott képzés keretében 744-en fejezték be tanulmányaikat, 7%-kal kevesebben, mint 2002-ben. A 761 fős induló létszám mindössze 2%-a, azaz 17 fő morzsolódott le.

A tárgyidőszakban befejezett képzések esetében az elfogadott formában résztvevők száma 44%-kal magasabb volt, mint az ajánlott tanfolyamokat befejezetteké. (Korábban az egyéni úton tanulók voltak mindig kisebbségben, a 2002-ben befejezett képzések esetében azonban már az elfogadott formában résztvevők száma volt a magasabb, 61%-kal meghaladta az ajánlott tanfolyamokon végzettekét.)

Az arányok eltolódása a képzési típusok jellegének megváltozásával is járt. Míg a korábbi években az elfogadott képzések valóban egyéni jellegűek voltak, vagyis tanfolyamonként csak egy-két munkanélküli résztvevő volt, addig az utóbbi időben számos olyan tanfolyam is indult ebben a formában, amelynek teljes létszámát a munkaügyi központ támogatta. A 2003-ban befejezett elfogadott képzések között 20 olyan kurzus található, amelyeken legalább 10 munkanélküli vett részt.

A 744 végzett személy 64%-a (471 fő) küldte vissza a kérdőívet, ez az arány a 2002. évinél 8%-ponttal, az ajánlott képzéseknél tapasztalt válaszadási hajlandóságnál 6 százalékponttal magasabb.

A 2003-ban lezárult elfogadott képzések átlagos óraszáma 387 volt, amely 3%-kal magasabb az előző évi adatánál, de nem egészen hattizede a csoportos képzéseknél tapasztaltnak.

A tanfolyamok időtartamát tekintve a két végletet a 35 órás E-kategóriás járművezető, illetve az 1260 órás gyógymasszőr, és az 1000 órás informatikus-rendszerinformatikus kurzusok jelentették.

A 761 munkanélküli képzése 75,7 millió Ft összegű FA támogatás révén valósulhatott meg. A kifizetések 92-8 százalékban oszlottak meg a tanfolyami költségekre, illetve keresetpótló juttatásra, szemben az ajánlott képzésnél tapasztalt 67-33 százalékos részaránnyal. 

Egy főre 2002-ben átlagosan 115 210 forint, 2003-ban 100 541 FA támogatás jutott, tehát a fajlagos költség 13%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva. Az elfogadott és az ajánlott képzések 1 főre jutó átlagos FA kifizetését összevetve megállapítható, hogy az elfogadott képzések az ajánlottaknál számított fajlagos mutató alig 40%-át teszik csak ki.

Az elfogadott képzéseknél egy fő egy órájára jutó tanfolyami költségeként 256 Ft-os összeget kaptunk, amely 5%-kal alacsonyabb, mint az ajánlott tanfolyamoknál. A legmagasabb egységnyi tanfolyami költségek a legkevesebb óraszámban oktatott jogosítvány-szerző kurzusoknál mutathatóak ki, melyek csak kisebb súlyuknak köszönhetően nem emelték meg jelentősebben az átlagot.

A 471 válaszoló 47%-a (223 fő) dolgozott a követéskor, vagyis az elhelyezkedési arány megegyezett az ajánlott képzésnél ugyanebben az időszakban tapasztalttal. Az elfogadott képzések eredményessége a tavalyi mélyponthoz (43%) képest javult ugyan, de még így is az elmúlt öt év egyik legalacsonyabb mutatója volt. A munkában állási arány alig különbözött az év két félévét tekintve: a 2003 első hat hónapjában zárult képzések résztvevőinek 48, a második félévben végzettettek esetében 47%-os volt.

Az elfogadott képzés befejezését követően munkában állók 82%-a a képzés szakirányának megfelelő területen kapott állást, ez az arány 10 százalékponttal alacsonyabb a csoportos képzéseknél tapasztaltnál. Egy fő munkába állítása a fentiek alapján átlagosan 216 257 forintba került, ami 61%-kal alacsonyabb az ajánlott tanfolyamoknál számított összegnél (553 234 Ft/fő).

Megállapíthatjuk, hogy a 2003-ban zárult képzések esetében az elfogadott és a csoportos kurzusokon résztvevők azonos arányban tudtak elhelyezkedni, az elfogadott forma fajlagos költségei azonban jóval alacsonyabbak, így hatékonyságuk is kedvezőbb az ajánlott tanfolyamokénál.

A 2003-ban lezárt elfogadott képzések létszámának 79%-a öt kategóriába sorolható. (Lásd az alábbi táblázatot!)

Befejezett elfogadott képzések a főbb szakirányok szerint

Az előző évhez képest jelentősen csökkent a nyelvi, és a számítástechnikai képzéseken résztvevők aránya. Utóbbi szakirány esetében a részarány csökkenés mellett az elhelyezkedési arány mérséklődése is megfigyelhető, a nyelvtanfolyamok esetében ugyanakkor emelkedett a munkát találók hányada a válaszolók között. (Nyelvtanfolyam ajánlott képzés keretében nem volt 2003-ban.)

Kismértékben emelkedett a kereskedő, eladó képzések mellett a különféle jogosítvány-kategóriák; vendéglátó-ipari szakmákra irányuló és az egyéb (nem nyelvi, számítástechnikai, kereskedelmi, vendéglátós, jogosítvány) képzések hányada is.

E szakirányok 2002. és 2003. évi elhelyezkedési mutatóit összevetve a vendéglátó-ipari szakmák és a különböző jogosítványkategóriák megszerzésére irányuló képzéseken résztvevők esetében visszaesés mutatkozik, az egyéb, illetve a kereskedő, eladó szakmák tekintetében viszont emelkedett az elhelyezkedettek aránya.

Az egyéni képzés keretében támogatott munkanélküliek között 2003-ban ‑ az ajánlott formától eltérően - a nők voltak többségben (64%), arányuk az eltelt egy év alatt 3 százalékponttal emelkedett.

2003-ban az elhelyezkedési arány a nőknél 48%, férfiak esetében 45% volt. A nők munkában állási aránya 6 százalékponttal, a férfiaké alig 1 százalékponttal javult, az egy évvel korábbi értékhez képest. A változás részben a képzési irányok súlyának módosulásával magyarázható.

Az elfogadott képzés résztvevőinek kedvezőbb iskolai végzettségi szintjét mutatja, hogy az alacsony (legfeljebb 8 általános) iskolai végzettségűek aránya itt mindössze 24% volt, szemben az ajánlott képzéseknél tapasztalt 45%-kal. Magasabb volt közöttük ugyanakkor a szakmunkásképző iskolával (34%), a középiskolai végzettséggel (36%) és a diplomával rendelkezők aránya (5%). (Az ajánlott képzéseknél az előbbi arányok sorrendben: 29; 24; és 2% voltak.)

Az elhelyezkedési arány felsőfokú végzettségűek körében volt a legkedvezőbb (62%), az érettségivel, technikusi bizonyítvánnyal rendelkezők körében viszont az átlagosnál alacsonyabb értéket (45%) kaptunk. Az eredetileg is szakmunkás végzettségűek közül minden második (52%) talált a tanfolyam elvégzése után munkahelyet, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezőknek csupán 42%-a.

Az elfogadott képzésen résztvevők fiatalabb korösszetételét mutatja, hogy a teljes létszám közel háromnegyed részét (72%-át) 35 évnél fiatalabbak alkották, szemben az ajánlott képzéseknél tapasztalt 67 százalékos részarányukkal. Ebben a képzési formában az 50-54 évesek és a 25-29 évesek munkában állási mutatói voltak a legkedvezőbbek (58, illetve 57%), legkevésbé pedig a 20 évesnél fiatalabbak és a 40-44 évesek tudtak munkát találni (30, illetve 37%). Az elhelyezkedési arányok közötti eltérés inkább a szakirányok különbözőségéből fakad, kevésbé az életkor függvénye. Az elhelyezkedettek hányada a 25 éven aluliak és a 40-44 évesek kivételével valamennyi korcsoportban kedvezőbb volt az ajánlott képzés megfelelő mutatóinál.

I/3. Munkaviszonyban állók képzése

2003-ban 37 munkáltatónál 22 ilyen típusú tanfolyam fejeződött be 185 fő részvételével. Legnagyobb számban piacorientált minősített hegesztőket (két tanfolyam - 31 fő), könnyűgépkezelőket (8 munkáltatónál - 30 fő), fogyóelektródás védőgázas minősített hegesztőket (21 fő), mentálhigiénés asszisztenseket (7 munkáltatónál - 20 fő) képeztünk ezeken a kurzusokon.

A 185 fős induló létszámból csupán 1 fő morzsolódott le, így 184 fő sikeresen végezte el a tanfolyamokat. A sikeres vizsgát tett résztvevők közül 160-an (87%) őrizték meg állásukat. A 22-ből 15 képzés valamennyi végzett hallgatója munkában állt a követéskor, ezzel szemben az egyik könnyűgépkezelő, illetve minősített hegesztő tanfolyam esetében csupán 64, illetve 69 százalékos, a cipőfelsőrész-készítőknél pedig 73%-os volt az állásban maradók aránya.

A 185 fő képzése összesen 20,1 millió Ft-ba került, ami teljes egészében a tanfolyami díj volt, kereset-kiegészítő támogatást nem kellett fizetnünk. Az egy főre jutó FA támogatás, illetve tanfolyami díj 108,5 eFt-ot tett ki, ami 42%-a az ajánlott képzésekének. (Ennél a formánál ugyanis nem jellemzőek hosszú, és drága tanfolyamok.) A legalacsonyabb fajlagos költsége a könnyűgép-kezelő (33 eFt/fő) és a három ABC eladói (átlagosan 65 eFt/fő) képzésnek volt, ezekkel szemben a legnagyobb költségigényük a szociális asszisztens (435 eFt/fő), illetve a kereskedő-boltvezető (300 eFt/fő) tanfolyamoknak volt.

Mivel a képzést befejezett dolgozók között magas volt a munkahelyüket megtartók aránya (87%), így az ezekre vetített támogatás (125,5 eFt) lényegesen alacsonyabb (23%-a) volt az ajánlott képzéseknél tapasztaltnál. 11 tanfolyam esetén 100 eFt-nál kevesebbe került egy-egy dolgozó munkahelyének megőrzése, a szociális asszisztensek esetében viszont ugyanez az összeg 435 eFt-ra rúgott.

II. Vállalkozóvá válás támogatása

2003. év folyamán összesen 156 vállalkozásba kezdő munkanélküli támogatása fejeződött be, ami előző évhez képest 25%-os csökkenést jelent. A támogatottak többsége 6 hónapig részesült a korábbi munkanélküli járadék összegével megegyező mértékű juttatásban, a kifizetések teljes költségvonzata 31,5 millió Ft volt.

A támogatottak legnagyobb arányban a különféle szolgáltatások területén (35%), a feldolgozóiparban (20%), illetve a kereskedelemben (18%), kezdték meg tevékenységüket. A támogatottak 84%-a egyéni vállalkozó, 7%-a őstermelő, 5%-a betéti társaság tagja lett, 3%-a pedig kft-hez csatlakozott.

Az egy főre jutó támogatás átlagos összege 201.678 Ft-ot tett ki, ez havonta 33.613 Ft-ot jelentett, amely az előző évinél 14,4%-kal volt magasabb. Ez a változás elsősorban az átlagos munkanélküli járadék emelkedésével magyarázható.

A támogatással vállalkozók többsége (65%-a) a férfiak közül került ki, bár arányuk egy év alatt 10 százalékponttal csökkent. Az önállóvá válás terén legaktívabbnak a 25-34 éves korosztály mutatkozott, a 156 vállalkozó közel 45%-a tartozott ebbe a korcsoportba, miközben a regisztráltakon belüli részarányuk 28%-os volt.

Az előző ismérvek mellett a képzettségi szint is jelentősen befolyásolja a vállalkozási kedvet. Az iskolai végzettség szerinti összetétel a vizsgált eszközök közül itt a legkedvezőbb, mivel rendkívül alacsony ‑ mindössze 10% ‑ volt a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya. (Az összes regisztrálton belül 40% körüli az említett végzettségűek hányada.) A támogatottak legnagyobb csoportját a szakmunkásképzőt és szakiskolát végzettek tették ki (52%), a legalább érettségizettek részaránya 31, a diplomával rendelkezőké 3 százalékos volt. A programba lépés előtt a vállalkozók közel nyolctizede (78%-a) rendelkezett valamilyen szakképesítéssel, ami a vizsgált eszközök közül a legmagasabb arány.

A fajlagos támogatás átlagos összege a férfiak esetében 6%-kal volt magasabb a nők részére nyújtottnál.

A válaszadási arány az egy évvel korábbival megegyezően 69 százalékos volt.

A támogatás befejezése után 3 hónappal a (választadó) vállalkozásoknak átlagosan 84%-a működött, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb mutatója. Ezen belül a férfiak által működtettek voltak a valamivel sikeresebbek, a követéses vizsgálat időpontjában vállalkozásaiknak 86%-a működött, a nőknél tapasztalt 82%-kal szemben.

Az iskolai végzettség szerint vizsgálva az elért eredményeket, legnagyobb arányban a technikumot, gimnáziumot és főiskolát végzettek (100%), legkevésbé pedig a 8 általánossal rendelkezők tudták a támogatásból kikerülve is fenntartani vállalkozásukat (58%). 

A 2003-ban lejárt támogatások esetében, a követéskor még működő vállalkozókra fejenként 236,5 eFt támogatási összeg jutott, ami 16%-os emelkedést jelent a 2002. évi átlaghoz viszonyítva.  A jelenleg is működő vállalkozások alacsonyabb aránya eredményezte, hogy az említett eredménymutató értéke nagyobb mértékben nőtt, mint az egy támogatottra vetített fajlagos költség.

A követéses vizsgálat során megkérdeztük a vállalkozókat arról is, hogy mennyire tartják hasznosnak a támogatást, és milyennek látják vállalkozásuk jövőbeli kilátásait. A vizsgált aktív eszköz legfontosabb hatása - a válaszok alapján ‑ az volt, hogy időben előbbre hozta a vállalkozások indítását. Ezt mutatja, hogy a (választ adó) vállalkozók négytizede a támogatás nélkül későbbre halasztotta volna tevékenységét. A megkérdezettek ugyanekkora része a támogatás hiányában egyáltalán nem tudott volna vállalkozásba kezdeni, míg a fennmaradó 18%-ot azok tették ki, akik a támogatástól függetlenül is elindították volna vállalkozásukat. Ez utóbbiak aránya ‑ akiket a program "holt" súlyának is nevezhetnénk - 10 százalékponttal csökkent 2002. azonos időszakához viszonyítva.

A szóban forgó eszköz elsősorban az önfoglalkoztatást támogatja, a volt munkanélküliek többségéből ugyanis nem lesz klasszikus értelemben vett vállalkozó. Ezt támasztja alá, hogy a 91 követéskor működő vállalkozó összesen 60 embert foglalkoztatott. Ez az arány ugyanakkor lényegesen kedvezőbb az előző évinél, amikor a 125 vállalkozónál összességében 28-an álltak alkalmazásban.

A vállalkozás jövőjét illetően a választ adóknak egytizede lát reális lehetőséget annak fejlesztésére, többségük (58%) csak a szintentartásra törekszik, 32%-uk pedig még a fennmaradásban is bizonytalan. A korábbinál borúlátóbb jövőképre utal, hogy 2002-höz viszonyítva kismértékben emelkedett a bizonytalanok aránya, míg a szintentartást prognosztizálóké alig változott, a fejlesztést feltételezőké pedig mérséklődött.

A vizsgált aktív eszköznek egyik fontos szerepe az, hogy felkelti a munkanélküliek érdeklődését a vállalkozás, mint kiútkeresési lehetőség iránt és az önálló tevékenységre képes munkanélkülieket bátorítja azzal, hogy a kezdeti időszakban bizonyos szintű anyagi, megélhetési biztonságot nyújt.

Véleményünk szerint a szóban forgó támogatási forma nem túl drága és hatékonynak tekinthető, de csak a munkanélküliek egy szűk rétegének jelenthet megoldást. Azok arányát, akik csak a segélyezés meghosszabbítását akarták elérni, továbbra sem tartjuk jelentősnek.

III. Foglalkoztatásbővítést elősegítő bértámogatás

2003. év folyamán 839 fő bértámogatása esetében zárult le a támogatási időszakot követő továbbfoglalkoztatási kötelezettség, ez 40%-kal több a 2002-ben követett létszámnál.

A legtöbb - korábban legalább fél évig - munkanélküli személyt a kereskedelemben (29%) és a feldolgozóiparban (26%) alkalmazták, emellett a költségvetési szektorban (egészségügy, oktatás, közigazgatás, egyéb közösségi szolgáltatás együtt: 12%), a mezőgazdaságban (7%), és a gazdasági szolgáltatások területén (6%) támogatott munkahelyek részesedése volt még számottevőbb.

A vizsgált - 839 főt érintő - támogatások összes költsége 216,6 millió Ft volt, ez egy támogatottra vetítve 258,2 ezer forintot jelentett, 14%-kal többet a 2002-re számított átlagnál.

A foglalkoztatottak számát tekintve 76%-os volt a válaszadási arány ‑ vagyis 637 főre vonatkozóan jött visszajelzés ‑, ami 5%-kal magasabb az előző évi adatnál.

A követő vizsgálat alkalmával összesen 402 főről (63%) tudtuk meg, hogy munkaviszonyát meghosszabbították, és a kérdezéskor is még ugyanott dolgozott. A 2002. évi arányhoz képest alig 1 százalékpontos az eltérés.

A bértámogatással alkalmazott személyek között a nők aránya magasabb (52%), holott a munkanélküliek körében a férfiak voltak többségben. A továbbfoglalkoztatási arány is a nők esetében volt magasabb (64,5%), az "erősebb nemhez" tartozóknál 61,5 százalékot tett ki. (A tavalyi felmérés hatékonysági mutatói hasonló képet mutattak.)

A támogatottak legnagyobb hányada szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett (39,1%), ez a munkanélkülieken belüli arányuknál 4 százalékponttal magasabb. A munkáltatók szívesen alkalmaznak szakközépiskolát, technikumot, illetve gimnáziumot végzett munkanélkülit is (előbbiek együttes aránya 29%), de a legfeljebb általános iskolát végzettek részesedése (28%) jóval kisebb a regisztráltakon belüli részesedésüknél, pedig a tartós munkanélküliség leginkább őket sújtja. A továbbfoglalkoztatási arány a képzettségi szint emelkedésével párhuzamosan nő: az alacsony iskolázottságúak esetén 58%, a szakmunkásoknál 62,5%, az érettségizetteknél 68%, míg a diplomások körében 80%-os volt.

Az életkor szerinti megoszlást vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ezt az eszközt csak nagyon ritkán alkalmazzák a 20 év alattiak esetében, hiszen ők a legtöbbször még pályakezdők, így munkatapasztalat szerzés támogatására jogosultak. A bértámogatás igénybevételénél a 20-44 éves korosztály a legpreferáltabb réteg, a támogatottak 79%-a tartozik ebbe körbe. Különösen feltűnő, hogy az 50 év felettiek csak 9%-ot képviselnek, holott a munkanélküliek körében 13-14%-os az arányuk, és közöttük különösen sok a tartós munkanélküli. Ebből az a következtetés vonható le, hogy bértámogatással elhelyezkedni is sokkal jobb esélyeik vannak a fiatalabbaknak, mint az idősebbeknek.

A továbbfoglalkoztatás korosztályonként nem mutat jelentős eltéréséket. Ebből a szempontból a legkedvezőbb helyzetben a 25-29 és a 35-44 évesek voltak, 67, illetve 65%-os arányszámmal, de az 50-54 éveseknek is átlagon felüli hányada tartotta meg állását (65%). Velük szemben a 25 évnél fiatalabbak közül csak minden második állt a követés időpontjában is munkaviszonyban, de az 55 év felettiek helyzete sem volt ennél sokkal jobb (58%). Az átlaghoz közeli arányban őrizték meg állásukat a 30-34 és a 45-49 évesek.

A 2003 folyamán lezárult ügyek esetében egy továbbra is alkalmazott személyre átlagosan 411,8 ezer Ft összegű támogatás jutott, amely 15%-kal magasabb a 2002-ben lezárult foglalkoztatásbővítő támogatásokra vonatkozó átlagnál (357,5 ezer Ft). A mutatószám emelkedése kizárólag a fajlagos költség növekedésének köszönhető, amely elsősorban a minimálbér-emelésekre vezethető vissza.

A kérdőívet kitöltő munkáltatók 23%-a nyilatkozott úgy, hogy az aktív eszköz hiányában is alkalmazta volna a munkanélkülit, a vállalkozók 42%-a elhalasztotta volna a felvételt, 9%-a kevesebb dolgozót, 26%-a pedig senkit sem állított volna munkába.

A válaszokból az tűnik ki, hogy a támogatásnak legnagyobb szerepe abban volt, hogy ösztönözte a hátrányosabb helyzetű tartós munkanélküliek munkába helyezését, jelentősen növelve ezáltal e réteg egyébként igen rossz esélyeit a munkaerőpiacon. Ide kívánkozik az az adat, mely szerint a támogatottak 46%-a az elhelyezését megelőzően legalább egy évig (sőt 22% legalább két évig) munka nélkül volt. Emellett a támogatás megkönnyítette és meggyorsította a munkáltató döntését az új dolgozó felvételéről.

A tartósan munkanélküliek központi programjában 162 fő volt érintett. A nemek és iskolai végzettség szerinti megoszlásuk hasonló, mint az összes támogatotté, bár még nagyobb a nők és a szakmunkás végzettségűek túlsúlya. A legnagyobb különbség az állomány korösszetételében mutatkozik. A 25-44 évesek 72%-os aránya 7 százalékponttal alacsonyabb, a 45 éven felüliek 28%-os részesedése 8 százalékponttal magasabb, mint a támogatással érintetteknél összességében átlagosan. Az egy alkalmazásban állóra jutó összeg 414,9 eFt/fő volt, alig háromezer forinttal több az átlagosnál.

A rehabilitációs munkanélküliek központi programjában mindössze 7 személy vett részt, közülük hatan válaszoltak a kérdéseinkre, a megkérdezéskor valamennyiüket foglalkoztatták.

A jelenlegi nyomonkövetési rendszer elméleti alapjainak felülvizsgálatát teszi szükségessé az a tény, hogy a bértámogatások jelentős része nem normál módon zárul le. Ezen ügyek arányáról és jellemzőikről a monitoring-rendszer egyelőre nem ad információt, pedig ha a megszakított támogatások aránya magas, akkor az adott eszközt nem lehet csak a normál módon lezárult ügyek nyomonkövetése alapján értékelni. Az eddig alkalmazott mutatókon túl vizsgálni kellene a megszakított támogatások arányát is. A követéses vizsgálat eredményeinek kombinálásával pedig képet lehetne kapni az eszköz valós működési jellemzőiről és hatékonyságáról.

IV. Közhasznú munka

A közhasznú foglalkoztatás esetében nem történt kérdőíves megkérdezés, ezért a nyilvántartásban szereplő adatokkal dolgoztunk. 2003. január elsején a közhasznú munkások nyitólétszáma Tolna megyében 123 fő volt, ugyanis több önkormányzattal 2002-ben 2003. február 28-ig kötöttünk szerződést. A 2003. évi átlagos statisztikai létszám 512 fő volt, 14,5%-kal több az előző évinél. Az eszköz működése 2003-ban összesen 1386 főt érintett, 10%-kal kevesebbet az egy évvel korábban támogatásba vontak létszámánál.

A 2003. évi létszám foglalkoztatásával kapcsolatban 316,9 millió Ft FA-támogatást fizettünk ki. Ebből az átlaglétszámra vetítve fejenként 621,3 ezer Ft jutott, ami átlagosan havi 51,8 ezer Ft/fő összeget jelentett. Ez az előző év átlagához képest 2%-os növekedést mutat, melynek okát elsősorban a minimálbér-emelésnek tulajdoníthatjuk.

A foglalkoztatással kapcsolatban az önkormányzatoknál felmerült közvetlen költségeknek átlagosan a 76%-át finanszíroztuk a megyei decentralizált FA-ból.

Csaknem minden közhasznú munkást minimálbérért foglalkoztattak. Ez összefügg azzal a ténnyel, hogy az önkormányzatoknál többségében (81%) kommunális és egyéb (15%) tevékenységeket végeztek, ez utóbbi is nyilván segédmunkákat jelentett. 

A férfiak a munkanélkülieken belüli részesedésüknél jóval nagyobb arányban (2/3) kerültek be közhasznú foglalkoztatásba, hiszen a kommunális munkákat főleg ők végzik.

A vizsgált programok résztvevői közül a közhasznú munkások iskolázottsági szintje volt a legkedvezőtlenebb: 66%-uk végzett legfeljebb általános iskolát, 24%-uk szakmunkás képzőt; középiskolai végzettséggel mindössze 9%-uk rendelkezett.

Az eszköz fontosságát kiemeli az a tény, hogy az idősebb, halmozottan hátrányos helyzetű korosztályok a munkanélkülieken belüli részarányuknál jóval nagyobb arányban kerültek be a közhasznú foglalkoztatásba. A 40 év felettiek az összes érintett 43%-át adják, ez viszont az elsődleges munkaerő-piacon való elhelyezkedés rossz esélyét is jelzi.

Az eszköz alkalmazása a fent leírt sajátosságok miatt nagyon ritkán eredményezi nem támogatott munkaviszony létesítését. A tárgyidőszakban 3 fő esetében kaptunk ilyen visszajelzést, de értelmetlen erről az oldaláról megítélni az eszköz hatékonyságát. Az értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a közhasznú foglalkoztatás általában a leghátrányosabb helyzetű, iskolázatlan munkaerő számára ad helyi munkalehetőséget.

A támogatási forma kedvezőtlen tulajdonságaként szokták említeni azt a tényt, hogy ez az eszköz jórészt az önkormányzatok alapfeladatainak elvégzéséhez ad kvázi pótlólagos állami támogatást az FA-ból. Fontos eredménynek tartjuk, hogy a támogatás ütemezett igénybevétele mellett ezt a jelenséget is sikerült jelentősen visszaszorítani. Véleményünk szerint az a legfontosabb, hogy az eszköz révén sok olyan ember munkaereje válhat hasznossá, akik egyébként nem dolgoznának, hanem segélyekből élnének.

V. Pályakezdők munkatapasztalat szerzésének támogatása

2003. év során 276 fiatal munkatapasztalat szerzési támogatása járt le. A szóban forgó létszám foglalkoztatásával kapcsolatban 129,1 millió Ft terhelte a Foglalkoztatási Alaprészt. Az egy főre jutó támogatás 467,6 ezer Ft volt, amely a 12 hónapos támogatási időt figyelembe véve havi 38.968 Ft-os átlagnak felel meg. Ez utóbbi összeg 8%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.

A támogatással elhelyezettek körében a nők voltak többségben (60%), arányuk 8 százalékponttal meghaladta a pályakezdő munkanélkülieken belüli hányadukat. A támogatottak közel 80%-a a 20-24 éves korosztályba tartozik. Többségük (34%) szakközépiskolát végzett, szakmunkás-, szakiskolai végzettséggel 19%-uk, gimnáziumi érettségivel, illetve technikusi képesítéssel tized-tized részük rendelkezett. A legfeljebb általános iskolát végzettek aránya szintén 10%-os volt, holott a pályakezdőket összességében tekintve ennek több, mint háromszorosa (35%) az alacsony iskolázottságúak hányada.

A nemzetgazdaság szinte minden ágában foglalkoztattak a vizsgálatba vont pályakezdők köréből, de a tavalyihoz hasonlóan a kereskedelem súlya volt a legnagyobb (25%).

A kérdőíves megkérdezés során a támogatással érintett fiatalok 85%-ától kaptunk visszajelzést, ez 3 százalékponttal kedvezőbb a tavalyinál.

A támogatás lejárta után három hónappal összességében 65%-uk állt még mindig ugyanott munkaviszonyban, a mutató jelentősen romlott (10%-ponttal) a 2002. évihez képest.

A továbbfoglalkoztatási arány a nők körében 62%, férfiak esetében 67% volt. Az előző évihez képest az állásban maradt nők aránya 17%-ponttal, míg a férfiaké 4%-ponttal esett vissza. A munkahely megtartási arány a diplomások körében volt a legmagasabb (74%), de átlagon felüli értéket mutatott a 8 általánost (72%) és a technikumot (68%) végzettek körében is. A továbbfoglalkoztatottak száma a gimnáziumi (59%), illetve szakközépiskolai (62%) érettségivel rendelkezőknél volt a legkedvezőtlenebb.

A továbbfoglalkoztatási arányszámokat az érintett pályakezdők életkora szerint vizsgálva nem tapasztaltunk jelentős eltéréseket. A 20-24 évesek körében 66%-os, a 25-29 éveseknél 63%-os, a 20 évesnél fiatalabbaknál 62%-os volt a mutató értéke.

A 2003 folyamán a támogatásból kikerülők esetében egy fő követéskor munkában állóra 715,9 ezer Ft-os költség jutott, ez 22,1%-os emelkedést jelent a 2002-es értékhez képest.

A követéskor is még munkában állókra jutó fajlagos támogatási összeg a munkatapasztalat szerzés esetében 73,8%-kal magasabb, mint foglalkoztatás-bővítő bértámogatásnál, ez elsősorban a hosszabb átlagos támogatási időszakból adódik, a munkában állási arány viszont valamivel magasabb az ifjúsági programoknál. Az összehasonlíthatóságot megkérdőjelezi az, hogy a munkatapasztalat szerzésnél nincs továbbfoglalkoztatási kötelezettség, illetve, hogy a meghiúsulások arányát nem vesszük figyelembe egyik eszköznél sem.

VI. Pályakezdők foglalkoztatási támogatása

Nem volt egyetlen olyan támogatás sem, amelyhez kapcsolódóan a tovább-foglalkoztatási kötelezettség 2003-ban járt volna le.