A legjobb barátnom a
szomszédlány
A szomszédunkban lakik a legjobb barátnom. Ez egy remek kombináció. Sülve-fove
együtt vagyunk, minden apró-csepro dolgot megbeszélünk (foleg a fiú ügyeket
persze), meg a frizurát, bulikat, a többi lányt - azokat elég lesajnálva. Anyám
nem is méltányolja, hogy ezáltal a szomszédság által viszont nem kell hatalmas
telefonszámlákat fizetnie, mert személyesen trécselünk, nem telefonon, mint más
barátnok.
Aztán mostanában, hogy akadt neki ez az új sráca, aki tényleg baromi jól néz
ki, egy picikét távolságtartóbb lett velem.
Vagy azért, mert éjjel-nappal a fiú nyakán akar lógni (meg fogja unni - mármint
a hapsi), vagy azért, mert észrevehette hogy olykor elofordult, hogy a srác
engem is jól végigmért a szemével, (jó hosszan) és a barátnomnek nem olyan
nagyon tetszett ez az irántam felébredt érdeklodés.
Pedig nem csapnám le a kezérol, tolem nem kell tartania. Bár tényleg jól néz ki
a pasi, sot nagyon is tetszik, de mondom, hogy 929c24j a legjobb barátnomé, szóval
tabu. Ha imponál is nekem a fiú érdeklodése, nem volna pofám kijátszani ezt a
csajt, akivel ennyire testi-lelki jó barátnok vagyunk évek óta.
Egyik kánikulai szombaton délután - nyitva voltak az ablakok, otthon olvasgattam.
Áthallatszott a szomszédból, hogy elég keményen ordítoznak egymással odaát. Ha
illik, ha nem, odaálltam az ablak mellé közel, hogy pontosan hallhassam, hogy
mirol van szó. Leginkább az én jó barátnom indulatoskodott, teljesen olyan
sírás elotti remego hangon mondta a mondókáját.
Bár tudom, hogy hálátlan feladat veszekedok közé békítonek beállni, mégis azt
gondoltam beállok békíteni. Akkor jó ötletnek tunt.
Ha lapátra lesz téve a srác, majd lelkiekben támogatom a barátnomet, ha meg
csak simán vita van, majd eldöntöm, hogy kinek van igaza (bár elore tudtam,
hogy a barátnomnek akarok igazat adni - mondtam, hogy jó barátom!)
Amikor beléptem, Zsófi az eloszobában dühösen járkált elore-hátra, elég zilált
volt. Amint meglátott, csak hozzám lépett és magához ölelt. Nem állt neki
zokogni, hanem csak magához szorított éreztem a mellemmel meg a hasammal, hogy
remeg az egész teste. Csak a szememmel kérdeztem. O meg csak a fejével intett a
szoba felé, hogy ott tanyáz a probléma forrása.
-- Igyál egy kis vizet, és menj le
sétálni egy kicsit. Mire megkerülöd a háztömböt és visszaérsz kipréselem belole
a békülést - mondtam. Válaszra se várva fordultam a szoba felé, hogy
bemenjek. Pedig azért várhattam volna addig, míg meghallgatom legalább a
tényállást.
Odabenn a heveron ott hasalt a srác. Csak egy alsónadrág volt rajta. Igaz, hogy
rekkeno meleg nyár van, az ember nem bírja magán a ruháit, de azért mégis
meglepett, hogy alig van rajta ruha. Az ajtónyitásra fölült, meghökkent, hogy
engem lát. Amikor aztán fölpattant hirtelen, hogy a fotelba dobott gönceiért
oda menjen, észre kellett vennem, hogy teljes merevedésben várta a veszekedés
múltát (még kínosabb, hogy én meg itt önkéntes bíróként betoppantam
váratlanul).
A srác zavarát még fokozta, hogy amint fölállt, az alsója hasítékán máris
kibukkant a szép huszár, körülkémlelt, hogy ki az új vendég. Megpróbálta
visszagyömöszölni a kis kíváncsit - az meg nem igen hagyta magát persze.
-- Izé, hagyd csak, engem nem zavar -
mondtam - (hú, milyen marha vagyok, de ciki.)
-- Engem meg zavar.
-- Úgyse fog visszaférni.
-- Muszáj neki !
-- Hagyd már, ne markolászd, hanem
beszélgessünk! Elkerekedett a szeme, nem számított rá, hogy míg o képtelen
mit kezdeni a gerjedelme jelével, addig én meg csevegni akarnék, vagy mi.
-- Hallom, hogy valami baj van köztetek
- intek mögém - hallja az egész utca a
kiabálást. Nem birtok kijönni a durcából. Én meg segíteni próbálok. Mondd el,
hogy mi az elozmény.
-- Á, semmi különös, csak Zsófi
vádaskodik, hogy megdöntöttem egy másik csajt az évfolyamon, és igazságtalanul
szitkozódik, ki akadna dobni emiatt.
-- Aha. És úgy volt valóban?
-- Áá. Dehogyis volt úgy! Csak mindössze
egyszer . . .
-- Miért kellett akkor egyszer? Annyira
nagyon kívántad?
-- Nem annyira. Csak épp ott volt.
Alkalom volt, kínálkozott. Aztán meg mégiscsak megkívántam. Meg aztán . . . .
izé . . . .
-- Meg aztán miért?
-- Egy kicsit bosszúból?
-- Kit kellett büntetni?
A fejével intett a konyha felé, ahol Zsófit sejtette.
-- Miért?
-- Mert konok.
-- Miben?
Hosszan hallgatott, olykor a szeme sarkából rám sandított, szedte össze a
szavakat. Vagy a bátorságot a kimondásukhoz. Elég nehezére esett. Aztán csak
nagylevegot vett mégis, és kibökte egyszuszra:
-- Mert engem nagyon esz a fene egy
hármas partiért, o meg nem akarja semmiképpen. Hiába rimánkodtam érte, csak
makacsul ellenáll.
HUHA... elképedtem a magyarázaton. Egy ilyen ábrándért, egy olyan büntetést ??
-- Na és, mégis hogy képzelted?, Kivel?
-- Veled.
-- Pont énvelem? Miért velem? -
kezdtem marhára zavarba jönni.
-- Azért mert nagyon tetszel nekem,
orjítoen tetszel. És ha Zsófival vagyok, gyakran akkor is rád gondolok inkább,
hogy veled milyen lenne. Mindig azt képzelem, hogy szenzációs lenne, ahogy te
megcsókolsz. Gyakran ábrándoztam az ügyrol, és egészen oda vagyok érte, hogy
mindhárman együtt legyünk, hogy végre simogassalak, meg ot is. Hogy
megcsókolhassalak, meg ot is, nagyon szeretnék hozzád bújni. Imádnám látni az
arcod, a szemeidet, amikor épp elélvezel tolem. Amikor tombolsz a kéjtol, amit
én nyújthattam neked.
Na erre aztán nem számítottam. Bizsergetoen átjárt ez a vallomás, éreztem,
ahogy a fülemben száguldón zsibong a vér, eldugaszolva a hallásomat. Nem is
értettem, amikor eloször kérdezte:
-- Beszállnál hozzánk harmadiknak? Vagy
esetleg velem kettesben? Nagyon odavagyok érted, nem bírom ki, ha elutasítanál.
-- Nem tehetem Zsófival. Gyötörne a
lelkiismeret furdalás.
-- Ha nem teszed meg, Zsófival szakítunk,
mert én annyira odavagyok érted, és én veled . . . , ha meg beszállnál mégis,
együtt maradnánk ha látja, hogy általad megtarthat engem.
Nézett rám hosszan, a szemében könyörgés, elszántság, vágy és simogatás. Nem
mertem erre mit válaszolni. Tényleg tetszik a srác nekem is, de nem merek
belemenni a Zsófi miatt.
Csak sóhajtottam, nem feleltem semmit. Fölálltam, fogtam a kilincset, hogy
kimenjek. Még utánam szólt:
-- Kérlek, olyan nagyon szeretném . . . .
Kimentem a lakásból, az utcán ott ácsorgott a barátnom.
-- Elveszed tolem? ? kérdezte. A
szemében riadalom is, meg reménység is, hogy talán megrázom a fejem.
-- Semmiképpen nem csapnám le toled -
tudod.
Elveszíted ot akármit is tennék. Ha nem szállok be, akkor is elmegy, de ha
beszállnék, nem tudom, hogy folytatódna. Lehet, hogy megmaradnánk hármasnak,
lehet, hogy engem akarna csak külön, lehet, hogy visszatérne hozzád.
Mindenesetre hálás lenne neked, ha engem beeresztenél harmadiknak. (Csak
reméltem, hogy nem vagyok egy álnok kígyó, amiért helybol nem utasítom el a
srác fölvetését, ami végülis egy zsarolás.)
Láttam, hogy zakatol az agyában a sok gondolat. Mérlegel, spekulál. Ha már
osztoznia kell, kivel és hogyan tegye. Hogy kell-e neki annyira ez a fiú, hogy
az ilyen vágyát is teljesítse. Hagytam ot, nem mondtam semmit. Neki kell
eldönteni, hogy a kettejük ügye ettol stabilabbá válik, vagy még inkább
meginog.
Aztán csak széjjelsimult a homlokán a ránc, a szemeibol eltunt a tört fény,
amikor széles mosolyával magához ölelt.
-- Te egy nagyszeru lány vagy, hogy értem
ilyen áldozatot hozol - mondta.
Csak dünnyögtem valamit, s egy szóval sem említettem, hogy nekem kezdettol
fogva tetszene ez a fiú, és hogy mennyire elgyöngültem, amikor percekkel
ezelott megvallotta, hogy mennyire kíván, hogy mennyit ábrándozott rólam. És
hogy én is szoktam róla. (Mégis álnok kígyó vagyok.)
Az események úgy pörögtek ezek után, hogy már nem lehetett újragombolni. Fogta
a kezem, úgy húzott maga után, szinte szaladt a folyosón. Feltépte az ajtót,
berobbantunk a szobába. Én csak zavartan lehajtottam a fejem, hogy nem kéne
mégsem, de Zsófi lelkesen csacsogott, azt mondta, hogy NEKI egy NAGYSZERU
ÖTLETE támadt, amit most mindjárt ki is próbálunk így HÁRMASBAN.
Összepillantottam a sráccal, olyan beszédes volt a tekintete, hogy aki a
szemébe nézett láthatta, hogy kinek támadt a nagyszeru ötlete, amit épp
összehozni készülünk. Egészen beleborzongtam abba a tekintetbe.
Magához ölelte Zsófit, hálálkodva köszöngetett valamit. A hálálkodása
szenvedélyes csókokba fordult, én meg egyik lábamról a másikra állva
tanakodtam, hogy most kéne meglépni, hogy végre kibékültek és csókolóznak.
Innen már jól ismerik a forgatókönyvet.
Végül aztán mégiscsak sajnáltam hogy meglógtam. Jó lett volna kipróbálni
egyszer azt a hármast.
Egész éjjel hallhattam a szeretkezésük neszeit, nyitva volt az ablak. Én meg
persze - illik, vagy nem illik, de odahúzódtam egészen az ablakpárkányig, és
füleltem.
Teli voltam vággyal.
El kellett fojtani.
Alig aludtam az éjjel. Amikor végül elaludtam, az is nyomasztó volt. Mindenféle
túlfutött erotikus gondolatok kergették egymást. Róluk, kettejükrol. Vagyis
hármunkról, mert valamiképpen ott lehettem én is a szobában, talán mint egy
láthatatlan lélek aki az olvasólámpa szélén ül, s onnét figyeli oket, amiként
szeretkeznek.
Már az elso összeölelkezés pillanatában kizártak mindent maguk körül. Csakis
egymást látták, egymást érezték, tapintották. Én meg leskelodtem. A
leskelodéstol kerültem aztán olyan izzó hangulatba, amitol végképp nyomott volt
az álom. Nehéz volt a paplanom, alig kaptam tole levegot, kemény volt a
vánkosom, hiába csapkodtam.
Úgy tunt nekem, hogy Zsófi sokkal aktívabban akarta ezt a fiút, mindenféle
áldozatot meghozott a kedvéért, hogy a karjába kaphassa. A hátára nyomta, és
úgy simogatta, cirógatta, mint valami különleges drága kincs akadt volna a keze
ügyébe. A srácnak tetszett a helyzet, csak széjjelvetette a tagjait, és hagyta
a finom kényeztetést.
A lánynak meg mindenütt ott volt a keze, meg az ajka. Mindig másutt. Amikor a
nyakát csókolta, a mellkasát simogatta, amikor a mellkasát csókolgatta, a hasát
cirógatta. A fiú széttárta a combját, remélte, hogy ott folytatódik a
puszilkodós támadás. A lány lejjebb ereszkedett, két kerek melle közé fogta a
srác dákóját, s úgy csókolgatta a hasát, hogy közben a törzsével hintázott egy
kicsit. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a két keble közé szorult fütyköst
simogatni lehessen. Ebben a pozitúrában sem maradtak túl sokáig, hanem még
lejjebb csúszott, hogy a két karjával alulról átölelhesse a fiú tomporát.
Addigra már, mint egy felfordított felkiáltójel, feszesen, keményen ott
ágaskodott az egész ölelkezés lényege.
A lány csak végighúzta rajta az arcát, miközben a haja a fiú hasára hullt.
Aztán megint végigsimította az arcával, és aztán az ágyék érzékeny, vékony
borét megérintette a nyelve hegyével. Nem hozzászorította keményen, csak éppen
gyöngéden hozzáérintette. Ezenközben a srác fenekét markolgatta, tán kicsit el
is emelte az ágytól. Az arcát ismét végighúzta a feszes fütykösön, amikor
átlendült az ágyéka másik oldalára is. Haja lebbent, majd ismét elterült a fiú
hasára. Meleg, párás leheletét ráfújta arra a vékony borre. A srác megfeszült.
Keményre feszítette a farpofákat, magasabbra emelve az egész ölét. Kínálgatta a
játék következo szereplojét. De Zsófi kivárt még.
Nyelve hegyével tovább simogatta az ágyékát, kerülgette a tövét, majd az
ajkaival végigsimította a feszesre húzódott herét is. Megnyalogatta a zacskót,
majd ahogy csókolgatta, egyre több részét húzta be az ajkai közé.
A srác már nem csak megfeszítette a törzsét, hanem a türelmetlen lüktetést
átvezette az egész altestére. Hullámzott a csípoje, amint élvezte a lány
lihegését, nyalogatását a golyói körül.
Aztán onnét is hátrább haladtában az ánuszig szaladt a lány. Kissé széjjelebb
húzta a megfeszített farpofákat, hogy közé férhessen. Ruganyosan táncoltatta a
nyelvét, amint határozottan, tempósan nyalogatta a szoros gyurut, olykor
megpróbált a nyelve csúcsával beljebb hatolni, nem nagyon lehetett. De a
próbálkozás is egészen izgató volt.
Egyik kezével a fenekét alátámasztotta, másikkal meg marokra fogta a lükteto
dákót, és finoman simogatta neki.
A srác szinte eszét vesztette, annyira élvezte. Görcsösen összehúzta az izmait,
a feszülés már szinte fájt, észre se vette. Minden figyelme odalentre
koncentrálódott. Artikulátlanul préselte ki a torkán a levegot, ez már nem is
lihegés volt, inkább valamiféle nyüszítés. A lepedot olyan görcsösen
markolgatta, amilyen görcsben fetrengett az egész teste.
Végül aztán fölrobbant az egész feszültség. Nagy kiáltással tört ki a torkán
át, heves spricceléssel folytatódott a farkánál, szabályosan rángatózott a kéjtol.
A lány még egy kicsit nyalogatta a környéket, visszatérve a herékre, meg az
ágyék vékony borére, de aztán megérezte a kezével, hogy lazul a feszültség,
lassan elernyed a keményre húzott test, lassan elcsendesül a kapkodó
lélegzetvétel.
A következo reggel átjött Zsófi, ragyogott, ahogy belépett. A szeme csillogott,
az egész szobám deruvel telt meg. Az arcáról nem bírt lehervadni az a
földöntúli angyali mosoly, csak repkedett a szobámban elore-hátra. Nagyon jó
hangulatban volt. Én nem annyira.
Már egyáltalán nem emlegette többé a szerepemet a kettejük kapcsolatának
elsimulásában. O is azt képzelte meg én is, hogy az éjjel helyreállt a béke.
Amilyen naiv vagyok, azt hittem minden rendben. De persze nem.
A srác továbbra is számon tartotta az ígéretünket, hogy mindketten azt mondtuk
az este, hogy összehozzuk a hármas partit. Azóta már Zsófi is megbánta (nem
adta volna ki szívesen a kezébol a srácát), meg én is bántam (még mindig a
barátnom miatt moralizáltam) és csak a leghátsó titkos zugában a lelkemnek
lapult egy csöpp kis vágyakozás a fiú után. De képes voltam elnyomni annak
érdekében, hogy Zsófi ne veszítse el ot.
Estére aztán ismét fölmerült az ígéretadás, és a pasi ragaszkodott hozzá.
Átjöttek értem - én csak a barátnom tekintetét kerestem, tudni akartam, hogy o
valóban elfogadja-e így. A srácról pontosan tudtam, hogy akarja, de a Zsófi
hozzájárulását szerettem volna. O meg csak elkapta a szemét, vagyis nem örült
nekem, csakis a fiúja kedvéért fogadta el a helyzetet.
Tulajdonképpen kezdettol fogva tetszett nekem ez a fiú, mit tagadjam. Amióta
meg tudom is, hogy mint érez irántam, még jobban vágyom rá. Az éjjel is,
miközben a barátnomet ölelte, én meg odaát magányomban remego ujjaim fürge
táncoltatásával próbáltam felkelteni azt a kéjes érzést, amit ok érezhettek
ideát, végig róla fantáziáltam, az o ujjait képzeltem oda magamnak.
Szóval átjöttek értem, mindenki arcán más érzelem volt látható. Zsófién atétova
ijedtség, a srácén a bika feltüzelt várakozása, az enyémen meg, mint a
szemérmes menyasszonyé, aki lesüti a szemét, de már dagadtra szívta a magát az
ígért boldogsággal, hogy a tüdeje széjjelpattan máris.
Váratlanul ért, hogy amint beléptünk a szobába máris magához húzott a srác,
hozzáölelt a mellkasához és az arcomhoz tolta az övét. Becsuktam a szemem, azt
hittem csókolózni fogunk, de nem, csak kivárt vele. Az ajkammal éreztem a
kilélegzett levegojét, beleszuszogott a számba, de nem csókolt meg, várt,
nyilván arra, hogy én kezdjem.
Már nem pislogtam Zsófi felé, mert valójában már sokkal jobban érdekelt az,
ahogy a mellemnek szorult a srác, és ahogy nem egészen 1 centire tartotta az
ajkait. A másik tenyerét rátette a fenekemre, és közelebb húzta, hogy pontosan
érezhessem a hasammal, hogy o már készen állna a következo lépésre. Azt a jó
keménységet nem lehet összetéveszteni semmi egyébbel. Így álltunk egy darabig,
a várakozás egészen felcsigázott. Tényleg nem gyoztem kivárni, hogy
megcsókoljon, olyan vadul rám tapadjon, ahogy az éjjel fantáziáltam róla.
Türelmetlenségemben aztán csak kitoltam a nyelvem hegyét, és megérintettem vele
az ajkát.
Mélyet hörgött tole. Belesóhajtotta a számba. Alig lehetett érteni, ahogy
súgta:
-- Csináld még! Nyalogasd egy kicsit. Még
csináld . . .
Addigra már annyira vágytam a szájára, hogy hiába rimánkodott volna, nem voltam
képes várni tovább. Rátapadtam egészen, és a nyelvemmel tüstént beleszaladtam a
kiszáradt ajkai közé. Elhúzta a fejét, mosolygott.
-- Nem sietünk ennyire, kérem!
És most bemutatta, hogy hogyan képzeli. A nyelve csúcsával megérintette az
ajkamat, és nagyon gyöngén végigszaladt a szegélyén. A szájzugban elidozött
kicsit, ott aztán olyan szaporán billegtette a nyelvét, hogy úgy éreztem
összerogyok menten. Még jó, hogy erosen magához ölelt, semmi tartásom nem
maradt már. Bizsergett az egész szám de még mintha a fogaim is meg az orrom is
élveznék ezt a csiklandozást. Szenzációsan finom volt.
Egyáltalán nem éreztem, hogy Zsófi a hátam mögé állva lehúzta a szoknyám
cipzárját és letolta rólam. Annyira elkábultam ettol a bevezetotol, hogy
megszunt a testem. Csak egy lükteto duzzadt száj volt, ami én voltam, teli érzo
idegszálakkal, ami idegszálakon ott hárfázott az o nyelve.
Zsófi keze a derekamnál eloreszaladt, bebújt kettonk hasa közé, kitapintotta az
apró gombokat, és már hámozta is hátrafelé a blúzomat. Széjjelcsatolta a
melltartómat, legördítette a vállamon a pántját, majd szintén a kettonk hasa
közé siklott mindkét keze. Egyikkel félresodorta a csipkés selymet, a másikkal
meg markolgatni kezdte a meztelenné vált mellemet. Mögém állt, egészen szorosan.
A hátamhoz nyomta a borét. Egy pillanatra elszakadt a mellemtol, épp csak hogy
letolja a kis tangát. Akkor már nem emelte a kezét újra magasra, hanem a
hasamat cirógatta, olykor mintegy véletlenül egészen a szemérmem kapujáig
leszaladva.
A hátammal éreztem ot, meleg volt a bore. Szorosan hozzám simult. Mintegy
hátulról tolt neki a fiúnak. Gyakorlatilag kettejük közé voltam préselve, mint
valami hamburgerpogácsa. Nem bántam semmit. Csak érezni akartam tovább az
ajkaimon ezt a bizsergést, ami aztán szétáramlott mindenfelé. Legördült a
nyakamon, libaborösre rántotta a bort a karomon meg a hátamon.
A srác már nem az én hátamat fogta, hanem Zsófit szorította hozzám, az o
fenekét markolászta, miközben bekapta az alsó ajkam, beszívta a szájába, és
odabenn nyalogatta tovább. Ezenközben meg barátnom a tarkómat nyalogatta,
meg-megcsókolta a gerincemet, és a keze már kevésbé a hasamon járt, hanem egyre
lejjebb. A jobbjának középso ujjával kereste a bejáratot, miközben bal kezével
átölelte a srác tomporát, és közelebb hozta magunkhoz. Ezáltal a fiú mereven
feszülo dákója keményen nyomta az o kézfejét, ami által az a bizonyos középso
ujj jelentos nyomással vándorolt a hasítékban.
Én meg csak álltam közöttük, nem tettem semmit, de valójában mindkettojük teste
magába ölelt (én meg magamba öleltem Zsófi ujját, illetve a srác nyelvét. Úgy
ölelkeztem vele, táncoltam ott, mint egy fürge kis állatka. Körbe-körbe,
mélyebbre, kijjebb. Olykor kétségbeesve kaptam levego után, amikor már úgy
éreztem, hogy megfulladok a két mellkas szorításában, de persze máris újra
visszatértem az ajkaira. Inkább fulladjak meg, csak érezzem még, ahogy bekapja
az alsó ajkam, és odabenn van a szájában, úgy szopogatja.
Úristen, én ettol fogok elélvezni, ahogy ez a fiú eszegeti a szám (na ja, meg
amit a Zsófi muvel odalenn, egyre gyorsulón).
Egyszeruen nem vettem észre azt a pillanatot, amikor már nem a barátnom ujja
volt az. Nyilván o csak elokészítette a bejáratot, bekopogtatott bebocsátást
kérve, aztán meg váratlanul félrehúzódott és betessékelte ezt a kopasz feju
huligánt. Továbbra is szorosan ölelték egymás hátát, meg fenekét, én meg
közöttük állva föl se fogtam igazán, hogy már javában megy az aktus. Amilyen
ritmusban a srác mozgatta magát, Zsófi ugyanúgy fogadta, és viszonozta.
Izgatottan a tarkómba lihegett, selymes bozontkáját a fenekemhez szorította. De
valahogy o mégsem abban az irányban tologatott engem (elore meg hátra) mint a
fiú, hanem inkább föl és le. Úgy dörzsölgette a punciját a fenekem dombjához,
hogy ezen közben az ajkai széjjelterüljenek ott és végigsimításra kerüljenek a
farpofán.
Ölelt magához erosen és egyre szaporábban kapkodta a levegot, rálihegte a forró
párát a nyakszirtemre, és csak folytatta a dörzsölodést.
Gyakorlatilag ketten, kétfelol élvezték hogy közéjük szorultam, nem beszélve
rólam.
A tarkóm felöl kapkodón érkeztek a szavak, elhúzva kásásan, szinte
értelmetlenül.
-- Most ! Gyere, most csókolj meg. Ahhhh,
most !
A fiú tényleg elszakadt a számtól és a vállam fölött áthajolva ráforrt Zsófi
ajkaira. Szenvedélyesen csókolóztak, miközben a dákója bennem lüktetett, s
miközben Zsófi nedvei síkosra gyalulták a fenekemet.
Eszméletlenül izgató volt, ahogy közvetlenül a fülem mellett lihegtek,
szuszogtak. Zsófi valamit motyogott is, nem értettem. Tán nem is volt értelme,
csak a helyzet fölötti mérhetetlen örömének adott hangot.
Az a görcsös rámfeszülése aztán elenyészett. Éreztem még, hogy ott áll,
éreztem, hogy a puncikája milyen meleg és milyen könnyen siklik, de már
ernyedtebb volt a teste, lazult a két karja, amivel átölelt engem is meg a
srácot is. De még csókolóztak tovább. Ha jobbra fordultam volna, az arcuk közé
fúrhattam volna a nyelvem. De sokkal izgatóbbnak találtam, hogy olyan közel van
a fülemhez a csókjuk, hogy szinte a cimpám is részt vesz benne. Szinte vártam,
hogy majd egy pillanatnyi szünet után valamelyikojük a fülemmel folytatja. A
szájába szívja és úgy szopogatja, nyalogatja tovább, ahogyan egy készséges
nyelvvel teszi az ember.
Tényleg következett egy pillanatnyi szünet, de nem arról volt szó, hogy most a
fülem következne. A srácnak inkább sokkal több levegore volt szüksége, minthogy
holmi kis cimpával útját állná. Kitátotta a száját és hörögve kapkodott több
levegoért és zihálva préselte ki, hogy a kifújás inkább tunt kiáltásnak. A
fejét hátradobta, a csípomnél fogva az egész ölemet tiszta erejébol magára
húzta és fújtatott még párat, mielott az utolsó vinnyogón induló, ordításba
erosödo kiáltás elröppent belole.
Úgy összeroskadt tole, mint ahogy a kiszúrt lufiból elillan minden feszesség.
Szinte én tartottam ot, meg a Zsófi, hogy össze ne rogyjon. Tántorgott,
erotlenül roskadozott, úgy kiütötte a kéje.
Végül, amikor kinyitotta a szemét, olyan átszellemült boldogsággal nézett bele
mindkettonk arcába, hogy már ez a tekintet mindent megért.
Odahajolt Zsófihoz, megcsókolta az ajkát, aztán hozzám is, és még Zsófi
nyálával a száján csókolózni kezdett velem. De ez már nem az a heves,
követelozo csókolás volt, ami teli van ígéretekkel, nem. Ez már csak egy puha
hálálkodó, elnyugvó csók volt.
Lazult a karja. Elobb az egyikkel engedte el a barátnom hátát, aztán a másikkal
is eleresztette a fenekét. Végighúzta a hátamon meg a vállamon, s aztán
éreztem, ahogy a combomon végigfolyt az összes sperma.
Hát, nem is tudom, mit mondjak. Nagyon izgató volt az egész, különleges,
szokatlan.
Nagyon élveztem, ahogy csókolt, élveztem a Zsófi ujjait, meg a srác fütykösét,
jól esett ahogy a fenekemhez dörzsölte a punciját. De alighanem mégsem akarnék
többé ilyet velük.
Azt szeretném, ha legközelebb jobban az enyém lenne a fiú, ha több idot töltene
azzal, hogy kiélvezhessem bennem a farkát. Ha játszana a mellemmel, ha o
markolgatná a puncimat. Ha tövig befogadhatnám, és én szánkázhatnék, a magam
ritmusára, ha nem kettejük között lennék kiszolgáltatva a ritmusuknak, ha nem a
fülem mellett csókolnák egymást, hanem csakis nekem szólna az éjszaka.
Ajaj. Nem lesz ez így jó.
Zsófi is pontosan ezt akarja ettol a fiútól, a kizárólagosságot. A srác
meg pont azt nem tudja adni. Neki egyszerre két no kell, meg még a tanszékrol
is még egy.
Alighanem elveszítjük, nem marad meg se Zsófinak, se nekem.
