A GREGORIÁN ÉNEK FOGALMA, EREDETE ÉS SAJÁTOSSÁGAI

A gregorián ének fogalma, eredete és sajátosságai

Középkor

A művészettörténet a középkort a Római Birodalom bukásától (476) kb. a XV. Sz. végéig, Amerika felfedezéséig (1492) számítja.

Ebben az időszakban alakult ki és virágzott a képzőművészetben és az építészetben a 848j91i román és a gót stílus, az európai zenekultúrában pedig főleg az egyszólamú gregorián, a római katolikus egyház latin nyelvű éneke.

A X-XI. sz. művészetét a román stílus időszakának nevezték el. Kialakulásának helye korábban a régi Római Birodalomhoz tartozott, így a római kultúra örököseiről kapta a nevét. Kezdetben főleg azokban az országokban erősödött meg, ahol a római katolikus vallás terjedt el, később egész Európában meghonosodott.

Kialakulása az egyházszakadás, az egyházi és a főúri hatalom megerősödésének időszakára esik. A kor emberének világképében a vallás központi helyet foglalt el. Ezt tükrözte a művészet, kiemelten az építészet. A szerzetesek, országról országra vándorló kitűnő építőmesterekkel és kőfaragókkal, a jobbágyok munkaerejét is felhasználva, templomokat építtettek, a főurak pedig nehezen megközelíthető helyeken, hegycsúcsokon hatalmas várakat emeltek.

A román építészet legjellemzőbb stílusjegye a keresztboltozat, amely szabályos négyzet alakú tereket zár le. A nehéz, félköríves boltozat teljes súlya a fara támaszkodik, ezért a falak vastagok, tömörek. Jellegzetesek a keskeny, lőrésszerű ablakok, valamint a bélletes kapu, amelyet oszlopok és szobrok díszítenek. A méltóságteljes román templomok, környezetükből kiemelkedve, már messziről jelezték a település helyét, hirdették az egyház erejét, háborús időkben pedig biztos menedéket nyújtottak a környék lakóinak.

A középkorban a kultúra központjai a kolostorok voltak.

Hazánkban is maradandó szépségű román stílusú templomokat, kolostorokat építettek. A mai napig fennmaradtak pl. Ják, Ócsa, Bélapátfalva, Lébény, Velemér, Csempeszkopács, Sopronhorpács, Tihany (altemplom), Zsámbék (átmenetet képez a román és a gótikus stílus között).

A szobrászat az építészetet szolgálta. Leginkább a templomok homlokzatát és belső terek díszítették felöltözötten ábrázolt alakokkal, vallásos témájú alkotásokkal.

Festészet: a lőrésszerű ablakok mellett a hatalmas falfelületeket freskókkal díszítették. Jelentősek még a kolostorok műhelyeiből kikerülő bibliákat és kódexeket díszítő miniatúrák is.

Az ötvösművészet legszebb magyar emléke a drágakövekkel kirakott, bizánci jellegű királyi korona.

Gregorián ének

Fogalma és eredete

A gregorián elnevezés alatt a római katolikus egyház latin nyelvű, hangszerkíséret nélküli, hajlításokban gazdag, egyszólamú énekeit értjük.

A dallamkincs fő forrásai:

A bizánci központú görög egyházi énekek (himnuszok)

Ókori zsidó liturgia zenéje (pl. zsoltárok, felelgetős gyakorlat, több közös ünnep, vannak közös szavak, pl. Alleluja)

A keleti és nyugati világ eltérő műveltsége - a vallás lényegét megőrizve - az istentiszteletek rendjében különbségekhez vezetett. A római birodalom kettészakadása tovább erősítette a két irány elkülönülését. A római ág a nyugati, a bizánci ág a keleti kultúrkörhöz kapcsolódva fejlődött tovább. A IV. századtól, mikor a nyugati egyház irányító központja Róma lett, a görög helyett a latin lett a keresztény liturgia nyelve. Az V-VI. században uralkodó pápák megállapították a szertartások és az azokhoz kapcsolódó dallamok rendjét, és rendszerezni kezdték a liturgikus énekeket. A hagyomány szerint I. Nagy Szent Gergely pápa nevéhez fűződik az énekek rendszerezése, róla kapták nevüket a gregorián énekek. Ma már egyre inkább elfogadott az a felfogás, hogy a rendezés, egységesítés hosszabb folyamat eredménye volt, amely inkább az őt követő pápák idején teljesedett ki. Kétségtelen viszont, hogy Gergely pápa a római liturgia rendezésében jelentős munkát végzett, és ennek zenei vonatkozásai is lehettek.

A vallási szertartásokon elhangzó énekes vagy hangszeres zene a liturgikus zene. A liturgia szó görög eredetű, nyilvános szertartást és annak rendjét jelenti. Ilyen a mise, a különböző felekezetek istentiszteletei, vagy a keresztelés. Az esküvő, a temetés.

A X. században alakult ki a mise rendje. Vannak állandó és változó részei.

Állandó részek (ordinárium):

Kyrie (Kyrie eleison, görög nyelvű: Uram irgalmazz)

Gloria (Gloria in excelsis Deo - Dicsőség a magasságban Istennek)

Credo (Credo n unum Deum - Hiszek az egy Istenben)

Sanctus (Szent vagy)

Ezen belül: Benedictus (áldott)

Agnus Dei (Isten báránya)

Ite Missa est (a szentmise véget ért)

Változó részek (proprium): alkalomhoz kötöttek:

Introitus (misekezdő ének)

Graduálé (olvasmányközi)

Alleluja

Esetleg Sequentia

Offertórium (felajánlásra)

Communio (áldozási ének)

Kétféle dallamtípus alakult ki:

Melizmatikus: egy szótagra több (vagy sok) hangos dallamfiguráció jut

Szillabikus: egy hanghoz egy szótag kapcsolódik.

Zeneelmélet:

A gregorián énekeket 8 hangsorban (modus) helyezték el: dór, fríg, líd, mixolíd. Mindegyikből van autentikus és plagális. Az autentikus modusokban az adott dallam hangkészlete többnyire az alaphang fölött helyezkedik el, a plagális modusokban a hangkészlet az alaphang fölött is, alatt is megtalálható.

Hangjegyírás:

A dallamok eleinte szájhagyomány útján terjedtek. A zenei hangjelzés kialakulása és fejlődése hosszú folyamatot jelentett. A kéziratokban a IX. században jelentek meg azok a szöveg fölé írt jelek, amelyek érzékeltették a dallamvonal általános irányát, ezt a hangjelölést neuma néven ismerjük. Külső alakjukban a neumáknak, ezáltal az egész notációnak országonként különböző, egyéni, jellegzetes, egyéni vonásokkal bíró stílusai alakultak ki. A neumák csak emlékeztetőül szolgáltak az énekeseknek, és mivel számos félreértésre adtak lehetőséget, a X. században különféle kísérletek történtek a hangmagasság és relációk pontos érzékeltetésére. Ennek érdekében az addig sima neumamezőbe előbb egy, majd két vonalat húztak. Arezzói Guidó volt az, aki a XI. században megteremtette a 4 vonalból álló terctávolságú rendszert. Különböző színezéseket is alkalmazott a hangmagasság pontos jelölése érdekében. Ezt később elhagyták, de azonos értelemben, kulcsként a megfelelő sor elé írták a C vagy az F betűt.

Arezzói Guidó nevéhez fűződik a szolmizáció feltatálása. Egy Szent János-himnuszt (Utqueant laxis) megzenésített, minden egyes sort más hangról kezdett. A kezdő szótagokból alakult ki a szolmizáció, amelyet nagyrészt a mai napig használunk.

A XIV. századtól a többszólamúság fejlődésével és térhódításával a gregorián ének szerepe másodlagossá vált.