|
||
|
|||||||||||||||||||
Tartármártás
Hozzávalók:
3 tojássárgája
őrölt fehérbors
3 kávéskanál citromlé
1 púpozott kávéskanál porcukor
1 evőkanál gluténmentes mustár
só
Üssünk fel 3 kisebb tojást, és a sárgájukat
tegyük a turmixgép kelyhébe. Adjunk hozzá fél mokkáskanál sót, és a fedél
felhelye 424g64e zése után kapcsoljuk be a motort. Ha a tojás felverődött, a
fedőnyíláson át vékony sugárban öntsünk hozzá
Néhány perc keverés után a majonézhez
adjunk egy csipet őrölt fehér borsot, 3 kávéskanál citromlevet, 1 púpozott
kávéskanál porcukrot, 1 evőkanál mustárt, végül
A tartármártás készítése során az olaj és a tojás eltérő hőmérséklete vagy az olaj túl gyors adagolása következtében néha előfordul, hogy a majonéz összefut. Az olajvaj kézzel történő készítése esetén ekkor öntsünk hozzá 2 evőkanál forró vizet, és gyorsan keverjük simára, vagy 1 tojássárgáját néhány csepp olajjal, s újból kezdjük el kikeverni. Amikor vajkeménységűvé válik, cseppenként adjuk hozzá a megtört majonézt.
Turmixgép használata esetén ebből ne csináljunk gondot. Adjuk az összetört majonézhez az előírt ízesítőanyagokat és a tejfölt, amelytől a tartármártás be fog sűrűsödni. Ha ez mégsem következne be, akkor állítsuk le a turmixgépet, és várjuk meg, amíg az olaj kicsapódik a tetején. Ekkor újra indítsuk be a motort, és az alul összegyűlt sűrű massza besűríti az egész mártást.
Egyre jobban kezd elterjedni egy új módszer, melynek lényege, hogy ha kézzel készítjük a tartármártást, akkor a mustárt célszerű mindjárt az elején hozzákeverni a tojássárgájához. Ebben az esetben ugyanis a mustár stabilizáló hatásánál fogva az olaj nem kizárólag cseppekben, hanem vékony sugárban is adagolható az összefutás veszélye nélkül. Amint a sűrű massza felvette az összes olajat, adjuk hozzá a többi ízesítőanyagot, végül dolgozzuk hozzá a simára kevert tejfölt. Egyébként ily módon szinte tetszőleges mennyiségű olajat lehet elnyeletni a tartármártással anélkül, hogy sűrű ragaccsá válna vagy összetörne.
A tartármártás elkészítése sokkal egyszerűbb, ha kész gluténmentes majonézhez adjuk az ízesítőket: sót, borsot, porcukrot, mustárt, citromlevet és tejfölt. Ráadásul így a szalmonellás fertőzés veszélye is elkerülhető.
Találat: 1285