|
||
|
|||||||||||||||||
Hozzávalók: 5 dl olaj, 3 tojássárgája, 1 citrom, 1 kis kanál ecet, só, törött bors.
Porcelán tálba 3 tojássárgáját teszünk kevés sóval, citromlével és pár csepp ec 232c28c ettel. Habverővel folyton keverve, először csak cseppenként, majd ha a mártás sűrűsödni kezd, vékony sugárban adjuk hozzá az olajat. Ha a mártás közben túl kemény lenne, citromlével vagy ecettel hígítjuk, és utána tovább folytatjuk a keverést, amíg a 1/2 liter olaj elfogy. Ha a majonézmártás összefutna, ezen úgy segítünk, hogy a mártás nagyobb részét kivesszük, és a tál egyik részébe egy evőkanálnyi forró vizet öntünk, és habverővel gyorsan keverjük, amíg össze nem áll, majd a többi mártást kanalanként hozzáadva folytonosan keverjük, amíg újból szép sima nem lesz. Ha az összefutott majonéz, forró vízzel sem áll össze, akkor egy tojássárgájával és citromlével újból kezdjük a keverést, s amikor ez jó kemény, fokozatosan hozzáadjuk az összefutott mártást. Miután ez a mártás alapmártás, sűrű állapotban csak hal- vagy hússaláták díszítéséhez használjuk; ugyanakkor többféle hidegmártásnak és többféle összetett salátának, hal-, rákmajonéznek a kötőanyaga. Ha pedig mint önálló mártásként adjuk valamihez, akkor utánízesítve, tejszínnel hígítjuk. Ha a majonézt bizonyos ideig tárolni akarjuk, miután készre kevertük, egy evőkanálnyi forró vizet keverünk hozzá. Télen, ha az olaj a hidegtől zavaros, akkor előbb konyhamelegen tartjuk egy ideig, mert a túl hideg olaj keverésénél, hamar összefut.
Találat: 1438