|
||
|
|||||||||||||||||
Hozzávalók: 1 csirke melle és combjai, 25 dkg nyers rák (fagyasztott is lehet), 6 gerezd fokhagyma, 1/2 dl olaj, 25 dkg spagetti, 5 dkg tisztított, fehér mandula, 1 mokkáskanál sáfrány 454h73e os szeklice, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 2 húsleveskocka, 2 dl paradicsom ivólé.
A csirkemellet kicsontozzuk, és négybe vágjuk, a combokat a forgóknál elfelezzük. A húst megsózzuk, majd a forró olajon megfuttatott fokhagymára tesszük. Mindkét oldalát szépen megsütjük, ezután rátesszük a rákot, és ugyancsak pirítjuk néhány percig. Beleszórjuk a fűszereket és a húsleveskockát. Ráöntünk bő egyliternyi fehér hal alaplevet meg a paradicsom ivólevet. (A fehér hal alaplé receptje a halételeknél megtalálható.) A forrásban lévő ételbe tesszük az összetört spagettit és befedve, nagyon kis lángon addig főzzük, amíg a tészta az összes levet felszívja. Addigra a csirkehús is megpuhul. Végül belekeverjük a szeletekre vágott mandulát. Az étel akkor van készen, ha semmi folyadék sincs a tészta meg a hús alatt, de nem száraz. Ha a levét idő előtt elfövi, akkor apránként kevés forró vizet adunk hozzá. Vigyázzunk arra, nehogy túlságosan nedves legyen a kész paella, ilyenkor fedő nélkül addig forraljuk az ételt, amíg a felesleges folyadék elpárolog.
Találat: 981