Érdekességek a nagyvilagból

Érdekességek a nagyvilágból     

A nyugat-európai vásárlók már kezdenek rájönni, hogy az élelmiszereknek nem a kinézete a legfontosabb, hanem a beltartalmi értéke. Egyre kevesebben vágynak az azonos méretű, jellegtelen ízű, fényesre dörzsölt gyümölcsökre. Mind több emberben tudatosul, hogy a nagy méret, a vonzó szín az agyonvegyszerezés következménye. Az ily módon termesztett zöldségben feldúsul a műtrágya és a különféle permetlevek, amelyek a szervezetbe kerülve rákot és különféle mérgezési tüneteket okoznak. Ráadásul unják már a jelenleg termelt néhány tucatnyi gyümölcs "egyen" ízét is, új zamatokra vágynak. A megváltozott igényeknek tudható be, hogy az utóbbi években egymás után jönnek létre a növénymúzeumok, ahol 757e43h az évszázadokkal ezelőtt termesztett zöldségek- és gyümölcsfajták szaporításával, újbóli elterjesztésével foglalkoznak.

Franciaországban társaságok alakultak, amelyek felkutatják az elhagyott kerteket, hogy megtalálják az alma közel tízezer, a körte ezer fajtáját, valamint a már alig ismert háromszáz barack- és szilvaváltozatokat. Keresik a múlt században még jól ismert fekete paradicsomot, a csíkos csillagtököt, a makarónitököt, a közel egy méter magasra növő sóskát, amelynek lándzsa formájú levelei tavasztól késő őszig szedhetők. Igen nagy az érdeklődés a középkorban termesztett olajbogyó- és pisztáciafajták, valamint az ódon szekrényeket illatosító különféle levendulaváltozatok iránt. Az elfeledett növényfajták újbóli termelésbe vonása során remélhetőleg arra is rá fognak jönni, hogy a régi ízek csak tiszta, mérgezetlen földeken fognak újra kialakulni, így végre a nagyüzemi gazdaságok is kénytelenek lesznek felhagyni a vegyszerhasználattal.

A világ legdrágább burgonyája Franciaországban, a nantes-i piacon található. Ára: 265 frank, kilogrammonként. Ez azonban nem akármilyen gumó, hanem a "fekete kolostor" nevű fajtának a leszármazottja. Kiváló íze és omlós állaga ellenére csaknem megszűnt a termesztése, csupán néhány elkorcsosult példányt sikerült fellelni egy kis francia falu kertjében. Tengeri moszattal és algával dúsított talajon azonban sikerült "felfrissíteni", így az ínyencek ismét élvezhetik ennek a régi burgonyafajtának az elfeledet ízét. Horribilis ára miatt nem nyersanyagként használják, hanem héjában sütve, vajjal megkenve, és tengeri sóval fűszerezve fogyasztják.

Néhány éve Ausztráliában is felfedezték az aborigines (bennszülöttek) által termesztett őshonos növényeket és gyümölcsöket. A quandong-ot (dél-ausztrál barack) a makadámdiót, valamint az ausztrál parajt már régóta termesztik, és most elkezdték a többi növény- és fafajta pl. a vadfügefajták, a vadparadicsom, az őshonos áfonya, -karambola, -maracuja, -lime, a wattleseeds (gerberaakác), a kurajong fa, s egy apró szív alakú gyümölcsöt, a lillipillyt-t termő bokor elterjesztését is. Mind nagyobb a divatja van az egzotikus növényekből készített ételeknek, a séfek ezt a fajta vendéglátást "élménygasztronómiának" nevezik.

Ez a tendencia megfigyelhető Olaszországban is, bár itt elsősorban nem a növények élvezeti értékére, hanem a gyógyhatására koncentrálnak. Köztudott, hogy a brokkoliban rákellenes "tumorszétrobbantó" vegyületek találhatók. Ezek az anyagok nem csak a hulladékeltávolító enzimek termelődését segítik elő, hanem nekik tudható be a növény erős íze és illata is. Ennek alapján találtak rá Olaszország sziklás vidékein a brokkoli olyan vad fajtáira, melyek kiemelkedően hatékonyak a rákkeltő anyagok szervezetből való eltávolításában. A kutatók már elő is állították a hibrid brokkolit, amely gazdaságosan termeszthető, és gyógyhatása igen intenzív. Egészségmegőrzést célzó tevékenységük másik eredménye az a burgonya, amelynek fogyasztásával tovább megőrizhetjük a fiatalságunkat. Az általuk nemesített csodagumó magas szeléntartalma ugyanis erősíti az immunrendszert, és elkerülhetővé teszi a szív- s érrendszeri megbetegedéseket. Megvédi a szervezetet a sejtpusztító anyagoktól, és a rákos daganatok kialakulásától is. Ehhez azonban legalább 30 dekagrammot meg kell enni belőle naponta.

A kiveszőfélben levő zöldség- és gyümölcsfajták feltámasztása során nem ártana figyelmet fordítani az évezredekkel ezelőtt termelt növényekre. Az ókori Itáliában a répa és a káposzta keresztezésével létrehoztak egy számunkra ismeretlen növényt, amely a korabeli beszámolók szerint nagyon ízletes volt. Egy jól ismert mondás szerint: "Amit egyszer megcsináltunk, az újra létrehozható". A XX. század növénynemesítőinek valószínűleg nem okozna gondot ennek a hibridnövénynek az újbóli előállítása. A Római birodalomban több olyan fűszert is használtak, amelyek időközben szintén kivesztek, de nem zárható ki, hogy valahol mégis akad belőlük egy-egy vadon termő példány. Erre azonban csak akkor van esélyünk, ha előzőleg alapos kutatómunkával, a szakirodalom tanulmányozásával részletesen megismerjük ezeket a növényeket, hogy tudjuk mit keressünk.

Az Ohio állambeli Colombus egyik kutatóintézetében oly módon próbálják forradalmasítani az élelmiszeripart, hogy a krumpli héját lézerrel leégetik. A laboratóriumi szinten már kidolgozott módszer előnye, hogy eközben a burgonya ép és nyers marad. Az eredményről beszámoló kutató szerint: "Egy villanás, egy kis párafelhő, és már előttünk is fekszik a hámozott krumpli." Jelenleg egyébként úgy végzik a burgonya iparszerű hámozását, hogy egy betonkeverő méretű nagynyomású fazékban felmelegítik, majd a keletkező gőzt egyszerre kiengedik belőle. A hirtelen nyomásváltozás valósággal letépi a héját. Így azonban a krumpli tömegének 10 %-a veszendőbe megy. A lézeres eljárásnál viszont a veszteség szinte elhanyagolható. Egyetlen hátránya ennek a módszernek, hogy kissé költséges.

Azok az elfoglalt emberek, akiknek arra sincs idejük, hogy egy narancsot meghámozzanak újabban már héj nélküli gyümölcsöt is vásárolhatnak. Egy floridai laboratórium kutatói megállapították, hogy az úgynevezett pektináz (enzimhez hasonló anyag) a citrusfélék ragasztóanyagát a pektint 30 percen belül fel tudja oldani. Az USA-ban, Japánban és Dél-Afrikában már megjelentek az első csupasznarancsok, -citromok, -grépfrútok. Ízük változatlan, de héj hiányában két héten belül megromlanak. A naponta vásárlókat azonban ez nem zavarja. A héjat oldó enzimet penészgombából nyerik. Miután hasonló gombákat használ a tejipar is a joghurt- és sajtgyártáshoz, így egészségkárosodást eddig még nem tapasztaltak.

Az Európai Unió bürokratáinak túlszabályozó tevékenysége már a gyümölcslekvárokat is elérte. Ez azt a sajátos rendelkezést eredményezte, hogy lekvárnak csak a citrusfélékből készült gyümölcs-szendvicskrémek nevezhetők (pl. a gyömbéres citromlekvár, vagy a híres angol recept alapján készült narancslekvár). A citrusfélék nélküli gyümölcs-szendvicskrémet dzsemnek kell nevezni. A mi baracklekvárunk tehát ezentúl dzsemnek minősül. Na de akkor minek nevezzük a barackdzsemet. Ezt a rendeletet minden bizonnyal egy olyan hivatalnok alkotta, aki soha életében nem mozdult ki a hazájából, így nem ismeri más népek gyümölcsfeldolgozási kultúráját. Mindenesetre ennek az egész Európára kötelező érvényű szabályozásnak a megalkotása előtt nem ártott volna megkérdezni egy szakembert, aki felvilágosította volna őket, hogy bármely gyümölcsből készíthető öntet, lekvár és dzsem egyaránt. Hogy a készítmény minek minősül, a benne levő gyümölcs darabosságától függ. Ha a hőkezelt zúzalék nagyobb gyümölcsdarabokat tartalmaz, akkor dzsem. Amennyiben homogén péppé zúzzák, illetve főzik, akkor lekvár. Ha a gyümölcs héját és az apró magvakat is eltávolítják belőle, tehát csak a leve és az áttört húsa került bele, akkor öntet. Na és ne feledkezzünk meg a gyümölcssajtról sem. Ez olyan mértékben besűrített lekvár, illetve öntet, hogy kocsonyás állagúvá válik, és tömbökbe öntve sajt formájú lesz.

Bizonyára sokan humorosnak találják, hogy a precizitásukról híres németek már a tyúktojást is osztályba sorolták. A ruházati ipar mintájára XL osztályba tartozik a 73 gramm feletti, igen nagy méretű tojás. A 63-73 gramm közötti példányok L, azaz nagyméretűnek; az 53-63 gramm közöttiek M, vagyis közepes méretűnek; míg a 43-53 gramm közöttiek L, azaz kisméretűnek számítanak. Ebben a rendszerben a jércetojás mérete kisebb mint 43 gramm. Ha ez az osztályozás általánosan elterjed a kereskedelemben, nyilván az ár is igazodni fog a mérethez. Ennél igazságosabb árat már csak akkor lehetne alkalmazni, ha a tojást nem darabra, hanem súlyra árusítanák. A szállítmány beszerzési árából és az összsúlyból kiszámítanák a grammonkénti árat, majd a vevő által igényelt darabszámú tojást lemérve, a kapott súlyt beszoroznák ezzel az egységárral. Mellesleg ezt a módszert már ma is alkalmazzák a piacon, csak nem mérik le a tojást, hanem nagyság szerint szétválogatják őket, majd ránézésre, becslés alapján állapítják meg a különböző méretű tojások árát. A "tojásgyárból" kikerülő példányoknál erre sincs szükség, mert itt gyakorlatilag minden darab egyforma.

Egy orosz kutató az egyik moszkvai kenyérgyárban mágneses sugarakkal kezelte a tésztát. Ő maga is megrökönyödött, amikor meglátta, a különbséget. A besugárzott kenyér foszlósabb, puhább és ízletesebb volt. Ráadásul lassabban hűlt ki, és még napok múlva sem penészedett meg. A hagyományosan készülthöz képest élő és lélegző kenyér volt. Később egy kutatóintézetben neves akadémikusok is végeztek hasonló kísérleteket. Már a kelés állapotában megfigyelték, hogy nőtt a tészta térfogata, a massza sűrűbb lett, de ami a legmeglepőbb, a kemencéből kivett kenyérnél súlytöbbletet tapasztalatok. Ilyen jellegű tapasztalatokra a mindennapi életben is sokan szert tettek már. Az általuk megfigyelt jelenséget azonban kozmikus eredetű mágneses sugárzás váltja ki. Miután a hozzánk legközelebb eső planéta a Hold, így nem véletlen az a megállapítás, hogy holdtölte idején magasabb, ráadásul finomabb kenyeret lehet sütni, mint újholdkor. Ezen nincs mit csodálkozni, mert ha a Hold a közismert ár-apály jelenség révén naponta több ezer köbkilométernyi tengervizet képes megmozgatni, akkor miért ne gyakorolhatna szívóhazást néhány kilogrammnyi tésztára.