Bodzaviraglé

Bodzaviráglé

Szedjünk le 5-6 fej tenyérnyi méretű fehér bodzavirágot. Ügyeljünk arra, hogy a virágzás kezdetén gyűjtsük, amikor a legtöbb sárga virágpor van rajta, mert ez adja az ivólé sajátos muskotályos ízét és illatát. A virágfürtöket tördeljük le a közös szárról, majd egy tésztaszűrőben hideg vízzel alaposan mossuk át. A megtisztított virágot tegyük egy 3 literes üvegbe, és öntsünk rá 2, 5 liter előzőleg felforralt, és langyosra hűlt vizet. Keverjünk bele 20 dg mézet és 1 dl citromlevet, majd lefedve állítsuk az üveget hűvös helyre. 2-3 napig áztassuk úgy, hogy naponta legalább egyszer keverjük át. Végül szűrjük le, és töltsük palackokba.

Ez a rendkívül finom és érelmeszesedés ellen is hatásos ital hűtőszekrényben kb. 1 hétig, légmentesen lezárva pedig max. 2 hétig tartható el. A bodzavirágból készült ivólevet a dzsemeknél illetve 555d35f a Lecsókonzerválásnál leírt módon hosszabb időre is tartósíthatjuk. Ebben az esetben számolnunk kell azzal, hogy a felforralás következtében az ivólé C-vitamin-tartalma jelentős mértékben csökkenni fog. Ez azonban elkerülhető, ha nem ivólevet, hanem szörpöt készítünk a bodzavirágból, és lefagyasztjuk. Szörpkészítés esetén azonos mennyiségű vízhez - egy 5 literes üvegben - ötször annyi nyersanyagot adjunk. Ez a sűrű lé egyébként magas méztartalma következtében az egycsillagos hűtőszekrény mélyhűtőterében még nem fagy meg. Normál hűtőtérben a szörp idényjellegű fogyasztás esetén sem tárolható, mert magas növényianyag-tartalma miatt 1-2 nap után erjedésnek indul. Fogyasztáskor négyszeres mennyiségű, szobahőmérsékletű ásványvízzel hígítsuk.

Amennyiben nincs fagyasztószekrényünk, és kénytelenek vagyunk tartósítószert alkalmazni, feltétlenül kerüljük a szalicilsav használatát. Helyette keverjünk az áztatóvízbe literenként 0, 1 dg (1 csapott mokkáskanál) nátrium-benzoátot, és a palackokat a Lecsókonzerválásnál leírtak szerint, hőkezelés nélkül zárjuk le. Ha a benzoesavat mindjárt az elején hozzákeverjük a vízhez, akkor 5-6 napig is áztathatjuk, így még áthatóbb íze lesz a szörpnek. Mellékesen megjegyezve létezik egy még kevésbé ártalmas tartósítószer, a kálium-szorbát, amelyet egyelőre csak az ipar használ, kereske­delmi forgalomban nem kapható.

A bodza a gyomnövényekhez hasonlóan nem igényel telepítést, vidéken nagyon sok helyen vadon nő. Városokban a parkokban, és a közeli ligetszerű erdőkben keressük. Az utak, vasutak mentén vagy a vegyi üzemek közelében található bokrokról az erős szennyeződés miatt ne gyűjtsünk virágot. Nálunk a bodzavirág optimális szedési ideje május vége. Mellesleg nyár végén a bodza fekete bogyójából idegzsába, köszvény és hurutos megbetegedések elleni gyógylek­vár készíthető, a dzsemeknél leírt módon. Vigyázzunk azonban arra, hogy mind szörp, mind lekvár készítésére csak a fűrészelt levelű fekete bodza termése használható, az egy­szál vesszőről kifejlődő kihegyezett levelű gyalogbodza termése enyhén mérgező. Ha jelentősebb mennyiségű bodzavirághoz jutunk, akkor a maradékot a csalánlevélhez hasonlóan meg is száríthatjuk. A szárukról lecsipkedett virágokból télen igen hatékony teát főzhetünk nátha és köhögés ellen. A fenti módon finom és illatos ivólé valamint szörp készít­hető a nemesrózsák szirmából is. 1 fej bodzavirágnak 2 kinyílott rózsabimbó felel meg. A lehetőleg bordó színű permetmentes rózsaszirmot tavasszal vagy ősszel szerezzük be, mert a nyári melegben csökken a rózsa illóolaj- és nedvességtartalma.

Az előzőekben közölt receptek sokféleségéből láthatjuk, hogy egyáltalán nem jelent gondot a húsos ételek helyettesítése. A szakácskönyvek hústalan ételeit kiegészítve a reformkonyha ételreceptjeivel, jóval változatosabban, és legfőképpen egészségesebben táplálkozhatunk, mintha "ragadozó" életmódot folytatnánk. A reformkonyha ortodox szakácskönyveivel összehasonlítva a fenti ételek jelentős része nem tekinthető ugyan a szó szoros értelmében vegetárius készítménynek, de miután nem tartalmaznak húst, zsírt és egészségkárosító fehér cukrot (szacharózt), így mérsékletes fogyasztásuk nem ártalmas a szervezetre. Az élet teljessé tételéhez viszont hozzátartoznak a gasztronómiai örömök is, és ezek az ételek ízhatásukban mara­déktalanul eleget tesznek ennek a követelménynek. A receptek kiválasztásánál korábbi ételkultúránk megőrzésén és átmentésén kívül szerepet játszott az a szempont is, hogy széles körben ismertté tegye a magyar konyha speciális ételeit, és sokak által kedvelt zamatait. Az ízek gazdagságán kívül nagy előnye még a magyar konyhának, hogy könnyen elkészíthető egytálételek­ben is bővelkedik, így alkalmas arra, hogy kibővítse a világ­szerte megállíthatatlanul terjedő gyorsetető éttermi láncok meg­lehetősen szegényes választékát, és ezzel meggátolja a civili­zálódó társadalmak ételkultúrájának fokozatos elsivárosodását.

Ez a sok tekintetben rendhagyó szakácskönyv lehetőséget ad arra, hogy nagymértékben függetlenítsük magunkat az élelmiszer-feldolgozó ipar csökkent biológiai értékű és tartósítósze­rekkel mérgezett készítményeitől. (50 kg iparilag előállított élelmiszer 2 kg úgynevezett technofunkciós - az íz, az állag és az eltarthatóság kialakításához szükséges anyagot - tartalmaz; és ezeknek a vegyszereknek jelentős része felszívódik a szervezetünkbe.) a család házilagos kivite­lezésű, egészséges ételekkel való ellátása azonban teljes embert kíván. Egy dolgozó nő képtelen arra, hogy 2-3 naponként kenyeret süssön, nincs ideje, hogy hétről-hétre száraz tésztát állítson elő, lecsót konzerváljon, dzsemeket készítsen, kompótot tartósítson, zöldséget, gyümölcsöt és gyümölcsleveket fagyasszon, tejtermékeket gyártson, vagy természetes úton sava­nyított zöldségeket tegyen el télre. Arról nem is szólva, hogy az előzőekben felsorolt recepteknek a túlnyomó része meglehető­sen komplikált, túl sok időt vesz igénybe az elkészítésük, és nagyon sokat kell mosogatni utánuk. Mindezen tevékenység mellett ott van még a mosás, vasalás, takarítás, mosogatás, bevá­sárlás, és nem utolsó sorban a gyermeknevelés. Még ennél is több a teendőjük azoknak az asszonyoknak, akik konyhakerttel rendelkeznek, mert számukra a kertművelés nem hobbi, hanem egyike a rájuk nehezedő súlyos terheknek. Vidéki porták esetén a ház körüli haszonállatok ellátásának gondja is többnyire az asszonyok vállát nyomja. Az ő munkaidejük nem 8 óra naponta, hanem 16; és a hétvégeken is tart. Ennek ellenére az összes tevékenység közül a háztartási munka a legkevésbé elismert. A férfiak legtöbbje természetesnek veszi, hogy otthon gondos­kodnak a kényelméről, testi jólétéről, sőt sok esetben felnevelik a gyerekeit is.

Mindezek dacára a nők többsége szívesen vállalja, illetve vállalná ezeket a terheket, ha a jelenlegi társadalmi helyzet és megítélés ezt lehetővé tenné. Az iparosodással járó fokozott munkaerő-szükséglet, és a megnövekedett igények azonban rákényszerítették a nőket a munkavállalásra. Ez az új szerepkör kiszakította őket a természetes közegükből, és jelentősen megnövelte a rájuk nehezedő terheket. Korábbi családi kötelezettségeik ugyanis nem szűntek meg, és most már egyszerre két helyen kell helytállniuk. A munkahelyi feladatok maradéktalan ellátása, a karrierépítés viszont ugyan­csak teljes embert kíván, így óhatatlanul háttérbe szorul a családi élet, kevesebb idő jut a háztartásra, a gyermekne­velésre. Mulasztásai miatt a legtöbb nőt lelkiismeret-furdalás gyötri, amely kihat munkájuk eredményességére is, így végső soron egyik helyen sem állják meg a helyüket. Azonban azok sem járnak jobban, akik megpróbálnak eleget tenni mindkét elvárásnak, mert a munkahelyi feladatok és a családi problémák együttes megoldása túlterheli őket, agyonhaj­szolják magukat, aminek törvényszerű velejárója a teljes kimerültség, és a korai elhasználódás.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a civilizált társadalmakban jelenleg lenézik, alacsonyabb rendűnek tartják azt a nőt, aki természetes adottságainál fogva, biológiai késztetésének engedelmeskedve, a családjáról való gondoskodást tekinti fő feladatának. Sajnos, ez az ösztönös tevékenység ma még nem kapja meg azt a társadalmi megbecsülést, amely megilletné. Pedig van-e fontosabb dolog annál, mint gondoskodni a faj fenntartásáról, és egyedeinek egészségéről? Önmaga romlását idézi elő az a társadalom, amely az anyát a gyermeknevelés, a család ellátása helyett munkavállalásra kényszeríti. Ideje lenne már olyan helyzetet teremteni, hogy a nők szabadon eldönt­hessék, hogy mi a fontosabb számukra, a karrier vagy a család. Azoknak a nőknek, akik az önmegvalósítás, a szakmai sikerek helyett a társadalom alapsejtjének, a családnak a működtetését tekintik életcéljuknak, szintén kellő elismerésben kellene része­sülniük, és állami szinten meg kell teremteni az ehhez szüksé­ges anyagi alapot. Az a társadalom ugyanis, amely nem használja ki a család pótolhatatlan szerepét, és semmilyen más közeggel nem helyettesíthető lehetőségeit az új nemzedék harmóniában és legteljesebb szeretetben való felnevelésére, az a saját jövőjét teszi tönkre.

Végezetül érdemes még megemlíteni, hogy a könnyebb használhatóság érdekében az egyes receptek kialakítása modul­rendszerben történt, ami azt jelenti, hogy egy-egy leírás részben vagy egészben felhasználható más­ éte­lek­­hez is. A nyersanyagok mennyisége is oly módon lett meghatározva, hogy a legtöbb készítményhez ugyanannyi kell belőlük. Így akkor sincs probléma, ha a hozzávalók beszerzése után meggondoljuk magunkat, és egy másik ételt kívánunk elkészíteni helyette. Ez a sok tanáccsal megtűzdelt szakácskönyv remélhetőleg nem csak a háziasszonyok munkáját fogja megkönnyíteni, hanem hozzásegíti az embereket az egészséges táplálkozás megva­lósításához. Az anekdota sze­rint Szókratész egyszer végigsétált az athéni piacon, és így kiáltott fel: ­"Mennyi minden, amire nekem semmi szükségem sincs!" Ez az ókori felismerés ma is érvényes. Akkor mondhatjuk el magunkról, hogy természetesen táplálkozunk, ha bemegyünk egy szupermarketbe, és meglepődve állapítjuk meg, hogy itt semmi sincs, amire nekünk szükségünk lenne.