Házi dolgozat

Magyarország és az Európai Unió kapcsolata

 

A csatlakozási tárgyalások

Magyarország 1991. december 16-án kötött társulási szerződést az Európai Unióval, amely az ipari termékek szabadkereskedelmének 2001-ig történő megteremtéséről, a politikai együttműködés kialakításáról és a jogharmonizáció folytatásáról rendelkezett. Az 1994. február 1-én hatályba lépett szerződésben Magyarország jelezte, hogy célja a teljes jogú tagság elérése. A magyar csatlakozási kérelem benyújtására 1994. április 1-én került sor.

Az Európai Unióban megvalósuló egységes piac (a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása) működését közös politikák és egy rendkívül kiterjedt közösségi joganyag segíti, amely ma már mintegy 100.000 oldalnyi jogszabályt tesz ki, amit a csatlakozni kívánó országnak teljes egészében át kell vennie és alkalmaznia. Az átfogó követelményrendszer átvétele hosszadalmas és bonyolult csatlakozási tárgyalások folytatását követeli meg a tagállamoktól és a tagjelölt országoktól.

Az EU tagállamai az 1997. decemberi luxemburgi csúcson határozták el, hogy megkezdik Magyarországgal a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek végül 1998. március 31-én indultak meg, és jelenleg is folynak. Magyarország mellett az EU még 11 tagjelölt országgal (Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Románia, Szlovákia, Szlovénia) folytat csatlakozási tárgyalásokat.

A kezdetben konkrét menetrend nélkül zajló tárgyalásokon fordulópontot jelentett az EU 2000 decemberében Nizzában elfogadott bővítési stratégiája, amely kijelölte a csatlakozási tárgyalások menetrendjét. A menetrend 2002 közepéig az összes tárgyalási fejezetre vonatkozóan lefektette, hogy mely kérdéseket mikor kell megvitatni, és lehetőség szerint lezárni. A menetrend egyben azzal számol, hogy a tárgyalásokat a legfejlettebb tagjelöltekkel - köztük Magyarországgal - 2002-ben le lehet zárni. Nizzában a tagállamok történelmi döntést hoztak az Unió intézményi és döntéshozatali reformjáról is, amely lehetővé teszi, hogy az EU intézményrendszere képes legyen befogadni az új tagállamokat. A 2001 júniusában tartott göteborgi EU-csúcs megerősítette azt a célt, hogy a legfejlettebb tagjelöltek már tagként vegyenek részt a 2004-es európai parlamenti választásokon.

Magyarország számára nagyon kedvező volt a tárgyalási menetrend meghatározása, minek köszönhetően 2001 első felében minden korábbinál lendületesebben tudott haladni, valódi áttörést ért el. 2001 első félévében olyan problémásabb témaköröket sikerült lezárnia, mint például a környezetvédelem, a személyek (a munkaerő) szabad mozgása vagy a tőke szabad áramlása. Magyarország néhány kérdésben átmeneti mentességet kapott: így például a legköltségesebb környezetvédelmi beruházásokat csak a csatlakozást követően kell majd megvalósítania, úgy, hogy ezekhez már igénybe vehet uniós támogatásokat is. A tőke szabad áramlásával kapcsolatban pedig a külföldiek 7 éven át nem vásárolhatnak Magyarországon termőföldet, és az itt letelepedett gazdáknak is 3 évet kell várniuk. Magyarország 2001 közepére így a mintegy 30 tárgyalási témakörből már 22-t tudhatott maga mögött, és ezzel - legalábbis a lezárt tárgyalási fejezetek számát tekintve - a tagjelölt országok élére állt.

Magyarország és az EU közötti tárgyalásokon immár kizárólag nehéz, jelentős fejezetek maradtak nyitva. 2001 második felében a versenypolitika, a közlekedés, a bel- és igazságügyi együttműködés, valamint egyes mezőgazdasági kérdések (növény- és állategészségügy) kerültek terítékre. Emellett a médiatörvény módosítása esetén lezárhatóvá válna a kultúra és audiovizuális politika fejezet is. E témakörök sikeres befejezése esetén 2002-ben a mezőgazdaság, a regionális politika és a költségvetés fejezeteiről, valamint Magyarországnak az EU intézményeibe való bekapcsolódásáról kell tárgyalni. Míg a még 2001-ben tárgyalóasztalra kerülő fejezeteknél a lezárhatóság feltétele elsősorban az, hogy Magyarország teljesíteni tudja-e az uniós követelményeket, a 2002-ben terítékre kerülő témák inkább pénzügyi vonatkozásúak, arról szólnak, hogy Magyarország hogyan részesedhet az uniós költségvetésből, milyen és mekkora mezőgazdasági és regionális támogatásokra számíthat a közös kasszából, és mennyit kell oda befizetnie. Mivel az EU-ban gyakran a pénzügyi kérdéseket a legnehezebb megoldani, így várhatóan itt kemény és hosszú vitákra lehet számítani. Ezt nehezítheti, hogy a tagállamok még nem döntötték el, hogy az EU legköltségesebb politikájába, a mezőgazdaságiba, de mindenekelőtt annak támogatásaiba milyen formában kívánják bevonni az új tagokat. Mivel a közös mezőgazdasági politika reformja még kialakulatlan, így itt a legbonyolultabb megjósolni, mikor és milyen megállapodást köthet az EU-val Magyarország. Egy biztos: mind az EU, mind Magyarország kifejtette, hogy 2002 végéig le szeretnék zárni a csatlakozási tárgyalásokat.

Amennyiben 2002 végéig minden tárgyalási fejezetet sikerül lezárni, akkor Magyarország és az EU aláírhatják a csatlakozási szerződést. Ezt követően Magyarország polgárainak népszavazáson kell szentesíteniük a csatlakozást, amit a Magyar Országgyűlés is megerősít. Ha a népszavazás sikeres, akkor mind a 15 EU-tagállam parlamentjének ratifikálnia kell a csatlakozási szerződést. Mivel mindez időigényes folyamat, így a csatlakozási tárgyalások lezárása és a tagság időpontja között jó néhány hónap fog eltelni. Ha azonban minden a tárgyalási menetrend, illetve az Unió által hangoztatott tervek szerint zajlik, akkor Magyarország 2004-ben az EU tagjává válik, a magyar polgárok pedig részt vehetnek a 2004-es európai parlamenti választásokon.

A leendő tagoknak a csatlakozás pillan 949g67j atától kezdve képesnek kell lenniük az uniós követelmények betartására. Ezért a csatlakozási tárgyalásokon is elsősorban azt tekintik át, hogy a tagjelölt ország a csatlakozásig el tudja-e végezni a szükséges felkészülést. Mindehhez az EU megköveteli a tagjelöltektől, hogy rendelkezzenek egy részletes nemzeti programmal arra vonatkozóan, hogy melyik uniós szabályt mikortól és hogyan alkalmazzák. Magyarország is saját nemzeti programja mentén folytatja felkészülését. A magyar nemzeti program tartalmazza mindazokat az intézkedéseket, amelyek a jogharmonizáció (azaz az uniós normák átvétele), az államigazgatási intézményrendszer fejlesztése (azaz állami intézmények átalakítása, szükség esetén újak felállítása) és a gazdaságfejlesztés (azaz a szükséges beruházások megvalósítása) terén a közösségi követelmények átvételéhez és hazai alkalmazásához szükségesek. A nemzeti program pontosan megjelöli a végrehajtás felelőseit, a határidőket, az ütemezést, a ráfordítási költségeket és azok forrásait. A nemzeti program értelmében Magyarország 2002 végére befejezi a felkészülést, és - a csatlakozási tárgyalásokon elért átmeneti mentességek kivételével - teljes egészében meg fog felelni az uniós előírásoknak. Meg kell jegyezni, hogy a felkészülés nemcsak önerőből folyik: az EU anyagi támogatást nyújt a nemzeti program megvalósításához. Az ún. előcsatlakozási alapok (a PHARE, az ISPA és a SAPARD programok) keretében pénzügyi segélyekkel (2000-től évente mintegy 50-60 milliárd forinttal) támogatja a magyar felkészülési feladatok végrehajtását.

Magyarország és az EK

Mivel Magyarország számára nem volt mód hivatalos kapcsolattartásra az Európai Gazdasági Közösséggel, az 1960-as évek elején a magyar résztvevők az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában kezdeményeztek magánjellegű beszélgetéseket az EGK képviselőivel. Ez a módszer átterjedt a tagállamokban működő kereskedelmi kirendeltségekre, mindenekelőtt a brüsszelire.

E nem hivatalos kezdeményezések célja az adott csapdahelyzet enyhítése volt; bár a KGST-országok külkereskedelmének csak kisebb része bonyolódott le nyugati országokkal (Magyarország esetében mintegy 20%, más országokéban még ennél is kevesebb), szükség volt a nyugati gépekre, technológiára, amit Magyarország döntően agrárkivitelével fedezett. Az EGK közös kereskedelempolitikája, de különösen közös agrárpolitikája veszélyeztette a magyar kivitel bővítését, lényeges árucsoportokban a fenntartását is. Az EGK tagállamaival e kérdések kétoldalú megvitatására már nem volt mód, az EGK-val való közvetlen kapcsolatokat viszont a KGST-határozat tiltotta.

Magyarország először 1968-ban, "technikainak" nevezett megállapodást kötött az EGK-val. Eszerint az illetékes magyar külkereskedelmi vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy az EGK által (szinte hetenként változóan) megállapított árak alatt nem szállít sertéshúst, s ennek ellenében a magyar szállítások mentesültek egy pótlólagos importteher, az ún. pótlefölözés alól. Ez nem volt jelentős könnyítés, hiszen ha a piaci helyzet lehetővé tette a kívánt árakon való szállítást, amúgy sem vetettek ki pótlefölözést, ha viszont kivetettek, akkor a piaci helyzet rossz volt, s a megállapított árakon nem lehetett vevőre találni. A megállapodás előnye abban jelentkezett, hogy Magyarország kapcsolatba lépett az EGK-val. Ezt a megállapodást más árucsoportokra vonatkozók követték, de az állami kereskedelmi rendszerű országokra vonatkozó hátrányos megkülönböztetések fennmaradtak.

1973-ban Magyarország csatlakozott a GATT-hoz, így az ún. állami kereskedelmi rendszerű országokra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat vele szemben meg kellett volna szüntetni. Ezt több nyugati partner meg is tette, az EGK viszont nem.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) összehívása előkészületei során lépések történtek a KGST és az EK viszonyának javítására. A KGSTEK párbeszéd meglehetősen nehezen indult meg, sőt 1981-től egy időre meg is szakadt.

A két szervezet tevékenységi és jogköre, felépítése, céljai annyira eltérőek voltak, hogy valamiféle ünnepélyes a gazdasági kapcsolatok bővítésére irányuló szándéknyilatkozaton túlmenő megállapodásra nem nyílt lehetőség. Magyarország ezt igyekezett szorgalmazni, azt remélve, hogy egy ilyen nyilatkozat módot ad arra, hogy egyes KGST-országok hivatalosan is felvegyék a kapcsolatot az EK-val.

Eközben születtek a kétoldalú technikai megállapodások, kiegészülve a GATT keretében kötött egyezményekkel, amelyek az EK részéről "érzékenynek" minősített árucsoportokra (így textil-, továbbá kohászati termékekre) vonatkoztak, s az adott kívülálló ország kiviteli önkorlátozását tartalmazták. Magyarország nem jutott előre sem a mezőgazdasági szállításait érintő hátrányok, sem a mennyiségi korlátozások megszüntetése terén.

Az enyhülési folyamat és a gazdasági reform hatására azonban bővültek a magyarnyugati gazdasági kapcsolatok; a magyar külkereskedelemnek közel fele már a nyugati országokkal folyt.

Az EBEÉ helsinki értekezletén 1975-ben elfogadott záróokmány jelentős előrehaladást eredményezett a biztonsági és az emberi jogi viszonyokban, gazdasági fejezete azonban nemigen tartalmazott konkrétumokat. Ennek ellenére az enyhülés önmagában is kedvezett az akkor keletnyugatinak nevezett gazdasági együttműködésnek, amelynek volumene az 1950-es évek mélypontjához képest mintegy öt-hatszorosára emelkedett.

MagyarEGK megállapodás a kereskedelemről és a gazdasági együttműködésről:

Mihail Gorbacsov hivatalba lépésének évében, 1985-ben kapcsolatokat kezdeményezett az EK soros elnökével és az Európai Parlamenttel. 1988 júniusában aláírták a KGST és az EGK közös nyilatkozatát, amely szerint ... a felek fejleszteni fogják az együttműködést az illetékességüknek megfelelő és a közös érdekeket képviselő területeken .... A KGST nem kívánt kereskedelempolitikai megegyezést.

A magyarEK megállapodáshoz vezető megbeszélések már 1985-ben megkezdődtek. Abban, hogy az EK a KGST-tagok közül elsőként Magyarországgal kezdett el tárgyalni, a magyar kezdeményezésen kívül valószínűleg szerepet játszott az is, hogy az Európai Parlament is eredményesnek ismerte el a magyar reformfolyamatot. Az EP által elfogadott jelentés szerint az ország a szó klasszikus értelmében nem volt állami kereskedelműnek nevezhető, mert kereskedelmét fokozatosan liberalizálta; a vállalatokra nem vonatkoztak tervutasítások, azok önállóan gazdálkodtak, kibontakozóban volt a verseny; a magyarok általában szabadon utazhattak a nyugati országokba. A tárgyalások ennek ellenére sem bizonyultak könnyűnek. Nem sikerült előrejutni a mezőgazdasági termékek kereskedelmében, s a Magyarország GATT-tagságából eredő teljes liberalizációnak is csak fokozatos, 1995-ig történő megvalósítását rögzítették. A megállapodást Magyarország csak az EGK-val kötötte, így az nem ölelte fel az ESZAK hatáskörébe tartozó árukat. A legfőbb eredmény az együttműködés megindulása volt, amit a megalapított vegyes bizottság mind teljesebb tartalommal tölthetett ki. Az 1988. szeptember 23-án aláírt megállapodás életbelépését követően az 1989-90-es magyar rendszerváltás alapvetően megváltoztatta a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének kölcsönös szándékát és lehetőségeit. Az EK 1990-től tekintettel az időközben bekövetkezett magyar rendszerváltásra már gyorsította a liberalizációt, s kiterjesztette Magyarországra az Általános Preferenciarendszert (General System of Preferences GSP). A szerződő felek még ebben az évben nagyköveteket akkreditáltak egymáshoz.

A későbbiekben az EGK sorra megkötötte kereskedelmi megállapodásait a KGST további európai tagállamaival.

Az Európai Megállapodás Magyarország társulása az EK-hoz:

Az 1990. évi rendszerváltozás után, a szabadon választott magyar Országgyűlés valamennyi pártja egyetértett abban, hogy a magyar politika prioritása a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállam kiépítése mellett az Európai Közösségekhez való csatlakozás.

Így magyar részről örömmel fogadták az Európai Tanács 1990. áprilisi dublini értekezletének a Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal megkötendő társulási megállapodás előkészítésére irányuló kezdeményezését. A magyar kormány az EK-hoz intézett memorandumában kifejtette, hogy mind a kontinens korábbi mesterséges szétválasztásának megszüntetése, mind Magyarország biztonsági, politikai és gazdasági érdekei igénylik az EK-tagsághoz vezető társulási megállapodás gyors megkötését.

Az EK a hozzá csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai államok közül Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehszlovákiával (majd az utóbbi két állammá válását követően a Cseh Köztársasággal és Szlovákiával), később Bulgáriával, Romániával, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával, majd Szlovéniával társulási megállapodásokat kötött.

Oroszországgal partnerségi, további kelet-európai államokkal ugyancsak partnerségi, ill. kereskedelmi és együttműködési megállapodások megkötésére került sor.

Az említett tíz állammal létrehozott társulási megállapodásokat már nemcsak az EGK, hanem a három Közösség és a tagállamok kötötték meg, és ezeket megkülönböztetendő az EK egyéb társulási megállapodásaitól Európai Megállapodásnak nevezték el.

A magyarEK Európai Megállapodást 1991. december 16-án írták alá. Miután a magyar Országgyűlés, az Európai Parlament és az EK akkori 12 tagállamának parlamentjei ratifikálták, 1994. február 1-jén lépett életbe. A közbeeső időszakban a kereskedelempolitikai részt felölelő ideiglenes megállapodás volt érvényben. A megállapodás az ipari áruk vámjainak fokozatos (az EK részéről gyorsabb ütemű) lebontásáról rendelkezik, egyes agrárkereskedelmi kedvezményeket, bizonyos védőzáradékokat rögzít; előirányozza a politikai párbeszédet; tartalmazza a gazdasági együttműködés fejlesztését, emellett a kulturális, továbbá a pénzügyi kapcsolatok bővítését; létrehozza a megállapodás intézményeit, a Társulási Tanácsot, a Társulási Bizottságot és a Társulás Parlamenti Bizottságát. Magyarország vállalta az EK jogrendszeréhez, az ún. acquis communautaire-hez való jogharmonizációt is, az Európai Megállapodás által érintett tárgykörökben.

A szerződésben akkor azt rögzítették, hogy a Közösség tudomásul veszi Magyarország csatlakozási szándékát.

Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország 1991-ben Visegrádon megállapodtak kapcsolataik szorosabbra fűzéséről, majd

1992 decemberében megkötötték a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (angol rövidítése CEFTA), amelyhez később Szlovénia, Románia is csatlakozott, 1999-től pedig Bulgáriával bővül.

A visegrádi országok 1990 nyarán formálisan is felvették a kapcsolatokat az EFTA-val, amelynek akkor Ausztria, Finnország, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc és Svédország volt tagja, majd 1993-ban az ipari árukra vonatkozó szabadkereskedelmi egyezményeket kötöttek vele. Ezek olyan kétoldalú megállapodásokkal egészültek ki, melyek lehetővé tették a mezőgazdasági áruk kedvezőbb piacra jutását. A magyarEFTA megállapodás 1993 októberében lépett érvénybe.

Az Európai Unióba való belépésre törekedő visegrádi országok 1992 májusában üzenetet intéztek az Európai Tanács lisszaboni értekezletéhez, majd javaslataikat összefoglaló memorandumot küldtek az Európai Bizottságnak. Az Európai Tanács 1993. Júniusi koppenhágai értekezlete erről úgy döntött, hogy a jövőben az EU tagjai közé kell fogadni azokat a társult közép- és kelet-európai országokat, amelyek meg tudnak felelni a tagsággal járó kötelezettségeknek. A demokrácia, a jogállam, a működő piacgazdaság, az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását szavatoló intézményeken kívül, követelménynek minősítették, hogy az adott ország gazdasága legyen képes a közösségi termelőkkel szembeni versenyre. Végül leszögezték, hogy feltétel az EU kibővülési készsége is. Egyidejűleg döntöttek arról is, hogy a csatlakozni kívánó országokat a tagságra való felkészítésben különféle eszközökkel támogatják. A határozat életre hívta az ún. strukturált párbeszéd rendszerét.

A Maastrichti Szerződés 1993. évi ratifikálási folyamatának menetében, ill. a szerződésben előirányzott 1996. évi kormányközi konferencia előkészületei során az EU-ban különböző koncepciók láttak napvilágot. A "koncentrikus körök Európája", a "több sebességű Európai Unió" és a "kemény mag"-ra építő EU-koncepciók közös vonása annak a ténynek a tudomásulvétele, hogy az EU tagállamainak integrálódási színvonala és igénye nem azonos. Az Amszterdami Szerződés már rögzíti a flexibilitást; eszerint az Unió alapvető céljainak érdekében a tagállamok többsége elmélyítheti az együttműködését, ha az abban részt nem vevő tagállamok érdekeit nem sérti, s nem zárkózik el az utóbbiak későbbi csatlakozása elől.

Az EU keleti kibővülését érintő, francia fogantatású Európai Stabilitási Egyezmény az európai országok közötti jószomszédi viszonyt és együttműködést erősítő szerződéseket, megállapodásokat és nyilatkozatokat foglalja egybe.

Magyarország és Lengyelország 1994 áprilisában benyújtotta az EU-hoz a csatlakozási kérelmét. Az Európai Tanács 1994. júniusi korfui értekezlete a Bizottságot bízta meg annak a stratégiának a kidolgozásával, amely előkészíti a közép- és kelet-európai országokat a csatlakozásra. Az Európai Tanács 1994. decemberi esseni értekezletén hozott határozat szerint a közép- és kelet-európai társult államokkal való csatlakozási tárgyalások megindításának feltétele azok megfelelő felkészülése a tagságra, továbbá az EU intézményi reformja, amely alkalmassá teszi a közösséget a kibővülésre. Döntöttek a belső piachoz való alkalmazkodást elősegítő fehér könyv kiadásáról. A mezőgazdasági kereskedelemmel kapcsolatban felkérték a Bizottságot a társult országokba irányuló, EK által szubvencionált kivitel, továbbá a GATT uruguayi fordulója és az EU legutóbbi kibővülése következményeinek, valamint a piacra jutási feltételek lehetséges javításának vizsgálatára. A PHARE program keretében nyújtott segélyeket a határozat fokozódó mértékben kívánta a társult közép- és kelet-európai országok csatlakozási felkészítésére fordítani, kiemelve a szállítási infrastruktúra fejlesztéséhez való hozzájárulás lehetővé tételét.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet az 1994. decemberi budapesti ülésekor Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetté (EBESZ) alakult, majd tevékenysége kiterjedt az Európai Stabilitási Egyezmény ellenőrzésére.

Az Európai Tanács 1995. júniusi cannes-i értekezlete elhatározta, hogy az 1996. évi kormányközi konferencia befejezése után hat hónappal kezdődjenek meg Ciprus és Málta csatlakozási tárgyalásai, jóváhagyta az Európai Bizottság fehér könyvét a közép- és kelet-európai országok belső piaci integrálódásának javasolt munkaprogramjáról, s felhívta a Bizottságot a megvalósulásról szóló beszámoló elkészítésére.

Az Európai Tanács 1995. decemberi madridi értekezlete felkérte a Bizottságot, hogy dolgozza ki a csatlakozni kívánó országokra vonatkozó véleményét (az avis-t), továbbá mérje föl, milyen hatásokkal jár a keleti kibővülés az EU egyes politikáira. A Bizottság 1996 áprilisában részletes kérdőívet küldött a jelölt országoknak, s válaszaik elemzésével kívánta megítélni a csatlakozásra való alkalmasságukat. Véleményét az 1997 júliusában kiadott Agenda 2000 című dokumentumához csatolta, egyidejűleg elemezve a kibővülés és az elmélyülés feltételeit. Magyarország felkészülését jónak ítélte.

Az Európai Tanács 1997. decemberi luxemburgi értekezletén meghatározta, hogy az EU-ba belépni kívánó mely közép- és kelet-európai országokkal kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások.

1998 márciusában megnyitották az ún. Európai Konferenciát, s ezzel megindult a csatlakozási folyamat. A 11 jelölt ország közül Ciprus mellett a legfelkészültebbnek ítélt öt országot (Csehországot, Észtországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovéniát) a tárgyalások első körébe sorolták, Bulgáriát, Lettországot, Litvániát, Romániát és Szlovákiát a második körbe. Hangsúlyozták a folyamat nyitott jellegét, ami azt jelenti, hogy az országok teljesítményüktől függően bekerülhetnek az első csoportba, ill. átkerülhetnek a másodikba.

Az EK-hoz társult közép- és kelet-európai országok csatlakozni kívántak a NATO-hoz is. A NATO 1997 júliusában eldöntötte, hogy nyitott valamennyi hozzá belépni kívánó állam számára, de elsőként csak Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot hívta meg a csatlakozási tárgyalásokra. Ezek sikeresen befejeződtek, s a NATO tagjai ratifikálták a csatlakozási szerződéseket, így Magyarország 1999. március 24-én a NATO tagjainak sorába lépett.

Az Európai Megállapodás

A Római Szerződés 238. cikke alapján jött létre 1991. december 16-án a magyar-EK társulási megállapodás, amelyet a magyar fél kifejezetten azzal a szándékkal kötött, hogy a szerződés teljesítése felkészítse az Európai Közösségekben való tagságra.

A társulási megállapodás 1994. február 1-jén (a kereskedelmi része ideiglenes megállapodásként 1992. március 1-jén) lépett hatályba. A preambulumot, 124 cikket, 7 jegyzőkönyvet, 13 mellékletet, közös nyilatkozatokat, levélváltásokat tartalmazó Európai Megállapodást Magyarországon az 1994. évi I. törvényként hirdették ki. A szerződés célja a következő: az ipari termékek szabadkereskedelmének megteremtése; kölcsönös kedvezmények nyújtása a mezőgazdasági termékek importjának kezelésében; a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő áramlásának, valamint a letelepedésnek a fokozatos liberalizálása; együttműködési célok kitűzése; politikai dialógus kialakítása. A szerződésben - figyelemmel a fejlettségi szintek különbségére - Magyarország javára aszimmetria érvényesül, azaz a Közösség az átmeneti időszakban gyorsabban nyitja meg piacait, mint Magyarország. Az eredetileg létrejött szerződést azóta számos újabb szerződés egészíti ki vagy módosítja, a továbbfejlesztés szándékával; így a textil- és a textilruházati kereskedelem, a borkereskedelem, a bor-eredetvédelem kérdéseiről, a származási szabályok többszöri továbbfejlesztéséről, a piacra jutási feltételek javításáról vagy kiigazításáról (az utóbbiról pl. a három EFTA-ország EU-csatlakozása miatt), vagy arról, hogy Magyarország részt vehessen a közösségi programokban. Vagyis az Európai Megállapodás köré kapcsolódó szerződések ma már egy kiterjedt rendszert alkotnak.

A csatlakozás megtörténtéig a társulási megállapodás képezi az Európai Unióval való kapcsolataink jogi alapját és kereteit. A vállalt kötelezettségek előírt menetrend szerinti teljesítése a tagságra való érettségünk megítélésének fontos kritériuma. A megállapodás teljesítését az Európai Tanács évente - az Európai Bizottság jelentése alapján - újólag áttekinti és értékeli.

Előzmények

Nemzetközi és magyar belpolitikai okok hosszú időn át nem tették lehetővé, hogy Magyarország az Európai Közösségekkel, ill. az ezek részét képező Európai Szén- és Acélközösséggel, valamint az Európai Gazdasági Közösséggel rendezett, harmonikus, a két fél érdekeinek mindenben megfelelő kapcsolatot alakítson ki. A hatvanas évek végétől megindult a gazdasági kapcsolatok bizonyos elemeinek szerződéses rendezése, amely az agrárszektorban, majd a textil- és az acélszektorban is technikai, később szektorális kereskedelmi megállapodások megkötéséhez vezetett. Magyarország - a KGST-országok közül elsőként - 1988-ban kötött az EGK-val átfogó kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást, a Római Szerződés 113. cikke alapján. A megállapodás a liberalizáció kölcsönös fokozására irányult. A Közösség - hosszas viták után - vállalta, hogy a Magyarországgal szemben fenntartott ún. diszkriminatív korlátozásokat több menetben, legkésőbb 1995. december 31-éig eltörli, vagyis teljesíti - bár az előírtnál későbbi időpontban - a GATT-csatlakozási jegyzőkönyvben szereplő kötelezettségeit. A szerződés önmagában a korábbi helyzethez képest lényeges előrehaladást jelentett.

Az Európában végbemenő politikai változások hatására az EK 1990-től több, a piacra jutást elősegítő intézkedést vezettek be. Lengyelország és Magyarország piacgazdaságra való áttérésének és gazdasági átalakulásának támogatására 1989-ben elindították a PHARE elnevezésű segélyprogramot, amelyet később fokozatosan további közép- és kelet-európai országokra is kiterjesztettek. Az Európai Tanács 1989 decemberében Strasbourgban döntött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) létrehozásáról.

Az EK-hoz való közeledésünkben fontos állomás volt az Európai Tanács 1990. áprilisi dublini értekezlete, ahol az EK felvetette a Magyarországgal, a Cseh és Szlovák Köztársasággal, valamint Lengyelországgal megkötendő társulási szerződés gondolatát. Magyarország üdvözölte ezt a kezdeményezést. A társulási szerződés megkötésére irányuló tárgyalások 1990. december 21-én kezdődtek, és a szövegtervezetet 1991. november 22-én parafálták.

A megállapodás több magyar törvényt is érintett, ezért jóváhagyása a magyar Országgyűlés ratifikációját, valamint a szerződés törvénnyel való kihirdetését igényelte. A Közösség terminológiája szerint az Európai Megállapodás ún. vegyes szerződésnek minősül, mivel közösségi és nemzeti-tagállami hatáskörbe tartozó kötelezettségvállalások, rendelkezések egyaránt előfordulnak benne. Ezért a hatálybalépéséhez az Európai Parlament jóváhagyásán kívül mind a 12 tagállam parlamentjének ratifikációjára is szükség volt.

Az Európai Megállapodás tartalma

1. A társulási szerződés az Európai Közösségeknek, elsősorban az Európai Gazdasági Közösségnek az alapját képező integrációs rendszerre épül, tehát a négy alapszabadságra: az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad mozgására. A közös piac létrejöttéhez hasonlóan e szerződésben is az első és legkidolgozottabb intézkedési csomag - amelynek első elemei már 1992. március 1-jétől érvénybe léptek - a szabadkereskedelem megteremtésére irányul.

2. A szerződés az ipari termékeket illetően 2000. december 31-ig a Közösség és Magyarország között teljes szabadkereskedelmi övezetet létesít. Az áruk vámoktól, illetékektől, valamint mennyiségi korlátozásoktól és azokkal egyenértékű intézkedésektől (pl. export- és importengedélyezéstől) mentesen, szabadon áramlanak azokban a szektorokban is, amelyek kereskedelmét a Közösség hagyományosan különleges rendszer keretében kezelte (textil- és acéltermékek). A szabadkereskedelmi övezet megteremtése aszimmetrikus módon történik: a Közösség gyorsabban nyújtja a kedvezményeket, Magyarország pedig - türelmi és felkészülési időt nyerve - később viszonozza őket.

Az általános ipari termékek magyar exportja esetében, amelyek a teljes magyar export 60%-át tették ki a szerződés létrejöttének időszakában, a mennyiségi korlátozásokat 1992. március 1-jén eltörölték. E termékkörben, amelynek a vámszintje 1991-ben 6,6% volt, a kereskedelem mintegy 75-80%-a vámmentessé vált. A fennmaradó ipari termékek kereskedelmét - összesen 93 "érzékeny" ipari termékcsoportban - a szerződés vámkvótákkal és vámplafonokkal szabályozta. A szerződésben eredetileg előirányzott menetrendet az Európai Tanács 1993. júniusi koppenhágai ülése felgyorsította, és így a szabadkereskedelem az említett 93 termékcsoport magyar exportja esetében is 1995. január 1-jén hatályba lépett.

Az ESZAK-szerződés hatálya alá tartozó termékek esetében, amelyek a magyar export mintegy 3%-át tették ki a szerződés aláírásakor, a mennyiségi korlátozásokat 1992. március 1-jén eltörölték, a vámok pedig 1995. december 31-én szűntek meg.

A textil- és textilruházati termékek esetében a szabadkereskedelem létrejötte hosszabb időszakot vett igénybe: a mennyiségi korlátozásokat 1997. december 31-én számolták fel, eközben azonban a mennyiségi keretek folyamatosan bővültek, egyrészt az alapmegállapodás előirányzatai, másrészt két későbbi kiegészítő levélváltás alapján. A bérmunka 1992. március 1-jén, a textil- és a textilruházati termékek esetében 1996. december 31-én lett vámmentes.

Az EK-ból származó ipari termékek importjának magyarországi vámjait - az árukat három csoportba sorolva - háromféle menetben építettük (építjük) le. A termékek mintegy 15%-a esetében a vámokat 1994. december 31-ig, további 25% esetében 1997. december 31-ig eltöröltük. A fennmaradó termékkörben a vámlebontás 1995. január 1-jén kezdődött, és 2000. december 31-én fejeződik be, tehát az ipari termékek importja tekintetében a teljes vámmentesség 2001. január 1-jén következik be.

A mennyiségi korlátozásokat, illetve az ezekkel egyenértékű intézkedéseket (egyedi engedélyeket, fogyasztási globálkvótát) az 1995 és a 2001 közötti időszakban számoljuk fel; azaz már ez a folyamat is megkezdődött.

Az importhoz kapcsolódó díjakat és illetékeket 1995 és 1997 között három lépésben megszüntettük.

Az Európai Megállapodás alapján, a kereskedelem feltételeinek további kölcsönös könnyítése céljából 1997-ben megkezdődtek az EU-val a tárgyalások az ipari termékek megfelelőség-tanúsítási bizonyítványainak kölcsönös elismeréséről.

3. A mezőgazdasági termékeket illetően a felek a szerződésben csupán kölcsönös kedvezményeket nyújtottak egymásnak, mivel a Közösség agrárpolitikája miatt a szabadkereskedelem csak a tagsággal együtt tőzhető ki célként.

Az élelmiszer-gazdaság volt a társulási tárgyalások legnehezebb és legérzékenyebb területe. Gazdaságunk és társadalmunk szempontjából kiemelkedő jelentőségő feladatnak minősült, hogy a magyar export hagyományosan 20-25%-át kitevő élelmiszer-gazdasági export számára javuló piaci feltételeket teremtsünk. Ugyanakkor az EK valamennyi tagállamában a mezőgazdaságot érintő bármely intézkedés folyamatosan belpolitikai feszültség forrását képezte és képezi napjainkban is, noha náluk ennek az ágazatnak a súlya mind a termelésben, mind a foglalkoztatottak számában kisebb, mint Magyarországon.

A társulási szerződésben eredetileg rögzített piacra jutási könnyítések, amelyek a magyar agrárkivitelben szereplő áruk csaknem kétharmadát érintették, különböző elemekből tevődtek össze, annak megfelelően, hogy a magyar exporttermékeknek az EK-piacokra való bejutását elsősorban a vámok és a - sokszor 100%-os szintet elérő, sőt meghaladó, gyakran prohibitív (az exportot gazdaságilag teljesen lehetetlenné tevő) lefölözések befolyásolták.

Először is a Közösség szerződéses kötelezettségként megadta részünkre azokat a könnyítéseket, amelyeket 1990 óta egyoldalú, évenkénti döntés alapján biztosított. Másodszor, az eddig kedvezményben nem részesített, de a magyar exportban jelenleg is vagy potenciálisan fontos szerepet betöltő agrártermékekre (a sertéshúsok döntő része, baromfi- és marhahús, sajt, búza, a zöldségek és gyümölcsök zöme, élő juh és juhhús stb.) az EK vám- és lefölözéskedvezményt adott. A kedvezményeket a hagyományos szállítások szintjéből levezetett mennyiségi keretek között nyújtották. (A vám- és lefölözéskedvezmény 1992-től három éven át évi 20%-kal, összesen 60%-ig bővült, miközben a mennyiségi keret évi 10%-kal növekedett.)

A magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari import esetében alapvetően az import mennyiségi rendszerét szabályozták, a vámok szerepe másodlagos volt. Ezt tükrözték a magyar részről az EK-nak - aszimmetrikusan - nyújtott piacra jutási kedvezmények is az 1992. március 1-jén hatályba lépett megállapodásban.

A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek kereskedelmében kialakított kedvezmények fenti rendszerét - néhány évvel a társulási megállapodás hatálybalépését követően - két nemzetközi esemény miatt ki kellett igazítani. Az egyik: a GATT uruguay-i fordulóján létrejött megállapodásokat mindkét fél 1995-ben elkezdte alkalmazni. A másik: Ausztria, Finnország és Svédország 1995. január 1-jétől csatlakozott az Európai Unióhoz, és a velük korábban megkötött kétoldalú kedvezményes szerződéseink hatályukat vesztették, ill. tartalmukat át kellett emelni az Európai Megállapodásba.

A GATT uruguay-i fordulója alapjaiban változtatta meg a mezőgazdasági termékek kereskedelmének eszköztárát. E változások legfőbb eleme, hogy a mennyiségi korlátozásokat, illetve a velük egyenértékű intézkedéseket "vámosították". (Ez Magyarország esetében az engedélyezési eljárás megszüntetését és helyében a vámok megemelését jelentette. Az EU esetében a lefölözési rendszer "vámosodott", ezért emelték meg a vámokat.) A kiigazítási (ún. adaptációs) tárgyalások 1994 végétől 1996 végéig tartottak. 1997 januárjától már az egyeztetett új rendszer működik, noha autonóm, azaz mindkét fél részéről egyoldalúan hozott, bár egymással egyeztetett intézkedések alapján. A szerződéssel kapcsolatos jóváhagyási eljárások befejezése előreláthatóan lehetővé teszi, hogy a szerződés 1999. január 1-jén hatályba lépjen.

A létrejött kiigazítás legfontosabb eleme, hogy a magyar exportnak a szerződésben szereplő termékcsoportjaiban a kedvezmény mértéke 60%-ról 80%-ra emelkedett az alkalmazott vámok tekintetében, ezzel közömbösítve a lefölözések vámosításából eredő gondokat. Fontos eleme a megállapodásnak, hogy a felek garantálják a szállítások kvótákon felüli és kívüli hagyományos mennyiségeire az uruguay-i forduló megállapodásainak hatálybalépését megelőző (azaz a korábbi, alacsonyabb) vámszintek alkalmazását, elősegítve ezzel a hagyományos forgalmi szintek fennmaradását.

A társulási szerződés nem terjedt ki a borkereskedelem kérdéseire. Az Európai Megállapodást kiegészítő borkereskedelmi megállapodás 1993. december 1-jén, a bor-eredetvédelmi megállapodás - az 1994. évi XI. törvényként - 1994. április 1-jén lépett hatályba. (A bor-eredetvédelmi megállapodás előirányozza a kereskedelmi forgalomban legfontosabb borfajták eredetének, névhasználatának védelmét, ezen belül azt is, hogy a Közösség tagállamaiban - Franciaországban és Olaszországban - záros határidőn belül vállalják a "Tokaji" névhasználat megszüntetését. A borkereskedelmi megállapodás aszimmetrikus módon kereskedelmi kedvezményeket nyújt.)

4. A szabadkereskedelmi megállapodások szokásos velejárójaként a társulási megállapodás lehetővé teszi a kialakított liberalizációs menetrend gyorsítását, de igen szigorúan behatárolja a kialakított liberalizációs állapottól való visszalépés körülményeit. Ez utóbbit nevezi a szaknyelv standstill-záradéknak. Ez alól átmeneti mentesítést - meghatározott feltételek megléte esetén - a védzáradékok adnak, amelyek a hiányhelyzetekről, a közrend vagy a közbiztonság, emberek, állatok és növények egészségének, történelmi, művészi jellegű nemzeti értékeknek stb. a védelméről rendelkezik.

A társulási szerződés rendelkezik a kereskedelemmel kapcsolatos ügyekről és a szabadkereskedelmet kísérő intézkedésekről: a származási szabályokról, védzáradékokról, a dömping elleni eljárásról, a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos kötelezettségekről, a követendő versenyszabályokról, valamint a diszkriminációmentesség biztosításáról stb.

A származási szabályokat az Európai Megállapodás 4. számú jegyzőkönyve tartalmazza. E szabályok határozzák meg, mely feltételek teljesülése esetén tekinthető egy termék közösségi vagy magyar eredetűnek ("származónak"), azaz teljes egészében vagy kielégítően a Közösségben vagy Magyarországon megmunkáltnak, mert csak ebben az esetben - az EUR 1 vagy EUR 2 származási okmányokkal igazolva - érvényesülnek a szerződés által meghatározott kedvezményes (preferenciális) kereskedelmi feltételek. A szerződés aláírásakor a "származó" állapot meghatározásakor a közösségi és a magyar tartalom volt összeadható ("kumulálható"). Ez a szabályozás időközben továbbfejlődött, és 1997. július 1-jétől a kumuláció "páneurópai" méretekben alkalmazható, tehát kiterjed az EU-tagállamokon kívül az EFTA-országok és valamennyi közép- és kelet-európai társult ország szállítóira, amely országokkal szabadkereskedelmi megállapodásunk van. Ez lényegesen megnöveli a kedvezményes kereskedelmi elbánás alá eső termékek körét.

A szerződés egyoldalúan és kölcsönösen, általánosan és egyes szektorokra alkalmazható védzáradékokat tartalmaz. Születő iparágak, szerkezeti átalakítás alatt álló ágazatok vagy olyan szektorok termékeinek az esetében, amelyek komoly nehézségekkel néznek szembe, különösen, ha ezek a nehézségek súlyos társadalmi problémákat idéznek elő, Magyarország átmenetileg emelheti a behozatali vámokat. Mindkét fél részéről alkalmazható az ún. piaczavarási, valamint a fizetésimérleg-záradék. Piaczavarási eljárásra és ennek alapján védekező intézkedésre akkor kerülhet sor, ha valamely termék importja nagymértékben megnövekszik, és az import olyan olcsó, hogy az kárt okoz vagy okozhat a hazai termelőknek. Hasonló átmeneti intézkedésre nyílik lehetőség, ha megbomlik az ország fizetési mérlegének egyensúlya. A szerződés az ún. érzékeny szektorokra külön védintézkedéseket is tartalmaz.

A szerződés rendelkezik a dömping elleni fellépésről. (Dömping akkor állhat fenn, ha saját belföldi árainknál alacsonyabb áron adunk el termékeket az EK-ba, illetve ők saját belső piaci árainknál alacsonyabban a mi piacainkon.)

A szerződés komoly szabályokat ró ránk a versenyszabályok területén. Ezek a szabályok kiterjednek a vállalati fúziókra, különféle, a versenyre torzítóan kiható vállalati magatartásokra, de szigorú kötelezettségeket írnak elő az állami támogatások nyújtása, valamint a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok kiigazítása területén is. E kérdéseket a szerződés abban az összefüggésben szabályozza, hogy ezek torzítólag hatnak-e a két ország, illetve a két szerződő fél, tehát Magyarország és a Közösség közötti kereskedelemre.

A szerződés tilt mindenféle diszkriminációt (közvetlen vagy közvetett hatású megkülönböztetést) az egyik fél termékei és a másik fél területéről származó termékek között, valamint tiltja, hogy bármely fél a másik vállalatai, cégei, állampolgárai között, illetve az EK esetében annak tagállamai tekintetében ilyen megkülönböztetést alkalmazzon.

A felek vállalták, hogy az állami megrendelésekért folyó versenyben megnyitják egymás előtt a piacaikat, s a partnerországok vállalatait a sajátjaikkal azonos módon kezelik (ez a nemzeti elbánás elve). A Közösség ezt a társulási szerződés hatálybalépésekor megtette, Magyarország legkésőbb az átmeneti időszak, azaz a 10. év végéig vállalta.

5. A társulási megállapodás jelentős, az integráció irányába mutató lépéseket irányoz elő a további három alapszabadság: a tőke, a munkaerő, a szolgáltatások szabad mozgása és a letelepedés területén.

A munkaerőmozgással összefüggésben a társulási szerződés előirányozza a törvényesen külföldön dolgozók munkaügyi és szociális körülményeinek javítását, és lehetővé teszi a nyugdíjak átutalását is. A szerződés szerint kétoldalú megállapodásokban kell meghatározni, hogy az egyes EK-tagállamok és Magyarország a partnerország hány munkavállalójának munkavállalását engedélyezik. (A magyar félnek a leghatározottabb törekvése ellenére sem sikerült konkrét tagállami kötelezettségvállalások rögzítését elérnie.)

A szolgáltatásokkal foglalkozó fejezet általános célként előírja, hogy a felek fokozatosan felszámolják azokat az akadályokat, amelyek korlátozzák a közösségi, illetve a magyar vállalatok, pénzintézetek és állampolgárok szolgáltató tevékenységét. A felek külön szerződéseket kötnek a légi és a szárazföldi szállítás területén a kölcsönös piacra jutásról. (E külön megállapodások megkötése előtt további korlátozást vagy megkülönböztetést jelentő intézkedést nem hozhatnak.)

A szerződő felek bizonyos kivételekkel és fokozatosan, de kölcsönösen biztosítják, hogy vállalatok vagy magánszemélyek a másik szerződő fél területén üzleti tevékenység folytatása céljából nemzeti elbánást élvezve letelepedhessenek. (Magyarország ennek biztosítását fokozatossággal vállalta, egyes területek esetében pedig - mint ingatlan, föld és természeti erőforrások tulajdona, ezekkel kapcsolatos ügynöki tevékenység, jogi szolgáltatások nyújtása, szerencsejátékok szervezése - tartósan kizárta a letelepedés nemzeti elbánás szerinti biztosítását.)

A tőkemozgás terén a felek kölcsönösen garantálják a külföldi beruházásokból származó nyereségnek és magának a befektetett tőkének a hazautalhatóságát.

6. A társulási szerződés nagy gondot fordított a jogszabályok közelítésével kapcsolatos feladatok kijelölésére. Ennek jelentőségét egyértelműen tükrözte az is, hogy az Európai Megállapodást kihirdető, 1994. évi I. törvény külön cikkben is foglalkozott a hazai jogalkotást érintő, folyamatos harmonizációs feladatokkal. A társulási megállapodás létrejötte óta ennek a feladatnak a dimenziója egyre növekszik. Ahogy a tagság perspektívája reálisabb közelségbe kerül, a jogharmonizáció feladata fokozatosan "túlnövi" az Európai Megállapodás előírta feladatokat és kereteket. Ennek első megfogható jele az volt, hogy az Európai Tanács 1995. júniusi cannes-i értekezletén elfogadott, majd a csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai társult országok számára rendelkezésre bocsátott egy ún. fehér könyvet, a csatlakozásra való felkészülésük elősegítésére. A fehér könyvet azzal a céllal állították össze, hogy programot adjon az említett országoknak az európai integráció "szívét" jelentő, az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke határok nélküli szabad mozgásán alapuló belső piac szabályozásához való felzárkózáshoz. Becslések szerint a belső piacra vonatkozó közösségi joganyag mintegy 60%-át sorolta fel tételesen, témánkénti fejezetekre tagolva. A csatlakozási tárgyalások megindulásával a fehér könyvben megjelölt cél és feladat is tovább szélesedett, azaz gyakorlatilag a teljes közösségi joganyaghoz való felzárkózását szolgáló programmá változott.)

7. A szerződés rendkívül széles együttműködési lehetőségeket nyitott meg Magyarország számára a nyugati piacok minőségi kívánalmaihoz való felzárkózás előtt (pl. a szabványosításban, a műszaki-tudományos kutatásokban, fejlesztésekben, az energetikai együttműködésben, az oktatásban és a képzésben). A csatlakozásra és az együttműködésre való felkészülés egyik fontos eszköze a közösségi programokban való részvétel, amelyre az Európai Megállapodást kiegészítő jegyzőkönyv 1995-től az elvi lehetőséget megadja, és a PHARE program keretében ehhez pénzügyi támogatást is nyújt.

8. A szerződés társulási intézményrendszert hozott létre. Ennek részei a Társulási Tanács, a Társulási Bizottság, valamint a Társulás Parlamenti Bizottsága.

A megállapodás rendszeres politikai párbeszédet és együttműködést alakított ki a felek között, beleértve a kül- és biztonságpolitikai kérdéseket is.

Magyarország és az Európai Unió intézményes kapcsolatai

A Magyarország és az Európai Unió között létrejött Társulási Megállapodás 1994. február 1-i hatályba lépésével létrejöttek a társulási intézmények. A Megállapodás a Társulási Tanács, a Társulási Bizottság és a Társulási Parlamenti Bizottság megalakításáról rendelkezett. A társulási intézmények munkája rendszeres. A magyar törekvés az, hogy a társulási intézmények mandátumuk kibővülésével fokozatosan a csatlakozás előkészítő fórumaivá váljanak.

A Társulási Tanács felügyeletet gyakorol a Megállapodás alkalmazása felett és megvizsgál minden, a Megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést. A Társulási Tanács miniszteri szinten ül össze, évente egy alkalommal. A Társulási Tanács elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsa, illetve a magyar Kormány egy-egy tagja. Az eddigi gyakorlat szerint az elnöki teendőket felváltva a magyar külügyminiszter és az EU Tanácsa soros elnökségét ellátó ország külügyminisztere látja el. A Társulási Tanácsnak a Megállapodás céljai elérése érdekében, az abban előirányzott esetekben joga van határozatokat hozni, illetve ajánlásokat tenni.

A Tanács üléseit a Társulási Bizottság segíti és készíti elő. A Társulási Bizottság - rendszerint rangidős államigazgatási tisztviselők szintjén - az EU Tanácsa és az Európai Bizottság tagjaiból, másrészről a magyar Kormány képviselőiből áll. A Bizottság munkáját albizottságok segítik, amelyek a Társulási Megállapodás által lefedett területek vizsgálatára, illetve a Társulási Bizottság munkájának segítésére és üléseinek előkészítésére jöttek létre. A Társulási Bizottság félévente megvizsgálja az Európai Megállapodás végrehajtásának aktuális feladatait és előkészíti a Társulási Tanács elé kerülő döntéseket, azonban döntéshozatali jogkörrel nem rendelkezik.

Az Európai Unió - Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság (TPB) az Európai Megállapodásunk által létrehozott társulási intézmények között a kapcsolatok parlamenti dimenzióiért felelős szervezet. A TPB-t az Európai Unió részéről az Európai Parlament Magyarország Delegációjának parlamenti képviselői, míg magyar részről az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke és tagjai alkotják. A vegyes bizottság 1994. január 26. és 28. között, az Európai Megállapodás 1994. február 1-jei életbelépésének előestéjén tartotta alakuló ülését Budapesten.

A testület évente kétszer ülésezik; egyszer az EP valamelyik székhelyén, egyszer pedig Magyarországon. A találkozókon a munka az EU hivatalos nyelvein és magyarul folyik. Az elnöki tisztséget felváltva tölti be az EP-delegáció, ill. az Országgyűlés delegációjának elnöke. A vegyes bizottság vezetősége a két delegáció társelnökeiből és társalelnökeiből áll.

A magyar-EK Európai Megállapodás értelmében a bizottság tagjai a saját maguk által meghatározott napirend szerint tanácskoznak. Az egyes napirendi pontok megtárgyalásához raportőröket állítanak. A vegyes bizottság jogosult arra, hogy információkat kérjen a társulás többi intézményétől, s ajánlásokkal is fordulhat hozzájuk. A vegyes bizottság célja, hogy egyfajta vitafórumként szolgáljon, és foglalkozzék az EU és Magyarország közötti kapcsolatok összes vonatkozásával, különös tekintettel a társulási szerződés végrehajtására és Magyarország EU-csatlakozására. A testület ezáltal a társulás parlamenti dimenzióját képezi, s a demokratikus kontroll egyfajta biztosítékaként kiegészíti a kormányszinten folyó párbeszédet.

Magyarország és az Európai Uniós bel- és igazságügyi együttműködés

A bel- és igazságügyi együttműködésben való részvételre hazánk folyamatosan, programszerűen készül. 1997-ben végezte el az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság bel- és igazságügyi munkacsoportja a területre vonatkozó európai uniós közösségi vívmányok felmérését, és meghatározta az átvételükhöz szükséges hazai jogalkotási és intézményfejlesztési feladatokat. Az Amszterdami Szerződés aláírásával bekövetkező változásokat és a közösségi vívmányok fejlődését továbbra is figyelemmel kíséri a bel- és igazságügyi szakértői csoport, melyben a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium szakértői működnek együtt.

A hazai felkészülést az Európai Unió is figyelemmel kíséri. A csatlakozási tárgyalások 1999 márciusában lezajlott szakértői fordulója során az uniós és magyar szakértők áttekintették a bel- és igazságügyi együttműködés hazai felkészülésének helyzetét. Az Európai Unió közösségi vívmányai átvételének nemzeti program-tervezete vonatkozó fejezetéből az Európai Bizottság részletes és pontos képet kap a hazai felkészülés helyzetéről.

Magyarország a csatlakozási folyamat kezdetétől fogva hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban folyó bel- és igazságügyi együttműködésben történő magyar részvételt kiemelten fontos kérdésnek tartja. Magyarország jelentős mértékben hozzájárulhat az európai biztonság megerősítéséhez a bel- és igazságügyi együttműködésben való részvétel feltételeinek teljesítésével, ami egybevág hazánk geostratégiai helyzetéből adódó biztonsági érdekeivel is. Magyarország kész és képes teljesíteni a rá háruló követelményeket a bel- és igazságügyi együttműködés kapcsán.

Már a csatlakozási felkészülési folyamat részeként hazánk folyamatosan átveszi a területre vonatkozó jogi szabályozást, csatlakozik a társult országok számára is nyitott egyezményekhez. Feloldotta a genfi menekültügyi egyezményhez tett földrajzi korlátozást, vízumpolitikáját az Európai Unió közös vízumpolitikájának megfelelően fokozatosan átalakítja, továbbá együttműködik az Európai Rendőrségi Hivatallal (EUROPOL).

A csatlakozásig hátralévő időszakban a további jogharmonizáció mellett, figyelembe véve az Amszterdami Szerződés ide vonatkozó rendelkezéseit is, olyan korszerű intézményi háttér kialakítására kell helyezni a hangsúlyt, amely lehetővé teszi az együttműködés során elért vívmányok minél hatékonyabb alkalmazását.

A bel- és igazságügyi együttműködés súlyponti kérdései:

A bel- és igazságügyi együttműködési terület érinti leginkább az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolattartását, a Kormány ezért kiemelt figyelmet fordít a kényes kérdések minden érdekelt fél számára megnyugtató módon történő rendezésére és ehhez igényli az Európai Unió közreműködését is.

A kormányzat fontosnak tartja a jogharmonizációs és intézményfejlesztési feladatok mellett, hogy a jövőbeni külső határok ellenőrzési és őrizeti rendszerét az európai uniós követelményeknek megfelelő szinten lehessen ellátni a csatlakozás időpontjára.

A megfelelő külső határellenőrzés megszervezését és a vízumpolitika átalakítását nem csupán az uniós csatlakozás teszi szükségessé, hanem Magyarország idegenrendészeti, migrációs és bűnözési helyzete is. A leendő külső határok felől jelenleg is jelentős nem kívánatos beáramlás érzékelhető. Az uniós szabályok átvétele és megfelelő alkalmazása javíthat hazánk belső biztonságán és közrendjén is.

Kül- és biztonságpolitikai párbeszéd a társult államokkal

A Tanács 1994 márciusában olasz és brit kezdeményezésre határozatot fogadott el a társult közép- és kelet-európai országokkal való politikai együttműködésről. Ez teremtette meg a keretet az EU tagállamai és a társult közép- és kelet-európai országok (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia), valamint Ciprus, Málta és 1999 decembere óta Törökország közötti kül- és biztonságpolitikai párbeszédhez.

A párbeszéd keretében rendszeres külügyminiszteri, külügyi politikai igazgatói és szakértői találkozókra, konzultációkra kerül sor. A társult országok az EU meghívására csatlakozhatnak az Unió közös kül- és biztonságpolitikája keretében kialakított közös álláspontokhoz, külpolitikai nyilatkozatokhoz, démarche-okhoz. Az EU-tagállamok és a társult közép- és kelet-európai országok együttműködnek harmadik országokban és a nemzetközi szervezetekben is. Az együttműködés napi szintű lebonyolításában a társult országok társult európai levelezői vesznek részt, akik elsősorban az információ továbbításában és a belső koordinációban játszanak szerepet. Az EU és a társultak kül- és biztonságpolitikai együttműködése fejlődik, és hozzájárul ezen országok integrációs felkészüléséhez. Az együttműködés ugyanakkor kölcsönös érdek, hiszen a társultak részvétele a CFSP-ben az EU külpolitikai súlyát is növeli a nemzetközi porondon.

Magyarország bekapcsolódása az EU közös kül- és biztonságpolitikájába:

Az 1991-ben aláírt magyar-EK Európai Megállapodás előirányozza a rendszeres politikai dialógust, amely a "szerződő felek közötti közeledést kíséri és erősíti, támogatja az új politikai rendszert Magyarországon, és a szolidaritás tartós kötelékét és az együttműködés új formáit hozza létre".

A megállapodás kimondja, hogy a politikai dialógus és együttműködés - a közös célok és értékek alapján - Magyarországnak a Közösséghez történő csatlakozását hívatott elősegíteni. Az ebben a megállapodásban előirányzott politikai harmonizáció és gazdasági közeledés a társulás egymást kölcsönösen kiegészítő elemei. A politikai dialógus - a szerződő felek kölcsönös megismerésén kívül - a nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontok fokozódó harmonizálást szolgálja. A szerződő felek figyelembe veszik egymás álláspontját és érdekeit a döntési folyamatokban, s ez erősíti a biztonságot és a stabilitást egész Európában.

A megállapodás politikai dialógusra és együttműködésre vonatkozó részei szükség esetére legfelső szintű konzultációkat helyeznek kilátásba. Miniszteri szinten a politikai dialógus a Társulási Tanács keretében zajlik. A politikai dialógus további eljárásait és mechanizmusait a megállapodás a következő formákban határozza meg:

- találkozók a politikai igazgatók szintjén, egyfelől a magyar képviselők, másfelől az EK Tanácsának elnöksége és a Bizottsága között,

- minden diplomácia- és az olyan sokoldalú területeket, mint az ENSZ és az EBESZ,

- Magyarország rendszeres tájékoztatása (adott esetben a magyar fél is hasonló információkat bocsát rendelkezésre),

- egyéb intézkedések, melyek hozzájárulnak a politikai dialógus megszilárdításához, továbbfejlesztéséhez és hatékonyságának a növeléséhez.

Parlamenti szinten a politikai dialógus a Parlamenti Társulási Tanács keretében folyik.

A társult országok növekvő száma szükségessé tette, hogy az általános érdeklődésre számot tartó nemzetközi politikai kérdésekben az Unió multilaterális keretben is folytasson párbeszédet a társult államokkal.

Az együttműködés területei és formái:

Az CFSP terén megvalósuló együttműködés részét képezi az EU és a társultak közötti multilaterális politikai párbeszédnek. A közép- és kelet-európai társult országoknak 1994 óta nyílik lehetőségük arra, hogy az EU felhívására csatlakozzanak a CFSP-akciókhoz (közös álláspontok, nyilatkozatok és a démarche-ok).

A társultak csatlakozásának nincsenek formai feltételei, a felkérésről a tagállamok a konkrét helyzet mérlegelését követően döntenek. Általános szabály, hogy ha egy adott CFSP-akció az együttműködésben részes valamelyik társult országot érinti, a felkérés elmarad. Magyarország ezideig minden felkéréshez (1999 végéig mintegy 300) csatlakozott.

A tagállamok által már jóváhagyott CFSP-akcióról a Tanács Főtitkársága tájékoztatja a társult országokat, és az ügy sürgősségének megfelelően - általában igen rövid - határidőt jelöl meg annak eldöntésére, hogy a felkért ország csatlakozik-e vagy sem.

- Közös állásponthoz való csatlakozásra először 1996-ban történt felkérés. A közös álláspont a CFSP egyik meghatározó és leghatékonyabb eszköze, melynek révén az EU kifejezésre juttatja egy adott nemzetközi eseménnyel, konfliktussal vagy egy harmadik ország belpolitikai fejleményeivel kapcsolatos megítélését, és meghatározza azt a magatartást, amelyet a tagállamoknak követniük kell, ill. szükség esetén azokat az intézkedéseket is (pl. szankciók), amelyekkel nyomatékosítja a fellépését. A társultak csatlakozásának bejelentése külön nyilatkozat formájában történik. Csatlakozásukkal a társultak politikai kötelezettséget vállalnak arra, hogy az adott kérdésben politikájukat összhangba hozzák az Unióéval.

- Az elnökségi nyilatkozat valamilyen nemzetközi eseményre reagál, ilyenkor az Unió helyzetértékelését a soros elnökség teszi közzé. Amennyiben a nyilatkozatot valamennyi társult állam támogatja, akkor a nyilatkozat szövege utal erre, ellenkező esetben a nyilatkozat felsorolja az ahhoz csatlakozó társult országokat.

- A démarche-ok esetében, ha valamennyi társult állam egyetért azzal, akkor a társult államoknak a Trojka-démarche által érintett fővárosban akkreditált képviselet-vezetőinek doyen-je elkíséri a Trojkát. Ha nem minden társult támogatja a démarche-ot, akkor a Trojka a démarche végrehajtásakor kinyilvánítja, hogy az EU mellett melyik közép-és kelet-európai társult államok nevében jár el.

A CFSP-együttműködés fontos eleme a Külügyminisztériumok politikai igazgatóinak és európai levelezőinek találkozói, amelyekre minden soros elnökségi periódusban egy alkalommal kerül sor. A találkozók lehetőséget nyújtanak közös érdeklődésre számot tartó külpolitikai kérdések megvitatására, valamint az együttműködés gyakorlati tapasztalatainak értékelésére.

További terület a CFSP működtetésében fontos szerepet játszó tematikus szakértői munkacsoportok ülésein történő részvétel, elnökségenként szintén egy-egy alkalommal. Ezeknek a találkozóknak a célja a kölcsönös tájékoztatáson túlmenően az, hogy az egyes területek (pl. leszerelés, fegyverexport-ellenőrzés, terrorizmus és kábítószer-kereskedelem elleni harc, emberi jogok stb.) szakértői képet kapjanak az unión belüli egyeztetés és álláspont-kialakítás mechanizmusairól.

Magyarország aktív részt vállal a meghatározó nemzetközi szervezeteken belül (ENSZ, EBESZ), és a harmadik országokban akkreditált külképviseletek szintjén zajló CFSP-együttműködésben.

AZ EU és a társultak közötti együttműködésben új fejezet nyílt 1999 decemberétől, amikor is megvalósult a zárt, közvetlen elektronikus összeköttetés az EU Tanács Főtitkársága a társultak külügyminisztériumai között egy különlegesen kifejlesztett levelezői rendszer (Associates Communicaton Network - ACN) kiépítése révén. A rendszer fontos sajátossága, hogy uniós csatlakozásunkat követően kisebb technikai módosításokkal azonnal rácsatlakoztatható a tagállamok közötti európai levelezői (COREU) táviratforgalmat biztosító CORTESY rendszerre.

Végezetül, a közös kül- és biztonságpolitika önálló tárgyalási fejezetet alkot (27. sorszám alatt) az EU-val zajló csatlakozási tárgyalásokon. Mind a joganyag átvilágítása (acquis screening), mind pedig a tárgyalási forduló alatt bebizonyosodott, hogy Magyarország külpolitikája már most összhangban áll az EU közös kül- és biztonságpolitikájával, és a tagság bekövetkeztével számára nem fog gondot okozni a CFSP-ben való azonnali, teljes körű részvétel. Ennek megfelelően ezen a területen átmeneti mentesség iránti igényt Magyarország nem fogalmazott meg.

Magyarország részvétele a közösségi programokban

Európai Tanács 1993-as koppenhágai csúcstalálkozóján született döntés arról, hogy az integrációs felkészülés érdekében egyes közösségi programokhoz a társult közép- és kelet-európai országok is csatlakozhatnak. A Magyarország részvételének feltételeit az Európai Megállapodáshoz kapcsolódó 1995. júliusában aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv tartalmazza.

A Kiegészítő Jegyzőkönyv értelmében Magyarország viseli saját részvételének költségeit. A Jegyzőkönyv azonban kimondja azt is, hogy az Európai Unió, az általános költségvetésre vonatkozó szabályoknak megfelelően, határozhat a magyar hozzájárulás kiegészítéséről. Az Európai Bizottsággal történt megegyezés alapján a programcsatlakozás Phare programból folyósítható kiegészítő finanszírozása általánosságban a befizetési kötelezettség mintegy 50 %- a lehet. A nemzeti hozzájárulás további 50 %-át, valamint az egyes programok központi adminisztrációs költségeit a hazai költségvetésből szükséges finanszírozni.

Az egyes közösségi programokhoz való csatlakozásról Magyarország és az EU között létrejött megállapodás kihirdetését követően, magyar intézmények, szervezetek és természetes személyek pályázhatnak a programok által nyújtott támogatásokra. A pályázat benyújtásának általános előfeltétele, hogy a program közösségi jellegének biztosítása érdekében, meghatározott számú - általában minimum kettő -, a Közösség tagállamaiból való partner közreműködése szükséges. A Közösség által nyilvánosan meghirdetett - honlapon, vagy az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett - feltételeknek megfelelő pályázatokat többnyire közvetlenül a Bizottság számára kell megküldeni, vagy egyes programoknál (pl. Leonardo, Socrates, stb.) a végrehajtásért felelős minisztérium által kijelölt Magyar Programirodához lehet benyújtani. A közösségi programokban való részvételhez a pályázónak általában rendelkeznie kell kisebb-nagyobb mértékű saját finanszírozási forrással is.

Az integrációs felkészülés elősegítése érdekében, az alábbi közösségi programokhoz történő csatlakozás feltételeiről és módozatairól született megállapodás az EU és Magyarország között.

Magyarország és az Európai Unió kapcsolatainak kronológiája

Forrás:  -Az Európai Unió intézményi szemmel című kiadványból

-Eu-csatlakozásunk stratégiai kérdései című kiadványból

-Európa Kalauz című kiadványból

illetve: www.euro.hu

www.eudelegation.hu

www.kulturpont.hu