Az Európai Unióval kapcsolatos fogalmak

FONTOSABB RÖVIDÍTÉSEK

ACP-országok Afrikai, Karib-tengeri és csendes-óceáni térség országai, a Loméi Egyezmény részesei. (African, Carribbean and Pacific Countries)

ARE Radikálisok Európai Szövetsége frakció az EP-ben.

BIS Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements)

CAP Közös Agrárpolitika - KAP (Common Agricultural Policy)

CEC Az EK Bizottsága (Commission ot the European Communities)

CEECs Közép- és Kelet-Európai Országok (Central and Eastern European Countries)

CEFTA Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (Central European Free Trade Association)

CELEX A Közösség jogtára.

CEN Európai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation)

CENELEC
Európai Elektronikai Szabványügyi Bizottság (Comité Européen de Normalisation Éléctrotechnigue)

CFSP Közös Kül- és Biztonságpolitika - KKBP (Common Foreign and Security Policy)

COCOM Multilaterális Exportellenőrzési Koordináló Bizottság (Coordinating Committe for Multilateral Export Controls)

COREPER Állandó Képviselők Tanácsa ( Commité des Représentants Permanents)

EAGGF Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (European Agricultural Guidance and Guarantee Fund)

EBESZ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

EBRD Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank of Reconstruction and Development)

EC Európai Közösség (European Community)

ECB Európai Központi Bank (European Central Bank)

ECH Energia Charta

ECU Európai elszámolási egység, az Európai Monetáris Rendszer keretében 1979-ben létrehozott közös (ún. kosár-) elszámolási egység (European Currency Unit)

EDF Európai Fejlesztési Alap (European Development Fund)

EDN Nemzetek Európája frakció az EP-ben

EEA Európai Gazdasági Térség (European Economic Area)

EFTA Európai Szabadkereskedelmi Társulás (European Free Trade Association)

EIB  Európai Beruházási Bank (European Investment Bank)

EIF Európai Beruházási Alap

EK Európai Közösség

ELDR  Európai liberális és demokrata pártok frakciója az EP-ben

EMI Európai Monetáris Intézet (European Monetary Institute)

EMR Európai Monetáris Rendszer (angol rövidítése: EMS)

EMU Gazdasági és Monetáris Unió (Economic and Monetary Union)

EP Európai Parlament (European Parliament)

EPC Európai Politikai Együttműködés (magyar rövidítése: EPE)

ERM Valuta-árfolyam rendszer (Exchange Rate Mechanism)

ESC Gazdasági és Társadalmi Bizottság (Economic and Social Committe)

ESDP
Közös Európai Biztonság- és Védelempolitika - KEBVP (European security and Defence Policy)

ESZAK Európai Szén- és Acélközösség

ET Európai Tanács (nem EU-s intézmény!)

EU Európai Unió (European Union)

EUA Európai elszámolási egység (European Unit of Account)

EURATOM Európai Atomenergia Közösség

EUREKA Európai Kutatási Koordinációs Iroda

EURES Európai munkaügyi szolgálat, mely információt és munkalehetőségeket kínál az EU-tagországok állampolgárainak (European Employment Services)

EUROPOL Európai Rendőrségi Hivatal

EUSZ Európai Uniót létrehozó szerződés

FEOGA Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap - EMOGA (Fonds Européen d'Orientation et de Garantie Agricole)

GAB Az IMF Általános Hitelegyezménye (General Arrangement to Borrow)

GATS Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről (General Agreement on the Trade in Services)

GATT Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement of Tariffs and Trade)

GDP Bruttó hazai termék (Gross Domestic Product)

GNP  Bruttó nemzeti termék (Gross National Product)

GMU Gazdasági és Monetáris Unió (EMU - Economic and Monetary Union)

GSP Általános Preferencia Rendszer (Generalized System of Preferences)

GUE Európai Egyesült Baloldal frakciója az EP-ben

IMF Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund)

ISPA Az előcsatlakozási szakaszban lévő országok strukturális felzárkózását segítő eszköz (Instrument for Structural Pilicies for Pre-Accession)

JHA Bel- és Igazságügyi Együttműködés (Justicie and Home Affairs)

NATO Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organization)

NI Az EP független képviselőinek franókciója (Non inscrit)

NYEU Nyugat-európai Unió (WEU - Western European Union)

OECD Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (Organisation for Economic Cooperation and Development)

PHARE A Phare-program az Európai Unió Közép- és Kelet-Európát támogató programja. (Poland-Hungary: Assistance for Restructuring the Economy)

PPE Európai Néppártok (kereszténydemokrata) frakciója az EP-ben

PSE Európai Szociáldemokrata Pártok frakciója az EP-ben

SAPARD Az előcsatlakozás szakaszában lévő országok mezőgazdasági és vidékfejlesztési felzárkózását segítő támogatás (Community Support Regulation for Pre-Accession Measures for Agriculture and Rural Development)

SEA Egységes Európai Okmány (Single European Act)

SIS Schengeni Informácós Rendszer, az Egyezményhez kapcsolódó számítógépes adatbázis és hálózati rendszer, melynek központja Strasbourgban van. (Schengen Information System)

TEN Európát átszelő energia-, út- és távközlési hálózatok (Trans-European Networks)

UFE Unió Európáért (Európai demokraták és Forza Europa) frakció az EP-ben

V Zöldek frakciója az EP-ben

WEU Nyugat-európai Unió (NYEU) (Western European Union)

WTO Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization)

YES Fiatalok Csereprogramja (Youth Exchange Scheme)

Acquis communautaire (közösségi vívmányok)
Az Európai Unió jogszabályainak összessége. Az új belépőknek vállalniuk kell, hogy a csatlakozás pillanatától, vagy hosszabb-rövidebb átmeneti idő után, átveszik és alkalmazzák ezeket.
E körbe tartoznak:
- a közösségi szerződések tartalma, alapelvei és politikai céljai, beleértve a maastrichti szerződést is;
- a luxemburgi Európai Bíróság esetjoga (meghozott döntései) és joggyakorlata;
- a Közösség nyilatkozatai és döntései;
- a Közösség tevékenységét érintő nemzetközi és tagállamok közti egyezmények.

Ezen joganyagnak és kötelezettségeknek egy új tagállam általi átvétele kapcsán a csatlakozási tárgyalások során megegyezésre lehet jutni technikai kiigazításokban, ideiglenes /de nem tartós/ eltérésekben, valamint átmeneti szabályozásokban. Az Unió megértéssel fogja kezelni az új tagállamokban esetlegesen jelentkező alkalmazkodási problémákat és megfelelő megoldásokat fog keresni. Feltétlenül fenntartandó azonban az "acquis" átvételének alapelve az Unió által eddig elért eredmények megőrzése érdekében.

Acquis screening
Az a folyamat, melynek során egy csatlakozni kívánó ország és az Európai Bizottság szakértői a csatlakozási tárgyalások keretében megvizsgálják, hogy az ország jogrendje milyen fokon és mely pontokon felel meg az uniós jogszabályoknak, illetve mely területek igényelnek további közelítést.

Agenda 2000
Az Agenda 2000 elnevezésű dokumentumot hosszú vita után 1999. március 26-án a berlini csúcson fogadták el az Unió állam- és kormányfői. A dokumentum a XXI. századba átlépő Unió képét vázolja fel, amelynek választ kell adnia olyan új kihívásokra, mint a bővítés, a globalizáció, a versenyképesség javítása, a munkanélküliség magas szintjének mérséklése, a negatív demográfiai perspektíva kezelésének igénye, a külkapcsolati rendszer fokozottabb összehangolása és hatékonyságának növelése. A dokumentum 2000-től 2006-ig terjedő időszakra elkülönítve határozza meg (5+1 országra vetítve) a kibővítéssel kapcsolatos költségeket és az EU költségvetési alapelveit.

Alapszabadságok
A belső piac lényegét a négy alapszabadság adja. Ezek: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad, akadálymentes áramlása a tagállamok között.

Alapszerződések
Az Európai Szén- és Acélközösséget (1951), az Európai Gazdasági Közösséget (1957), az Európai Atomenergia Közösséget (1957) megalapító szerződések, az Egységes Európai Okmány (1986), a maastrichti szerződés (1992), valamint az amszterdami szerződés (1997) összefoglaló neve.

Általános Preferencia Rendszer (Generalized System of Preferences, GSP)
A fejlett országok által 1971 óta a fejlődőknek nyújtott egyoldalú - tehát viszonzás nélküli - vámkedvezmények rendszere. Az ipari termékek túlnyomó részét felöleli (kivéve az "érzékenynek" minősítetteket), s kiterjed a mezőgazdasági termékek egy részére, főleg a trópusi terményekre.

Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement of Tariffs and Trade - GATT)
A világkereskedelem liberalizálására létrejött szervezet, melynek célja a vámok csökkentése és a vámon kívüli kereskedelempolitikai akadályok felszámolása. Ebből a célból több tárgyalássorozatot szervezett, amelyeket fordulóknak neveznek. A legutóbbi uruguayi forduló az átfogó vámleépítés mellett foglalkozott a mezőgazdasági és a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének feltételével, a szellemi tulajdon védelmével, és a GATT-ot átalakították Világkereskedelmi Szervezetté (World Trade Organisation - WTO)

Amszterdami Szerződés
A Római és a Maastrichti Szerződéseket módosító Amszterdami Szerződést 1997. októberében írták alá az állam- és kormányfők. A Szerződés 1999. május 1-jén lépett hatályba. Bár az Amszterdami Szerződés számos területen elmélyíti az Unió közös politikáit, a legjelentősebb módosításai a bel- és igazságügyi együttműködés területét érintik.

Antidömping- és kiegyenlítő vámok
Az elsőt akkor alkalmazzák, ha egy külső exportőr olcsóbb áron értékesíti termékét a Közösség piacán, mint otthon. A másodikkal a szubvencióval támogatott export ellen védekeznek. Míg a vámokat az utóbbi években általában nagymértékben csökkentették, ezeknek a vámfajtáknak megnőtt a jelentőségük.

Áruk szabad mozgása
Az Európai Uniót összefogó, vezérelvként emlegetett négy szabadságjog második tartalmi eleme az áruk szabad mozgása. A közös piacon belül az áruk szabad mozgását két eszköz biztosítja: a vámunió és a tagállamok közötti mennyiségi korlátozások (kvóták) eltörlése. A Római Szerződés (RSZ) 9. cikk 1. bekezdése szerint a Közösség az áruforgalom egészére kiterjedő vámunión alapszik, amelynek két fő összetevője van: befelé megtiltja a tagállamok között a behozatali és kiviteli vámokat, kifelé pedig közös vámtarifát vagy más néven közös külső tarifát vezet be harmadik országok felé. A külső összetevő, a közös vámtarifa összekapcsolódik a harmadik országok felé szóló közös kereskedelempolitika kialakításával.

A vámunió a gazdasági integráció magasabb szintű formája, amely megkülönbözteti a közös piacot egy szabadkereskedelmi övezettől. Egy szabadkereskedelmi övezetben közös vámtarifa hiányában minden egyes tagállamnak jogában áll megállapítani a vámtarifákat harmadik országokkal szemben és éppen ezért a szabad kereskedelem a tagállamokból származó termékekre korlátozódik. Ha ez nem így volna, a harmadik országokból származó termékek azon tagállamon keresztül lépnének be az övezetbe, amely a legalacsonyabb vámtarifát veti ki. Ezzel szemben az RSZ 9. cikk 2. bekezdése értelmében a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezések egyaránt alkalmazandók a tagállamokból származó árukra, valamint a harmadik országokból származó árukra, feltéve, ha azok forgalma a tagállamokon belül szabad.

A Közösségen kívüli harmadik országokból importált áruk akkor minősülnek "szabadon forgalmazhatóknak", ha a behozatali előírásoknak eleget tettek, továbbá, ha az előírt vámok és a velük egyenértékű díjak kiszabása megtörtént, és ezeket a vámokat és díjakat nem térítették vissza. Ennek megfelelően az áruk szabadon mozoghatnak a Közösségeken belül, teljesen mindegy, hogy melyik tagállamon keresztül érkeztek a Közösségek területére.

A Közösségeket alapító hat tag közötti vámunió 1968. július 1-én jött létre. Minden egyes alkalommal, amikor új tagok felvételére került sor, a vámuniót a vonatkozó csatlakozási szerződésben megállapított menetrendnek megfelelően kiterjesztették az új tagállamra is. Bár a vámokat eltörölték, a vámhivatalok tovább folytatták működésüket annak ellenőrzésére, hogy a közvetett adózásra vonatkozó szabályokat betartják-e. A tagállamok közvetettadó-szabályai közötti különbségek felszámolása - elsősorban az áfa és fogyasztási adó összehangolása terén - csak 1992-ben, a Maastrichti Szerződés életbelépése után valósult meg.

A Belső Piac megvalósításának fontos fejleménye volt, hogy a Tanács 1992-ben elfogadta a Közösségi Vámkódexet, amely összehangolt módon rögzítette - az addig hatályban lévő mintegy harminc rendeletből és irányelvből álló - általános vámszabályokat és eljárásokat.

Avis (vélemény)
A csatlakozási tárgyalások megkezdésének kikerülhetetlen feltétele a bizottsági véleményezés, az "avis" elkészítése. Az Európai Unió Tanácsa minden kérelmet - ahogy ezt a magyar kérelem esetében is tette - az Európai Bizottsághoz továbbít, s csak annak állásfoglalása alapján és után dönt a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről.

A bizottsági vélemény kidolgozása során felmérik a kérelmező ország alkalmasságát a csatlakozásra, az uniós tagságból eredő jogok és kötelezettségek vállalására. Az eddigi kibővítések során a vélemény kidolgozása általában a csatlakozási kérelem benyújtásától számítva 1-3 évig tartott. Magyarország 1994. április 1-jén adta be csatlakozási kérelmét. Az EU Tanácsa 1994. április 18-án tudomásul vette a kérelmet, s azt állásfoglalás kidolgozása végett továbbította az Európai Bizottsághoz.

Azt várjuk, hogy az Unió 1996-os Kormányközi Konferenciája végéig az Európai Bizottság elkészíti és beterjeszti az 1994. április 1-jén beadott magyar csatlakozási kérelemre a bizottsági vélemény, s az lehetővé teszi, hogy a szándékaink szerinti időpontban, a Kormányközi Konferencia után 1997 végén - 1998 elején, elkezdődhessenek a magyar csatlakozási tárgyalások, Az "avis" elkészülte egyúttal biztosítja a szükséges egyéni differenciálást, a saját eredmények szerinti egyéni tárgyalások megindulását is.

Bel- és igazságügyi együttműködés (Justice and Home Affairs)
A bel- és igazságügyi együttműködést az 1993. november 1-jén hatályba lépett Maastrichti Szerződés hozta létre. A maastrichti modell szerint három pillérre épülő Európai Unió harmadik pillérét alkotó együttműködésének célja a tagállamok közötti belső határokon folytatott személyellenőrzés megszűntetése, a határok szabadon, útlevél és minden egyéb ellenőrzés nélküli átlépése lehetőségének megteremtése. Ennek érdekében olyan közös 434j96e akcióprogramokat, egyezményeket és együttműködési formákat dolgoznak ki, amelyek hatékonyan biztosíthatják az Unió tagállamai által alkotott térség külső határainak védelmét és a belépők szigorú ellenőrzését. A kormányközi szintű együttműködés keretében a tagállamok elsősorban a menekült-, és bevándorlási politikában, a szervezett bűnözés különböző formái elleni küzdelemben, a rendőrségek közötti együttműködésben, valamint a tagállamok állampolgárainak büntető és polgári ügyekben való jogsegély-szolgáltatásban működnek együtt.

Belső piac
A belső piac olyan belső határok nélküli térséget jelent, amelyen belül megvalósul az áruk, a személyek, a szolgáltatások, és a tőke szabad forgalma. Az integrációnak a közös piacnál fejlettebb fokozata; az áruk és szolgáltatások, a tőke és a munkaerő országok közötti áramlásának útjából a különféle adminisztratív akadályokat is eltávolítják.

Belső vámok
Az Európai Gazdasági Közösség létrehozása előtt a tagállamokban eltérő vámok voltak érvényben, melyek 1968. július 1-jétől (a mezőgazdasági termékek esetében 1970. január 1-jétől) teljesen megszűntek. Az azóta belépő új tagállamok - a csatlakozási okmányokban előírt ütemterv szerint - fokozatosan bontják le a Közösség többi tagjával szembeni vámjaikat.

Biztosok
Az Európai Bizottság tagjai (franciául commissaire, angolul commissioner).

Bonn-Párizs-tengely
Az 1963. januárjában Konrad Adenauer német kancellár és Charles de Gaulle francia elnök által aláírt német-francia szerződés nyomán létrejött szoros politikai, gazdaságpolitikai, védelmi együttműködési viszony a két ország között, amely megpecsételte a német-francia történelmi feszültség megszűnését.

Bretton Woods-i pénzügyi rendszer
Az 1944-ben az USA-beli Bretton Woodsban aláírt egyezmény vetette meg az alapját a II. világháború utáni korszak konvertibilitáson alapuló valutáris rendszerének. Ennek legfontosabb elemei a rögzített árfolyamrendszer, a jegybankok kötelezettsége az árfolyamok színvonalát biztosító piaci beavatkozásra és a két "testvérintézmény": a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF), valamint a Világbank (International Bank for Reconstruction and Development, IBRD). A rögzített árfolyamrendszert az 1970-es évtized első felében a piaci kereslet-kínálattól függő "lebegő" árfolyamrendszer váltotta fel.

Cecchini-jelentés
A tervezett egységes belső piac várható előnyeiről készült - utólag túlságosan is derűlátónak bizonyult - összeállítás (1988). A jelentés szerint az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékező akadályok (határellenőrzés, technikai akadályok, adózási különbségek stb.) lebontása kb. 200 Mrd ECU haszonnal járt volna. Az árak csökkenése, a gazdasági növekedés gyorsulása miatt néhány év alatt kb. 1,8 millió új munkahelyre számítottak.

COREPER (Állandó Képviselők Bizottsága)
Mivel a tagállamok szakminiszterei nem tartózkodnak állandóan Brüsszelben, ezért a folyamatos munkát biztosítandó a tagállamok állandó képviseleteket hoztak létre. Ezen képviseletek vezetői, a tagállamok "EU - nagykövetei" alkotják az Állandó Képviselők Bizottságát (francia rövidítése: COREPER).

A COREPER szerepe és feladatköre fokozatosan bővül, így mára már nemcsak a miniszterek helyettesítése a feladata, hanem a folyamatos munka és a napi ügymenet biztosítása, valamint a döntés-előkészítés és a tagállamok álláspontjának egyeztetése a Tanács ülései előtt.

A COREPER két szinten működik. A COREPER I., melyben az állandó képviselők helyettesei vesznek részt, a jog és a politika technikai jellegű részletkérdéseivel és bizonyos ágazati kérdésekkel foglalkozik, míg a COREPER II., amelyben az állandó képviselők vesznek részt a fontosabb politikai kérdéseket vitatja meg, és elsősorban a külügyminiszteri, pénzügyi és gazdasági tanácsok üléseit készíti elő. A mezőgazdasági kérdésekkel az állandó képviseletek szakértőiből álló külön bizottság (Special Committee on Agriculture - SCA) foglalkozik. Mindhárom testület általában hetente egyszer ülésezik.

E három testület munkáját különböző szakbizottságok és munkacsoportok komplex hálózata segíti. A szakbizottságok és munkacsoportok száma a leterheltség mértékétől függően változik, jelenleg mintegy 50 szakbizottság és több mint 150 munkacsoport működik.
A szakbizottságok különböző típusúak lehetnek:
- szigorú értelemben vett tanácsi bizottságok, melyekben a Tanács tisztviselői vesznek részt,
- különböző állandó bizottságok, melyekben az adott kormányok képviselői mellett ágazati érdekek képviselői is jelen vannak,
- különböző olyan bizottságok, amelyek technikai értelemben a Bizottság bizottságai, de a Tanácsnak is jelentenek,
- számos kisebb bizottság, melyet gyakran nem is bizottságnak, hanem csoportnak, vagy találkozónak neveznek.
A munkacsoportok specifikusabb feladatokat látnak el mint a szakbizottságok, mivel elsődlegesen a Bizottság által a Tanács számára benyújtott jogszabály alkotására irányuló javaslat részletes elemzését végzik el.

Ha a munkacsoportok szintjén egy adott ügyben nem születik egyezség, a COREPER három dolgot tehet: megkísérelheti saját maga az ügy megoldását, visszautalhatja az ügyet a munkacsoporthoz vagy felterjesztheti az ügyet miniszteri szintre. A COREPER egyhangú döntése esetén (az esetek mintegy 80%-ban) az adott kérdést a Tanács, tekintettel a vélemények egybehangzására "A" napirendi pontként, gyorsított eljárással tárgyalhatja, ami valójában vita nélküli határozathozatalt jelent. Ha a COREPER-ben nem sikerül egyhangú döntésre jutni, akkor az ügy "B" napirendi pontként, miniszteri szinten kerül megvitatásra.

A COREPER a Tanács szakbizottságai és munkacsoportjai által megvitatott javaslatokat tovább vitatja, és határoz arról, hogy megérett-e a javaslat a Tanácshoz való beterjesztésre, vagy visszaküldi a szakbizottságoknak. Ha a javaslattal kapcsolatos konfliktus a COREPER-ben feloldható, akkor maga kísérli meg a fennmaradt problémák megoldását.

A COREPER mellett közel száznyolcvan regionális, funkcionális ill. ad hoc alapon szerveződő munkacsoport működik, amelyek a tagállamok két-három minisztériumi szakértőjéből és a Bizottság megfelelő szintű képviselőjéből állnak. A munkacsoportok feladata, hogy megtárgyalják és előkészítsék a Bizottság javaslatát a A COREPER politikai szempontú vitájára, ill. hogy a tagállamok minisztériumainak képviseletében eldöntsék a kérdéseket, mint ahogy ezt az esetek nyolcvan százalékában teszik. A munkacsoportok többnyire konszenzus - kereső technikával dolgoznak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a javaslatot addig tökéletesítik, amíg az elfogadható lesz mind a tizenöt tagállam számára.

Csatlakozási tárgyalások
A csatlakozni kívánó ország és EU között több szinten folyó tárgyalások, amelynek során azt vizsgálják, hogy az adott ország milyen mértékben felel meg a csatlakozás követelményeinek. A tárgyalásokon dől el, hogy mi kerül a csatlakozási szerződésbe, például, hogy mely kötelezettségek teljesítése alól kérünk átmeneti mentességet. A legmagasabb a miniszteri szintű tárgyalási forduló, a legalacsonyabb szint pedig az adott ország és az EU szakértőinek egyeztető tárgyalásai. Magyarország 1998. november 10-e óta folytat csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Déli kibővítés
Az EK déli irányú kibővítése, amelynek során 1981-től Görögország, 1986-tól Spanyolország és Portugália a Közösség tagja.

Delors -I. csomag (1987)
A közös költségvetés reformjának terve. A bizottság akkori elnöke vezette munkálatok eredményeként születet javaslat lényege az agrárkiadások korlátozása, a strukturális alapok növelése és a költségvetési szabályok megújítása. Az EiT 1988 februárjában hagyta jóvá. Az egységes belső piac megteremtésének egyik fontos előfeltétele volt.

Delors-II. csomag (1992)
Az EK középtávú pénzügyi terve volt, amelyet gyakorlatilag a maastrichti határozatok megvalósításának megalapozására dolgoztak ki. Fő elemei a költségvetés növelése, az EK versenyképességének fokozása, a tagállamok közötti gazdasági és társadalmi összetartás ("kohézió") erősítése volt.

Delors-terv
A gazdasági és pénzügyi unió (EMU) létrehozásának háromlépcsős terve (1989). Az első szakasz, amely a tőkemozgást liberalizálta, és szorosabb koordinációt helyezett kilátásba e területen, 1990. július 1-jén indult. A második lépcső (1994. jan. 1.- 1999. jan. 1.) fő feladata az Európai Központi Bank létrehozása volt. A harmadik lépcső a tényleges gazdasági és pénzügyi unió kialakítása, melynek alapvető feltétele a tagországok valutaárfolyamainak végleges rögzítése.

Demokrácia deficit (sok forrásban: "demokratikus deficit")
Az EU azon sajátossága, hogy az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körű jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenőrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött.

A demokratikus deficit kifejezés 1991-ben, a Maastrichti Szerződés tárgyaláskor került be EU szerte a köztudatba, a fogalom pontos tartalma azonban, a szubszidiaritás fogalmához hasonlóan, nehezen határozható meg. A demokratikus deficit tárgykörében az Unióban leggyakrabban a demokratikus kontroll erősítésének igényét, a felelősség és az átláthatóság elvének érvényre juttatását, és a bürokrácia ellenőrzésének megszigorítását szokták tárgyalni. Az európai polgárok az EU-n belüli döntéshozatali folyamatok ellenőrzését elsősorban az Európai Parlamenten (EP) keresztül gyakorolják. Az utóbbi 15 évben az EP hatásköre lényegesen bővült: a döntéshozatali folyamatokban a korábbi konzultációs joga mellé megkapta az együttműködési jogot és 1991-től önálló kezdeményezési jog is megilleti. 1979. óta az EP tagjait az európai polgárok közvetlenül választják.

Az Európai Unió Tanácsa, amelyet a 15 tagállam miniszterei alkotnak, a legutóbbi időkig mindig zárt ajtók mögött tanácskozott. A demokratikus deficit feletti vitának köszönhetően a Tanács megkezdte a jogalkotási kérdésekben hozott szavazatok eredményének közlését, a jogalkotás során nagyobb hangsúlyt fektet az egyszerű és átfogó szabályozásoknak, és a formális ülések egy részét a televízió is közvetíti. Érdemes megemlíteni, hogy a legutóbbi EU-társult országok külügyminiszteri találkozó PHARE-ral kapcsolatos kérdéseket megvitató része teljes nyilvánosság és televíziós felvétel mellett zajlott. A Maasrtichti Szerződés bevezette az állampolgárok számára az egyéni petíció lehetőségét és megnyitotta a parlamenti ombudsman irodáját.

Derogáció (átmeneti mentesség iránti igény)
Felmentés; valamely tagország átmenetileg vagy tartósan mentesül bizonyos, a közösségi vívmányok átvételével kapcsolatos kötelezettségek alól.

Döntéshozatali eljárás az EU-ban
Konzultációs eljárás. Az Európai Unió jogszabályai az ún. döntéshozatali eljárás során születnek. Az eljárás az alábbi szakaszokra bontható:
1. A Bizottság javaslatát a Tanács elé terjeszti.
2. A Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményezi a javaslatot, egyes esetekben közös álláspontot alakít ki a Tanáccsal.
3. A Tanács elfogadja a javaslatot, ami ezzel jogszabállyá válik. Bizonyos esetekben ezt a jogkört a Bizottság gyakorolja.

A döntéshozatali eljárás fajtáit illetően, 1991. előtt kétféle, a konzultációs és a kooperációs eljárás létezett. Ezek mellé harmadikként a Maastrichti Szerződés bevezette az együttdöntési eljárást is. Azt, hogy melyik eljárást mikor alkalmazzák, illetve hogy a Tanács egyhangúlag, minősített többséggel vagy egyszerű többséggel dönt, az alapszerződés jelöli ki, attól függően, hogy a javaslat melyik cikkelyen alapul.

A konzultációs eljárás: A javaslatot a Bizottság terjeszti a Tanács elé. A Tanács kikéri a Parlament és gyakran a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét is. Amikor ez rendelkezésre áll, a Bizottságnak még lehetősége van a javaslat módosítására. Ezután a Tanács elfogadja, elutasítja vagy módosítja a javaslatot.

Kooperációs eljárás: A kooperációs eljárás során a javaslat - éppúgy, mint a konzultációs eljárás során - a Bizottságtól a Tanácshoz, majd a Parlamenthez és a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz kerül véleményezésre. Amikor a vélemény rendelkezésre áll, a Tanácsnak közös álláspontot kell kialakítania a kérdésben az előbbi szervekkel. Ez a kötelezettség akkor is terheli, ha a kompromisszum elérése szinte reménytelennek tűnik. Amikor a közös álláspont megszületik, visszakerül a Parlamenthez, melynek három hónap áll rendelkezésre, hogy második olvasatban elfogadja, elutasítsa vagy módosítsa azt. Ezt követően még a Bizottságnak is van lehetősége a változtatásra. Az eljárás utolsó állomása a Tanács, amely egyhangú döntéssel akkor is elfogadhatja a javaslatot, ha a Parlament korábban elutasította a közös álláspontot. Amennyiben a Tanács döntésére három hónapon belül nem kerül sor, a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni.

Alapvető különbség a konzultációs és a kooperációs eljárás között, hogy míg az első esetben a Parlamentnek nincs érdemi szerepe a döntéshozatalban, a kooperációs eljárás során a közös álláspont kialakítása végett a Tanácsnak figyelembe kell vennie a Parlament véleményét.

Az együttdöntési eljárás. Az együttdöntési eljárás bevezetésével a Maastrichti Szerződés tovább erősíti az Európai Parlament szerepét. Az eljárás ugyanazon az úton indul, mint a "konzultációs", illetve a "kooperációs" eljárás. A jogszabály-tervezet a Bizottságtól a Tanácshoz, majd a Parlamenthez kerül. A Parlament és a Tanács együttműködve kialakítja a közös álláspontot, melyről a Bizottság is kifejti véleményét. A Parlamentnek három hónap áll rendelkezésére, hogy a tervezetet elfogadja vagy módosítsa. Amennyiben a Parlament egyáltalán nem foglal állást, a döntést a Tanács hozhatja meg.
Ugyanakkor a Parlament abszolút többséggel el is utasíthatja a közös álláspontot. Ekkor a Tanács kezdeményezi a Békéltető Bizottság összehívását. Tagjainak - akik fele-fele arányban a Tanácsból és a Parlamentből kerülnek ki - a Szerződésben (ld. Római Szerződés) előírt kötelessége, hogy mindent megtegyenek a kompromisszum elérése érdekében. A tárgyalásokon ugyanezzel a kötelezettséggel részt vesz a Bizottság képviselője is.

A Békéltető Bizottság által kidolgozott tervezetről mind a Tanács, mind a Parlament szavaz. Ha valamelyikük nem fogadja el, a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni. A tervezet abban az esetben is megbukik, ha a Békéltető Bizottság nem tud kompromisszumos javaslatot kidolgozni, kivéve, ha a Tanács ragaszkodik a békéltető tárgyalások előtt kialakított közös állásponthoz, lehetőség szerint figyelembe véve a Parlament módosító indítványait. Ezt azonban a Parlament abszolút többséggel elutasíthatja.

Derogáció (átmeneti mentesség iránti igény)
Felmentés; valamely tagország átmenetileg vagy tartósan mentesül bizonyos kötelezettségek teljesítése alól.

ECU - EURO
Az ECU (European Currency Unit) az EMS (European Monetary System - Európai Pénzügyi Rendszer) központi eszköze. Az árfolyamrendszer és eltérési indikátor számításának alapja, intervenciós és hiteleszköz, az EU-tagállamok közötti elszámolási egység, számlapénz. Olyan kosárvaluta, amelyben a valuták súlyát a tagországok EU-n belüli kereskedelmi forgalomban való részesedése alapján határozzák meg. Az ECU kosarát 1994-ben rögzítették. Ennek megfelelően a német márka cca. Egyharmad, a francia frank egyötöd, az angol font és a holland forint egytized-egytized, míg a többi valuta 1-9%-ig terjedő arányban határozza meg az ECU árfolyamát. A központi árfolyam módosításához kollektív megállapodásra van szükség.

Devizapiaci beavatkozás céljára a jegybankok az Európai Monetáris Alaptól rövid lejáratú hiteleket igényelhetnek. Az alap a tag-jegybankok arany- és devizatartalékainak 20%-os fedezetére ECU-t bocsát a tagországok rendelkezésére, melyet azok csak az adott interveniálás céljaira használhatnak fel. A tartalékok növekedésekor az ECU-számla automatikusan feltöltődik.

A Maastrichti Szerződés alapján a Gazdasági Pénzügyi Unió (EMU) harmadik szakaszában új közös európai valuta - az EURO - kerül bevezetésre. A madridi csúcstalálkozó megállapodásainak megfelelően 1999. Január 1-vel rögzítik a pénzügyi unióban részt vevő valuták árfolyamát. Az ezt követő időszakban egységesítik a számlavezetési és elszámolási rendszereket, majd várhatóan 2002. január 1-én bevezetik az új bankjegyeket, utolsó lépésként pedig 2002. június 30-ig kivonják a forgalomból a nemzeti valutákat.

EGK-szerződés
Az európai integráció legátfogóbb, 1957. március 25-én Rómában, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország által aláírt dokumentuma. Két fontos továbbfejlesztése az Egységes Európai Okmány (1986) és a Maastrichti Szerződés (1992).

Egységes Európai Okmány
Az EK addigi alapszerződéseit nagymértékben továbbfejlesztő okmány, mely maga is az EK egyik elsődleges jogforrása. 1986-ban írták alá, 1987. július 1-jén lépett hatályba. Az "egységes" jelző arra utal, hogy az EK és az 1969 óta folyó európai politikai együttműködés kereteit egyaránt szabályozza.

Együttes döntés
A Maastrichti Szerződés által bevezetett új - meglehetősen hosszadalmas és bonyolult - döntési eljárás. Lényege, hogy fontos kérdésekben az Európai Parlament jóváhagyása nélkül a Tanács nem hozhat döntést. Együttes döntés-t kell alkalmazni új tagok felvétele, társulási szerződések, újabb strukturális alapok létrehozása, kívülálló országokkal kötendő jelentősebb szerződések, valamint a gazdasági és pénzügyi unióra vonatkozó, nagy horderejű döntések esetében.

Elsődleges jog
A közösségek alapító szerződései (alapszerződések), módosításaik, valamint a rájuk épülő szerződések. Ezek együtt képezik az EU "alkotmányát".

Elszámolási egység
Az EGK-ban a fizetési forgalom megkönnyítésére elszámolási egységet vezettek be. 1971-ig 1 elszámolási egység 1 USA dollárt ért. 1978-ig azután a különböző ágazatokban eltérő elszámolási egységgel dolgoztak, majd ekkor létrehozták az európai elszámolási egységet. Ebből "nőtt ki" 1979-ben az ECU.

Energia Charta Szerződés
A három éves tárgyalássorozat eredményeként 1994. december 17-én, Lisszabonban aláírt Energia Charta Szerződés két korábbi politikai szándéknyilatkozatot (Új Európa Charta és Európai Energia Charta) önt kötelező, jogi formába. A szerződés jelentőségét jelzi, hogy ez az első többoldalú, az egykori keleti ill. nyugati blokk országai között létrejövő megállapodás, amelyet ötven ország írt alá. Szerződő fél az összes európai állam (kivéve Jugoszláviát és Macedóniát), a volt Szovjetunió utódállamai, valamint Ausztrália, Japán, Törökország.

A szerződés olyan szabadkereskedelmi és beruházás-védelmi nemzetközi megállapodás, amely az energetikai szektorban biztonságos befektetési környezetet kíván létrehozni, lebontja az energetikai anyagok, termékek és szolgáltatások kereskedelmét gátló akadályokat. A szerződés stratégiailag kettős cél megvalósítását tűzi ki: egyrészt stabil alapot, biztonságos környezetet kíván biztosítani a nyugatiak volt szocialista országokban (elsősorban a FÁK országaiban) megvalósuló befektetéseihez, másrészt egyfajta katalizátor szerepet tölt be a kelet-európai országok piacgazdasággá válása folyamatában azáltal, hogy liberalizálja a befektetéseket és a kereskedelmet: előírja az energetikai anyagok és termékek, valamint az ezekkel kapcsolatos berendezések, technológiák és szolgáltatások kereskedelmét gátló akadályok lebontását.

A szerződés hozzájárul az energiahatékonyság és a környezetvédelem szintjének együttes, összekapcsolt növeléséhez. A szerződés egyik lényegi pontja, hogy átmeneti szabályozásként a nem-GATT tagokkal folytatott kereskedelemben is a GATT-szabályrendszer alkalmazását írja elő. A szerződés figyelembe veszi, hogy a piacgazdaságra való áttérés egyes országokban hosszabb időt igényel, ezért bizonyos cikkelyek bevezetése alól legkésőbb 2001. július 1-ig felmentést ad (pl. a nagyfeszültségű energiahálózat állami monopóliuma miatt a tranzit előírása, illetve a külföldiek jövedelmének szabadon külföldre történő utalása alól).

A szerződés külön vitarendezési eljárást is létrehozott. A Charta Konferencia keretében belül rendszeresen találkoznak a felek, így 1995-től egy újabb, három évesre tervezett tárgyalássorozat indult meg, amely a GATT Uruguayi Forduló eredményeit kívánja beépíteni, illetve szabályokat hoz létre a befektetés előtti szakaszban is alkalmazandó nemzeti elbánásról.

Érzékeny termékek
Azon (nem mezőgazdasági) termékek, amelyek piacát az EK különösen erősen védi a külső országok szállítóinak versenyétől. Elsősorban textil- és acélipari termékek tartoznak ide.

Északi kibővítések
Az EK első északi kibővítése során 1973-ban Nagy-Britannia, Dánia és Írország, a második nyomán 1995-ben Finnország és Svédország csatlakozott az EU-hoz.. Norvégia kétszer is végigtárgyalta a belépés feltételeit, a létrejött megállapodást 1972-ben és 1994-ben népszavazás utasította el.

Euró
Az Európai Unió új, egységes fizetőeszköze. A közös valuta bevezetéséről szóló döntést az Európai Unió tagországainak képviselői 1992. februárjában írták alá a hollandiai Maastrichtban. 1995. decemberében az Európai Tanács madridi ülésén született döntés arról, hogy a közös pénz neve: euró lesz. Az eurót 1999. január 1-jén vezették be azokban az Európai Uniós tagországokban, amelyek megfeleltek a Maastrichtban megszabott pénzügyi feltételeknek. 2002-ig a nemzeti valuták helyébe lépve az EU tagállamainak hivatalos fizetőeszközévé válik. A közös valuta előnyei a külkereskedelmi tevékenységgel foglalkozó vállalatok mellett érezhetőek lesznek azok számára is, akik az Unió területén belül utazni szeretnének, hiszen egyik országból a másikba átutazva nem kell pénzváltással foglalkozniuk.

Európa-erőd
Az egységes belső piac létrehozásakor a legfontosabb kereskedelmi partnerek az EK egyfajta bezárkózásától, protekcionista irányú fejlődésétől tartottak. Erre a veszélyre utal az Európa-erőd rövid, de találó kifejezése.

Európai Atomenergia (röv..: Atom-) Közösség
1958. január 1-jétől létező intézmény, az EGK "testvérszervezete". Célja a tagországok atomenergiával kapcsolatos tevékenységének összehangolása.

Európai Beruházási Alap
Az Európai Beruházási Bank forrásaiból 1992-ben létrehozott alap feladata a tagállamok gazdasági növekedésének és munkahelyteremtésének támogatása. A 2 Mrd ECU-s alapnak összesen kb. 10 Mrd ECU-nyi beruházáshoz kell hozzájárulnia.

Európai Beruházási Bank (European Investment Bank)
A Közösség tagállamainak tulajdonában lévő bankot 1958-ban alapították. Legfontosabb célkiűzése, hogy pénzügyi eszközökkel segítse elő a Közösség kiegyensúlyozott fejlődését és integrációját, erősítse a tagállamok gazdaságát, növelje versenyképességüket, lehetővé tegye új munkahelyek létesítését. A nyilvános, független, non-profit szervezet székhelye Luxemburg. Tőkéjét a tagállamok adták össze. Irányítását a tagállamok pénzügyminisztereiből álló kormányzótanács végzi, a gyakorlati teendőket az igazgatótanács látja el. Éves 20 milliárd ECU-s forgalmával a világ legnagyobb pénzügyi szervezetei közé tartozik. Tőkebefektetései a Közösség politikai céljait követik.
Legfontosabb feladatai:
- a lemaradó területek és régiók gazdasági fejlesztésének finanszírozása,
- részvétel az Európai Hálózatok - közlekedési-telekommunikációs-energiaellátási - fejlesztési programjaiban,
- közép- és kisvállalkozások fejlődésének elősegítése,
- az ipari-, energiatermelési- és infrastrukturális beruházások hitelekkel, ill. hitelgranciákkal való támogatása,
- a környezet- és az életminőség megóvásának segítése.

A kormányzótanács engedélyével a Közösséggel kapcsolatban vagy együttműködési viszonyban álló országokban folyó beruházásokat is támogathat. A Bank ma már több mint száz országgal - köztük régiónk országaival is - kapcsolatban áll.

Az Európai Bizottság és a tagországok pénzintézeteivel közösen 1994-ben létrehozták az Európai Beruházási Alap-ot, amelynek feladata, hogy kedvezményes közösségi garanciát nyújtson a legfontosabb infrastrukturális beruházások finanszírozásához.

Európai Bíróság
Az Európai Bíróság (European Court of Justice) EU luxemburgi székhellyel működő egyik fő intézménye. A Bíróság 15 bírából áll, minden tagállam egy-egy bírát választ ki. Feladata egyrészt konkrét ügyekben való állásfoglalás, másrészt az alapszerződések és az EK-jog értelmezése.

Az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárások - a praejudiciális eljárás. Ez az eljárási forma eredetileg - a Római Szerződés 177. cikkelyére alapozva - az EGK jog értelmezését és érvényességének megállapítását segítette. Adott ügyben a nemzeti bíróságok előtt folyó eljárás során kikérik a Bíróság véleményét valamely, a közösségi jogot érintő kérdésben. Ez lehet a Római Szerződés értelmezése vagy a Közösség szervei által hozott intézkedés érvényessége. A Bíróság véleménye csak az eljáró bíróságra nézve kötelező erejű, de hasonló ügyekben más bíróságok is figyelembe veszik. Ez az eljárási forma, valamint a közvetlen alkalmazhatóság elve vezetett ahhoz a gyakorlathoz, hogy a nemzeti bíróságok is alkalmazzák a közösségi jogot, ily módon fontos szerepet játszva annak kikényszerítésében.

Az Európai Bíróság munkáját az Elsőfokú Bíróság (Court of First Instance) segíti, amely 1989-től működik. A bíróságot 16 bíró alkotja, akiket a tagállamok kormányai közös megegyezéssel hat évre neveznek ki. Tevékenységét az Európai Bíróság ellenőrzi. Az Elsőfokú Bíróság egyik legfőbb feladata az Európai Bíróság működési rendjében meghatározott ügyek első fokon való tárgyalása elsősorban olyan ügyekben, amelyek sürgős vizsgálatot és határozathozatalt igényelnek.

A két bíróság szerepe kiemelkedő a közösségi jog értelmezésében. Az általuk tárgyalt ügyek a következők szerint csoportosíthatók:
- az EU intézményei, tagállamai vagy természetes személy által indított keresetek a Közösség irányelvei, rendeletei, egyes esetekben döntései ellen,
- tagállam vagy a Bizottság keresete valamely tagállam ellen a közösségi jog megsértése miatt,
- EU-intézmények vagy tagállamok keresete a Tanáccsal vagy a Bizottsággal szemben határozathozatal elmulasztása miatt,
- munkaügyi viták az EK és alkalmazottai között.

Európai Bizottság
Az Európai Bizottság (European Commission) az EU egyik legfontosabb, a tényleges "végrehajtó hatalmat" gyakorló fő szerve. A Bizottság kifejezéssel egyaránt jelölik a ma 20 tagú irányító testületet, valamint annak hatalmas apparátusát. Valamennyi tagállam biztossal rendelkezik: a nagyobbak (Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Németország) két-két fővel, míg a kisebbek egy-egy fővel. A Bizottság fontos szerepet játszik a döntéshozatalban: állásfoglalásokat és javaslatokat dolgoz ki, a Tanács felhatalmazása alapján és saját hatáskörében jogszabályokat bocsát ki, valamint őrködik a szerződések végrehajtásán.

A Brüsszeli Bizottság az Európai Unió Bizottsága, amelyet a Maastrichti Szerződés aláírása óta Európai Bizottságnak (European Commission) neveznek, az integráció végrehajtó szerve ("kormánya"). Tagjait az egyes tagállamok, elnökét a tagállamok összességének javaslata alapján az Európai Tanács nevezi ki öt évre. Kinevezésükhöz az Európai Parlament jóváhagyása szükséges, mandátumuk meghosszabbítható. A Bizottságban minden tagállam legalább egy, de nem több mint két képviselővel, ún. biztossal (commissioner) rendelkezik.

A tagok tevékenységük ideje alatt függetlenek küldő kormányuktól, attól utasításokat nem fogadhatnak el, az Unió egészét képviselik. 1995-ben a három új tagország, Ausztria, Finnország és Svédország felvételével a Bizottság tagjainak száma húszra emelkedett. Németország, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Spanyolország két-két, míg a többi tagország egy-egy tagot delegál.

A Bizottság feladata az Unió érvényes joganyaga ("acquis communautaire") végrehajtásának biztosítása, ellenőrzése, javaslatok és direktívák előterjesztése az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. A Bizottság a Tanács felhatalmazása alapján határozatokat hajt végre, rendeleteket ad ki. Az Európai Tanácstól kapott mandátumok keretében tárgyal a harmadik (EU-n kívüli) országokkal előirányzott szerződések, megállapodások, egyezmények ügyében, képviseli az Uniót a nemzetközi szervezetekben.

Európai Energiacharta
1991-ben 38 ország által aláírt szerződés, amely magatartási kódexet tartalmaz a részes államokra vonatkozóan. Emellett keretéül szolgál az energia területén kibontakozó összeurópai együttműködésnek. Az Európai Energiacharta fő célkitűzése, hogy növekedjék Európa energia-önellátásának foka, egységesedjék az energiahordozók európai piaca, és a felhasználók igényeit a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével elégítsék ki.

Európai Fejlesztési Alap
Ebből az 1957-ben létrehozott alapból támogatja az EU a fejlődő országokat (Loméi Konvenciók). A támogatott célok: termelő és szociális beruházás, műszaki együttműködés, a fejlődő országok külföldi értékesítésének elősegítése, szükség esetén segélyezés. Az alapot ötévente töltik föl. A 7. alap (1990-1995) 10,7 Mrd ECU-t tartalmazott.

Európai Gazdasági Közösség
1958. január 1-jétől működő szervezet, mely a tagországok összefonódásának elősegítésével kíván hozzájárulni az életszínvonal emelkedéséhez, a jólét fokozódásához, Európa egységesüléséhez.

Európai Gazdasági Térség (EGT)
Az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról szóló Szerződést az Európai Közösségek akkori 12 tagja és 6 EFTA
tagország (Svájc nem vesz részt benne) 1992-ben írta alá, a megállapodás pedig 1994-ben lépett életbe. Az EGT az európai integrációs folyamat fontos eleme. Létrejöttét az 1984 évi "Luxemburgi Nyilatkozat"-ban határozták el. Leglényegesebb eleme az volt, hogy az EFTA országok ezzel bekerültek az egységesülő európai piacra.

A Szerződéssel a már korábban - 1977-ben - biztosított ipari szabadkereskedelmi jogosultságok mellett az EU négy "szabadságjogát" - az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgása - kiterjesztették az EFTA aláíróira. Külön megállapodásokat kötöttek a mezőgazdaságra, a halászatra, a környezetvédelemre és a fuvarozásra. Ugyanakkor a Szerződés nem adott lehetőséget az EFTA tagországok számára az EK döntési
mechanizmusaiba való beleszólásra. Közös intézményrendszert hoztak létre az ügyek intézésére:
- a miniszteri szintű EGT Tanács,
- parlamenti vegyes bizottság,
- tanácsadó bizottság a gazdasági és a szociális együttműködés előmozdítására.

Három EFTA tagország - Ausztria, Finnország és Svédország - időközben csatlakozott az EU-hoz, így most 15 EU-tagország, valamint Norvégia, Izland és Lichtenstein alkotják az EGT-t, amely 375 milliós lakosságával jelenleg a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete. A világ termelésének kb. 40 %-a és a világkereskedelem mintegy 30 %-a jut erre a térségre.

Európai Ifjúsági Fórum
Ifjúsági szervezetek tömörülése, amely tagjait képviseli az EU különféle szervei előtt, és a fiatalságnak az EU jövőbeli fejlődésének meghatározásában való részvételéért száll síkra. 1978-ban hozták létre; tagjai a tagállamok nemzeti ifjúsági bizottságai és különféle nemzetközi ifjúsági szervezetek.

Európai Ifjúsági Központok
Európai ifjúsági szervezetek részére szemináriumokat, tanfolyamokat szervező intézmények, amelyek e szervezetek közötti kapcsolatfelvételt ösztönzik. Az egyik központ Budapesten található. Az Európai Ifjúsági Központok az Európa Tanács intézményei.

Európai jelképek
A nemzetállamokhoz hasonló módon az EU is használ hivatalos jelképeket, szimbólumokat, hogy erősítse az állampolgárok EU- és európai azonosulását. 1986 óta használja az Európa Tanács kék zászlaját, benne körben elhelyezkedő, 12 ötágú arany csillag. (Ezek száma csak véletlenül egyezett a tagországok akkori számával!). A köralakban elhelyezett csillagok az európai egyesülési cél teljességére utalnak. Az EK "himnusza" Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának Örömódája. Az Európai Mozgalom saját jelképe a fehér zászló, benne zöld E betű. További szimbólumok az évente átadott Európa-díjak, a belső határokon található Európa-címerek (a nemzetállamok címerei helyett), az európai útlevél és a május 9-i Európa-nap. Az Európai Unió hivatalos ünnepe május 9-e, az ún. "Schuman Nap ".Ezen a napon hirdette ki a francia külügyminiszter a mai Európai Unió előfutárának tekinthető Európai Szén- és Acélközösség megalakításának, és a német-francia együttműködés megkezdésének tervét.

Európai Környezetvédelmi Védjegy
A E betűvel ellátott virág formájú védjegy célja az, hogy a fogyasztókat segítse a környezetbarát termékek megtalálásában, és ezáltal növekedjék ezek forgalma. (Az EU csak a védjegy feltüntetésének feltételeit határozza meg; az illetékes nemzeti hatóságok "adományozzák" az egyes termékeknek.)

Európai Központi Bank (ECB)
A politikai intézményektől teljesen független európai intézmény. Az európai valutapolitika felelőse. Az ECB-t és a nemzeti jegybankokat magában foglaló Európai Központi Bankok Rendszere tartja fenn az árak stabilitását. Ez a szervezet kezeli a résztvevő országok valutatartalékát és engedélyezi a bankjegykibocsátást. Az EBC székhelye Frankfurt, elnöke Wim Duisenberg. 1994. január 1-je óta működik "előfutára", a frankfurti székelyű Európai Monetáris Intézet.

Európai Központi Bankok Rendszere
A gazdasági és pénzügyi unióban részt vevő tagországok jegybankjai és az Európai Központi Bank alkotta - egyelőre csak tervbe vett - intézményrendszer.

Európai Megállapodások
A kelet-közép-európai országokkal megkötött társulási megállapodások. Megkülönböztető sajátosságuk a hagyományos társulási szerződésektől, hogy célként tartalmazzák a társulási viszonyt létesítő országok későbbi csatlakozását. A Magyarországgal kötött Európai Megállapodás 1994. február 1-én lépett hatályba. A Megállapodás célja az ipari termékek szabadkereskedelmének megteremtése, a tőke, a szolgáltatások, a munkaerő áramlásának, valamint a letelepedés a fokozatos liberalizálása és együttműködési célok megvalósítása egyéb területeken. A Megállapodást hatályba lépése óta három újabb szerződés is módosítja, így a szerződések mára egy kiterjedt rendszert alkotnak. Európai Megállapodást a következő országokkal kötöttek: Csehország és Szlovákia, Lengyelország, (1991), Bulgária és Románia (1993), Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia (1995).

Az 1991. decemberében az Európai Közösségek és azok tagországai, másrészről Magyarország között megkötött és 1994. február elején hatályba lépett Európai Megállapodás (Társulási Szerződés) fontos mérföldköve a hazánk integrációját előkészítő folyamatnak. Így Magyarország társult ország (a társult tag elnevezés téves és helytelen) státuszt kapott a szervezetben. A társulás célja, hogy előmozdítsa Magyarország gazdasági fejlődését a
piacgazdaság intézményi és jogi rendszerének megteremtésével.

A megállapodás az alábbi kilenc fejezetre tagozódik:
1. Politikai párbeszéd
2. Általános elvek
3. Áruk szabad mozgása
4. Munkaerő mozgása, letelepedése, szolgáltatások nyújtása
5. Fizetések, tőke, verseny és más gazdasági rendelkezések, jogszabályok közelítése
6. Gazdasági együttműködés
7. Kulturális együttműködés
8. Pénzügyi együttműködés
9. Az együttműködés intézményi keretei, általános és záró rendelkezések

A szerződés létrehozza a megállapodás intézményeit: a Társulási Tanácsot, a Társulási Bizottságot és a Társulás Parlamenti Bizottságát. A társulás legfeljebb 10 éves átmeneti időszakot foglal magába, amely két, elvileg öt évig tartó, egymást követő szakaszból áll. Az első szakasz a megállapodás hatálybalépésével 1994. február 1-vel kezdődött. A Társulási Tanács rendszeresen megvizsgálja a megállapodás alkalmazását, azokat az eredményeket, amelyeket Magyarország a piacgazdasági rendszerhez vezető folyamatban elért. Az első szakasz lejártát megelőző 12 hónap folyamán a Társulási Tanács összeül, hogy döntsön a második szakaszba való átmenetről és a második szakaszra irányadó rendelkezések végrehajtására vonatkozó intézkedéseket illető esetleges változtatásokról.

Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (a.: EFAGG, f.: FEOGA)
Az EU közös agrárpolitikáját szolgáló alap. Feladata a piactámogatás és a mezőgazdasági szerkezetváltás elősegítése. Két részből ("szekcióból") áll: garanciaszekciója folyósítja az ár- és exporttámogatásokat, orientációs szekciója pedig a mezőgazdasági racionalizálást, korszerűsítést és szerkezetváltást ösztönzi.

Európai Monetáris Intézet
1994. január 1-jétől Frankfurtban működő intézmény. Az Európai Központi Bank előképe, a gazdasági és pénzügyi unió előkészítője.

Európai Monetáris Rendszer (EMS)
Az EU-tagállamok pénzügyi (elsősorban valutáris) együttműködésének rendszere. 1979-ben alapították. Fő célja a valutaárfolyamok ingadozásának szűk keretek között tartása. Lényeges elemei a közös elszámolási egység (az ECU), az árfolyamrendszer, valamint az annak működését támogató pénzalapok.

Európai Monetáris Unió
Az EMS továbbfejlesztett változata, tulajdonképpen a gazdasági és pénzügyi uniót jelöli. (A szakirodalmat ebben a kérdésben sajátos bizonytalanság jellemzi, melynek lényege, hogy az EMU betűszót hol Európai Monetáris Unió-ként, hol Economic and Monetary Union-ként, azaz gazdasági és pénzügyi unióként oldják föl. A Maastrichti Szerződésben ez utóbbi értelmezés szerepel.)

Európai Parlament
Az Európai Parlament (European Parliament) az EU tagországainak képviselőiből álló, ma 626 tagot számláló intézmény. A képviselőket a tagállamokban a nemzeti jogrendszernek megfelelően közvetlenül választják 5 évre. A képviselők politikai frakciókba tömörülve képviselik érdekeiket. Az Európai Unióban a legfőbb döntéshozó és jogalkotó szerv a Tanács, így az Európai Parlament a nemzeti parlamentektől eltérő hatáskörrel rendelkezik. Ennek ellenére az Európai Parlament a döntéshozatalban egyre fontosabb szerepet játszik. Attól függően, hogy milyen eljárásról van szó, a Parlament akár meg is vétózhatja a Tanács döntését. A plenáris üléseinek székhelye Strasbourg, a Bizottságok viszont többnyire Brüsszelben működnek.

Az Európai Parlament (EP) szerepe jelentősen megnőtt és megváltozott fennállásának elmúlt mintegy ötven éve alatt. Az Európai Szén és Acélközösség által életre hívott Közgyűlés elsősorban a tagállamok vitafórumaként szolgált. Ma az EP az Unió egyik legjelentősebb szerve.

Nevét 1962-ben változtatta Európai Parlamentre, s a hetvenes évek elejétől kezdve játszik egyre fontosabb szerepet. Ennek megfelelően a kezdetekben a tagállamok nemzeti parlamentjei által delegált, az európai ügyekkel mintegy "másodállásban" foglakozó képviselőket mára felváltották a közvetlen választás útján delegált képviselők. A képviselők száma az Unió tagjainak növekedésével párhuzamosan nőtt, napjainkra elérte a 626-ot. A tagállamok által delegált képviselők számát az egyes tagállamok lakosságának arányában határozzák meg. Ennek megfelelően Németország 99, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia 87-87, Spanyolország 64, Hollandia 31, Belgium, Görögország és Portugália 25-25, Svédország 22, Ausztria 21, Dánia és Finnország 16-16, Írország 15, míg Luxemburg 6 képviselői hellyel rendelkezik.

Az EP képviselői politikai frakciókba tömörülnek, így a képviselők nem nemzeti, hanem pártokhoz való hovatartozás szerint foglalják el helyüket, s végzik munkájukat a Parlamentben. Az 1994-es választások nyomán a legnagyobb parlamenti frakciók erősorrendben a szocialisták, az Európai Néppárt és a Liberális Demokrata Reformcsoport, továbbá a Zöldek, a Jobboldal és a Függetlenek.

A parlamenti munka 18 parlamenti bizottságban, a nemzeti parlamentekhez hasonlóan folyik. A Parlament hatásköre kiterjed az önigazgatásra, jogalkotásra, politikai ellenőrzésre, jogérvényesítésre és az EU költségvetésének meghatározására. Az EP hagyja jóvá a Bizottság főbiztosainak kinevezését, az EU költségvetését, az új tagokkal és más államokkal való szerződéseket. A Parlament hozzájárulásának megtagadása vétónak minősül. A fentieken túlmenően az Európai Parlament véleményezi a Bizottság tervezeteit, interpellál a Bizottsághoz és szükség esetén az EU-Bíróságához fordul döntésért, valamint kinevezi az ombudsmant. Az EP döntéseit abszolút többséggel hozza.

Európai Pénzügyi Intézet, Európai Központi Bank, Központi Bankrendszer
Az Európai Pénzügyi Intézet-et (EPI) a Maastrichti Szerződésben tervbe vett Gazdasági és Pénzügyi Unió megvalósítási programjának második lépcsőjeként, 1994-ben frankfurti székhellyel hozták létre. Az első lépcső, a Közösségen belüli tőkemozgások korlátainak teljes megszüntetése, 1994-ig megtörtént. Az EPI a tagállamok pénzügyi politikájának koordinálását, a jegybankok közötti együttműködést segíti és nyújtja az intervencióhoz szükséges hiteleket. A harmadik lépcsőt jelentő Európai Központi Bank (EKB) létesítésének 1997 - 1999 közötti szakaszban kell megtörténnie. Létrejöttével az Európai Pénzügyi Intézet automatikusan megszűnik.

Az EKB fő feladata az európai valuta stabilitásának biztosítása lesz, a politikai intézményektől teljesen függetlenül működik majd. Vezetését az elnökből, elnökhelyettesből, és négy, az Európai Tanács által kinevezett tagból álló Tanács látja el. Belőlük és a tagállamok nemzeti bankjai elnökeiből áll össze az Igazgatóság, amelyben minden tag egy szavazattal rendelkezik. Döntéseiket egyszerű szótöbbséggel hozzák.

Az Európai Központi Bank a tagállamok nemzeti bankjával együtt alkotja az Európai Központi Bankrendszer-t, ami az Európai Gazdasági és Pénzügyi Unió magja lesz. Kialakításának célja, hogy a Közösség pénzpolitikájáról központilag dönthessenek - ez az egyik előfeltétele a közös európai valuta elhatározott bevezetésének. Az Európai Központi Bankrendszer a föderatív felépítésű német szövetségi bankrendszer mintájára alakul ki. Ez a szervezeti forma garantálja a tagállamok érdekeinek legmesszebbmenő figyelembevételét.

Európai Regionális Fejlesztési Alap
1975 óta működő alap, az EU regionális politikájának megvalósítását szolgálja.

Európai Stabilitási Egyezmény (ESE)
Európai egyezményrendszer, amely a résztvevő államok már létező, illetve a jövőben megkötendő barátsági és jószomszédi megállapodásait kapcsolja össze a kontinenst lefedő és annak stabilitását garantáló megállapodási hálóvá. Az 1993 tavaszán Balladur-tervként megismert kezdeményezés hatóköre folyamatosan bővült és a Nyitódokumentum 1994 májusi elfogadásával megteremtette a kétoldalú megállapodások összekapcsolásának formai lehetőségét. A folyamat zárókonferenciájára 1995. Március 20-21-én került sor Párizsban. A magyar kormány az ESE-t kezdettől fogva támogatja, mert megfelelő fórumnak tekinti a regionális problémák megvitatására. Régiónkkal egy 1994 szeptembere óta rendszeresen ülésező "kerekasztal" foglalkozik.

Európai Szabadkereskedelmi Társulás (European Free Trade Association, EFTA)
Európai integrációs szervezet, mely - az EGK-val ellentétben - csak az ipari termékek tagországok közötti szabad forgalmát valósítja meg. Alapító tagjai: Ausztria, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország. Finnország 1961-től társult, 1986 és 1994 között teljes jogú tag volt. Izland 1970-ben, Liechtenstein 1991-ben csatlakozott hozzá. Jelenleg már csak négy tagállama maradt: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc. (A többiek valamennyien csatlakoztak az EU-hoz..)

Európai Szakszervezeti Szövetség
1973-ban alakították meg 21 európai ország 41 millió dolgozót tömörítő szakszervezeteit. (Az Európai Szakszervezeti Szövetség tehát nem EU-szerv!!) Képviseli a tagság szociális, gazdasági és kulturális érdekeit, valamint őrködik az európai demokrácia fenntartása és megerősítése fölött. Képviselői részt vesznek több EK- és EFTA-bizottság munkájában.

Európai Számvevőszék
A Számvevőszék (Court of Auditors) az EU ötödik ún. fő szerve, amely az EU szerveinek, elsősorban a Bizottságnak a gazdálkodását ellenőrzi. Székhelye Luxemburg.
1977. június 1. óta működik az Európai Unió független és autonóm szervezeteként az Európai Számvevőszék, amelynek tagjait a tagállamok delegálják. A tagok hat évre szóló kinevezése - az Európai Parlament jóváhagyásával és a tagállamok közös megegyezésével - a Tanács feladata.
- Feladata a Közösség pénzügyeinek felügyelete. Ezen belül:
- ellenőrzi a költségvetési bevételeket,
- felügyeli a kiadások törvényes és szabályos ügymenetét,
- bármely tagállamtól ill. az EU szerveitől elszámolásokat kérhet be,
- ellenőrzi a költségvetési és számviteli szabályok és elvek betartását,
- az illetékes EU intézmények felkérésére helyi átvilágításokat és vizsgálatokat végez.

Munkája során vizsgálja és ellenőrzi a Közösségi Alapok felhasználói, az alapokat kezelő nemzeti, regionális és helyi adminisztrációs hivatalok, valamint a közösségi segélyben részesülő EU-n belüli és kívüli szervezetek jelentéseit. Döntéseit többségi szavazattal hozza. A feltárt hiányosságokat, hibákat felterjeszti az illetékeseknek. Nyilatkozatot ill. véleményt ad ki a Parlamentnek és a Tanácsnak arról, hogy a felügyelt területek számlavezetése és a számla végösszegei jogszerűek, szabályosak és reálisak.

Tevékenységéről minden pénzügyi év végén éves jelentésben ad számot, amelyben javaslatokat tesz a pénzügyi folyamatok szükséges és kívánatos javításaira is. Az éves jelentést a Tanács ajánlásai alapján a Parlament fogadja el, és közzéteszik az EU Közlönyben.

A számvevőszék működése fontos eleme a Közösség "átláthatóságának" - az adófizetők képviseletében és érdekében őrködik a Közösség pénzeszközeinek felelősségteljes és helyes kezelésén, garanciát jelent arra, hogy betartják az erkölcsi, adminisztratív és számviteli elveket.

Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy régebben: Montánunió)
1951-ben létrehozott szervezet, amely a Benelux országok, Franciaország, Nyugat-Németország és Olaszország szén- és acéliparának közös irányítására-felügyeletére jött létre.

Európai Szociális Alap
Az 1960-ban létrehozott Európai Szociális Alap az EU szociálpolitikájának legfontosabb eszköze. Az alapból szakképzést, átképzést és munkahelyteremtést támogatnak. Az alapból kifizetett összeg egy részét a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére fordítják. 1992 után az alap forrásait jelentősen megnövelték (Delors-II.. csomag), s új célként határozták meg a munkaerőpiacok jobb működésének, valamint a munkanélküliek ismételt alkalmazásának elősegítését. Az alap új feladatai közé tartozik az esélyegyenlőség erősítése, az ipari szerkezetváltás által érintett dolgozók alkalmazkodásának segítése, valamint új termelési rendszerek kialakulásának támogatása.

Európai Tanács
Az Európai Tanács (European Council) az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek évente legalább kétszer ülésező testülete. Az ún. rendes csúcsértekezletre minden elnökségi időszak végén sor kerül, rendkívüli ülések pedig egy-egy konkrét kérdés megvitatása céljából hívják össze. Az Európai Tanács nem rendelkezik formális jogosítványokkal, mégis ez a testület hozza a legfontosabb politika és stratégiai döntéseket. Az állam- és kormányfők egyetértéssel (konszenzus) határoznak, minden tagállamnak egy szavazata van. A rendes üléseken hozott döntéseket az ülést követően kiadott ún. elnökségi következtetések foglalják össze.

Az Európai Tanács az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendszeresen tanácskozó testülete. Az első csúcstalálkozót az akkor még Európai Közösségnek hat tagállama 1969-ben rendezte. Ennek sikere után fokozatosan rendszeressé a legfelső szintű találkozók, ahol tagállamokat nemzeti alkotmányos rendjük szerint képviseli az állam- vagy kormányfő. Így a legtöbb tagországot a miniszterelnök, a prezideális demokráciára épülő Franciaországot pedig az elnök képviseli. Az Európai Tanács egyenjogú tagja az Európai Bizottság elnöke is.

Az Európai Uniót megalapító Maastrichti Szerződés megfogalmazása szerint: "Az Európai Tanács az Unió fejlődéséhez szükséges impulzusokat ad, s rögzíti e fejlődés általános politikai célkitűzéseit". Az Európai Tanács határozza meg az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának általános irányelveit is. Az állam- ill. kormányfők által egyhangúan hozott politikai döntéseket az Európai Unió Tanácsa - a miniszterek - öntik azután jogi formába. Az Európai Tanács általában a féléves elnöki periódus lezárásaként, az elnökséget adó országban ül össze. Eddigi döntései nagyban hozzájárultak az európai integráció fejlődéséhez, elmélyítéséhez és kibővítéséhez. A Tanács meghatározó szerepet játszik az új kibővítés feltételeinek megteremtésében is.

Az Európai Tanács (European Council) nem tévesztendő össze az Európa Tanáccsal (Council of Europe), az 1949-ben Strasbourgban megalakult szervezettel.

Európai Tanács Elnöksége
Az Európai Unió elnöki tisztét, és ennek megfelelően az Unió egyes szerveinek elnöki posztjait félévenként felváltva tölti be egy-egy tagállam. A soros elnökség meghatározó szerepet játszik abban, hogy elnöksége idején milyen ügyek kerülnek az Unió politikai napirendjére és nagy befolyással rendelkezik arra, hogy az Unió hogyan reagál az éppen aktuális politika kihívásokra. A soros elnökség mandátuma elején dokumentumot hoz nyilvánosságra, amely tartalmazza az elnökség prioritásait. A soros elnökség utolsó hónapjában, évente legalább kétszer kerül sor a meghatározó fontosságú Európai Tanács üléseire. Ez a csúcstalálkozó fogadja el az "Elnökségi Következtetések" elnevezésű dokumentumot, amely rendszeresen a legfontosabb kérdésekben határozza meg az Unió álláspontját.

Kiemelkedően fontos szerep hárul az Európai Tanács elnökére, aki a soros elnökséget betöltő állam kormány- vagy államfője, továbbá az Európai Unió Tanácsa, ezen belül is az Általános Ügyek Tanácsa elnökére. Ez utóbbi posztot mindig a soros elnökséget betöltő állam Külügyminisztere látja el. Az elnök hívja össze a Tanácsot, határozza meg az ülések napirendjét, elnököl az üléseken, hív fel a szavazásra és írja alá az elfogadott határozatokat. Nem véletlen, hogy a tagállamokat sok kritika éri amiatt, hogy a Tanács törvényhozási programját saját érdekeiknek megfelelően alakítják. Az elnök képviseli a Tanácsot a külállamokkal szemben, rendkívül fontos szerepet játszik a mindenki számára megfelelő döntések elfogadtatásában, a politikai kompromisszumok megszületésében.

Az egymást váltó elnökségek közötti folyamatosságot, az EU bürokráciájának mind politikailag, mind szakmailag szükséges állandóságát a trojka intézménye teszi lehetővé. A konzultatív szereppel bíró trojka tagjai: a soros elnökséget betöltő tagállam, mellette az azt megelőző elnökséget, valamint a következő elnökséget betöltő tagállam.

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD)
1990-ben 10 Mrd ECU tőkével alapított, londoni székhelyű bank, amelynek célja a kelet-közép-európai országok piacgazdasági átmenetének támogatása. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteleket nyújt a kiépülő magánszférának, tőkét helyez ki, illetve infrastrukturális beruházásokat támogat. Nem EU-intézmény; a szervezet részesedése csupán 51%.

Európai Unió
Az európai integráció új szervezeti kerete, melyet a Maastrichti Szerződés hozott létre. Az Európai Unió három "pilléren" nyugszik. Ezek: az Európai Közösség, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés. (Az Európai Unió még nem jogi személy; ezért használjuk következetesen az Európai Közösség elnevezést olyan esetekben is, amikor más források "megelőlegezik" az unió elnevezést.)

Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (ECOFIN)
Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsában a tagországok pénzügyminiszterei rendszeresen üléseznek. Ez az európai szintű döntéshozó fórum fogalmazza meg a gazdasági egységet és kohéziót garantáló fő irányvonalakat, figyelemmel kíséri a tagállamok makroökonómiai és költségvetési politikai fejlődését, és a stabilitási egyezménynek megfelelően ajánlásokat készíthet az egyes országok számára.

Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottsága (ECOSOC)
A bizottságot 1957-ben a Római Szerződést aláíró hat ország alapította. Célja a különböző gazdasági és szociális érdekeltségű csoportok bevonása a közös piac létrehozásába volt, valamint, hogy adott témakörben szervezeti keretet adjon az EU Bizottsága és a Tanács megfelelő informálásához.

Az ECOSOC-nak ma tizenöt tagállamból összesen 222 tagja van, akik az EU tagországok gazdasági és szociális érdekeltségi csoportjait képviselik (munkaadók, munkavállalók, valamint harmadik félként az egyéb érdekeltségű csoportok). A tagokat a nemzeti kormányok javaslata alapján az EU Tanácsa nevezi ki. Mandátumuk 4 évre szól, amely megújítható. Feladatuk az EU Bizottsága és a Tanács által a részükre átadott anyagokról hivatalos vélemény nyilvánítása. Illetékességi körét mind az 1986-os Single European Act, mind a Maastrichti Szerződés tovább szélesítette (regionális politika, környezetvédelem). Éves átlagban az ECOSOC mintegy 180 állásfoglalást készít, amelyeknek mintegy 10%-a önálló kezdeményezés alapján készül.

A bizottság saját tagjai közül minden második évben elnököt, két alelnököt, és harminc tagú hivatali apparátust választ. Kiválasztásuk rotációs alapon történik. Az EU intézményeivel való kapcsolattartásért, valamint a külkapcsolatokért az elnök a felelős. Munkáját az ECOSOC főtitkára segíti.
A szervezet a munkáját a következő szekciók szerint végzi:
- Gazdasági és Pénzügyi Szekció
- Külkapcsolatok, Kereskedelem és Fejlesztési Politika Szekció
- Szociális, Család, Oktatásügyi és Kulturális Ügyek Szekció
- Környezetvédelem, Közegészségügy és Fogyasztói Ügyek Szekció
- Mezőgazdaság és Halászat Szekció
- Regionális Fejlesztés, Városi és Vidéki Tervezés Szekció
- Ipar, Kereskedelem, Kézműipar és Szolgáltatások Szekció
- Szállítás és Kommunikáció Szekció
- Energia, Atomügyi Kérdések és Atomkutatás Szekció
A szekciók véleményét tanulmánycsoportok (kb.12 fő) készítik. A jelentés íróját max. 6 szakértő segíti.

Az ECOSOC az állásfoglalásait - a szekciók véleménye alapján - a plenáris üléseken hozza meg. A szavazás egyszerű szótöbbséggel történik. Az állásfoglalásokat továbbítják az EU illetékes szerveinek, valamint közlik az EU hivatalos lapjában.
Az ECOSOC számos EU-n kívüli ország gazdasági és szociális csoportjával tart fent kapcsolatot.

Európa Nap
Május 9., Schumann francia külügyminiszter 1950. május 9-i nyilatkozatában tett javaslatot az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására.

Európa Tanács (Council of Europe)
1949-ben létrehozott, főként Európa-politikai, emberjogi kérdésekkel foglalkozó kormányközi szervezet. Székhelye Strasbourg. (Nem tévesztendő össze az Európai Tanáccsal, mely az Európai Közösségek egyik intézménye.)

Europol (Európai Rendőrségi Hivatal)
Az 1999-ben létrehozott szervezet célja az európai rendőrségi együttműködés elősegítése a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A hágai központú Hivatal elsősorban információ és tapasztalatcsere útján valósítja meg feladatait.

EUROSTAT
Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az EUROSTAT-nak a feladata, hogy a Közösségről és a tagországokról hiteles beszámolókat adjon, és a központi döntéshozó szervezeteket ellássa a szükséges adatokkal. A kialakított konzisztens statisztikai rendszer és az összehasonlítható adatok biztosítása alapozzák meg a szabályozások és ajánlások rendszereit.

A statisztikák egységesítésének fontos eszköze az Egységes Európai Gazdasági Számlarendszer. Alkalmazása a tagországok számára kötelező. Segítségével állapítják meg a közös költségvetési befizetések és juttatások rendszereit.

Szintén kötelező érvényű a Statisztikai Osztályozási Rendszer, amely nagyobb részt megfelel az ENSZ hasonló rendszerének, de egyes fejezetei részletesebbek annál. A gazdasági tevékenységek egységes osztályozási szabályai mellett tartalmazza a népszámlálás és egyéb társadalmi vizsgálatok során alkalmazandó legfontosabb csoportosításokat.

Az EUROSTAT adatbázisai hat különböző fejezetre tagolódnak. Ezek felölelik a makrogazdaságot, a tagországok egymás közötti és az Unión kívüli országokkal folytatott külkereskedelmét, a társadalom- és gazdaságstatisztikai adatokat, a mezőgazdaság ügyeit, a földrajzi jellegű információkat, és a rendszerek működtetésével kapcsolatos technikai területeket.

Euró Tanács vagy Euró 11
Franciaország és Németország kérésére létrehozott, döntéshozó jogkörrel nem rendelkező nem hivatalos fórum. Az eurózónába tartozó 11 ország pénzügyminiszterei ennek keretében vitatják meg az egységes valuta kezelésével kapcsolatos kérdéseket, valamint az euró és a többi valuta közötti átváltási arányokat. Ez az intézmény lényeges szerepet játszik az egységes valutapolitika és a 11 nemzeti költségvetési politika közötti egyensúly megteremtésében.

EURYDICE
Az EU 1980-ban kialakított információs hálózata, amely a tagállamok oktatási rendszereiről tartalmaz adatokat

Exporttámogatás
Mezőgazdasági termékeknek a Közösségen kívüli országokba történő kivitelét exporttámogatás formájában ösztönzik. Az exporttámogatás a magasabb belső és az alacsonyabb külső árak közötti különbség kiegyenlítésére szolgál. Nagysága a két ár távolságától függ. Az exporttámogatás egyrészt a farmerek jövedelmét egészíti ki, másrészt segíti az EU nagymértékű agrárfölöslegeinek csökkentését.

Élőállat-egység (livestock-LU)
Egy 'élőállat-egység' az alábbiak tartásának felel meg:
- egy db legalább 12 hónapos szarvasmarha;
- két db legalább 6 hónapos, de 12 hónap alatti szarvasmarha;
- öt legalább 12 hónapos juh, ami évi 3 000 takarmányegységet fogyasztó állatnak az elméleti egyenértékese.

Éves jelentés (Regular Report)
Az 1997-ben közzétett véleményét követően az Európai Bizottság minden évben jelentést készít a társult országok csatlakozásra való felkészültségéről.

Éves munkaegység (annual work unit - AWU)
A munkaerő által végzett munka mértéke: egy AWU a teljes munkaidőben egy éven keresztül dolgozó személy munkájának felel meg.

Fehér könyv
Az angol törvény-előkészítési gyakorlatból átvett sajátos "műfaj": valamely nagy horderejű kérdés tervezett kezelési módjáról készült átfogó elemzés, amely iránymutatásul szolgál a későbbi jogszabályalkotás számára.

Az EU közép- és kelet-európai társult országainak csatlakozását elősegítő jogharmonizációs ajánlásokat tartalmazó dokumentum. Elkészítéséről az Európai Unió állam- és kormányfőinek esseni csúcstalálkozója határozott. Az Európai Unió Bizottsága által készítendő okmány, a társult országokkal folytatott konzultációt is figyelembe véve, konkrét javaslatokat, ajánlásokat tartalmaz majd a jogi és szabályozási rendszerek adaptációjára. A Fehér Könyv a csatlakozás előtti felkészülés dokumentuma. (Az elnevezés egy másik Fehér Könyvre utal, amelyben 1985-ben a Közösség Bizottsága tett javaslatot - a fizikai, a technikai és a pénzügyi határok lebontásával - a belső nagy közös piac létrehozására. Ennek alapján lépett életbe 1987-ben az Egységes Európai Okmány.)

Magyarországon 1990 óta minden új jogszabály meghozatala előtt megvizsgálják annak EU-konformitását. Az 1994. február 1-jén életbe lépett Európai Megállapodás ezt kötelezővé teszi illetve tételesen is felsorolja, hogy mely területeken a legfontosabb a jogszabályok harmonizációja. (III. fejezet 67-68 cikk)

Fiatalok Csereprogramja (Youth Exchange Scheme - YES)
15 és 25 év közötti fiatalok részére szervezett csereprogram. Az EU tagországaiból fiatalok csoportokban utazhatnak valamely más tagországba, legalább egyhetes időtartamra, hogy ismerkedjenek annak gazdaságával és kultúrájával. A program célja az európai identitás erősítése és a különböző tagországok állampolgárai közötti kommunikáció javítása.

Finanszírozás
Közösségi célok finanszírozása.
A legfontosabb közösségi célokat a Szerződések keretében fogalmazták meg. Ezek :
- a gazdasági és szociális haladás előmozdítása,
- az életkörülmények javítása,
- az Európát megosztó belső gátak eltávolítása,
- a gazdasági egység erősítése,
- a régiók közötti szakadékok megszüntetése.
E célkitűzések megvalósítására az Európai Unió létrehozta a megfelelő pénzügyi eszközöket.
Ezek közül kiemelkedő fontosságú a közösségi költségvetés, melyet 1970 óta saját forrásokból ( értéktöbblet adó, vámbevételek, lefölözések, stb.) finanszíroznak. Főösszege 1995-ben a tagállamok GDP-jének 1,2 %-át tette ki ( 76 milliárd ECU ).

Az Európai Unió fejlődése finanszírozásának egyik fő eszközét a különböző alapok képezik. Az alapok - jellegük szerint - meghatározott célokra nyújtanak az arra jogosult tagországok részére juttatásokat. A kiadások csaknem felét a közös mezőgazdasági politika végrehajtására fordítják árgaranciák, segélyek, stb. formájában. A strukturális intézkedések finanszírozása jelenti a második legnagyobb tételt, ez a költségvetés 32,1 %-át emésztette fel 1995-ben. Kutatási és fejlesztési célokra a költségvetés mintegy 6 %-át, az igazgatási, adminisztratív célokra mintegy 5 %-át fordították.

További forrást jelent a harmadik világ számára nyújtandó segélyeket is finanszírozó Európai Fejlesztési Alap, amelynek növeléséhez a tagállamok közvetlenül járulnak hozzá.
A források tekintélyes része kölcsönök formájában érkezik, amelyeket az Európai Beruházási Bank biztosít. Ezekből támogatják - többek között - a régiók fejlesztési feladatait, a harmadik világ gazdasági fejlődésével összefüggő kérdéseket.

További lehetőséget jelent a célkitűzések megvalósításában az EU által 1978-ban létrehozott Új Közösségi Eszköz, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy közvetlenül az általa kölcsönvett pénzeszközökkel finanszírozott támogatásokat nyújthasson.

Föderalizmus
Az az elv, mely szerint valamely államszövetségben a tagállamok nem adják föl minden hatáskörüket. A föderalizmus egyik szószólója a Német Szövetségi Köztársaság, melynek felépítése szintén föderalizmuson alapul.

Fúziós szerződés
Az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség, valamint az Európai Atomközösség Tanácsait, illetve Bizottságait egyesítő szerződés (1965.), 1967. évi hatállyal. (Az Európai Parlament és az Európai Bíróság már létrehozása óta mindhárom Közösség közös szerve volt.) A fúziós szerződés az EU elsődleges jogforrásai közé tartozik

Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (Organisation for Economic Cooperation and Development - OECD)
1961-től működő nemzetközi szervezet, az 1948-ban megalapított OEEC (Organisation for European Economic Cooperation, Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete) utódja. A fejlett országok gazdaságpolitikai fóruma. 1996-tól Magyarország is tagja.

Gazdasági és Pénzügyi (Monetáris) Unió (Economic and Monetary Union - EMU)
A gazdasági integráció harmadik, és egyben legmagasabb fokozata. Azt a szintet jelöli, amelyen nemcsak az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke piacain nincsenek korlátozások, hanem az érintett országokban azonos gazdaság- és pénzügypolitika is érvényesül. A gazdasági és pénzügyi (monetáris) unió legfejlettebb szintjén előreláthatólag megszűnnek a nemzeti pénznemek, és a tagországok közös valutát használnak.

A Gazdasági és Pénzügyi Unió létrehozását 1969-ben, a Közösség Hágában ülésező állam- ill. kormányfői határozták el. Ennek menetét három szakaszra bontották, tíz éves időtartamot megjelölve. 1972-ben bevezetésre került az európai egységes átváltási rendszer, népszerű nevén a "valutakígyó". 1973 áprilisában aláírták az Európai Monetáris Együttműködési Alap alapító okmányát. A lépcsőzetes terv tökéletes megvalósítását azonban az első nagy olajválság meghiúsította.

1991. december 10-én a Maastricht-i szerződések megkötésével a a tagállamok visszafordíthatatlanul elindultak a GPU megvalósításának útján. A GPU-n belül a vállalatok beruházási számításait és döntéseit nem boríthatják föl váratlan árfolyamváltozások. A hosszú távú tervezési és kalkulációs biztonság csökkenti a kockázati tényezőket. A tranzakciós költségek lényegesen csökkennek, minden befektető az unió teljes tőkekínálatára támaszkodhat, árfolyamkockázat nélkül.

A GPU második szakasza 1994. január elsejével kezdődött. Felállításra került az Európai Monetáris Intézet (EMI), hogy elősegítse a tagállamok pénzügypolitikájának összehangolását, megteremtse a tagállamok gazdasági konvergenciáját és előkészítse a talajt a harmadik fázisban létrehozandó Európai Központi Bank (EKB) számára.

Az EU tagállamok állam- és kormányfői az 1995. júniusi Cannes-i csúcstalálkozón megerősítették politikai elkötelezettségüket a harmadik szakasz 1999. január 1-én történő beindítása mellett. Az 1995. december 15-16-án Madridban ülésező Európai Tanács ezt a politikai szándékot a Maastrichti Szerződésekben lefektetett konvergencia kritériumok figyelembevételével jóváhagyta. Az 1997-es gazdasági mutatók alapján a tagállamok állam- és kormányfői döntenek 1998-ban arról, hogy mely tagországok felelnek meg a GPU harmadik szakaszában való részvétel feltételeinek. A harmadik szakasz kezdetén a résztvevő tagállamok létrehozzák az Európai Központi Bankot és bevezetik az egységes európai fizetőeszközt az Euro-t. Véglegesen rögzítik a tagállamok nemzeti valutáinak Euro-hoz viszonyított árfolyamát, s ettől kezdve a tagállamok pénzügyi tranzakcióit, átváltási műveleteit Euro-ban végzik.

Gazdasági és Szociális Bizottság (ESC)
A munkavállalók és a munkaadók képviseleti szerveinek tanácskozó fóruma az EU-ban.. Tagjait a Tanács négyéves időszakra nevezi ki. Fő feladata a gazdasági és társadalmi intézményes érdekképviselet.

Gazdasági Pénzügyi Unió (GPU) konvergencia kritériumai
Az 1991. december 10-én aláírt Maastrichti Szerződés a tagországoknak a GPU harmadik szakaszába való belépését meghatározott konvergencia kritériumok teljesítéséhez kötötte. A harmadik szakasz kezdetének alternatív időpontokat jelöltek ki. Ahhoz, hogy az első időpont - 1997. január 1. - életbe lépjen, legalább 7 tagállamnak kellene teljesítenie a kritériumokat. Ennek a valószínűsége igen csekély. Nagy valószínűséggel 1999. január 1-től automatikusan kezdetét veszi a GPU megvalósításának harmadik fázisa, függetlenül attól, hogy hány tagállam vesz benne részt. Megállapítható, hogy az infláció, árfolyam-stabilitás és kamat konvergencia területén előrelépés történt a tagállamok részéről. Az eredmények azonban a költségvetési deficit és az államadósság területén még számos tagállamnál nagy eltéréseket mutatnak a kitűzött célokhoz képest.

1999-től kezdve azok a tagállamok lehetnek a GPU tagjai, akik a konvergencia kritériumoknak az 1997. évi tényadatok alapján megfelelnek. A megállapodás értelmében a kritériumoknak megfelelő tagállamok 1998-ban megalapítják az Európai Központi Bankot. 1999. január 1-vel rögzítik a pénzügyi unióban résztvevő valuták árfolyamát, s ezzel a lépéssel a pénzügy-politikai felelősség a kormányokról átszáll a független Európai Központi Bankra. A konvergencia kritériumok a következők:
1. Az infláció mértéke max. 1,5 %-al haladhatja meg a három legárstabilabb ország inflációjának átlagát.
2. A költségvetés éves nettó hiánya nem lehet több a GDP 3 %-ánál .
3. A bruttó államadósság nem lehet több a GDP 60 %-ánál.
4. A nemzeti fizetőeszköz a belépés előtti utolsó két évben a tagországok valutáihoz képest nem értékelődhet le, jés irányadó árfolyamának az Európai Pénzügyi Rendszer (EMS) fluktuációs sávján belül kell maradnia.
5. A hosszú távú befektetések átlagos éves kamatai max. 2 %-al haladhatják meg a három legárstabilabb tagállam megfelelő kamatának átlagát.

Globális Információs Társadalom
A világgazdaságban és a társadalom egészében napjainkban végbemenő mélyreható változások fontos jellemzője az információ és a tudás szabad létrehozásán, forgalmazásán, hozzáférésén és felhasználásán alapuló átfogó társadalmi struktúra kialakítása, az élet egyre több területének globalizálódása, az egyén szerepének előtérbe
kerülése.

A változások egyik fő mozgatója az "információs forradalomnak" is nevezett jelenség, a csúcstechnológia két fontos területén (számítástechnika, távközlés) nemcsak a mennyiségi és minőségi teljesítmény-paraméterek növekvő ütemű fejlődése, hanem a két terület egymáshoz való rohamos közeledése és az alkalmazásokban való együttes megjelenése, integrációja figyelhető meg.

Az információs technológiák integrációjának lényeges következménye, hogy a gyorsan bővülő nemzetközi számítógépes hálózatokon földrajzi és politikai-társadalmi korlátozás nélkül egyre több ember számára válik lehetségessé az otthoni, munkahelyi, vagy mobil számítógépen keresztül az óriási és naponta bővülő információtömeghez való hozzáférés, valamint a sokoldalú kommunikáció.

E jelenségek az élet minden területét átalakítják, gyökeresen megváltoztatják az egyén társadalomban elfoglalt helyét, az így kialakuló új társadalmi struktúrát nevezik Globális Információs Társadalomnak.

A gazdasági életben: a globálissá váló "információs piacon" közvetlen kapcsolatok jönnek létre a gazdasági élet szereplői között (virtuális vállalatok, távmunka-teleworking, elektronikus kereskedelem), az államigazgatásban: lehetőség nyílik a kormányzati munka hatékonyságának növelésére, a nemzeti vagyont reprezentáló adatok eredményesebb felhasználására, az állampolgárok teljes körű tájékoztatására, a demokrácia kiteljesedésére, a kultúra és ismeretszerzés területén: a különböző információforrások (könyvtárak, múzeumok, képtárak, zenetárak, adatbázisok) anyagainak számítógép-hálózaton való elérhetősége a tanulás, művelődés eddig ismeretlen távlatait nyitja meg, az emberek mindennapi életében: saját kommunikációs termináljuk (számítógép, TV, telefon) segítségével napi tevékenységük mind nagyobb részét képesek otthon elvégezni.

1995-ben M. Bangemann-nak, az Európai Bizottság iparpolitikáért, információs technológiáért és távközlésért felelős tagjának kezdeményezésére tíz KKE-i ország ipari és távközlési miniszterei, magas rangú kormányzati tisztségviselői, valamint távközlési, informatikai szakemberei részvételével "Információs Társadalom Fórum" címmel nemzetközi találkozót tartottak Brüsszelben.

Az informális fórumon megfogalmazódott egyöntetű vélemény szerint az Információs Társadalom (IT) egésze globális, európai kihívás, az IT megvalósításában való együttműködés az Európai Unió és a KKE-i országok között mindenképpen növelné Európa világpiaci versenyképességét, hozzájárulna a munkanélküliség csökkentéséhez, elősegítené a társult országok integrációs felkészülését.

A résztvevők szükségesnek ítélték a Fórum ismételt összehívását 1996-ban, amelynek előkészítésére szakmai munkaértekezletek megrendezése mellett döntöttek. Ezek megszervezését négy ország vállalta: Lengyelország-szabványosítás, Szlovákia-jogi szabályozás, Szlovénia-kutatás-fejlesztés (K+F), Magyarország-az IT infrastruktúrájának finanszírozása.

Az Információs Társadalom Magyarország számára is a fejlett világhoz való kapcsolódást jelenti, ha időben és kellő mélységben, tudatosan készülünk és veszünk részt a még alakulóban levő, de rendkívül gyorsan fejlődő folyamatokban.

A több magyar kormányzati és társadalmi szervezet által elkészített, Magyarország Információs Társadalomban való részvételének biztosítását célzó Nemzeti Informatikai Stratégia alapelvei ennek megfelelően az alábbiakban foglalhatók össze:
- az Információs Társadalom piackonform módon, a magánvállalkozások erőteljes bevonásával alakuljon ki,
- az állam/kormányzat vállaljon kezdeményező szerepet, normatív segítségnyújtással támogassa a folyamatot, a lakosság mind szélesebb rétegei IT-vel kapcsolatos ismereteinek folyamatos bővítését és növekvő érdeklődését tartsa szem előtt.

Határellenőrzés
Az egységes belső piac keretében az áruk Közösségen belüli forgalmában 1993. január 1-jével megszűnt a határellenőrzés. A személyforgalomban - elsősorban biztonsági okokból - ezt még nem mindenhol sikerült elérni.

Határkiegyenlítési illeték
Bizonyos mezőgazdasági termékek Közösségen belüli forgalmára kivetett illeték, amelynek célja, hogy kiszűrje a valuták árfolyam-ingadozásának a tagországok mezőgazdasági árszínvonalára gyakorolt hatását.

Határozat
Az EU egyik kötelező erejű jogszabályfajtája, amelyet akkor alkalmaznak, amikor az előírás nem valamennyi, hanem csak néhány tagállamra vonatkozik.

Három pillér
A Maastrichti Szerződés az Európai Uniót három "pillérre" építi fel: az Európai Közösségekre, a közös kül- és biztonságpolitikára, valamint a bel- és igazságügyi együttműködésre.

Hivatalos nyelvek
Angol, dán, finn, francia, görög, holland, német, olasz, portugál, spanyol, svéd. Az EU minden jogszabályát valamennyi hivatalos nyelvre lefordítják. Az EU alkalmazottainak ezért több mint ötöde(!) tolmács vagy fordító. Az alacsonyabb szintű tanácskozásokon azonban gyakran az angol és a francia a munkanyelv. Az Európai Bíróság bírái viszont kizárólag franciául tanácskoznak.

Infrastruktúra
Minden olyan berendezés és hálózat, amely a szállításhoz és hírközléshez szükséges, azaz szárazföldi (közúti, vasúti) szállítási, belvízi szállítási (folyók, csatornák), tengeri szállítási (kikötők), légifuvarozási (repülőterek), vízelosztási, energiaelosztási (villanyáram, olaj, gáz) és távközlési (telefon, rádió, televízió, telematika stb.) hálózatok, beleértve a műholdakat.

Integráció
Az a folyamat, amelynek során több nemzetgazdaság összekapcsolódik, a köztük lévő különbség mindinkább eltűnik, az egymás közti gazdasági (majd később egyéb) kapcsolatok is mindinkább közelítik az országon belüli kapcsolatok sajátosságait.

Intervenciós ár
Több mezőgazdasági termény esetében a termelői árak nem eshetnek egy meghatározott szint alá. Ez az intervenciós ár. A tagállamok hatóságainak a közös agrárpolitika keretében az intervenciós áron minden fölkínált mennyiséget meg kell vásárolniuk. Ily módon az intervenciós ár egyfajta árgaranciát jelent a termelők számára.

Intézmények
Az Európai Uniónak öt fő intézménye van: a Tanács, a Bizottság, az Európai Parlament, a Bíróság és a Számvevőszék.

Irányár
A közös mezőgazdasági politika egyik jellemző árnagysága. Azt az - elméleti - árat jelenti, amelyen az adott termék előállítói akkora jövedelemhez jutnának, mint az ipari foglalkoztatottak.

Irányelv (direktíva)
A Tanács vagy a Bizottság által kiadott sajátos jogszabály; általában valamennyi tagország számára előír bizonyos kötelezettséget, de a teljesítés módját a tagország belső jogszabályalkotására bízza.

Jogforrások
EK jogforrásai. Az EK jogforrásai a következők:
1. a Római Szerződés és a hozzá tartozó jegyzőkönyvek, az Egyesülési Szerződés, a Csatlakozási Szerződések, a Költségvetési Szerződések, az Egységes Európai Okmány, a Maastrichti Szerződés. Összességében a közösségi jog ezeket tekinti alapszerződéseknek.
2. Rendeletek, irányelvek, határozatok.
3. Azok a nemzetközi szerződések, amelyekben a Közösség félként szerepel (GATT, Loméi Konvenció).
4. A Bíróság által alkotott jog.

Mindezek a szabályok kötelező jelleggel bírnak a tagállamokra nézve, belső nemzeti jogukban közvetlenül alkalmazhatóak (direct effect). A jogszabályi hierarchiában a közösségi jog a nemzeti jog felett áll. Ellentmondó szabályozás esetén az utóbbit kell a közösségi joghoz igazítani.

Jogharmonizáció
Az a tevékenység, melynek keretében az EU tagországai a nemzeti jogszabályaikat közelítik egymáshoz, illetve az EU jogszabályaihoz. A jogharmonizáció minden csatlakozni kívánó ország számára kötelező.

Jogszabály típusok
Az Európai Unióban a három pilléren belül eltérő a döntéshozatal, így a kibocsátott jogszabályok is különbözőek. Az Európai Közösségeket létrehozó Római Szerződés felhatalmazza a Tanácsot és a Bizottságot arra, hogy feladatik teljesítése érdekében irányelveket, rendeleteket és határozatokat alkossanak. E három, kizárólag az első pillérben alkalmazott jogszabály közötti különbség az adja, hogy kit és milyen mértékben kötelez a jogszabály.

Az irányelv (directive) a Tanács vagy a Bizottság által kiadott jogszabály. Általában valamennyi tagállam számára előír bizonyos kötelezettséget, de a teljesítés módját a. tagország belső jogszabályalkotására bízza. Az irányelvekben szabályait a tagállamoknak be kell építeniük a nemzeti jogszabályokba. Ez azt jelenti, hogy az irányelvnek megfelelő jogszabályt kell alkotni, vagy pedig a nemzeti jogszabályokat módosításokkal hozzá kell igazítani a közösségi normákhoz.

A rendelet (regulation) kötelező jogszabály: minden tagországra általánosan érvényes, anélkül, hogy a nemzeti jogba külön át kellene emelni (közvetlen hatály).

A határozat (decision) meghatározott címzetteknek szóló, általában konkrét ügyekre vonatkozó jogszabály, amely teljes egészében kötelezi címzettjeit (tagállamokat, természetes, illetve jogi személyeket).

A második és harmadik pillérben kormányközi együttműködés keretében születnek a döntések, a Tanácsnak kiemelkedő szerep jut. A mindkét pillérben közös akciók és közös álláspontok, valamint a közös kül- és biztonságpolitika területén az Amszterdami Szerződés hatályba lépése óta közös stratégiák elfogadásával valósítják meg a tagállamok céljaikat.
Ajánlás (recommendation), vélemény (opinion): nem jogszabály, de ebben a felsorolásban szokás megemlíteni. Kötelező ereje nincs.

A korábban részletezett eljárások tipikusan a rendeletek és irányelvek megalkotására vonatkoznak. Van azonban példa arra is, hogy döntés és ajánlás készítésekor is kikérik a Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét. Az elfogadott jogszabályok kihirdetése az EK Hivatalos Lapjának L sorozatában történik. A C sorozatban teszik közzé az egyéb információkat, jogszabály-tervezeteket, a Parlament véleményét egy-egy javaslatról. A rendeletek az általuk meghatározott napon emelkednek jogerőre, ennek hiányában a megjelenést követő huszadik napon. Az irányelveket és határozatokat azokkal kell közölni, akikre vonatkoznak, és a közlés megtörténtekor emelkednek jogerőre.

Kereskedelempolitika
Valamely ország, illetve az EU külkereskedelmi forgalmát szabályozó elveinek összessége.

Keretprogram (kutatási)
Az EU tudomány- és technológiapolitikájának alapvető dokumentuma, amely e politika céljait, prioritásait és az elérésükhöz (megvalósításukhoz) rendelkezésre bocsátott pénzeszközök nagyságát tartalmazza, négyéves időtartamra vonatkozóan. Az I. keretprogramot 1984-ben fogadták el; jelenleg a IV. (1994-1998) megvalósítása folyik. (A programoknál kétéves időbeli átfedés volt; 1990-ben vette kezdetét a III. keretprogram megvalósítása.) Bár keretprogram-ok megvalósítására szánt összeg általában csekély, a Közösség költségvetésének 1-2%-a körüli, jelzi a nekik tulajdonított növekvő fontosságot, hogy a IV. keretprogramra fordított pénz a III.-ra szánt összeg kétszerese, 13,1 Mrd ECU.

Kohéziós Alap
A Maastrichti Szerződés által létrehozott, negyedik strukturális alap. Célja a környezetvédelmi és a transzeurópai hálózat kiépítését segítő beruházások támogatása. Csak a négy legszegényebb tagország (Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország) részesülhet a támogatásában. Az 1993 és 1999 közötti időtartamra 15,1 Mrd ECU-ben határozták meg a forrásait.

Kohéziós politika
A kohéziós politika célja a Közösség gazdasági és szociális összetartásának erősítése a Közösség egészének harmonikus fejlődése és különösen a különböző régiók közötti különbségek mérséklése, a kevésbé előnyös helyzetű régiók elmaradottságának leküzdése érdekében. Ezt a célt szolgálja a Közösség Kohéziós Alapja.

Koncentrikus körök Európája
Az 1980-as évek végének európai politikai változásai hívták életre a koncentrikus körök Európájának modelljét. Eszerint a legbelső kör a gazdasági és politikai tekintetben egyaránt integrált, egységes belső piacot képező, politikai, gazdasági és pénzügyi uniót alkotó EU, amelyben a nemzetállamok alárendelt szerepet játszanak. Ezt fogják körbe az EFTA-államok, amelyek bár szorosan kötődnek az EU-hoz, nem minden integrációs lépést hajtanak végre. A harmadik koncentrikus kört a demokratizálódó kelet-közép-európai országok alkotják. Az egész rendszert - negyedik körként - az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet struktúrája fogja körbe.

Kontingens
Mennyiségi korlátozás. Az EU meghatározza, hogy valamilyen árucikkből vagy árucsoportból valamely külső ország termelői mennyit szállíthatnak be a közös piacra.

Konvergencia-kritériumok
Azon feltételek összefoglaló neve, amelyek alapján eldöntik, hogy mely tagország vehet részt az EMU harmadik szakaszában, a gazdasági és pénzügyi unióban. A kritériumok az inflációra, a kamatlábra, a költségvetési deficitre, az államadósság GDP-hez viszonyított arányára, valamint az árfolyam-stabilitásra írnak elő bizonyos mértékeket.
Annak az országnak, amely részt kíván venni a gazdasági és pénzügyi Unióban (EMU), bizonyítania kell, hogy gazdasága és pénzügyei 5 feltételnek tartósan megfelelnek:
- a költségvetés hiánya a bruttó hazai össztermék (GDP) 3 százalékánál kisebb legyen;
- az államadósság a bruttó hazai össztermék (GDP) 60 százalékánál kisebb legyen;
- az infláció mértéke maximum 1,5 százalékkal haladhatja meg a 3 legkisebb inflációjú ország átlagát;
- a hosszú lejáratú kamatok maximum 2 százalékkal haladhatják meg a 3 legalacsonyabb kamatlábbal rendelkező ország átlagát,
- a nemzeti valutaárfolyamát legalább két évig az Európai Monetáris Rendszer (EMS) árfolyam-mechanizmusa által meghatározott árfolyam-ingadozási sáv határértékein belül kell tartani, anélkül, hogy súlyos feszültségek lépnének fel.

Kooperációs döntési eljárás
Az Egységes Európai Okmány által bevezetett új eljárás, melynek keretében az Európai Parlament két alkalommal ("két olvasatban") foglalkozik a nagyobb horderejű előterjesztésekkel. A kooperációs döntési eljárás-t elsősorban az egységes belső piaci szabályozással kapcsolatban alkalmazták. A Maastrichti Szerződés kiterjesztette a kooperációs döntési eljárás alkalmazási körét.

Koppenhágai kritériumok
Ahhoz, hogy az Európai Megállapodást aláírt kelet-közép-európai országok az EU tagjai legyenek, az alábbi, az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén csatlakozási kritériumként megfogalmazott feltételeknek kell teljesülnie:
1. l. a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása; a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme,
2. működő piacgazdaság,
3. annak a képességnek a megszerzése, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az Unión belül érvényesülő versenyviszonyokkal és piaci erőkkel,
4. a tagsággal járó kötelezettségek, különösen a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseinek vállalása,
5. az Unió alkalmas legyen új tagok befogadására.

Kormányközi konferencia
Az Európai Unió kormányközi konferenciáira (Intergovernmental Conference - IGC) általában 4-6 évenként kerül sor, s ezeken rendre a konferenciát követő időszakot alapvetően meghatározó hosszútávú döntések születnek.

A kormányközi konferenciának összetett kérdésekre kell választ találnia. Az eredeti fő célkitűzésével, a Maastrichti Szerződés revíziójával szoros összefüggésben meg kell kísérelnie az EU intézményeinek belső átalakítását, kezelnie kell az 1995-ös bővítés és a megnövekedett demokratikus deficit (azaz az Unión belüli szükséges demokratikus ellenőrzés hiánya) nyomán fellépő jelenségeket és döntenie kell a Maastrichtban megalapozott szubszidiaritási elv gyakorlati megvalósításához fűződő éles vitákban.

Kölcsönös elismerés
Tulajdonképpen a jogharmonizáció egyik sajátos esete. A kölcsönös elismerés annak megnyilvánulása, hogy a tagállamok minőségi, egészségügyi stb. előírásai egyenrangúak. A kölcsönös elismerés alapján írta elő az Európai Bíróság, hogy egy olyan terméket, amelyet valamelyik tagországban jogszerűn állítanak elő, akkor is forgalomba lehet hozni egy másik tagországban, hogyha e termék az ottani előírásoknak nem felel meg. A kölcsönös elismerés révén úgy is elérhetők az egységes belső piac céljai, hogy a tagországoknak nem kell hosszadalmas jogszabályalkotással bajlódniuk.

Közös akciók
A Maastrichti Szerződés előírja, hogy a közös kül- és biztonságpolitika keretében közös akciókat határozhat el a Tanács. Ha a döntés egyhangú, akkor az valamennyi tagország állásfoglalásaira és lépéseire nézve kötelező.

Közös energiapolitika
Az Európai Közösség energiapolitikáját a még ma is érvényben lévő Európai Szén- és Acélközösség és az EURATOM szerződések alapozták meg. Az olajkrízisek okozta hatások következtében több közösségi programot indítottak az energiaforrások hatékonyabb felhasználására, a takarékosságra, az olajimporttól való függőség csökkentésére és új energiafajták feltárására.

1983-ban a Miniszterek Tanácsa döntött a közös energiapolitika kidolgozásáról, majd 1988-ban a Bizottság jelentést készített a témában, intézkedéseket határozott meg és a még fennálló és nemzetközi korlátozások lebontását sürgette.

A kijelölt intézkedés-sorozat az alábbi témákra terjedt ki :
- az energiagazdálkodás szerkezetének változtatása az olajimport csökkentése végett,
- az energia-szerkezet javítása az energiatakarékos technológiák bevezetése és a megújítható energiahordozók alkalmazása segítségével,
- az energiahordozók felhasználása során keletkezett széndioxid kibocsátás korlátozása az "üvegházhatás" megelőzése érdekében.

Fontos állomás a közös politikában az 1994-ben aláírt Energia Charta. Ez lényegében olyan szabadkereskedelmi és beruházás-védelmi nemzetközi megállapodás, ami megteremti a lehetőséget az EK tagországok számára a Közép-Kelet Európai térség országainak bevonására a közös energiapolitika célkitűzéseinek megvalósításába. Ezt főképp a beruházások és a kereskedelem liberalizálásával, a technológiák és a szolgáltatások kereskedelmét gátló akadályok lebontásával kívánják elérni. A Magyarország és az EU közötti energetikai együttműködésnek az Európai Megállapodás mellett ez Energia Charta is keretet biztosít.

Közös fogyasztói (fogyasztóvédelmi) politika
Az általános élet- és foglalkoztatási feltételek javulása indokolta a közös fogyasztói politika kialakítását. A fogyasztók védelmét és informáltságát szolgáló intézkedések körét az EGK Szerződés szabályozta. Ez a szabályozás - többek között - a következő területekre terjedt ki: élelmiszeripari termékek, élelmiszerek csomagolása és feliratozása, kozmetikumok, textíliák, gyógyszerek és ipari termékek biztonsága, reklám, termékek jótállása, veszélyes anyagok, pénzforgalom, játékok biztonsága és a fogyasztói hitelek.

A Közös Fogyasztói Politika szabályozásának alapja a fogyasztók alapvető jogainak 1975-ben történt meghatározása volt, amelyek a következők:
- az egészség és a biztonság védelme,
- az eladók visszaéléseivel szembeni védelem,
- oktatás és felvilágosítás, kártérítési igény hiányosságok esetén,
- a Fogyasztóvédelmi Szövetségek véleményének kikérése.
- A végrehajtásra akcióprogram készült, melynek négy súlyponti területe van:
- az Európai Fogyasztói Tanács megalakítása érdekvédelmi és a döntéshozatalban való részvételi feladatokkal,
- a fogyasztók tájékoztatásának egységesítése ( pl. élelmiszerek címkézése ),
- a fogyasztók biztonságának (termékbiztonság) megteremtése,
- egységes vásárlási feltételek biztosítása a Közösség egész területén - megfelelő jogi keretek kialakításával.

Közös Iparpolitika
A termelés, a kereskedelem és a foglalkoztatottság szempontjaiból az ipar a Közösség legfontosabb szektora. Ezen a területen az 1960-as évek végén jelentkeztek az első igények a koordinált politika kialakítására. Elsősorban a nehézségekkel küzdő iparágak - mint az acél-, a textil-, a hajógyártó ipar, stb. - helyzetének rendezése, valamint a világgazdasági kihívások tették ezt szükségessé. Több eredményes ipari együttműködés példája (pl. Concorde és az Airbus gyártása) ösztönözte ezt a törekvést.

A brüsszeli Bizottság keretében 1967-ben hozták létre az Ipari Főosztályt (DG III), amelynek az iparvédelem mellett a kutatás és fejlesztés elősegítése is feladata lett. 1970-ben a Bizottság kidolgozta az "Iparpolitikai Memorandum"-ot, amely felvázolta a gazdasági növekedés és a technológiai fejlődés előmozdítását biztosító közös iparpolitika főbb feladatait.
Ezek:
- a kereskedelem technikai akadályainak megszűntetése, a tagállamok szabályozásainak harmonizálása,
- a tagállamok piacainak megnyitása a közületek vásárlásai előtt,
- az EK egészére kiterjedő vállalatok alapításának bátorítása,
- a vállalati törvények harmonizációja,
- a tőkepiacok liberalizálása,
- az információk áramlása, a Közösség vállalatai közötti együttműködés és fúziók elősegítése,

Az 1972 évi párizsi csúcs "A Közösség egészének egységes ipari bázisa" megvalósítása érdekében akcióprogramot dolgozott ki. A tagállamokat egységes piaccá ötvözni kívánó Egységes Európai Okmány a Miniszterek Tanácsa feladatává tette az iparpolitikához kapcsolódó, hosszú távú kutatási keretprogramok kidolgozását. Az egységes belső piac fejlődésével az iparpolitika a Közösség szerkezet-politikai elemévé vált. Ezen azokat az intézkedéseket kell érteni, amelyek az ipar teljesítő- és versenyképességét növelik.

Ezek közül a legfontosabb a megfelelő gazdasági környezet megteremtése. Ennek érdekében a Közösség beavatkozhat az iparfejlesztés "infrastrukturális" ágazatai (képzés, energia, szállítás, telekommunikáció, stb) alakításába, valamint az alábbi célkitűzések megvalósításába:
- a szabad verseny érvényesítése az egységes belső piacon,
- a kutatások összehangolásának segítése,
- annak a biztosítása, hogy a Közösségben honos vállalatokat ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a külső piacokon.

Közös kereskedelempolitika
A Római Szerződés a tagállamok külkereskedelmét közösségi hatáskörbe vonta. Ez indokolta a közös kereskedelempolitika kialakítását. Ez az alábbiakat foglalja magában: vám- és kereskedelmi szerződések és megállapodások megkötése, vámtételek változtatása, liberalizációs intézkedések, exportpolitika, kiviteli és kereskedelempolitikai védőintézkedések kidolgozása és bevezetése (pl. a dömpinggel és a szubvenciókkal kapcsolatban), a fejlődő országok felé létrehozott Általános Preferenciarendszer működtetése. A mezőgazdasági termékeket kivették a kereskedelempolitika kereteiből, ez a csoport a közös mezőgazdasági politika tárgya.

A kereskedelempolitikai döntéseket a Bizottság előterjesztésére a Tanács minősített döntéssel hozza. A közös kereskedelempolitikát a liberalizmus és a protekcionizmus (a Közösség érdekeinek messzemenő érvényesítése) jellemzi. A tagállamok egymás közötti kereskedelmét a belpiaci politika szabályozza. Napjainkra a Közösség a világ egyik legfontosabb kereskedelmi tömörülésévé vált - befolyása van a világ nemzetközi kereskedelmének irányaira és volumenére. 20 %-os részesedésével a világ legnagyobb exportőre (USA: 15 %, Japán: 9%). A Közösségen belüli kereskedelem erősebben nő, mint a külső. A 90-es évek közepére a "belső" kereskedelem aránya meghaladta a 60 %-ot. Többen tartanak a protekcionizmus kiterjesztésétől, a befelé fordulástól, az "EU Erőd" kialakulásától.

Közös Környezetvédelmi Politika
A környezeti hatások és a környezetvédelmi intézkedések határokon túlnyúló jellege természetessé tette a közös politika létrehozását. Kialakítására és végrehajtására a közvélemény és a közösségi intézmények összhangja a jellemző. Az EGK szerződés megfogalmazta a Közösség környezetvédelmi feladatainak fő céljait, amelyek:
- a környezet minőségének megtartása, megóvása és javítása,
- az emberi egészség védelme,
- a természeti erőforrások ésszerű felhasználása.

E célkitűzéseknek megfelelően a Közösség számos konkrét lépést tett, az elmúlt 20 évben több, mint 200 rendelkezést hoztak a környezet megóvása érdekében. Ilyenek:
- egységes szabványokat határoztak meg és vezettek be a légszennyezés elleni küzdelemben,
- határozatokat hoztak az ózonréteget károsító fluor-klór savak radikális visszaszorítására,
- a városi szennyvizek tisztítására,
- a vegyi termékek felülvizsgálására,
- a szemétgazdálkodásra,
- a járművek megengedett zajszintje csökkentésére, stb.

Az erőfeszítések ellenére az 1992-ben kiadott környezeti állapot-jelentés lassú, de biztos romlást jelzett az EU általános környezeti állapotában. Ennek hatására szintén 1992-ben cselekvési programot fogadtak el, amely kiemelt figyelmet kíván fordítani a következő területekre:
- a természeti kincsek kezelése és védelme,
- a nem megújítható energiaforrások használatának csökkentése,
- a környezeti szempontokat jobban figyelembevevő közlekedés-szervezésre,
- a városi körzetek környezeti minőségére,
- a közegészségügy és a közbiztonság növelésére.
A program cél-szektorai: az ipar, a mezőgazdaság, az energetika, a közlekedés és az idegenforgalom.

Közös közlekedéspolitika
Az EU közös közlekedéspolitikája kialakítását a vámunió, a kereskedelem liberalizálása és a piac integrációja tette szükségessé. Ma már nyilvánvaló, hogy az egységes belső piac megteremtésének egyik fontos feltétele a közös közlekedéspolitika célkitűzéseinek megvalósítása.

A Közösség közlekedési programja 4 területet foglal magában:
- az infrastrukturális hálózat fejlesztése,
- a piacok liberalizálása,
- a határátkelések könnyítése,
- a biztonsági és üzemeltetési előírások egységesítése.
Az összehangolt és hatékony közösségi közlekedési rendszerek kialakítása, a tagállamok közlekedés- politikájának harmonizálása viszonylag nehézkesen történt, az egyes tagországok sajátos érdekei lassították a folyamatot.

A megvalósításban a fordulópontot az Egységes Európai Okmány 1992-ben történt életbelépése jelentette. Ennek hatására megszűntek a határellenőrzések, fokozatosan leépítették a még meglévő, korábbi korlátozásokat a tagállamok közötti árufuvarozásokban (kvóta-rendszer), közös biztonsági előírásokat fogadtak el.

A Maastrichti Szerződésben külön figyelmet szenteltek a Transzeurópai Hálózatok - a TEN -megteremtésére. A közös közlekedéspolitika kialakítása és megvalósítása a Tanács feladata. Az e célra létrehozott konzultatív bizottság őrködik a technikai, pénzügyi, jogi, stb. feltételek bevezetése és megtartása felett.

Közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy - CFSP)
A közös kül- és biztonságpolitika az Európai Unió második, kormányközi jelleggel működő pillérét jelenti, melynek alapvető célja az EU függetlenségének, alapvető érdekeinek és közös értékeinek védelme. Jelenleg érvényes döntéshozatali rendjét és eszközrendszerét az 1993. novemberében életbe lépett Maastrichti Szerződés V. fejezete szabályozza. Az Amszterdami Szerződés életbelépését követően kibővült a CFSP eszköz- és intézményrendszere: sor került a CFSP magas rangú képviselőjének (Mr. CFSP) megválasztására, és egy tervező-elemző egység felállítására.

Közös Mezőgazdasági Politika
A Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy - CAP) az Európai Közösségek egyik legbonyolultabb területe. A Római Szerződést megelőző vitákban még a CAP lehetősége is megkérdőjeleződött. Noha az alapító Hatok mezőgazdasági adottságai, társadalmi gazdasági viszonyai eltérőek voltak, a különbségek nem akadályozták meg a Közös Agrárpolitika alapelveinek megfogalmazását. Az agrártermékek kiemelt kezelését az élelmiszertermelés stratégiai jelentősége mellett a mezőgazdasági termelés természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságainak felismerése, továbbá a piacok stabilizálásához fűződő termelői és fogyasztói érdek indokolta.

A CAP céljai:
- a mezőgazdasági termelékenység emelése,
- a mezőgazdaságban dolgozók számára méltányos, társadalmilag elfogadható jövedelmi- és életszínvonal biztosítása,
- a mezőgazdasági termelők és fogyasztók külső hatásoktól való védelme az agrárpiacok stabilizálásával,
- az élelmiszerellátás biztonságának garantálása,
- a fogyasztói igények méltányos áron történő kielégítése.

A CAP lényeges eleme, az exporttámogatási rendszer, amely az európai termelők számára kiegyenlíti a közösségi ár és a világpiaci ár közötti különbözetet (a világpiaci ár lényegesen alacsonyabb, mint a közösségi). E támogatások összege a termékek rendeltetésétől és előállításuk időszakától függően változik, s ezáltal folyamatosan biztosítja az Unión belüli termelők folyamatos, minden agrárterületre kiterjedő versenyképességét. Az 1995-ös esztendőben az Európai Unió költségvetésének 47.5%-át, azaz 36.4 milliárd ECU-t fordított az agrárágazat támogatására.

Közös piac
Az integrációnak az a fokozata, amelyen a tagországok nem állítanak akadályt az áruk és szolgáltatások, a munkaerő és a tőke egymás közötti áramlásának útjába.

Közös regionális politika
Létrehozását az a kényeszű felismerés indokolta, hogy a piaci erők önmagukban nem képesek a regionális egyenlőtlenségek gazdasági és társadalmi negatív következményeinek megszüntetésére. Politikai célja a régiók sokoldalú fejlődésének, a különbségek kiegyenlítésének biztosításával a szorosabb európai együttműködés megteremtése volt.

A Közösségen belül négy, jellegzetes regionális probléma megoldását kellett a kialakuló közös politikának célba vennie, amelyek a következők:
- az elmaradott falusi területek feljavítása,
- a meglévő alapvető iparágak hanyatlásának megállítása,
- a túlnépesedett területek problémáinak csökkentése,
- a határ menti területek hátrányos gazdasági helyzetének kiegyenlítése.

A Bizottság már 1969-ben javaslatot terjesztett elő a közös regionális politika bevezetésére. Hosszas viták után az áttörés 1975-ben történt, amikor is létrehozták a Regionális Politikai Bizottságot, és döntöttek az Európai Regionális Fejlesztési Alap megalapításáról. A Maastrichti Szerződés a Regionális Tanácsadó Bizottság felállítását írta elő.

A "Régiók Európája" konferencia (9 tagország 39 tagrégiója részvételével) a szubszidiaritás elve alapján kidolgozta a régiók megerősítését célzó követelményeket, amelyek a régiók képviseletének, jogi helyzetének meghatározása mellett a régiókkal kapcsolatos kérdésekben a döntési folyamatokba való beleszólás igényét is tartalmazta.

A közös regionális politika a következő formákban nyilvánul meg:
- a befektetések támogatása,
- az infrastruktúra fejlesztése,
- területi aránytalanságok kiegyenlítésének ösztönzése.
A közös politika végrehajtásának pénzügyi hátterét az 1975-ben létrejött Európai Regionális Fejlesztési Alap mellett további források is biztosítják: az EU Szociális Alap, az EU Mezőgazdasági Orientációs és Gazdasági Alap, valamint a Kohéziós Alap. A támogatások nagyságrendjét jellemzi, hogy a célok megvalósítására ezekből az alapokból 1989-1993. között a legszegényebb régiók 35,6 Milliárd ECU-t kaptak, amely a kötelező nemzeti részvétellel együtt az öt év alatt elérte a 63,7 Milliárd ECU-t. A közös politika értelmében elsősorban azok a régiók kapnak támogatást,
- ahol a GDP tartósan az adott ország átlaga alatt marad,
- ahol az átlagosnál nagyobb a mezőgazdaságtól, vagy egy hanyatló iparágtól való függés,
- ahol tartósan magas a munkanélküliség, vagy az elvándorlás,
- amelyeket a Közösség politikája (legtöbbször a szabadkereskedelmi) hátrányosan érint.

A közös regionális politika széleskörű támogatottságot élvez. Ennek okai közül kiemelendő - a támogatásban részesült régiók természetes egyetértése mellett - egyrészt az a tendencia, miszerint a közös politika az elhatárolódásra törekvő nemzetállami magatartás- és gondolkodásforma visszaszorítását szolgálja, másrészt népszerű az a körülmény, hogy a politika végrehajtása nem a központi bürokráciát erősíti.

Közösségi jog forrásai
A közösségi jog elsődleges forrásai az ún. szerződések, tehát az Európai Gazdasági Közösséget (új nevén: Európai Közösséget - EK) létrehozó szerződés, az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK), valamint az Európai Atomközösséget (EAK) létrehozó alapszerződések, az ezeket módosító, az alapszerződésekre építő, azokat mintegy kiegészítő szerződések, valamint az új tagállamok csatlakozási okmányai.

E szerződések teremtik meg a további jogalkotás jogalapját, és jelölik ki a közösségi jogalkotás céljait. E szerződések közül jelentőségében kiemelkedik az EK-szerződés, amely az Európai Bíróság álláspontja szerint nem kevesebbet hozott létre, mint a Közösség alkotmányos chartáját, amely a jog uralmán alapul, s amely lex generalis-nak tekinthető az ESZAK- és az EAK-szerződésekhez képest, mivel elvileg mindenféle gazdasági tevékenységre kiterjed, és alkalmazni kell a szén-, acél- és nukleáris szektorokban is, ha a két másik alapszerződés nem tartalmaz speciális rendelkezést az adott kérdésben.

A közösségi jog másik nagy csoportját a másodlagos jogszabályok alkotják. E jogszabályok nem a tagállamok szuverén elhatározáson alapuló megállapodása folytán, hanem az alapszerződésekkel létrehozott közösségi intézmények döntéseinek eredményeképpen születnek.

Az EK-ban a másodlagos jogforrásokhoz tartozik a rendelet, az irányelv és a határozat, amelyek alkalmazása kötelező. Ezzel szemben a véleményeknek és ajánlásnak nincs kötelező ereje. A Tanács és a Bizottság egyaránt kiadhat rendeletet, irányelvet, határozatot, véleményt és ajánlást. Közöttük nincs jogi természetű különbség aszerint, hogy a Tanács vagy a Bizottság döntése alapján születtek-e.

A másodlagos közösségi jogforrásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket az EK-szerződés 189. cikke szabályozza. Ennek értelmében a rendelet általános érvényű, minden részét tekintve és egészében kötelező, továbbá valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazható. Az irányelv az elérendő cél tekintetében kötelező a tagállamokra, de a módszerek és az eszközök megválasztása a tagállamok intézményeire tartozik. A határozat egészében kötelező, de csak a címzettjeire. A vélemények és az ajánlások nem kötelezőek.

A közösségi jog forrásairól szólva meg kell említeni az ún. általános jogelveket. Az Európai Bíróság gyakorlata szerint ugyanis a tagállamok jogának általános jogelvei a közösségi jognak is forrásai. Ezek a elvek a tagállamok közös filozófiai, politikai és jogi alapjain nyugszanak, s a Bíróság joggyakorlatában a közösségi jog íratlan forrásaivá váltak. Az általános jogelvek révén az Európai Bíróság a tagállamok alkotmányos tradícióival gazdagítja a közösségi jogot, anélkül azonban, hogy a tagállamok alkotmányos szabályai megkérdőjelezhetnék a közösségi jog elsődlegességét.

A közösségi jog forrásainak ismertetése azoknak a nemzetközi szerződéseknek a megemlítésével válhat teljessé, amelyeket a tagállamok egymás között az alapszerződések előírásai alapján kötnek. E szerződések a közösségi jog részei, a Közösség új tagjainak is csatlakozniuk kell hozzájuk.

A közösségi jog fejlődésében fontos szerepet töltenek be az Európai Bíróság ítéletei. Noha az Európai Bíróságot korábbi ítéletei elvben nem kötik a hasonló ügyekben, azaz nincs szó az angolszász értelemben vett precedensjogról, a Bíróság joggyakorlata mégis stabilitást mutat. Az Európai Bíróság egyes döntései a közösségi jogfejlődés mérföldkövei: e döntések nemegyszer a közösségi jogalkotásnak is irányt szabtak, nagymértékben hatottak annak módszerére, stílusára. Az Európai Bíróság ítéleteinek figyelembevétele sem mellőzhető ezért jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítésekor.

Végül szólni kell az acquis communautaire sokat emlegetett fogalmának a közösségi joghoz való viszonyáról. Ha közösségi jogon olyan szabályokat értünk, amelyek jogi értelemben kötelező erejűek, az acquis communautaire fogalmát ennél is szélesebben kell értelmeznünk: magában foglal minden szabályt, alapelvet, egyezményt, nyilatkozatot, határozatot, véleményt, célkitűzést és gyakorlatot, mely az Európai Közösségekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az formálisan jogilag kötelező-e, ill. hogy azt milyen módon, mely intézmények fogadták el. Az acquis communautaire fogalmának elvi és gyakorlati jelentőségét a jogilag kötelező és nem kötelező szabályok összekapcsolása adja. Ez annak elismerését jelenti, hogy a két normacsoport között kölcsönös, egymást feltételező kapcsolat van, s hogy a jogfejlődésben bizonyos szabályok előbb kötelező erő nélküli nyilatkozatok, vélemények és alapelvek formájában jelennek meg, és csak a későbbiekben válnak jogilag kötelezővé.

Közösségi kezdeményezések
Olyan fejlesztési vagy akcióprogramok, amelyek a strukturális alapok felhasználását egészítik ki. A közösségi kezdeményezéseket a Bizottság dolgozza ki, de nemzeti szinten hajtják végre őket. (Ilyen például a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó INTERREG..) 1994 és 1999 között 12,59 Mrd ECU-t fordítanak megvalósítására.

Közösségi programok
Az Európai Unió közös politikáinak megvalósítását célzó, általában 4-6 évre létrehozott programok. Közösségi programok nagyon sok területen működnek: léteznek ifjúsági, egészségügyi és szociális, kulturális, energia, környezetvédelmi, kutatás-fejlesztés, adózás, belső piaci integráció stb. programok. A közösségi programokban, megfelelő pénzügyi hozzájárulás mellett, Magyarország is részt vehet. Ennek megfelelően 1997. szeptember 1. óta folyamatosan kapcsolódtunk be az egyes programokba.

Közös szociálpolitika
A közös szociálpolitika megfogalmazását a belső piac kialakítása során felvetődött sajátos kérdések és problémák megoldásának igénye sürgette. Az eltérő gazdasági és szociális jellemzőkkel rendelkező tagországok mindegyike folytat saját szociálpolitikát. A Közösség politikája mintegy kiegészíti a tagországokét, legfőbb célkitűzése a nyomasztó szociális problémák, pl. a munkanélküliség, megoldásainak összehangolása. A végső cél az egységes európai szociális térség megteremtése. Az EGK Szerződés a szociálpolitikával kapcsolatban kötelező érvényű rendelkezéseket és ajánlott intézkedéseket tartalmaz:
- a munkavállalók szabad mozgása a Közösségen belül,
- a vendégmunkások társadalombiztosítása,
- a vállalkozás szabadsága, az önálló vállalkozáshoz való jog,
- a nők és a férfiak azonos bérezése,
- az Európai Szociális Alap létrehozása
- a munkalehetőségek megteremtésére
- a munkaerő mobilitás elősegítésére.

Ajánlások:
- az élet- és munkakörülmények javítása,
- a tagországok szoros együttműködése valamennyi szociális ügyben,
- a fizetett szabadság rendje,
- a közös szakképzési politika.

Az Európai Szociális Alapot 1961-ben hozták létre, majd a tapasztalatok alapján 1983-ban átalakították. A Szociális Akcióprogram 1973-ban három fő feladattal indult: a magasabb szintű foglalkoztatottság elérése, az élet- és munkakörülmények javítása és összehangolása, valamint a munkaadói és a munkavállalói szervezetek aktívabb részvétele a döntés-előkészítésben.

Az Akcióprogram megvalósítása során sikereket értek el a munkaidő koordinált csökkentésében és átrendezésében, a vállalati demokrácia kiterjesztésében, a csökkent munkaképességűek beilleszkedésének segítésére pénzalapot létesítettek és programokat dolgoztak ki, javultak a vendégmunkások és családtagjaik szociális körülményei és biztonságuk, összehangolták a szegénység megszűntetése érdekében hozott nemzeti programokat.

A szociálpolitika összehangolásának erősödése, a Közösség szociálpolitikai hatáskörének kibővítése azt eredményezte, hogy 1989-ben elfogadták (Nagy-Britannia kivételével) az Alapvető Szociális Jogok Európai Chartáját. A Charta a Szociális Akcióprogramon alapult és a következő jogokat és kötelezettségeket hirdette meg:
- az élet- és munkakörülmények javítása,
- a szabad mozgáshoz való jog,
- az alkalmazás és a díjazás összefüggései,
- a szociális ellátáshoz való jog,
- a szabadsághoz és a kollektív bértárgyalásokhoz való jog,
- a szakképzéshez való jog,
- a nők és a férfiak egyenlő elbírálásának joga,
- az egészségvédelemhez és a munkahelyi biztonsághoz való jog,
- a gyermekek, a serdülők, az idősek és a fogyatékosok védelme.
A sokrétű erőfeszítések ellenére a közös szociálpolitika érvényesítésében a tagországok eltérő gazdasági és szociális jellemzői miatt viszonylag lassú az előrehaladás.

Közös tájékoztatási politika
A közös tájékoztatási politika célja az Európai Unióban tömörült különböző nemzetiségű, eltérő kultúrájú, történelmű ország egymásról, de főként az EU hivatalos szervei működéséről, célkitűzéseiről, politikájáról, intézkedéseiről, stb. pontos és aktuális információkat kapjon. Feladata az EU információk terítése a világban.

A tájékoztatás összefogása és irányítása a brüsszeli Bizottság feladata. Erre hozták létre a Bizottság X. Főigazgatóságát, amely a tájékoztatás mellett az EU működésével összefüggő kulturális, kommunikációs és audiovizuális feladatokat is ellát, valamint koordinál a többi szakosított főigazgatóság között.

A X. Főigazgatóság mellett a tájékoztatási munkában a Bizottság elnökének felügyelete alatt működő szóvivői szolgálat és az egyes szak-főigazgatóságok is tevékenyen vesznek részt. A Bizottság tájékoztatási politikája az információkat három fő csoportba sorolja: a politikai, az általános és a specializált információk kategóriáiba.

A tájékoztatás nyomtatott és elektronikus információhordozók segítségével történik. A nagyszámú és sokféle nyomtatott információ közül a munkanapokon megjelenő "Európai Közösségek Hivatalos Lapjá"-t (Official Journal of the European Communities) és az évente tíz alkalommal publikált "Európai Közösségek Bulletin "-ját (Bulletin of the European Communities) lehet kiemelni.

Az elektronikus információhordozók belső és külső felhasználók számára CD-ROM lemezen, on-line formában, valamint az Internet hálózaton férhetők hozzá. Az EU 46 adatbázisát tette be a rendszerbe, amelyekhez különböző termékek és szolgáltatások is kapcsolódnak. Az adatbázisok két csoportra oszthatók: dokumentációs és statisztikai jellegűekre.

Közös versenypolitika
Az EGK Szerződés az egységes belső piac létrehozása érdekében a piaci versenyszabályok közösségi rendszerének megalkotását írja elő. Célja a verseny szabályainak összehangolása a tagországok között, a piaci hatalommal való visszaélés tiltása, valamint a hatékony beavatkozás lehetőségének megteremtése.

Maga a Szerződés a versenypolitika két központi elemét tartalmazza: a versenyrend biztosítása érdekében tiltja a versenyt pótló megállapodások és határozatok létrejöttét, valamint a konkurenciaelv megvalósításának céljából tiltja az EGK-n belül a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést.

A Szerződés előírásainak megfelelően a Bizottság által kidolgozott közösségi versenyszabályozásnak két fő ága van:
- a vállalkozásokra vonatkozó szabályok, amelyek a versenyt korlátozó szabályozásokkal, a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel és a vállalatok koncentrációjának ellenőrzésével foglalkoznak, és
- az államokra vonatkozó szabályok, amelyek a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok működésével, az állami vállalatok irányításával és az állami támogatások szabályozásával foglalkoznak.

A verseny szabályozása a Bizottság feladata. Joga van vizsgálatokat folytatni, határozatokat vagy egyezményeket semmisnek nyilvánítani és büntetéseket, bírságokat kiszabni. Problémák esetén a Szerződésekben megfogalmazottak szerint a Tanács intézkedik.

A Közösség versenyszabályozására vonatkozó törvényeinek végrehajtása és betarttatása a tagállamok bíróságainak feladata, fellebbezési lehetőség van az Európai Bíróságához. A Bizottság döntéseit ugyancsak a Bíróságon lehet megtámadni. Bizonyos esetekben van lehetőség a versenyszabályok alól felmentést kérni, ilyenek pl. meghatározott régióknak nyújtott segítség, vagy a kutatással és csúcstechnológiával foglalkozók állami támogatása. A közös versenypolitika érvényesítésével, a szabályok szigorú betarttatásával kíván a Közösség valamennyi piaci résztvevő számára egyenlő esélyt biztosítani és a versenyt torzító intézkedéseket kiküszöbölni.

Közvetlen hatály
Az EK rendeleteit - amennyiben eléggé konkrétak - hatályba lépésük után azonnal alkalmazni kell valamennyi tagországban; nincs szükség arra, hogy a nemzeti törvényhozások külön jogszabályt alkossanak átvételükre.

Közvetlen választás
Az Európai Parlament képviselőit 1979 előtt a nemzeti parlamentek delegálták, azóta a tagállamokban közvetlenül, az általános parlamenti választásokhoz hasonlóan, az állampolgárok választják őket, ötéves időtartamra.

Kulturális politika
Nemzeti kultúrájának fennmaradását minden tagállam fontos feladatának tekinti és azon gondosan őrködik. Ugyanakkor számos terület együttes gondozásáról az Európai Uniós Szerződés intézkedett, amely a közös kulturális politikának a következő főbb célkitűzéseit határozta meg:
- az európai népek történelmének és kultúrájának jobb megismertetése,
- az európai jelentőségű kulturális örökségek megőrzése,
- nem kereskedelmi alapon történő kulturális csere szervezése,
- a képzőművészeti és irodalmi alkotótevékenység támogatása,
- külső országokkal és nemzetközi szervezetekkel való együttműködés.
- A közös politika megvalósítása során az EU egy sor eseményt támogat, illetve finanszíroz:
- európai zenekarok koncertjeinek megrendezése,
- fiatal alkotóművészek továbbképzésének segítése,
- európai örökségek (pl. az athéni Akropolisz, Athos-hegyi kolostorok, stb.) fenntartásához való hozzájárulás,
- az "Európa kulturális fővárosa" akció szervezése,
- a legjobb európai műfordításért adott kitüntetés,
- az "Európai Filmdíj" megalapítása.

Kutatás és műszaki fejlesztés
Az EU K+F közös politikája az Egységes Európai Okmány elfogadásával került intézményesítésre. Ennek megfelelően az 1980-as évek közepén alakították ki a kutatási és műszaki fejlesztést támogató politikát és indították be az Okmány által előírt keret- és speciális programokat. Az alapelveket az Európai Unióról szóló Szerződés is megtartotta. A K+F keretprogramokra a Bizottság tesz javaslatot, majd az Európai Parlament és a Tanács együttesen dönt róluk.

Eddig három keretprogram valósult meg (1984-87, 1987-91 és 1990-94 között). A negyedikben, az 1995-1998-as periódusban a támogatásokra 13 Md. ECU-t irányoztak elő. Ennek:
- 28 %-át információs és közlekedési technológiákra,
- 18 %-át az energiatermelésre és -felhasználásra vonatkozó kutatásokra,
- 16 %-át ipari technológiákra,
- 13 %-át a biológiai tudományokra és technológiákra,
- 9 %-át környezetvédelemre fordítják, míg a fennmaradó 16 %-ot a társadalomgazdasági kutatásoknak, a közlekedésnek, a harmadik világgal való együttműködésnek, a kutatók képzésének, stb. szentelik.

A speciális programok megvalósításának három módja van :
- Költségmegosztási alap, amelyben az EU a kutatási és fejlesztési költségek bizonyos százalékát vállalja,
- a Közösség saját kutatásai, amelyeket a hat országban nyolc intézetet működtető Közös Kutató Központ (Joint Research Centre) végez, és
- az összehangolt akciókon és hálózatokon keresztül, ahol a Bizottság csak a koordinációs költségeket fizeti.

Az 1990-es évek közepétől az EU együttműködik Közép- és Kelet Európa országaival a tudományos és technológiai rendszerek támogatásában a PHARE és TACIS programok részeként, továbbá kiemelten a SOCRATES program kereteiben. Kutatásra és fejlesztésre az Európai Unió GDP-jének mintegy 2-2,5 %-át fordítják. Ez némileg elmarad az USA és Japán hasonló adataitól. Ugyancsak hátrányban van a fentiekkel szemben az EU a K+F-ben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében. Ez az adat az EU-ban az 1000 fő munkavállalóra vetítve 4-5 fő, míg ugyanez az USÁ-ban és Japánban 7-8 fő.

Külső vámok
Az Európai Gazdasági Közösség vámuniójának kiépülése - 1968. július 1. - után valamennyi tagállam közös vámokat alkalmaz a Közösségen kívülről importált termékek esetében. 1975 óta valamennyi tagállam a teljes vámbevételét az EK közös költségvetésébe fizeti be.

Lefölözés
Az EK-n kívüli országokból származó mezőgazdasági import esetében alkalmazott, vámszerű fizetési kötelezettség. A lefölözés az alacsony importárakat felemeli az EK-n belüli magas szintre, és így megvédi az EK termelőit az olcsóbb külső áruk versenyétől, emellett jelentős bevételt biztosít a költségvetésnek. A lefölözés nagysága a világpiaci árak szintjétől függően ingadozik.

Legnagyobb kedvezmény elve
A liberalizált nemzetközi kereskedelem egyik alapelve. A legnagyobb kedvezmény elve nemzetközi jogi szerződésben való biztosítása annak, hogy valamely ország szerződő partnerének megad minden olyan (jellemzően: vám-) kedvezményt, amelyet más partnereinek megadott. Érvényesülésének érdekessége, hogy ha a szerződés megkötése után más partnereknek, pl. alacsonyabb vámok melletti importot tesz lehetővé, akkor ezt automatikusan kiterjeszti az előbbi szerződést aláíró partnerére is.

Letelepedési szabadság
Annak lehetővé tétele, hogy az EU állampolgárai más tagországokba átköltözhessenek, és ott ipari, mezőgazdasági vállalkozásba fogjanak, vagy szellemi szabadfoglalkozásúként keressék kenyerüket. Bár 1970. január 1-je óta elvileg tilos volt a korlátozása, a foglalkozások gyakorlásának országonként eltérő feltételei miatt ez nem valósult meg. A szakképesítések és diplomák kölcsönös elismerésének szabályozásával ez az akadály 1992 végéig a legtöbb szakma esetében elhárult.

Liberalizáció
A gazdasági szereplők szabadságát, esetünkben az országok közötti szabad versenyt fékező előírások (pl. vámok, mennyiségi korlátozások) lebontása.

Loméi Konvenciók
Az EK megalakulásakor a tagállamok az akkori - zömmel afrikai - gyarmataikat társult területekké nyilvánították. Ezek függetlenné válása után, 1963. júliusában új társulási egyezményt írtak alá velük. Ez volt az ún. yaoundei konvenció, amelyhez a tagországok korábbi társult gyarmatainak a többsége csatlakozott. Az első yaoundei egyezmény 1964. július 1. és 1969. június 30. között volt érvényben. A társulási egyezményt 1969-ben újabb öt évre meghosszabbították; a második yaoundei konvenció 1975. január 31-ével járt le. A yaoundei társulásban eredetileg 18 afrikai ország vett részt.

Az EK és 46 afrikai, karibi és csendes-óceáni fejlődő (African, Caribbean and Pacific - ACP) ország között 1975. február 1-én született megállapodás, amely a togói fővárosban február 28-án aláírt Loméi Konvencióban öltött testet. (A fejlődő országok ellenezték viszonyuk társulásnak - association - való minősítését, ezért inkább konvencióról beszélnek).

A Loméi Konvenciók időhatáros társulások: kezdetben mindössze öt évre kötötték őket. Az ún. II. Loméi Konvenció újabb ötéves hatállyal 1980. március 1-jén lépett életbe. A konvencióhoz ezúttal már 58 fejlődő ország csatlakozott (1980-ra már 61 ország vett részt). A III. Loméi Konvenció az 1985-1989-es időszakra szólt, a IV. Loméi Konvenciót pedig már tízéves hatállyal (1990-2000) kötötték. A Loméi Konvencióban részt vevő tagországok száma 1994-ig 70-re növekedett.

Az I. Loméi Konvenció nemcsak terjedelmében és formailag különbözik elődjeitől, hanem tartalmában is: az új egyezményben a kereskedelem szélesebb körű liberalizálását valósították meg. A konvenció az ACP-országok exportjának túlnyomó részét szabadon engedte be az EK piacaira, s csak származási igazolást követelt.

Új elem a Loméi Konvenciókban az exportjövedelmet stabilizáló rendszer (Stabex). Ennek fő célja elsősorban azoknak a "kevésbé fejlett, sziget- vagy tengertől elzárt" fejlődő országoknak (a 46-tól eredetileg 34-nek) a támogatása, amelyeknek exportja néhány nyersanyagra vagy mezőgazdasági termékre épül, és exportbevételeik nagymértékben ingadoznak.

A II. Loméi Konvencióban a Stabex listáját 34-44 termékre (kapcsolódó termékekkel) szélesítették, és támogatási alapját fokozatosan emelték. A IV. Konvencióban már 48 terméket támogatnak, s a Stabex az ACP-országok valamennyi fontosabb mezőgazdasági exporttermékére kiterjed.

Luxemburgi kompromisszum
1966. január 1-jétől a Római Szerződés értelmében az EGK Tanácsa az egyhangú határozathozatalról áttért volna a többségi döntésekre. Ezt a de Gaulle vezette Franciaország nem akarta elfogadni. Amikor 1965. július 1-jén nem sikerült a mezőgazdasági finanszírozásról megállapodni, Franciaország visszahívta a Tanácsból képviselőjét. (Ez volt az "üres szék politikája".) 1966 januárjában Luxemburgban az a kompromisszumos állásfoglalás született, hogy bár a többségi döntési eljárás elfogadható, amennyiben egy ország "nagyon fontos érdeke" forog kockán, kérheti, hogy döntést csak egyhangúlag hozzanak. (Azt nem határozták meg pontosan, hogy mi tekinthető "nagyon fontos érdeknek") Az Egységes Európai Okmány újraszabályozta a döntési eljárásokat, és elfogadása óta senki nem akadályozott meg többségi döntést a luxemburgi kompromisszumra való hivatkozással.

Maastrichti Szerződés
Az Európai Uniót létrehozó szerződés népszerű neve. 1992. február 7-én írták alá a dél-hollandiai Maastricht városában, és a tagállami ratifikációkat követően 1993. november 1-jén lépett életbe.
Az 1993. november 1-vel hatályba lépett szerződés célja a tagállamokból álló Közösség fokozatos átalakítása Unióvá, amely a tagállamok integrált és cselekvőképes szövetsége lesz.
A Szerződés három pillérre állítja a Közösséget :
1. A korábbi Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre, amely kibővült a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásával, valamint további közösségi politikákkal (szociálpolitika, szakképzés, kultúra, egészségügy, Transzeurópai Hálózatok, környezetvédelem, stb.). Új integrációs elemként került be az ún. uniós állampolgárság fogalomköre. A deklarált cél a gazdasági közösség fokozatos átalakítása politikai unióvá.
2. Az Unió jövőbeli közös kül- és biztonságpolitikájára, amely a Szerződésben megjelölt célokat szolgáló közösségi akciókra irányul. Ezek a következők:
- az Európai Unió alapvető érdekeinek és függetlenségének, valamint a közös értékeknek megőrzése,
- az Unió és a tagállamok biztonságának erősítése,
- a világ békéjének és biztonságának megőrzése az ENSZ és az EBESZ elveinek megfelelően,
- a nemzetközi együttműködés fejlesztése,
- a demokrácia és a jogérvényesítés erősítése és összehangolása az alapvető szabadságjogok és az emberi jogok biztosítása mellett.
3. A bel- és igazságügyi együttműködésre, amely számos konkrétan megjelölt közös érdekű ügyre és témakörre terjed ki. Ilyenek, pl. : menekültügyi és bevándorlási politika, vagy a kábítószerek és a terrorizmus elleni harc. A Szerződés előirányozta egy európai rendőri központ (EUROPOL) létesítését, amelynek az adatgyűjtő és szolgáltató funkciók mellett a nemzeti bűnüldözés és biztonságpolitika segítése, nemzetközi kriminológiai vizsgálatok és bűnmegelőzési stratégia kidolgozása is feladata lesz.
A Maastrichti Szerződés lényegében deklarálta az Európai Unió létrejöttét. Hatályba lépésével számos új európai szervezet és intézmény alakult, ill. kapott új nevet, mint pl.: az Európai Gazdasági Közösség elnevezés "Európai Közösség"-re, a Bizottság "Európai Közösségek Bizottságá"-ra változott. A Szerződés megállapítja a Közösség további fejlődésének menetrendjét. A szükséges integrációs lépésekről a most folyó Kormányközi Konferenciának kell döntenie - különösen a közös kül- és biztonságpolitika, a védelmi politika, az igazságügyi és belügyi politikák, valamint az intézményi rend továbbfejlesztése területein.

Magyarország és az Európai Unió közötti kapcsolatok intézményes keretei
A Magyarország és az Európai Unió között létrejött Társulási Megállapodás 1994. február 1-i hatályba lépésével létrejöttek a társulási intézmények. A Megállapodás a Társulási Tanács, a Társulási Bizottság és a Társulási Parlamenti Bizottság megalakításáról rendelkezett. A társulási intézmények munkája rendszeres. A magyar törekvés az, hogy a társulási intézmények mandátumuk kibővülésével fokozatosan a csatlakozás előkészítő fórumaivá váljanak.
A Társulási Tanács felügyeletet gyakorol a Megállapodás alkalmazása felett és megvizsgál minden, a Megállapodás keretei között felmerülő nagyobb jelentőségű ügyet, valamint kölcsönös érdeklődésre számot tartó más kétoldalú és nemzetközi kérdést. A Társulási Tanács miniszteri szinten ül össze, évente egy alkalommal. A Társulási Tanács elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsa, illetve a magyar Kormány egy-egy tagja. Az eddigi gyakorlat szerint az elnöki teendőket felváltva a magyar külügyminiszter és az EU Tanácsa soros elnökségét ellátó ország külügyminisztere látja el. A Társulási Tanácsnak a Megállapodás céljai elérése érdekében, az abban előirányzott esetekben joga van határozatokat hozni, illetve ajánlásokat tenni.
A Tanács üléseit a Társulási Bizottság segíti és készíti elő. A Társulási Bizottság - rendszerint rangidős államigazgatási tisztviselők szintjén - az EU Tanácsa és az Európai Bizottság tagjaiból, másrészről a magyar Kormány képviselőiből áll. A Bizottság munkáját albizottságok segítik, amelyek a Társulási Megállapodás által lefedett területek vizsgálatára, illetve a Társulási Bizottság munkájának segítésére és üléseinek előkészítésére jöttek létre. A Társulási Bizottság félévente megvizsgálja az Európai Megállapodás végrehajtásának aktuális feladatait és előkészíti a Társulási Tanács elé kerülő döntéseket, azonban döntéshozatali jogkörrel nem rendelkezik.
Az Európai Unió - Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság (TPB) az Európai Megállapodásunk által létrehozott társulási intézmények között a kapcsolatok parlamenti dimenzióiért felelős szervezet. A TPB-t az Európai Unió részéről az Európai Parlament Magyarország Delegációjának parlamenti képviselői, míg magyar részről az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke és tagjai alkotják. A Társulási Parlamenti Bizottság féléves rendszerességgel ülésezik.

Magyarország, mint társult ország és az Európai Unió bel - és igazságügyi együttműködése
A közép- és kelet-európai társult államoknak az Európai Unió bel - és igazságügyi együttműködésébe való bevonására a korfui Európai Tanácsi értekezlet határozata alapján, a strukturált dialógus keretében került sor.
A közép- és kelet-európai társult államok bekapcsolását az együttműködésbe annak a szükségszerűségnek a felismerése motiválta, hogy mind az EU tagállamainak, mind a KKE-i társult államok kormányainak egyformán szembe kell nézni olyan, országaik gazdasági és társadalmi stabilitását fenyegető új típusú kihívásokkal, mint a tömeges illegális migráció és az egyre nemzetközibbé váló szervezett bűnözés, melyek leküzdése csak összeurópai összefogással lehet eredményes.
1994. szeptember 8-án Berlinben első ízben hívtak össze olyan bel - és igazságügyi szakminiszteri konferenciát, melyen az EU tagállamainak szakminiszterei mellett a közép - és kelet-európai társult államok bel - és igazságügy miniszterei is részt vettek. A konferencián "Berlini Nyilatkozat" néven stratégiai programot fogadtak el a kábítószeres bűnözés és szervezett bűnözés Európában való leküzdése érdekében kifejtett fokozottabb együttműködésről.
Az 1995. június 20-án Luxemburgban megrendezett EU-KKE-i társult államok 2. bel - és igazságügy miniszteri konferenciájának - melybe már a balti országokat is bevonták - témái a hamis okmányok, a vízumpolitika, illegális migráció, toloncegyezmények, rendőri együttműködés és rendőrképzés, az Európai Unión kívüli országok csatlakozása a jogi együttműködésre vonatkozó nemzetközi egyezményekhez voltak.
Az 1995. szeptember 25-én Brüsszelben megrendezett 3. EU-KKE-i és balti országok bel- és igazságügy miniszteri értekezletének központi kérdése az igazságügyi együttműködés, a szervezett bűnözés - különös tekintettel az autócsempészetre -, a rendőrségi képzés és a menekültügy valamint migráció voltak. A konferencián akcióprogramot fogadtak el a szervezett bűnözés terén folytatandó igazságügyi együttműködésről.
Az együttműködés elmélyülését jelzi, hogy a kezdetben miniszteri szintű együttműködést 1996. januárjától a szakértői együttműködésre is kiszélesítették. A társult államok szakértői ma már munkakapcsolatban állnak az Unió Tanácsa által erre a célra létrehozott K4-es Bizottsággal és annak különböző munkacsoportjaival.

Marshall-terv vagy Európai Újjáépítési Program (European Recovery Program)
George C. Marshall amerikai külügyminiszterről elnevezett segélyprogram, amely a II. világháború után Nyugat-Európa újjáépítését szolgálta. A Szovjetunió elutasította a részvételt, nyomására kimaradtak belőle a volt szocialista országok is.

Másodlagos jog
A Miniszterek Tanácsa, illetve a Bizottság által kiadott rendeletek, irányelvek, határozatok, ajánlások és állásfoglalások összessége, amely az Európai Bíróság döntéseivel és az azokban megfogalmazott jogelvekkel egészül ki. Az elsődleges jogforrásokkal együtt az acquis communautaire fontos eleme.

Miniszterek Tanácsa
Az Európai Unió döntéshozó szerve, amelyben a tagállamok kormányainak képviselői vesznek részt és szavaznak az Unió jogszabályairól. Minden tagállamot egy miniszter képvisel a tanácskozásokon. A külügyminiszterekből áll az "Általános Ügyek Tanácsa", az ún. Technikai Tanácsok" (ilyenek, pl. a mezőgazdasági, energiaügyi, szállítási, stb.) tagjai az adott szakterület szakminiszterei. A miniszterek találkozóit munkacsoportok, ill. a tagországok EU-nagyköveteinek testülete, a COREPER készíti elő. A Tanács munkáját a Brüsszelben székelő Főtitkárság segíti.
A közösségi törvénykezés általában rendeletek (regulations) és irányelvek (directives) formáját ölti. A rendeletek kötelező erejűek, automatikusan és azonnal részévé válnak a nemzeti törvénykezésnek. Az irányelvek is kötelező erejűek, de a megvalósítás módszerét illetően a tagállamokra tartozik a döntés.
A Tanács hagyja jóvá a brüsszeli Bizottság által létrehozott nemzetközi egyezményeket is, dönt új tagállamok felvételéről, és a közös politikai módosításáról.
Az EU jogszabályai határozzák meg, hogy a Tanács ülésein milyen esetekben kell egyhangúan, és mikor minősített többségi szavazással dönteni (ez a szavazatok 71 %-át jelenti). A minősített többségű szavazást annak érdekében rendelték el, hogy ne kelljen minden esetben konszenzust elérni. Ennek során a nagyobb lakosság-számú országok szavazatai nagyobb súllyal esnek latba. A szavazatok súlyozottak. A 390 ezer fős népességű Luxemburg szavazata két pontot ér, míg a 80 milliós Németországé tízet. Létfontosságú nemzeti érdekeinek veszélyeztetése esetén minden tagállam vétójoggal élhet.
A Tanács elnökségét hat hónapos időtartamonként a tagállamok rotációs alapon töltik be. Jelenleg ír elnökség van. A Miniszterek Tanácsa az év 9 hónapjában Brüsszelben, 3 hónapban pedig (április, június és október) Luxemburgban ülésezik.

Minősített többség
A Tanács munkájában az abszolút többségnél szigorúbb (az egyhangúságnál értelemszerűen enyhébb) döntési feltétel. A döntéshez a szavazatok kétharmadára van szükség, emellett még azt is előírják, hogy a kellő számú szavazatnak hány résztvevőtől kell érkeznie. Ez utóbbi megkötés célja annak elkerülése, hogy a több szavazattal rendelkező kevés számú tagállam a kisebb országok kárára hozzon döntéseket. (A Tanácsban ugyanis az egyes tagországok képviselői - országuk nagyságának és gazdasági erejének függvényében - eltérő számú szavazattal rendelkeznek.)

Monetáris unió (pénzügyi unió)
A tagországok összefonódásának igen magas foka, amely feltételezi a valutaárfolyamok végleges rögzítését és a tagállamok közös pénzpolitikáját.

Nemzeti Euró Bizottság
Ebben a bizottságban a gazdasági és pénzügyminiszter elnökletével vállalkozások, szakmák, iparosok és kereskedők, szakszervezetek, a Jegybank, közigazgatási szervek, fogyasztók és konzultánsi szervek képviselői üléseznek. Minden olyan kérdéssel foglalkoznak, amelyek az egységes valuta bevezetésével kapcsolatosak. Ez a bizottság dolgozza ki az euró bevezetésének nemzeti tervét, melynek alapján a bankok, a vállalkozások és a közhivatalok eljárnak.

Nettó befizető
Azok az országok, amelyek a közös költségvetésből többet fizetnek be, mint amennyit onnan különböző jogcímeken visszakapnak. A legnagyobb nettó befizető hagyományosan Németország, őt követi Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia és Franciaország.

Nyugat-Európai Unió
A Nyugat-Európai Unió 1954. óta létezik. Jelenleg 10 teljes jogú: (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország), három társult (Törökország, Norvégia, Izland), és öt megfigyelői státusszal rendelkező tagja (Dánia, Írország, Ausztria, Svédország, Finnország) van. Ezek együtt alkotják az ún. 18-akat. 1994. óta Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, a három balti állam, valamint Románia és Bulgária csatlakozásával a NYEU-nak kilenc társult partnere van. A társult partnerek a többiekkel együtt az ún. 27-eket alkotják. A státuszt létrehozó Kirchbergi Nyilatkozat szerint ezen országok közvetlen biztonsági garanciákkal nem rendelkeznek, de részt vehetnek a Tanács ülésein. E státusz megteremtésével a NYEU jutott a legmesszebb a konkrét munkába való bevonás és a partnerországok közötti differenciálás terén.

A NYEU megalakulása és rövid története: A szervezet alapdokumentuma a módosított Brüsszeli Szerződés, amely csak módosította, de nem hatálytalanította Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok között 1948-ban 50 évi időtartamra megkötött szerződést. Mivel a NATO és a NYEU alapcéljai - mindenekelőtt Nyugat-Európa kollektív védelme - gyakorlatilag egybeestek, a megkettőzések elkerülése végett számos kérdésben a NYEU a NATO hasonló szerveire hagyatkozott, katonai eleme pedig eleve feloldódott a NATO-ban. A Nyugat-Európai Unió ún. "Csipkerózsika" álma 1984-ig tartott. A NYEU szervei: a Tanács a NYEU politikai végrehajtó szerveként általános hatáskörrel rendelkezik. Évente két tanácsülést tartanak a külügyminiszterek és a védelmi miniszterek részvételével az elnökséget betöltő állam fővárosában. A Tanács döntéseit általában konszenzussal alakítja ki. Az elnöki tisztséget - az EU gyakorlatnak megfelelően és azzal egyeztetve - fél évig tölti be egy adott állam. A Soros Elnök feladata, hogy elnököljön a Tanács ülésein, és indítványokat tegyen a napirendre. Két tanácsülés között a tagállamoknak a szervezethez akkreditált nagyköveteiből álló ún. Állandó Tanács végzi a politikai koordinációt. A Kibővített Tanács a tagállamok politikai és katonai szakértőinek konzultatív fóruma, amely többek között foglalkozik a világűr-technikai kérdésekkel és a Földközi-tengeri térség biztonsági problémáival. A párizsi székhelyű NYEU Biztonsági Tanulmányok Intézetének feladata, hogy a Tanács és a Közgyűlés számára kutatásokat végezzen, elősegítse az európai biztonsági kérdések megismertetését. A Műhold Központ, a Tervezési Sejt és a vezérkari főnökök találkozója a szervezet egyre erősödő katonai komponense.

A NYEU parlamenti dimenziója a Közgyűlés, amely megvitatja a NYEU Tanács éves tevékenységéről készített jelentést, valamint jogosult a Brüsszeli Szerződés alkalmazásából származó parlamenti feladatok ellátására, továbbá eljárni minden olyan ügyben, amelyet a Tanács terjeszt elé véleménynyilvánítás céljából.

A NYEU-t meghatározó dokumentumok: az Öböl-háború, és a kelet-közép európai változások rávilágítottak arra, hogy szükség van az európai védelmi identitás minél gyorsabb megteremtésére és hozzájárultak ahhoz, hogy az 1991. decemberében elfogadott Maastrichti Szerződés kiemelten foglalkozzon az Unió közös kül- és biztonságpolitikájával. A szerződés alapján az Európai Unió (EU) a NYEU-t "bízta meg" azzal, hogy dolgozzon ki számára védelmi vonatkozású döntéseket és akciókat. Ugyanakkor a Szerződés úgy fogalmaz, hogy az Unió politikája összeegyeztethető lesz a NATO keretén belül kialakított közös biztonsági és védelmi politikával. A tagállamok egyeztetett, de nemzetenként hangsúly-eltolódásokkal értelmezett álláspontja szerint a NYEU egyfelől az Európai Unió leendő biztonságpolitikai-védelmi karja, másfelől a NATO európai pillére. A szervezet újjászületésének betetőzése a Petersbergi Nyilatkozat (1992. június), amely a legátfogóbban fogalmazta meg a NYEU szerepét Európában. Ezen az eseményen vették részt először a későbbi társult partnerek külügy- és védelmi miniszterei.

Páneurópai Mozgalom
A páneurópai gondolat terjesztésére létrejött mozgalom. 1922-ben indította el Coudenhove-Kalergi osztrák gróf, majd a II. világháború után ugyanő keltette ismét életre. A célja az Európai Egyesült Államok létrehozása. A mozgalom mai vezetője Otto von Habsburg európai parlamenti képviselő.

PETRA
1989 óta futó közösségi program, mely a fiatalok képzését, illetve a felnőtt életre és kenyérkeresésre való felkészítést kívánja elősegíteni. A program célja a képzés színvonalának emelése (különös tekintettel az egységes belső piacra), és a fiatalok jó színvonalú szakképzésének elősegítése.

PHARE
Az Európai Közösség által 1990-ben indított PHARE-program a közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország gazdasági átalakításához, a demokratikus államberendezkedés megszilárdításához térítésmentes segítség formájában nyújt támogatást. A PHARE-program segíti a kedvezményezett országok és az Európai Unió közötti szorosabb politikai és gazdasági kapcsolatrendszer kialakítását. Pozitív és kézzelfogható eredményeket produkáltak a PHARE-programok különösen a gazdasági szerkezetváltás előmozdítása, a környezetvédelmi feladatok megoldása terén, valamint a felsőoktatás széleskörű nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerének megalapozásához történő hozzájárulással. Az utóbbi időben az Európai Unió több olyan döntést hozott, amely a csatlakozást előtérbe helyező hangsúlyváltást eredményezett (középtávú tervezés lehetősége, az infrastruktúra-határ felemelése 25%-ra, csatlakozás-orientált segélynyújtás).
A nemzeti PHARE-program mellett Magyarország fejlesztési forrásokhoz juthat a PHARE-Multi-Country és a PHARE Cross Border Cooperation programokból is. Magyarország 1990-től évi átlagban 10 milliárd forint nagyságrendű támogatásban részesül. 1995-99-ig a magyar PHARE-támogatás nagyságát az Európai Unió Bizottsága minimálisan évi 85 millió ECU-ben határozta meg. A magyar szervezeti háttér is igyekszik a segélyezési stratégia hangsúlyváltásához igazodni, központi intézménye a Segélykoordinációs Tárcaközi Bizottság, melynek két társelnöke a Külügyminisztérium és az IKM politikai államtitkára.

Protekcionizmus
Elsősorban az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékező, a hazai ipart különféle eszközökkel (vámokkal, korlátozásokkal, szigorú egészségügyi stb. előírásokkal) védő gazdaságpolitikai irányzat. (Ellentéte a liberalizmus.)

Regionális politika
Az EU egyik legfontosabb közös politikája, amely a régiók közötti különbségek mérséklését célozza. A regionális politika fontos eszközei a strukturális alapok.

Rendelet
Az EU "legerősebb", kötelező jogszabályfajtája: minden tagországra általánosan érvényes, anélkül, hogy a nemzeti jogba külön át kellene emelni (közvetlen hatály).

Régiók Bizottsága
A régiók bizottsága az Európai Unió legfiatalabb intézménye. A Maastrichti Szerződés hozta létre számos tagállam kérésére, akik azt kívánták, hogy a regionális és a helyi hatóságok számára teremtsenek intézményesített lehetőséget a közösségi folyamatokba való bekapcsolódásra. Ennek lényege, hogy a regionális és a helyi feltételeket és adottságokat ne csak figyelembe vegyék, hanem vonják is be az EU politika alakításába és alkalmazásába. A tagországok régióinak képviseletében 222 tag alkotja a Régiók Bizottságát ( a "nagy" államok 24 taggal, míg, pl Luxemburg 6 taggal képviselteti magát ). A képviselőket 4 évi időtartamra jelölik. A Bizottság keretében 8 állandó- és 4 albizottság működik. Évente 5 plenáris ülést tartanak a Bizottság székhelyén, Brüsszelben. A Bizottság munkáját segítő iroda munkatársait két évre bízzák meg. A regionális érdekeket érintő ügyekben (oktatásügy, kultúra, egészségügy, stb.) az Európai Unió Bizottsága és a Miniszterek Tanácsa minden esetben konzultál a Régiók Bizottságával. Főbb eddigi tevékenységük: irányelvek a transzeurópai légi közlekedési hálózatra, a falusi turizmus fejlesztése, európai út az Információs Társadalomba, az uniós állampolgársággal rendelkezők részvétele a helyi választásokban.

Római Szerződés(ek)
Az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia Közösséget megalapító szerződések, amelyeket 1957. március 25-én írtak alá, és 1958. január 1-jén léptettek életbe. Messze fontosabb az EGK-t létrehozó szerződés. Ennek bevezető részében fogalmazódtak meg az európai integráció legfontosabb céljai (pl. az európai népek integrációja, az országok gazdasági és társadalmi előrehaladása, a foglalkoztatás növelése, a jólét emelése, a béke és a szabadság megőrzése).

Saját jövedelemforrások
Az EU közös költségvetésének bevételi forrásai (a tagországok összes vámbevétele, az agrártermékekre alkalmazott vámjellegű lefölözések összege, a tagországokban beszedett áfa 1-1,4%-a). A saját jövedelemforrások elnevezés arra utal, hogy e jövedelmek nem tagdíjszerű befizetések. 1988 óta létezik egy ún. negyedik jövedelemforrás: a tagországok a bruttó nemzeti termékük 1,2-1,27%-ára egészítik ki a fenti három befizetést, amennyiben az nem érné el ezt az értéket.

Schengeni Egyezmény
1985-ben e luxemburgi városban állapodtak meg a Benelux országok, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői abban, hogy fokozatosan lebontják az ellenőrzést közös határaikon. Később csatlakozott valamennyi EU-tagország, Dánia, Írország és Nagy-Britannia kivételével. Az eredeti határidő 1990 eleje lett volna, de ezt többször módosították, és végül 1995 májusában lépett életbe. A Schengeni Egyezmény értelemszerűen azzal jár, hogy az azt aláíró országok külső határainál viszont igen szigorú ellenőrzést valósítanak majd meg. Az Amszterdami Szerződés a Schengeni Egyezményt az EK jogszabályainak szintjére emelte.
Az EK belső piacának kialakítása, a négy szabadság: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad forgalmának megvalósítása, a belső határokon történő ellenőrzés megszüntetését is igényelte. Az áruk tekintetében 1993. január 1-én, az egységes belső piac életbelépésének napján megszűnt az ellenőrzés az EU-tagállamok belső határain. A személyek tekintetében azonban ez csak később és nem minden tagállam között valósult meg.
A személyek belső határellenőrzésének megszüntetéséről Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg 1985-ben a luxemburgi Schengen városában írta alá az ún. Schengeni Egyezményt, amely szerint a szerződő államok állampolgárai a belső határokat ellenőrzés nélkül léphetik át. Később csatlakozott az egyezményhez Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország is.
Az egyezmény hatálybalépése azonban belső viták miatt egy évtizedet húzódott, s csak 1995. március 26-án lépett hatályba a Benelux államok, Németország, Franciaország, Spanyolország és Portugália között. Olaszországban és Görögországban később - a megfelelő technikai és jogi feltételek megteremtése után - lép életbe az egyezmény.
A belső határellenőrzés megszüntetése maga után vonta a külső határellenőrzés megerősítését, hiszen ezután mindenki, aki bármely "schengeni állam" területére belépett, akadálytalanul és ellenőrzés nélkül utazhat tovább az egyezményhez csatlakozott összes államba. Az ellenőrzés hatékonyságát egy közös rendőrségi, bírósági és vízumügyi információs rendszer, a Schengeni Információs Rendszer (angol rövidítéssel: SIS) hivatott biztosítani.
1995. január 1-én Ausztria is csatlakozott a Schengeni Egyezményhez - bár annak hatálybalépése Ausztriában csak a megfelelő jóváhagyási eljárások befejezése után, 1997-ben várható. A magyar és az osztrák belügyminiszter áthidaló megoldásként olyan megállapodást kötött, amely külön sávot biztosít a magyar, az uniós, ill. a harmadik országok állampolgárai számára, megkönnyítve ezzel a gyorsabb határátlépési ellenőrzést.

Screening
Azon folyamat, melynek során egy csatlakozni kívánó ország és az Európai Bizottság szakértői a csatlakozási tárgyalások keretében megvizsgálják, hogy egy ország jogrendje milyen fokon és mely pontokon felel meg az uniós elvárásoknak, illetve mely területek igényelnek további közelítést.

Stabilitási egyezmény
Az egyezmény pontosítja azokat a Maastrichti Szerződésben előirányzott szankciókat, amelyeket az ellen az eurózónába tartozó ország ellen alkalmaznak, amely hagyja, hogy állami deficitje a GDP 3 százalékánál nagyobb legyen. Közös felügyeleti rendszert hoz létre, 12 hónapos határidőt ad minden országnak, hogy rendezze nagyarányú deficitjét. Olyan szankciót irányoz elő, amely azonnal megszűnik, mihelyt az adott ország meghozza a szükséges korrekciós intézkedéseit, vagy megállapítást nyer, hogy a deficitet kivételes körülmények okozták.

Strukturális alapok
Az Európai Szociális alap, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap orientációs "szekciója", a Regionális Fejlesztési Alap, a Halászati Alap, valamint a Kohéziós Alap közös elnevezése.

Strukturált párbeszéd
Az Európai Tanács (EU állam- és kormányfők) 1993. június 22-i koppenhágai ülése határozta el, hogy az Európai Unió és a közép- és kelet-európai társult országok között multilaterális, ún. strukturált párbeszédet indít be, amelynek során szakminiszteri szinten konzultációkat folytatnak a transzeurópai dimenziójú közösségi politikákat érintő kérdésekről.
Az 1995. december 9-i esseni Európai Tanácson elfogadott ún. csatlakozási stratégia (a társulási szerződéseken alapuló bilaterális együttműködés mellett) központi szerepet szánt a strukturált párbeszédnek a közép és kelet- európai társult országok EU-csatlakozásra történő felkészülése szempontjából.
Az esseni dokumentum megerősítette az erre vonatkozó koppenhágai döntést a transzeurópai dimenziójú közösségi politikák vonatkozásában, és kiterjesztette azt a közös kül- és biztonságpolitikára, valamint a bel- és igazságügyi együttműködésre.
A strukturált dialógus keretében az állam-, ill. kormányfők az Európa Tanács üléséhez kapcsolódva évente legalább egyszer, a külügyminiszterek, a bel- és igazságügyminiszterek félévente, a szakminiszterek évente egyszer találkoznak.
A strukturált párbeszédben minden Európai Megállapodást aláírt társult ország meghívást kap, így a résztvevő országok köre folyamatosan bővül: 1995 júniusában Magyarországhoz, Lengyelországhoz, Csehországhoz, Szlovákiához, Bulgáriához és Romániához csatlakozott a három balti állam, augusztusban a spanyol elnökség döntése értelmében egyes találkozókhoz Málta és Ciprus, s a jelenleg parafált társulási szerződéssel rendelkező Szlovénia annak aláírása után szintén bekerül ebbe a körbe.

Szabadkereskedelem
A nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak az a rendszere, amelyben az országok közti forgalmat nem gátolják sem
adminisztratív, sem gazdasági vagy valutapolitikai akadályok. (Tökéletesen a gyakorlatban sohasem létezett.)

Szabadkereskedelmi övezet
Több ország alkotta terület, amelynek keretében az egyes országok az egymással szemben korábban alkalmazott vámokat és mennyiségi importkorlátozásokat megszüntetik, kívülálló országokkal szemben viszont minden ország fenntartja korábbi vámjait. A szabadkereskedelmi övezet legismertebb példája az Európai Szabadkereskedelmi Társulás.

Szabványosítás
A tagországok közötti kereskedelmet fékező vámok és mennyiségi korlátozások lebontása után a szabványok különbözősége fékezte a kölcsönös áruforgalmat. E hatás megszüntetése céljából hozzákezdtek európai szabványok kidolgozásához.

Székhelyek
EU intézmények székhelyei. Az EU intézményeinek székhelyeit az Európa Tanács 1992-évi Edinburgh-i ülésén rögzítették. Külön döntöttek a szervezet fő-intézményeinek (Európai Tanács, Európai Parlament, Európai Unió Tanácsa, Európai Bizottság) helyéről. Ezek tevékenysége több helyszínen zajlik, ezért több székhelyük van.
Intézményszékhely:
Európai Tanács változó: mindig az EU soros elnökségét adó országban,
Európai Parlament Strasbourg - havi plenáris frakcióülések, költségvetési tárgyalások,
Brüsszel - plenáris ülések, bizottsági munka,
Luxemburg - titkársági munka,
Európai Unió Tanácsa Brüsszel,
Luxemburg - áprilisi, júniusi és októberi ülések,
Európai Bizottság Brüsszel,
Luxemburg - néhány részleg, pl. EUROSTAT, Közzétételi Hivatal.

Egyéb intézmények és székhelyek:
Belgium - Gazdasági és Szociális Bizottság Brüsszel, Régiók Bizottsága Brüsszel
Dánia - Európai Környezetvédelmi Szervezet Koppenhága
Görögország - A Szakképzés Fejlesztésének Európai Központja Thesszaloniki
Hollandia - Európai Rendőrségi Hivatal / EUROPOL Hága
Írország - Állategészségügyi és Növényegészségügyi Hivatal Dublin, Európai Alapítvány az Élet- és Munkafeltételek Javítására Dublin
Luxemburg - Európai Számvevőszék Luxemburg, Európai Bíróság Luxemburg, Európai Beruházási Bank Luxemburg, Közösségi Szabadalmak Közös Fellebbviteli Bizottsága Luxemburg
Nagy-Britannia - Gyógyszertermékek Értékelésének Európai Szervezete London
Portugália - Kábítószerek és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelő Központja Lisszabon
Spanyolország - Európai Munkabiztonsági és Munkaegészségügyi Szervezet Bilbao, Belső Piac Harmonizálásának Hivatala ( védjegyek és formatervek ) Alicante

Személyek szabad mozgása az EU tagállamok állampolgárai esetében
A Maastrichti Szerződés értelmében az Uniót összefogó egyik legfontosabb vezérlő elv a "négy alapszabadság" (az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgása) biztosításának alapelve.
A személyek szabad mozgását a Közösségen belül először a Római Szerződés (RSZ) szabályozta. Ekkor a jogszabály a mozgás szabadságát csak a személyek három kategóriájának - a munkavállalóknak, a szabadfoglalkozásúaknak és a szolgáltatást nyújtó személyeknek - biztosította.
Bár mindegyik kategóriára külön szabályok vonatkoznak, a szabályozás közös vonása, hogy mindhárom kategória estében a mozgás szabadságát csak azért garantálja számukra, hogy egy másik államban gazdasági tevékenységet folytassanak. Az évek során azonban a mozgásszabadságot kiterjesztették olyan személyekre is, akik gazdasági tevékenységet nem folytatnak, mint pl. szolgáltatások igénybevevői, önmagukat eltartó személyek, nyugdíjasok, diákok. A Maastrichti Szerződés mindezt kiterjesztette az EU állampolgáraira általában.
A Római Szerződés 48. cikk 3. bekezdése szerint a mozgás szabadsága négy jogot foglal magában:
a/ jogot az állásajánlat elfogadására,
b/ az ebből a célból történő szabad mozgás jogát a tagállamok területén,
c/ jogot egy adott tagállamban való tartózkodásra munkavállalás céljából, az adott állam állampolgáraira vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően,
d/ jogot a munkaviszony megszűnését követően a tagállam területén maradáshoz bizonyos feltételek mellett.
A Szerződés a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot csakis a ténylegesen felajánlott munkaalkalom elfogadása és alkalmazása céljából adja meg, de nem vonatkozik például a tanulásra. Elfogadott ugyanakkor a belépés joga munkakeresés céljából és az e célból való három hónapos tartózkodás joga.
Vannak azonban olyan rendelkezések, amelyek korlátozzák a személyek szabad mozgását. Ezeknek az RSZ három kategóriáját különbözteti meg. Az első egyaránt vonatkozik a munkavállalókra, szabadfoglalkozásúakra és a szolgáltatást nyújtó vagy abban részesülő személyekre. Ennek értelmében vannak olyan korlátozások, amelyeket a közrend, a közbiztonság és a közegészség érdeke indokol. A második korlátozás fontos kivételt tesz azzal, hogy a munkavállalók mozgásszabadsága nem vonatkozik a közszolgálatban történő alkalmazásra (lásd RSZ 48. cikk 4. bekezdés). Végül az RSZ 55. és 66. cikkei szerint a letelepedés szabadsága nem vonatkozik olyan tevékenységre, amelyek - még ha időlegesen is - a közhatalom gyakorlásával vannak kapcsolatban. Külön foglalkozik a jogszabály a házastársakra, gyermekekre és eltartottakra vonatkozó rendelkezésekkel.

Szolgáltatások és a tőke szabad mozgása
Az Európai Uniót összefogó vezérelvként emlegetett négy szabadságjog harmadik tartalmi eleme a szolgáltatások szabad mozgása. A Római Szerződés (RSZ) 60. cikke szerint a szolgáltatás az a "rendszerint díjazás fejében nyújtott tevékenység, amely nem esik az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó előírások hatálya alá." Az RSZ kimondja, hogy a "szolgáltatást nyújtó személy a szolgáltatás végzése céljából időlegesen tevékenykedhet abban az országban, ahol a szolgáltatást nyújtja, mégpedig ugyanazon feltételek mellett, mint amelyeket az illető állam saját állampolgárai számára előír."
A fenti rendelkezésből következik, hogy a szerződés értelmében a szolgáltatás olyan gazdasági tevékenység, amelyre nem vonatkozik a többi szabadságra vonatkozó előírás. A szolgáltatás akkor tartozik a közösségi jog hatálya alá, ha határokon átnyúló elemeket tartalmaz azzal, hogy a szolgáltatást nyújtó személy más tagállamban telepedett le, mint a szolgáltatásban részesülő személy. Ez két esetben lehetséges:
1) a szolgáltatást nyújtó személy "A" államból nyújtja a szolgáltatást olyan személynek, aki "B" államban lakik anélkül, hogy bármelyik is átkelne a határon (pl. tanácsot ad levélben vagy telefonon),
2) a szolgáltatást nyújtó személy, aki "A" államban telepedett le, elmegy "B" államba, hogy ott teljesítse a szolgáltatást ( pl. egy "A" állambeli orvos meglátogat egy beteget "B" államban, hogy rajta műtétet hajtson végre).
A RSZ 66. cikke értelmében a közrend, a közbiztonság és a közegészség érdekeire való hivatkozás alapján, valamint a közhatalom gyakorlásával kapcsolatban a letelepedés jogára vonatkozó korlátozások és kivételek alkalmazhatók a szolgáltatások nyújtására is, a jogászi hivatás kivételével.
A negyedik szabadságjog a tőke szabad mozgása, amely lényeges feltétele a közös piac működésének. 1993. január 1-vel a tőke szabad áramlása megvalósult a Közösségeken belül.

Szubszidiaritás
A szubszidiaritás elve szerint minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol az optimális informáltság, a döntési felelősség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvényesíthetők. Eszerint a Közösségre csak azokat a jogköröket ruházzák át, amelyeket hatékonyabban lehet közösségi szinten gyakorolni, mint a függetlenül eljáró tagállamok vagy a régiók útján.
A szubszidiaritás elve az Európai Uniót összefogó egyik legfontosabb alapelv, amelyet a Maastrichti Szerződés 3.b cikke kodifikált. Ennek értelmében "azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, a Közösség csakis a szubszidiaritás elve alapján tevékenykedik, addig és amennyiben a célok a figyelembe vett intézkedésekkel a tagállamok szintjén kielégíthetően nem érhetők el, és terjedelmük vagy hatásaik miatt közösségi síkon jobban megvalósíthatóak."
Elméletben egy, a gyakorlatban azonban két formája létezik: az EU szubszidiaritási elve (amely csak a Közösség és a tagállamok viszonyát hivatott szabályozni) szűkebb körű a szubszidiaritás általánosan ismert fogalmánál, amely a demokrácia nélkülözhetetlen elemének ítéli a hatalomnak azt a fajta tagolódását, amely mind nagyobb és mind több jogkört biztosít az önkormányzatoknak.
A tagállamok szintjén a szubszidiaritás szerepe szorosan összekapcsolódik a törvényhozás és végrehajtás mechanizmusával. Lényege, hogy bármely adott kérdésben azon a szinten kell dönteni, ahol egyrészt már rendelkezésre állnak az ehhez szükséges információs és végrehajtási eszközök, másrészt ahol ez a lehető legközelebb marad a döntésben érdekelt állampolgárokhoz.
Bármely adott kormány az egyes állampolgárok, kisközösségek önálló kezdeményezéseit nem helyettesíteni, magához vonni, hanem kiegészíteni és támogatni hivatott. Így a szubszidiaritási elv alkalmazásának egyik fő célja a különböző helyi érdekek párhuzamos, egymást nem kizáró képviseletének biztosítása, az egyes állampolgárok ésszerű bevonása az őket közvetlenül érintő döntéshozatal előkészítésébe.
A szubszidiaritási elv térhódításával voltaképpen egy egyre átfogóbb, hármas tagolású uniós, tagállami és helyi önkormányzati szintű szabályozási rendszer van kiépülőben, melyet a hatékonyság, áttekinthetőség és demokratizmus együttes érvényesítése jellemez.

Szubvenció
Állami támogatás, amellyel valamely termék előállítását vagy kívánatos gazdasági tevékenységet (magatartást) ösztönöznek. (Sajátos esete, amikor azt jutalmazzák, hogy a farmerek ne termeljenek többet, vagy földjükön a szántóföldi kultúrákat rétekkel, legelőkkel váltsák föl.)

Tanács
A Tanács (Council) az Európai Unió jogszabályalkotó és döntéshozó szerve. Összetétele változó: az általános kérdéseket a külügyminiszterekből álló ún. Általános Ügyek Tanácsa (General Affairs Council) tárgyalja, a speciális kérdésekben a (pl. mezőgazdasági, közlekedési) szakminiszterekből álló Tanács dönt. Kiemelkedő jelentőségű ügyekben a Tanács munkájában mind a külügyminiszterek, mind az érintett szakminiszterek részt vesznek. (Ezt nevezik jumbo Tanácsnak.)

Társulás
Sajátos jogviszony az EK és a kívülálló országok között. A társulási szerződésben a felek kedvezményeket biztosítanak egymásnak. Ezek lehetnek egyoldalú vagy kölcsönös kedvezmények. A társulás - a helytelen szóhasználattal ellentétben ("társult tag") - nem tagsági viszony. A kelet-közép-európai országokkal kötött társulási megállapodásban azonban szerepel annak elismerése, hogy ezek az államok teljes jogú tagságra törekszenek.

Több sebességes Európa
Annak kifejezésére született koncepció, hogy az EU tagállamai különböző mértékben képesek vagy készek részt venni az integráció elmélyítésében. A több sebességes Európa azt jelenti, hogy a felkészültebb tagállamok előbb érhetnek el az integráció magasabb fokára, mint a többiek.

Transzeurópai Hálózatok
Az Európai Unió egységes belső piaca működőképességének biztosításában jelentős feladat hárul a tagországokat összekötő Transzeurópai Hálózatokra (Trans-European Network - TEN). Ezen belül három nagy területet lehet megkülönböztetni: a közlekedést, a távközlést és az energiatovábbítást. A TEN a nemzeti hálózatokat az Európai Unió szintjén kívánja egységes rendszerbe foglalni.
Mivel nem minden tagállam szomszédos másik tagállammal, a Hálózatok fejlesztési programjai kiterjednek az átmenő (tranzit) forgalom által érintett, az Európai Unión kívüli országokra is.
Közlekedési hálózatok. A vasúti-, a közúti-, a légi- és a csővezetékes szállítás hálózatain azonos szabályozások kialakítása folyik. A Közlekedési Munkacsoport által kidolgozott Transzeurópai Közlekedési Hálózat hazánk három közlekedési folyosóját is tartalmazza. Ezek: a Bécs - Pozsony - Budapest - Arad, és a Trieszt - Ljubjana - Budapest vonalak, valamint a Duna folyam.
Távközlési hálózatok. A telefon-, a távirat-, a telex-, a telefax- és a számítógépes összeköttetések, a rádió és a televízió sugárzási és vételi lehetőségek alkotják ezeket a hálózatokat.
Az Európai Unió belső integrációja szempontjából kiemelten fontos távközlési hálózatok fejlesztése és összekapcsolása jelentős ütemben folyik.
Energetikai hálózat. A gazdaság és a társadalom működésében nélkülözhetetlen energia biztosítására az Európai Unió kezdeményezte az Európai Energia Charta létrehozását, amelyet 1994-ben 45 állam - közöttük Magyarország is - írt alá. Ez lényegében szabadkereskedelmi és beruházás-védelmi nemzetközi megállapodás, amely a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi.

Trojka
A folyamatosság biztosításának sajátos eszköze: az EU elnökségét az adott, a megelőző és a következő félévben betöltő külügyminiszterek testülete.

Valutakígyó
1972 és 1977 között némely EK-országok a valutájuk egymás közti árfolyamát egy szűk sávon belül tartották, de a többi valutához képest az árfolyamok szabadon mozogtak. Ennek grafikus ábrázolása egy tekergő kígyóra emlékeztet. (A "kígyóban" nem minden EK-valuta vett részt, illetve néhány EK-n kívüli ország valutái is csatlakoztak hozzá.)

Vámplafon
Az Európai Megállapodásban szereplő sajátos kereskedelempolitikai megoldás. A vámplafon valamely termékcsoport exportjára meghatározott mennyiségi határ (pl. százezer tonna), amelynek eléréséig kedvezményes vámokat alkalmaznak, az azt meghaladó exportra viszont már magasabb vámtételeket vetnek ki.

Vámunió
A gazdasági integráció egyik fokozata. A vámunió azt jelenti, hogy a benne részt vevő országok egymás áruira nem vetnek ki importvámot, a külső országok termékeire pedig közösen megállapított vámokat alkalmaznak.

Vásárlóerő-színvonal (purchasing power standard - PPS):
Az átváltási árfolyamok nem szükségszerűen tükrözik egy adott valutának nemzeti területen fennálló valós vásárlóerejét; használatuk ezért nem szolgál pontos mutatóul az érintett országban végső fogyasztásra szánt áruk és szolgáltatások volumenéről. A vásárlóerő-színvonalat, amelyet az árszintek miatti torzulások kiküszöbölése érdekében korrigálnak, ezért alkalmazzuk az ECU helyett a tagállamok összehasonlításában.

Vezérigazgatóságok
Európai Unió Bizottságának vezérigazgatóságai (Directorate-General) Az Európai Unió Bizottságának munkáját 23 vezérigazgatóság végzi, több mint 20.000 alkalmazottal. A főigazgatóságok igazgatóságokra, az igazgatóságok osztályokra tagozódnak. A különböző főigazgatóságokat kezdőbetűjükkel és római számokkal jelölik. Ennek megfelelően a következő főigazgatóságokat különböztetik meg:
DG I. Külügyi
DG II. Gazdasági és Pénzügyi
DG III. Belpiaci és Iparügyi
DG IV. Versenyügyi
DG V. Munkaügyi, Szociális és Nevelési
DG VI. Mezőgazdasági
DG VII. Szállítási
DG VIII. Fejlesztési
DG IX. Személyzeti és Igazgatási
DG X. Információs, Kommunikációs és Kulturális
DG XI. Környezet-, Fogyasztóvédelmi, Nukleáris Biztonsági
DG XII. Tudományos, Kutatási és Fejlesztési
DG XIII. Telekommunikációs, Ipari, Információs, Innovációs
DG XIV. Halászati
DG XV. Pénzügyi Intézmények és Társasági Jogi
DG XVI. Regionális Politikai
DG XVII. Energiaügyi
DG XVIII. Hitel- és Befektetési
DG XIX. Költségvetési
DG XX. Pénzügyi Ellenőrzési
DG XXI. Vámuniós és Közvetett Adózási
DG XXII. Strukturális Koordinációs
DG XXIII. Vállalkozási
A vezérigazgatóságok mellett több egyéb szervezet is működik, mint pl. statisztikai, jogi, tájékoztatási, szóvivői, kiadói, fordítói. A Bizottság alkalmazottait pályázati rendszerben választják ki.

Werner-terv
Az európai gazdasági és pénzügyi unió első terve. Az 1970-ben elfogadott terv az EK-tagországok valutáinak konvertibilitásán, a tőkeáramlás szabaddá tételén, valamint az árfolyamok ingadozásának fokozatos megszüntetésén nyugodott volna. Az 1970-es évek első felének világgazdasági fejleményei teljesen lehetetlenné tették megvalósítását. Mégis nagyon fontos eleme az integráció fejlesztésének, mert csaknem húsz évvel később ennek az "átdolgozott" változata lett a gazdasági és monetáris unió alapja.

Westendorp jelentés
Az Európai Tanács legutóbbi, madridi ülésének döntése alapján az EU Kormányközi Konferenciája (IGC) 1996. március 29-én, Torinóban kezdődik. A konferencia feladata az Unió megreformálása, annak érdekében hogy az megfelelő választ tudjon adni a külső és belső kihívásokra, valamint figyelembe véve az integráció fejlődési tendenciáit, az új körülmények közepette is képessé váljon a hatékony működésre.
A Kormányközi Konferencia tematikájának előkészítésére 1995. júniusában alakult meg az ún. Reflexiós Csoport (Reflection Group), amelybe minden tagállam és a brüsszeli Bizottság egy-egy, az Európai Parlament pedig két főt delegált. A Reflexiós Csoport elnöke Carlos Westendorp spanyol külügyi államtitkár volt. A csoport 1995. decemberében, még a madridi csúcs előtt tette közzé jelentését. A madridi csúcs nem foglalkozott részletesen a Westendorp jelentés tartalmával, s nem született döntés a dokumentum státuszáról. Az elnökségi záródokumentum megállapítja, hogy "a jelentés jó alapot jelent az 1996-os kormányközi konferencia munkájához".
A jelentés két fő részre tagolódik: egy politikai bevezetőre, valamint a konferencia várható tematikájának megfelelően a kialakult megoldási javaslatokra. A jelentés megállapításai szerint az Uniónak mind belső és külső kihívásokkal szembe kell nézni az elkövetkező évek során. A polgárok integrációtól való elidegenedése, a legitimáció hiánya és a belső biztonság tökéletlensége a legfőbb belső, míg a bővítés és a globális verseny a legfőbb külső kihívások. Éppen ezért a jelentés elsősorban az intézményi reformra, a közös kül- és biztonságpolitikai (2. pillér), a bel- és igazságügyi együttműködés (3.pillér), továbbá a szubszidiaritás és polgárközeliség kérdéseire koncentrál.
A közös kül-és biztonságpolitikát (Common Foreign and Security Policy - CFSP) illetően a jelentés megfogalmazza azt az egybehangzó véleményt, hogy az EU-nak nagyobb felelősséget kell vállalnia a kontinens biztonságának garantálásában. A délszláv válság kezelésének kudarca hangsúlyos érveket szolgáltat a külpolitikai együttműködés továbbfejlesztéséhez. Ennek kapcsán javaslatok készültek a közös kül- és biztonságpolitikát érintő teherviselés, ill. döntéshozatali mechanizmusok megreformálását illetően. A tagállamok egyetértenek abban, hogy a közös kül- és biztonságpolitika hatékonyságának javítását, jobb előkészítését szolgálja a felállítandó külpolitikai tervező-elemző egység. Kényes feladat a közös védelmi politika kialakítása, melynek központi kérdése az EU-NYEU viszony rendezése.
A bel- és igazságügyi együttműködés (Cooperation in Justice and Home Affairs) terén elsősorban a polgárok szabad mozgásának és a belső határok szimbolikussá válásának a veszélyei (szervezett bűnözés, migráció) jelentik a központi kérdéseket, míg a szubszidiaritás és polgár-közeliséggel foglalkozó részben a foglalkoztatás-politikai, környezetvédelemi, valamint az Uniót az állampolgár számára közérthetőbbé tevő reformok szerepelnek. A csoport teljes egyetértésben szorgalmazza az információhoz való hozzáférés javítását, a dokumentumok, jogi szövegek egyszerűsítését, valamint a szerződések szövegében fellelhető ellentmondások kiküszöbölését.
Az emberi jogok kérdését illetően a csoportban többségi támogatást élvez az a nézet, hogy az emberi és alapvető jogokat huzamosan sértő tagállammal szemben szankciókat kell alkalmazni, tagságát fel kell függeszteni. Kisebbségi véleményként még a kizárás lehetősége is felmerült.
A jelentés az intézményi reformok terén a bővítés hatékonysága, annak polgár-közelisége és áttekinthetősége mellett külön kiemeli az Unió működőképességének valamint hatékonyságának biztosítását. Megállapítja, hogy az átalakításra új tagok felvétele nélkül is szükség van, de az intézményi reform sikeres végrehajtása előfeltétele a bővítésnek. Részletesen taglalja az Európai Tanács, az Európai Parlament, a Bizottság szervezeti felépítésével és eljárásrendjével kapcsolatos elvárásokat.

Zöld dollár
Az EK közös agrárpolitikájának keretében alkalmazott elszámolási egység nem hivatalos, de igen szemléletes elnevezése.