A MUNKA SZERVEZÉSE ÉS A MUNKAVÉGZÉS

A munka szervezése és a munkavégzés

Munkaidő és szabadidő

Az emberek élete, a társadalom fejlődése a fizikai időben folyik, de egymáshoz, a társadalomhoz, valamint a természethez való viszonyuk állandóan változik. Ez a "társadalmi idő" az idő társadalmi fogalmát és értékét, az emberek tevékenységének időbeni összetételét és jellegét fejezi ki. A társadalmi idő nem egynemű és végtelen, nem is folytonos: minőségileg különböző és véges (Tímár J., 1988).

Az iparosodás előtti társadalmakban a termelés elsődleges tere a mezőgazdaság volt. A mezőgazdasági munkák szakaszait és időtartamát, részben még a munka intenzitását is kozmikus és természeti tényezők határozták meg. 515e41f A munkák idejét a nappalok és az éjszakák, valamint az évszakok váltakozása szabályozta. A reggeltől estig tartó "munkanap" természetes módon foglalta magában a pihenés és az étkezés időpontjait és időtartamát. Az emberi élet által megkívánt heti és évközi pihenőnapok szabályai többnyire az egyházi liturgia szerint alakultak (Uo.).

Az iparosodás mélyrehatóan megváltoztatta a társadalmi idő tartalmát és struktúráját. A gyáripar kialakulásával, a bérmunka elterjedésével a termelés fokozatosan elkülönült a háztartástól. Megjelent a "munkaidő" -  a nap 24 órájából kiszakított lineáris idő - , amely a munkások és a alkalmazottak munkafeladatai megállapításának és a munka teljesítésének a mércéjévé, a termékek értékének a kifejezőjévé vált. A munkaidő meghatározott hosszúságú munkanapban és munkahétben ölt testet, éves- és életmunkaidőben kumulálódik. Szerepe kettős: a társadalom szintjén eloszlása attól függ, hogy a fizetőképes kereslet kielégítéséhez mennyi és milyen tevékenység szükséges; a munkaidő ugyanakkor méri az egyes emberek részvételét a társadalmi termelésben, és ezáltal meghatározza részesedésüket a társadalmi termék pénzformában közvetlenül felosztásra kerülő részéből.

Az gyáripari termelés elterjedése előtt a kézműves munkájának időtartamát a egyéni teljesítőképessége határozta meg, ezért a "munkaidő" azonos volt az "üzemidővel". A gépesítés azonban felszabadította a termelést az emberi munka korlátjai alól, megsokszorozta a gépeket kezelő és felügyelő ember termelőerejét, és a munka új típusú megszervezésével együtt elválasztotta az üzemidőt a munkaidőtől. Az új társadalmi időszerkezet-ben a termelés már nemcsak a nappalok és az éjszakák, illetve az évszakok, hanem az egyes dolgozók munkaidejétől és pihenőidejétől, a munkanapok és az ünnepnapok  váltakozásaitól is függetlenedett (Uo.).

A gyári munka az iparosodás kezdetén teljesen idegen volt az emberek számára. Időtudatukat az évszázadok alatt kialakult termelési mód és életmód, a megszilárdult hagyományok és szokásaik uralták. A természeti folyamatokhoz igazodó társadalmi időben a "munkaidő" nem vált el a "szabadidőtől". A mezőgazdaság vegetációs időszakának "nyújtott munkanapjai" hosszú pihenőket és étkezési szüneteket is magukban foglaltak, a természeti folyamatok által meghatározott munkaszakaszokat pedig a számtalan vallási ünnepnap pihenői váltották fel. A gyáripari munka mindennek ellenkezőjét - az állótőkének a természeti feltételektől független kihasználását és a munkafolyamatokhoz nem tartozó életfolyamatok kiiktatását a munkaidőből - azaz a gépekhez igazodó intenzív munkát követelte meg (Uo.).

Az ipari társadalomnak megfelelő új életmód és új magatartásformák kialakulása az üzemidő és a munkaidő, valamint a munkaidő és az életidő racionális egyeztetéséhez vezetett. A munkaidőből fokozatosan kiiktatták a munkafolyamathoz nem tartozó elemeket. A munkaidő alatti pihenés és étkezés szüneteit a fiziológiailag szükséges minimális mértékre korlátozták, mivel az új időszerkezetben "a józan emberi ész azt kívánja, hogy a munkaidőt úgy osszák be: a munkaidő alatt csak dolgozzanak és a pihenőidő alatt valóban pihenjenek, vagyis éles határvonalat kell húzni a kettő között, és nem pedig bizonyos fokig együtt csinálni" (F. W. Taylor, 1913, id. Tímár J., 1988).

A korai kapitalizmus szabályozatlan, mértéktelenül hosszú, laza "sűrűségű" munkanapja fokozatosan átadta a helyét a fejlett ipari társadalom korszerű munkaidő-gazdálkodásának, a "sűrített", intenzíven kihasznált "normál munkanapnak. Ez a változás magában foglalja az üzemidő elkülönülését a munkaidőtől, valamint a munkaidő elkülönülését a köznapi "életidőtől"; kialakul az ipari nagyüzemi termelésre alapozott kifejlett árutermelő társadalomnak megfelelő új társadalmi idő (Tímár J., 1988). 

A "gazdaságban" teljesített munkaidő a társadalmi újratermelés időalapjának csupán egy része, mégpedig kisebbik része. Az iparosodott országokban kialakult mai munkaidő a nap 24 órájának csak 1/3-a, a hét 168 órájának ¼-e, az év 8760 órájának  1/5-e és az átlagos életidőnek mindössze 1/10-e. A munkaidőn kívüli idő azonban nem szabadidő, amelyet tetszésünk szerint fordíthatunk szórakozásra, önművelésre, pihenésre, testedzésre, családi és társadalmi életre (Uo.).

Az iparosodással kialakuló modern társadalmi munkaszervezetek az árutermelő gazdaság keretei között, új technikai alapon szervezték meg az előző történelmi korszakok háztartás-gazdaságaira jellemző termelést és szolgáltatásokat. A háztartás nem piaci tevékenységei azonban továbbra is meghatározó szerepet játszottak és játszanak ma is a az egyéni és a társadalmi lét újratermelésében. Emellett a háztartáshoz kapcsolódva vagy a gazdaság és a háztartás közé ékelődve részben megmaradtak, részben feléledtek és újra kifejlődtek a "hivatalos" (első) gazdaságon kívüli árutermelő és piaci szolgáltató tevékenységek. A fejlett ipari országok "fekete" gazdasága elsősorban a jövedelmek redisztribú-ciós rendszere elől rejtőzve fejlődött ki (Uo.).

A modern gazdaságban az emberek munkájához hozzátartozik a közlekedés, mivel az iparosodással nagymértékben megnőtt a lakás és a munkahely közötti távolság, amit csak részben ellensúlyozott a lakosság átáramlása a városi-ipari körzetekbe és a közlekedési eszközök technikai fejlődése. Mindebből az következik, hogy a társadalmi újratermelés időalapját az első gazdaságban teljesített munkaidő, továbbá a második gazdaság és a háztartás munkáira, valamint a közlekedésre fordított idő együttvéve alkotják. Csak e "kötött idő", valamint a fiziológiai szükségletek (táplálkozás, tisztálkodás, alvás) kielégítése után fennmaradó idő "szabad" (Uo.).

A munkaidő flexibilizálása

A gazdaság flexibilitása elsősorban a termelés és a szolgáltatások alkalmazkodását jelenti a változó kereslethez. Ennek egyik fontos feltétele a munkaerő-piac rugalmas működése, a munkaerő megfelelő mobilitása, a foglalkoztatottak munkaidő-teljesítményeinek a gazdaság változó igényeihez való alkalmazkodása. A foglalkoztatás, illetve a munkaidő rugalmasságában a dolgozók is érdekeltek, de ez nem mindenben találkozik a gazdaság és főleg a munkáltatók érdekeivel. Az alkalmazottak, a teljesített munkaidőtől függő kereseteket is figyelembe véve, abban érdekeltek, hogy munkaidejüket racionálisan összeegyeztethessék a lakóhely-munkahely közötti közlekedéssel, a munkaidőn kívüli keresőmunkával, a háztartási munkához szükséges idővel, de elegendő idejük maradjon a szabadidő-tevékenységekre és a fiziológiai szükségletek kielégítésére. A munkaidő flexibilizálása ezért a munkáltatók és a munkavállalók közötti erőviszony és kapcsolatrendszer alapján alakul ki, és a munkaidő hosszát, beosztásának rendjét, valamint a munkaviszony időtartamát kifejező különböző foglalkoztatási típusok és formák kifejlődése és alkalmazása révén valósul meg.

A munkaidő hossza szerint a foglalkoztatottak többsége "normális" vagyis "teljes munkaidőben" dolgozik. Az alkalmazottak egy részének munkafeltételei és munkakörülményei azonban olyan kedvezőtlenek (pl. a bányászatban vagy a kohászatban), hogy emiatt foglalkoztatásuk "rövidített munkaidőben" történik, más esetekben pedig személyes vagy családi problémák (pl. gyermeknevelés) akadályozhatják a teljes munkaidős foglalkoztatást. Az utóbbi néhány évtizedben így a munkaerő olyan csoportjai is megjelentek a munkaerő-piacon, akik a normálisnál rövidebb munkaidőre kívánnak munkát vállalni, és foglalkoztatásuk csak "részmunkaidőben" történik (Uo.).

A flexibilitás az üzemidő és a munkaidő eltéréseinek az áthidalását is megköveteli. Ezt a célt szolgálják a több műszakos munkarendek különböző változatai. Az iparosodás hosszú korszaka alatt a munkáltatók írták elő a munkavállalók számára az egységes, "kötött" munkaidőt, a műszakbeosztást és a munkaidőrendet. Az utóbbi néhány évtized társadalmi fejlődésével azonban olyan új "rugalmas munkaidőrendszerek" alakultak ki, amikor a dolgozók maguk választhatják meg munkaidejük beosztását (Uo.).

A foglalkoztatás típusait meghatározó harmadik dimenzió a munkaviszony időtartama, amely a dolgozók nagyobb részénél "állandó", más részénél azonban - a természeti vagy a gazdasági eredetű ingadozásokhoz igazodva - "szezonális" vagy "időszakos", illetve "alkalmi". Ez utóbbiakra a munkaviszony mindig "meghatározott időre" szól, míg az állandó foglalkoztatás többnyire "meghatározatlan időre" vonatkozik. A foglalkoztatás egyes típusait a munkaidő hossza, a munkaidő beosztása, rendje és a munkaviszony időtartama együttesen jellemzik (Uo.).

A gazdaság  munkaidő-szükséglete különböző okokból és eltérő mértékben ingadozik. A kisebb és váratlan többlet-munkaidő szükségletet a túlóra intézményes rendszerével lehet kielégíteni. A munkaerő-szükséglet kisebb, de szabályszerű változásait az egyenlőtlen időbeosztású munkarendek bevezetése oldotta meg, a munkacsúcsok "nyújtott műszakjait" pedig más időszakok rövidített műszakjai ellentételezik. A stabil munkaerő-kapacitást érdemlegeden meghaladó szabályszerű vagy váratlan munkaerő-szükséglet kielégítésére különleges foglalkoztatási formák alakultak ki: a szezonális, az időszakos és az alkalmi munkások meghatározott időre szóló szerződtetése.

A rugalmas munkaidő-rendszer fogalma alatt a munkaidő-beosztásnak azokat az újabb rendszereit értik, amelyek növelik munkavállalók választási szabadságát a megállapodás szerinti munkaidő elosztásában, és ezzel megkönnyítik a munkaidő és a munkaidőn kívüli tevékenységek összehangolását (Uo.).

A rugalmas munkaidő-rendszer legelterjedtebb típusa a "csúszó" munkaidő-rendszer. E rendszerben a dolgozók - az üzemidő korlátjai között - maguk határozhatják meg a munka kezdésének és befejezésének az időpontját. E "peremidők" fogják közre a munkáltató által megállapított "törzsidőt". A dolgozók választási szabadságának foka és mértéke tehát a peremidőnek a munkaidőn belüli arányától, valamint attól függ, hogy a peremidő a munkaidőn belül hogyan helyezkedik el, és milyen időszak alatt köteles a dolgozó a teljes munkaidőt teljesíteni. Ennek megfelelően a munkavállaló munkaidejét a heti, a havi vagy hosszabb időszak keretei között "csúsztathatja".

A változó munkaidő-rendszer tulajdonképpen a csúszó munkaidő-rendszer módosított variánsa. Ebben az esetben a munkáltató csupán a napi munkaidő minimumát és maximumát, valamint azt a periódust állapítja meg, amelyen belül a munkavállaló saját elhatározása szerint dolgozza le a munkaidőt.

A rugalmas munkaidő-rendszerek különböző típusai közül a hetvenes években kezdett elterjedni a "sűrített munkahét" alkalmazása. Ebben a munkavállaló a normál munkahétnél kevesebb nap alatt dolgozhatja le a heti munkaidőt. Ezt gyakran úgy alkalmazzák, hogy az üzemidő és az állóeszköz-kapacitások jobb kihasználására a vállalat határozza meg a "sűrített munkahét" beosztását, és a dolgozó választási szabadsága csupán annak vállalására vagy elutasítására korlátozódik. Ehhez hasonló a "kapacitás-orientált munkaidő-rendszer" is, amikor a havi munkaidő elosztása az elvégzendő munkafeladattól függően változik. A ledolgozandó munkaidő beosztását a munkáltató határozza meg (Uo.).

A rugalmas munkaidő-rendszerek az előzőektől eltérő válfaja a "munkahely-megosztás" (job-sharing). Ebben az esetben két vagy több személy egymás közötti önkéntes megállapodás alapján megosztja az adott munkahelyre megállapított munkaidőt, a munkateljesítmény után járó munkabért és a juttatásokat. A munkahelyet megosztó dolgozók egyetemlegesen felelősek a munkahely betöltéséért és a munkafeladat elvégzéséért. A munkahely-megosztástól eltérő a munka megosztásának (work-sharing) vagy a munkahely kettéosztásának (job-split) a rendszere, amelyeknél a munkáltató határozza meg, hogy a munkát vagy a munkahelyet hogyan osztja meg és kiket alkalmaz adott részfeladatok elvégzésére. Ezek tehát inkább a részmunkaidős foglalkoztatás, mint a rugalmas munkaidő-rendszerek altípusainak felelnek meg

A munkafolyamatok szervezése

A munkavállalónak pontosan kell tudnia, hogy milyen feladatot kell elvégeznie és kikkel, hogyan kell együttműködnie ennek során, illetve az egész tevékenység milyen konkrét körülmények között, milyen környezetben zajlik. Ez a problémakör a munkaszervezés területe. A gazdasági fejlettséggel párhuzamosan nő a munkavállalók igényessége a munkafolyamatra vonatkozólag: az életminőség fejlesztésének előtérbe kerülésévela egyre nagyobb hangsúlyt kapnak olyan humán szempontok, amelyekkel korábban egyáltalán nem, vagy csak másodlagosan esett szó a munkaerő-menedzsmentben. Ennek következtében egyre inkább szükség van a munkakör gazdagítására, a munkafeltételek javítására, újszerű munkaszervezési eljárások alkalmazására. Ilyenek lehetnek (Chikán A., 1992):

- a munkarend megváltoztatása, rugalmasabbá tétele (l. az előző pont), az otthoni munkavégzés lehetőségeinek megteremtése;

- a munkarotáció, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók szakismereteik határain belül akár egy nap folyamán is más-más feladatokat lássanak el;

- munkafeladat-szélesítés, ekkor a munkás több, egymáshoz kapcsolódó, javarészt azonos jellegű tevékenységet végez;

- munkakör-szélesítés: amikor a dolgozó nemcsak jellegükben azonos feladatokat, hanem egymástól eltérőket  is ellát;

- szociotechnikai gyártási rendszerek alkalmazása: ezek a munkamegosztásban, illetve a munkával kapcsolatos egyéb döntésekben viszonylag önállóan rendelkező csoportok létrehozását segítik.