Nyugdíj- és életbiztosítások

Ennek a témának azért célszerû külön figyelmet szentelni, mert ahogy a Válságkezelés fejezetben láttuk, a felkészülés fontos lépése az, hogy vagy tartalékot képezünk a váratlan kiadásokra, vagy díjat fizetünk egy biztosítónak azért, hogy a szerzõdésben meghatározott biztosítási összeggel enyhítse a gondj 818h74i ainkat, ha a válság bekövetkezik.

10.1. Néhány szó a biztosításokról

A biztosítás lényegét a Kockázatvállalás fejezet 4.2. alfejezetének példája szemlélteti: a negyedik, nagy kockázatú játékban az egymillió forintos tõke elvesztésének kockázata úgy is csökkenthetõ, ha a tõkéjére a vállalkozó biztosítást tud kötni, például 200 ezer forintért biztosítja az 1 milliós eszközét. A termelõeszköz megsemmisülése esetén az egymilliós biztosítási összeggel újra lehet kezdeni valamit. A biztosítást megszervezõ vállalkozás is megtalálja a számítását: 60 befizetõ esetén beszed 12 M-t, átlagosan kifizet 10 M-t, és 2 M marad. A beszedett díjak várhatóan 16,7 százalékkal haladják meg a kifizetéseket. Tegyük fel, hogy a biztosító rezsiköltsége 0,5 millió forint, és az üzletkötõi jutalék a díjak 5 százaléka, azaz 0,6 millió forint, akkor a nyereség 0,9 millió, a teljes díjbevétel 7,5 százaléka.

A példa - bár olyan biztosító, amelyik ilyen feltételekkel biztosítást kötne, nincs - többet mond, mint elsõ pillantásra gondolnánk. Az látszik, miért hajlandó valaki biztosítást kötni, és az is, miért nyereséges üzlet a biztosítónak, ha jól számítja ki a kockázatokat, tehát miért van kölcsönösen szüksége egymásra a biztosítást igénylõknek, és a biztosítóknak. Azt is vegyük azonban észre, hogy az ügyfél és a biztosító közös érdeke az ügyfél esélyeinek ellenõrizhetõ, dokumentálható javítása. A fenti feltételek mellett ugyanis nem fog menni az üzlet! Bár ilyen nagy kockázatot (a csõd esélye 16,7 százalék) is jónéhányan hajlandók vállalni, kevesen lesznek akár képesek, akár hajlandók tõkéjük húsz százalékát biztosításra kifizetni. A biztosító viszont ilyen kockázat mellett - amely már nem is szokásos üzleti, inkább háborús kockázatnak felel meg - nem kérhet kevesebbet, hiszen ha csak eggyel többen mennek csõdbe a számítottnál (ennek az esélye 12,5 százalék), már nem 900 ezer forint nyeresége, hanem 100 ezer forint vesztesége lesz. Ha viszont a játékosok a csõd valószínûségét 16,7 százalékról 2,6 százalékra csökkentik úgy, hogy csak a harmadik fajta játékot vállalják, a negyediket nem (és erre írásban is kötelezik magukat a biztosítási szerzõdésben), akkor a biztosítási díj a biztosítottak kockázata alapján 31200 forintra mérsékelhetõ.

Jóval többen mernek olyan üzleti vállalkozásba fogni, amelynél a nagy anyagi veszteség kockázata csak néhány százalék, és jelentõs hányaduk a tõkéje 3 százalékát kitevõ biztosítási összeget már hajlandó lesz kifizetni. Erre közvetlen bizonyítékom is van: az autók Casco biztosítása körülbelül ennek a példának felel meg, mind a kockáztatott tõke, a kockázat mértéke, és a díjarányok tekintetében.

A módosított példában 10.000 ügyfél befizet 312 millió forintot, a biztosító várhatón kifizet 260 millió kártérítést, és 52 milliója marad. Ha a biztosító rezsiköltsége 5 millió forint, és az üzletkötõk jutaléka a díjak 5 százaléka, azaz 15,6 millió forint, akkor a nyereség 31,4 millió, a teljes díjbevétel 10,1 százaléka. Láthatjuk, hogy a nyereség nagysága is, aránya is nagyobb lett.

Ha nem 260, hanem 270, tehát tíz ügyféllel több megy csõdbe - aminek az esélye csak 7,6 százalék, tehát 40 százalékkal kevésbé valószínû, mint az, hogy az elõzõ esetben tíz helyett tizenegy csõd történik -, akkor is 42 millió marad a díjakból, és a biztosító még mindig nyereséges lesz. A nyereség 21,4 millió, a teljes díjbevétel 6,9 százaléka lesz.

A biztosítást igénylõk esélyeinek javítása - a nagy kockázatoktól tartózkodást szerzõdésben rögzítik - kisebb díjakat tesz szükségessé, ami elõnyös a biztosítottaknak, növeli a biztosítottak számát, így csökkenti a biztosító kockázatát, és növeli az összes nyereségét.

Eddig nem néztük meg, mi a hatása a biztosítási díjra a biztosító kockázatának. Megfogalmazhatjuk a két biztosítási példát abból a szempontból is, mi az esélye a biztosítási vállalkozásnak arra, hogy nyereséges legyen: az elsõ, nagyobb kockázatú esetben körülbelül hatvan százalék (legfeljebb 10 káresemény történhet), a második esetben mintegy nyolcvan százalék (291 káresemény történhet). Az utóbbi adat kedvezõbb, de aligha kielégítõ, még mindig 1:5 az esélye annak, hogy a biztosítás veszteséges vállalkozás lesz. Akkor lesz legalább 95 százalék valószínûséggel nyereséges a biztosítás, ha 340 káresetig az marad. Ehhez 5 M rezsiköltség, és 5 % üzletkötõi jutalék mellett 364 M díjbevétel lenne szükséges, tehát, ha a biztosító fizetõképességét garantálni kívánjuk, 31.200 Ft díj kevés, 36.400 Ft-ot kellene beszedni.

Ez a kalkuláció viszont valószínûleg túlságosan óvatos, és a 31.200 forinthoz képest a tizenhét százalékos díjemelés eléggé nagy, fõleg, ha versenytársak is vannak a biztosítási piacon. Üzletileg ésszerû a következõ javaslat: számítsuk úgy a díjakat, hogy a nyereség valószínûsége legyen csak 75 százalék. Így három nyereséges idõszakra jut átlagosan egy veszteséges, ami elég ahhoz, hogy az üzlet hosszabb távon nyereséges legyen. A biztosítási díj 31.200 forint helyett 30.840 forintra csökkenthetõ. További árcsökkentés és versenyelõny érhetõ el, ha a várható átlagos nyereség (évi 15-20 millió forint) egyharmadát a több éve kármentes - és hûséges - ügyfelek között felosztjuk. Az õ biztosítási díjuk két év után 30.200, majd kevesebb, mint harmincezer forint lesz.

A példák kissé bõvebb elemzése - remélem - érzékelteti mind a biztosítási matematika fontosságát, mind azt, mennyi mérlegelni valója van egy biztosítónak az árai meghatározása során. Egy biztosító, és a biztosítás-felügyelet számára nem elfogadható, hogy csak 50 százalék eséllyel tudja kifizetni ügyfeleinek a szerzõdött biztosítási összeget, de üzletileg az sem elfogadható, hogy a kockázattól túlzottan félve nagy díjakkal elriassza az ügyfeleit!

10.2. Életesélyeink és néhány alapadat

A továbbiakban nem a lakás-, autó-, utas-, stb. biztosításokkal kívánok foglalkozni, hanem a sokkal fontosabb, ugyanakkor alig ismert nyugdíjbiztosításokkal, és természetesen az életbiztosításokkal is.

Miért nagyobb sokkal a jelentõségük? Mert egy autó értéke 3-10 millió forint, birtoklásának tervezett ideje 2-10 év; egy ember pénzügyi értéke 30-100 millió forint, várható pénztermelési idõtartama 35-45 év, várható élettartama 70-80 év.

Miért kevéssé ismert, különösen a nyugdíjbiztosítás? Több ok miatt, talán a legelsõ az, hogy a legtöbben a boldog tudatlanság állapotában vagyunk. Az alapvetõ tényeket sem ismerjük, még kevésbé, miért kellene õket tudni. A saját tudatlanságom hozom fel példának: eléggé széles körû kutatómunkát végeztem, hogy elõadást tarthassak hallgatóimnak az életbiztosításokról. Háromszor adtam elõ, és csak ez után ismertem fel a népességstatisztikai adatok elemzésével annak jelentõségét, hogy a nõk négyötöde (82 %), és a férfiak kétharmada (66 %) szerencsére megéri a 62 éves nyugdíjkorhatárt, ezért nekik nyugdíjbiztosításra, és az életbiztosítások járadékfizetési szolgáltatására lesz szükségük, nem az életbiztosítás kockázati részére! Az adatokat a következõ, 37. ábra szemlélteti. Ez az úgynevezett halandósági adatokat foglalja össze, a vízszintes tengelyen az életkor látható, a függõleges tengely azt mutatja, az élve megszületett embereknek adott életkorban hány százaléka él még.

Az adatokat az ABN Biztosító tankönyve[86] és a Magyar Statisztikai Évkönyvek[87,88] alapján határoztam meg. Természetesen biztosítási számításokhoz nem eléggé egzaktak, mivel a jelenlegi 40-50 éves korosztály adatai eltérhetnek a mai 20 évesek 20-30 év múlva várható adataitól, amikor õk lesznek 40-50 évesek, de elfogadhatjuk jó átlagnak, amelyek a várható tendenciákat megfelelõen szemléltetik.

37. ábra Magyar nõk és férfiak halandósági adatainak ábrázolása

További okok: az élet elsõ felében fölöslegesnek látszik nyugdíjügyekkel foglalkozni (amikor már idõszerûnek látszik, akkor viszont ha nem is késõ, de kisebb várható nyugdíjért is jóval több pénzt kell ráfordítani), és az információt nem öntik ránk olyan intenzíven, mint az életbiztosítások esetében. A hagyományos életbiztosításoknak Magyarországon is hosszú történelme van, a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztárak viszont 1949. évi megszüntetésük után csak nem régen, az 1990-es években kezdték meg újra munkájukat.

Nézzük meg a magyar nõk és férfiak életben maradási és elhalálozási statisztikai adatait, ahogyan azokat a 37. ábráról le lehet olvasni:

Nõk:

Férfiak:

Annak bemutatására, hogy az esélyek valóban ilyen képet mutatnak, egy példa a gimnáziumi osztályom: 40 fõbõl 43 éves korunkra (25 éves találkozó) 2 halt meg, ez 5 %. Statisztikailag éppen ennyi várható, mindamellett természetesen egyetlen osztály nem statisztikai nagyságú minta. Annak az esélye, hogy ilyen osztályt találunk, csak 28 %. Részletesebben azt mondhatjuk, hogy 100 gimnáziumi osztályt leszámlálva 25 évvel az érettségi után várhatóan  

13 osztály lesz, ahol mindenki él,

27 osztály lesz, ahol 1 fõ nem él,

28 osztály lesz, ahol 2 fõ nem él,

19 osztály lesz, ahol 3 fõ nem él,

9 osztály lesz, ahol 4 fõ nem él,

4 osztály lesz, ahol 4-nél több fõ nem él.

100 osztály összesen

Az osztályok 74 %-ában, tehát többségében 2 1 fõ fog hiányozni . Ezt a jelenséget nevezik a nagy számok törvényének: a várható értéktõl lehetnek és lesznek eltérések, de nagy eltérés ritkán fordul elõ.

Amit hangsúlyozni akarok: a magyar nõknek kb. 11, a magyar férfiaknak kb. 21 százalék esélyük van rá, hogy 55 éves korukig meghalnak. Másrészt viszont a férfiaknak 66 %, a nõknek 82 % esélyük van arra, hogy nyugdíjasként élhetnek - vagy: élniük kell? - még 14-25 évig (férfiak 14-20, nõk 20-25 évig), és ha van mibõl, élvezhetik is. Az adatok közelítõ átlagértékek, korosztályonként eltérés lehetséges. A mai 20 évesek kilátásai remélhetõleg jobbak, ám biológiai okok miatt a nõk és férfiak esélyeinek aránya kevésbé változékony.

Választóvonalnak tartom pénzügyileg az 55, illetve a 62 évet.

Az 55 évet azért, mert várhatóan addigra állnak gyermekeink a maguk lábára. Éppen ezért halálunk, ha 50-55 éves korunk elõtt következik be, megfelelõ pénztartalék nélkül igen nehéz helyzetbe hozza házastársunkat és gyermekeinket. Ruhát, cipõt lehet nem venni fél-egy évig, de élelmet rendszeresen vásárolunk, a lakásrezsit (gáz, villany, víz, telefon, hiteltörlesztés) és a gyerekek iskoláztatását fizetni kell.

Természetesen, ha egészségesen élünk, és nem vállalunk túlzott kockázatokat, az egyéni esélyeink jobbak lesznek. Továbbá szabadon dönthetünk, hogyan kívánjuk kezelni halálunk kockázatát. Az viszont minden kockázatkezelés része - különben nem kockázatkezelés, csak könnyelmû gondatlanság -, hogy készen álljunk egy kielégítõ válasszal: ha a kár bekövetkezik, a kárenyhítésre mi a teendõ (katasztrófa-forgatókönyv)?

A másik határvonal az aktív pénztermelõ korunk vége. Az állami nyugdíj addigi jövedelmünknek legfeljebb az 50-60 százalékát teszi ki, és a mindenkori törvények az új nyugdíjak arányain a fizetésekhez képest bármikor változtathatnak. Aki csak az állami nyugdíjra hagyatkozik, kockázatnak teszi ki magát.

10.3. A nyugdíj- és életbiztosítás szerepének szemléltetése

Ha volna egy 20 millió forint értékû teherautónk, amely a pénzkereseti eszközünk, mit tennénk annak érdekében, hogy amikor elhasználódik, pótolni tudjuk, és hogy minél kevésbé legyünk kiszolgáltatva véletlen baleseti károknak, lopásnak?

Kezdjük a fontosabbal: Néhány év (6-10, esetleg 15) használat után a teherautót elhasználódás miatt véglegesen le kell állítani, és ekkor venni kell egy újat. Ez nem kockázat, hanem szinte bizonyosság: a teherautók kb. 99 százaléka megéri a "nyugdíjazásuknak" megfelelõ leselejtezést, sokkal nagyobb valószínûséggel, mint mi, emberek. Az autók néhány százaléka megrongálódik ugyan évente az utakon, de kijavítják õket; a totálkáros baleset szerencsére ritka (tized százalék körül). Pótolni akkor tudjuk az autót, ha a fuvarok bevételébõl az értékcsökkenésnek megfelelõ összeget rendszeresen levonjuk, és tartalékolt tõkeképpen gyûjtjük, befektetjük, hogy a teherautó leállításakor legyen elég tõkénk az autónak, vagy jövedelmének pótlására. Ez a tény gazdaságilag annyira parancsolóan szükséges, hogy az értékcsökkenés a bevételbõl levonható, nem része az adóköteles jövedelemnek.

Ahhoz, hogy a véletlen károkat lehetõleg elkerüljük, de ha mégis megtörténnének, mérsékeljük azok pénzügyi következményeit, tennivalóink:

Óvatosan vezetni

Rendszeresen szervizeltetni az autót (kormány, fékek!)

Probléma esetén azonnal szerelõhöz vinni

ÉS

Casco biztosítást kötni

A helyes válasz nem az, hogy vagy óvatos leszek, vagy Cascot kötök. Az óvatosság nem helyettesíti a biztosítást, és az óvatosság a biztosítás megkötése után is szükséges.

Ha

van tartalék pénzünk váratlan javításra,

jó minõségû az autónk,

nem a rendszeres szervizen fogunk takarékoskodni,

saját hibás koccanástól nem kell tartanunk,

akkor ésszerû lehet csak totálkár és lopás ellen biztosítani a kocsit, de nem ésszerû semmiféle biztosítást nem kötni.

Mi következik ezekbõl az ismeretekbõl? Pénztermelõ képességünk megszûnése esetére (öregedés miatt, vagy más okból) gondoskodnunk kell valami olyasmirõl, ami teherautónál az értékcsökkenési tõketartalékolásnak, illetve a Casco biztosításnak felel meg. Az elsõnek a nyugdíj- és a járadékfizetõ életbiztosítások, az utóbbinak általában az életbiztosítások kockázati része felel meg. Vannak más lehetõségek, de a legtöbbünk számára ezek a leginkább hozzáférhetõk.

10.4. Nyugdíjbiztosítások

Mindannyiunknak 50 százaléknál jóval nagyobb esélyünk van rá, hogy nyugdíjasként is fogunk élni. A jelenlegi felkészülésünktõl is függ, hogyan. Tulajdonképpen nem kellene gondot okoznia, mert 2003-tól mindenki bruttó keresetének vagy jövedelmének 26,5 %-a nyugdíjalapba kerül (vagy mind az állami nyugdíjalapba, vagy - a többségnek - 19,5 %-a az állami nyugdíjalapba, 7 %-a valamelyik, általa választott magán-nyugdíjpénztárba).

A bruttó fizetésünk vagy jövedelmünk 26,5 %-a elég tekintélyes arány, és tegyük hozzá: ésszerû arány. 40 év alatt elég nagy összeg lenne ahhoz, hogy "leállításunk" után pótolja megszûnõ munkajövedelmünket.

Miért nem számíthatunk mégsem arra, hogy az állami nyugdíjból nehézségek nélkül megélhetünk? A választ a következõ két alfejezetben írom le részletesen.

10.4.1. Befizetéseink a nyugdíjalapokba

Nézzük a százalékos arányokat, de konkrét adatokkal is szemléltetve, hiszen a kettõ adatrendszer együtt igazán világos (38. ábra):

Aki alkalmazott, és fizetésének teljes összege 100 eFt havonta, akkor õ a munkáltatójának 2002-ben és 2003-ban havi 129 eFt-ba került. A plusz 29 eFt-ot nem is látja a dolgozó, nincs rajta a fizetési jegyzékén, és nem is közlik vele. Elõnye, hogy adóznia sem kell utána, hátrány, hogy a munkáltatónak drágítja a dolgozó alkalmazását, az európai átlagnál nagyobb mértékben. Aki egyéni vállalkozó, az a saját magának kiszámlázott fizetése (vállalkozói kivét) után saját maga köteles befizetni még 29 százalékot a bevételébõl.

A plusz 29 eFt-ból a munkáltató 18 eFt-ot az állami nyugdíjalapnak fizet be, 11 eFt-ot az egészségbiztosítási pénztárnak. Ehhez hozzáadódik, amit az alkalmazott fizetésébõl is le kell vonnia a munkáltatónak: 8,5 eFt-ot az állami nyugdíjalap (2002-ben még 8 eFt-ot), 3 eFt-ot az egészségbiztosítási pénztár számára. Így ami a munkáltatónak 129 eFt bérköltség, abból 26,5 eFt megy a nyugdíjalapba, 14 eFt az egészségbiztosítási pénztárba. Ezek után 88,5 eFt maradna az alkalmazottnak a 100 eFt-ból, de még adó, munkavállalói járulék, és egyéb levonások is terhelik, nettó 65-70 eFt körüli összeg marad.

Ezt az arányt, tehát a bruttó jövedelem 26,5 százalékát két tényezõ csökkenti: egyrészt nem minden nyugdíjköteles, ami a fizetési jegyzéken szerepel (pótlékok, támogatások, stb.), ezért a bruttó keresetnek gyakran csak 80-90 százaléka után kell nyugdíjjárulékot fizetni, és csak ennyi lesz figyelembe vehetõ a nyugdíjalap számításánál. Havi 100 eFt kereset esetében nem 26,5 eFt, hanem csak 21-24 eFt. Másrészt van egy törvényben meghatározott maximális összeg, amelynél több nem lehet az alkalmazott nyugdíjalapja. 1998-ban ez a határ 1,57 MFt volt, 2002-ben 2,37 MFt (havi 197 eFt), 2003-ban 3,91 MFt (havi 325 eFt). Ez a maximum a munkáltatóra nem vonatkozik, neki a 18 százalék járulékot a bruttó fizetés teljes összege után ki kell fizetnie, viszont a nyugdíjszámításnál csak a nyugdíjjárulék-fizetési maximumot veszi az állami nyugdíjpénztár figyelembe.

A bruttó fizetésünk 26,5 %-a 40 év alatt elég nagy összeg: havi 100 eFt jövedelemmel, ha követi az inflációt, akkor a nyugdíjalapba befizetéseink alapján 40 év alatt jelenlegi 12,7 MFt vásárlóértéke halmozódna fel még akkor is, ha nem számolunk sem a tõke befektetésével és gyarapodásával, sem elõléptetésünkkel, amely az inflációt meghaladó jövedelemnövekedést tehet lehetõvé. Ez a tõke hat százalékos kamattal mostani 63 ezer forintnak megfelelõ nyugdíjat nyújtana havonta, ami a jelenlegi 100 ezer forint bruttó jövedelem nettó keresetének felel meg.

Azt hiszem, érdemes végül táblázatosan összefoglalni (11. táblázat) a járulékkulcsok változásait 1996-tól 2004-ig. A változások jól tükrözik a kormányok törekvéseit: az MSzP-SzDSz kormányok a magánnyugdíjpénztár bevezetésére, a Fidesz-kormány a járulékok lehetõség szerinti csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Véleményem szerint a társadalombiztosítási befizetési kulcsok ésszerûen tovább már nem csökkenthetõk a nyugdíjak elvárható reálértékének csökkenése veszélye nélkül, amint ez a következõ alfejezetben látható.

TTársa

38. ábra. A keresetünk, a munkaadó teljes költsége, a járulékok és adók arányai

11. táblázat. Munkáltatók és alkalmazottak TB és EB járulékterhei 1996-2004 között.

1 % az állami nyugdíjalapba, 6 % a választott magánnyugdíj-pénztárba.

10.4.2. Mennyit nyugdíjat kapunk azért, amit befizetünk a nyugdíjalapokba?

A válasz más lesz aszerint, hogy 2012. december 31-ikéig, vagy 2013. január elseje után megyünk nyugdíjba. Az 1997. évi LXXXI. törvény szerint 2012-ig a most érvényes módszer szerint kell a nyugdíjakat kiszámítani, 2013-tól viszont új elvek alapján kell meghatározni õket. A különbség lényege: 2012-ig a nyugdíjazás elõtti utolsó vagy a legutóbbi néhány év nettó keresete határozza meg a nyugdíjat, 2013-tól viszont a nyugdíjba vonulás elõtti 25 év bruttó keresete a számítás alapja. A számítások egyszerûsítése érdekében a továbbiakban minden nyugdíjat 40 év munkaviszony alapján számítok ki, ami elfogadható átlagnak látszik.

39. ábra. A 2012-ig megállapított nyugdíjak és keresetek arányai százalékban

(négyszögek: teljes kereset nyugdíjjárulék-köteles; háromszögek: a nettó keresetnek csak 90-80 százaléka nyugdíjjárulék-köteles )

40. ábra. A 2012-ig megállapított nyugdíjaknál a figyelembe vehetõ keresetek, és a várható nyugdíj összege (körök) a keresettõl függõen (négyszögek: a teljes kereset; háromszögek: a nettó keresetnek 90-80 százaléka nyugdíjjárulék-köteles )

Aki 2012-ig megy nyugdíjba, az a nyugdíjazás elõtti nettó fizetésének 80-20 százalékát elérõ nyugdíjra számíthat, minél nagyobb a fizetése, annál kisebb arányra (39. ábra.) A kapcsolat erõsen degresszív: 35 eFt/hó fizetésig a fizetés 80 százaléka lenne a nyugdíj, a 90 eFt/hó fizetésig viszont ez a beszámítási arány 5-10 eFt-os sávonként 8 százalékra csökken, és a fizetés 90 eFt/hó fölötti része után már csak 8 százaléknyi nyugdíj jár. Így ha valaki például 200 eFt/hó fizetéssel megy nyugdíjba, annak a fizetése 90 eFt/hó-ig terjedõ része után 49,2 eFt/hó nyugdíj jár, a 90 eFt/hó feletti 110 eFt/hó-ért csak 8,8 eFt/hó, összesen 58 eFt/hó (40. ábra). A sávok határai az országos átlagkereset növekedés alapján emelkednek (1997. évi LXXXI. úgynevezett nyugdíjtörvény 17. ), de ez a számítás erõsen degresszív jellegén nem változtat. A törvény és a számítás részleteit a 10.4.4. alfejezetben mutatom be.

Aki 2013-tól megy nyugdíjba, az - a maximális nyugdíjalapot meghaladó fizetéseket kivéve - nagyjából a nyugdíjazás elõtti bruttó fizetésének 50-60 százalékát elérõ nyugdíjra számíthat. A fizetés és a nyugdíj közötti kapcsolat jóval kevésbé degresszív, mint a jelenlegi nyugdíjtörvény szerint, és az új szabályok nem támogatják a kis fizetéseket 60 százalék feletti nyugdíjaránnyal (ilyen kis összegû fizetések - havi 120-150 euro - valószínûleg amúgy sem lesznek már kilenc évvel az EU csatlakozás után). A 2013 utáni nyugdíjrendszernek lesz egy elõnye a jelenlegivel szemben, ez a jobb átláthatósága. Míg a jelenlegi nyugdíjrendszerben bonyolult számítások nélkül nem tudhatjuk jövõbeli nyugdíjunknak sem az összegét, sem a vásárlóértékét, addig az új nyugdíjrendszerben jövõbeli nyugdíjunknak a vásárlóértékét elég jól meg lehet becsülni. Az ugyanis kb. annyi lesz, mint a jelenlegi bruttó fizetésünk 60 százaléka. Ez úgynevezett ökölszabály, tehát csak becslés, de a sötétben találgatásnál sokkal jobb, és használhatóságát növeli, hogy eltérés tõle többnyire felfelé valószínû: ha fizetésünk az inflációnál nagyobb ütemben növekszik, akkor jövõbeli nyugdíjunknak a vásárlóértéke valamivel több lesz, mint jelenlegi fizetésünk 60 százaléka.  Igaz, ebben a kedvezõbb esetben a nyugdíjba vonulás elõtti fizetésünknek 60 százalékánál a nyugdíjunk kevesebb lesz, mert az utolsó évek nagyobb befizetései nem növelik a 40 év alatt felhalmozott tõkét hasonló ütemben, és az utolsó években kevésbé érvényesül a kamatos kamat hatása.

A nyugdíjak 2013 utáni meghatározása közelít a magán-, és önkéntes nyugdíjpénztárak tõkefelhalmozás alapján számítható nyugdíjak arányaihoz, feltételezem, hogy nem véletlenül. Nem célszerû versenyhelyzetben az állami nyugdíjalapot leküzdhetetlen hátrányba hozni a magán-, és önkéntes nyugdíjpénztárakkal szemben, jobb, ha egyenlõ, esetleg valamivel jobb feltételeket tud kínálni.

A feltételek közelítésére jellemzõ, hogy 2013 után az állami nyugdíj várható összege és aránya megfelel egy olyan tõke után járó nyugdíjnak, amelyet a jelenlegi nyugdíjjárulék 40 éven keresztül történõ felhalmozásával hoztak létre, a befizetések 95 százalékának jóváírásával, 0,5 százalék reálkamattal (reálkamat a hozamnak az inflációt meghaladó hányada), és a nyugdíjfolyósítás idején a tõke (nominális) hozama 6 százalék.

A jelenlegi versenyhátrányt az mutatja, hogy jelenleg mindenki, akinek a bruttó fizetése több, mint havi 80 ezer forint (ez az összeg kevesebb, mint a minimálbér kétszerese), annak nyugdíja bizonyosan kevesebb lesz, mint fizetésének 60 százaléka.

10.4.3. Mi a teendõ?

A legelsõ kérdés: a jelenlegi bruttó keresetünk 60 százalékának vásárlóereje megfelelõ életszínvonalat fog nyújtani? A részletes elemzés nélkül annyit megemlíthetek, hogy számos hiteltörlesztést már nem kell fizetnünk, a munkába járás költségei is megszûnnek, viszont gyógyszerekre valószínûleg többet fogunk költeni, mint most. Ha a válasz igen, akkor semmi gondunk nincs. A választott magánnyugdíj-pénztár reálhozamát nem árt szemmel tartani, 1 százalék alatti nem fogadható el, 2-4 százalék általában igen.

Ha a válasz "nem", akkor a nyugdíjrendszer úgynevezett harmadik és negyedik pillérére lehet szükségünk, amelyek az önkéntes nyugdíjpénztárak, és a járadékot fizetõ életbiztosítások. További lehetõség, hogy pénzünket saját magunk fektetjük be.

Természetesen bármilyen biztosítást választunk, az szolgáltatás, ezért pénzbe kerül. A pénzünk befektetését, forgatását, a szakértelmet meg kell fizetni:

Ingyen nem lehet valamit kapni.

Ha saját magunk fektetjük be a pénzünket, az kevesebb kiadással jár, de

Sokkal több idõbe kerül (és az idõnk is pénz!)

Ha nem vagyunk profi befektetõk, az elmaradó haszon sokkal több lesz, mint a biztosító díjazása

Ha jól választunk biztosítót, alig tudunk jobbat produkálni, és a befizetés után az adóból visszaigényelhetõ 20-30 %-ot számításba véve a biztosító által nyújtott hozamot gyakorlatilag nem lehet utolérni.

Mindamellett szerintem legjobb nem a VAGY, hanem az ÉS:

Optimális biztosítás(oka)t választani,

És ha van többlet megtakarításunk, azt saját magunknak befektetni[90,182-190]

10.4.4. A nyugdíjtörvény adatszerû, kivonatos ismertetése

(3) A társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képezõ kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati idõhöz igazodik.

(1) h) szolgálati idõ: az az idõszak, amely alatt a biztosított nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett volt, illetve megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizetett.

A . 2013 január 1-jét megelõzõ idõben megállapításra kerülõ öregségi nyugdíj

(1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idõtõl, és a figyelembe vehetõ havi átlagkereset összegétõl függ. Ezek alapján az öregségi nyugdíj összege

(1) A 2013. január 1-eje elõtt megállapított öregségi nyugdíj összegét a 22. § alapján meghatározott havi átlagkeresetbõl kell kiszámítani azzal, hogy az 1987. december 31-ét követõen és 2013. január 1-jét megelõzõen elért kereseteket, jövedelmeket - ideértve a minimálbér összegét is - naptári évenként a személyi jövedelemadónak erre az összegre képzett összegével csökkenteni kell. (Nettó átlagkeresetrõl van szó - V.L.)

(2) A havi átlagkereset megállapítása elõtt a nyugdíjazást megelõzõ harmadik év elõtti naptári években elért keresetet, jövedelmet a nyugdíjazást megelõzõ második naptári év kereseti szintjéhez igazításánál az országos nettó átlagkereset egyes években történõ növekedését kell alapul venni.

Ha az 1997. december 31-ét követõ és 1999. január 1-je elõtti idõponttól megállapításra kerülõ öregségi nyugdíj alapját képezõ havi átlagkereset 35.000 forintnál több,

a 35.001-40.000 forint közötti átlagkeresetrész kilencven százalékát,

a 40.001-45.000 forint közötti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát,

a 45.001-50.000 forint közötti átlagkeresetrész hetven százalékát,

az 50.001-55.000 forint közötti átlagkeresetrész hatvan százalékát,

az 55.001-60.000 forint közötti átlagkeresetrész ötven százalékát,

a 60.001-70.000 forint közötti átlagkeresetrész negyven százalékát,

a 70.001-80.000 forint közötti átlagkeresetrész harminc százalékát,

a 80.001-90.000 forint közötti átlagkeresetrész húsz százalékát,

a 90.000 forint feletti átlagkeresetrész tíz százalékát kell az öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.

1999. január 1-jétõl kezdõdõen a 16. § szerinti összeghatárok [az éves] . országos nettó átlagkereset növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelõ . összeggel emelkednek. A járulékfizetési felsõ határt meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felsõ határnak megfelelõ összegre vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni.

Az öregségi nyugdíj összege

a 2012 december 31-ét követõen megállapításra kerülõ  nyugdíjak esetében

(1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idõtõl, és a figyelembe vehetõ havi bruttó (kiemelés tõlem, V.L.) átlagkereset összegétõl függ. Ezek alapján, ha a biztosított kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, . az öregségi nyugdíj összege

(2) Ha a biztosítottnak . magánnyugdíj-pénztárban egyéni [számlája van] . az öregségi nyugdíj összege

(1) Az öregségi nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétõl a nyugdíj megállapításának kezdõ napjáig elért, . a személyi jövedelemadót is tartalmazó, csökkentés nélküli bruttó kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni.

(3) A havi átlagkereset megállapítása elõtt a nyugdíjazást megelõzõ harmadik év elõtti naptári években elért keresetet, jövedelmet a bruttó átlagkereset egyes években történõ növekedését alapul véve a nyugdíjazást megelõzõ második naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani (indexálás, V.L.).

10.5. Életbiztosítások

10.5.1. Miért szükséges, és mi az, ami szükséges?

Mint láttuk, a férfiak túlélési esélyei nem túlságosan biztatók: Magyarországon jelenleg minden hetedik meghal 50, és minden ötödik 55 éves koráig. A kockázatot - ami a bizonytalansághoz tartozó várható veszteség - tovább növeli, hogy a háztartások többségében a férfi keresete a nagyobb. A nõk esélyei jobbak: 50 éves korukig minden tizenhatodik, 55 évig minden kilencedik hal meg, és a kockázatot az átlagos kereseti arányok tovább mérséklik.

Így érthetõ, hogy az életbiztosítás halálesetre szóló, kockázati része elsõsorban férfiaknak szóló áru. Nemcsak kockázati része van, de a haláleset lehetõségével lehet nyomást gyakorolni, és kezelni az ügyfél halogatási szándékait.

Az életbiztosítás halálesetre szóló, kockázati része szükséges a temetési költségekre, az életben maradt családtagok kiesõ jövedelmének pótlására, és az örökségi illeték kifizetésére.

A biztosítások többségének nemcsak kockázati, hanem tõkefelhalmozási, befektetési szolgáltatása is van, ezért is szükségünk lehet rá. Azért is kötnek emberek biztosítást, hogy 10-20 év múlva rendelkezésre álljon a pénzük egy elõre látható, nagy kiadásra. Ilyen nagyobb kiadások, amint a Válságkezelés fejezetben láttuk: a gyerekek felsõoktatása, elindítása az életben esküvõvel, lakással, ez szinte bizonyos esemény, és nagy kiadással jár. Nagy tõke felhalmozása szükséges nyugdíjunk érdemi kiegészítéséhez. A befektetés akár jobb is lehet, mint a biztosítás, de két dolgot érdemes mérlegelni, amikor választunk befektetés és biztosítás között:

Vajon van és lesz elegendõ jövedelmünk, hogy könnyedén befektessük, kihagyás nélkül a tervezett összegeket? Ha nem így van (lesz), akkor a saját befektetés növelésérõl könnyen lemondunk, mivel nem jár azonnali, látható hátránnyal, szemben egy biztosító díjfizetésének elmaradásával. A másik tényezõ, hogy a biztosító - ha ilyen szerzõdést kötünk - akkor is kifizeti gyermekünknek tanulmányaira vagy lakására a biztosítási összeget, ha az adott idõtartamon belül meghalunk, és nem fizetjük tovább a biztosítási díjat. Ezt a szolgáltatást - amelyet természetesen a kockázati díj ellenében nyújt a biztosító - egyetlen befektetési vagy bankszámla sem tudja megadni.

Mindazonáltal a férfiak 14-21 százalékos, és a nõk 6-11 százalékos kockázatát nem kell sem túl-, sem lebecsülni:

Gyermektelen, jól keresõ házaspár, különösen, ha lakás- és autóhitel törlesztése nincs, anyagilag válsághelyzet nélkül elviseli a társ elvesztését. Az örökségi illeték fizetése viszont itt is felmerül, és minél jobb anyagi körülmények között éltek, az illeték valószínûleg annál nagyobb lesz.

A gyerekek létezése viszont megnöveli mind a mindennapi, mind a távlati pénzkiadásokat. Aki mindenféle biztosítás mellõzése mellett akar dönteni, annak jó válasza legyen a "Hogyan boldogulnának családtagjaim nélkülem?" kérdésre.

10.5.2. A gyakoribb biztosításfajták és áraik

Vegyes életbiztosítás: még mindig ez a leggyakoribb.

Tartalmaz egy haláleseti és egy tõkefelhalmozási (úgynevezett elérési) biztosítást. Jó közelítéssel azt mondhatjuk, hogy a haláleseti díjból fizetik ki a biztosítottak közül elhunytak családjainak a biztosítási összegeket, az elérési biztosítás díjait pedig a biztosító költségei levonása után befektetik.

Amikortól a biztosítás érvényes, a biztosító a biztosított halála esetén a teljes biztosítási összeget kifizeti, függetlenül attól, hogy a biztosítást megkötõ személy mennyi biztosítási díjat fizetett meg. Ez a biztosító kockázata, ezért drágul a vegyes életbiztosítás díja rohamosan 40-45 éves életkor felett.

Mivel a törvény is óvatos befektetési politikát ír elõ, továbbá a garantáltan kifizetendõ biztosítási összeg miatt a biztosítónak is alapvetõ érdeke a tõke minél kisebb ingadozásokkal történõ növelése, a befektetés jórészt állampapírokba és vállalati kötvényekbe történik, a reálhozam 3-6 százalék körül van (az infláció fölött), és ezt nemigen haladhatja meg.

Vegyes életbiztosítás csökkentett haláleseti kockázatvállalással

Halálesetre csak az addig befizetett tõke néhányszoros értékéig vállal szolgáltatást, amíg ez az összeg a szerzõdésben rögzített határt el nem éri. Ilyen módon, hogy nem tartalmaz a biztosítás azonnali teljes összegû haláleseti kifizetést, az életkorral nem emelkedik drasztikusan a biztosítási díj.

Ennek a biztosítási formának a kifejlesztését az a felismerés ösztönözte, hogy a negyvenes-ötvenes korosztályt csak így lehet bevonni a vegyes életbiztosítási piacra. Helyzetük sajátossága, hogy aki ebbõl a rétegbõl karrierje delelõjére ért, annak van jövedelme is, megtakarítása is. Számolnak azzal, hogy jövedelmük 10-20 év múlva lényegesen csökkenni fog, és hogy meg is halhatnak addig (férfiak 15-25 százalék, nõk 8-15 százalék valószínûséggel), ezért igényük van arra, hogy olyan biztosítást köthessenek, amely nyugdíj-kiegészítést ad, de életbiztosítást is tartalmaz. Számukra a klasszikus vegyes életbiztosítás drága, mert haláluk valószínûsége 5-15-szöröse a 25 évesekének, viszont, mivel van megtakarításuk, az azonnali nagy összegû kockázati biztosítás nem kritikus fontosságú.

Ilyen módon találkoznak a biztosítók piac-bõvítési törekvései, és a negyvenes-ötvenes korosztály öngondoskodási igényei.

Befektetési életbiztosítás: újabb, néhány éve forgalmazott fajta.

A vegyes életbiztosítástól lényegében abban tér el, hogy a biztosított saját maga határozhatja meg, mibe fektesse a befizetett pénzét. A kockázat és a remélhetõ hozam növekedése sorrendjében: állampapír-alapokba, kötvény-alapokba, részvényekbe (külföldi és magyar). Így a biztosított több kockázatot vállalhat, ezért a biztosító csak visszafizetés tényére vállal garanciát, az összegre és a hozamra nem.

A befektetett és egyre gyorsabban növekedõ tõke hosszú távú tartalékként nyújt haláleseti és elérési biztosításnak megfelelõ védelmet. A tõke - különösen részvényeket is tartalmazó befektetési alapban - 5 éves távon túl gyorsan növekedhet, igaz, csökkenhet is.

A számlavezetési és befektetési költségek miatt évi 100 eFt alatt elõnyei egyre kevésbé érvényesülnek. Évi 200-250 eFt befektetés az optimális (többek között az évi 250 eFt-ig igénybe vehetõ adókedvezmény miatt is; 2003-tól a határt törvényben 500 eFt-ra emelték.).

Egész életre szóló haláleseti életbiztosítás:

Csak halálesetkor fizet, tõkefelhalmozási szolgáltatása nincs. Emiatt adott biztosítási összeg díja negyede-harmada, mint más életbiztosítások esetében. Fiatalon ez is lényegesen olcsóbban köthetõ meg, mint késõbb. Már évi 24 eFt elfogadható védelmet nyújt (2 M, ami egy család 1-2 évi költsége), évi 60 eFt-ért már kielégítõ a védelem (5 M a kamataival 3-6 évi fedezet egy családnak).

20-25 éves biztosítottaknak, 5 M biztosítási összegre a körülbelüli díjak:

Vegyes biztosítás 30 évre 150-180 eFt/év          Összeg/évek

20 évre 230-270 eFt/év.

Garantált összegû szolgáltatást nyújt: Halálesetre 5 millió forintot, eléréskor a szerzõdésben rögzített reálhozammal (ez általában 2-3 százalék) legalább a haláleseti összeg vásárló értékének megfelelõ tõkét egy összegben, vagy nyugdíjjáradékot.

A garantált mértékû szolgáltatás teljesíthetõsége érdekében a törvény óvatos befektetés-politikát ír elõ a biztosítóknak, csak állampapírokba, és jó minõsítésû kötvényekbe fektethetik a biztosítottak befizetéseit.

Befektetési biztosítás évi 200 eFt/év befektetéssel 10 % hozam (2003-ban ez 3-4 % reálhozamnak felelt meg) mellett

10 év alatt 2,95 M-ra növekszik. (1,47-szeres)

20 év alatt 9,4 M-ra növekszik.(2,35-szoros)

A befektetési biztosításnál a biztosított megválaszthatja a haláleseti biztosítási összeget, de legalább évi 200 eFt befizetés szükséges ahhoz, hogy gazdaságosági szempontból ésszerû legyen ötmilliós haláleseti biztosítási összeget választani.

Egész életre szóló biztosítás 60 eFt/év (30 év után a díjmentes értéke 3,7 M)

Köthetõ 30 évre, akkor csak 50 eFt/év, de ez 30 év után kifizetés nélkül megszûnik, és ezzel az évi 10 eFt megtakarítás miatt lemondunk a fõ elõnyérõl, hogy élethosszig nyújt védelmet.

10.5.3. Mikor mire lesz, vagy van szükségünk?

Aki életpályája elején tart, annak, amikortól állandó partnere, házastársa van, szüksége van (fõleg családjának) valamilyen életbiztosításra. Jó kezdet egy egész életre szóló életbiztosítás, amelynek havi terhe nem több, mint 2-5 eFt, ennyire mindenképpen telik (2-5 M biztosítási összeg).

25 és 35 éves kor között hatalmas az egzisztencia-teremtés (lakás, ház, család, autó) pénzigénye, ehhez képest szinte mindenkinek korlátozott a jövedelme, további biztosítást kevesen tudnak kötni. Mégis, 30-as éveink elejétõl gondolnunk kell legalább két dologra:

Halálunk pénzügyi kockázata, mivel keresetünk is, elhalálozásunk valószínûsége is növekszik, egyre nagyobbá válik

El kell kezdenünk mielõbb a tõkefelhalmozást mind gyermekeink elindításához (20 év múlva esedékes), mind nyugdíjunk kiegészítéséhez (30 év múlva esedékes).

A 25 évesen kötött kockázati életbiztosítás él, de növekedõ kockázat miatt kiegészítõ biztosítás is szükséges igazán 45-55 között lesz fontos, hogy legyen, de akkor kötni már drága: 35-ig érdemes megkötni, hogy 45-55 között meglegyen, amikor szükséges.

A)    Aki évi 100 eFt-nál többet nem tud vagy nem akar fizetni, és fontos, hogy a tervezett összegnél ne kapjon kevesebbet - nem akar kockáztatni - az kössön vegyes életbiztosítást. Ebben az esetben a biztosítási összeg a szerzõdött összegtõl csak felfelé térhet el, a hozam révén, ami az infláció fölött 4-6 % is lehet. Évi 100 eFt 30 évre kb. 3 millió forintos biztosítási összeget nyújt.

B)     Aki legalább évi 100-150 eFt-ot tud ráfordítani, az már választhat vegyes és befektetési életbiztosítás között.

C)    Aki 250 eFt-ot vagy többet tud ráfordítani, annak a befektetési életbiztosítás már jobb lehet, mint a vegyes életbiztosítás. Ha befektetési életbiztosítást választ:

És nem akar kockáztatni, akkor állampapír alapokat válasszon: 2-4 % reálkamat.

Ha mérsékelt kockázatot vállal, vegyes alapokba fektethet: 2-6% reálkamat.

Ha a befektetés 10-15 éves növekedése a fontos, és ezért kockáztatni hajlandó, akkor választhatja a részvényalapokat: 10 éves és hosszabb távon 5-10 % reálkamat elérhetõ (lehet év, amikor a tõke értéke 5-20 százalékot csökkenni fog.).

10.5.4. A biztosításkötés szempontjai[192]

Bevezetésnek egy kérdés: vennének valaha is úgy autót, hogy telefonon felhívja önöket egy autómárka képviselõje, másnap meglátogatja a lakásukon, és megveszik a kocsit, anélkül, hogy

végiggondolnák, mire van szükségük,

megnéznének más márkákat is,

ár/érték összehasonlítást végeznének,

beszélgetnének az adott típust már használókkal,

mérlegelnék az õ pozitív és negatív tapasztalataikat,

beleülnének és kipróbálnák?

Egyáltalán, ésszerûnek tartanák azt, aki csak azért vesz Opel/Suzuki/VW stb. autót, mert éppen az Opel/Suzuki/VW stb. cég képviselõje csengetett be hozzá? Az életbiztosítás hosszú távú befektetés, hosszú távú fizetési kötelezettséggel (az egyszeri díjas biztosítások kivételével). Értéke is, idõtartama is 2-5-ször nagyobb, mint egy autóé, érdemes legalább annyi gondot fordítani rá a beszerzése során, mint egy autó vásárlására.

Foglalják össze saját maguknak, mire van igényük és szükségük, és hívják fel a biztosítókat! Ki fognak esni azok, amelyeket nem lehet elérni (nem veszik fel a telefont, vagy csak üzenetközvetítõ fogadja a hívást, és nem hívják önöket vissza), és amelyeknek nincs olyan biztosítási termékük, amilyenre igényük van. A megmaradó szûkebb listától (ez valószínûleg 2-3 biztosító lesz) kérjenek tájékoztatást és ajánlatot! E tárgyalás során ne csak az árat kérdezzék meg, hanem figyeljenek arra is, hogy

hogyan, mennyiért lehet módosítani a szerzõdést,

a díjemelésnek van-e költsége?

Mi van, ha a díjfizetést abba kell hagynia, mennyi lesz a díjmentesített kötvény csökkentett értéke?

Mi van, ha szerzõdést kénytelen bontani néhány (min 3-5) év múlva, mennyi pénzt kaphat vissza, ez hányadrésze az addig befizetett összegnek?

Mennyire használható és érthetõ az írásos tájékoztató anyag a biztosításról, a biztosított jogairól és kötelezettségeirõl?

Mennyire készségesen és világosan válaszol a képviselõ a kérdéseire?

A képviselõ magabiztos, vagy lehengerlõ?

Mi az összbenyomása a képviselõrõl, ki fog tudni jönni vele?

Mérlegeljenek, és a legmegfelelõbbnek látszó biztosítást kössék meg.

Végül, de nem utolsósorban: az, hogy mit tudunk fizetni, minél rövidebb ideig szabad, hogy korlátozzon minket! A számításaink alapján szükséges biztosítás összegét bele kell számítanunk jövedelemterveinkbe. A számításba vételnek tükrözõdnie kell, amikor állást keresünk, fizetésért tárgyalunk, vagy befektetés jövedelmezõségét értékeljük.

Ajánlott irodalom

1. Alexander Gabor: Tõzsde (Novotrade, Budapest, 1990).

2. Bácskai Tamás: Bankról, pénzrõl, tõzsdérõl (Bankárképzõ, Budapest, 1998).

3. Csekõ László - Galambos A.: Pénzvadászat (Életbiztosítás vagy legalizált csalás?) (Csekõ, Budapest, 1999).

4. Fellegi Tamás: Bárki lehet tõzsdés (Alinea, Budapest, 2001).

5. Kiyosaki, R.T.: Pénzügyi intelligencia (10055 számú kazetta, Network 21, Budapest).

6. Kiyosaki, R.T. - Lechter, S.L.: Gazdag papa, szegény papa (Bagolyvár, Budapest, 2000).

7. Kiyosaki, R.T. - Lechter, S.L.: A cashflow négyszög (Bagolyvár, Budapest, 2000).

8. Kostolany André: Tõzsdepszichológia - Kávéházi elõadások (Perfekt, Budapest, 2000).

9. Magyar Judit: Biztos utakon -az ABN biztosító tankönyve (ABN-AMRO Rt., Budapest, 1999).

10. Munkaközösség: Magyar Statisztikai Évkönyv 2000 (KSH, Budapest, 2001).

11. Munkaközösség: Magyar Statisztikai Évkönyv 2001 (KSH, Budapest, 2002).

12. Obádovics József Gyula: Matematika (Mûszaki, Budapest, 1996).

13. Schafer, Bodo: Út az anyagi függetlenséghez (Bagolyvár, Budapest, 2001).

14. Spooner, John D.: Akarsz pénzt keresni? Vagy csak ökörködsz? (Alexandra, Pécs, 2000).

15. Thompson, Simon: Út az anyagi függetlenséghez (11313 számú kazetta, Network 21, Budapest).

16. Az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.