A vezetés gazdasági-társadalmi jelentősége, szerepe a fejlődésben. A vezetéstudomány kialakulásának folyamata, okai, feltételei.

A társadalom létének alapját képező munkatevékenység, s a társadalmi munkamegosztás fejlődése során a vezetés különleges munkatevékenységgé vált, mely lehetővé teszi, hogy az egymástól függetlenül dolgozó emberek munkateljesítményének összegén túl egy többlet-erőforrás jöjjön 656c29g létre.

A vezetési tevékenység egyik alapvető feladata az, hogy a rendelkezésre álló erőforrások jobb összehangolásával, az eleven és holtmunka termelékenységének növelésével hatékonyan elégítse ki a társadalom növekvő anyagi szükségleteit. Ez a vezetés gazdasági funkciója.

A vezetés hatására az együttesen cselekvő emberek formálódnak, fejlődnek, ennek során átalakulnak, fejlődnek társadalmi kapcsolataik is. A vezetés fejleszti a közös célok eléréséért tevékenykedő emberek közösségi szellemét és kultúráját, tudását, emberi társadalmi kapcsolatait. Ez a vezetés társadalmi funkciója. A két funkció szorosan összefügg, egymást kiegészítve, támogatva együttesen működik.

A vezetés kettős funkciója:

Gazdasági:

hatékonyság,

termelékenység,

koordinálás,

racionalizálás,

műszaki fejlesztés.

Társadalmi:

együttműködés,

kapcsolatok,

közösségi kultúra,

szolidaritás,

érdekérvényesítés.

Amilyen mértékben növekszik az azonos gazdasági, társadalmi célért tevékenykedő emberek köre, úgy növekszik a vezetésnek a társadalom fejlődésében betöltött szerepe. A termelőerők fejlődése következtében a vezetők feladatai egyre sokrétűbbek, szerepük és felelősségük egyre nagyobb az általuk irányított tevékenységek eredményességében. A vezető munkája mára professzionális tevékenységgé vált.

A vezetés minőségétől függ végső soron a gazdaság és a társadalom fejlődésének minősége is.

A vezetés gyakorlata egyidős az emberiséggel, az ember közösségekké formálódásával. A vezetés ismertté válásáról az ókori Egyiptomból származnak az első írásos emlékek. Időszámításunk előtt a XVIII. században Hamurappi 282 törvényt alkotott melyek tartalmazzák a munkaadó és munkavállaló viszonyára, valamint a hatalom gyakorlására vonatkozó szabályokat.

Az első kimondottan vezetés-módszertani tartalmú emlék az i.e. XIII. századból való Biblia.

Tartalmazza:

Ø      a vezetői munka és a képviseletet monopolizálását;

Ø      a vezetési hatáskörök delegálását, a többlépcsős vezetési hierarchiát;

Ø      lineáris szervezeti struktúrát,

Ø      a vezető alapvető funkcióit meghatározza: képviselet, tanácsadás, oktatás, célmeghatározás, utasítás, szabályozás,

Ø      a vezető kiválasztásának ismérveit,

Ø      a vezetési munka súlyozásának, a különböző szintű vezetők feladatkörének elhatárolását,

Ø      az együttes felelősség elvét.

Az ókori Görögországban Platón (i.e. 427-347) "Az állam" című munkájában fejti ki az ideális kormányzás és az ideális állam alapelveit. Szerinte a vezetőnek négy fontos tulajdonsággal kell rendelkeznie: bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság.

A középkorban a vezetési rendszer a római katolikus egyház szervezetében, majd a VI-X. században a feudális államokban a hűbéri láncolat irányításában és a hadseregekben fejlődik tovább.

A XIV-XVI. században Machiavelli (1469-1527) hirdet meg új vezetési elveket. "A fejedelem" című művében megteremti az ideális uralkodó típusát. Ez a típus autokrata, minden hatalmat magában egyesít, nagy tehetségű, nagy tudású ember. A beosztottaktól elvárja a hűséget, ezért jutalmazza őket.

Az újkorban a vezetés gyakorlatát és elméletét tovább gyarapította a porosz és az osztrák közigazgatásban a XVIII-XIX. században végbement fejlődés. Ezek érintették:

a hierarchia különböző lépcsőihez tartozó vezetési funkciók meghatározását,

a képzési és előléptetési rendszer kidolgozását,

az ellenőrzési szervezet létrehozását,

az államigazgatási munkamódszerek és eljárások ésszerűsítését.

Az 1800-as években kialakult a katonai vezérkar működésének alapelve, melyet később a nagy iparvállalatok vezetésében is felhasználtak.

Az ugrásszerű fejlődést a műszaki tudományok fejlődése váltotta ki. A termelő és szolgáltató szférában a kisebb szervezetekben és a nagyobbakban is a nagy teljesítményű erőgép megjelenéséig elegendőek voltak a hagyományos, közvetlen vezetési módszerek, a lineáris vezetési hierarchiák.

A nagyipar kifejlődésével, a munkamegosztás kiszélesedésével, az egy szervezetben dolgozók számának növekedésével a kizárólag empírián alapuló vezetés, irányítás már kockázatossá vált. A szikratávíró, majd a telefon feltalálásával megváltozott az idő jelentősége is. Az adott időegység alatt a társadalom életében, a gazdasági és társadalmi események egyre nagyobb száma zajlik le. Mindez gyorsabb alkalmazkodást, döntést, intézkedést követel a vezetőktől. Ez tehát megkövetelte az új utak, módszerek keresését, az új típusú vezetői tevékenység tudományos megalapozását. Ezzel a tevékenységgel akkor kezdtek szélesebb körben foglalkozni, amikor ennek szükségessége már társadalmi mértékben jelentkezett.

A vezetés elméletével és gyakorlatával tudományos igénnyel foglalkozó iskolák a XIX. század végén alakultak ki. 1911-ben megjelent V.W. Taylor munkája: A tudományos vezetés alapjai. Ez a mű foglalta először rendszerbe a munkaszervezés és a termelő szervezet vezetésének alapelveit. Ekkortól számítjuk a vezetés tudománnyá válását.

A vezetés a XX. század tudománya. A vezetés tudománya állandó változásban van, felhasználja más tudományágak eredményeit. Művelésének és gyakorlati alkalmazásának színvonala tükrözi az adott társadalom fejlettségét.