A személyiség és a fejlődésre ható tényezők ismertetése.

A személyiség az ember gondolkodásában és lelki életében lejátszódó jelenségeknek az adott egyénre jellemző összessége. Azon képességek halmaza, amely az egyént megkülönbözteti minden más személyiségtől.

A pszichológia szerint: a személyiség a fejlett idegrendszerre 818d38i l rendelkező élőlény alkalmazkodásának sajátos eszköze. Különleges szerepe a belső életfeltételek, életfolyamatok és a külső környezet között közvetítő funkciót tölt be és ezáltal szervezi az ember alkalmazkodását. Az alkalmazkodás az élő szervezet és a környezet közti egyensúly fenntartását jelenti. Olyan folyamat, mely a személyiség változásával, de a külvilág megváltoztatásával is járhat.

A személyiség:

tulajdonságok, képességek strukturált és működő rendszere;

részben örökölt, részben szerzett biológiai, fiziológiai, történelmi, társadalmi jelenség;

a külvilághoz való szüntelen alkalmazkodást szolgálta;

viszonylag állandó magatartásban nyilvánul meg;

teljes, egész, amely csak együtt érthető, ugyanakkor konkrét és egyszeri, soha meg nem ismételhető.

A személyiség alapvető meghatározása a sokféleség egységbe foglalása. Ezt a sokféleséget az egyén élete során gyűjti össze, a személyiség fejlődése révén. Legfőbb jellemzője a cselekvéses alkalmazkodás. Az alkalmazkodás során alakul ki a személyre jellemző dinamikus szerkezet, amely adott alapanyagból a tapasztalás útján jön létre.

Az egyén viselkedését, személyiségét a környezet, az átélt tapasztalatok állandóan változtatják. Az adott környezeti tényezők mellett aktuális viselkedést az egyén múltjából, a korábban kialakult inger-reakciók kapcsolataiból vagy tulajdonságaiból érthetjük meg. Ez az inger-reakció a már meglévő szerkezetbe beépülve van jelen a személyiségben.

A személyiség alakulása során végbemenő fejlődés meghatározza minden tevékenységünket, azt, hogy az ember:

mire képes: tehát mindazon tulajdonságok, melyek a sikeres cselekvést lehetővé teszik számára;

mit akar: mi a vonzó számára, mire törekszik, ezek alakítják a személyiséget tevékenységre ösztönző motívumok struktúráját, és azt is, hogy a társadalmi hatások milyen mértékben befolyásolják az ember tevékenységét;

milyen jellemű: mennyit tud megvalósítani törekvéseiből (alkat, akarat és magatartás).

A személyiséget alkotó környezeti hatások közé tartoznak a különböző normák:

általános norma (az egyén olyan, mint bárki más);

csoportnorma (az egyén olyan, mint néhány más ember);

egyedi norma (az egyén olyan, mint senki más).

A személyiség egy egység. amelyben ezek ötvözve vannak jelen. Az egyedi normák lényege, hogy létrehozza a személyes értékrendszert.

Az értékelés a mindennapi élet és gondolkodás része. A létezés során az ember olyan térben mozog, amelyben akaratlanul is alkalmazkodnia kell másokhoz, az általános és csoport normákhoz. Eközben értékeli mások és önmaga magatartását.

Az értékek a személyiségfejlődés során alakulnak ki és épülnek be a személyes értékrendbe, illetve ennek során határolja el magát az egyén bizonyos értékektől. Ez az identitástudat kialakulásának fontos mozzanata, hiszen az elfogadott értékrend behatárolja az egyén életterét.

Mind erkölcsi, mind munkaértékek tekintetében a képzés, a tapasztalat jelentősen befolyásolja a spontán fejlődést és a társadalmilag kívánt mederbe irányítja a kialakuló értékeket. A szocializáció célja az, hogy az egyén a társadalom számára is hasznos tevékenységben elégítse ki önmegvalósítási szükségletét.

Az értékrend elemei tehát tudati tényezők, amelyek nemcsak leírják a környezet valóságos vagy képzeletbeli jelenségeit, hanem értékelést is ad róluk.

Az értékrend választás, sorrendbeállítás (preferálás).

A mozgástér, az értékszférák főbb területei:

a civilizáció adott foka;

a munkatevékenység;

az együttélés;

a kultúra;

a társadalom szervezetei.

Akárhányszor cselekszünk vagy beszélünk, mindig dönteni kell arról, hogy hol vagyunk, mit várnak el tőlünk, mit kell kikerülnünk, melyek a játékszabályok. Mindezt automatikusan tesszük, személyiségünk azonban ennek megfelelően változik. Attól függően, hogy a kérdéses pillanatban milyen helyzettel azonosítjuk magunkat, változnak attitűdjeink is.

Az inger-reakció lehetőségéből két elmélet formálódott:

Szituációelmélet: a személyiségnek nincs belső konzisztenciája. Viselkedése attól függ, hogy a helyzet mit vált ki belőle. Előre nem lehet megmondani, hogy új helyzetben hogy fogunk viselkedni.

A szituációelmélet elvetők: szerintük, ha az ember általa eddig nem tapasztalt helyzetbe kerül, általában tartózkodó, visszahúzódó és hallgatag lesz. Állításuk szerint a helyzetek csak azt szablyák meg, hogy mit nem fogunk tenni.

A személyiség-helyzet együtteséből: a helyzet meghatározó tényezői ott fontosabbak, ahol a kötelességek, szerepek, feladatok, funkciók szigorúan meghatározottak. A személyiség meghatározó tényezői pedig ott fontosabbak, ahol a feladat szabadabb, nyitottabb.

Alapvetően négy feltételtől függ, hogy az adott helyzetben mit tesz az ember.

Kettő a személyiség terméke:

Ø      a tartós személyiségjellemzők,

Ø      a személy által elhárítható, leleplezhető eljárások mértéke.

Kettő a helyzet terméke:

Ø      az a mód, ahogy a személy az aktuális helyzetet és ennek saját magára vonatkozó jelentőségét észleli,

Ø      az, amit a helyzet a személytől elvár, amire a helyzetben kitűzött feladat szólít.

A személyiség nem rögzült struktúra, hanem a lehetséges viselkedésmódok összetett rendszere, melyet a környező természeti, társadalmi és kulturális feltételek hívnak elő.