Őszi versek - Áprily Lajos

Őszi versek - Áprily Lajos

Az éjjel vad, süvöltö szélvihar volt,

leverte mind az öszi levelet.

Gyorsszárnyalású, lilaszinü felhök

lebegnek át a holt e 747g68h rdök felett.

Az éjjel vad, süvöltö szélvihar volt.

Virágos álmok, merre tüntetek?

Felettem hollók károgása hallik,

felettem öszi ködfátyol lebeg.

Fáradt vagyok, a sírást elfeledtem:

közétek állok, testvér öszi fák,

most száll a nap, bágyadt fejét lehajtja

s elönti rajtunk röt aranyhaját.

Az ablakhoz halk ónesö csapódik,

úgy érzem, itt suhog szivem falán.

Ablakon át rötsárga, nagy falombok,

bús öszi lángok fénye hull reám.

A hangom halk, szeszélyes-bús a kedvem,

alkot, cserél borús fantáziám:

holtan fekszem egy búskomor szobában

s bús öszi lángok fénye hull reám.

VERLAINE-HANGULAT

Ónszínü ég borult a holt határra,

hull-hull az esö halkan, cseppre-csepp.

A cseppek bús, mult-ritmusos dalára

ilyenkor sajdul-fáj a régi seb.

Bús ködruhába öltözik a tarló,

ösz- és esöszag árad mindenütt.

Az alkonyatban áll egy ösz csavargó -

halkan sírnak az öszi hegedük.

A HALÁL SZŐNYEGÉN

A sétatér hideg harmatban ázik,

lombtemetön át érkezem hazáig.

Fáj látnom ezt a búskomor világot,

vén Homérosznak is szivébe vágott.

Ó, mennyi élet fekszik most a porba,

sáros cipöm részvétlenül tiporja:

a hárslevél, a röpke, halavány,

- bohó játék az élet hajnalán. -

A hársfalombok nyugtalan remegnek,

- izgalma, álma ifjú életemnek -

sóhajtó lombja szöke gesztenyének,

- le nem törült könny, régi könnyes ének -

sok öszi lángja rozsdaröt juharnak,

- kilobbant fénye vágynak és viharnak -

lomhán szállongó illatos dió -

- ó, sárba hullt, fakó illúzió! -

Didergö lelkem öszi ködben ázik,

szép szönyegen jutok el a halálig.

Nagyenyed,1912