Valaki sír - Áprily Lajos

Valaki sír - Áprily Lajos

Sokszor, ha állok künn az emberek közt,

az összevissza-városrengetegben,

zsongó hajókon, vásárcsarnokokban,

lázas zenéjü perron-forgatagban,

lélekriasztó, nyers rivalda-fényben -

egy síró hangot hallok mostanában.

Olykor megárad, néha föld alól jön,

úgy tántorog fel, mint a vészkiáltás

a csákányokra omló tárnamélyböl.

És néha úgy nyög, mint pásztorgyerek,

aki napos magasból mélybe szédült

s a szakadékban fekszik összetörten.

És néha búg lázadva és sötéten:

bukott szabadsághös a cella-vackon.

És néha úgy sír, mint én sírtam egyszer,

temetöszélen kisgyermek-koromban,

mikor az ég kigyúlt pokolpirosra,

a szomszédunkban asztagok ropogtak,

fekete perje-hullás verte arcom

és szállt a gyepre hurcolt bútorokra,

s fáztam sötéttöl és kísértetektöl.

És néha sír szükölve, mint az eb,

akit gonosz gazdája künt rekesztett,

lázzal kaparja a pántos kaput,

borzongatott szörére hull a hó

s ordasszagot szimmant az éjszakában -

Ó, lélek, néha hallak mostanában!