SZÉP FÁCSKA, DUNNA VOLT Baka Istvan

SZÉP FÁCSKA, DUNNA VOLT... Baka István

Szép fácska, dunna volt az árnyad,

hálóba mért kötöd magad?

Lenyírt gyapjadra rábocsátod

kipányvázott magányodat.

Homály ing ágadon: kabátod,

de mezitláb talál a fagy.

Lombod fenõkõ fejsze-szélnek,

s meglendült már a fejsze-agy.

Topognak elrongyolt cipõid,

szép törzseden lánymell-halom:

ágad tört ott, sebedre gyûlik

a torló, kérges fájdalom.

Bokáig sárban állsz e tájban.

Mi kényszerít rá? Hisz tudom!

Magad vagy a rádmért homályban,

s gyökereid e hatalom.

Mint ahol ötnél több gyerek van,

az égi csillagok soványak,

megbújnak ritkuló hajadban,

s alattad vadvizekben fáznak.

Nyitott ujjak közt már elejted

a csillagot s véletlen árnyat...

S szebbek a faragott keresztek

s a síma keritések nálad.

1968.

[Kötetben: Magdolna-zápor]