Pisztrangok kara - Áprily Lajos

Pisztrángok kara - Áprily Lajos

Benkö Gyulának

Erönket lassú víz apasztja,

heves fény s emberszó zavar.

Rég volt, mikor a sík 414b14e folyóig

lesodort a vak zivatar.

Szakadó felhök záporától

árrá dagadt a patak-ér,

s az áradástól meg nem örzött

sem köodú, sem part-gyökér.

Azóta úszunk, folyton úszunk

a vízzel szembe, cél iránt,

utunkat malmok torlaszolják,

a zuhogó súly visszaránt.

Halászsas-árnyék hull a vízre,

ravasz törrel kísért a gát.

Búvóhelyen töltjük a nappalt

s megvárjuk a hüs éjszakát.

Azóta minden éjjel úszunk:

futunk a tikkadás elöl,

havasra fel, hol mély az erdö

s forrás-ízü a patak-öl.

Fehérmelles vízirigó ül

habos kövön s fürgén neszez.

A martok tajtékos vizébe

finom fenyötü permetez.

A foltos, ritka napsütésben

zölden ragyog a fák moha,

s ha szél mozdul, kövünkre perdül

a málna és az áfonya.

Futunk, futunk a látomással,

súlyos habot hasít a szánk.

Riadozunk az óceántól,

az ér, az ér a mi hazánk.

Vihar ijeszt, kígyó riasztgat,

meredek útunk nehezül.

S szivárványos testünk az éjben

végsö iramra megfeszül.

S mire kipirkad fenn a hajnal

s vörös fény gyúl a fenyvesen,

az érhez zúgón, szirten által

megérkezünk gyözelmesen.