Pataki bor - Áprily Lajos

Pataki bor - Áprily Lajos

Nézd azt a kéklö, kúpos hegykaréjt:

itt ösi korban tüz formált talajt.

A városvégre hajló dombokon

a venyigében vulkán 727e42h lelke hajt.

Baráti szívek közt, a hegy tövén

ízlelgetem borát, a csodajót.

Varázsa múltat kápráztat felém,

borozgató nagyokról víziót.

Ifjú Balassa Bálint itt mulat,

sürün koccan s kondul az ón-pohár,

kemény táncos lábak dobbantanak

s szilaj daloktól cseng a régi vár.

Diák-kvártélya füstfelhöiben,

az éjben alvó scholához közel,

víg társak közt Csokonai Vitéz

szikrázó kedve mulattat s tüzel.

Petöfi lelke hösökért hevül,

nem a jelent, a múltat látja itt.

Nem te idézted meg, pataki bor,

a szent szabadság oroszlánjait?

S amott, hol csend-strázsálva állanak

a hallgató temetö-széli fák,

alszik, s az álmuk mély és végtelen,

néhány korán megfáradott diák.

Míg élök voltak, nóta-kedvüket,

tudom, te ajzottad fel, tüz-ital,

itt mindig belöled forrásozott

a pajzán tréfa és a drága dal.

Aranycseppeddel felköszöntelek,

s mert kedvem néha csüggedt és komor,

adj, kérlek, pezsdítö kortyot nekem

s felejtetö mámort, pataki bor!