Most szólj, rigó - Áprily Lajos

Most szólj, rigó - Áprily Lajos

Az a rigódal érdekel ma engem,

mely fenn a nyírfán, fiatal meréssel,

megszólal künn a hajnalszürkületben

halk indulással és emelkedéssel.

A fuvolása régi ismerösöm,

láttam tavasszal s láttam súlyos öszön,

és láttam hóhullásban, hogyha gyomra

szemet keresni üzte ablakomra.

Viharos hócsapásra, szélverésre

csak néha moccant fájó zirrenése.

Ott állt sötéten, hösi egymagában,

fekete szén a fényes zuzmarában,

úgy nézett rám egy karnyújtásra tölem,

hogy hazavágyó dal buggyant belölem.

De ö csak hallgatott. Mint néma, bátor,

ragyogó és fekete inspirátor.

Most szólj, rigó. Hófoltok halni készek,

nyírfák körül szellö-szüzek cicéznek,

mogyoróbokrok aranyat szitálnak,

ötszáz leány kacag a napsugárnak.

Most szólj, rigó. Faormon, póznacsúcson,

hangod dagadjon és lobogva gyújtson,

gyökerekig fusson tüze a fákon,

gyújtsa fel gyúlhatatlan némaságom,

avaromnak vessen szikrát alája,

legyek a tavasz piros lármafája,

riassza fel dalaid áradása

rabdalaimat zengö lázadásra.

Torkod remegve és ujjongva sírja,

hogy líra - líra - líra - líra - líra!