Marcius, II - Áprily Lajos

Március, II - Áprily Lajos

Álltam tavaszsugáron ég alatt,

Kelö vetések zöldje tarkitotta

Az új életre ébredö vid 828i89i éket;

Fejem fölött egyhangú károgással

Gyors szárnyalású varjúhad repült

Észak felé.

Az erdö hallgatott.

A természetnek nem volt bája még,

De már a mennybolt fényes tükörében

Halvány mosollyal nézdelé magát,

Mint rózsatestét a gyermekleány.

Álltam tavaszsugáron ég alatt.

A szívem mélyén halk zsongás fakadt

- mint nyári éjen nyárfalomb között -,

A hosszú téli éjszakák ködétöl

Fakult lelkemmel átéreztem újra

A megváltó, dicsö megújhodást.

S már-már kinyílt az ajkam, hogy kiáltsam

Ujjongó szívböl: Üdvözlégy tavasz!

Ekkor az ifjú, zöldelö vetésböl

Pacsirta szállt a fényes ég felé.

Dalolt, dalolt. S amint emelkedett,

Szemmel követtem versenytársamat.

És nem lehettem féltékeny reá:

Úgy éreztem, szivemböl száll a dal,

Hálát rebegni a kelö tavasznak,

Amely az alvó nagy természetet

Sziven csókolta s új életre hívta.

És megcsókolta fáradt lelkemet,

Hogy érezzem parányiságomat,

És rügyben, szellöben, sugárban

Rajongva újra megcsodálhatom

Az istenség örök, dicsö hatalmát.

Az út mellett szántóvetö paraszt

Hajtotta, verte fáradt ökreit

S vadúl káromkodott.