Laszló - Áprily Lajos

László - Áprily Lajos

Véres, de nem félelmes. Nem zavar.

Vádas csapatban csöndes néhai:

egyensúlylelkü, ritka észmagyar,

legjobb barátja Kant és Bolyai.

Eszmény. Professz 717f55h or. Vallomástevö.

Reátapadnak csillogó szemek.

Lelkes világa: szellem, szám, erö -

amíg a föld alatta megremeg.

Küszködve ébred, ingadozva vár,

jól tudja, hogy mindent kockára tesz.

De reng a föld és lángol a határ -

s a karját megragadja Szokratesz.

Ó, ezt az Egyet nem törvényiga

nyügözte zordul és nem ár sodorta,

nem trombita és vér-romantika,

de lelke sodra állította sorba.

S most már új csillag gyúlhat új egen,

jöhet pokol, pusztulás, béke bármi:

nem fog már többé csöndes Őrhegyen

diákcsapattal csillagot csudálni.

És csöndesülö, fátyolos szivek

marsot hiába vernek annyi vérhez:

a végtelenben nem találja meg

egy hang, mely holnap már utána kérdez.

Mindig milyen korán aludni ment.

Zsibongott még a sok diákszoba,

s nagy homlokára már leszállt a csend.

Be sokszor néztem azt a homlokot.

Ó, nem, nem régi hellén szobrokon:

az összhang ott a homlokán lakott.

Hibátlan ívü ritka béke-bolt,

alatta nagy szkepszis-tusák után

a harcnak már örökre vége volt.

Erdön töretlen tükrü, ritka tó,

mit szirti fecske szárnya nem sebez,

se pásztordobta szikla, csobbanó.

És mert nyugodtabb volt a többinél,

irígye lett a robbanó acél,

a szent homlok ma már: homlok-darab.

S a gögös érc gyözelmet ünnepel -

pedig csupán a tükröt törte el:

az összhang mindörökre megmarad.

Nagy homlokára hogy leszállt a Csend!

Mindig milyen korán aludni ment...