kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
Visegrád,1938
Megálltam itt a nyugtalan világban
és vándor-párom, erre hoztalak.
Megállítottak a patakos erdök,
a vércsés sziklák és a várfalak.
Megkötözött a kép: a víz világa,
szálló hajó a torlódó vízen,
hösi tetö, hol vadvirágcsokorból
harcos középkor és múlás üzen.
A királyasszony kertje... így nevezted.
A campanula nagyharanggal int,
magasra nö a kosbor, sose láttam
ilyen dús ibolyát és kankalint.
Tudod a jelt? A vén kaputoronyban
kibukkannak reá az örszemek,
s királykisasszonyok a gesztenyésben
különös bókkal táncot lejtenek.
Karolj karomba, kedves, és ne rezzenj,
mikor az árnyék nagyra nö lilán
s a néma úton szembejön sötéten
szakállas arcú Zách Felicián.
Suhogó múlt és lélek itt az erdö,
bolyongóit már régen ismerem.
Ha vándorolgatok a csalfa csendben,
az Áruló is sokszor jön velem.
Nézd, ott lakott. Onnan nézett a vízre
s töprenkedett a véres höskoron.
Amikor már nem volt egy hü vitéze,
bástyája lett a várhegy és a rom.
Zúgott a vádak fegyveres haragja,
ö néma úr volt és fegyvertelen.
Kemény hátát a könek megvetette:
Támadj, világ, támadj, történelem.
És hallgatásban csendet ért a lelke
zaj és dicsöség, vér s viszály után.
S csak nézte: évek s hullámok szaladnak
az áradó és lankadó Dunán.
A sziget népe emlékszik reá még,
még látják fényes aggastyán-fejét,
vén szálfa-testét, úgy, ahogy leírják,
akik kapálták még a szöllejét...
És most, a vesztett hegyvilág után, lásd,
reánk vár itt a völgy és fenn a rom.
Jöjj s mondd utánam halk asszony-szavaddal:
Jó itt nekünk az áruló-soron.
jó itt az edzö, nyugtató magasság,
a síkon lengeteg az életem.
Mindig hegy volt hazám és most a hátam
a sürü multú hegynek megvetem.
Jöjj fel velem. Nézz hü szemmel keletre,
s fogóddz a hegybe, hogy most élni merj
s a zord szelekkel támadó idöknek
bátor szívvel, de békésen felelj.
Figyeld a Dunán elfutó hajókat
és valld: az óra gyorsan illan el.
De amíg élsz, a múlt, a dal s az erdö
és az örök vágy emberré emel.
Találat: 3858