Kalacs, keddi kalacs - Áprily Lajos

Kalács, keddi kalács - Áprily Lajos

Már szombat este megsütötte

anyám. És reggel már adott.

Az aranya besugarazta

a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,

fénye áthullt az ünnepen.

Még hétfön is jutott belöle.

És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,

melyik fiókból jött elö,

de olyan áldott volt az íze,

olyan hétköznap-szentelö.

Az asztalkendöböl kibukkant

szép sárga fénnyel: Itt vagyok.

Nagy árnyékok, fekete gondok,

még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,

olyan egyszerü, mint falum.

És mégis úgy megnött azóta,

mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából

megérzem néha jószagát:

a tüzhely tájáról elindul

s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-idökben,

veröfényes vigasztalás...

Pedig tudom: a keze föld már.

És nincsen több keddi kalács.