kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
Az út, amelyen itt oromra értem,
nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kö.
A szirt, mely durván 333c26d megsebezte térdem,
nem nyugtató hely: villámos tetö.
Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
suhognak lenn a vén fenyö-sorok.
Hallom, heregnek Isten pitvarában
a lázadó felhö-komondorok.
Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
szél tépi össze kurjantó szavam.
A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,
s a szélnek is szabadság-szagja van.
Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
itt állok, mint egy régi bujdosó,
s lihegve érzem táguló szivemmel:
mily szent a szent Petöfi-ízü szó!
Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
sziklák echója zengje rá a tust:
a hegy zenéje még egyszer fogadja
a búcsuzó, szilaj romantikust.
Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,
egy foltra még az Isten fénye süt.
Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
s arany dárdával egy villám leüt!
Kolozsvár, 1929
Találat: 1649