Egy pohar bor - Áprily Lajos

Egy pohár bor - Áprily Lajos

Forma van a versem

egyszerü sorában:

ötvös volt az ösöm

Brassó városában.

Kalapácsolt, véset 818g63i t

kohó-szikra mellett,

ezüst ampolnákat,

úrvacsora-kelyhet.

Kupák aranyércét

képpel kifaragta,

drágakövet plántált

finom foglalatba.

Boglárokba gyöngyöt,

türkizt, csudakéket,

kösöntyüket költött,

asszonyékességet.

Címert domborított

vén terem falára,

fejedelmi kannát

Bethlen asztalára.

Fújtatója dongott,

kalapácsa csengett,

varjak fellegezték

odafent a Cenket.

Öreg századába

ha most visszamennék,

míves mesteremnek

inasa ha lennék.

Mégis csal az üllö,

mindig csalt a forma,

tiszteltem a strófát,

mintha érce volna.

Míves mühelyemben

kohótüzet raktam,

salaktól az ércét

tüzzel tisztogattam.

Piros parazsamból

üllölapra tettem,

ötvös-kalapáccsal

kelyhet készítettem.

Szabad kék idökben

hegy-vándora voltam.

Erdélyi nagy erdöt

végigbarangoltam.

Tájak jószagával

tele lett a lelkem,

napos Maros-mentén

sokszor szüreteltem.

Mustját derítettem,

színborát kivártam,

nemesebbet szürni

századokba jártam.

Elsodort a sorsom,

addig kalandoztam.

Poharat is, bort is,

magammal elhoztam.

Állok poharammal

fájó magyar földön,

s hegyeim borával

telistele töltöm.

Telistele töltöm.