Apamnak - Áprily Lajos

Apámnak - Áprily Lajos

"Mit ér a sírkövet

szagokkal önteni:

a hitvány föld elissza -

míg élek, engemet

frissíts inkább velük:

rózsát köss homlokomra."

Anakreon

Egy napra most megállott

az öszi hervadás:

a sok fehér virágot

kihordta rá a gyász.

Önáltató ajándék,

mulandóság-csaló,

virágos öszi játék

nekünk be nem való.

Tövisként hordozom ma

a késö bánatot,

hogy rózsát homlokodra

sorsom nem adhatott:

Vállára fenn a tájnak

ha ösz bíbort terít,

az édes muskotálynak

rozsdálló fürteit.

S ha emlékek zavartak

vagy sejtelem-sötét,

egy illatos szivarnak

kibomló kék ködét;

a barna kapucíner

bizalmas illatát,

vagy szöke szalmaszínnel

egy citromos teát;

mikor tavasz csiholgat

és ritka kedv hevít,

kristályos régi bornak

aranyló csöppjeit;

s ha már az ifju nyárnak

nem tudtál adni mást,

azúr-ködös vasárnap

kocsis kirándulást.

S hol enyhe, illatos szél

ölel nagyodvu fát,

kék füst alatt a rostély

rozsdásra sült husát.

Még jó, hogy durva sorsod

megszánt a sír elött,

s adott nehéz koporsót

és könnyü szemfedöt.

Ó mert a szörnyü dátum,

amely alatt pihensz,

jaj, egyezerkilencszáz

fölött tizenkilenc.

A méhikék kiszállnak,

zsongatja már a fény,

a munka újratámad

a kaptár rejtekén.

A méhikék bebongnak

sok ismerös helyet,

tövén a régi lombnak

keresve ösz fejed:

Ha majd virít a jázmin

s az ákác is kihajt,

a lomb alól vigyázni

ki fogja majd a rajt?

S ki annyiszor becézett

lelankadt méheket,

az ízes öszi mézet

miért nem várta meg? -

Nagyálmú, tüzrajongó

kis nép hamar elég,

s jön új lázban tolongó,

bolyongó nemzedék.

De soksugáru nyárnak

nem áldoztak veled

s bután donogva szállnak

nagyálmú sír felett.

Be jó a méhikéknek:

telük ha véget ért,

milyen lobogva égnek

a drága holnapért.

Mühelyben és tusákon

ha néha hullt akad,

kihordják könnyü szárnyon

a könnyü holtakat.

Be más kaptár a lelkem:

a holt itt él velem,

arcát hiába rejtem,

hiába földelem.

Kisér, mint álom-orzó

emlék-kisértetek,

hiába verskoporsó

és hosszú rímszegek...

Be jó a méhikéknek:

telük ha véget ért,

milyen lobogva égnek

a drága holnapért.

Nagyenyed