A zarandok - Áprily Lajos

A zarándok - Áprily Lajos

Körösi Csoma Sándor emlékének

Én láttam öt a városvég felett

indulni könnyü bottal, egymagában.

Ott ültem fenn az erd 252g67c öszéli domb

galagonyavirágos oldalában.

A templomcsillag búcsúztatta még,

aztán a fényben nött a tér naponta.

Tekintetem büszkén utána nyúlt,

amerre öt a fajta vágya vonta.

Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,

s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.

Nyugati ködben messze elmaradt

a nagy lázakba zsibbadt Európa.

S még mindig ment és óriásra nött:

égö zarándok, vakmerö apostol.

Míg elnyelte a magasság s a csend:

Himalája, a roppant kökolostor.

Én láttam öt, amikor útra ment,

s láttam a dardzsilingi szalmaágyon.

Nagy, látomásos szemmel hogy futott

hazafelé az irtó pusztaságon.

Zengö szelekben, vad vizek felett

lihegve lábalt mindig új oromra.

Számum ragadta: forró szomjúság,

míg rálelt városára. Városomra.

Tüzzel kivert száján a régi szó,

a visszahívó föld zenéje égett.

Ó, idegenül hallgatók hogyan

érthették volna ezt a lázbeszédet?

Késö dicsöség szent révületét,

s a mámortalan, tompa szót: Hiába...

Az óriást, aki lobogva hullt

a felséges magyar tragédiába.