A csavargó a halalra gondol - Áprily Lajos

A csavargó a halálra gondol - Áprily Lajos

Uram, a tél bevert a templomodba.

Álltam vaspántos portádon belül

s ámulva néztem botra-font kezemre

sugárban omló fényességedet.

Térdelt a nép, én álltam egyedül,

úgy hallgattam, amit beszélt papod:

"Ez világot szívedben megutáljad

és úgy menj ki belöle meztelen -"

Uram, te ezt így nem akarhatod.

Tudom, hogy földed nagy területéböl

egyetlen barlangod jutott nekem,

s megreng az is, ha viharod zenéje

végigrobajlik fenn a tölgyeken.

De ha tavaszod jö, enyém az erdö,

és jó hozzám az erdö: ennem ad,

rigószavaddal kelt a kora-reggel

s odvamba surran este sünfiad.

Gazdám, a nyár, az összel hullt levéllel

új öszig minden gondot eltemet:

mezítláb járom harmatos mezödet

s veröfényed füröszti mellemet.

S ha kóborolni küld a nyugtalanság

s nótázva fut mellettem patakod,

kurjantással köszöntöm kék lakásod,

s fütyörészem s Uram, te hallgatod.

Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel,

otthon-kínáló tüz nem int felém,

de mondd, volt-e valaha szép világod

valakié úgy, ahogy az enyém?

Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat

egy rándítással elhullathatom,

saruim szíja sem marad velem.

Uram, utálni nem tudom világod,

de indulhatok, amikor kivánod,

igéd szerint: egészen meztelen.