NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG AZ OLASZOKRÓL, AZ OLASZ ÉLETMÓDRÓL

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG AZ OLASZOKRÓL, AZ OLASZ ÉLETMÓDRÓL

Bár ezen utolsó fejezetem nem kifejezetten gazdasági dolgokról fog szólni, én mégis úgy gondolom, hogy ha valaki Olaszországban kíván vállalkozásba fogni, vagy ott akar letelepedni, jó, ha tisztában van az itt leírtakkal. Szólni fogok a maffiáról, annak gazdasági hatásáról, a nők helyzetéről Olaszországban, a gazdaságban elfoglalt helyükről, a korrupcióról és még néhány érdekes dologról.

Az olaszok impulzívak, az érzelmeiket erősen kimutatják, közvetlenek, kötetlenek, a kapcsolatteremtés gyors. A hivatalos tárgyalásokon is érzékelhető ez a mentalitás, de a kötelező tiszteletet betartják. Figyelmes, barátságos vendéglátók, mielőtt az üzletre térnek, kicsit lazítanak, csevegnek. Észak-Olaszország több más mellett abban is nagyon különbözik a déli vidékektől, hogy északon nagyon jól megszervezik a programokat, s ezt elvárják a partnertől is.

Az összes európai nép közül (talán az írek kivételével) számos kérdésben az olaszok számítanak a legkonzervatívabbnak, vagy a legkevésbé modernnek, így a család és a vallás fontossága, az istenhit, a házasság értéke, a nők 353j94d szerepe és az abortusz megítélésében (bár az utóbbi téren némi fejlődés tapasztalható, amelyről még szólni fogok a továbbiakban).

Olaszországban működött a Nyugat legnagyobb kommunista pártja, Olaszország szenvedte el a 70-es években a terrorizmus legerőszakosabb hullámait, ugyanakkor a világ egyik legaktívabb feminista mozgalma és a páratlanul liberális és radikális államreformok hazája volt. Ezek az emberek abban az illúzióban éltek, hogy Olaszország a Nyugat élvonalában jár, lázadó és ebből kifolyólag modern ország. Felix Guattari azt írta: ".ha Olaszország egyet tüsszent, Európa náthás".(Forrás: www.estero.it) Valójában az ellenkezője volt a helyzet: ha Európa egyet tüsszent, Olaszország menten influenzát kap.

Európa és Amerika valahány nagyvárosa számtalan különböző nép főztjét kínáló étteremmel büszkélkedik - kivétel ez alól talán Milánó vagy Róma, ahol igencsak ritkák a különféle más népek vendéglői. Az olaszok leginkább olasz ételeket esznek, olasz borokat, ásványvizet és keserű likőröket isznak, olasz ruhákat hordanak, olasz tervezésű házakban laknak, és minden istenek legolaszabbikát imádják, hiszen négy évszázad óta, II. János Pálig minden római pápa olasz volt.

Az olaszok igen kevés hányada beszél idegen nyelveket ( Európai viszonylatban ). A többnyelvű országokból érkező európai értelmiségiek döbbenten konstatálják, hogy számos olasz egyetemi tanár oktató szinte csak olaszul tud. A külföldiek megrökönyödve veszik tudomásul, mikor érdeklődésükre, hogy egy olasz beszéli-e ezt és ezt az idegen nyelvet, azt a válasz kapják: nem, nem beszélem. Az olasz nyelv regionális nyelv, melyet csak egy keskeny félsziget népe beszél. De az olaszok éppúgy ragaszkodnak hozzá, mint a boraikhoz, a sajtjaikhoz, középkori ünnepeikhez, helyi énekeikhez vagy a pápához.

Olaszország az egyetlen olyan nyugati ország, ahol a népesség több mint 65%-a magántulajdonú lakásban lakik. A mikor egy olasz családfő házat vesz ezt abban a meggyőződésben teszi, hogy családja azután nemzedékeken át abban az otthonban él majd.

Olaszországban kevés a válás és még kevesebb a gyerek (az egész világon itt a legalacsonyabb a születési arányszám), ezek a gyerekek aztán nagyon ragaszkodnak a szüleikhez. Ennek ellenére, európai összehasonlításban a német és svájci fiatalok mellett az olaszok hajlanak leginkább a kemény drogok használatára. Olaszországban akár harmincéves korukig vagy még tovább is szüleiknél laknak a "gyerekek".

Az amerikaiaktól és a franciáktól eltérően az olaszok a II. világháború után felhagytak a látványos felvonulásokkal és a nacionalista öntömjénezéssel. A két évtizedes fasiszta uralom kigyógyította őket a nemzeti lelkesedés mindenféle nyílt kifejezéséből.

A meglévő olasz nacionalizmus nem az államhoz, hanem a társadalomhoz, azaz az "olasz életformához" kötődik, ahhoz, amit Gramsci (olasz filozófus) a nemzeti-populáris kultúra névvel illetett. Az olaszok vég nélkül panaszkodnak Olaszországról, de e mögött a gyakran kegyetlen önkritika mögött rögeszmés magukba-fordulás húzódik meg. Mindenki ismeri a viccet a különböző európai népekről: Mi a paradicsom? Válasz: az a hely, ahol a szakács francia, az üzletember német, a rendőr angol, a hivatalnok svájci és a szerető olasz.

Mint minden közhelynek, ennek is megvan a maga igazságmagva. Olaszország a pompás szeretők és rettenetes hivatalnokok hazája. A jó hivatalnoknak meg kell feledkeznie az önmagáról kialakított képről. A hivatalnok akkor jó, ha nem önmagát szereti, hanem a munkát és a közéleti felelősséget. A mások iránti ilyen fajta figyelem nehezére esik az olasz embernek, és ez részben magyarázza Berlusconi politikai sikerét is, hiszen ő az elektronikus sajtón keresztül csábította el a választókat, anélkül, hogy bizonyítékát adta volna, hogy a kormányzásban is megállja a helyét.

Jótékony korrupció

Gore Vidal, aki jól ismeri Olaszországot, egy olyan megfigyeléssel jellemezte az olasz helyzetet, mely több hosszas szociológiai elemzéssel felér: "Az amerikaiak feltalálták a az állam és az egyház szétválasztását, az olaszok viszont az állam és az állampolgár elválasztását találták föl."[i]

A középkorban nélkülözhetetlen volt, hogy az embernek meglegyen a maga szentje. Mára a szent szerepét az állam egy jóakaró politikusa vette át. Leginkább délen szokás, hogy ezek a jóakaró politikusok szavazatokat vásárolnak meg.

A közelmúltban az állam általi alkalmaztatás feltételévé tették az ún. maffiamentességi igazolvány beszerzését: egy olyan nyilatkozat ez, melyben az alany kijelenti, hogy nem álla maffia szolgálatában mint bérgyilkos, ezt közjegyző előtti aláírással megerősíti, a közjegyző pedig pecséttel hitelesíti az okiratot. Rómában ez az ostoba rituálé csupán néhány percbe kerül, Nápolyban viszont legalább egy hónapba telik egy ilyen dokumentumot megszerezni - s ezt a folyamatot csak a kellő csúszópénzek lerovásával lehet meggyorsítani.

Ez a délen jellemző helyzet a kormányhivatalnokok között széles körben elterjedt korrupció következménye, akik hasznot húznak az állam tehetetlenségéből. Ezen a vidéken az elméletileg ingyenes szolgáltatásokért is fizetni kell.

Évtizedekig tartó küzdelmek után az egymással rivalizáló politikusok végül is belátták, hogy kifizetődőbb lesz, ha valamiféle egyezségre jutnak és a következőben állapodtak meg: minden állás pártok szerint kerül elosztásra, s a pártok ezután tovább osztják ezeket választóik seregéből kikerülő vazallusaik között.

Különösen délen mondható el, hogy az olasz politikusok kész emberbarátok. Választói vazallusaik igényeinek kiszolgálásához azonban mindig is pénzre volt szükségük, melyet a juttatások rendszere szív föl. Mint bárhol máshol Nyugaton, a politikusoknak jócselekedeteikhez folyamatosan növekvő készpénzmennyiségre van szükségük, és ennek a pénzfolyamnak csak két forrása lehet: a bankok és az ipar. Ennek következtében a politikusok fokozatosan átvették az uralmat a bankok fölött - ez nem volt nehéz, lévén hogy Olaszországban a legtöbb bank nincs magántulajdonban. Amerikában a bankok ereje abból fakad, hogy kezükben tartják a politikusokat és a politikai pártokat. Olaszországban ennek épp ellenkezője a helyzet: itt a politikusok és a pártok tartják kezükben a bankokat. E pénzügyi gyarmatosítás következményeképp néhány bank kockázatosabb, a maffia tevékenységével is kapcsolatos műveletekbe is belement, melyek nyomán azután rövid úton csődbe jutottak.

Megkérdezhetjük , hogy mi lehet az oka annak, hogy az illegalitás rendszerét csak Olaszországban leplezték le szisztematikusan, úgy, hogy az a teljes politikai rendszer összeomlásához vezetett. Talán az történt, hogy Olaszországban elviselhetetlen szintet ért el a korrupció. A közvéleménynek mára elege lett a korrupt politikusokból, a vállalkozókból viszont már kevésbé, bár ezek sem kevésbé korruptak. Ennek megfelelően az utóbbi választások során a szavazók elsöprő többséggel támogatták a vállalkozó Berlusconit. A legtudatlanabb szavazó is tisztában volt vele, hogy Berlusconi mesterien manőverezik a politikusok között, ezzel elnyerve a szocialista párt feltétlen bizalmát. Valójában a politikai és a pénzügyi szféra összefonódására épült ipar tökéletesen idomult ehhez a rendszerhez.

Az olasz demokrácia csődje

Bármily kínos is ezzel szembenézni, Olaszországban megbukott a demokrácia. Egyes demokráciák virágzanak, mások egyszerűen befuccsolnak.

Nem arról van szó, mintha az olaszok hirtelen ráébredtek volna, hogy politikusai zöme korrupt. Ezt mindig is tudták - a politikusokról szóló rémhírek évtizedek óta cirkulálnak. Inkább arról van szó, hogy az olasz politikusok azért voltak olyan korruptak, mert a lakosság még náluk is korruptabb volt.

Olaszország a törvénytelenség állapotában él. Az olaszok nem tartják tiszteletben a parkolási tilalmakat sem. Rendszeresen megkerülik az adófizetést, lógnak a munkahelyükről, illegális mellékállásokat halmoznak, rokkantságot hazudva nyugdíjat igényelnek és állandóan pénzt csalnak ki a biztosítóktól hamis jogcímeken.

Talán elmondható, hogy a demokrácia olaszországi kudarca nem más, mint a nyugati demokrácia általános válságának feltűnő, látványos megnyilvánulása. A politikusok általános rossz hírneve intőjel: a közvélemény által leginkább megvetett szakma épp az, melynek képviselőit épp maguk választják.

Az olaszokat nem érdeklik a politikusok magán- és nemi élete: a leghatalmasabbak bukását is csak pénzügyi botrány okozhatja. Az angolszász országokban egy politikus elveszítheti az állását, ha kiderül róla, hogy homoszexuális, vagy házasságtörő viszonya volt fiatal nőkkel vagy netán illegálisan alkalmazott egy bejárónőt, Olaszországban ezzel szemben mindenki tudja, hogy számos miniszter - egy esetben pedig maga a miniszterelnök is - homoszexuális. De sem a politikai ellenfeleik, sem a sajtó nem használja ki efféle "gyengeségeiket". Az olaszok csak azért vetik meg a politikusokat, ha "lopják az anyagot" - ezek az emberek mindent megbocsátanak, csak azt nem, ha becsapják őket, ekkor ugyanis önérzetükben érzik mélyen sértve magukat.

Az olasz nők növekvő szerepe a gazdasági életben

Olaszországot alapvetően macsó országnak tartják, olyannak, ahol a nők szerepe elsősorban a családi tűzhely köré összpontosul.

A valóság azonban egészen mást mutat. Felmérések alapján elmondhatjuk, hogy Lombardia, Campania és Piemont az a három tartomány, ahol a legmagasabb a női vállalkozók, menedzserek aránya. Az itáliai menedzsernők évek óta az egész országot átfogó szervezetbe tömörülnek, sőt, a női vállalkozásokkal külön törvény foglalkozik.

Olaszországban közel 1,2 millió vállalkozás élén állnak hölgyek - ez a működő olasz vállalatok 23,4%-át jelenti -, közülük 866 ezer az egyéni vállalkozó, a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságot vezetők száma 228 ezer, és mintegy 83 ezren vannak jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok és 12 ezren szövetkezeti formában működő vállalkozások élén.

A női vállalkozások tevékenysége főleg a kereskedelmi (378 ezer) és a mezőgazdasági (282 ezer) szektorra koncentrálódik, de szignifikáns a jelenlétük  a feldolgozóiparban (129 ezer), a számítástechnika és műszaki szolgáltatások terén (118 ezer), valamint a személyi szolgáltatások (104 ezer) üzletágban.

Csaknem hárommillióra tehető azoknak a nőknek a száma - ez az összes vezetőállás 27, 9%-a -, akik meghatározó posztot töltenek be vállalatoknál; közülük több mint másfél millióan 30 és 49 év közöttiek. A vezető pozícióban lévő nők egyharmada az említett tartományokból kerül ki.

Az Unioncamere elnöke, Carlo Sangalli szerint a vizsgálat folyamatosan fejlődő jelenséget mutat, és ebben komoly szerep jut a női vállalkozásokról szóló törvény alapján meghatározott finanszírozás is. Noha a vállalatalapítási mutatók szerint a nők által alapított cégek szférája dinamikusan növekszik, egyelőre még szerkezeti gondokkal küzd: a női vállalkozások átlagos nagysága elmarad a férfiak által vezetett cégekétől, forgalmuk az előbbiekének csak mintegy harmadát teszi ki, és egyelőre magas a megszűnési ráta.

Néhány gondolat Berlusconiról és szövetségeseiről.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök maga is sokat támogatott figura, az európai középjobb egyik legvitatottabb politikusa. A többszörös gazdasági csalásokkal vádolt médiamágnás, és az AC Milan focicsapat tulajdonosa 1994 előtt néhány szervezte meg a Forza Italia (Hajrá Olaszország!) nevű pártot, mellyel megnyerte az akkori választásokat. Kormánya hamarosan megbukott, mert súlyos vitákba keveredett a korrupció-ellenes ügyészekkel és a szakszervezetekkel. Az utóbbi két csoporttal ma sincs kibékülve a Berlusconi-kormány: az olasz bírák és ügyészek 2001 őszén országos tiltakozó akciót szerveztek, mert szerintük a kormány hátráltatja a maffia-ügyek kivizsgálását (ilyen vád már nemegyszer érte az olasz miniszterelnököt pályafutása során), a szakszervezetek pedig 2002. márciusában országos sztrájkkal és kétmilliós tömegtüntetéssel támadták a munka törvénykönyvének tervezett módosításait.

Silvio Berlusconi

Elsősorban mégsem Berlusconi, hanem szövetségesei miatt aggódik a mai napig Európa. Egyik koalíciós partnere a Nemzeti Szövetség, élén a magát poszt-fasisztának nevező Gianfranco Fini-vel. Másik partnere az EU-ellenes és Olaszország feldarabolását követelő Északi Liga, melynek vezetője Umberto Bossi.

Gianfranco Fini

Gianfranco Fini többször nyilatkozta, hogy szerinte Mussolini a XX. század legnagyobb államférfija volt. Az olasz fasiszták rasszista törvényeit elutasította, de ezek szerinte nem a fasizmusból erednek, hanem a náci Németország kényszerítette azokat Olaszországra. Egyszer látványosan látogatást tett Auschwitzban, ahol elítélte a holokausztot, de koszorúzását lengyel tojásdobáló anarchisták zavarták meg.

Az európai politikusokat rettenetesen felbosszantotta, amikor Berlusconi a fasiszta pártelnököt jelölte Olaszország képviselőjének az EU jövőjéről döntő Konvencióba.

Fini pártja egyik legvisszafogottabb tagja, de frakciójában több olyan politikus is van, akik például Isztria és Dalmácia visszaszerzését követelik Szlovéniától és Horvátországtól.

Umberto Bossi

Umberto Bossi Északi Ligája a 90-es évek első felében alakult, hogy elérje Észak-Olaszország függetlenségét. Bossi Padánia néven Velencében is kikiáltotta a független államot, de jogi következményei nem lettek az ünnepélyes országalapításnak.

A politikus arra építi a programját, hogy a jóval gazdagabb északiak nem örülnek, hogy adójuk jelentős részéből a szegény déli országrészt fejleszti a római kormány. Az elégedetlenséget azonban nem sikerült Olaszország kettészakításáig szítania, ezért megelégedett azzal, hogy a tartományok nagyobb önállóságát követelje. Ezért kapta Berlusconitól a decentralizációs tárcát a kormányban, amit direkt neki szerveztek.

Bossi a déliek mellett rendszeresen támadja a homoszexuálisokat, a bevándorlókat és az Európai Uniót. Utóbbit ezzel a mondással intézte el: "Az EU a nyugat Szovjetuniója."

Berlusconi új koalíciós kormánya - ez év áprilisában történtek összefoglalása

Rendkívüli tárgyalásokat folytatott ez év áprilisában Carol Azeglio Ciampi köztársasági elnökkel Itália miniszterelnöke, Silvio Berlusconi.

Berlusconi olyan új, koalíciós kormányt szeretett volna alapítani, melynek élén visszatérhet a miniszterelnöki posztra.Ez sikerült is neki.

Silvio Berlusconi - olasz viszonyok között meglepően hosszú életű - koalícióján belül egyfajta lázadás történt. Berlusconi nem tudta összetartani négy évet megélt koalíciós kormányát és így kénytelen volt lemondani. Berlusconi koalíciójának összeomlását a kormányzó centrum-jobbos pártok regionális választásokon mutatott gyászos szereplése váltotta ki. 

A lemondás azonban nem jelentette Berlusconi miniszterelnökségének végét - sőt, a médiamágnás politikus ezzel a módszerrel próbálta megmenteni vezetését. Berlusconi ugyanis ügyvivő miniszterelnök maradt, és új kormányt állított fel - mégpedig eddigi koalíciós partnereivel, viszont új kormányprogrammal, amit a partnerek megnyerésére alakított át.

"Vállalásunk újraindítása érdekében meg akarom újítani programunkat, fokozni fogjuk igyekezetünket a családok vásárlóerejének fokozására és vállalataink támogatására, és jobban fogunk igyekezni az ország déli részének új és erős fejlesztésére" - jelentette ki Silvio Berlusconi egyik római szenátusi beszédében, amelyben bejelentette lemondását az új kezdet érdekében.(Forrás: www.napionline.hu)

Válság

Politikus ritkán fogalmaz ilyen tömören és lényegretörően, mert ezekben a szavakban ott rejlett szinte minden ok, ami az olasz kormánykoalíció válságát kiváltotta, és egyben azt is tartalmazta, hogy Bersluconi hogyan akarja ismét összetákolni a koalíciót úgy, hogy az kibírjon egy bizalmi szavazást.

Szóval, Berlusconi gondjainak és szavainak megértéséhez meg kell néznünk az olasz kormány koalíció összetételét, és azt, hogy a partner pártokat mi foglalkoztatja a leginkább.

Több ponton vannak nézetkülönbségek a pártok között, de a fő problémát ismét Olaszország örök gondja - az Észak és a Dél közötti hatalmas jóléti különbség okozza, illetve az, hogy melyik párt melyik országrész dolgait viseli leginkább szívén.

A négypárti koalícióból lépett ki a legkisebb partner, a Kereszténydemokrata Unió, amely azzal vádolta Berlsuconit, hogy nem fordít elég pénzt a szegény Dél támogatására.

A "poszt-fasisztának" mondott Alleanza Nazione - "Nemzeti Szövetség" - amelyet Gianfranco Fini külügyminiszter vezet - szintén a koalícióból való kilépssel fenyegetett arra panaszkodva, hogy Berlsuconi-tól sok engedményt tett a szeparatista hajlamú Északi Ligának, amit Umberto Bossi vezet, és amely a gazdag észak előnyét próbálja megőrizni a dél kárára.

Amikor pedig most Berlusconi a családok vásárlóerejének fokozását ígéri, arra kell emlékezni, hogy a színes egyéniségű mágnás 2001-es megválasztása előtt olyasmit ígért - vagy legalábbis a szavazók így értették, hogy az átlagpolgárt is olyan gazdaggá teszi, mint amilyen ő maga.

Berlusconi azonban nem vezetett be olyan gazdasági reformokat, amilyeneket a választók reméltek. Igaz, hogy nemrégiben csökkentette az adókat, de az olasz gazdaság majdnem stagnál, mivel tavaly csak 1,2%-kal bővült az eurózónában tapasztalható 2%-os átlaggal szemben.

Ráadásul, Berlusconi koalíciós partnerei ellenezték az adócsökkentéseket, mivel szerintük azt a pénzt jobb lett volna a déli országrész fejlesztésére fordítani. Mindehhez még hozzájárult, hogy Brüsszel egyre hangosabban bírálja az olasz vezetést, amiért az eurózónában az elvben megengedettnél magasabb állami deficitet produkál.

Okok

De vannak más okok is, amelyek aláásták Berlusconi koalíciójának hitelképességét.

Olaszországban nagyon népszerűtlen a Berlusconi kormány iraki szerepvállalása. De az is szerepet játszik, hogy a kormányfő állandó jogi hátvédharcot kénytelen folytatni a különböző korrupciós állításokkal, vádakkal szemben.

Az olasz kormányválság közvetlen kiváltó oka persze - ami mindezzel összefügg - az volt, hogy a regionális választásokon a 13 választás előtt álló régióban 11-et az ellenzékben lévő centrum-baloldal nyert meg, amelyet Berlusconi nagy ellenfele, az Európai Bizottság korábbi elnöke, Romano Prodi vezet. Prodi tömbje a szavazatoknak 54%-át nyerte el.

Berlusconi 2001-ben választáson szerzett mandátuma 2006-ig érvényes, és addig talán meg is tud kapaszkodni a miniszterelnöki székben a médiamágnás, de most már nem sikerül elérnie azt, amit a második világháború óta egyetlen más olasz kormányfő sem tudott elérni - hogy egyetlen kormányt végig tudjon vezetni egy teljes terminuson.

Az olasz rendszerben ugyanis ha egy kormányt újra alakítanak, az nem a régi folytatásának, hanem új kormánynak számít. Persze, Berlusconi így is azzal dicsekedhet, hogy Olaszországban rekordidőt - négy évet élt meg eddigi kormánya - ami hosszabb az előtte leghosszabb életű Bettino Craxi kormánynál is, amely 1983 és 1986 között volt hatalmon.

Az új kormány megalakítása után is megőrizte a Nemzeti Szövetség vezére, Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettesi posztját és külügyminiszteri tárcáját, míg a másik kormányfő-helyettes - a kereszténydemokraták kivált vezetője Marco Follini  helyett - GiulioTremonti lesz, aki tavaly nyárig gazdasági miniszter volt. A tárcák vezetői között csak hat új név van. Egy új tárcával is kibővült a kabinet, a déli területek fejlesztésére új minisztérium alakult.

Ami Berlusconi jövőbeli terveit illeti, egyesek rámutatnak, hogy a miniszterelnök törvényt fogadtatott el az államelnöki hatáskör erősítésére, és így elképzelhető, hogy Berlsuconi végül Carlo Azeglio Ciampi államfő helyébe akar majd lépni.

A maffia - A polip

Az olasz társadalom egyik nagy problémája a szervezett bűnözés, a maffia. Könyvtárnyi az irodalma ennek a Szicíliából elterjedt titkos szervezetnek, amelynek még az eredete sem teljesen tisztázott. Egy biztos: az olasz dél valóságában mélyen gyökerező társadalmi jelenség, s egyfajta párhuzamos hatalom az állammal szemben.

A maffiózó nem egyszerűen bűnöző, eredetileg inkább hasonlított a múlt századi magyar szegénylegényekhez, a betyárokhoz. A maffia tagjai mára szervezett hálózatot alkotnak, hierarchikus felépítéssel és kötelező titoktartással. A maffia családokra - a nevük olaszul cosca - épül, kis sejtekre, amelyek általában nem is tudnak egymásról, csak a főnökök ismerik a családfőket. Legfelül van a főnököket összefogó kupola.

A maffia lételeme az omerta, a hallgatás. Egy-egy maffiás bűntény felderítése szinte lehetetlen, nincs rá tanú, senki nem látott, hallott semmit. Ma a maffia nemcsak Szicíliában tevékeny (Cosa Nostra), a nápolyi Camorra, a calabriai N'dragheta, a pugliai Sacra Corona Unita rokonszervezet, és északon is működnek, elsősorban a kábítószer- és fegyvercsempészésben, de a telekspekulációban és az építőiparban is, mint az állami megrendelések, a közbeszerzések kézben tartói. Beférkőztek kormányhivatalokba és a városok önkormányzataiba, s mint a polip a csápjaival, fojtogatják a társadalmat. A Polip című televíziós sorozat hű képet fest a mai maffiáról.

A maffia gazdasági hatása

Az olasz maffia az ország legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magát évi mintegy 100 milliárd eurós árbevételével, amely kétszer akkora, mint a legnagyobb legális olasz cégé, a FIAT-konszerné.

Még ennél is sokkal nagyobb lenne az alvilág éves forgalmának összege, ha nemcsak a hagyományos olasz maffiát - mint például a szicíliai Cosa Nostra-t vagy a nápolyi Camorrát - vették volna figyelembe az összforgalom megállapításakor, hanem az országban szerfelett tevékeny orosz és albán maffia ügyleteit is.

A bűnszövetkezet legjövedelmezőbb profiljának - a maga 59 milliárd eurós forgalmával - a kábítószer-kereskedelem bizonyult, második helyre pedig a teljes bevétel 14%-át adó zsarolás és a védelmi pénzek  kicsikarása került. Más "nagy múltra visszatekintő" maffiaüzletágak, mint a prostitúció vagy a fegyverkereskedelem, az elmúlt öt évben aránylag keveset hoztak a konyhára.

A szervezeteknek egy ugyancsak kifejlett szakterülete az illegális bevándorlás, ahol a rendőrség részleges sikereket ért el a közelmúltban, amikor is nagyszabású razziák keretében egy embercsempész-hálózat csaknem 30 tagját vette őrizetbe Olaszországban, Egyiptomban és Líbiában.

A maffiaellenes államügyészséget 1997 óta vezető Vigna úgy véli, a szervezett bűnözés elsődleges célkitűzése, hogy felforgassa a piaci szabályokat. A "keresztapák" nemcsak a feketegazdaságban uralják a terepet, hanem számos dél-olaszországi tartományban vaskézzel irányítják a "fehér" gazdaság folyamatait is, ők szabják meg például bizonyos áruféleségek esetében, hogy mely márkák kerülhetnek a boltokba és melyek nem. Így fordulhat elő, hogy egyes térségekben némelyik termékből csak bizonyos márkákat árulnak.

Az államügyész felszólította a vállalkozókat és a szakszervezeteket, hogy segítsenek megőrizni a gazdaságot az azt "lenyúlni" készülő bűnszervezetektől. Vigna a hosszabb távú megoldást elsősorban legális munkahelyek megteremtésében látja, hiszen az ország gazdasági vérkeringésébe beépült maffia - amely saját területtel, népességgel és törvényekkel rendelkező "állam az államban" - alternatív közszolgáltató szervezetként jelenik meg, és lehetőséget kínál az elhelyezkedésre mindazok számára, akik törvényesen nem találtak maguknak munkahelyet.

A déli országrész jogszerű vállalkozásai viszont éppen a maffia jelenléte miatt alulfejlettek, a "törpenövést" pedig - a bűnszervezetekkel együttműködő vállalkozások közelsége miatt - még olyan déli cégtulajdonosok is magukra kényszerítik, akiknek a vállalkozását a maffia közvetlenül nem fenyegeti.

Vigna ugyanakkor a megoldáshoz elengedhetetlennek tartja, hogy a maffia működésének minden kárvallottja legyen bátor bekapcsolódni a szervezett bűnözés elleni harcba, ahelyett, hogy csak az államtól várják a megoldást.