Még egyszer az Árpad-utódokról

Még egyszer az Árpád-utódokról.

(CONTRADICTIO)

A múlt század kilencvenes éveinek végén jelent meg Pusztaszeri Lászlónak Az élő Árpádok című könyve az állítólagos Árpád-utódokról. A kiadvány egy, a XVIII. század vége óta vitatott problémát újított fel.

Azzal kezdődött, hogy 1790-ben az akkor Franciaországban élő Crouy-Chanel grófok, Claudius-Ferenc és Claudius-Henrik, kérték a Dauphine-tartományi Francia Királyi Törvényszéket, hogy az általuk benyújtott, közel 300 okirat alapján állapítsák meg családjuknak a magyar Árpád-házi királyoktól történt leszármazását, és Árpád-sávos címerük használatának jogosságát. Az okiratok szerint "magyarországi András herceg" és a velencei Cumana Szibilla házasságából két fiú, Félix és Márk született, s a Crouy-Chanelek Félixtol és utódaitól származtatják magukat. A törvényszék a kérelemnek helyt adott és mindkét jogcím hitelességét elismerte. Az ítélet Franciaországban meglehetős feltűnést keltett, de semmi jele sincs annak, hogy híre már ekkor eljutott volna Magyarországra. (Ezt követően szakadt a család két ágra: Claudius-Ferenc leszármazottai lettek a család "magyar-ága", Claudius-Henrik utódai pedig a "francia-ág".)

Az ügy akkor vett újabb fordulatot, amikor Claudius-Ferenc másodszülött fia, Henrik gróf, 1844-ben családjával Pécelen telepedett le és kérte honosítását, valamint rangjának, és ezzel járó előjogainak elismerését. A kérelem elbírálása a szabadságharc és az azt követő politikai csatározások következtében sokáig elhúzódott.

Időközben Henrik gróf bátyja, Crouy-Chanel Ágoston "herceg" 1858-ban, Torinóban trónkövetelőként lépett fel a Habsburg házzal szemben. Egyben - posztumusz István jogán - igényt jelentett be az estei őrgrófságra is. Követelését az olasz bíróság ugyan nem utasította el, de 1864. június 9.-én meghozott határozatában illetéktelennek nyilvánította magát a kérdés eldöntésében. Annak ellenére, hogy Ágoston trónigényét a magyar emigráció többsége támogatta, III. Napóleon rövidesen beszüntette addig nyújtott anyagi támogatását. Ezek után a "herceg" kénytelen-kelletlen visszavonult a közéletből, majd 1873-ban meghalt.

Henrik gróf és családja mindvégig távol tartotta magát bátyja akciójától, s valószínűleg ennek köszönhette, hogy végül is a magyar királyi Belügyminisztérium 23.912/1908. számú határozatával a család jogállását elismerte.

Tudományos körökben elhúzódó vitát váltott ki a család származása. Tudósaink közel fele-fele arányban elfogadták, illetve vitatták a család Árpád-házi eredetének és az ezt alátámasztó okiratoknak hitelességét. Az utóbbiak prominens képviselője Horváth Mihály és dr. Wertner Mór voltak, akiknek elutasító vél 222f55c eményét sorozatos viták után, történészeink máig tényként fogadják el.

Ezt a csendes állóvizet kavarta fel Pusztaszeri könyve. A könyvet napokon belül elkapkodták. A téma iránti érdeklődés olyan nagy volt, hogy a História című folyóirat, 2001-ben megjelent első számában szükségesnek tartotta leközölni Zsoldos Attila Törvényes uralkodó vagy szerencsés kalandor című írását, amelyben a szerző részletesen ismerteti történészeink, ezzel a kérdéssel kapcsolatos, elutasító álláspontját, és annak indokolását.

Számomra érthetetlen, hogy kutatóink közül senki nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen nézzen szét az Amiens-i és esetleg a Grenoble-i levéltárakban. Dr. Holub József történész ugyan az 1920-as évek elején állítólag végigjárta az összes levéltárat, és az összes oklevelet megvizsgálta. Szerinte az összes okirat hamisítvány! Természetesen igencsak árnyalja a képet, hogy őt a Habsburgok kérték fel erre, és a kor politikai helyzetét ismerve nem nehéz rájönni, miért is. Természetesen lehet Crouy-Chanel Ágoston trónkövetelésére hivatkozva kalandorkodást feltételezni az egész ügyben, de mégiscsak abszurd feltételezés, hogy a Crouy-Chanel család még a 18. század elején okleveleket hamisított azért, hogy majd 70-80 év múlva megszerezze a magyar trónt. Ráadásul a Crouy-Chanel család jó része teljesen elhatárolódott Ágoston "herceg" akciójától. Továbbá több száz évvel korábban Miksa császár is elismerte a Crouy-Chanelek Árpád-házi leszármazását - talán ő is az "összeesküvők" között volt?

De ha az okiratok valóban hamisítványok, akkor mi a magyarázat arra, hogy van egy másik család - a Croy hercegi és főhercegi családok különböző ágai- , akik "András herceg" másik fiától, Márktól származtatják magukat? Ráadásul ők ezeket az okiratokat - melyeket egyesek hamisítványnak tekintenek - nem is ismerik, hiszen családfájuk kezdetéről nagyon homályos és téves adataik vannak - de Márk személye, és a magyar királyi vér biztos pont náluk is. A Croy családdal nem is nagyon foglalkoztak Magyarországon - nem is tudtak róluk, tegyük hozzá.

Tehát ha valaki arra hivatkozik, hogy az okiratokat a Crouy-Chanelek hamisították, akkor netalántán a Croy család - a belga főnemesség jeles képviselői - is részt vettek ebben az "összeesküvésben"? Természetesen még erre is mondhatja valaki, hogy igen, de ez esetben eláruljuk, hogy a Crouy-Chanel és Croy családok között a viszony a mai napig nem felhőtlen, az évszázadok során többször is pereskedtek, birtokokért, jogtalan névhasználatért.

Ráadásul a Croy-ok is hangoztatták Árpád-házi leszármazásukat, és ezt senki nem is kérdőjelezte meg - mivel politika, hatalmi érdek nem fűződött hozzá.

Ágoston "herceg" keresetét sem utasította el a bíróság - csupán kimondta, hogy nem illetékes az ügyben. De ismerve a történelmet, hogyan is feltételezné bárki, hogy a kiegyezés után, III. Napóleon és Franciaország fenyegető hatalmi helyzetében egy bíróság kimondja azt, hogy a Crouy-Chanel családot illeti Este őrgrófsága, hogyha ez nyíltan a Habsburgok legitimitását kérdőjelezné meg, és akár a Habsburg Birodalom fölbomlásához, és ezzel Európa hatalmi egyensúlyának fölborulásához vezethetne?

Talán ennyi elég is cáfolatként arra, hogy az összes okirat esetleg hamisítvány lenne. Persze megemlítjük még azt a kézenfekvő tényt, hogy a különböző századokban, Európa különböző pontjain keletkezett több száz okirat összehangolt hamisításának elmélete eleve cáfolja önmagát. Ezen kívül neves történészek, akik látták az okiratokat, hitelesnek ismerték el azokat, ahogy tette azt több bíróság is. És még a kétkedők között is sokan csupán az oklevelek egy részének hitelességét kérdőjelezik meg, azt is azok tartalma miatt - mert időbeli képtelenséget feltételeznek...Erre nemsokára visszatérünk.

Az előbb ismertetett tényeket figyelembe véve - különös tekintettel a Croy család létezésére - feltehetjük a kérdést, hogy egyáltalán vette valaki a fáradságot, hogy tüzetesebben megvizsgálja legalább az Érdi által ismertetett okiratokat? Ennyire nem tartotta senki fontosnak kideríteni, valóban élhetnek-e még korunkban Árpád-házi királyaink egyenes ági utódai? Ráadásul Európa több területén, nemesi, főnemesi, akkor - és néhol még ma is - vezető beosztásban, hatalmi pozícióban? Ehelyett kritika nélkül elfogadták - és napjainkban is kitartanak - két neves kutatónk, Horváth Mihály és Wertner Mór - amúgy logikailag kifogástalan - hipotézise mellett, akik már az 1800-as évek második felében vitatták a Crouy-Chanelek Árpád-házi királyoktól, - pontosabban III. Andrástól - való leszármazását.

Érvelésük alapja egy egyszerű matematikai művelet volt: Az 1236 (utószülött István herceg születése) és 1286 (III. András állítólagos nagyobbik fia, Félix halála) között eltelt 50 évbe nem fér bele négy generáció (István - III. András - Félix és Márk - Félix fiai) még akkor sem, ha tudjuk, hogy abban a korban mind az egyházi, mind a francia polgári törvények érvényesnek tekintettek minden házasságot, amelyben a férfi a 14. a no pedig 12. életévét betöltötte.

És igazuk is volt! Egy genealógiát nem lehet feltételezett sorozatos gyermek-házasságok vélelmére alapozni. Viszont a leszármazást több száz okirat bizonyítja. Érdi János 1846-ban megjelent könyvében ( Magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzékrende és oklevéltára ) 66 okirat szövegét ismerteti szó szerint, (ráadásul az okiratok többsége napra pontos dátummal van ellátva) s ennyi okmányt nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagy egyszerűen hamisítványnak, jobb esetben téves adatokat tartalmazónak nyilvánítani, csupán azért, mert nem támasztanak alá egy előre felállított elméletet. Úgy tetszik, a kutatás valahol vakvágányra tévedt. De hol és mikor? És mi az igazság?

Mi van akkor, ha már a kiindulási alapul szolgáló tézis is hamis? Megmondom. A rendelkezésre álló adatok legnagyobb része értelmezhetetlenné válik és emiatt a kutatók az okiratok készítőit fogják vádolni jobb esetben pontatlansággal, rosszabb esetben hamisítással, félrevezetve ezzel saját magukat, és másokat is.

Pontosan ez történt. Az alapvető tévedés az volt, hogy neves kutatóink össze nem illő adatokat sorakoztattak fel egymás mellé, és csodálkoztak rajta, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumok hipotézisüket nem igazolták. Egyetlen olyan okirat sem létezik ugyanis, amely azt bizonyítaná, hogy az okmányokban megnevezett "magyarországi András herceg" azonos lett volna Posztumusz István fiával, a későbbi III. Andrással. (Wertner ezt hiányolja is munkájában.) Horváthék viszont ezt vitatták! A kutatókat az tévesztette meg, hogy András herceg, miután apja ráruházta a Croy-birtokot, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a távoli picardiai birtokkal, és hét esztendővel apja halála után, 1278-ban, azt Félix és Márk rendelkezésére bocsátotta. Ebből következtettek (tévesen) arra, hogy ő volt a két fiú apja. Kutatóink akkor vétették el a lépést, amikor minden energiájukat ennek megcáfolására fordították.

Hosszú évek óta foglalkozom az Árpádokkal, és néhány éve sikerült felvennem a kapcsolatot a Brüsszelben élő dr. Töttösy Ernővel, akinek segítségével azóta közel félszáz, az Amiens-ben lévő Somme Archívumban őrzött okirat fénymásolatát kaptam meg. A két fiúnak, Félix és Márknak az Amiens-i katedrális káptalani okirat-gyűjteményében megtalálható nekrológjai egyértelmuen bizonyítják, hogy ők magyarországi András herceg és a velencei Cumana Szibilla fiai voltak. A hiba akkor következett be, amikor a kutatók (és a család is!) a "magyarországi András herceget" - az abban a korban egyedüli élőnek ismert Andrással, Posztumusz István herceg fiával - a későbbi III. Andrással azonosították.

Bevallom, kezdetben magam is ezen az állásponton voltam, s megkíséreltem a négy generációt beleerőszakolni a kritikus 50 évbe. Mondanom sem kell, kevés sikerrel. Lehetséges ugyan, de nem meggyőző. További problémát okoz, hogy a somme-i Archívumban lévő okiratok, illetve a káptalan halotti-anyakönyveinek bejegyzései nem tartalmaznak sem a bejegyzés, sem az elhalálozás időpontjára, sem az elhunyt korára vonatkozó adatokat, ami megnehezíti az események térbeli és időbeli pontos elhelyezését.

Az áttörés akkor következett be, amikor Brüsszelből megkaptam dr. J. N. Szavcsok kievi orvosnő kivonatos feljegyzéseit, amiket az Ukrán Nemzeti V. I. Vernadszkij Könyvtárban található, L. V. Vojtovics Kelet-Európa fejedelmi dinasztiái L.2000 című könyvéből készített. A könyvet szerzője az Orosz évkönyv és Kripjakevics: A Halics-volhiniai fejedelemség évkönyve alapján állította össze. Endre hercegről, II. Andrásnak merániai Gertrudisztól 1210-ben született legfiatalabb fiáról, volt halicsi fejedelemről azt írja:

"1233-ban Halics városát ostromgyűrűbe zárták. András a várban tartózkodott. A nehéz körülmények miatt a városban éhezés tört ki, a szörnyű betegségek és a járvány emberéleteket követelt. A vár hosszú és nehéz ostroma után senki sem maradt életben ... - írja a krónikás."

"Létezik egy olyan verzió is, miszerint Halicsi Danyilo, mivel kétszeresen is rokona volt András hercegnek, szabadon engedte és futni hagyta őt"

"Más forrásokból : 1234. Velencei András, II. András fia Velencébe menekült. Ott feleségül vette Kumani Szibillát, Péter Kumani lányát. Ebből a házasságból született Velencei Markó, aki később Franciaországban élt és megalapította a Croy-házat . "

De a legnagyobb szenzációt a nem sokkal később érkezett, egy, a velencei Biblioteche Marciana gyűjteményében őrzött olasz nyelvű kézirat, Bombardo Bembo 1677-ben megjelent, a velencei patrícius családok történetét feldolgozó Cronaca- jának a Cumani vagy Gumani családra vonatkozó, A-3 formátumú, olasz nyelven írott oldala, melyben szó szerint azt olvashatjuk: "András herceg, II. András magyar király kisebbik fia, az elsőszülött Béla testvér, aki Halicsban uralkodott, Velencébe menekült, ahol feleségül vette Sybilla hercegnőt, Pietro Cumani velencei szenátor lányát, aki megszülte Márkot, aki 1266-ban Franciaországba távozott. " (fordítás) Ez az okirat már csak azért is figyelemre méltó, mert ténylegesen nem András herceggel, hanem a Cumáni (Gumáni)-család történetével foglalkozik, és a Cumáni-lány házasságát, mint közismert tényt, csak amúgy mellékesen, egy mellékmondat erejéig említi meg.

Na már most: Az Akadémiai Kiadó 1983-ban megjelent Magyarország történeti kronológiája című sorozata első kötetének 144. oldalán azt olvashatjuk: (1234) ősze: A lázadó halicsi bojárok ismét felajánlják Danyiil Romanovicsnak a trónt. Danyiil Halics ostromára készül. András, halicsi fejedelem, II. András harmadszülött fia azonban meghal, s Danyiil akadálytalanul elfoglalja (immár negyedszer) a trónt.

A haláleset tisztázása céljából megkerestem Solymosi László professzort, aki a könyv 1197-1309. évek közötti részét összeállította. O Paulerre hivatkozott, aki munkájában minden történelmi adat forrását felsorolta. Nos, Pauler Gyula A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok korában című könyvében a következőket találjuk: "Csak a város (Halics) dacolt még, mint valami sziget az elpártolt országban, de már nagy volt benne a szükség, mikor 1234 őszén az ifjú, talán 24 éves Endre herceg meghalt." Továbbá a könyv végén: 107 sz. jegyzet: Endre herceg halálát az Ipatyevszkaja ad 6742, és Albericus Monarch (MG. 33. XXIII.934.) 1234-re teszik. (MG. 33: Perz, Monumenta Germanica, Scriptores) Viszont a Hipatiusz krónikában (Ipatyevszkaja) csupán annyi olvasható: " (1233 vége) Amikor kis ido eltelt, a herceg meghalt, és a halicsiak Danyilóért küldték Csermnij Szemjunkot" Hol, mikor, miért halt meg, hová temették, sehol nem említik. A pontos dátum sincs feltüntetve, de még az évszám is eléggé bizonytalan. Így az idézett adatok nem túlságosan meggyőzőek. Arra vonatkozó forrásról sem tudunk, hogy Magyarországon legalább egy gyászmisét tartottak, vagy bármely formában megemlékeztek volna a fiatal herceg haláláról. Ezekkel szemben a két, előbbiekben idézett, egymástól független, de közel azonos tartalmú - a kievi ukrán, és főként a velencei olasz - okirat annyira pontos és részletes, hogy szó sem lehet elírásról vagy tévedésről, ezért kiemelt figyelmet érdemelnek. Amellett nehezen elképzelhető, hogy Kievben bárki is ismerhette volna a velencei Bernardo Bempo idézett munkáját, a két azonos tartalmú, de egymástól független írás egymást erősíti. Tehát András haláláról Halics ostromakor biztos és megbízható forrás nem számol be, Velencében azonban számon tartják őt, mint egy Cumani-lány férjét.

Némi hezitálás után tehát megkíséreltem halicsi Andrást behelyezni az eddig feltételezett III. András helyébe. Az eredmény: a szétszórt mozaik darabkák a helyükre kerültek, és valamennyi, az ismert okiratokban található adat értelmezhetővé vált. A vizsgált események ennek alapján az alábbiak szerint foglalhatók össze:

II. András legidősebb fia, a későbbi IV. Béla mindenkit elmart az udvarból, aki utódai trónigényét veszélyeztethette, így saját testvéreivel sem volt jó viszonyban. Amennyiben tehát elfogadjuk a kievi és a velencei idézett források adatait, feltételezhető, hogy öccse, András herceg, az ostromlott városból titokban (talán Danyiil tudtával és segítségével) kiszökve, Velencébe menekült, majd 1248-ban részt vett a Szent Lajos, francia király vezette keresztes hadjáratban. (Miután Halicsból elűzték, ráragadt a "földnélküli" előnév.) Nem tudjuk, hogy első felesége, a novgorodi fejedelem kisebbik leánya túlélte-e Halics ostromát, s ha igen, követte-e férjét önkéntes száműzetésébe, továbbá hol és mikor halt meg.

András, a Szentföldről Velencébe visszatérve, feleségül vette a gazdag Pietro Cumani szenátor lányát, Szibillát, aki ezt követően két fiút szült: Félixet és Márkot. Kutatóink - feltehetően abból kiindulva, hogy a két testvérnek a 80-as években még kiskorú gyermekeik voltak - születésük idejét a 60-as évek közepére vélelmezték. De mi van akkor, ha egyszerűen az történt, hogy a fiúk valamilyen oknál fogva, csak viszonylag későn, harminc év körüli korukban házasodtak meg? Egyetlen olyan okiratot sem ismerünk, amely azt bizonyítaná, hogy Félix és Márk fiatalon haltak volna meg. Sőt! Márk nekrológjából tudjuk, hogy a lelkének üdvéért végzendő mise-alapítványt második fiának, Vilmosnak a felesége, Elisabeth de Renti kezdeményezte, tehát halálakor Márk már egyáltalán nem lehetett túl fiatal. Mindenesetre, ha elfogadjuk (és miért ne fogadnánk el?) az idézett velencei okirat közlését, miszerint Márk 1266 körül Franciaországba távozott, és feltételezzük, hogy ekkor már legalább 14-15 évesnek kellett lennie, akkor születésének idejét az 50-es évek legelejére vélelmezhetjük. (Apja, András ekkor már közel 40 éves volt, és - bár erre vonatkozó semmilyen adat nem ismert - valószínűleg nem sokkal élte túl az 1260-as éveket.)

Érdekes, hogy mindkét idézett okirat valamilyen okból kifolyólag csak a másodszülött Márkkal foglalkozik. Úgy látszik, a Cumani-családnak vagy az okmányok szerzőinek Márk volt a fontosabb, talán azért, mert o vett feleségül egy Croy-lányt, s őt tekintik a Croy-ház megalapítójának. Félixről említés sem történik, pedig a későbbi okiratok bizonyítják, hogy Márk, jóllehet, Félixhez hasonlóan társtulajdonosa volt a Croy-i várbirtoknak, bizonyos ügyekben csak bátyja előzetes jóváhagyásával, (több esetben kimondottan engedélyével) intézkedhetett.

Posztumusz István valamikor az 50-es évek végén köthetett házasságot Tomasina Morosinivel, így a későbbi III. András születése, Horváth Mihály feltételezésének megfelelően, az 1260-as évek elejére tehető. (Két törvénytelen fia, akikről - nevük említése nélkül - állítólagos végrendeletében megemlékezik, valószínűleg még házassága előtt született és semmi körülmények között nem lehettek azonosak Félixszel és Márkkal.)

István herceg 1271-ben halt meg. Az Amiens melletti, a Somme folyó felett fekvő, - általa korábban megszerzett - Croy várbirtokot még életében átadta fiának, a későbbi III. Andrásnak. András azonban ekkor már észrevette, hogy megnyílt előtte a magyar trón felé vezető út. Semmi szüksége nem volt egy távoli francia birtokra, ezért azt 1278-ban átruházta unokatestvéreire. Félix és Márk az elnyert birtok egymás közötti megosztásáról egy 1282. február 9.-én kelt, (Érdi oklevél-gyűjteményében a II. szám alatt ismertetett) okiratban állapodtak meg. Az okirat elején szükségesnek tartották leírni a birtok megszerzésének előzményeit. Senkinek nem tűnt fel, hogy ebben Posztumusz Istvánról, mint Illustris Princeps Stephanus emlékeznek meg, az adományozó András pedig Illustris dominus Andreas ként, mint István "szeretett fia" szerepel az okmány szövegében. (Tehát szó sem esik "nagyapánkról" vagy "apánkról".) Ez pedig önmagában is azt bizonyítja, hogy apjuk nem a későbbi III. András volt, hanem kizárólag II. András fia, halicsi András herceg lehetett.(Igaz, hogy az Érdi által, I. és III. szám alatt ismertetett okiratokban Félix és Márk II. Andrást "proavus" -nak nevezik, de a latin proavus szó nem csak dédapát, hanem őst vagy elődöt is jelent.) Mindenesetre a vitatott idő-intervallum kibővül. (1210-1286) Ebbe a 76 évbe pedig a négy generáció - mint az a fentiekben látható - már kényelmesen belefér és ezzel az eddigi legkomolyabb ellenérv megszűnik létezni.

Tehát Félix és Márk, s velük a Crouy-Chanel grófok és Árpád-házi eredetük, (így Árpád-sávos címerük használatának jogossága is) bizonyítást nyert, s ebből a szempontból(!) tulajdonképpen teljesen indifferens, hogy a két András közül melyik volt a fiúk apja, hiszen egyformán királyi herceg volt mindkettő, de azért megnyugtató, hogy a felmerült problémát sikerült tisztázni. Érdekes, hogy Wertner, fejtegetései során egészen közel került a megoldáshoz. Nála is szóba került halicsi András herceg, mint lehetséges apa, de annak vélelmezett 1234.-i halála miatt ezt a lehetőséget utóbb kizárta. (Igaz, hogy abban az idoben még nem tudhatott az előzőkben ismertetett - ezt bizonyító - kievi és velencei okiratokról).

A leszármazás gyakorlatilag eddig sem volt vitatható (kizárólag az apák személye okozhatott bizonytalanságot), hiszen Sziciliai Margit hercegnő, 1292. augusztus 28.-án kelt, Félix lelki-üdve érdekében kezdeményezett mise-alapítványában (Amiens-i katedrális káptalani okirat-gyűjtemény, 6/33 számú okmány) Félixet kedves unokatestvérének, apját, az "igen kedves magyarországi András herceget" pedig kedves nagybátyjának nevezi. (Sehol sem említi azonban, hogy a fiuk apja magyar király lenne, pedig utószülött István fia akkor már két éve Magyarország trónján ült!) A hercegnő V. István magyar király és "kun" Erzsébet második lánya, Mária (1258-1323) és II.(Anjou) Károly szicíliai király házasságából született, s már csak családi kapcsolatai révén is pontosan tudnia kellett, kik a rokonai. Az okiratot, melyet a hercegnő szülei jóváhagyásával írt, Dümmerth Dezső is hitelesnek minősítette, és ahogy azt az Anjouk nyomában című könyvében megállapítja: "...a (Crouy-Chanelek) mindenesetre elérték, hogy az Anjou-ház komolyan vegye származásukat."

A jelek szerint nagyon is komolyan vették! A hercegnő az idézett okmányban azt írja, hogy Félix "élete virágjában, mint gyanítható, cselszövény következtében, hirtelen halt meg." Megdöbbentő kijelentés egy Anjou hercegnőtől. Minden jel arra utal, hogy Margit véletlenül, valami olyan, a tágabb értelemben vett családot (és itt elsősorban a nápolyi Anjoukra gondolok) érintő titokról értesült, ami a fiatal nőt lelke mélyéig megrázta, s talán a család nevében tett misealapítvánnyal próbált az őt nyomasztó lelki teher súlyán enyhíteni. Amennyiben pedig a gyanú igaz, s valóban az Anjouk keze okozta Félix halálát, minden okiratnál jobban bizonyítja a testvérpár Árpád-házi eredetét.

Mind a magyar (Pallas, Révay) mind a külföldi lexikonok egyetlen címszó (Croy) alatt tárgyalják a Crouy-Chanel és a belga Croy családot, de ezzel a jelek szerint senki sem foglalkozott. Érthető, hiszen két név hasonlósága önmagában nem elégséges ahhoz, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehessen levonni, XIX. századi kutatóink figyelmét pedig teljesen lekötötte az a késhegyig menő vita-sorozat, ami a Crouy (-Chanel) család magyarországi betelepülése következtében kirobbant.

Érdekes véletlen, hogy Pusztaszeri könyvének megjelenésével közel egy- időben, 1999. október 22.-én a Magyar Nemzet-ben M.S. mester Brüsszelben cím alatt Ferch Magda tollából féloldalnyi tudósítás jelent meg a belga fővárosban megnyílt magyar Opalia - Europalia '99 Hungaria című kiállításról, és a tudósítás központjában a szerző közölte a Croy hercegek családfájának az Albert Királyi Könyvtárban őrzött és a belga kiállításon bemutatott képét, megjegyezve, hogy a Croy-ok a magyar királyok leszármazottainak tartják magukat. Tudomásom szerint ez a tudósítás sem tűnt fel rajtam kívül senkinek.

Miután a közölt családfa már többszörös reprodukció, így a rajta lévő feliratok többsége olvashatatlan volt, ezért Brüsszelből megkértem a családfa kinagyított képét, amit rövidesen megkaptam a Croyok családi ú.n. kiscímerének (az egyesített Árpád-sávos Croy és a három-fejszés Renty címerek) valamint az ú.n. nagy, hercegi címernek (a címer fő helyén, középen, továbbá balról-jobbra lefelé, átlósan négyszer az Árpád-sávos címer) képével együtt.

Nos, a családfa magyarországi Márkkal (Marco de hongverie) kezdődik, (előtte királyi koronás Árpád-házi sávos címer) majd fiával, Jánossal (Jean) és ennek testvérével, Vilmossal (Villiavms) folytatódik Nagy előny, hogy a családfán valamennyi személy neve után pontosan fel van tüntetve rangjuk, és egymáshoz fűződő rokoni kapcsolatuk. A családfa az első Croy hercegig, Charles-ig tart. Ennek megfelelően a Croy-család is joggal az Árpádoktól származtatja magát. (Egy régi családi hagyomány szerint a család eredete egészen Attiláig nyúlik vissza. Ezt ugyan semmivel sem tudják alátámasztani, hacsak magát Árpádot nem tekintik Attila leszármazottjának, de ha ok hisznek benne, lelkük rajta.)

A családfa egyetlen téves adatot tartalmaz, miszerint Márk a magyar király testvére lett volna. Amennyiben viszont ezt a Croy család ükapjára, magyarországi András hercegre vonatkoztatjuk, (és o valóban azonos volt halicsi Andrással), az állítás igaz, hiszen o valóban a későbbi IV. Béla testvére volt, s lehetséges, hogy ennek emléke maradt fenn - tévesen Márkra vetítve - a Croy család hagyományai között.

Az sem igaz, hogy a hagyomány szerint Márkot bátyja a elűzte volna a birtokról, hiszen az Amiens-i katedrális káptalani levéltárában található 6/103 számú okirat bizonyítja, hogy Márk még 1290-ben is, amikor Félix özvegye maga és kiskorú gyermekei nevében pert indított ellene a Félix végrendeletében foglaltak végre nem hajtása miatt, tehát négy évvel Félix halála után a Croy-birtokon tartózkodott, sőt közel egy időben kiskorú unokaöccse segítségével a birtok többi részét is megvásárolta. Emiatt kényszerült az özvegy gyermekeivel együtt saját birtokára, Chanel-be költözni. (A fiuk ettől fogva használták a Chanel, Márk és utódai pedig a Croy nevet.)

Márk, a hercegi hagyományokkal ellentétben, nem 1178-ban, hanem a legújabb kutatások szerint 1284-ben vette feleségül Catherine de Croy-t, Araines úrnőjét, Enguerran Croy leányát. (Róbert Fossier: La noblesse Picardie Au Temps de Philippe Le Bel. 1976. Somme-i Archivum G-2971.) Azt, hogy volt egy János és egy Vilmos nevű fia, azt bizonyítják a Crouy-Chanel grófok okiratai is.

A Croy hercegek története ekkor kezdődött.

Tudnunk kell, hogy a Croy-család jelenleg egyike a belga arisztokrácia legelőkelőbb tagjainak, gazdag, nagy hatalmú főurak, akiknek nem egy őse, magas beosztásban részese volt Európa, s ezen belül elsődlegesen Franciaország történelmének alakításában. II. Jean és két fia, Archembault és III. Jean 1415-ben egyugyanazon a napon estek el az Azencourt-i csatában, harmadik fia, Anton ezt követően nyerte el a grófi (comte), majd két generációval később III. Guilliaume (1458-1521) a hercegi (duc) címet.

Az mindenesetre látható, hogy a Croy család nem ismerte az Amiens-i okiratokat, amit az is bizonyít, hogy 1821-ben pert indítottak a Crouy-Chanel grófok ellen a Croy-név jogosulatlan használata miatt. Arra hivatkoztak, hogy a Crouy-Chanel család a Croy-ok eredetére vonatkozó adatokat használták fel saját eredetük bizonyítására (ami természetesen igaz volt, hiszen a két család azonos eredetű bár ekkor errol még egyik család sem tudott.)

Úgy látszik, a Croy-család soha nem vette a fáradságot, hogy megkeresse, vagy szakemberrel megkerestesse a család korai korszakára vonatkozó okiratokat, pedig már akkor rájöhettek volna, hogy egyazon család két ágáról van szó. A közös ősök, magyarországi (valamelyik) András herceg és Cumana Szybilla két fia, Félix és Márk voltak. Félix utódai lettek a Crouy-Chanel grófok, Márké pedig a Croy hercegek.

Tudomásunk szerint a hercegi családról összefoglaló tanulmány eddig sehol nem készült, Nekünk csak a család máig élő főágát sikerült név szerint összeállítanunk, ez sem teljes, a 2-5 duc de Croy neve és évszámai hiányoznak, Az idők során a hercegi család kétszer két ágra szakadt, ezek az ágak azonban sorra kihaltak. Ezekről, a Croy-Aarschot, Croy-Chimay, Croy-Havré és Croy-Dülmen ágakról szinte semmit sem tudunk.

Siker viszont, hogy most már két Árpád-házi család után nyomozhatunk.

Mindenesetre az eddig összegyűlt anyagot rövidesen átadom az Országos Levéltárnak és az MTA Történettudományi Intézetének, valamint felrakjuk az internetre a https:// www.eloarpadhaz.hu címen, hogy mindenki részére hozzáférhető és kutatható legyen.