Magyarorszag újjaépítése

Magyarország újjáépítése

AZ ÚJJÁÉPÍTÉS MEGINDULÁSA A Rákóczi-szabadságharc után beköszöntö békeidöszakban megindulhatott az építö munka. Az ország elött évszázadok óta nem kínálkozó lehetöség nyílt a felzárkózásra. Az újjáépítés, a fejlödés mást jelentett az ország különbözö vidékein, hiszen eltérö szintröl indulhatott meg a munka.

Az ország legfejlettebb területét a török által éri 929b17j ntetlen egykori királyi Magyarország jelentette. Itt volt legkisebb a pusztítás mértéke, s a fejlettebb örökös tartományok közelsége miatt e rész termékei számára kedvezöbb értékesítési lehetöségek kínálkoztak. Az egykori hódoltság területén azonban sok mindent elölröl kellett kezdeni, a földek feltörésétöl a települések benépesítéséig. A kiindulási állapot tekintetében Erdély köztes helyzetben volt. Azonban távol esett az értékesítési lehetöségektöl (Ausztriától), ezért fejlödése lassúbb ütemü a másik két országrészhez képest.

A MEZŐGAZDASÁG A XVIII. században Magyarországon - Európa többi országához hasonlóan - a mezögazdaság jelentette a legfontosabb gazdasági ágazatot. Így a mezögazdaság a viszonyai határozták meg alapvetöen az ország helyzetét.

A volt királyi Magyarország területén a nagybirtokokon teret hódított a majorsági gazdálkodás, mivel a birtokosok az örökös tartományokban értékesíteni tudták terményeiket. Így a bécsi udvar mellett a nagybirtokok jártak élen az új mezögazdasági eljárások meghonosításában.

Megjelent az istállózó állattartás, és új, nemesített (termelékenyebb) állatfajták terjedtek el. A szürke marhát kezdték felváltani a nyugatról behozott, jobban tejelö fajták, az ösi magyar juhfajtákat a hosszú gyapjat adó merinó juhok. A növénytermesztésben a háromnyomásos rendszer mellett megjelent a vetésforgó. A század végén teret hódítottak a kapásnövények (a kukorica, a nagy tápértékü burgonya, a dohány), melyeket az ugarba vetettek.

A nagybirtokon alkalmazott újítások lassan elterjedtek a paraszti gazdaságokban is. A kapásnövények térhódítása szerepet játszott a népesség gyarapodásában is, mivel a burgonya népélelmezési cikké vált. A kukoricatermesztés pedig a sertéstenyésztést ösztönözte. A munkaigényes szölötermesztés jellemzöen paraszti tevékenységnek számított. A földesúr ösztönzésére a jobbágyok a majorsági területen telepítettek szölöt, amelyért a termény egy részével adóztak (szölödézsma). 

Az egykor törökjárta vidékeken a földek ismételt feltörése is fejlödést hozott. A kezdeti földböség következtében talajváltó rendszert bontakozott ki. Majd a század folyamán a népesség növekedésével párhuzamosan nyert teret a két- és háromnyomásos gazdálkodás. Ugyanakkor a XVIII. század folyamán az Alföldön továbbra is jelentös maradt a rideg állattartás (szarvasmarha, juh).

AZ IPAR HELYZETE A török kor az ipar fejlödésének sem kedvezett. A népesség csökkent, így megcsappant munkaerö és a felvevöpiac, ami akadályozta a tökefelhalmozást is. Emiatt a korszakban teret hódító manufaktúrák száma Magyarországon alacsony maradt. A manufaktúrák döntö többségét a XVIII. század elsö felében tökés vállalkozók híján nagybirtokosok vagy az uralkodócsalád alapította. Ezek nem bizonyultak hosszú életünek. Csak a század végére teremtödtek meg a manufaktúrák alapításának a feltételei.

A III. Károlyt követö Mária Terézia (1740-1780) 1754-ben a birodalom köré merkantil jellegü védvámot húzott, amely megvédte Magyarországot is a külföldi áruk versenyétöl. Ugyanakkor a Magyarország és az örökös tartományok közötti vámok meghagyásával érvényesíthette a birodalom gazdasági szempontjait a magyar érdekekkel szemben: megkönnyítette az osztrák és cseh manufaktúrák termékeinek beáramlását hazánkba. A belsö vámhatár így elösegítette a birodalomban kialakult munkamegosztás fenntartását, az örökös tartományok ipari és Magyarország mezögazdasági jellegének fennmaradását. Ugyanakkor Magyarországot külön gazdasági egységként kezelve erösítette annak különállását a birodalmon belül.

Magyarországon a XVIII. században az ipar céhes keretek között fejlödött. Söt, az alföldi városokban a céhek megjelenése óriási elörelépést jelentett. Az ország lakosságának zömét kitevö parasztság önellátó gazdálkodást folytatott, eszközeit és használati tárgyai jelentös részét maga állította elö. A rendkívül szük piac keretei között a kézmüvesek számának gyors emelkedése is a céhes rendszernek köszönhetö (5000-röl a század végére 100-150 000-re).

A középkorhoz hasonlóan a XVIII. században is kiemelkedö szerepet játszott Magyarországon a bányászat. Az arany- és ezüstbányászat (alsó-magyarországi bányavárosok, Erdélyi Szigethegység) valamint a só (Máramaros, Erdély) jelentösége csökkent, de réz, majd a század második felétöl a vasérc szerepe egyre nött.

A bányászatban már túlhaladták a céhes kereteket, nagyobb vállalkozások jöttek létre. Ennek következtében a korszak modern eljárásai is elterjedhettek. A víz kiszivattyúzása Magyarországon is a legkorszerübb, gözzel és sürített levegövel müködö gépekkel végezték. Selmecbányán állami bányatisztképzö intézetet alapítottak (1735). Az itt végzett müszaki értelmiségieket a késöbbiekben megtaláljuk Magyarország jelentös építkezésein, a mocsarak lecsapolásától az útépítésekig. Ugyanakkor a bányászatban alkalmazott fejlett technológia - a többi ágazat fejletlensége miatt - nem tudott elterjedni a gazdaság egyéb területein.

A KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS A korszakban helyi kereskedelem a korábbiakhoz hasonlóan a vásárokon, közvetlenül a parasztok és a kézmüvesek között zajlott. A távolsági kereskedelmet a XVIII. század elsö felében örmények, görögök és szerbek bonyolították le. Szerepüket a század második felében fokozatosan a zsidóság vette át. A magyar kivitelt kezdetben elsösorban mezögazdasági termékek adták (élöállat, bor, gabona, dohány, gyapjú). A század folyamán az élöállat jelentösége csökkent, míg a gyapjúé és a gabonáé nött. A század végére nött a kivitt nyersanyagok, félkész termékek (pl. fémek, föleg réz) mennyisége. A behozatal elsösorban iparcikkekböl állt. Az ország külkereskedelme döntöen az osztrák örökös tartományokkal bonyolódott le. A magyar külkereskedelmi mérleg a korszakban alapvetöen pozitív volt (a kivitt áruk értéke meghaladta a behozott árukét).

A korszakban a szárazföldi közlekedés korlátozott lehetöségeket biztosított (szekér, hintó). Az utak még kiépítetlenek voltak. A földutak karbantartása alapvetöen a megyék hatáskörébe tartozott, ám hidak és töltések építésén túl nem sokra tellett. Az új kormányszerv, a Helytartótanács is megpróbálta fejleszteni a közlekedést. A kereskedelem fellendítése érdekében csökkenteni kívánták a vámhelyek számát. Azonban ezekböl a bevételekböl tartották fenn a hidakat és réveket, így jelentös elörelépésre nem került sor.

A XVIII. század a nagy csatornaépítések kora Európában, hiszen a vasút megjelenéséig nagy tömegü árut csak vízen lehetett szállítani. Hazánkban is lecsapoltak néhány mocsarat, és megépítettek néhány csatornát (Bácskában, Bánátban). A kereskedelemben (pl. búzakivitel) a Duna egyre nagyobb szerepet játszott: a folyón a teherhajókat az ár ellenében állatokkal vontatták.