MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK A HUNOK?

MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK A HUNOK?

A hunok nyelve nem lehetett török nyelv. Az a megállapítás, hogy a hunok vezetõrétege, sõt maga a hun nép is török lett volna, két érvre épül fel. Az egyik az a feltételezés, hogy a hunok Belsõ-Ázsiából jöttek Európába, olyan tájról, ahol akkor török nyelvet beszéltek. Ha a hunok a 535b18f 10. században éltek volna, megkockáztatható lenne a török nyelvek nagy elterjedtségére hivatkozni, de a hunok idejében, az 5. században és még korábban errõl beszélni téves dolog. Az iráni eredetû népek akkor még mélyen benyomultak Ázsia füves pusztáira és a folyók, tavak mentén a Csendes Óceánig õk uralták a kontinenst, mint a szkíták és leszármazóik is. Az irániak nagymérvû eltörökösödése és így a török nyelv térfoglalása késõbbi esemény.

A hunok idejében tehát Belsõ-Ázsiában inkább az iráni nyelv csengésérõl beszélhetnénk, ha ugyan az európai hunok ázsiai eredetét egyáltalán komolyan vesszük. A másik érv, amit a hunok török nyelvûsége mellett felhoznak, nem a környezetbõl levont következtetés, hanem direkt érv: Attila családjában használt négy vagy öt személynévnek török az etimológiája, vagy helyesebben törökös a hangzása. Ezeket a törökös hangzású hun személyneveket azonban nem hun szövegekbõl veszik, hanem idegen ajkú emberek idegen írásrendszerrel készített feljegyzéseibõl. ahol a nevek szükségszerûen torzított formában maradtak fenn, - jegyzik meg a török származtatás bírálói. Példaképül hivatkoznak itt Attila hites feleségének Aryk Kan nevére, ami törökül ,tiszta fejedelem' jelentésû. Ezt a nevet Priskos kéziratainak másolataiból betûzték így ki. S miután török jellegét és török értelmét ,határozottan' megállapították, elõkerült az eredeti Priskos-kézirat, ahol a név nem Aryk Kan, hanem Ereka, Réka alakban szerepel. Ez pedig nemcsak nem teszi a török magyarázatot lehetõvé, hanem "még az is kizártnak mondható, hogy ez a név török származású lett volna" (141m. 58 sk).

A nyelvészet alapvetõ szabálya szerint "hangtörténeti ismeretek nélkül sikeresen nem egyeztethetünk egymással rokon nyelvi szavakat" (86m. 15). Noha ez az aranyszabály régóta köztudomású, a török elmélet hívei mégis elmulasztották a szóban forgó néhány személynév hangtörténeti megvizsgálását, úgyhogy következtetéseiket pusztán a nevek törökös csengésére alapították. Emlékeztetnek a bírálók a török nyelv már félszázada ismert jellemzõ vonására, hogy a török egyes mássalhangzókat nem képes kiejteni, Így a szókezdõ L, R, N és sokszor a P hangot sem (178m. 20 sk), viszont ezek a hangok a hun nyelv emlékanyagában elõfordulnak. A hunok idejében a törökben a Z hang is ismeretlen volt. Eszerint Attila egyik fiának a Priskos- kéziratban olvasható Deggezik nevét sem lehet török eredetûnek mondani. Végül kiderült az is, hogy az Attila, Ellák, Bléda és Mundiuchus név a török által kiejthetetlen hangcsoportokat tartalmaz. Vagyis mindazokról a nevekrõl, amelyekkel régebben a hunok törökségét bizonyítgatták, rendre kiderült, hogy a törökbõl nem magyarázhatók, "sõt e nevek annyira nem törökös jellegûek, hogy azokat török nyelven beszélõ emberek az 5. században a bizánci forrásokban ránk maradt alakban kiejteni is képtelenek lettek volna" (141m. 62 sk). Eszerint "a hunok nyelvének török voltáról nem beszélhetünk, hanem még az is valószínûtlen, hogy a hunokra vonatkozólag török összetevõ megléte egyáltalán feltételezhetõ volna" (141m. 63; 121).

De hogyan is volna fenntartható a nézet, hogy a hunok vezetõrétege, népe s birodalma török vagy török jellegû, amikor ugyanazok a szerzõk, akik ezt állítják, más helyen azt írják, hagy "a török elem Attila birodalmában valósággal eltûnt a rengeteg indoeurópai, fõleg iráni nép hatalmas tömege alatt" (146m. 29). Ne áltassuk magunkat: a hunok nyelve nem lehetett török.

A hunok nyelve valószínûleg magyar volt. - Az eddig ismert hun nyelvemlékek nem elegendõk arra, hogy azok alapján minden kétséget kizárólag megállapítható volna a hunok nyelve. A ránk maradt feljegyzések és tények összevetése alapján mégis több valószínûséggel állítható, hogy a hunok magyar nyelven beszéltek, mintsem törökül. Ezt már azok a nyelvészek is feltételezték, akik nem fogadták el a hunok belsõ-ázsiai eredetét, hanem a Kaukázusból léptették õket a történelem színpadára. õk a hunok nyelvét a Kaukázusban dívott nyelvekkel hozták kapcsolatba, ahol a magyar és magyarral rokon nyelvet beszélõ népek nagy sokasága élt. Így tett pl. Vivien de Saint Martin és Neumann is, akik a hunok nyelvét finnugor nyelvnek tartották (146m. 27). Ez a nézet magában is elegendõ arra, hogy a lehetõséget mérlegeljük.

Mit tudunk ehhez hozzátenni?

Mindenekelõtt azt, hogy a középkori nem-magyar elbeszélõ forrásokban a hunok beszédét "oroszlánok bõgésének" nevezik (146m. 64, 147, 178). Ha tehát a hunok eredetét a Kaukázus vidékén meg Iránban keressük, szóval a Régi Kelet területén, akkor az idézett kifejezés sokat mond. A Régi Keleten ugyanis az oroszlán közismert neve Magara volt. Ha tehát a hunok ,magara' nyelven beszéltek, ez nyilván a magyar kellett legyen. Fontos érv az is, hogy a hazai elbeszélõ források a hunokat és magyarokat kifejezetten egy és ugyanazon népnek mondják és ez a nézet az egész középkoron át uralkodó nézet volt. Ha tehát a két néven szereplõ nép egy és ugyanaz, akkor nyelvüknek is azonosnak kell lennie, vagyis a hunok nyelve is magyar volt.

Van azonban egy másik, szinte tárgyi bizonyíték erejével felérõ történelmi tény is. Minden magyar krónika, tartozzék Kézai vagy Anonymus követõi közé, határozottan állítja, hogy a székelyek Attila király népe voltak, "a hunok maradványai" (Hunorom residui), akik a birodalom összeomlása után helyben maradtak és megvárták, amíg a többi hunok Árpád vezérlete alatt " újra visszatértek Pannóniába." A székelyek a. visszatérõk elé lovagoltak egészen a Ruténföld határáig, velük egyesülten és mindenben együttmûködtek az ország újra egyesítése, egy politikai fõhatóság alá helyezése érdekében. A források a magyar-székely megbeszélések során tolmácsokról sohasem tesznek említést. Ha tehát a székelyek magyar nyelvûek (semmi nyom sincs arra, hogy valaha is más nyelven beszéltek volna) és õk a hun nép maradványai, logikai kényszerûséggel következik, hogy a hunok maguk is magyarok voltak.

A hunok magyar nyelvûségének további bizonyítéka a rovásírás. Ezt az írást a ránk maradt 16.-18. századi feljegyzések egyöntetûen "hun azaz székely írásnak," "hun azaz székely betûknek," a "hun nyelv ábécéjének" nevezik és az ilyesfajta jelekkel írt szövegek mindig magyar nyelvûek Sajnos, Sebestyén Gyula, aki a hun-székely rovásírás emlékeit összegyûjtötte és közzétette, nem talált hun korszakból származó magyar nyelvû rovásszöveget, ami a vitát eldöntötte volna. De ilyent õ nem is keresett, mert a korabeli tudományos légkörben erre semmiféle ösztönzést nem kapott, de annál több elriasztást. Még ma is azt hirdetik a nyelvészek Itthon, hogy ilyen okmányok után kárba veszett fáradozás kutatni, mert "az írott történeti adatokból éppúgy nem várhatjuk, akárcsak honfoglaláskori leleteinkbõl, hogy õstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket" (117m. 25).

Ami pedig a hunokat közelebbrõl illeti, ott igazán hiába kereskednénk írások után, hiszen azok analfabéta barbárok voltak és Attilát meg Blédát Ravenna látta el irodai teendõkben jártas írnokokkal (146m. 127). De akármilyen magas fal is zár el bennünket pillanatnyilag a hunok írásától, meg kell kísérelnünk, hogy azon átjussunk, mert csak nem a levegõbõl vették a középkoriak és késõbbiek azt az állítást, hogy a rovásírás betûi hun betûk, az írás hun írás, de mégis magyar nyelvû.