(MADÁCH LEVELE ERDÉLYI JÁNOSHOZ, 1862. IX.13.)

(MADÁCH LEVELE ERDÉLYI JÁNOSHOZ, 1862. IX.13.)

Madách Imrét számos, egymás hatását  felerősítő körülmény késztette főműve megírására (Európa társadalmi, gazdasági és tudományos élete forradalmi átalakulásokon ment át, Magyarországon a tíz éve elvesztett szabadságharc után ismét kiéleződött a politikai helyzet, és nem utolsó sorban saját személyes válsága is motiválta).

Az ember tragédiája filozofikus síkra emeli az egyetemes, nemzeti és individuális létkérdéseket. Műfaja drámai költemény, más szóval bölcseleti-lírai dráma. Madách műve tagja annak a sornak, amelyet Dante nyomában pl. Milton, Byron, Shelley, Goethe és Vörösmarty nagyszabású, a műfaji határokat átlépő alkotásai is fémjeleznek. A mű eszmei háttere is rendkívül sokrétű; számos tudományos, szellemi irányzat kap benne valamilyen szerepet, pl. a liberalizmus, a pozitivizmus, a biológiai és statisztikai determinizmus, az örökléstan, az utópista szocializmus, a deizmus és a panteizmus. A kompozíció az ellentétes erők harcának elvére épül. A konfliktus egyik pólusán (de a mű egészében is, az egyes színeken belül is) egy-egy elvont eszme megvalósításának igénye jelenik meg, míg a másik pólust az anyagi-társadalmi tényezők alkotják. Az ellentétes erők összecsapása után egy újabb idea merül fel, amely egyben a következő szín kiindulópontja is 545g62f .

A dráma alapkonfliktusát a függőség, valamint az első színben megjelenő (Lucifer által képviselt) autonóm létforma ellentéte alkotja. Lucifer a paradicsomi boldogságban élő Ádámot a második színben arra bírja rá, hogy ő is dacoljon az ral, lépjen ki az isteni gondviselet" védelméből, vállalja a nemes, de terhes" önálló életet. A bűnbeesés után Ádám (Évával együtt, immár a paradicsomon kívül") büszke önérzet és szorongás közt ingadozva éli önálló földi életét, és az ígért mindentudást kéri számon a csábító szellemtől. Lucifer a továbbiakban (a történelmi színekben) álomképek sorozatával tárja fel Ádám előtt az emberi szellem egyfajta fejlődéstörténetét. 

Először a szabadság kétféle változatáról látunk példázatot. Ádám Egyiptomban

- fáraóként - a korlátlan egyéni hatalmat próbálja ki, az évezredekre szóló személyes dicsőségbe kóstol bele, de egy ismeretlen érzés" (a milliók" iránti együttérzéssel társult szeretetvágy) a szolganép felszabadítására ösztökéli. A szabad állam"-ban, Athénban azonban a nép (a nyomor miatt, a demagógia prédájaként) nem tud élni szabadságával, az ő szolgálatát vállaló nagy egyéniséget pedig elveszejti. A magasztos eszményeiben csalódott egyén most azt a célt tűzi ki, hogy éljen magának, és keresse a kéjt". A szabadosság életelve a császárkori Rómába vezet. Az eszmények hiánya azonban a pusztulást hozza magával, a döghalál"-t, amelyet már a római színben a kereszténység új eszméje győz le.

Konstantinápolyban ez is hitelét veszti: az emberi szeretet elvét megcsúfolja a vallásháború, a szeretetre bűnbélyeg" kerül, a szeretni vágyó embereket a zárda ajtaja elválasztja egymástól. Ádám, aki ismét csalódott eszményeiben,  Prágában a tudományt szolgálja (Kepler személyében), az igazi tudásra viszont a császári udvar nem tart igényt, a tudós felesége pedig udvaroncokkal flörtöl. Párizsban mégis - átmenetileg, mint álom az álomban" (Sőtér István) - felcsendül a jövő dala"; a nagy francia forradalomban, ha ellentmondásosan is, de diadalra jutnak a legnemesebb eszmék: az egyenlőség, testvériség, szabadság". ra  Prágában (a tizedik színben) Éva visszatér férjéhez, és Kepler tanítványának lelkes figyelme a jövő ígéretével kecsegteti Ádámot.

Az új világban", London szabad verseny"-ében (ahol az élet korlátozza önmagát") viszont csak az érdekek diktálnak, hiányzik pl. a kegyelet", az elvont eszmények eltűnnek. A londoni szín záróképe: vízió a kor áldozatainak haláltáncáról. Egy védő" és buzdító", tudomány vezérelte világot áhít most már Ádám, de a jövőt jelképező falanszterben a rideg célszerűség uralkodik, megszűnt a haza fogalma", funkcióját vesztette a tudomány és a művészet, tilos az anyai szeretet és a szerelem is. Hősünk - a szellemi értékekhez ragaszkodván - az űrbe repül, elhagyja  az emberi kultúrát és az embertársakat, hisz Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét". Végképp elszakítana minden köteléket, mely a földhöz csatol"', lelke azonban (a Földszellem" uralmából) nem szabadulhat a testtől. Ádám tehát visszafordulni kényszerül, mégis alapigazságok fogalmazódnak meg benne: bármi hitvány Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, Emelt, és így nagy és szent eszme volt. Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság Vagy nagyravágy formájában hatott-e, Előre vitte az embernemet." Kimondja, hogy az ember célja a küzdés maga." Ez a jelenet a mű egyik eszmei csúcspontja.

Mégis, a kihűlőben lévő földre visszatérve, Ádám az eszkimó színben a teljes fizikai, szellemi és erkölcsi leépülést tapasztalja. Az utolsó részben, a záró keretszínben fellázadna ("Ne lássam többé ádáz sorsomat"), feladná a hasztalan harcot": a szabad akarat végső, de torz megnyilvánulásával önmagát áldozná fel az emberiség megmentésére. Éva azonban átszellemült boldogsággal a tudomására hozza: biztosítva áll már: a jövő". A Lucifer által felvázolt történelmet így mindenképpen vállalni kell. Az ember döntési lehetősége csupán abban áll, hogy szabadon választhat a bűn és erény" között, és a végtelen tér"-ben vállalhatja a tettdús élet"-et. Segítsége az iránymutató isteni szózat" lehet (csak meg kell hallania), mentsvára pedig az isteni kegyelem védőpajzsa. Sokat sejtető, szállóigévé vált mondattal zárul a mű: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

A részek dialektikus egysége nem csupán a Tragédia felépítésének, hanem világképének is az alapja. A befejezett nagy mű", a teremtett világ: egymással küzdő erők egysége. A három főangyal által dicsőített és egyben képviselt fogalmak is (Eszme"; Erő"; Jóság") együtt a világ teljességét szimbolizálják: a szellemi, az anyagi szférát, valamint az erkölcsiséget. A három főszereplő (Ádám, Lucifer és Éva) hasonló hármasságot képvisel: az eszméket, a rációt és az ösztönöket. Hárman együttesen alkotják az emberi teljességet.

Az maga: az idők és a világ teljessége, az ellentétek egysége, maga az abszolútum, aki a végtelent és időt alkotta", őbenne a szintézis is megtestesül. Lucifernek az elsőbbséget és az isteni tökéletességet megkérdőjelező szavai után az nak módjában állna az önhitt" szellem megsemmisítése, gúnnyal" adja neki a két fát, és a végkifejletet előre látva engedi, hogy a tagadás szelleme próbára tegye az első emberpárt. Az eszkimó szín után Lucifer győztesnek érzi magát, az viszont ekkor már  hatalma teljében, mindenhatóságát egyértelműen kinyilvánítva lép közbe: A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság."

Lucifer a tagadás képviselője (Míg létez az anyag, Mindaddig áll az én hatalmam is, Tagadásúl, mely véle harcban áll"), a hideg számító értelem" megszemélyesítője, aki egyrészt a tényekkel való szembenézésre kényszerít (lásd neve: ényhozó , de egyoldalúan torzít is, és ezért nem juthat soha teljes diadalra. Amíg Lucifer a személyes szabadság szószólója, amíg a feltétel nélkül hódoló angyali karral szemben a szabad véleménynyilvánítás jogának követelője, addig Ádám harcostársa. Mint a földi élet tökéletes ismerője kalauzolja végig Ádámot - az egyre kilátástalanabb álomsorozaton. Ez a történetív - egyoldalúan és célzatosan - a földi világ tökéletlenségét hivatott illusztrálni; cinikus szkepticizmusát csak az szavai ellensúlyozzák. Ádámnak el kell fogadnia a Lucifer által feltárt vég" fenyegetését, de ugyanakkor az isteni irgalomba vetett hit" is megadatik a számára, így az emberi életút a fenyegetés és a bizalom között vezethet tovább.

A Földszellem a földi lét (az anyagvilág") törvényeinek megszemélyesítője, panteisztikus isteni lény; az ember vele mindenütt találkozhat - Elrészletezve vízben, fellegekben, Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel" -,

a földi világ bármely szegletében megmutatkozik a megfelelő (nyitott) lélekállapot előtt. Csak én lélekzem benned, tudhatod." Ádám, a szellem és a lélek szabadságának keresője dacolni próbál vele, amikor a földi életet kilátástalannak látja. A lélek azonban a test nélkül nem létezhet (vö. József Attila: Költőnk és kora !), Ádám nem léphet ki a Föld köréből, tovább kell vállalnia az esetleg hasztalan" küzdelmet.

Éva rendkívül összetett figura. Ádám hő vágya" hozta létre, benne a férfi élete szebb létre" tesz szert. A férfival szemben ő otthonteremtő lény, aki lugost" csinál a sivár környezetben a vesztett Éden" pótlására. Sokrétű arculatának további jellemzői az életélvezet, a szolgalét és az önfeledt boldogság képessége, továbbá a hálaérzet, a hiúság, és a kíváncsiság is. Mindent összevéve ő az ösztönök képviselője, a természetesség érvényesítője, egyben a korerkölcsök képviselője is. Lucifer az emberi fajzat" nőfelfogásáról is kemény ítéletet mond: Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, [+] Majd istenűl oltárra helyezi" - Minő csodás kevercse rossz s nemesnek

A nő, méregből s mézből összeszűrve [+] a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt." A legfőbb szerepét Éva a tizenötödik színben nyeri el: az ő tisztább lelkűlete" mindenkor képes meghallani az isteni iránymutatást, az szózatát", és ebben rejlik hivatása a férfi mellett: E gyönge nő tisztább lelkűlete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztűl Költészetté fog és dallá szürődni."

Ádám a büszke férfinem" képviselője. Legelső szavaival jelzi célját: úrnak lenni" a teremtett világban. Törvény- és kötelességtudó, de könnyen felcsigázható tudásvágy vezérli (szomjúzom") - a saját lábára kíván állni. Teljességre és hatalomra tör, sőt isteni (abszolút) teljességre is: Legyünk tudók, mint Isten". Büszke, de a hetedik színben már megnyilvánul emberi gyarlósága és végessége: Kifáradtam - pihenni akarok." egyúttal az eszmék fanatikus híve, megvalósításuk harcosa. Szelleme, e nyugtalan erő" a folytonos kudarcok ellenére sem hagyja pihenni. Számára minden mélypont után újra felmerűl Az eszme, mely éltet lehel" a földre. Az eszmény minden bukás ellenére mégiscsak  fog dacolni, érezem, tudom."

A Tragédia jelentős témaköre az egyén és a közösség viszonya. A hatalom vagy a nép szolgálata a történelmi színek első nagy dilemmája, melynek lezárása (Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság") Madách személyes politikai élményeivel is kapcsolatos. Lucifer szerint Minden ember uralomra vágy", és a tömeg minden rendnek malmán húzni fog." A nép-fogalom a politikában kiüresedhet: Párizsban Danton és Saint-Just egyaránt a nép"-re hivatkozik. A tömeg és a kiemelkedő egyéniség kapcsolata a továbbiakban is az egyik főmotívum marad, a tizenharmadik színig az egyéni és a közérdekek felváltva kapnak szerepet. Ezt a kérdéskört is érinti az a tény, hogy a főhős - egyre kevésbé találva cselekvési lehetőséget - folyamatosan mind passzívabbá válik. Az egyén-közösség téma végső tanulságát jelentős mértékben alakíthatja a testvériség-eszme és a szeretet-elv is: az egyént önmaga kiteljesítésében az embertárs iránti vonzalom és felelősség is köti. Ádámot Egyiptomban és Párizsban is a rokonszenv" teszi fogékonnyá a másféle igazságok megsejtésére (mindannyiszor a nő vonzása is szerepet játszik).

Az ember tragédiájában végső soron a küzdéseszménynek jut a főszerep. Lucifer a dőre tagadás"-sal csak élesztője a fejlődésnek, Ádám előtt azonban Végtelen a tér", mely munkára hív". A zárókép utolsó szavai (Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!") sokféleképpen értelmezhetők, de jelentésüket korábbi szövegrészekre emlékezve szűkíthetjük és pontosíthatjuk. Az űrjelenetben elhangzott: A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga." Ádám végső kételyeit tovább oszlathatja Péter apostolnak már a hatodik színben elhangzó útmutatása: Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet."