KÖZÉP-KELET-EURÓPA NAGY ÁTALAKULÁSA - SIKEREK ÉS CSALÓDÁSOK

Az elöadás egy országcsoportot elemez, amely nyolc korábbi szocialista országból, köztük hazánkból áll. Amikor az Európai Unió 2004-ben tagjává fogadta ezeket az országokat, a befogadás aktusával elismerte, hogy tizenöt év alatt demokráciává és piacgazdasággá váltak. Mit jelent ez a nagy átalakulás? Kétféle szempontból próbál az elöadás választ adni erre a kérdésre.

I. BEVEZETÉS: AZ ELŐADÁS TÁRGYA

A rendszerváltozás, az 1990. utáni nagy átalakulás a közbeszéd állandó tárgya. Sokszor kerül szóba a politikusok megszólalásaiban és a médiában; számos alapos és értékes tudományos kutatás vizsgálta. Szeretném már elöljáróban körvonalazni, mi az, amire elöadásomban vállalkozom és mi az, ami kívül esik mai témám határain.

2004-ben tíz új tag csatlakozott az Európai Unióhoz. Nyolc közülük olyan ország, amelyben 1990 elött szocialista politikai és gazdasági rendszer müködött: Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia.

Elöadásomban kizárólag ezzel a nyolc országgal foglalkozom. Földrajzilag pontatlan megnevezéssel, a rövidség kedvéért Közép-Kelet-Európának nevezem ezt a régiót. Ennél sokkal több egykor szocialista országban ment végbe vagy még mindig tart a rendszerváltozás. Az általam vizsgált szükebb terület nem tekinthetö a posztszocialista országok összességének reprezentatív mintájaként. Amiröl itt most szó lesz, az a nagyobb térségen, a posztszocialista országok összességének területén belül az aránylag legsikeresebb zóna, ahol a leggyorsabban és a legkövetkezetesebben mentek végbe a változások. Az, hogy az Európai Unió befogadta öket tagjai sorába, mintegy "hivatalos igazolványt" állít ki arról, hogy ez a nyolc ország immár demokráciának és igazi piacgazdaságnak minösül.

A nyolc országban eltéröek a nemzeti hagyományok, a kultúra és a nyelv. Egyes országok a fordulat után nyerték el állami önállóságukat, míg mások korábban is azok voltak. Mindegyikben más és más volt a kormányok és az ellenzéki erök politikai összetétele, sokféle különbség mutatkozik intézményekben, a kormányok politikájában. Elöadásomban eltekintek ezektöl a különbségektöl és kizárólag annak vizsgálatára szorítkozom, ami közös bennük.

Az elöadás két fö részböl áll; ezek éppen a távlatok tekintetében különböznek.

A bevezetést követö II. fejezet felülnézetben, világtörténelmi látószögböl írja le és értékeli a változásokat. A III. fejezet alulnézetben, a jelenkori emberek mindennapi életének nézöpontjából szól a változásokról.

II. A VILÁGTÖRTÉNELEM LÁTÓSZÖGÉBŐL

II. 1. A NYUGATI CIVILIZÁCIÓBAN VÉGBEMENŐ GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOK FŐ IRÁNYA

A nyugati civilizációban az elmúlt évezredben mind inkább teret hódítottak a gazdaság kapitalista formái. A kapitalizmus fogalmának szigorú definíciója helyett inkább felsorolom leginkább jellemzö összetevöit: magántulajdon, bérmunka, adás-vétel a piacon, hitelrendszer, a magántulajdon és a magánszerzödés törvényes védelme.

Nem fogadom el azt az elméletet, amely szerint a történelem könyve egymástól jól elhatárolódó fejezetekre, egymást idörendi sorrendben követö formációk sorozatára tagolódik. Eszerint elöbb volt a rabszolgatartó társadalom, ezt követte a feudalizmus, majd utána kialakult a kapitalizmus. Valójában ezek a formák hosszú idön át egymás mellett éltek, egymással keveredve és összefonódva. Ám ha valóban évszázados 555d33f léptékkel mérve követjük nyomon a változásokat, megfigyelhetö a kapitalizmus expanziója, mind szélesebb térhódítása. Ezt a tendenciát nevezem a nyugati civilizáció gazdasági változásaiban mutatkozó fö iránynak.

A szocialista gazdasági rendszer létrehozása gigászi kísérlet volt a kapitalizmus meghaladására. A kísérlet kudarcot vallott. A szocializmus létrejötte elkanyarodás volt a változások fö irányától. A posztszocialista átalakulás visszahelyezte ezeket az országokat arra az útra, amely a fö irányba mutat.

A közép-kelet-európai régióban nyolc ország közül hatban a növekedés üteme már magasabb, mint amekkora volt a régi gazdasági rendszerben. Ez még nem végsö bizonyítéka az új gazdasági rendszer fölényének, hiszen túl rövid a megfigyelt idöszak - de azért bíztató teljesítmény.

Figyelemre méltó, hogy az új tagországokban gyorsabban nö a GDP, a munka termelékenysége és az egy före jutó reálfogyasztás, mint az Európai Unió régi tagjainak gazdaságában.

II. 2. A NYUGATI CIVILIZÁCIÓBAN VÉGBEMENŐ POLITIKAI VÁLTOZÁSOK FŐ IRÁNYA

Megfigyelhetö, hogy az elmúlt évezredben a nyugati civilizációban a politikai szférában végbemenö változásoknak is van egy fö iránya. A politikai hatalom eltávolodik a monarchia szinte korlátlan egyeduralmától. Megjelennek önkormányzó testületek, különbözö társadalmi csoportok képviseletei. Törvényeket hoznak az uralkodó hatalmának korlátozására. Kialakulnak a parlamenti rendszer elsö elemei. Fokozatosan kiterjesztik a szavazni jogosultak körét. Végül létrejön a kiforrott parlamenti rendszer, elöbb csak néhány, majd mind több és több országban.

A politikai szférában a változások fö iránya a parlamenti demokrácia elterjedése. Ez hullámokban megy végbe. A harmadik hullám a 70-es és 80-as években zajlott le Dél-Európában, valamint Latin-Amerika és Ázsia egyes országaiban. A szovjet és kelet-európai kommunista rezsimek összeomlását követö negyediknek nemrég lehettünk tanúi.

A demokrácia fogalmának többféle definíciója ismeretes. Elöadásomban az ún. "minimalista" kritériumot alkalmazom. Ez a politikai szféra müködését vizsgálva az abban érvényesülö eljárásokra összpontosítja a figyelmet, procedurális szempontból minösíti a politikai rezsimeket. Eszerint ott érvényesül demokrácia, ahol a vezetöket a szavazatokért folyó verseny nyomán többpártrendszerü választás juttatja hatalomhoz. És ehhez hozzá kell tenni: a vezetök leválthatók, mégpedig ugyanazzal a civilizált eljárással. Nincs szükség puccsra, politikai gyilkosságra vagy felkelésre ahhoz, hogy az ország megszabaduljon a hatalmat gyakorló vezetöktöl - elég ehhez a választáson leszavazni öket.

Ha a kormányzati forma kielégíti a demokratikus minimum követelményeit, az persze még nem elég a demokrácia magasabb színvonalához. Ahhoz sok minden más is kell, egyebek között az állampolgárok széles körének intenzív részvétele a politikai folyamatokban, továbbá a vezetök tevékenységének átláthatósága és nyilvános ellenörzése. Mégis, már a demokratikus "minimum" teljesítése is biztosíték a zsarnokság ellen. És nekünk, közép-kelet-európaiaknak, akik évtizedeken át zsarnoki uralmak alatt éltünk, ez is igen sokat jelent.

Többféle módon ellenörizhetö, vajon kielégíti-e valamely ország kormányzati formája a demokrácia "minimum" követelményeit. Elöadásomban egy egyszerü tesztet alkalmazok. Eszerint egy politikai rezsim kiállta a próbát, ha legalább kétszer leváltották az éppen hatalmon lévö kormányt civilizált többpártrendszerü választás keretében. A diagramra rápillantva megállapíthatjuk: mind a nyolc új tagország átment a teszten; mindegyikben legalább háromszor leváltották a kormányt.

Akárcsak az elöadás korábbi szakaszában a gazdasági változásokkal kapcsolatban, most a politikai változásokról mondhatjuk el: a közép-kelet-európai régió politikai szerkezete a történelmi változások fö irányában mozog - s teszi ezt azután, hogy 1990 elött évtizedekre eltérítették a fö iránytól.

II. 3. HAT KARAKTERISZTIKUM

A két nagy világtörténelmi tendencia megvilágítása után készen állunk arra, hogy összefoglaljuk a közép-kelet-európai nagy átalakulás jellegzetességeit. Hat karakterisztikus vonást emelek ki.

1. és 2. A változások a nyugati civilizáció fejlödésének fö irányaiban mentek végbe: a gazdaságban a kapitalista gazdasági rendszer, a politikai struktúrában a demokrácia irányában.

3. Totális átalakulás folyt, párhuzamosan minden szférában: a gazdaságban, a politikai struktúrában, a politikai ideológia világában, a jogrendszerben és a társadalom rétegzödésében.

4. Az átalakulás eröszakmentes volt.

5. Az átalakulás folyamata békés körülmények között zajlott le. Nem elözte meg háború. A változásokat nem idegen katonai megszállás kényszerítette ki.

6. Az átalakulás elképesztö gyorsasággal, egy-másfél évtized alatt megtörtént.

A világtörténelem tanulmányozásából tudhatjuk, hogy különbözö idöpontokban a világ különbözö régióiban sokszor zajlottak le különbözö "nagy átalakulások", átmenetek az egyik formációból a másikba. A felsorolt hat karakterisztikumból három vagy négy felismerhetö más átalakulási folyamatokban is. Ám mind a hat karakterisztikum együttes érvényesülése egyedül áll a világtörténelemben.

Ahhoz, hogy ezt az erös állítást igazoljam, összehasonlításokat teszek más nagy átalakulásokkal. Bonyolult feladat ez az összehasonlítás, és itt csak arra van lehetöségem, hogy összevontan, egy táblázat segítségével végezzem el.

Tekintsünk elöször az 2. oszlopra. Összesen 26 országban jött létre 1917 után, 1990-et megelözöen a szocialista rendszer. Közülük itt most csak egyet emelek ki, a Szovjetuniót. Van hasonlóság a 3. karakterisztikumban: ott is totálisan átalakult a társadalom minden szférája, a változások párhuzamosan mentek végbe minden szférában. Meghökkentö a hasonlóság a 6. karakterisztikumban, a változás sebességében. Tizenöt év kellett ahhoz, hogy együtt álljon mindaz, amit sztálini "klasszikus szocializmusnak" nevezhetünk. A tragikus különbség az 1., a 2. és a 4. karakterisztikumban rejlik. Az elsö világháború vége felé Oroszország éppen hogy elindult volna a nyugati típusú parlamenti demokrácia felé. Véres forradalom döntötte meg a korábbi politikai hatalmat, kivégezték a cárt és családját, megölték vagy kényszermunkával büntették meg a korábbi rezsim vezetö rétegét. Eröszak és terror kényszerítette a társadalomra az új politikai és társadalmi rendszert. 180 fokos ellentéte ez az 1989-1990-es bársonyos forradalomnak, a mi mostani átalakulásunk eröszakmentességének.

Áttérek olyan történelmi példákra, amelyeknél az elsö sorban "igen" szerepel, azaz ahol és amikor a gazdasági változás a fö irányban ment végbe. Még ha az elsö sorban "igen" szerepel is, egyáltalán nem magától értetödö, hogy ezzel párhuzamosan a fö irányban, a demokrácia irányában mozdul-e el a politikai szféra és hogy eröszakmentesen megy-e végbe a változás.

A 3. oszlop két történelmi példát említ. Az elsö példa Magyarország 1919-ben. A Magyar Tanácsköztársaság 100 napos uralma alatt elkezdte a szocialista típusú rendszer eröszakos bevezetését. A kommunista hatalmat katonai erövel döntötték meg, a vörös terrort az elsö években fehér terror váltotta fel. Hosszú évek teltek el, mire a Horthy-rendszer eljutott valamiféle konszolidációig.

A másik példa Chile. Ott Allende és kormánya elindult azon az úton, amely feltehetöen elvezetett volna egy szocialista rendszer kialakításához. Ám még mielött az teljesen kifejlödött volna, 1973-ban szétverte Pinochet tábornok puccsa. Bosszúhadjárat, ítélet nélküli retorziók, politikai gyilkosságok, kínvallatások kísérték az Allende elötti gazdasági rendszer restaurációját. Hosszú évek múltán fejlödtek ki az országban a demokrácia intézményei.

Most következzenek összehasonlításképpen a jelenkori elmozdulások a szocialista rendszertöl. A 4. oszlop csupán egyetlen példát mutat be, azt is csak igen röviden, mégpedig Kína esetét. Az elsö sorban itt is "igen" olvasható. Kína gazdasága a kapitalizmus felé halad, s már elég messze tart annak kiépítésében. A második sorban viszont "nem" látható - a kínai politikai formák nem mozdultak el a demokrácia irányában. Szó sincs eröszakmentességröl. Eröszakkal tették el az útból Mao híveit, késöbb katonai erövel verték le a diákok békés nagy tüntetését. Kemény rendöri eröszakkal lépnek fel a kommunista párt vonalától eltérö gondolatok terjesztöivel szemben. Igen nagy az eltérés a 6. karakterisztikum vonatkozásában: az intézményi változások üteme Kínában jóval lassabb, mint Közép-Kelet-Európában.

Vessünk egy pillantást az 5. oszlopra: Nyugat-Németország átalakulására a második világháború után, elöször az 1. és a 2. karakterisztikum szempontjából. A nácik uralma idején alapjában véve tovább élt a kapitalista gazdasági rendszer, de a politikai struktúra végzetesen eltért a fö iránytól. Ami a 3. karakterisztikumot illeti, nem volt szükség totális átalakulásra, csak részlegesre. A legfontosabb különbség a 4. és a 5. karakterisztikumban mutatkozik. Ez nyilvánvalóan nem lehetett eröszakmentes átalakulás. Elöször súlyos áldozatokat követelö háborúban kellett szétzúzni a nácik hatalmát. A szövetséges hatalmak még hosszú idön át megszállva tartották az országot. A békeszerzödés, valamint a szövetségesek katonai jelenléte kényszerítette ki a demokratikus alapintézmények megteremtését. Ez volt a kiindulópontja a belsö erök által mozgatott késöbbi reformoknak. A 6. karakterisztikummal, a sebességgel kapcsolatban megállapítható: történelmi léptékkel mérve igen gyorsan ment végbe a demokratizálás.

Az összehasonlítások lezárásaként a 6. oszlopban visszatérünk ahhoz a nagy történelmi folyamathoz, amellyel az elemzést kezdtük, a kapitalista gazdaság és a demokrácia elsö, eredeti kialakulásának évszázadokig tartó változásaihoz. Nyilvánvalóan azonos az 1. és 2. karakterisztikum, hiszen a nagy történelmi átalakulásból vezettük le a "fö irányok" meghatározását. A 3. karakterisztikum, a változások totális jellegének vonatkozásában megállapítható: a gazdasági és politikai átalakulás a társadalom müködésének minden szféráját magával ragadta. Ha azonban nem évszázadokat, hanem ennél jóval rövidebb idöszakokat tartunk szem elött, szó sincs olyan különlegesen szoros párhuzamosságról, mint amit Közép-Kelet-Európában láthattunk az elmúlt tíz-tizenöt évben. Országonként változó idörendben, eltérö késleltetésekkel hol a politikai szférában, hol a vallási-szellemi-ideológiai világban, hol a gazdaságban gyorsultak fel az események. Ami a 4. és 5. karakterisztikumot illeti, országonként és korszakonként eltérö, mennyire voltak békések és eröszakmentesek a változások, mikor mozgatta elörefelé a változásokat véres felkelés, forradalom, háború és idegen országok meghódítása.

A legnagyobb eltérés természetszerüleg a 6. karakterisztikumban, a változás sebességében mutatkozik. Évszázadok teltek el, amíg elöször fejlödött ki és hódította meg egy-egy ország egész gazdaságát a kapitalista rendszer. A modern parlamenti demokrácia kiteljesedését is évszázados folyamat elözte meg. Most viszont mindez hihetetlen sebességgel ment végbe Közép-Kelet-Európában.

II. 4. GYORSÍTÓ TÉNYEZŐK

Mi tette lehetövé az átalakulás - világtörténelmi léptékkel mérve - rendkívül nagy sebességét? Itt, ebben a rövid elöadásban csak négy tényezöt emelek ki.

(i) Sok emberben ösztönösen él a tehetség és hajlandóság a vállalkozásra és a gazdasági kezdeményezésre. Ezek kibontakozását a történelem prekapitalista évszázadaiban sokféle körülmény nehezítette, s ezek az akadályok fokozatosan hárultak el, és már csak ezért is lassan és fokozatosan nyert teret a szabad vállalkozás. A kommunista korszakban sokféle bürokratikus és ideológiai akadály állt a gazdasági kezdeményezés útjában. Most viszont, a nagy átalakulás keretében hirtelen omlottak le az akadályok Szinte robbanásszerüen tört elö a lappangó üzleti tehetség, kezdeményezés és vállalkozói készség.

(ii) Más nagy átalakulásokkal szemben erös ellenállást tanúsítottak az ancien régime, a régi rend urai és haszonélvezöi. Most Közép-Kelet-Európában nem igen tapasztalhattunk ellenállást. A régi nómenklatúra nem az új renddel szembefordulást választotta, hanem igyekezett abba beépülni.

(iii) Az átalakulás gyorsaságának legfontosabb magyarázatát a közép-kelet-európai országokat körülvevö külvilág hatásában találhatjuk meg. A "külvilág" szót a legszélesebben értelmezzük; sokféle külsö hatást sorolunk ide.

Az egyik hatás a külföldi minta átvétele. A vállalati menedzsment és a bankrendszer müködési formáitól a politikai intézményekig, a média programjától a hirdetésekig, az oktatás szervezetétöl a tudomány és a müvészetek finanszírozásáig nincsen olyan területe a társadalmi tevékenységnek, ahol ne követték volna a külföldi mintát.

Rendkívül nagy hatást gyakoroltak a külföldi befektetök. Nemcsak tökét hoztak, hanem - a technikai know-how-n túlmenöen - annak ismeretét, hogy hogyan kell vállalatot vezetni, milyen jogrendre és magatartási normákra van szükség egy kapitalista gazdaság müködtetéséhez.

A vizsgált nyolc ország tagja lett fontos - a Nyugat által vezérelt - nemzetközi szervezeteknek, a NATO-nak, az OECD-nek, a WTO-nak, aktívabb lett a kapcsolat az IMF-fel és a Világbankkal. A tagságok sorozatát betetözte az Európai Unióba való belépés. Az, amit brüsszeli nyelven "harmonizációnak" neveznek, az nem csak a jogszabályokban ment végbe. Közép-Kelet-Európa minden téren mind inkább hasonulni igyekezett a nyugati példához. Elsösorban belsö hajtóerök késztettek erre az alkalmazkodásra. Megállja a helyét az 5. karakterisztikum; nem volt idegen katonai megszállás. Ám nem érdemes tagadni, sokféle változást külsö nyomás kényszerített ki.

(iv) Az átalakulást felgyorsította a modern technika. Gondoljuk el, milyen csigalassúsággal terjedtek el a történelmi cselekményeket erjesztö hírek évszázadokkal ezelött - és milyen villámsebességgel terjednek ma, a televízió, az email, az internet, a mobiltelefonok korában. Minden változás felgyorsult.

II. 5. ELSŐ ÉRTÉKELÉS

Azt állítottam, hogy a közép-kelet-európai nagy átalakulás az egyedüli a világtörténelemben, amelyben együtt áll a korábban felsorolt hat karakterisztikum. Ez pozitív állítás, igazsága nem függ annak világnézetétöl, filozófiai és politikai felfogásától, aki állítja. Vagy igaz, vagy nem - cáfolatához elég lenne egy ellenpélda a világtörténelemböl.

Más a helyzet akkor, ha normatív megközelítést alkalmazunk és minösítjük azt, ami történt. Megkockáztatom a következö minösítést: a Közép-Kelet-Európában végbement nagy átalakulás, az imént leírt hat jellegzetes vonásával, világtörténelmileg egyedülálló sikertörténet. Kockázatos ezt kijelenteni, hiszen sokan újra és újra csak kudarcról és csalódásról szoktak szólni. Az ilyesféle minösítéssel kapcsolatban már nem tehetö fel az a kérdés: igaz-e vagy nem. Mit minösítünk "jónak" és mit "rossznak" - ez értékítélet. Ugyanazt a tényt, amelyet mindenki egyetértésével helyesen írtunk le, kedvezönek minösíti az egyik ember és kedvezötlennek a másik attól függöen, milyen értékrend alapján ítélkezik. Aki minösít, értékel, jónak vagy rossznak ítél meg valamilyen fejleményt, az mondja is meg: milyen értékek alapján értékel. Amikor a mi régiónk nagy átalakulását világtörténelmi távlatból tekintve páratlan sikertörténetnek nevezem, azt saját értékrendem szerint tettem.

Ebben elsö helyen áll, legnagyobb értékkel, a demokrácia, és ehhez kapcsolódva az emberi jogok.

Második helyre teszem azt a meggyözödést, hogy elönyben részesítem a kapitalista rendszert a szocialista rendszerrel szemben. Nem mintha "szeretném" a kapitalizmust. Nem éppen szeretnivaló rend, hiszen tele van visszataszító vonásokkal. Ugyanabban az értelemben preferálom, mint ahogy Churchill elönyösnek tartotta a demokráciát - eddig még nem hozott létre kedvezöbb rendszert a világtörténelem. Fölényben van más történelmileg létezett és ma is létezö rendszerekkel szemben, mert hosszú távon magasabb termelékenységet, gyorsabb gazdasági növekedést, gyorsabb technikai fejlödést és az anyagi életszínvonal gyorsabb emelkedését biztosítja. És még egy fontos elönyös vonása van, ami az általam elsöként kiemelt értékhez, a demokráciához kapcsolódik. Igaz, a kapitalista gazdaság összefér nem-demokratikus politikai rezsimmel. Együtt élhet autoritariánus uralommal, söt akár kemény diktatúrával is. Ami viszont különlegesen fontos, az a fordított irányú kapcsolatra vonatkozik: nincsen demokrácia kapitalista gazdaság nélkül. A kapitalista gazdaság nem elégséges, de szükséges, nélkülözhetetlen feltétele a demokráciának.

Végül prioritásaim közül harmadikként említem meg: magas értéket tulajdonítok az átalakulás eröszakmentes, vértelen, békés jellegének.

Bizonyára vannak, akik nem osztják az én értékrendemet és ezért - még ha készek is a világtörténelmi távlatot vállalni - más minösítéshez jutnak el. Nem számíthatunk ebben a tekintetben konszenzusra.

Azt a tanulságot azonban érdemes levonni elöadásom gondolatmenetéböl, hogy - amennyire csak lehetséges - próbáljuk elhatárolni egymástól a pozitív állításokat, amelyek tényekkel igazolhatók vagy cáfolhatók, és a normatív állításokat, amelyek a minösítö-ítélkezö egyén vagy csoport értékrendjétöl függnek. Annál is inkább érdemes ezt a tanulságot hangsúlyozni, mert sajnálatos módon ez a kétféle megközelítés sok beszédben és írásban összemosódik.

III. A MINDENNAPI ÉLET LÁTÓSZÖGÉBŐL

III. 1. BAJOK ÉS GONDOK

Az "utca embere" nem végez nagy történelmi távlatú nemzetközi összehasonlításokat. Amikor a rendszerváltozást értékeli, elsösorban saját tapasztalatából és az öt körülvevö világ mindennapos életéböl von le következtetéseket.

A siker és a kudarc érzetei mindenkinél keverednek, aki részese vagy akár csak együttérzö megfigyelöje Közép-Kelet-Európa átalakulásának. Nem képzelt nehézségekkel vagy az emberek egy kis hányadának gondjaival állunk szemben, hanem valóságos súlyos negatív jelenségekkel. A bajok és veszteségek hosszú jegyzékét állíthatnánk össze. Itt most csak néhányat emelek ki.

Miközben a lakosság egy része magasabb jövedelmet élvez, mint 1990 elött, sokak életszínvonala változatlan maradt vagy érzékelhetöen csökkent. Drámai változások mentek végbe a jövedelmek és vagyonok eloszlásában. Igaz, voltak kiváltságos rétegek a szocializmus idején is, mégis, a jövedelmek eloszlása aránylag egyenletesebb volt. Most megjelent a látványos gazdagság az egyik oldalon, a korábban kevésbé szembeötlö szegénység elmélyült és láthatóbbá vált. Az Európai Unió új posztszocialista országaiban egyenlötlenebb a jövedelmek eloszlása, mint a régi tagok konszolidált és fejlettebb gazdaságában.

A jövedelmekkel kapcsolatos súlyos gondok szorosan összefüggnek a foglalkoztatás problémáival. A régi rendszerben teljes volt a foglalkoztatás, söt krónikus munkaeröhiány érvényesült. Bárhogy hatott is ez a termelés hatékonyságára, a munkavállalók számára ez garantálta a munkahely biztonságát. Ennek vége! Jelentös mértékben csökkent a foglalkoztatás és megjelent a nyílt munkanélküliség. Odalett a munkahely biztonsága.

A munkaeröpiacon végbement, súlyos traumát okozó változás olyankor történt, amikor az élet sok más dimenzióban is bizonytalanabbá vált. A posztsztálinista szocialista társadalomban azokat, akik nem vállalták a politikai cselekvés kockázatát, aránylag szilárd és kiszámítható létfeltételek vették körül. Most egyszerre minden mozgásban van, semmit sem lehet elöre tudni. Azelött a vállalatok örökké éltek, most viszont tömegesen születnek és tömegesen halnak meg. A fogyasztói árakat korábban hosszú idöre megmerevítették, most örökösen változnak. A bankkamaton és a devizaárfolyamon nem tud kiigazodni az egyszerü állampolgár. Régen szörnyü nehéz volt lakást szerezni, de ha valaki benne ült, akárcsak albérlöként, nem mozdíthatták ki. Most akár ki is lakoltathatják, ha nem fizeti a bért, vagy elárverezik az otthonát, ha nem törleszti rendszeresen az adósságot. Ahogy felszámolták a rendörállamot, romlott a közbiztonság. Amit az ellentmondást nem türö államhatalom és a bürokrácia szilárddá merevített - cseppfolyóssá, kockázatossá, bizonytalanná vált.

A régi rendszerben is létezett korrupció, leginkább kölcsönös szívességek, politikai és baráti kapcsolatok útján - de a korrupt cselekedetek zöme láthatatlan maradt. Most át- és átjárja a társadalmat a korrupció, átszövi a politikai, gazdasági és kulturális élet ezerféle tranzakcióját, jelentkezik kis összegekkel és milliárdok csúsztatásával, az állami és társadalmi hierarchia alacsony és magas szintjein. Sok korrupciós ügy kerül a nyilvánosság elé.

Az emberek felháborodnak a politikai élet visszásságai miatt. Sokan úgy látják, hogy a többpártrendszer nem higgadt politikai versenyt hozott, hanem a hatalomért vívott gátlástalan harcot, hazudozást, üres ígérgetést. Ennek egyik elszomorító következménye, hogy az emberek számottevö része nem eléggé bízik a demokrácia alapvetö intézményében, a parlamentben. Ebben a tekintetben kiáltó a különbség a régi 15 és az új 8 EU-tagállam között.

Számos felmérés ad számot régiónk polgárainak hangulatáról. Ezek arról tanúskodnak, hogy az emberek közérzete megoszlik. Arra az egyszerü (vagy egyszerünek látszó) kérdésre: "Elégedett-e az életével" jóval többen felelnek igennel az Európai Közösség régi tagállamaiban, mint a nyolc új tagországban. Megközelítö átlagként azt mondhatjuk: a mi régiónkban minden harmadik ember elégedetlen, vagy éppenséggel nagyon elégedetlen.

III. 2. KOGNITÍV PROBLÉMÁK

Az emberek reagálnak a bajokra - és a reakció hevessége, keserüsége nem csak a nehézségek valóságos súlyosságától függ. Sok múlik azon is, hogy akit a baj ér vagy aki azt együttérzéssel figyeli, miként érzékeli, hogyan dolgozza fel magában. Próbáljuk áttekinteni a témánk szempontjából legfontosabb kognitív problémákat.

Sokan túlzott várakozásokkal tekintettek a rendszerváltás elé. Az olyan szavak, mint a "Nyugat", "piac" vagy "demokrácia" szinte misztikus jelentést kaptak. Ha irreálisan felfokozódnak a remények, elkerülhetetlen a csalódás. És aki csalódott, az a valóságosnál is nagyobbnak érzi a bajt.

A társadalompszichológiában jól ismert jelenség, hogy a közérzet nem csak a valóságos körülményektöl függ, hanem attól is, hogy az egyén kihez hasonlítja magát. A szocialista rendszer fellazulása idején a szovjet birodalom nyugati peremén még azzal nyugtatgatták magukat az emberek, hogy nálunk mégis csak jobb, mint a Szovjetunióban. Különösen nálunk, Magyarországon tünt hihetönek ez az önbiztatás: "Mi vagyunk a legvidámabb barakk a lágerben." Ám amikor a régió minden országában megnyíltak a határok, s különösen most, amikor az EU tagjaivá váltak, áthelyezödtek a "referenciapontok". Mindenki a német, a francia vagy a skandináv viszonyokhoz hasonlítja a sajátját. Persze, minél magasabbra helyezi valaki az összehasonlítás mércéjét, annál elégedetlenebb azzal, ahol maga tart.

Az emberek könnyen felejtenek, sokféle élménnyel kapcsolatban rosszul müködik a kollektív és az egyéni memória. Évtizedekkel ezelött dölt az emberekböl a panasz amiatt, mert bizonyos árucikkekböl hiány volt, éveket kellett várni autóra, lakáskiutalásra vagy telefonállomás felszerelésére. Manapság lassan én, az 1980-ban írott Hiány címü könyv szerzöje leszek az utolsó kelet-európai, aki még visszaemlékszik a hiánygazdaságra és igazi örömöt érez amiatt, hogy megszünt. A hiány helyébe böséges kínálat lépett. Most már szinte csak zúgolódást lehet hallani amiatt, hogy belefulladunk a sok áruba, az árak megfizethetetlenek és gyötri az embereket a "fogyasztói társadalom". A rosszul müködö memória következtében leértékelödnek alapvetöen fontos vívmányok (pl. a szólás, a gyülekezés, az utazás szabadsága, az eszmék szabad versenye, a protestálás joga és így tovább), holott ezek jól érzékelhetöek az emberek mindennapi életében. Mindez, groteszk módon, nosztalgiaérzésekhez vezet.

Utolsónak említem meg a tapasztalatok gondolati feldolgozásának záró fázisában bekövetkezö torzulást, a hibás okozati elemzést. A bajoknak és nehézségeknek sokféle oka van. Csak néhányat emelek ki.

(i) A régió fejlettsége elmaradt a töle nyugatra lévö területétöl. Jó kilátások vannak arra, hogy ez a rés fokozatosan csökken - ám ez nem következik be egyhamar. Számos eröforrás szükössége a fejlettség közepes, az élenjárókhoz képest erösen elmaradott szintjével magyarázható.

(ii) A bajok egy másik része abból származik, hogy átmenetben vagyunk. Például az intézményi átalakulás közben vákuumok, joghézagok, szabályozatlan tevékenységek keletkeznek. Ám senkit sem nyugtat meg, hogy az ilyesféle jelenségek átmenetiek.

(iii) Más bajokat nem is lehet megszüntetni, mert magából az új rendböl következnek. Minden rendszernek vannak veleszületett rendszerspecifikus negatív tulajdonságai. Amíg a kapitalizmus kapitalizmus marad, mindig lesz munkanélküliség, mindig erös lesz a jövedelmek eloszlásának egyenlötlensége, mindig lesznek a versenynek vesztesei, akik komoly anyagi gondokba sodródhatnak, mindig elárasztanak mindent a hirdetések és így tovább. Okos, elörelátó, következetes kormányzati politika enyhítheti a genetikus bajokat, de teljesen megszüntetni nem tudja öket, és mindig fenyeget az újraéledésük. Aki a kapitalista rendszer komoly és megfontolt híve, az ezekkel a bajokkal együtt vállalja - mert még így is elönyösebbnek tartja a szocialista rendszernél.

(iv) Bajokat okozhatnak vagy a más okok miatt keletkezett nehézségeket tovább növelhetik azok a hibás döntések, amelyeket a politikusok - kormányok, a kormánypártok és az ellenzék, valamint az érdekképviseletek vezetöi - hoznak.

A bajok négyféle okát soroltam fel (közepes fejlettség, az átmenet okozta bajok, a kapitalizmus rendszerspecifikus bajai és a politikusok hibás döntései), de említhetnék más magyarázó tényezöket is. Ám sokaknál összekeverednek az okok, s egy szimpla végkövetkezetést vonnak le: a bajok oka a rendszerváltás.

III. 3. MÉG EGYSZER AZ ÉRTÉKÍTÉLETEKRŐL

Mint már korábban hangsúlyoztam, a közvélemény megoszlik, az egyének különbözö kérdésekre eltérö válaszokat adnak, a kisebb fenntartásokkal összekapcsolódó elégedettségtöl a morgáson-zúgolódáson át a dühödt elégedetlenségig. Szeretnék néhány megjegyzést füzni azok hangulatához, akiknek ítélete inkább a negatív felé hajlik.

A negatív ítéletekben sajnálatos módon összekeveredik a félig helytálló, félig téves ténymegállapítás, a félig megalapozott, félig elhibázott okozati elemzés, és az ítélkezés alapjául szolgáló, a mindennapi élet értékeit elötérbe toló értékrend. Akik itt ítélkeznek, nem gondolkodnak évszázados történelmi perspektívában. Nem törödnek azzal, hogy milyen eredményeket hoz majd a távolabbi jövöben a kapitalista gazdaság és a demokratikus államrend. Ma érzik a bajokat, szenvednek töle, vagy bántja öket, hogy mások szenvednek - és ezért inkább kudarcként, nem pedig sikerként élik meg a rendszerváltást.

Senkinek sincs joga vállrándítással napirendre térni a kiábrándult emberek negatív ítéletei felett. Nincs joga rövidlátással, a nagy történelmi összefüggések iránti vaksággal vádolni öket. Minden embernek egyetlen élete van. Aki most, mondjuk, ötven vagy hatvan éves és szegény, esetleg munkanélküli is, azt nem kompenzálja az ígéret, hogy majd a késöbbi nemzedékek jobban fognak élni. Ő már azt nem igen fogja élvezni. De még a fiatalokat sem könnyü türelemre inteni, hiszen semelyik elvesztett mai pillanat nem igazán pótolható egy késöbbi, jobb pillanattal.

Vissza kell-e tehát vonnom az elöadás elsö felében tett kijelentést, miszerint alapjában véve egyedülálló sikernek minösíthetö Közép-Kelet-Európa nagy átalakulása? Nem akarom visszavonni. Nem hiszem, hogy lehet - söt hogy szabad - ilyesféle összefoglaló értékítéletekben egyenleget kalkulálni: ennyi és ennyi a siker, annyi és amannyi a kudarc, s ha az egyenleg pozitív, akkor sikernek, ha negatív, akkor kudarcnak kell tekinteni. Nem tudom elfogadni ezt a szimpla "mérlegkészítö" megközelítést. Inkább két külön számlát vezetnék (ha már elkezdtem a könyvelés nyelvét használni.) Az egyik számlán világtörténelmi perspektívából, a másikon a ma élö nemzedék tapasztalatának szemszögéböl értékelem az eseményeket.

Értelmesnek és védhetönek tartom azt a kijelentést, hogy ami ebben a régióban végbement, az egyszerre világtörténelmi jelentöségü siker (mert vér nélkül és hihetetlen sebességgel létrejött egy az elözöt meghaladó rendszer), és ugyanakkor több fontos vonatkozásban nagy gondokkal és súlyos bajokkal kísért folyamat (mert fájdalmat, keserüséget és kiábrándulást okozott sok embernek). Ezzel a kettös minösítéssel foglalnám össze Közép-Kelet-Európa nagy átalakulásának értékelését.