KISZÉLESÍTETT ÉLETTÉR NYELVE

KISZÉLESÍTETT ÉLETTÉR NYELVE

Az indo-európai hajdani alapnyelvet feltételezö indo-európai nyelvtudomány és a finnugor ösnyelvet ugyancsak feltételezö hazai nyelvészet egyöntetü véleménye szerint, ezek az "alapnyelvek" a felsö paleolitikum idejében, tehát az ösember korának végén keletkezhettek. Meg is szerkesztették a jégkorszak utáni Európa "nyelvi térképét", melyre ha ránézünk, nem szabad csodálkoznunk az indo-európai sovinizmuson. Ugyanis Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában mindenütt már ott vannak az indo-európaiak és egy - természetesen az indo-európai "alapnyelv" is. Nyugat-Európában helyet adnak a proto-lappoknak és az ibero-baszkoknak. Közép-Európában csak ök vannak-illetöleg- csak és kizárólag az indo-európai alapnyelv. Kelet-Európában: északon a proto-finnugorok és délen a kaukázusiak nyelve. Ezt a kaukázusi alapnyelvet három összetevöre bontják: a proto-hatik. a proto-elámiák és a protourartuiak vannak Feltüntetve ös-alapnyelvként.

Tekintve, hogy Közép-Európában ezen a "nyelvi térképen" csakis indo-európai nyelven beszélhet az ösember, innen nem tudunk kiindulni. Már csak azért sem lehet ez a kiindulásunk egyik pontja, mert legújabban a nyelvtudósok teljesen felszámolták azt a hipotézist, hogy egy indo-európai "alapnyelv" létezett volna.

A finnugor "alapnyelv" hasonlóképpen sohasem létezett, és ezt elismerik a hazai finnugor nyelvészek is, hiszen Hajdú Péter állítja, hogy: "Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén szólnának hozzánk. Ennek következtében mind az alapnyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben ismeretlen elöttünk... Így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit felhasználva próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor alapnyelvi szöveget." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat, Bp., 1962. 98. és 101. oldalakon.)

Ha nincs finnugor "alapnyelv', akkor "proto-finnugor" nyelv sem létezhetett soha. Aminek nincs gyökere - annak hajtása sem lehet.

Nézzük és vizsgáljuk meg azokat, amik még elérhetök ezen a "nyelvi térképen". - Hattik, Elániak és URARTU-iak valóban léteztek. Saját nyelvükön írt nyelvemlékek tudósítanak történetükröl és öseik is vannak. Itt a gondos nyomozás eredményes lehet. Vizsgáljuk meg tehát együtt e nyelvek népeit. Kezdjük a legfiatalabb elnevezésen. Derítsük fel, hogy kik voltak

A PROTO-URARTUIAK.

Azért mondtuk az "urartu" elnevezést a legfiatalabbnak, mert ezt a nevet az asszírok adták egy másik népnek, aki sohasem nevezte saját magát "urartui"-nak.

Dr. Bobula Ida derítette fel legjobban ezt a történeti problémát, mely szerint az "urartu"-iak identitását ellenségeik érdeke homályosította el. Legjobbnak azt véljük, ha átadjuk dr. Bobulának itt a szót és idézünk "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvéböl (Editor Esda, Bs, As. 1982. 84-85. oldalakról.) "... kusiták. (nem semita és nem indo-európai) kulturális és politikai hatalmának egyik központja kétségtelenül átélte az Asszír Birodalmat, és ez a káld királyság volt a VAN-TÓ partján. Ennek a népnek az ékírásos feliratai csak nemrégen kerültek megfejtésre. (G. F. Lehmann-Haupt. Corpus Inscriptionum Chaldicarum. Berlin, 1928. 128-136. oldal.)

Történelmüknek legföbb ismeröje - Lehmann-Haupt-panaszkodik azon szokássá vált tévedés miatt, mely szerint ezt a népet - a legnagyobb ellenségük - az asszírok által adott néven urartuiak (urartean) nevezik. Ugyanö javasolja, hogy adjanak végre ennek a magas kultúrájú népnek, a Vanic, Urartean, Alarodian, Haldic. vagy egyéb - többé-kevésbé önkényes - elnevezés helyett olyan nevet, amelyet ök maguk használtak. Bebizonyítja azt a tényt, hogy ez a nép önmagát örökké >káld<-nak nevezte, s ennek következtében azt kívánja, hogy ök a saját nevükkel legyenek ismertek és elfogadottak. (G. F. Lehmann-Haupt: Armenien einst und jetzt. Berlin. 1911. és Von Aussterbenden Vorderasiatischen Sprachen. Annalecta Orientalia - Roma. 1935. 207. old.)

Johannes Fridrich a subarean és urarteanról írt, nagyszerü összehasonlító tanulmányában ezek rokonságát állapítja meg. (Zum Subarische und Urartischen Annal. Orient. 1935. 135. old.)"A fent idézett munkák adatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy az urartui nyelv tulajdonképpen a káld-ok (káldeusok) és a subarok nyelve, és csak önkényesen lett ez a nép és nyelv az asszírok által urartuinak nevezve. Ezekkel a valóságokkal már mélyebbre tudunk haladni a történelmi idöszakokban, hiszen ékírásos agyagtábla létezik az i. e. 3. évezredböl, mely arról tudósít, hogy a káld és a subar nép egy-azonos nyelvet beszélt, egy nyelven imádta az Istent. Prof Kramer közölte a fordítását a philadelphiai University Museum egyik táblájának, melyen ez van írva. (29. 16. 422. sz. tábla a Nippur Collectionból.) Mezopotámia öslakóinak is ezeket a "subar"-okat tartja, akik- szerinte - ös-Sumírnak az elsö civilizációját alakították ki. Ők voltak az elsö földmívelök, építök, az elsö halászok, ácsok, kovácsok, kömívesek, börmunkások, fazekasok stb. (N. S. Kramer: The Sumerians, their History, Culture and Character. Chicago, 1936. 40. oldalon.) Egy másik könyvében közöl egy térképet is, ahol a subar nép országát a Tigristöl a Káspi-tengerig tünteti fel. (Sumerian Mithology. Harper. 1961. 7. old.) Özönvíz elötti népnek mondja öket.

Káldeától Ister-Gamig c. könyvem II. kötetének 221. oldalán közlöm az Ashmolean Múzeum 1924. 475. számú agyagtáblájának ékiratos másolatát, amelyen ugyancsak az "egynyelvü" országok vannak felsorolva. Itt & 333e43d quot;subur" mellett szerepel HA-MAZI-KI is. (A 6. sor utolsó jelcsoportja ez.) Általában azt szokták mondani, hogy ez a "HAMAZI" a Zagros-hegység keleti oldalának egyik területe, de a jelcsoport jeleinek tartalma egészen mást mond. Ugyanis: "ha" : hal, "ma" : hajó. "zi" : élet és "ki" : ország. A jelcsoport tehát olyan területet fejez ki, ahol "hajóval halászó élet" van. Ez pedig nem lehet más, mint a Káspi-tenger vidéke, tehát a Káspi és Aral térség, hiszen szintén van ékiratos bizonyítékunk arra, hogy a mezopotámiai URUK város és a Káspi térségben lévö ARATTA város uralkodói szintén "egy nyelven" leveleztek egymással, és mind a két helyen az Isten-Anya - INNANA - kultusza volt követve, mint a vallásos hiedelem megnyilatkozása. A legrégibb sumír mítosznak éppen prof. Kramer adta azt a címet: "ENMERKAR és ARATTA királya". (Megnevezett könyvem 206. oldalán láthatjuk, hogy Aratta királya is "subur".)

Ebböl a rövid történelmi nyomozásból máris azt az eredményt kapjuk, hogy Mezopotámia és Közép-Ázsia népei, az i. e. 4. évezredben egy-azonos nyelven beszéltek. Az egynyelvüség azonban kiterjed az említett két térség között lévö hegyvidék lakóira is, akiket ezen az "egy nyelven" (mai sumír) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektöl. KUR : "hegy". KUR-i pedig "hegyi". KURRITA, vagy HURRITA néven ismeri öket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a "subar" és az "urartu"-i néppel. Látjuk tehát, hogy tulajdonképpen az elnevezésekkel történö körbeforgással van dolgunk éppen azért, mert ezeknek a népeknek a nyelve tulajdonképpen folyamatos nyelvfejlödést mutat, hiszen sokszor 1-2000 év különbség van egyes megvizsgált nyelvemlékek között. - Így azok egy-azonos nyelv különbözö idöben leírt fejlödési fokozatai vagy nyelvjárásbeli különbségei. Mivel egyik változatát sem lehet besorolni sem az indo-európai, sem a semitának nevezett nyelvekbe tehát megmaradnak a "hasonlatosság" nagy ismeretlenségében. Az igazságot keresö szakemberek azonban azonosítják öket, és "egynyelvünek" vélik a különbözö név alatt szereplö népcsoportokat.

De haladjunk tovább a "subar-subir" nyelv és nép kutatásában. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy egy alapos tanulmányban felderítse mindazokat a történelmi, népi és- talán azt is mondhatjuk, hogy - nemzetpolitikai tartozékokat, melyek ennek az elnevezésnek használati értelméhez kapcsolódnak. Ugyanis az i. e. kb. 2300 körül keletkezett "aggade" (akkád) uralkodója - SARRUGIN (SARGON) - ékirataiban találjuk meg legelöször a SUBARTU kifejezést, az ö "királyi címében". Az elötte lévö sumír királyokhoz hasonlóan, Sargon is magát a "négy világrész urának" nevezi, és ebben a "négy világrészben" SUBARTU az északi területeket és azok népét jelöli. Ezekböl az ékiratokból nem tudjuk megállapítani, hogy mit is jelent valójában SUBARTU-a sumír "fül" szerint. Dr. Bobula úgy értelmezi, hogy subar : szabad és tu : születni. SUBAR-TU tehát annyit jelent, mint szabadnak született. Ezt igazolni vélik a késöbbi akkád írású és nyelvü ékiratok. Ugyanis ezekben subar, sabar ékjelekkel írják a rabszolgát. Így az írásban is igazolódik prof. Kramernek az a kijelentése, amit a sumír-akkád nép egymással szembeni életére vonatkoztat, mondva: "Korai Mezopotámia történetét manapság úgy nézzük, mint két különbözö fajtához tartozó népcsoport elkeseredett, halálos harcát." (Id. m. 288. old.)

Megerösíti prof Kramer véleményét a többi szakember is. A több nyelven és sok kiadásban megjelent egyik könyv is éppen ezért közli azt, hogy "SUBARTU kifejezés alatt a nem semita nép és annak északi területei értendök". (Cassin/Bottéro/ Vercoutter: Die Altorientalischen Reiche, Fischer, 1965. Fr.a.M.) Az élet-halálharchoz csatlakozik az ideológikus küzdelem is, ami abban az idöben a semita-akkád népnek abban a törekvésében nyilvánult, mellyel meg akarta szerezni mindenképpen a nem semíta sumírok tudáskincsét. Elsö lépés ebben az ékírás kisajátítása volt, de bizony jó 500 év telik el addig, amíg - már Hamurabi korában-az akkádok hajlító és nem ragozó nyelvére sikerül megfelelö ékjeleket szerkeszteni-természetesen a tökéletes rendszerü sumír ékírás alapján. A "harc" tehát az értelmi síkon is folyik, és a sumír értékek ellenkezö értelemmel kerülnek át az akkád nyelv és akkád ékírás használatába. Ennek elsö példája a már említett "subar, sabar" kifejezésnek "rabszolga sorsra" való juttatása. Ha azt vesszük azonban tekintetbe, hogy a régi képírásos és "archaikusnak" nevezett vonalas írású sumír szövegekben miképpen szerepel a SUBAR név, érdekes eredményekre jutunk.

SUBAR... elöfordul a legrégibb képírásban, és jelentése: "jövöbe látó pap". Labat szótárában szerepel ékírással is átvéve a neoasszír és kassita ékiratokból. (L, 181/182.) De ott kiejtése nem SUBAR, hanem A-ZU (talán a régi magyar NÉZŐ ösi formája). Jelenti a "jövöbe látást" is.

Érdekesebb azonban az az ékjel, melyet ugyancsak megtalálunk a legrégibb sumír írásokban, és ez a SU (L. 545.). Jelentése: védelem, oltalom, tökéletesség, felsöbbrendüség. Ezt a semita akkádok átvették azonos értelemmel és ékirataikban "dingir SU"... nem más, mint vallásuk szakállas istene, MARDUK.

Igen fontos magyarázatot ad ez az ékjel sok - és talán eddig nem kellöképpen értékelt - történelmi adatra is. Pl. most tudjuk csak megérteni Strabo (i. e. 1. században élt) tájföldrajzának azt a kijelentését, hogy az ö idejében:

A Káspi-tengertöl délkeletre azok a szkíták élnek, akik a SU törzshöz tartoznak." (Geographia Vol. ll. ll. szak. 2. jegyzete.) Ezzel a "SU" szóval képzett "su-bar" fejlesztés jelenti a "védelem, felsöbbrendüség mását" (L. 84.), és a "bír vagy pír" ékjel (L. 381.) csatolásával a "su-bír" pedig az "örök védelmet". Így kell értelmezni a sumír felfogás szerinti elnevezéseket. A történelmi idök folyamán azonban már legtöbbször subar és sabír (szabír) alakban találjuk meg e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez a helyes. Ugyanis a Kárpát-medence-Közel-Kelet élettér legrégibb írásában - mint nyelvemlékben - is ilyen formában látjuk.

Itt a Tatárlakán talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely - mint "nyelvemlék" - bizony igen felborzolta az indo-európai felsöbbrendüséget hirdetö és vezetö állásban lévö tudósok érdeklödését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a "barbárok" Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség elsö írását, mert ez annyit jelent, hogy "a történelem a Kárpát-medencében kezdödik". Az "elsöséget" a C-14 vizsgálatok eredménye mutatta, mely szerint ez a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelözi az elsö mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat.

A IV. fejezetben részletesen foglalkozom ezzel a témával. Itt csak prof. Sinclair HOOD véleményét közlöm, aki hiába ért el hatalmas eredményeket Knossos kiásásával, tudománytalan és az indo-európai sovinizmus által sugallt érveléssel óhajtja ennek a tordosi kultúrkörhöz tartozó tatárlakai írásnak értékét csökkenteni. Indokolatlan végkövetkeztetésének magyar fordítását írom: "...a tartáriai táblák a balkáni östörténet egyetlen különlegességét képezik. Váratlanul jelennek meg vakmerö ellentéteként annak a barbár háttérnek, ahol e táblák elkészítése után is hosszú ideig ez a barbár életforma uralkodott, mely nem teszi lehetövé az írás meghonosodását. Lehetetlenségnek látszik, hogy a Balkán Újkökora volt az a miliö, melyben az ember eljutott az írástudás fokáig." (S. Hood: "The Tartarian Tablets", Scientific American, 1968. March. 30-37. old.)

Akármilyen furcsának is minösíthetö prof. Hood "tudományos" véleménye, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a mi kutatásunkban, amikor a Kárpát-Közel-Kelet-Közép-Kelet nagytérség ösnépének ösnyelvét keressük, az i. e.-i KŐRÖS kultúrkörbe (i. e. 5500) tartozó TORDOS mellett elökerült az a "nyelvemlék", mely az "ösnyelven" szól hozzánk. Benne pedig felfedezzük azt a népnevet, mely a Kárpát-medencei ösnépet összekapcsolja az Álmos-Árpád-i magyarsággal. Ez a népnév pedig a SA-PÍR... szabír. Bemutatom prof. Hood táblázatát, ahol a nyelvemlékek írásjeleit összehasonlítja. Itt utolsó sorban láthatjuk a SA-PÍR népnevet Mezopotámia-Knossos-Kárpát-medence térségében, teljesen azonos formában.

(TORDOS I, II táblázat)

Hood táblázata

Az elsö jel: SA (L. 352.), jelentése: "orca, arc".

A második: PÍR vagy BAR11 (L. 381.), jelentése: "napfény, pír".

Itt van tehát leírva legelöször (i. e. 5200) a SA-PÍR vagy SA BAR népnév, mely "naparcút", "istenfényü arcút" "napbarnított arcút" jelent. Csak az csodálkozhat vagy hitetlenkedhet ezen, aki nem ismeri az ókori népek hagyományait, ahol a megszemélyesített és képekben ábrázolt istenek, istenfiak mind-mind sötétbörüek-tehát "naparcúak" voltak.

Érdekes az; hogy az indo-európai öskutatás - Hood minden lesújtó véleménye ellenére - egyre jobban igyekezik besorolni a tatárlaki táblákat a saját östörténetébe. Megfejtésének lehetöségét azonban éppen úgy mellözik és tagadják, amint a mai hazai "finnugorista" szemlélet teszi.

Az indo-európai szakkörök igyekeznek e táblákat a DUNA I. kultúrkörhöz csatolni, és így ök azok, akik megcáfolják prof. Hoodot a "Balkán"-hoz való illesztés szándékában.

A radiocarbon megállapítás alapján végzett kormeghatározásokat nagyszerüen ismerteti prof. Andrew E. Rothovius ("'The Oldest Civilization in the World", FATE 1976), amikor a "danubian" civilizációt fedezi fel a legrégibbnek. Összefoglalásának 40, oldalán a jugoszláviai Lepenski Vir és a tatárlakai (Tartaria) táblákat említi, mint ennek a kultúrának s egyben a legösibb civilizációnak "írásos" hagyatékait. Idézünk munkájából: "Both of these finds were briefly headlined in the world press but soon forgotten. Scholars, however, headed by Dr. Colin Renfrew of the University of Sheffield in England and Dr. Marija Gimbutas of the University of California at Los Angeles, were greatly excited. The Lepenski Vir and Tartania discoveries became doubly important in the light of the recalibrations of radiocarbon datings worked out in the late 1960's by Dr. Hans E. Suess of the University of California at San Diego.

Briefly, Dr. Suess work shows that due to variations in the amount of solar radiation reaching the earth and affecting the radioactive carbon content of living organisms, dates which have been established for organic material from sites earlier than 1000 B. C. are incorrect by 800 to 1000 years. That is, the matenal is 800 to 1000 years older than previously believed.

Applied to Danubian material, the Suess recalibration pushed the beginnings of the culture back to about 7000 B. C. and at one stroke a great mass of data from scores of excavations fell into logical sequence. With the publication of Dr. Renfrew's paper >New Configurations in Old World Archaeology< in 1971 and Dr. Gimbutas book, The Gods and Goddesses of Old Europe, 7000-3500 B. C. in 1974, the full extent of the Danubian civilization finally emerged into full view.".

Majd a következö oldalakon kétségtelenül leszögezi a tatárlaki leletek korát- mondva: "To this period belong the Tartaria Tablets, now dated from their associated organic remains to about 5200 B.C, whose script we cannot and probably never will be able to read."

Magyarra fordítva: "Ehhez a periódushoz tartozik a tatárlaki tábla, most így korhatározva a vele kapcsolatos organikus maradványok szerint kb. 5200 Kr. e. - amelyik írást mi nem tudunk és talán sohasem leszünk képesek elolvasni."

Egyetlen tévedése erre a leletre vonatkozólag az, hogy mégiscsak elolvastuk a tatárlaki írást, és annak szövege éppen azt az érdekességet is megfejti, hogy miért találtak annyi sok istennö szobrocskát ezen a helyen...? A tatárlaki amulett szövege felel erre a kérdésre, mert az akkori embernek imádságát tartalmazza a táblácska szövege, és ez az imádság pontosan az "anyaistennöhöz" van intézve. Kétségtelenül tehát egy amulett ez a táblácska, melyet az elégetett ember a nyakában viselt életében.

De a kormeghatározást igazolják a Tatárlaka környékén található települések, melyeket a szakmai kiértékelés a "Tordos kultúrkörbe" sorol, és ez a tatárlaki amulett is "TUR-DIS" (TORDOS) oltalmazójához fohászkodó imát rejt. A Tordos-kultúra pedig a mellette talált KŐRÖS-kultúra része és azzal mutat azonosságot minden lelete. Ezt a kultúrát pedig már igen kiértékelve és kormeghatározással találjuk az UNESCO által kiadott nagyszerü munkában (Woolley & Hawkes: The Beginnig of Civilization), ahol a MAP VII. együtt tünteti fel TORDOS-t és ERŐSD-öt, mint az i, e. 5500 évre datált KŐRŐS-kultúra lelöhelyeit. "Oltenian" népnek nevezi ezt a kultúrát kifejlesztö és már városokba települt népességet, akikröl azt állapították meg, hogy: "They lived porched houses of megaron type furnished with domed clay ovens and their roff gables embellished with ornate finials." (p. 251.)

Ily magas kultúrájú népröl, mely csaknem 2000 évvel a sumerek elött már ily településekben élt - feltételezhetö, hogy írni is tudott. És ÍRT! Miképpen pedig a tatárlakai (Tartaria) táblácskák mutatják, írt már az eddig legrégibbnek nevezett ös-mezopotámiai és ma sumernek ismert nép írásbelisége elött jó "ezerötszáz" évvel hamarább. Tehát a "történelem" Tatárlaka írásával kezdödik.

Sokat kellene foglalkoznunk az emberiség elsö írásával, hiszen az Isten ezt is nekünk adta. Talán jobban kellene megbecsülnünk, mert az elmondottakból észrevehetjük az indoeurópaiak sejtését is, ami abban a szorongásban jut kifejezésre, hogy "csak a magyarok meg ne fejtsék"! Őstörténetünk kutatásában részletesen kellene foglalkozni vele, hiszen az "ösnyelv" kutatása itt nem hipotézisen alapul, hanem "nyelvemlék" mutatja.

Hát az írás megvan. De mit mond...? Milyen a nyelve az írásnak, és talán mondjuk így... milyen az emberiség elsö nyelve az emberiség elsö írásában...? Az indo-európai tudósok már elöre látják azt a nekik elképzelni lehetetlen, de elfogadni még lehetetlenebb - "lehetöséget", hogy a tatárlaki tábláról megfejtett ösnyelv a Kárpát-medencei öshonosság hangsúlyozásával - a Kárpát-övezet magyar ethnogenezisének kezdetét és kialakulásának egyik részét is ide - a Kárpát-medencéhez - köti. Ugyanakkor azonban a közel-keleti térséget is véglegesen ide kapcsolja, és a mezopotámiai agglutinatív nyelvi kultúrközpontnak Közép-Ázsia területén található nyelvekre gyakorolt hatását nem "hatásnak", hanem az ösnyelvböl történt differenciálódásnak értelmezi. Ez pedig nem más, mint a Kárpát-Közép-Ázsia Közel-Kelet nagytérségben már az öskortól beszélt ösnyelv dialektikus tagozódása. De még tovább is mehetünk a kiértékelésben. A nyelvtudomány módszere szerint- abban az esetben, ha az "ösnyelv szókincséböl és grammatikai rendszeréböl találunk azonosságot ehhez az ösnyelvi területhez kötödött élö, vagy íráshagyománnyal rendelkezö nyelvekben - úgy ezeket az ösnyelvböl fejlödött formaváltozatoknak minösíthetjük.

A IV. fejezetben közlöm ennek a tatárlakai amulettnek a megfejtését, és láthatjuk majd, hogy ez a képírásos szöveg már nyelvtani elemeket is tartalmaz.

Ha a képírást jelentö szavakat összehasonlítjuk a legrégibbnek nevezhetö magyar nyelvemlékünkkel - a Tihanyi Apátság alapító levelének ún. "magyar szórványaival" - nem idegen nekünk a szöveg, és néhány szavát egyeztetni tudjuk ide, de a sumernek nevezett nyelvhez- mindegyiket, és a ragozási sajátosságok azonosak.

De az "írással" már a történelem korszakába léptünk, és azt is hozzá kell mondanunk, hogy: "az emberiség történelme itt, a Kárpát-medencében, a Körös-Tordos müveltségben kezdödik!"

Ezek után feltesszük az olvasónak nagy kérdésünket: hogy nevezzük ezt a megtalált ösnyelvet...? Nem fog a nagyvilág "tudománytalansággal" illetni bennünket, ha PROTO-MAGYARNAK mondjuk...? És a nagy, hatalmas térséget nevezhetjük-e Kárpát-SZABÍR-nak...? Tudom, hogy új gondolatok ezek, de az új történések mindig új kifejezéseket szülnek. Vagy talán nem is újak a kifejezések, hanem csak az "értékük" nagyobb, mert az igazságra támaszkodnak. De sokaknak fáj az igazság. Érdekes azonban, hogy az öskori viszonylatban teljesen lehetetlen kibontakozású "proto-urartui" kifejezés ellen senki sem tiltakozott. Most az a kérdés, hogy nyissunk-e új fejezetet a "proto-elámi" és a "proto-hatti" irány tárgyalásának?

Ha arra gondolunk, hogy a tatárlakai amuletten lévö írásnál régebbi nyelvemléket nem lelünk sem a proto-hatti, sem a proto-eláni és eddig csak feltételezett ösnyelvek kialakulásával kapcsolatba hozható területeken, akkor egyelöre feleslegesnek látszik minden további kísérletezés. Ugyanis jobb és elfogadhatóbb eredményre nem juthatunk.

Indokolja álláspontunkat az a teljesen sémi alapú, biblikus történelemszemléleti megállapítás is, mely szerint sem az "urartuiak", sem az "elamiak" nem vették át az akkád nyelvet, hanem "anyanyelvükön" írt ékírásos textusokat hagytak az utókorra. (The Interpreter's Dictionary of the Bible "A" 303. old. Abingdon Press. 1962.)

A tatárlakai írás azonban összekapcsol minket a katti és az elami nép - kétezer évvel késöbb lett - nyelvével, éspedig a mezopotámiai - ma sumírnak nevezett - nép írásemlékeiböl megfejtett nyelvvel. A kattik és az elániaknak legrégibb írásemlékei is a sumír ékírás termékei. Ezek a körülmények pedig minden feltételezés határán túlmenöen - azt a következtetést jogosítják, hogy ezek a népek is beletartoznak az általunk felderített nagy élettér egynyelvüségébe. Eddig ugyanis a nyelvtudósoknak az a csoportja, mely az emberiség ösiségében az "elsöszülöttség Jogát" az indo-európaiaknak akarja juttatni, mindent elkövetett, hogy az összes kaukázusi nép szájából indo-európai beszédet varázsoljon elö. Azonban minden erölködés hiábavaló volt, hiszen a ragozó nyelvek nem illeszthetök be a hajlítók családjába és az összes - legrégibbnek nyilvánított nyelvemlékekröl bizony ragozó rendszerü nyelvet olvastak el, amivel az indo-európai nyelvészek nem tudtak mit kezdeni. Kiragadtak tehát egyes szavakat az ösnyelvböl és azt "hasonlítgatták" saját nyelvükhöz.

Itt pedig meg kell említenem egy oly - szinte mesébe illö történetet egy cseh nyelvészröl, kinek fejét az indo-európaiak babérkoszorúja díszíti. A neve HROZNY. Szerencséje: hogy tudott magyarul. Ez a Hrozny foglalkozott a mai Törökországban kiásott ékiratos táblák megfejtésével, és ezt azzal a céllal tette, hogy azokon megtalálja az indo-európai nyelvek ösét. Hosszas keresés után végre talált egy szót: EKUT-ENNI. Erre az egyetlen szóra van felépítve az az elmélet, hogy a katti (hittita) nép indoeurópai volt. Hrozny magyarázata a következö: ENNI.. annyit jelent németül: ESSEN, tehát megvan a kapcsolat a német nyelvhez, mely indo-európai. De az ékiraton talált ENNI szónak semmi köze nincs a magyar nyelvhez. Tiszta véletlen, hogy magyarul is úgy mondják az "evést": ENNI.

Sok idö telt el azóta, és - mint már említettük - megbukott az indo-európai "alapnyelv-teória". Most mindazokat a keleti népeket és nyelveket, melyeket be akarnak sorolni abba a nagy erölködésbe, hogy saját östörténetet szerkesszenek maguknak, egyszerüen "jafetita" népnek, vagy "jafetita" nyelvnek nevezik, a "semita" nyelvek elnevezéséhez hasonlóan.

Ebböl az igyekezetböl láthatjuk, hogy östörténetünk kutatásában nekünk is be kell kapcsolódni a biblikus hagyomány szerinti szóhasználatba. Annál is inkább, mert erre minket a Mezopotámiában kiásott és ma sumírnak nevezett ékiratok kényszerítenek. Meg kell néznünk, hogy vannak-e

BIBLIAI NEVEK A LEGRÉGIBB NYELVEMLÉKEKEN.

Csak az ékiratos nyelvemlékekhez tudunk nyúlni, mert ezek az egyetlenek, melyeken irodalmi szövegek találhatók. Egyetlenek, melyek történelmet is tudósítanak. Az eléggé hibás kronológia szerint az i. e. 4000-ig részletes történelem-írást adnak nekünk, az utókornak. Elsösorban a ma sumírnak nevezett nép által ránk hagyott ékiratokhoz kell nyúlnunk, mert ez a nép ránk hagyta - írásban - saját történelmét, leírva az uralkodók és hatalomra került városállamok neveit, de tudósítanak "öt" vízözön elötti város létezéséröl is.

Tanulmányunkba nem illik most be ezeknek részletes kifejtése, de meg kell említenünk a szellemi néprajzba illeszthetö azon hiedelmet, mely magyarázatot ad az öskori "anyaistennö" sok-sok és szintén öskori ábrázolására. Ugyanis ezen az ékiratos sumír agyagtáblán az "öt" özönvíz elötti város és uralkodójának, valamint uralkodási idejének leírása után, a következö szöveget olvashatjuk: "azután jött az özönvíz. Az özönvíz után az uralkodó hatalom ISMÉT az égböl küldetett a földre".

Az "ismét" szó itt nagyon fontos, mert egyrészt azt jelenti, hogy az özönvíz elött is már úgy hitték az emberek, hogy az égiek küldötte uralkodik a földön. Ez visszavetíthetö arra az öskori hiedelemre, mely a termékenységet tartotta a földön égi uralkodásnak, és az életadást hitte a legnagyobb hatalomnak.

Az "ismét" szónak azonban ma már ideológiai vonatkozása is létezik. Ugyanis, ha ezt az 5000 éves szöveget az "ismét" szó nélkül írjuk le, így: "az uralkodó hatalom az égböl küldetett le a földre" - tápot adunk arra, hogy a világuralomra törekvö hatalom vagy hatalmak egyike - mint jövendölést vagy isteni kinyilatkoztatást - saját magára vonatkoztathassa. E sorok írójának akkor ötlött eszébe ez a gondolat, amikor prof. André PARROT "SUMER" c. hatalmas albumának 96. oldalán közölt szövegben észrevette az "ismét" szó hiányát. Szolgáljon tehát ez a példa is arra, hogy a magyarság jobban becsülje meg a sumíroktól eredö hagyományt, hiszen ez nem más, mint a magyar nép nimrudi öshazájának írott történelme.

Ez az ékiratos hagyaték ugyanis a "jafet" és "sem" szavakhoz ragadt bibliai neveket nem ismeri. Tehát" semita nyelv" vagy "jafetita nyelv" és "nép" elnevezésekkel nem lehet a történelem elötti korokba hatolni vagy azokat történelmi meghatározásoknak minösíteni. Ezeket csak azért használják a "nem ragozó" nyelveket beszélö népek szakemberei a saját ösiségük terminus technikusaiként, mert jól tudják azt, hogy a Kaukázusból kiáradó és "ragozó" nyelvet beszélö ösnép - ma mitológiának nevezett-vallási hiedelmében önmagát HOS-KUS néven nevezte.

A bibliai hagyományt a zsidók a babilóni fogságban "szerkesztették" a káldeus ékiratokban megismert és tölük meröben idegen káld nép hiedelméböl és a saját érdekük szerint átalakítva - saját kánonjukba illesztették. (Ezt írja Sir Leonard Woolley: ÚR in Chaldea c. könyvében és Gyrus GORDON: The common background Greek and Hebrew civilizations c. munkájában.)

Krónikáink és ösgesztáink Nimrudtól indítják a hunok és magyarok etnogenezisét. Nimrudot a Biblia is említi, mint hatalmas birodalomnak a királyát, és így nyilvánvaló, hogy ö csak ennek a Kaukázusból kiáradt ösnépnek az egyik uralkodója lehetett.

A Bibliában elöforduló neveket tehát meg kell keresnünk a bibliai kéziratok elött sok ezer évvel elöbbi nyelvemlékeken, és itt meg is találjuk öket. Ezek a "nyelvemlékek" pedig nem mások, mint az írásos sumír agyagtáblák, melyeket a 4. évezred második felétöl kezdödöen (i. e.) Mezopotámiában találunk. Itt bemutatom az i. e. 3. évezred közepe táján uralkodó sumír király - LUGALZAGGISI - ivópoharának felírását.

LUGALZAGGISI FELIRATA

Itt fogalomjegyekkel írottan, a következö szöveget olvashatjuk:

A 9. sorban: DUMU KUS KUS : KUSOK FIA.

A 24. és a 25. (bekerített) sorokban: DINGIR NAP KUS-A.., a NAPISTEN KUSA. (Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvem 186. és kk. oldalain böven kifejtem ennek a szövegnek Nimrudhoz csatolt vonatkozásait is.)

Ebben a szövegben elöforduló "kusok fia" kifejezés kétségteleníti azt, hogy a KUS fogalom feltétlenül népelnevezés. De ezt megerösíti a Biblia is, mert az Édenkert leírásakor, az Édenböl kijövö egyik folyóra vonatkozóan így ír: (Gén. 2. 13.) "A második folyónak neve pedig Gihon: ez az, mely megkerüli az egész KUS földet."

(Érdekes megjegyezni a bibliai szövegre vonatkozóan azt, hogy még az Isten nem teremtett embert, de KUS-föld már létezik.) Tehát a biblikus hagyomány ismeri a "kusokat". Itt most az nem érdekes, hogy a Biblia Noétól származtatja a KÁM-KUS-NIMRUD-ot, mert ez a leírás a régi sumír-káldeus hagyatékból ered, ahonnét a héberek kisajátították. Az Édennek a KUSOK földjével való azonosítása azonban azt látszik igazolni, hogy a ma sumírnak nevezett Káld-KUSOK hiedelemvilágában ugyanaz az öshaza-tudat élt, mint amit Gábori Miklós ma az emberiség kaukázusi melegágyának nevez, ahonnan Közel-Kelet és Közép-Európa is benépesedett.

Annak a sumír fogalomjegynek az értelmezésénél azonban, melyet a mai szakemberek KUS értékkel ejtenek ki, a biblikus szöveg hatása észlelhetö. Ugyanis a mai sumírnak nevezett Káld-Kusok nevüket (mellyel népüket nevezték) feltétlenül arról a szárnyas KOS-ról kapták, mely a hiedelemviláguk szerinti "teremtéstörténet"-ben öket a Tudás Fájához vezette. Vallási kultuszuk szent állata is a KOS, melyet Sir Wolley ásott ki UR városában, aranyból és lápiszlazuliból készített csodás formájában. Igazság szerint tehát: ha a "szent állat" neve KOS, akkor a nép neve is ugyanaz, vagy KUS mind a kettö. (Sajnos a mai sumír szótárak segítségével ezt leellenörizni ma nem tudjuk, mert a sumír hangállományt- a magyarul nem beszélö megfejtök - a semita-akkád szövegek alapján állították vissza, és a semitáknál nincs "O" hang, csak "U". Így a sumír szószedetek is hiányolják az "O" hangot- annak ellenére, hogy hangtanilag az "O" elöbb keletkezik, mint az "U" és az "U" is az "O" hang családjába tartozik.)

Talán ezért is van az, hogy a klasszikus írók a KUSITA, KUSI népeket mind a két formában nevezik. Mondják KUS-I és KOS-I formában is. Fogadjuk el a gyakorlatban lévö KUSI, kusita formát, és a ma sumírnak nevezett nép hivatalos neveként. Mondhatjuk tehát, hogy: a kusita nyelvet beszélö kusita népek töltötték be a Kárpát-Közel-Kelet nagy életterét, és e népek ragozó nyelve csak tájszólásilag különbözött egymástól.

Természetesen nem a mai magyar nyelvböl kell kiindulni, hanem a régi formából. Ehhez a régi formához pedig a szanszkrit is csatlakozik, hiszen Körösi Csoma Sándorunk már elvégezte a szanszkrit- magyar összehasonlítást, és azt ösnyelvünk egyik formájának ismerte fel. Kutatni kell a régi elnevezéseket is. Pl. a "TAHIRI ÜNGÜRÜSZ" azt a területet, melyet ma IRÁN néven ismerünk, ADZSEM-nek nevezi és Nimrud ösapánk birodalmához tartozónak mondja. Ez a név másutt ADZSA-M formában található. Érdekes véletlen lenne, hogy a szanszkritban ADZSA jelentése KOS...? ADZSA-M pedig... "a KOS földje", a "KOS országa".

Ezt a területet nevezik késöbben Perzsiának - de csak akkor, amikor a perzsák ezt elfoglalják az 500 évig ott uralkodó pártusoktól, akik itt kialakították i. e. 256-tól i. sz. 260-ig azt a Birodalmat, mely Róma egyetlen legyözöje volt, A szakirodalomban IRÁN név alatt találjuk meg a legtöbbször, de a Bibliában neve ELAM. Az Apostolok Cselekedeteinek késöi írója valószínüleg a szájhagyomány alapján írta le azt az esetet, amikor Jézus Apostolai a mindenféle országból összegyülekezett néphez szóltak (2-7, 8, 9). A szentíró a galileus apostolok igehirdetéséröl úgy írja, hogy "minden nép a saját nyelvén hallotta a szavukat". -A Szentlélek csodájának minösíti ezt. A mai kutatóban, aki most a népek egynyelvüsége ügyében nyomoz, azonban egy nagyon valószínü "nyelvazonossági" esetnek a lehetösége mutatkozik meg, hiszen a hallgatók (mint a Biblia írja) "pártusok és médek, elámiták és kik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában, Kapadociában, Pontusban és Ázsiában..." voltak.

Ezek mind beletartoznak az egy-azonos nyelvet beszélö Nagy Népbe. Megértették a "galileusokat", hiszen ök is Mezopotámiából lettek Palesztinába telepítve akkor, amidön a "nagy asszír király" deportálta onnan az izraelitákat, és helyükbe Mezopotámiából vitt lakosságot. Az olvasó itt joggal megkérdezheti, hogy miért nevezi a Biblia ELAM-nak azt a területet, melyet a klasszikus hagyomány ADZSEM, ADZSAM néven ismer...'? A válasz egyszerü: "azért, mert a szentíró a saját, sémi hagyományaiból merített". Említettük az elöbbiekben a sumír- akkád küzdelmet. Ez természetesen a kulturális síkon volt állandóan tapasztalható. (Még ma is.) Akkád nyelven nevezik ezt a területet ELAM-nak.

Káld-sumír neve megint egy perdöntö bizonyítékot szolgáltat.

Az ékiratokon ugyanis AN-SA-AN-KI ékjelekkel van írva. Itt a "SA" jele pontosan ugyanaz, mint a tatárlakai amuletten lévö SA-PÍR szöveg "SA" írásjele. AN-SA-AN-KI annyit jelent: "istenes égarcúak országa".

A történelmi hagyományokban eddig ilyen hatalmas párhuzamot sehol sem találunk, mint ebben az esetben. A Kárpát- medence "NAP-ARCÚ" - SAPÍR népének vallási hiedelmét találjuk meg Közel-keleten, az Adzsem-Elam-ANSAAN soknevü terület "ÉG-ARCÚ" népénél. Az öskorokig visszanyúló hagyományok ezek, melyek a kökorszakokkal megkövesedtek az emberi lélekben, hogy aztán a fémkorszakok ékszerekbe, arany kegytárgyakba öntve ragyogtassák Isten felé a hiedelem erejét.

Visszakanyarodva kutatásunk tárgyához- mondhatjuk, hogy a Biblia segítségével - gazdagabbak lettünk a keresett "egynyelvüség" egy bizonyítékával, melyet a vallási hagyomány emberi öntudata emel a bizonyosság fokára. A mai materializmusból visszatekintve, csodálatos és szinte irigylésre ösztönzö az a valóság, hogy a sok ezer éves, legendás múlt embere önmagát Istenhez hasonló "Isten-Arcúnak", "Nap-Arcúnak" hitte. A történelemnek kellene lenni életünk tanítómesterének.

Sajnos nem az, hanem éppen az ellenkezö szerepet kapta a történészektöl, akik saját kényük-kedvük szerint írják vagy közlik, és nagyon sokszor meg is hamisítják a múlt történéseit.

E sorok írója úgy véli, hogy nagyobb szeretettel kell fogadni a hirtelen felbukkanó "Isten-Arcúakat". Ugyanis, ha arra is kiterjesztjük elmélkedésünket, hogy mi indokolta náluk azt az elhatározást, hogy emberi mivoltukban, önmagukat Istenhez hasonlították - talán sokkal magasabbrendü "filozófiát" észlelünk náluk, mint amit a mai vallások a saját rozoga szekerük kerekébe törtek. - De haladjunk tovább a megkezdett történelmi nyomozásunkban.

Az ösnép ösnyelvének a keresésében, az i. e. 5200-ból származó tatárlakai tábla írásáról lefejtett szöveget a mai sumírnak nevezett káld-kusok nyelvével azonosítottuk, és a szintén agglutináló szanszkritig értünk. A Kárpát-Közel-Kelet nagytérségben Gordon Chllde azon meghatározásához, mely szerint: "a Kárpát-medencétöl Mezopotámiáig-egyazonos nép települését látja" - mint régész, az "egynyelvüség" tételét is csatolhatnánk, ha az égei térség nyelvét ismernénk. Itt a kréta-mikénei müveltségnek-igaz már bronzkori, de eddig ismeretlen - írására gondolok. Nevezetesen a phaisztoszi korongra és a mínoszi lineáris A és B nevezetü írásokra. Bár ezek az i. e. II. évezred termékei, de minden "indo-európainak" nevezett görögség elöttiek.

Pár évvel ezelött ZEBITSCH Herbert osztrák mérnök számítógépes eljárása oldotta meg ezt a nyelvi titkot. Megfejtette a nevezett írásokat, és megállapította, hogy a megnevezett írások: "ugyanazon a nyelven készültek, mely nem a görög nyelv, hanem egy eddig ismeretlen és egyelöre pelazgnak nevezett nyelv, mely az agglutináló (ragozó) nyelvek típusába tartozik. A jelek szótagokat jelölnek. A szótagok többségükben magánhangzóra végzödnek, a ragozás pedig kizárólag elö-, utó- vagy szóközi ragokkal történik. A ragok mindig önálló szótagok."

A pelazgnak nevezett nyelv ismertetö leírása tökéletesen ráillik mind a káld-kos-sumír, mind pedig a magyar nyelvre.

Zebitsch megfejtésével tehát igazolódik CHILDE megállapítása azzal a csekély módosítással, hogy A Kárpát-medencétöl Mezopotámiáig települö egy azonos nép nyelve is azonos volt.

Az a káld-kos-sumír nyelvemlék pedig, melynek szövege elmondja, hol a mezopotámiai felsorolt népek - és köztük a SUBAR-SABAR-SAPÍR nép is - egy nyelven dicsérték az Istent, kiegészítödik a "nagy élettér" többi területeiröl származó írásokkal ennek az "egynyelvüségnek" a bizonyítására. A "szabír" térség és benne az öshonos szabírság élettere a Kárpát-medencétöl Észak-Mezopotámiáig szélesül. Ugyanis itt a "subarean"-nak nevezett szabírok már az i. e. 9.000 évben települve találhatók. (Bövebb felvilágosításra ajánljuk: BÍRÓ József: A Szabírok Őstörténete c. könyvet.)

Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. KUS és NIMRUD neveket megtaláltuk. KÁM is ott van. Értelme: a "Tudás Isteni tökéletessége". A sumír szótárak KUS4 jellel értelmezik az "isteni rendelkezést", és a KUS5 ékjel jelentése "szarvasállat-KOS".

Jézus tanítását már az i. sz. elsö században megismerte az Eufratesztöl keletre esö - ma Közel-Keletnek nevezett - vidék. A 3. századtól kezdödöen a páli teológiára alapított kereszténységnek nyitott utat az örménység. Ettöl kezdve használja a bibliai népelnevezéseket. Így lesznek a káldeusok és a velük egy nyelvet beszélö népek mind "kosok". Lukácsy Kristóf ad ékes magyarázatot erre vonatkozólag, amint mondja, hogy a hun-magyar népek mind "kos" névvel vannak megkülönböztetve mindaddig, míg a görög írók nem kezdik el rájuk akasztani a "szkíta" nevet.

Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy mindazokon a területeken ahová a római kereszténység ki tudta terjeszteni befolyását, a bibliai teremtés történetével indult az emberiség östörténete.

Még ma is ezt hirdeti a római egyház hivatalos filozófiája. Az "egyházak" csak az Ádám- Éva monogenézist fogadják el és ugyanazt tanítják, ahol a "kámiták" átkozottak.

Tekintve, hogy KUS KÁM fia volt- az egyházi szeretetböl ki vannak rekesztve az összes "kusita" népek. A "semiták" és "jafetiták" kedveltek. Talán éppen ezért használják szakkifejezésként az embertanban és a nyelvészetben is ezeket a jelzöket, hogy a szimpátiát elölegezzék és az esetleges feltételezések elfogadását biztosítsák.

Pontosan ellenkezöjét tapasztaljuk mindkét tudományágban akkor, ha "kusita", "kosi", "kusi" népeket említünk.

Ennek a nyilvánvaló "antikusitizmusnak" ékes példája a " kusi- magyarság" igaz származásának a csúffá tétele, melyhez a római egyház adta a legnagyobb segítséget.

- De hagyjuk a bánatot, hiszen felszámoltuk már ezt a hazug finnugorizmust. haladjunk tovább múltunk érdekességeinek feltárásában. vegyük fel az elkezdettek további gombolyítását... és állapítsuk meg, hogy a Biblia emberektöl való származást ír.

KÁM apja KUS-nak, ez pedig NIMRUDNAK. Nem így van leírva a káldeus hiedelem "teremtéstörténetében", melyet a ma sumirnak nevezett ékiratos agyagtáblákon olvashatunk.

Ezek úgy mondják, hogy "KÁM-ból- az Isteni Tudás Tökéletességének a világából vezette a KOS az EM-BAR-t a földi Tudás Fájához".

Ezért találjuk az i.e. IV. évezredböl, URUK városból származó és eddig legrégibb kultikus váza díszítésében a KOS-t, mint az oroszlán elött haladó "vezérállatot"

Azt is meg kell tanulnunk, hogy az EM-BAR szóban az EM káld-sumir nyelven "istennöt, nagyasszonyt" jelent és a BAR (PAR) a "párját". EM-BAR kifejezés alatt tehát az elsö "kosi emberpár" értendö.

NIMRUD nagykirály volt a "kusi nép" elsö tanítómestere. Azért maradt róla annyi rege, mítosz és hagyomány. Jó, ha megismerjük a klasszikus írók hagyatékát Nimrudra vonatkozóan. Ezért az alábbiakban közlöm munkatársam - OLÁH Imre - kutatási adataiból a legfontosabbakat. "A hagyomány szerint Nimrud után egy Turás nevü uralkodó foglalta el trónját: "Nimrod successit Thuras...", írja az alexandriai krónika. Tehát, mint látjuk, már jóval a semiták elött, Asszyriát régen Atturának nevezték. A csillagvallás istenkarában Turást a Mars bolygó jelképezte. (Különös, ha belegondolunk, hogy a mongolok nyelvén Buda ugyancsak a Mars bolygót jelöli.) A görögök ezt a Marsot "Ares néven tisztelték. Az asszyrok Arest, Marsot nemzetalapítójuknak tekintették, kinek tiszteletére (épp úgy, mint késöbb Mátyás király Budán) emlékoszlopot emeltek. Az Asszyr kalendáriumban ugyancsak Mars nevéröl volt elnevezve az újév elsö hónapja is, söt H. Rawlisontól tudjuk, hogy az asszyr királyok felségcímer gyanánt gyakran használták az "Ares" nevet, amely hajdani nyelvükön oroszlánt jelentett.

A klasszikus hagyományokból úgy tünik, hogy Nimrud, miután utódjára hagyta Asszyriát (Atturát), keletre költözvén, egy újabb birodalmat alapított magának. "Et Cush genuit Nimrud, quippe cujus Historia esset notabilior, et magis particulariter recensezi mereretur. Is enim non tantum Assyriam, sed (ut videtur) Mediam et Persiam et Bactriam usque ad Indos sibi subjugavit, ibique propagavit Imperium."

Vagyis: "És Cush nemzette Nimrudot, akinek a története természetesen nevezetesebb és sokkal részletesebb tárgyalást érdemel. Ő ugyanis nem csupán Asszíriát, hanem (úgy látszik) Mediát, Perzsiát és Baktriát is hatalma alá vette, egészen az Indusig, s ott kiszélesítette a birodalmát..

Tehát Atturából elindulva, Nimrud birodalmának központját Perzsiába, a hajdani Evilátba helyezte át, és tényleg a hagyományok Perzsia elsö honfoglalóit mindig kusoknak nevezték.

De Perzsia is új elnevezés. Hajdan nem ezen a néven ismerték.

Hyde, a klasszikus keleti hagyományok jó ismeröje ezt írja; "Persia est Agjem... et in omnibus orientatium libris, tam Persia..., vocantur Agjem." vagyis Perzsia, Adzsem... és minden keleti forrásban ezt a Perzsiát... Adzsemnek hívják.

Ad vagy Aud névröl, amelyröl a történelem elötti Adzsem birodalmat elnevezték, csak annyit tudunk, hogy valamikor egy kimagasló történelmi személy neve lehetett. (Donelly szerint Ad a bibliai Khám patriárka dédunokája volt, ennek fia Sed-Ad, Arábiát és Irakot hódította meg. Hasonlóan az arab történészek is úgy tartják, hogy ez az uralkodó a történelem elötti Arábia [Khus] ura volt, akinek leszármazottja a legendás hírü Dahak [Dahaj] viszont Perzsiát uralta.)

Hogy ez az Ad vagy Aud valamikor egy igen ösi keletü személy neve lehetett, az kétségtelen, de mindaddig, míg Higgins meg nem fejtette, kiléte sokak elött ismeretlen volt.

Higgins szerint ui. az Adzsa szó szanszkritul "kost" jelent. Ez pedig számunkra világosan igazolja, hogy Adzsem alapítójának Ad, Aud neve a bibliai Khus patriárka nevében maradt fenn.

Innen eredt tehát az Adzsem elnevezés is, amely Khus földjét, Scythiát, és késöbb Kézai Simon idejében már Perzsiát, Eviláthot, s ma pedig Khuzisztánt jelöli.

A történelmi földrajzhagyomány Kaldeát hajdan Erák, Irák néven ismerte. Ez az Erák-Kaldea viszont két részre, egy külsö és egy belsö területre oszlott. A belsö, vagyis a nyugati terület foglalta magába Turánt, ahova Média és Párthia is tartozott.

Ezt a területet egyszerüen Éráknak nevezték, csak késöbb lett Irak, majd végül Kyrkánia belöle. A Perzsiába esö keleti, vagy külsö területnek Erak-i Adzsem vagy Külsö-Adzsem volt a neve.

Az iráni öshagyományokat örzö "Dabistán" címü történelmi munka elbeszélése szerint, Iraki-Adzsem vagyis Ó-Irán történelme során 14 olyan oroszláncímeres papkirály uralkodott, akiket papi hivatásuk folytán elért kiemelkedö érdemeikért, a mágus vallásrend halhatatlan hírü prófétáivá avattak. Az óiráni papkirályok, az ún. Mah-Abad-ok sora a legendabeli Mah-Abad-dal, az adzsemi uralkodó dinasztia ösével, a mágus vallás megalapítójával kezdödött. Mag-Abad uralmának idejére egyedül a ".Desatir" címü mágus-kánonban találunk utalást, "amikor ennek kezdetét a Kos-korszakának elejére, vagyis arra az idöre teszi, amikor a bolygók fejedelme (a Nap) a Kos csillagképbe lépett".

Ennek az Erak-i Adzsemnek az ösisége beláthatatlan legendás idökre néz vissza. Muhmad bin Khavendas bin Mahmud, köznéven Mirkhond - ismert perzsa költö, oly fontosnak tartotta Adzsem történelmét, hogy azt a " Razut uz Szafa" címü terjedelmes munkájában, hazája hírnevének öregbítésére, a perzsák történetét büszkélkedöen, a legendás hírü adzsemi birodalom történetével kezdi. Ennélfogva a perzsa östörténelem alapját is a szabír-hun, magyar hagyomány képezi. Amikor tehát Perzsia östörténetét olvassuk, valójában Káldea-Erak vagyis az östuráni nemzethagyomány történetébe tekintünk bele. Számunkra tehát azért fontos Adzsem történelmének ismerete, mert ez a hely volt a hun-magyar nemzet ethnogenezisének színhelye. Itt uralkodott valamikor a legendás hírü Nimrud, akinek Kézai Simon mester krónikája szerint: "ott feleségétöl, Enethtöl két fia született, Hunor és Magyar, akiktöl a hunok és a magyarok származtak. De az óriás Menrótnak - azt beszélik - Eneth mellett még más felesége is volt, akitöl Hunoron és Magyaron kívül több fia és lánya született; e fiai s ezek utódai Perzsia vidékét lakták, testalkatra és színre a hunokhoz hasonlítanak, csupán beszédjük tér el kissé, mint a szászoké a thüringiaikétól.

Grandpierre K. Endre, östörténetünket magába foglaló Tar-Ihi Üngürüsz ös-csodaszarvas mondáit elemezve, megállapította, hogy östörténeti mondáinkat ugyancsak "egy olyan nép alkotta, amely Iránból Meotiszba költözött és Iránból magával hozta a mondát..."

Ez a szent hagyomány köti össze a Kárpát-medence "Nap-Arcú" (szabír népét az adzsemi "Kus-Ország" "Ég-Arcú"-akkal..., a "kusokkal". Egyetlen népe ma a világnak a MAGYAR, aki ily messze múltba nézö hagyománykinccsel rendelkezik. Tekintettel arra, hogy Nimrud ösapánk létezését, birodalmát és hatalmát a Biblia is tanúsítja-mint legelsöt az emberi történetben -, érthetö, hogy a bibliai elsöbbséget szolgáló vallások "ellenzik" a nimrudi hagyományok újraéledését és sokszor - a "fajgyülöletig" érö ellenvetéseik károsak a magyarság életére.

Mindenkiben önkéntelenül felvetödik a kérdés, hogy miért van ez az egybehangolt ellenkezés...? Miért nem szabad a nimrudi hagyományt örzö és ma még élö "egyetlen" népnek - a magyarnak - ösrégi eredettudatának szellemiségét és gazdag hiedelmét bizonyítani, hirdetni és tanítani...? Itt azokra - a ma sumírnak nevezett - ékiratos szövegekre gondolunk, amelyekröl leolvasható ennek az ösnépnek nemcsak a saját történelme, hanem azon vallásfilozófiai felfogása is, mely szerint a természet törvényeinek felismerése útján eljutott a Mindenható, Egyetlen, Hatalmas Isten-Erö felfedezéséhez. Az emberi Lélek érzete, annak Istennel való homogenitása pedig az istenfiúság kötelességeinek tudatosítását alakította ki benne. Ez az Istenfiúság volt aztán megalkotója annak az Isten-Tiszteletnek, ahol az Atya-Isten Napereje mellett helyet kapott az Isten-Anya - mint az örök Élet adója, az ösvallás Istenasszonya.

Nevezhetjük mindezeket a valóságokat, a kereszténységi terminológia szerint, "isteni kinyilatkoztatásoknak" is, de akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy mindezek a "sumír isteni kinyilatkoztatások" sok ezer évvel megelözik mindazokat a biblikus hasonlóságokat, amelyeket a judai-keresztény vallásfilozófia a jahvei nép kizárólagos tulajdonának tanít.

Valószínüleg itt kell keresni az ellenkezések gyökeret. Meglepö az, hogy pl. a buddhizmus vagy az indiai brahmanizmus hasonlóságai ellen sohasem emelik fel szavukat ezek a vallásfilozófusok, "finnugoristák", akkádisták, jafetiták, semiták vagy indo-európaiak. A sumír-magyar vonatkozások vizsgálata, nyelvi és származási összefüggések alapos és tudományos kutatása ellen azonban késhegyig menö harcba bocsátkoznak és minden eszközzel meg akarják szüntetni e kutatások és tanítások lehetöségét.

Aki tehát a magyar östörténettel foglalkozik és a ma sumírnak nevezett "kusitákhoz", ezek ösapjához - MIMRUDHOZ - nyúl, számoljon a feléje szálló "antikusitizmus" mérgezett nyilainak érkezésével.

Minden negatív befolyás ellenére azonban kutatnunk kell östörténetünket. Benne öseinket, eleinket. Őshazáink kultúrái, hagyományai, hiedelmei alakították ki és teremtették meg azt a formát és életfeltételeket, melyek végül is az árpádi honalapító magyarság útján váltak végsö örökségünkké.

A kutatók munkájának azonos és egyakaratú útra való terelésének a szándékában elérkeztünk a kutatás legnehezebb szakaszához, melyben az "öshaza" kérdésének összekuszált fonalát kívánjuk egy szálba gombolyítani. A gondos szemlélödés már az eddig elmondottakból ís ki tudta következtetni alkalmazott módszerünket, amellyel ezt a témát egyes részleteiben és összetevö adataiban tárgyaltuk.

Az ösiség "életterének" kiszélesítését követelte meg az összefüggö adatsorok láncolata. Ez a sok öskori összefüggés, az emberiség elsö írásának a Kárpát-medencében való igen korai megjelenése (i. e. 5200), majd annak közel-keleti kapcsolatai, az "egynyelvüség" létezése a kiszélesített élettérben, azt a kellöen indokolt javaslatot sugalmazta, hogy feltétlenül létezett ebben a "kiszélesített élettérben" egy hatalmas népség. Ennek az egy-azonos népnek pedig éppen a Kárpát-medencei tér felé való folyamatos és állandó gravitációja adta azt a jól megfontolt gondolatot, hogy ezt a hatalmas népet proto-magyar néven illesszük be östörténetünkbe. Megfontolásunk indokolását-az öskorok idejére vonatkozólag - a "Kárpát-medencei Őshaza" c. fejezetben fogjuk elmondani, ahol is ennek a proto-magyarságnak öskori kialakulását ismerjük meg. Itt van az "eredet", a folyamatos fejlödés és az ún, etnogenézisnek a proto-magyarságra vonatkozó legrégibb fejezete. - De a "hatalmas, nagy nép", az egy-azonosságnak már a történelmi korokban is létezö bizonyítékát is ide kell illesztenünk. Ugyanis így - átugorva az öskorból az árpádi magyarság etnogenézisének - a kiszélesített élettér ellenkezö oldalán lévö - utolsó indulási helyére - KHOREZM-be, 10-15 000 év távlatában tudjuk ismét felfedezni az egy-azonos, hatalmas népet, melynek nevéröl már teljes bizonyossággal elhagyhatjuk a "proto" megjelölést és már MAGYARNAK nevezhetjük.

Tolsztov - idézett könyvében - ezt a nevet a babiloni ékiratokon feljegyzett KU-MA-RIS-MA (Kumarizma) elarabosított formájának véli. Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvemben foglalkozom ennek a névnek az etimológiájával. Az ott írottakhoz csak annyit kívánok hozzátenni, hogy az elismert és nagy tekintélyü orosz szumerológus - prof. Djakanov- egyetértett ennek a névnek a sumír hangzás szerinti elemzésével, mely szerint KHOREZM - KUMARIZMA ösi formája így állítható vissza - a nyelvtudomány törvényszerüségével: KU-MAH-GAR-RI-ES-MA.

Ez a szó, mint sumír elnevezés, pedig annyit jelent: a HATALMAS NAGY NEMZETSÉGES ORSZÁG.

Íme eljutottunk a "hatalmas, nagy néphez", de most már a történelmi korszakok idejében. Ezt az adatot ki kell egészítenünk még Tolsztov azon jelentésével, melyben közli, hogy a "magyar név a IX. század folyamán az ARAL-TÓ mentén bukkan fel". Elözöleg azonban hivatkozik a VI. századbeli bizánci írókra, akik ugyanitt "ugor" (ogor) népet említenek. A kiszélesített életterünk östörténelmét - az "öshaza" kutatásában -tehát az életterek sorba vétele útján kell feltárnunk.

Éppen Khorezm történetével kapcsolatos tényadatokkal kell kiegészíteni majd az álmos-árpádi magyarság eltörökösített történelmében a nem finnugoros, hanem déli irányú származás igazságát. Ugyanis Tolsztov is hivatkozik arra, hogy a chorezmi uralkodóház és a Pártus Birodalom Arsacida királyi háza között közvetlen dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Tekintve, hogy mind a két uralkodóház azonos ösre vezeti vissza származását, a két uralkodóház ugyanazon gyökér hajtása. Tolsztov hivatkozik Sztrabónra (XI. 9.), aki arról tudósít, hogy "az Arsacidák megalapítói azoknak a daháknak a földjéröl származtak, akik a MAIÓTISZ-TÓ (az ARAL-TÓ) mögött, vagyis azokon a vidékeken laktak, amelyek CHOREZM mögött, a Szir-Darja alsó folyásán terülnek el." (Tolsztov: id. m 126. old.)

Majd látni fogjuk, hogy eredetkutatásunkban míly óriási változást eredményez az a tény, hogy MAIÓTISZ (Meotisz) alatt nem az eddig véleményezett "Azovi-Tenger" vidéke, hanem az ARAL-TÓ értendö.

A felsorolt sok adattal elérkeztünk a kiértékelés lehetöségéhez. Tanulmányunknak ahhoz a fejezetéhez, amelyben álláspontunkat, mint IRÁNYELVEKET, lerögzíthetjük és egyben javasoljuk az eddigi kutatási részleteknek ebbe való illesztését. Az eddig fennálló nézeteltéréseknek összehangolását, vagyis az egy úton való haladást östörténelmünk igazságának feltárásában.

Keressük meg tehát önhazánkat, vagy talán pontosabban öshazáinkat.