József bukasa és a kompromisszum helyreallítasa

József bukása és a kompromisszum helyreállítása

II. JÓZSEF KUDARCA  A XVIII. század második felében hazánkban is megjelent az új korszellem, a felvilágosodás. Magyarországon - sajátos helyzetünknél fogva - az állam, a dinasztia közvetítö szerepet játszott. Így a felvilágosodás elsö magyar hívei a kormányzat szolgálatában álló arisztokraták lettek. Az új eszmékhez a nemesség számára is Bécsen át vezetett az út. A magyar felvilágosodás kezdetét a testörként szolgáló Bessenyei György Ágis tragédiájának megjelenésétöl számítja az irodalomtörténet (1772). A kultúra felemelésén fáradozó alkotók hamarosan az anyanyelv fejlesztését tekintették fö feladatuknak.

II. Józsefnek hazánkban csak a csekély számú felvilágosult nemesi értelmiségiböl (jozefinisták - pl. Széchényi Ferenc, Kazinczy Ferenc) álló tábora alakult ki. Őket erösítette a néhány nem nemesi származású értelmiségi (honorácior), mint Hajnóczy József. Körükben II. Józsefet népszerüvé tették felvilágosult rendeletei (pl. a cenzúra megszüntetése, a halálbüntetés eltörlése). A politikát meghatározó rétegek azonban nem szimpatizáltak vele.

A türelmi rendelet a katolikus egyházat, a rendi jogok megsértése a nemességet, míg a nyelvrendelet a jozefinisták jelentös részét is szembeállította az uralkodóval. Mikor II. József orosz szövetségben háborút indított a Török Birodalom ellen, a sikertelen háború terhei (újoncozás, élelmiszer-rekvirálások) nyomán az elégedetlenség szinte az egész lakosságra kiterjedt. Ennek ellenére az uralkodó eltökélten, rugalmatlanul folytatta reformpolitikáját. A szervezkedö rendek már a Habsburgok riválisával, a porosz udvarral is felvették a kapcsolatot.

A válságot a francia forradalom híre tetözte be. (Ennek nyomán Belgium fellázadt a Habsburg uralom ellen.) József számára nyilvánvalóvá vált, hogy a lezárult a felvilágosult abszolutizmus idöszaka. Az uralkodók nem szállhatnak szembe saját vezetö rétegükkel, mikor magát az uralkodói hatalmat kérdöjelezik meg a feltörekvö csoportok. A török háborúban megbetegedö császár, hogy birodalmát mentse, halálos ágyán három kivételével (türelmi, jobbágy- és az alsópapságra vonatkozó rendelet) minden rendelkezését visszavonta. József azonban elkésett, a mozgásba lendülö politikai erök már többet akartak. A magyar rendek nem elégedtek meg az alkotmány korábbi biztosítékaival, a jozefinisták viszont a reformok polgári irányú továbbfejlesztéséröl ábrándoztak.

A RENDI DUALIZMUS HELYREÁLLÍTÁSA A trónra lépö II. Lipót (1790-1792) egyik irányzat követelését sem teljesíthette. A külpolitikai helyzet is nyomasztóan alakult: a török háború elhúzódott, a poroszok Lengyelország közelgö újabb felosztása miatt mozgolódtak, a francia forradalom radikalizálódott.

II. Lipót számára a legfontosabb volt a jogaikban megsértett rendek leszerelése. A jó taktikai érzékkel rendelkezö uralkodó - hogy szabad kezet kapjon a belpolitikában - a lengyel kérdésben tett engedményekkel semlegesítette a poroszokat és békét kötött a Portával. A magyar rendeket engedményekkel és fenyegetéssel kompromisszumra szorította. Egyrészt felajánlotta a nemességnek a rendi dualizmus Mária Terézia kori állapotának visszaállítását. E szándékát jelezte, hogy - 1765 óta elöször - összehívta az országgyülést (1790-1791). Másrészt az általa felállított titkosrendörségre támaszkodva a földesurak ellen hangolta a jobbágyokat és szította a nemzetiségi mozgalmakat. Ezekkel szemben csak az udvartól remélhettek támogatást a magyar rendek. Így megszületett a kompromisszum: a dinasztia lemondott a rendeleti kormányzásról, a rendek pedig függetlenségi törekvéseikröl. A kompromisszum jutott kifejezésre abban, hogy - a történelemben elöször - az uralkodócsalád egyik tagját, II. Lipót fiát választották nádorrá. Az ö váratlan halála után lehetett a magyarországi kormányzat vezetöje fél évszázadon át - egészen 1847-ig - Lipót másik fia, József nádor, a Habsburgok magyar ágának megalapítója.

A NEMZETESZME ÉBREDÉSE A felvilágosodás, a francia forradalom és II. József politikájának ellenhatása révén a nemesi nemzettudat a magyar nemzeteszmével töltödött fel. A nemzet alatt egyre inkább a magyar nyelven beszélök közösségét értették. A rendi jogok védelmét fokozatosan felváltotta a nemzeti érdekek védelme. A Lipóttal kötött kompromisszum után a politikáról a kultúrára helyezödött át a hangsúly. Döntövé vált az anyanyelv müvelése és korszerüsítése (a nyelvújítás).

A magyarországi nemzetiségek kis számú, elsösorban egyházi értelmiségét szintén megérintette a nemzeti eszme. Lipót taktikai lépései ösztönzést adtak politikai törekvéseiknek (pl. az erdélyi románok negyedik rendi nemzetként való elismerésüket követelték), de a kompromisszum megkötése után az udvar ejtette öket. Így elsösorban az egységes nemzeti nyelvek kialakítása, ápolása jellemezte a korszakot.

A nemzeteszme nagy fontosságot tulajdonított a dicsö múltnak. Ezért a nemzetiségi vezetök - többnyire forráskritika nélkül - a történeti anyagból minél elökelöbb és a nemzetük felemeléséhez lelkesítö eröt adó jelentös ösöket alkottak. A horvátok az ókori illírekhez, a románok a dákokhoz és a rómaiakhoz, a szlovákok a legendás Nagy-morva Birodalomhoz kötötték az eredetüket. A magyar nemesség pedig a hun-szittya eredetböl merített eröt.

A JAKOBINUS ÖSSZEESKÜVÉS A magyar nemesség a francia forradalmat örömmel üdvözölte, hiszen az - a magyar nemesi törekvésekkel rokon - az uralkodót korlátozó rendi mozgalomként indult. Az események radikalizálódása, majd a terror megjelenése azonban a nemességet szembefordította a forradalommal, és a rendek felsorakoztak a Habsburg-dinasztia mögött a franciákkal vívott hosszú háborúban.

A jozefinista értelmiség egy része társadalmi reformokat tervezett. A titkosrendörség besúgói (pl. Martinovics Ignác) megfigyelték a megbízhatatlannak tartott elemeket. Ez a tervezgetés a Lipótot követö I. Ferenc (1792-1835) uralkodása idején kilátástalanná vált. Ferenc már a forradalom radikális szakaszában került a trónra, s a forradalom terjedésétöl tartva politikáját a változások merev elutasítása jellemezte.

Az uralkodóval szembenálló reformerek kis csoportjait Martinovics Ignác szervezte országos mozgalommá. Martinovicsot - a titkosrendörség több tagjával együtt - I. Ferenc elbocsátotta, s erre ö azokat kezdte megszervezni, akikröl korábban jelentéseket készített, akiknek a letartóztatásán fáradozott. Két titkos társaságot alakított (1794). Ezek tagjai nem tudtak egymásról. A nemzeti ellenálláson felnött nemesség számára a mérsékeltebb Reformátorok Társaságát hozta létre. Programja függetlenséget, köztársaságot és a jobbágyi kötelék bérlöi viszonnyá alakítását tartalmazta A radikálisabb értelmiségiek a Szabadság és Egyenlöség Társaságának tagjaiként a rendi kiváltságok teljes felszámolását tüzték ki célul. A nemzetiségi feszültségeket az ország etnikai alapon történö föderális felosztásával kívánták megoldani. A korszakban a mérsékeltebb elképzelések is rendkívül radikálisnak számítottak, emiatt a vezetö réteg kis részét érintették csak meg.

A titkos szervezkedés gyorsan terjedt, bár a két társaság létszáma nem haladta meg a néhány száz föt. Martinovics komoly francia kapcsolatokra hivatkozva bátorította a résztvevöket, de ilyen kapcsolatok nem léteztek. Amikor a titkosrendörség Martinovicsot Bécsben letartóztatta (1794. július) ö, hogy saját személyét elötérbe állítsa, felnagyította a szervezkedés jelentöségét, és feladta az általa beszervezett személyeket. Az összeesküvést gyorsan felszámolták. A forradalomtól rettegö hatalom példát kívánt statuálni. A mozgalom vezetöit kivégezték, s számos résztvevöt (pl. Kazinczy Ferencet) hosszú várfogságra ítéltek. A mozgalom hatására a változásoktól irtózó I. Ferenc a késöbbiekben még inkább elutasított minden magyarországi kezdeményezést.