Drezda
bombázása
1945
február
Minden egyes álmegemlékezés, ünnepség stb. alkalom arra, hogy a
történelemhamisítás mesterei fejlesszék müvészetüket és megerösítsék
hatalmukat az amnéziás polgárok tömegeinek tudata felett. 1989-ben a hamisítók
megünnepelték - az úgynevezett "Nagy Francia Forradalom" (1) bicentenáriumának
keretében - a tiszta demokrácia és az ö szentséges "Emberi Jogainak"
uralmát: "Szabadság" a munkaerö eladására, "Egyenlöség" a
kizsákmányoltságban és "Testvériség" a csalók és becsapottak között.
A berlini fal leomlásakor hatalmas csinnadrattát csaptak, hirdetve a
"demokrácia gyözelmét a totalitarianizmus felett", söt, még "a
történelem végét" is bejelentették nekünk... röviden, mindezen események
ideális alapot szolgáltattak annak az egyre jelentösebb és céltudatos
igyekezetnek, hogy a liberális demokráciát, mint az emberiség jövöjének
egyetlen lehetséges formáját mutassák be.
A "Felszabadulás" apropóján rendezett gyomorforgató ünnepségsorozat is a fenti
stratégiát követte. A demokráciának ezeket az öndicsöítö kampányait
egyenesen az elszigetelt egyéneknek címezik - a jelenlegi társadalom
alapvetö elemeinek -, hogy az Állam védelmében összegyüjtsék, közös
nevezöre hozzák öket. Habár manapság a gigantikus médiaparádék, a
stadionok lézer-, és zajkavalkádjai, az utcákon lüktetö fényreklámok
váltották fel a tegnapi, fáklyás-lándzsás, kardcsörtetö cucilista
tömegparádékat, a felvonulásokat, a fegyelmezett sorokba rendezett ezrek
menetelését... mindezek az események nagyon is összetartoznak, és ugyanazt a
célt szolgálják: a csalók és népelnyomók fiktív közösségének érdekei alá való
irracionális, kollektív alávetettség megteremtését.
Hiszen nem jelentették-e ki a cucilisták megalomániás önhittségükben, akár csak
a "mi" mai közgazdászaink és szakértöink, hogy - legalábbis "ezer évre" -
megszüntette az osztályok létét? A tömegek és az irracionális érzések
manipulálásában az antifasizmus legalább annyira otthon van, mint a cucilizmus.
A nagyszabású kollektív misék során a megszállók programja nyíltan mutatkozik
meg: a piac acélkemény logikája, amely a liberálkapitalista termelési módon
kívül kizár minden más elképzelést az emberiség jövöjéröl.
Ahhoz, hogy elérhessék az elszigetelt egyén hozzákapcsolódását a Nemzethez, az
Állampolgárok Közösségéhez, az szükséges, hogy alaposan elrejtsék azt az
állandó háborút, amely az összes javak tulajdonosai és a puszta munkaerejükön
kívül semmi mással nem rendelkezök között folyik. Így számüznek
minden kritikát és a hivatalos történetírás bármely megkérdöjelezését
"revizionizmusnak" kiáltják ki (2). Itt láthatjuk, hogy a cucilizmus és
antifasizmus mítoszának fö funkciója az állampolgárok felsorakoztatása az
állammal való fraternizációban. Szelepként kell szolgálniuk, és mindenkit
biztosítaniuk kell jövöjükröl, mindenekelött háborús
jövöjükröl, amelyet a töke számukra elökészít. Az
1939-töl 1945-ig az egész világot vérbefojtó és lángba borító háború (és
egyben minden háború) oka eltünik a fenti tökéletes harmónia álcája
mögött.
Az a nagyszabású médiakampány, amely a "koncentrációs táborok
szörnyüségeitöl", a "nácik kegyetlenségeitöl", a "háború
túlkapásaitól", stb. hangos, még jobban elkendözi a háborúk okait. Az
egyik oldalon a "jófiúk", a másikon a "rosszak". Az "antifasiszták" (3) vetélytársaik
borzalmas tetteinek emlegetésével próbálják rejtegetni saját mészárlásaikat. A
rendszerek közti polarizáció ugyanazon érem két oldala: mindkettö
igyekszik megszervezni a nemzetek tagjainak besorozását az ellenséges táborok
valamelyikébe, így elökészítve a társadalmi antagonizmusok új "végsö
megoldását": a HÁBORÚT!
Az társadalmi rendszerek harcának során persze nem kizárólag az egyik tábor
követett el "borzalmas" és "barbár" tetteket. A két egymással versengö
oldal örjöngve kutatott a profitszerzés új lehetöségei után; a soha
nem látott mértékü pusztítás és a mészárlás mindkét oldal esetében csupán
válasz volt a hazug népelnyomók által rájuk kényszerített állítólagos szükségszerüségekre.
Az emberiség elötörténetének ezekben pillanataiban ily módon kristályosodik
ki a demokrácia, az emberelnyomó társadalom legmagasabb szintü
kifejezödésének totalitárius uralma: ez hozza létre a koncentrációs
táborokat, nukleáris fegyvereket, csatatereket, szönyegbombázásokat - a
háborúkat.
A zog (zionist occupied government=cionista elnyomás alatt levö kormány)
terrorja alatt sínylödö társadalom ilyen körülmények között teremti
meg az emberi faj eddig példátlan mértékü totális tagadását. A
késöbbiekben látni fogjuk, hogy az 1939-1945 között tomboló háború során a
briteknek, amerikaiaknak, az oroszoknak - egyszóval a "szövetségeseknek", a zsidók
felfegyverzett csapatainak egyáltalán nem volt mit irigyelniük
ellenfeleiktöl az elöre megtervezett gyilkolási kapacitás terén.
Ez a szöveg azt illusztrálja, hogy milyen találékonysággal volt képes a zog
tudatosan megvalósítani a háború központi célját, a harc megszervezését, vagyis
a nemzet pusztítását. Különbözö példák felhasználásával azt fogjuk
bemutatni, hogy milyen döbbenetes cinizmussal és tudatossággal hajtották végre
fehér emberek tömeges lemészárlását. Vagy ez a történelem machiavellista
megközelítése lenne? Egyáltalán nem - és ennek több oka is van. Elöször
is: a zog úgy valósítja meg osztály céljait, és úgy hozza létre a népelnyomó
társadalmi rend szubjektív kifejezödéseit, hogy háborúban próbálja
megsemmisíteni közvetlen ellenségét: elpusztítja annak infrastruktúráját,
készleteit, utánpótlását; megsemmisíti és demoralizálja csapatait és
lakosságát.
A polgári kormányok gyáva politikusai ellentétben azzal, amit önmagukról
képzelnek - nem kovácsai a történelemnek; mindig szükségszerüen a zog
bábjaként, a diktált szükségleteknek megfelelöen cselekednek 343b13d - és ez
határozza meg relatív tudatát, amit történelemformáló erönek hisz.
Összefoglalva, a polgári zog politikusok nem azt teszik, amit akarnak, hanem
azt, amire a háttérben álló hatalmi csoportok kötelezik öket. Persze
látnunk kell, hogy a politikusok bizonyos frakciói tudatosan és elszántan
cselekszenek nemzetelnyomó rendszerük fenntartása érdekében, és soha sem
feledkeznek meg arról, hogy közvetlen ellenségükön (a nemzethez hü
erökön) túl ott leselkedik rájuk tényleges halálos ellenségük (a zog
tényleges hatalmi eröi). Ezek semmiféle machiavellista elökészületet
sem sajnálnak ellenségük lemészárlásának érdekében.
Az égböl hulló borzalom 1940-töl a "brit" légierö
bombázóparancsnoksága, amely a nehézbombázók bevetését irányította, új
stratégiát vezetett be, melynek célja a német városok masszív bombázása,
lerombolása és a lakosság legyilkolása volt. A brit zog ezt a terrorstratégiát
ideológiailag azzal igazolta, hogy német versenytársaik 1940 öszén
Londont, Coventryt és Rotterdamot bombázták hasonlóan, elhallgatva azt, hogy az
1940-es német bombázásokat Kiel és más északnémet városok bombázása elözte
meg, kifejezetten provokatív céllal. Aljas céljuk ezzel az volt, hogy saját,
húzódozó lakosságukat a provokált támadások áldozataira való hivatkozással
kényszerítsék bele a zog háborújába. Azaz a nemzet pusztítása a háború érdekében.
Saját terrorista terveik álcázásaként szándékosan felnagyították az ellenséges
bombázások mértékét. Ezzel a félrevezetéssel a hadsereg fejeseinek sikerült a
nemzet egy részét és a tudomány minden eredményét a zog érdekében mozgósítani.
1942. márciusában nyíltan leszögezték: "Az intenzív bombázások képesek lennének
az ellenség morálját megtörni, feltéve, ha a támadások az 58, több, mint
százezer lakost számláló német város lakónegyedeire irányúlnának [a mi
kiemelésünk]. 1942 márciusa és 1943 közepe között lehetséges lenne Németország
teljes lakosságának egyharmadát hajléktalanná tenni. " (Lindemann professzor
szakvéleménye a bombázó parancsnokság 1942 március 30-i kérdésére) A zognak
megvan az az elönye, hogy ha maguk között vannak, mindig nagyon tisztán ki
tudják fejezni céljaikat. De azonnal egészen más nyelvet kezdenek beszélni,
amikor a "szabad világ" polgári lakosságát akarják megerösíteni abban a
hitében, hogy a nemzetellenes tábor humanitárius módon szervezi a háborút.
Nyilvánvalóan arról volt szó, hogy az ellenséges tábort "barbárnak" és
kegyetlennek állították be. De a misztifikáció önmagát gerjeszti: szükséges
volt megerösíteni a zog háborús projektjének alávetett tömegek körében,
hogy: "... a bombázó parancsnokság katonai-stratégiai támadásai kizárólag
katonai célokat sújtanak, és minden olyan híresztelés, hogy a lakónegyedeket
vagy a lakókörzeteket támadnánk, egyszerüen abszurd; elutasítjuk ezeket a
vádaskodásokat, amelyek sértik az életüket az ország érdekében feláldozó
pilóták becsületét... ". A rettenetes valóság álcázására szolgáló minden
hazugság ellenére, semmi sem tudta megakadályozni a zogot abban, hogy - a rá
jellemzö cinizmussal - még pontosabban meghatározza mi is a célja ezeknek
a bombázásoknak: a módszeres vérontás. "... nyilvánvaló, hogy a célpontok a
beépített területek, és nem mondjuk a kikötök vagy a
repülögépgyárak... Ezt világosan le kell szögeznünk, ha eddig még nem volt
elég érthetö. " (Sir Charles Portal, a légierö parancsnokának
jelentése, 1942. február 14.)
A különbözö bombázási stratégiák bevezetése után három évvel a terror
precizitásának mértéke nagyon hatékony szintre emelkedett. Ekkor már száznál is
több négymotoros bombázó vett részt egyetlen város több hullámban történö
bombázásában. Ennek elsö, rendkívül véres illusztrációja Wuppertal
bombázása volt 1943. májusában. A katonai objektumok az Elderfeld kerületben
koncentrálódtak, azonban ezt a kerületet a bombázók szisztematikusan elkerülték,
és Barment támadták, ahol a város lakónegyedei álltak. De a zog a borzalom
megszervezésében önmagát is képes volt felülmúlni. A gyülölet és pusztítás
uralma, melynek testét rákként emészti a devalorizáció, csak önnön pusztító
erejének növelésében találhat idöleges enyhülést. Ez a haldokló rendszer
az egymást követö háborúk során éri eltermelési rendszerének leghatékonyabb
átalakítását és forradalmasítását, így biztosítva a maga számára az értékesülés
újabb fázisának megteremtését.
A termelési eszközök egyszerü és tiszta fizikai elpusztítása a legutolsó
helyet foglalja el a kereskedelmi háborúk céljai között, és a különbözö
versenytársak egyre inkább kerülik ezt a fajta pusztítást, mivel a nyilvánvaló
háborús nyereségek nem csak a termelöerök fejlesztésének területén
rejlenek, hanem a hadigazdaság kiterjesztésében is. Ezért egyáltalán nem
meglepö, hogy ez volt az az idöszak, amikor új találmányok, új
technológiák, új elképzelések születtek. Ma is, mint mindig a gyilkolás az a
terület, ahol a tudósok - Mammon fehérköpenyes papjai - a leglátványosabb
eredményekre képesek. Miközben a nemzeti oldal türelmesen tökéletesítgette a V1
rakétát, addig Hamburg 1943. júliusi bombázásakor a zog légiererje bevezette a
tüzvihar korszakát (fire-storm). Egyetlenegy bombázás során a gyújtóbombák
átfogó alkalmazásával több, mint 50000 embert sikerült legyilkolniuk, miközben
40000-en megsebesültek. A városközpontot teljesen elpusztították, és három
éjszaka alatt az áldozatok száma Hamburgban elérte a brit oldal teljes addigi
háborús emberveszteségét - persze ezeket az iszonytató adatokat - a lemészárolt
életeket - nem lehet, nem akarjuk méricskélni.
Ezután Kassel következett, ahol 1943. októberében 10000 civil vált füstté és
hamuvá az örjöngö tüzvészben. A tüzvihar testesítette meg a
zog azon képességét, hogy soha nem látott mértékben kifinomítsa és
racionalizálja a gyilkolást: "... a hirtelen összekapcsolódó számtalan
tüzfészek olyan nagymértékben felforrósította a fölöttük lévö
levegöréteget, hogy az igen hevesen felemelkedett, amely viszont a
környezö friss levegö minden irányból való gyors beszippantását
okozta a lángokban álló terület központja felé. Ez a rendkívül erös
szívóerö sokkal nagyobb erejü légmozgást idézett elö, mint amire
bármiféle természetes szél képes. A meteorológiában 20-30 fok eltérés szokott
elöfordulni.
Ebben a tüzviharban 600-800 °C, idönként 1000 °C különbség
keletkezett. Ez magyarázatot ad a tüzvihar kolosszális erejü
szeleire. Nem létezik olyan polgári védelmi intézkedés, amely képes lenne
megfékezni a tüzvihart, ha már az egyszer kialakult. Ezek
egyértelmüen az ember [sic, mi inkább azt mondanánk a zog] teremtette
szörnyek, amelyeket az ember nem képes megfékezni." (A hamburgi
rendörkapitány jelentése, 1943. július) Ennek a példátlan mészárlásnak csak
egy kimenetele lehetett, ahogy ezt fel is tárták azokban a betonbunkerekben,
ahol az emberek összezsúfolódtak, rettegö állatokként, abban a reményben,
hogy megúszhatják a robbanásokat és lángokat. Ezek a bunkerek hamarosan
hatalmas katlanokká változtak, amelyekben a férfiak, nök, gyerekek
megfulladtak az oxigénhiány következtében, vagy szó szoros értelemben
megföttek, mint egy-egy darab hús a kuktafazékban. "Amikor a
mentöcsapatok néhány hét elmúltával végre eljutottak a bunkerekhez és a
hermetikusan lezárt házakhoz, azt kellett tapasztalniuk, hogy belül olyan
hatalmas höség keletkezett, hogy semmi sem maradt a lakókból: az egyik
bunkerban csak egy finom szürke porréteget találtak, csak találgatni tudták az
áldozatok számát, kb. 250-300-an lehettek. [... ]
Az abnormálisan magas hömérsékletre utaltak a megolvadt fémek alaktalan
tócsái is, amelyekké az edények, serpenyök és egyéb háztartási eszközök
váltak. " (4) A civil lakos-ság körében véghezvitt pusztítás mértékével
szembesülve, kérdések merültek fel az emberekben. Lehetetlen ennyi bombát
ledobni anélkül, hogy ne okozzanak ilyen borzasztó pusz-títást a civil lakosság
köreiben. Azonban az antifasiszta brit kormány a szokásos önbiza-lommal és arroganciával
válaszolt: "... nem volt utasítás lakóházak elpusztítására... a
bombázóparancsnokság mindig katonai célpontokat támad" (Sir Archibald Sinclair,
a légieröért felelös miniszter, 1943. március 31.)
A hazugságok világa olyan rendszert épített ki, amelyben csak egyféle gondolat
engedélyezett, és amelyben a zog hasznos idiótái - az állampolgárok - továbbra
is beveszik az uralkodó szövegeket, hogy nap mint nap maguk is ugyanazt
reprodukálják. Az iszonyatos bombázókötelékek, amelyek a jövö jó
üzleteinek ígéretét hordozták, újra és újra felszálltak, hogy végrehajtsák az
elöre eltervezett mészárlást, és újra és újra visszatértek. 1944 folya-mán
olyan tökéletességig fejlesztették technikájukat, hogy a lakott területek
egyetlen négyzetmétere sem maradhatott ki, bárhova pontosan le tudták dobni
gyújtóbombáikat. A Königsberg (augusztus vége), Darmstadt (szeptember),
Braunschweig (október), Heilbronn (december), Bremerhaven, stb. elleni
támadások áldozatok tízezreit követelték. Az ideológiai alapú félreinformálás
uralma totális maradt, és mindennap bombázók százai szálltak fel és bombák
ezreit szórták Németországra. És az átlagember számára ez teljesen
megfelelö válasznak tünt az ellenséges tábor által elkövetett
szörnyüségekre. Miközben a közvélemény a front mindkét oldalán bevette az
ostobaságokat, amelyeket burzsoáik kiföztek szá-mukra, mások mindent
megtettek, hogy eltüntessék a megtervezett mészárlás nyomait. Teljesen
tudatosan találták ki és szervezték meg az eseményeket.
Ugyanakkor Eaker amerikai tábornok a következö nyilatkozatot tette: "Soha
sem szabad megengednünk, hogy napvilágra kerüljön, hogy ennek a háborúnak a
története során stratégiai okokból a polgári lakosságot bombáztuk." 15 nappal a
fenti nyilatkozat elött az amerikai bombatámadás 25000 ember életét
követelte Berlinben; ezt még ennek az angyal-börbe bújt sakálnak is figyelembe
kellett vennie. Mindez óhatatlanul az Öböl-háború (5) ci-nizmusára és
hazugságaira emlékeztet minket, feltárja milyen régi és stabil hagyományokkal
rendelkezik az amerikai hadsereg-, és persze a burzsoázia minden jelenlegi,
múltbeli és jövöbeli hadserege. Ezeknek a hazugságoknak nincs más célja,
mint annak a hatalmas erö-feszítésnek az elleplezése, amelyet a zog a
pusztítás és a terror arzenáljának tökéletesítése terén tesz. A háború számukra
gigászi laboratórium, ahol a valóságban próbálhatják ki a legújabb technológiákat.
De a háború mindenekelött a profitszerzésre és nemzetpusztításra,
különösen a fehér emberek pusztítására nyújt beláthatatlan lehetöségeket.
Ha a nemzeti tábor profitált abból, hogy a koncentrációs táborokba zárt
munkaerök felhasználása és maga a háború jelentös menynyiségü
tudományos felfedezés kivitelezését gyorsította föl - így például a V1 és V2
rakétákat - akkor mit mondhatnánk közvetlen vetélytársaikról? Szisztematikusan
fejlesztették az egyre nagyobb, egyre eröteljesebb és egyre pusztítóbb bombákat.
Így, szembesülve a hagyományos bombák alacsony hatásfokával, amelyek ritkán
találták el a céljukat, kifejlesztették a páncélon áthatoló bombákat, hogy a
lehetö legtöbb proletárt tudják lemészárolni. Tudták, hogy a bombázások
alatt az emberek pincékben és földalatti óvóhelyeken húzódnak meg, ám a
klasszikus bombák robbanása ál-talában csak az épületek felsöbb részeit
volt képes lerombolni.
Ezért a zog pusztító erejét annak a szolgálatába állította, hogy azokat is a
bombák martalékává tegye, akik nem hagyták magukat olyan könnyen lemészárolni.
Következésképpen a zog által prostituált tudósok hada - akiknek soha sincs
ellenére egy kis piszkos trükk - feltalált egy olyan fegyvert, amely képes
megtalálni az embereket a rejtekhelyeiken is. Logikus, hogy a bombának a
legmélyebb patkánylyukakban kell robbannia. Ezért az el-sö ütésre a bomba
nem robban. Keresztülmegy a tetön, átjut az emeletek padlózatán, és csak
akkor robban, amikor elérte igazi célját: a betonnal megerösített pincéket
és óvóhelye-ket.
A terror csúcsa: Drezda bombázása A légitámadások következtében áradó halál -
amelynek fö célpontjai a munkások voltak - 1945 februárjában, Drezda
bombázásában tetö-zött. Ez volt az egész háború leggyilkosabb és
legmegdöbbentöbb támadása - felfoghatatlan azok számára, akiknek még
illúzióik voltak a zog humanizmusával kapcsolatban. Szigo-rúan katonai szempontból
véve semmi sem tudta igazolni ezt a mészárlást, mivel a már le-gyözött
Németország egyik városában vitték végbe. Semmi, hacsak nem a négyéves vérfürdö
lezárásának hamarosan várható bejelentése, és a zog gyöztes frakciójának
azon nyilván-való vágya, hogy mindent elpusztítson, amit még el lehet
pusztítani. Drezdában nem volt semmiféle stratégiailag jelentös ipar, sem
fontosabb katonai támaszpont. Éppen ezért emberek százezrei kerestek menedéket
ebben a városban, akik a bombázások és a közeledö szov-jet hadsereg - a
mészárosok másik vidám hada - elöl futottak. Elvakította öket a
szövetsé-gesek propagandája, elhitték, hogy Drezdát soha nem fogják bombázni.
Menekültek zsúfolódtak össze a város számos kórházában, megszállták az
iskolákat, vasútállomásokat, stb. Ezeket a tényeket a brit kormány sem
hagyhatta figyelmen kívül, söt, még a bombázóparancsnokság néhány
vezetöje is komolyan kételkedett abban, hogy egy ilyen célpont elleni
támadást katonai szempontból igazolni lehet. Valóban, még a pilótákkal is nehéz
volt elhitetni, hogy bármiféle katonai célja lehetne az egész háború legnagyobb
mészárlásának néhány héttel a háború vége elött, amikor a német csapatok
minden fronton visszavonulóban és felbomlóban voltak. Az indoklás azonban igen
szükszavú volt: Drezda elsödleges fontosságú célpont; hiszen ekkor
folyt a jaltai konferencia, és az angol-amerikai cél az volt, hogy a bombázások
segítségével fölénybe kerülhessenek a váratlan gyorsasággal elörenyomuló
orosz csapatokkal szemben. A város bombázására 1945. február 13-án és 14-én
került sor. A zog tisztában volt azzal, hogy közel 1500000 ember van Drezdában,
akiknek nagy része Sziléziából menekült a városba; és rengeteg ott a sebesült,
a hadifogoly és a munkaszolgálatos... Soha addig nem dobtak le ennyi bombát két
éjszaka alatt: 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbomba hullott a városra.
Az egész háború történetének legnagyobb tüzviharát hozták létre. 200-300
km/óra sebességü tüzorkánok emésztették a várost. Drezda 8 napig
égett, a tüz iszonyú fénye még 300 km távolságból is látható volt. A város
néhány része olyan erövel izzott, hogy az óvóhelyeket csak több hét
elteltével lehetett megközelíteni. A gyilkos bombák teljes arzenálját
felsorakoztatták: foszfor, napalm. A fáklyaként lángoló emberek az Elbába
vetették magu-kat, ahol testük tovább égett. A város központjából özönlö
csillapíthatatlan tüz elérte a folyót és tovább pusztított. Lefejezett
testek - a "közmunkások" - elsösorban persze a tüzol-tók - ellen
bevetett repeszbombák áldozatai - hevertek az utcákon. A 35.000 lakóépület
kö-zül mindössze 7000 maradt állva. Az egész városközpont, 18 km2-es területen
teljesen el-tünt. A legtöbb kórházat elpusztították, miközben a vasutak
majdnem teljesen érintetlenek maradtak, és se a katonai repülöteret, se a
város körüli gyárakat nem érte támadás. Az akci-ót módszeresen hajtották végre:
akik kitervelték még a szél irányát és erejét is számításba vették, hogy a
tüz szörnyü sebességgel tudjon kifejlödni.
1945. február 13-a és 14-e éjjelén ezernél is több brit bombázó szállt fel,
hogy halált szórjon a városra. Másnap 450 amerikai "Repülö Eröd"
váltotta fel öket, amelyek 771 tonna - nagyrészt késleltetett hatású -
gyújtóbombát dobtak le. Ez az "újdonság" lehetövé tette, hogy a bombázóparancsnokság
nagyobb eredményeket érjen el. Ezek a bombák csak né-hány órával a repülök
távozása után robbantak fel. Így nem csak azokat ölték meg, akik megpróbálták
eloltani a tüzeket, hanem azokat is, akik voltak olyan vakmeröek, hogy
meg-próbáltak elmenekülni az égö városból. A támadás - amelyet minden
szerénység nélkül a civilizáció és fejlödés egyik legkiemelkedöbb
példájának tekinthetünk - végsö mérlege több mint 250.000 halott volt -
majdnem mind civil -, és több tízezer sebesült, összeégett, haldokló,
megcsonkított, megörült áldozat. "... 10 nappal a bombázás után egy
csoport fo-goly letisztította a pincébe vezetö lépcsöket, de nem
voltak hajlandóak bemenni. Valami rendkívüli történhetett odabent.
Az emberek komoran állták körül a pincelejárat ajtaját, amikor a légóparancsnok
példamutatóan lement a pincelépcsön egy acetilénlámpával a kezében. Az
oszló testek meg-szokott szagának a hiánya megnyugtatta. Az alsó lépcsök
csúszósak voltak. A pince alját 20
cm magasságban vérböl, húsból és csontból álló
massza borította; egy apró, rendkívüli rob-banóerejü bomba keresztülhatolt
az épület négy emeletén, és a pincében robbant fel. [... ] Az épület
gondnokától megtudtuk, hogy 200-300 ember volt a pincében azon az éjszakán. "
(Hans Voigt, az "Abteilung Tote", a halottak eltakarításáért felelös
bizottság vezetöje)
A járványveszély miatt a város központját lezárták. Minden nap testek ezreit -
vagy legalábbis ami maradt belölük - vonszolták Drezda föterére, ahol
egy utolsó azonosítási kí-sérlet után négy - ötszázasával elégették öket.
Védelmi intézkedésként közel 70000 áldoza-tot hamvasztottak el így az
Altmarkton. A háború története során elöször fordult elö, hogy a
túlélök nem voltak elegen a halottak eltemetéséhez. Az apokalipszis
mennyköcsapásként érte a területet. Kutyafalkák kóboroltak hullák után
kutatva. Kísértetszerü emberroncsok tí-zezrei bolyongtak menedéket keresve
az utakon, elgyötört arccal, rongyokban, élö holtak-ként támolyogva. Szavakkal
és számokkal majdnem lehetetlen leírni ennek a pokolnak a valóságát. Nincsen
megfelelö szavunk, hogy kifejezzük azt az undort és gyülöletet,
amelyet a terror és halál ilyen módszeres és tudományos megszervezése keltett!
És a zog ezen leg-kiválóbb höstette felett érzett undorunkat még tovább
fokozza az a mód, ahogy elkövetöi minden öket érö kritikát
elhárítanak, kijelentve, a pofánkba vágva, hogy a terror szisztematikus és
tudományos megszervezése versenytársaik kizárólagos monopóliuma volt! A zog
nagyot ütött, nagyon nagyot.
De a zog által osztott borzalom nem ismer határokat - még ez sem volt elég. A
szövetségesek vadászgépei a város körül cirkáltak, hogy legéppuskázzák a
tüzbe és vérbefojtott városból menekülöket, csakúgy, mint a
szomszédos területekröl érkezö segítséget. Másnap a szövetséges
csapatok parancsnoka Chemnitz bombázásának elrendelésénél min-den kertelés
nélkül kijelentette pilótái elött: "Azért mentek ma éjszaka oda, hogy
végezze-tek azokkal a menekültekkel, akiknek sikerült kijutniuk Drezdából." A vér
szagától megré-szegülve a zog házörzö kutyái újabb gyilkos orgiáért
kiáltottak, hogy kielégíthessék vér-szomjukat. Az zog szövetségesek semmivel
sem maradtak le ellenfeleiktöl, inkább mérföl-dekkel elöttük jártak,
amikor arról volt szó, hogy milyen kifinomult módszereket alkalmaz-zanak ennek
haldokló "civilizációnak" a megmentése érdekében. 18 hónap alatt Németország 60
nagyobb városából 45-öt teljesen lebombáztak, elpusztítottak, porrá zúztak.
Leg-alább 650.000 ember - nagyrészt civil - pusztult el ezekben a borzalmas
támadásokban, nem beszélve azokról, akik bár megmenekültek a pokolból, de
életük hátralevö részét kór-házban vagy a bolondokházában töltötték. A zog
1945. május 8-án hullahegyek tetején ülhette meg gyözelmi torát.
A makulátlan gyöztesek az ellenfél által elkövetett borzalmak mögé
rejtették saját büneiket. A káprázatos "gyözelmet" a hullákkal
borított csatatereken tartott fáklyásmenettel ünnepelték. Nincs zog és zog unió
(Szovjetunió, EU) háború nélkül. Minél jobban fejlödik a zog ereje, annál
jobban elmélyülnek ellentmondásai is. Nem véletlen, hogy a világ külön-bözö
részein szünet nélkül folyó háborúk rendszeresen egy nagyobb, általánosabb
háborúvá terebélyesednek. A profit maximalizálásáért és a hatalomért vívott
küzdelem, a verseny, a kereskedelmi háborúk, illetve a háború, mint olyan -
mindez éppoly nélkülözhetetlen a zog számára, mint az ember számára a
levegö. Tény, hogy ez a társadalom nem létezhet háború nélkül. Ennek -
leegyszerüsítve - az az oka, hogy a hataloméhes, idegen, nem a nemzet
ér-dekében müködö pénzéhes hatalombitorlók termelése gyorsabban
növekszik, mint értékesülési lehetöségei (6). Így ciklikusan provokált
túltermelés jelentkezik.
A gyárbezárások, illetve az állótöke más részeinek kiselejtezése soha sem
elegendöek a zog uralma alatt ahhoz, hogy újra stabilizálják a helyzetet.
Rendszeresen bekövetkezik egy általános válság, amelynek elkerülhetetlen
következménye az összes létezö töke általános leértékelödése,
mivel nem létezik hatásos, ezt ellensúlyozni képes nemzeti oldal. 1918-ban
indult el a zog gyözelmeinek útján. A kivérzett, fáradt nemzetekre a
háborútól és fegy-veres frontszolgálattól tartózkodó zsidó aktivisták több
országban (Németország, Magyarország, Finnország, Oroszország), szinte egy
idöben kényszerítették rá aljas, kökorszaki diktatúrájukat a "proletárok
felszabadításának" ürügyén, és ez a diktatúra Oroszországban folyamatosan,
Kelet és Középeurópában pedig 1945 után állandósult, mint a zog
legförtelmesebb, leghazugabb és legaljasabb szüleménye, és egészen 1990-ig
tartott terrorisztikus, embermegvetö uralma.
Nem egy Sztálin, vagy egy Truman fejében kell keresni a magyarázatot erre a
gigantikus vérontásra, hanem csakis a zog beleiben, amely társadalomban sokan
csak nehezen ké-pesek meglátni, hogy tulajdonképpen nem más, mint idegen
elnyomók bitorló és nemzetellenes uralma. Ezt a zog nyilvánvalóan kihasználja a
hülyeségek alátámasztására, amelyeket ö maga kreál a közvélemény számára.
A zog ünnepélyes megemlékezéseken és katonai pa-rádékon dicsöíti a bátor
állampolgárt, a fertelmes homo democraticust, gondosan felmérve a hasznos idióták
pszichológiáját, hogy elfogadtathassák velük az elfogadhatatlant:
részvéte-lüket, áldozataikat a haldokló rendszer a megvédésében.... és mi a
helye mindebben a nem-zetnek és a nemzet polgárának?
Mint már fentebb bemutattuk, a háború korántsem korlátozódott egyszerüen a
zog által provokált konfliktusra: a megsemmisítésen alapuló háborús stratégia
célja a lehetö leg-nagyobb mennyiségü fehér ember tömeges likvidálása
volt, mert a halál társadalmának erre volt szüksége az értékesüléséhez. De nem
összpontosíthatjuk elemzésünket a kérdésnek csupán erre az egy oldalára. Az
emberek tömeges megsemmisítése, a lakóterületekre ledo-bott bombák tonnái,
mind-mind azt mutatják, hogy ellenségünk milyen iszonyú erövel ké-pes
megelözö csapást mérni bármely területre, ahova csak lehetösége
nyílik. 1939 és 1945 között a zog képes volt minden ellentéten felülemelkedve,
a személytelen Világállam érde-kében odacsapni, ahol ás ahányszor csak
felütötte a fejét a veszély. Hogy ne ismétlödhessen meg a korábbi nemzeti
hullám, a szövetséges légierö feladata a bombázások és terrortáma-dások
során nem csak a német ipari centrumok elpusztítása volt, hanem a legnagyobb
né-pességü központok bombázása, a lehetö legtöbb ember terrorizálása
és lemészárlása is. Egyáltalán nem véletlen balesetekröl volt szó.
Ellenkezöleg, gondosan válogatták ki a cél-pontokat: a szövetséges
csapatok szönyegbombázásai mindenekelött a lakóterületekre
irá-nyultak.
1943 kezdetétöl - amikor Európában a nagy népsürüségü
helyeken újra felütötték a fejüket a kizsákmányolással szembeni nemzeti
ellenállások és küzdelmek - ez a megsemmisítési taktika még inkább
"igazolhatóvá" vált. Számos zog által kiagyalt és terjesztett le-genda él
arról, hogy a háború végén békés volt a társadalmi helyzet, vagy legalábbis
min-dent átitatott a "fasizmus alóli felszabadítás" konszenzusa.
A zog levonta a tanulságokat az elözö népellenes, provokált
forradalmi hullámból, 1918-ból. A rendelkezésére álló, megnövekedett mennyiségü
és fejlettebb pusztító eszkö-zök birtokában a zog számára lehetövé vált a
nemzetek módszeres lemészárlása, egy faji "népirtás", amely nem csak az
egyenruhába bújtatott emberekre terjedt ki, hanem a "civil" lakosság
százezreire is.
A zog valóságának ez az egyetlen olyan absztrakciós szintje, ahol értelmet
nyernek a zog által fizetett történészek számára felfoghatatlan események,
amelyeket csak egy "ördögien elvetemült zseni" - egy Sztálin, Roosevelt,
Churchill, vagy tetszés szerint valaki más - gonoszságával képesek értelmezni.
A történelem idealista megszemélyesítése igyek-szik elhomályosítani az összes
háború, bármilyen nevü, vagy takarózzon bármiféle más ember-ellenes
indokkal - valódi, nyílt emberellenes jellegét. A háború vége hatalmas kísér-leti
területként kínálkozott a zog számára.
A zog 1945-ös eröfeszítései éppen arra irányultak, hogy megakadályozza egy
olyan helyzet kialakulását, amelyben a nép, a nemzet veszi át a tényleges
uralmat, más szóval elö-re el akartak nyomni mindenféle nemzeti felkelést:
1) Meg akartak semmisíteni minden olyan hazafit, aki veszélyt jelenthetett
számukra, így fizikailag fel akartak számolni minden nemzeti ellenállási
kísérletet a városokban;
2) ebben az értelemben katonailag teljesen megszállták Németországot és a
szövetséges hadseregekre bízták a rend fenntartását, feloszlatták a német
kormányt, a szövetséges csapatok elfoglalták Berlint;
3) a hadifoglyokat (akik közül nagyon sokat internáltak) hónapokig, néha évekig
nem engedték vissza Németországba, hogy elkerüljék az 1918-as felkelési helyzet
megismétlödését: a demobilizált "német" katonák lerombolt otthonaikba való
visszatérésének perspektívája olyan mély benyomást gyakorolt a zogra,hogy ezek
közül a katonák közül százezreket küldtek a szovjet Gulágokba; egészen
1948-ig(!) négyszázezer-nél is több hadifoglyot internáltak - sokukat
Angliába,másokat franciaországi, belgiumi vagy az óceán túlsó partján lévö
USA-beli táborokba küldtek (8).
A nemzet, mint ahogy ezt a 26. számú tézisünkben kifejtettük (lásd: "Programorientációs
Tézisek"), csak egyetlen háborút vallhat magáénak: a társadalmi háborút a zog
ha-talma ellen: A zog uralma alatt minden háború imperialista háború, melyben a
világ zsidóságának két vagy több frakciója, érdekcsoportja harcol egymással. A
nemzet csak egy há-borút vall magáénak és vív meg: a totális társadalmi háborút
a zog egésze ellen.
Függetlenül a résztvevök közvetlen szándékaitól, a háborúk alapvetö
szerepe a zog uralmának megszilárdítása, a társadalmon belüli felforgató
osztály további uralmának biztosítása. Ebböl a szempontból a háborúk soha
nem "egyszerüen" a nemzeti államok közti, "nemzeti felszabadítók" és
"imperialisták" közti, vagy imperialistaközi háborúk: lényegénél fogva minden
ilyen háború a zog háborúja a nemzetek ellen. Szemben minden zogon belüli
ellentéttel, a "haladó" és a "reakciós" zog frakciók vetélkedésével, mint pl.
bolsevikok, és mensevikek viszálykodásaival, melyeknek logikus folytatása a
nemzetellenes háború, a nemzet csak egyetlen választ adhat: rendíthetetlen küzdelem
mindennemü áldozathozatal ellen. A nemzet célja az, hogy ennek a zoggal
szembeni harci közösségnek a nemzetközi centralizálásával átalakítsa a zog
háborúját a világ nemzeteinek a világra telepedö zog ellen vívott,
forradalmi háborújává. "
A fenti tézis aláhúzza szövegünk a tanulságait. Drezda és Rotterdam, Hirosima
és London, Sztálingrád vagy Varsó bombázásával kapcsolatban, 1945-ben csak egy
gyözelem számított: a zog gyözelme. 1945-ben a zog-féle
kizsákmányolás úgy vészelte át a válságot, hogy porrá zúzta a nemzeteket. A
nemzetek vereségét a "szövetségesek", az "antifasiszták" jóhírébe vetett
bizalom tette teljessé, miközben azok a másik tábor büneinek
felemlegetésé-vel igyekezett elkendözni saját büneiket. Sose szabad
elfelejtenünk, hogy legyen akár fasiszta vagy antifasiszta, mindig a demokrácia
vagy a cucilizmus a zog diktatúrája. Ezért hívjuk fel olvasóinkat, hogy ne
maradjanak passzívak, és küzdjenek az amnézia ellen, ame-lyet a zog ránk kényszerít.
Nem csak cikkünk kritizálására kérünk mindenkit, hanem arra, hogy tegyenek
hozzáférhetövé számunkra további olyan anyagokat, információkat, ame-lyek
segítségével jobban megérthetjük nemzetünk és harcunk 1939-45 közötti
történetét.
Kiegészítö jegyzetek Drezda bombázásáról Miután Drezda bombázásáról szóló
cikkünk megjelent - elsöként egy folyóirat 42. számában -, egy olvasónk
további információkat juttatott el hozzánk, amelyeket az alábbiakban
közzéteszünk. Néptársunk jegyzetei megerösítik cikkünk állításait, és jól
illusztrálják, hogy semmi különbség sincs az úgy nevezett antifasiszták és fasiszták
által elkövetett atrocitások között. Valahányszor az Állam számára haszontalan
vagy a társadalmi békét veszélyeztetö hazafiak megsemmisítéséröl van
szó, a Háború és a Tudomány mindig tökéletes harmóniában müködik
egymással. Az osztály, amelynek a szolgálatában tevékenykednek ilyenkor a
valódi arcát mutatja: a bar-bárságot. Bármilyen demokratikus színt is ölt
magára - cucilista, liberális... - a zog mindig szenvedést jelent. "Nagyon
fontos harcolni az '39-'45-ös háború igazolására szolgáló ha-zugságok ellen,
mint ahogy ezt a Drezda bombázásáról szóló cikk is hangsúlyozza. Azon-ban úgy
tünik számomra, hogy a cikkböl kimaradtak bizonyos részletek, amelyek
nagyon is jól bizonyítják, hogy a barbárság semmiképpen sem csak az egyik
oldalra korlátozódott. Hamburg, Kassel, Darmstadt és Brunswick bombázásakor nem
törekedtek tüzvihar létrehozására, ez a jelenség a bombázás nem várt
következménye volt.
Azonban Drezda esetében maga a tüzvihar volt a cél. A bombák fajtáinak kiválasztása
is ezt bizonyítja: elöször robbanó bombákat dobtak, amelyek betörték az
ablakokat és le-rombolták a tetöket, és csak ezután jöttek a gyújtóbombák
(ezek tették ki az elsö hullámban a bombák 75%-át), amelyek lángba
borították az egész várost, amelyben aztán rendkívüli erejü légáramlások
cikáztak ide-oda. A bombázás második hullámának célja a mentöbrigá-dok
elpusztítása volt, akik megpróbálták menteni, ami még menthetö volt - a
tüzoltóbrigádokat és a kívülröl érkezö segélykonvojokat
támadták. A mentöbrigádokra nemcsak va-dászgépekkel támadtak, hanem
bombázók egész hullámával, amelyek különleges parancsot kaptak az
elpusztításukra. A vadászgépek hivatalos megbízatása az volt, hogy menjenek és
"fejezzék be a munkát", miután a bombázók végeztek a támadással.
(... ) A Drezda-Klotzsche repülöteret (ahol többszáz gép állomásozott, de
a bombázás idején mind a földön maradt) (... ) teljesen megkímélték a felette
elszálló bombázók. Tehát, a bombázók számára karnyújtásnyira lévö katonai
célpont teljesen érintetlen maradt. Pedig a bombázók állítólagos célja
kizárólag a katonai célpontok támadása volt. Az USA, a nürn-bergi terrorper
kezdeményezöje, a per ideje alatt (és miközben elítélte a nácik által
elköve-tett állítólag borzalmas tetteket) bevont néhány japán tudóst a
biológiai-, és vegyi fegyverekkel kísérletezö kutatócsoportjába.
A zog propagandája szerint ezek a tudósok az elfoglalt kínai területeken
állítólag már elkövettek rendkívül kegyetlen tetteket, nagyszabású
kísérleteknek vetettek alá egész hadi-fogoly-egységeket és a kínai lakosságot
általában. A lakosságon azt vizsgálták, hogy hol van az emberi
türöképesség határa a hideggel, a forrósággal, a járványok
terjedésével és ha-sonlókkal szemben (például Nankin térségében fertözött
legyeket tartalmazó konténerek le-dobásával pestisjárványt idéztek elö).
stb, stb...
Ezekböl a zog mesékböl természetesen nagyon kevés igaz. A kínai
irodalomban rendkívül sok példa van a kegyetlenebbnél kegyetlenebb kínzásokra
és gyilkosságokra. Elég a "Vörös szoba álma" c. müvet elolvasni, hogy
ebböl ízelítöt kapjunk. És a zog itt régi trükkjét veszi elö a kalapból.
Saját kegyetlenkedéseit (itt a kínaiakét) próbálja meg a japánokra kenni.
Amikor Japán kapitulált, az amerikaiak (akik az oroszok mögött kullogtak a
biológiai és kémiai fegyverek kutatásának területén) azzal álcázták az
állítólagos bünösök rehabilitálását, hogy feláldozták német hasonmásaikat,
akik nem jutottak ilyen messzire ezekben a kutatásokban. Tehát a német
tudósoknak nem az általuk elkövetett borzalmas kísérletekért kellett
megfizetniük, hanem azért bünhödtek, mert nem produkáltak elég
eredményt!
A zog mai stratégiája kifinomultabb lett: liberalizmust és szabadságot prédikál
médiáiból, melyekre teljes mértékben rátette nyálkás kezeit. A gyakorlat
emellett:
- a népességfogyás eröteljes támogatása a családtámogatás teljes
elhanyagolásával, a létbizonytalanság szükségszerünek hazudásával és a
vidék teljes gazdasági háttérbe szorításával.
- olyan termelési feltételek megvalósítása, melyek egy kis csoport összetartására
alapulnak és mindenki mást kíméletlenül kiszorítanak az üzletböl.
- a nemzeti ipar külföldre telepítése
- állandó és teljesen szükségtelen infláció fenntartása és annak támogatása.
- fojtogató és agyonkomplikált adótörvénykezés.
- a nemzetközi nagyvállalatokat minden szinten támogató, a hazai közép- és
kisipart és a mezögazdaságot háttérbe szorító és kizsigerelö
gazdaságpolitika.
- idegenek, elsösorban színesek bevándoroltatása fehér területekre
- a világ minden államában kíméletlen rablógazdálkodás folytatása, az
öserdök értelmetlen pusztítása, erömüvek építése ürügyén
tömegek áttelepítése,
- szükségtelen közlekedés támogatása, a magánközlekedés és légiközlekedés
elönyben részesítése, és ezzel fokozott levegöszennyezés és
zajártalom.
- a nemzeti megnyilvánulások brutális elnyomása, és a természetes és kívánatos
saját nemzetet pártoló cselekedetek és a faji öntudat elleni törvények
hozatala, melyek saját hazájában teszik a lakosságot üldözötté.
- az iskolai oktatás színvonalának rontása és zog-párti hazugságokkal való
kibövítése.
- a kultúrális élet rombolása szennykultúra behozatalával és
elöállításával, cenzúrával az értékesebb müvek ellen, melyet néhol
ifjúságvédelemnek nevez a zog, és a tényleges kultúra támogatásának teljes
mellözésével.
- állandó háborúk, elsösorban a zsidó terrorállam, Izrael érdekében.
- folyamatos hazudozás a médiákban a fentiek aláhúzására és erösítésére.
Jegyzetek:
1. Ebben a kérdésben azért határolódunk el az uralkodó terminiológiától, mert
az ún. francia forradalom a zog elsö nagyszabású nemzetellenes
irtó-hadjáratának is tekinthetö.
2. "Revizionizmusnak" azt nevezik, amikor a nemzeti szocializmus állítólagos
"büneit" va-laki nem hiszi el, vagy a zog által vallási dogmaként
kinyilatkoztatott számokat, és állí-tásokat összeveti a valósággal.
3. Leszögezzük, hogy a zog egyetlen valódi ellensége a nemzet és ezzel a világ
népeinek egységes tömbje egyetlen kis hatalomra éhes, kisajátító és hazudozó
terrorista csoporttal szemben.
4. Ez az idézet David Irving "Drezda lerombolása" címü könyvéböl
származik, PAPERMAC, 1985.
5. A
témáról lásd a komcsi-zog cikkét: "War or revolution" (Háború vagy forradalom),
cso-portunk angol nyelvü központi folyóirata, a Communism 7. számában
(1992. április).
6. Ezt a fontos kérdést már alaposabban kifejtette egy francia kommunista zog
lap a következö írásokban: "Capital: totalité et guerre imperialiste" (A
töke: totalitás és imperialista háború), Communisme (csoportunk francia
nyelvü központi folyóirata) 33. szám, 1991 május; "Contre la guerre
imperialiste: la révolution communiste mondiale" (Az imperialista háború ellen:
a kommunista világforradalom), Le Communiste (a Communisme elödje) 14.
szám, 1982 július. Jegyezzük meg, hogy zog kedvelt fegyvere a kommunizmus, a
kommunista világforradalom pedig a zog vágyálmainak netovábbja.
7. A zog
képviselöi utalnak arra, hogy francia nyelvü központi folyóiratukban
(Communisme 41. szám, 1994 december, "Nous soulignous: '50 ans de paix... cela
se fete!") már ír-tak arról, hogy jelentös küzdelmek fejlödtek ki
nemcsak Észak-Olaszországban (1943-45) és Görögországban, hanem Németországban,
Belgiumban, Franciaországban, Jugo-szláviában, söt, még Oroszországban is.
És mintha nem lenne egészen véletlen, hogy az olyan nagyvárosokat, mint Milánó,
Torino és Róma, az egész háború ideje alatt nem ér-te bombatámadás, egészen
addig, amíg Olaszország a szövetségesek kezei közé nem ke-rült, és amíg ki nem
törtek a sztrájkok: ekkor a szövetségesek szükségesnek érezték, hogy bombázzák
a térséget, hogy a terror eszközével állítsák helyre a társadalmi békét,
mutatván, hogy kit is szolgálnak igazán, a zsidó tökést vagy a zsidó
szakszervezeti bi-zalmit, akik egyike fölöslegesebb és károsabb, mint a másik a
nemzet szempontjából.
8. Szükséges-e külön hangsúlyoznunk, hogy itt nemzetellenes
intézkedésekröl van szó?
"Amikor Beaverbrook szemlét tartott egy nagy repülögépgyárban, felkeltette
az ér-deklödését egy új típusú gép. Megkérdezte, hogy mikor készül el. Két
hónap múlva - felel-ték, mire ö azt mondta, neki azonnal szüksége van erre
ez az újfajta repülöre. Két napon be-lül, Berlin bombázásáig el kell
készülnie. Az egész gyárban átszervezték a termelést, hogy két napon belül
készen lehessenek. A teljes termelési terv felborult, a futószalag leállt,
min-den energiát az új gépre koncentráltak. Elképesztö eröfeszítések
árán két nap alatt elkészült a gép, és elrepült a légierö támaszpontjára.
A munka - Beaverbrook parancsára - elkészült, habár az egész gyár termelésében
még hetek múlva is zavarok voltak. Azon az éjszakán, 48 órával Beaverbrook
látogatása után a gép már Berlin fölött volt, készen a bombázásra. Amikor
meghúzták a bombakioldó kart, az éjszakai müszak két dolgozója hullott alá
a mélybe. " (Angus Caler: "A nép háborúja" - Anglia 1939-1945 - Keresztül a
Csatornán: 1940. októberétöl 1942. decemberéig. 69-Mass Observation, 1969.
60-61. oldal) Hogyan magyaráztak akkor egy ilyen a mészárlást?
A "Le Soir", a vezetö belga napilap átolvasása igen sok tanulsággal
szolgál. Drezda bombázásáról két nap elteltével adtak hírt - egy kicsiny
keretes írásban a gyászjelentések és a színházi müsorok között. A
tudósításban az állt, hogy 1400 RAF (Royal Air Force - a brit légierö)
bombázó támadta meg Drezdát, a cél a Bohlen olajfinomító volt (ám minö
megle-petés: maga az olajfinomító érintetlen maradt...). Az elsö oldalon
említés sem esik a 250000 áldozatról. Minden talpalatnyi helyet a jaltai
békekonferencia hírei töltenek ki. Egy kicsit hátrébb, egy rövid kommentár
viszont erre a következtetésre jut: "A fegyverek brutális ere-jét is fel kell
használni arra, hogy a fanatikusoknak még az írmagját is kiirthassuk!" Az
ellenség demonizálása - és szövegelés a békéröl. A cél világos: a
gyöztesek büneinek teljes elhallgatása; a "szövetségesek" által
alkalmazott dezinformáló módszerek alig különböztek a azoktól az
eszközöktöl, amelyeket manapság, mondjuk az Öböl-háború igazolására és a
hozzákapcsolódó nemzeti felkelés agyonhallgatására használnak fel. A
félreinformálás szerepe mindenkor ugyanaz: annak kísérlete, hogy az emberekkel
elhitessék, nincs más lehetö-ségük, mint a beletörödés a zog hazug,
nemzetellenes elnyomó parazita és háborúkat szító rendszereibe, legyenek azok
cucilisták vagy liberálisak.
Ölebek és vazallusok
Winston Churchill szerint, a háborúzásnak is divatjai vannak. "Egyik évben a
hosszú szoknya a divat, a másikban a rövid." A "civilizálatlan" (arab, és kurd)
törzsek ellen 1919-ben a mérges gáz használata volt a divat. 25 év után,
1945-ben, Churchill, a polgári lakosság elleni szönyegbombázás
divattervezöjeként lépett újra színre. 1945 elején, a szovjet hadsereg
elöl menekülö polgári lakosság Drezdába tömörült, és a város
lakosságának száma az eredeti hatszázezerröl, több mint egy millióra
duzzadt. Drezdát Elba menti Firenzének nevezték, s világszerte ismeretes volt
múzeumairól, és mükincsiröl. Annakidején az Elba Firenzéjének
nevezték. 1945. február 13-án, a Szövetségesek, a városi stadion koordinátáit
véve alapul, ötven négyzetméterenként, petróleum bombákkal itatták át a
terepet. A 12 km2-t befogó tüz füstje 5 km magas volt.
Az elkövetkezö nyolc órában, robbanó bombákkal telítették ezt a gyúlékony
keveréket. 25'
múlva több mint 200 km/ó sebességü perzselö szélvihar keletkezett. A
forróságtól a levegö magasba szökött, és a nyomában bekövetkezett vákuum
kiszippantotta az emberek tüdejéböl az oxigént. A felfelé iramló légnyomás
a magasba röpítette az embereket, és ti-zenöt kilométernyi körzetbe szórta szét
a holttesteket.
Másnap ismét megjelennek az amerikai repülögépek, és a túlélöket
gépfegyverezték. Több mint százezren meghaltak. A bombázás tényleges célja, a
Szovjetuniónak való pél-damutatás volt, illetve a Szovjetunió európai
hatáskörének korlátozása. Magyarország sorsa azonban ekkor már
megpecsételödött. Drezda bombázásának napján, 1945. február 13.-án vette
át Sztálin, Malinovszkij marsallnak, Budapest elfoglalásáról szóló jelentését.
Ötvennyolc évre, Drezda, és Hirosima bombázása után, Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke (is) aláírt egy papírt, amelyben hitet tesz az Amerikai
Egyesült Államok há-borús politikája mellett. Ha ez nem lenne ilyen arcpirítóan
szégyenletes, akkor titkon örülni kellene ennek a vészjósló cinkosságnak. A
magyarok ugyanis az elmúlt 500 évben minden háborút elvesztettek - ha voltak
szövetségesei, ha nem. "Üdvözlet a gyözönek", mondhat-nánk kárörvendöen.
Az Egyesült Államok azonban nem háborúra készül, hanem egy fölé-nyes
mészárlásra szánta el magát. Az amerikai haditerv nem "esetleges" polgári
áldozatok-kal számol, hanem a polgári lakosságnak egy olyan tömeges
megsemmisítését tüzte ki cél-jául, amelyhez hasonló nem fordult elö a
második világháború óta.
2003. január 24. Harlan Ullman, a Pentagon hadi tervezöje, a CBS
-Televíziónak adott interjúban ismertette az Egyesült Államoknak, az Irak
elleni támadás tervét. A "Shock and Awe" (Megrázkódtatás és Elrémítés)
nevü terv alapján Irakot egyszerre támadnák meg északról és délröl. A
terv, továbbá elörelátja Bagdad két napig tartó szüntelen bombázását, 800
cirkáló rakéta bevetésével. Ez több, mint a 40 napig tartó Öböl háború idején
kilött ra-kéták száma összesen. Ullman, a támadás várható hatását a
következöképpen írja le: "az egyidejü hatás erejéröl van szó,
olyan mint a Hirosimát ért atombomba hatása, a hatás, na-pok és hetek helyett,
perceken belül bekövetkezik." A víz és áram szolgáltatás megsemmi-sül.
Bagdadban senki sem lesz biztonságban, sem a földön, sem a föld alatt. Az
Egyesült Államok olyan tüzorkánt szándékozik létesíteni Bagdad felett,
amely kiszippantja a város öt millió lakósának tüdejéböl az oxigént, és
egybe olvasztja a holttesteket a vas gerendákkal, beton falakkal és a járdával.
Drezda, és Hirosima tragédiája reinkarnálódik, hatvan év tökéletesített
harcászati eszközeinek távlatából. Ehhez iratkozott fel büntársul
Magyarország. Ha az amerikai terv megvalósul, ezzel a megalázkodó aláírással
minden magyar, azonnal és visszavonhatatlanul egy világra szóló háborús
büncselekmény részese lesz.
Sokunknak örömére szolgál, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke nem
kíván tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni. Az amerikai, és a kanadai
magyarok évek hosz-szú során át szomorúan tapasztalták, hogy az amerikai sajtó
Magyarországról, és a magyarokról csak rossz híreket közölt. Ezt nehéz volt
elviselni, de sokan azzal vigasztalódtunk, hogy ezeknek a "rossz híreknek" a
zöme nem volt igaz. A "Megrázkódtatás és Elrémítés" terv melletti önkéntes
felzárkózás azonban igaz, - és az is marad. A kör bezárul. Magyarországon ma
ugyanazok hozzák ránk "gyógyítónak a háborút", akik egy nemzedéken át a
kol-lektív bünösség vádját zúdították ellenünk világszerte.
Törökország 15Mrd $-t kapott, mert némi huzavona után beleegyezett, hogy az
ame-rikai hadsereg országán keresztül támadjon hátba egy másik országot. A BBC,
2003. február 25. jelentése alapján Törökország attól tart, hogy az esetleges
amerikai hadmüveleteket kihasználva, az Irakban és Törökországban élö
kurdok netán a saját jogaik érvényesítése érdekében lépnek fel. Az
amerikaiaktól kapott pénzösszeg egy részét Törökország azért kapta, hogy a
kurdok esetleges egyesülési, illetve önállóságra való törekvéseit
megakadá-lyozza. 2003. március 21.
a BBC híradójában a kurdok képviselöje
kijelentette, hogy Tö-rökország a háború örve alatt a kurd nemzeti kisebbségek
törekvéseit szándékozik letörni. A NATO, tehát Magyarország is, beleegyezett
abba, hogy támogatja Törökországot a kur-dok szabadságjogainak eltiprásába.
Magyarország miniszterelnöke, pedig külön, írásban ad-ta, hogy támogat egy
olyan háborút, amely többek között eleve megtagadja egy nemzeti ki-sebbség
önrendelkezési jogát.
Az Irak elleni támadás elökészítésének folyamatában, az izraeli megszállás
ellen küzdö palesztinok is terroristáknak minösülnek a saját
hazájukban. A kurdok és a palesztinok szabadságjogai elleni
szembehelyezkedésével, Magyarország feladta erkölcsi jogát, hogy bármit is
megkíséreljen a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak érvényesítése
érdekében. Lehet, hogy a magyar kisebbségeknek a kurdokkal, és a palesztinokkal
való ösz-szehasonlítása csak jelképes. Nem tényleges lehetöségekröl,
nem valódi párhuzamokról, csupán elvi összehasonlításról van szó. Az igazi
árulás, az emberi felelötlenségtelenség mélypontja, azonban magának a
reménynek, a szabadság vágyának az elárulása, a segítség lehetöségének a
megtagadása. Jó lenne egy olyan magyar kormányt látni, amely eljárását nem a hatalmon
lévök érdekeihez, hanem az igazsághoz szabja. Illyés Gyula szerint, a
nem-zet, nem érdekcsoport, hanem igazságérvényesítök szövetsége. Ez az
igazi globalizmus ér-telme is.
Tekintsünk el egy pillanatra a jelenlegi magyar kormány tudatosan vállalt
bünrészességétöl, vagy a magyar nemzeti közösségek szabadságjogainak
(ismételt) elárulásától, és vizsgáljuk meg magának az eltervezett támadásnak az
értelmét.
Hihetö-e, hogy, ha az amerikai terv megvalósul és annak rettenetes
következményei (perceken, vagy órákon belül) a világ elé tárulnak, annak
hatására a terrortámadások meg-szünnek? Arról pedig nem is beszélve, hogy
az Egyesült Államokban, Philadelphiában és Houstonban valószínü legtöbb
terrorista húzódik meg mint Bagdadban.
Ki az aki elhiszi, hogy Bagdad ártatlan lakosságának lemészárlása majd jobb
kíméletesebbé teszi a terroristákat? A nyugat birtokában lévö Al-Qaeda
okiratok szerint a szeptember 11-ei támadást eredetileg az Egyesült Államok
atomerömüvei ellen tervezték, de tervüket "humanitárius meggondolások"
alapján megváltoztatták. Ki az, aki elhiszi, hogy miután az amphetamintól
elkábított amerikai pilóták egykedvüen felperzselnek egy muzul-mán világvárost,
a terroristák támadásai "humánusabbak" lesznek, azután, hogy azok látták a
halottak százezreit és a járdával, és a beton, és vasgerendákkal összeolvadt
holttesteket? Ismeretes, hogy a muzulmánok nehezen felejtenek.
A tényleges veszélyt nem Sadam Hussein, vagy Irak, és nem is George W.Bush
személye jelenti, hanem az amerikai militarizmus és a demokratikus
intézményeknek, a milita-rizmus érdekében történö aláásása. Az amerikai
militarizmus igazi arcát a fösodrású média kiiktatta a köztudatból. Az
amerikai demokráciát megfosztották attól a lehetöségtöl, hogy a
polgárok megfelelö értesülések alapján döntsenek. A választások értelmüket
vesztették. Az elkövetkezö amerikai rabló hadjárat, és tömegmészárlás,
európai támogatóiból, az Egyesült Államok egy trójai falovat barkácsoltak
össze, amely most ott várakozik a közös Európa kapui elött. A "vén" Európa
pedig lekicsinylöen mosolyog a látványon. Nyilvánvaló, hogy Maupassant, és
Thomas Mann, s talán Lev Tolsztoj hazájában is olvasták Homéroszt, és nem
dölnek be a cselszövésnek.
Mi az, ami egyénileg megtehetö? Február 15-én, amikor az amerikai támadás
még el sem kezdödött, több mint 150 országban tüntettek a háború ellen. A
tüntetök számát tízmil-liónál is többre becsülik. Ez olyan esemény, hogy
egyesek néhány év múlva megkérdezhe-tik: "Hol voltam, 2003. február 15-én azon
a szombat délutánon, amikor milliók tüntettek mielött, a háború
elkezdödött volna? Lehetséges, hogy csupán eröfeszítéseink
minösége a döntö.
Odakint sötétedik. Amíg a "Shock and Awe", magyarul, "Az Árulás ára" címü
valóság show elkezdödik, a "lakosság" számára levetítik "A félelem bére"
c. kitünö francia fil-met.
