Dentumagyaria
Miként
azt fentebb állítottuk, a szabir kérdés a magyar õstörténet egyik legfontosabb
kérdése, amely még beható tanulmányozást igényel, Padányi Viktor ragyogó
munkájában, a Dentumagyariá-ban 242g61c keleti és nyugati szabirokról beszél. A mû
legfontosabb állítása: Lebédia és Dentumagyaria (mint két különálló képlet)
egyidejû létezése! Láttuk Altheim és Haussig tételét: az onogurok, bolgárok,
szabirok, avarok (legalább is részeik) a Káspi-tó déli partja mentén a
Kaukázuson keresztül jöttek Európába, tehát a Kubán és a Kuma forrásvidékétõl
északra elterülõ "Dentumogyer" logikus következmény és az is
természetes, hogy az onogur magyarság déli részei a besenyõ-támadáskor a szabir
testvérnép felé húzódtak. A Kaukázus északi lejtõin lakó magyar néprõl ad hírt
Al Maszudi arab író két könyvében is. Az elsõt, a "Muruj al Dhahab"ot
943 és 947 között, tehát Konstantinos "De administrando
imperio"-jának keletkezésével majdnem egy idõben írta és az a 912-tõl
940-ig terjedõ idõvel foglalkozik, ami magyar viszonylatban Zsolt korának felel
meg. Ebben a könyvben a szerzõ a következõket írja: közöljük, hogy Kazáriához
és Alániához közel, ezektõl nyugatra négy türk nemzet fekszik. A nevüket
Padányi a mai magyar nyelven a következõképpen olvassa: besenyõ, baskír,
besenyõk és Tolsztov talányos "naukerde" népe, amely nem egyéb, mint
az "onogur". Tehát elfogadhatjuk Padányi tételét: egy idõben létezett
Lebédia és Dentumagyaria, de a nemzet két felét a történelem vihara örökre
elválasztotta egymástól.
